Highslide JS A kora újkori oszmán-török hódítások egyik, ha nem a legfontosabb alapját az európai hadügyi rendszerben is szinte egyedülálló módon megszervezett reguláris gyalogság, a janicsárság adta.

A janicsár hadtest kialakulása és szerepe az oszmán hadseregben Az oszmán haderő legfontosabb és katonailag legütőképesebb részét a reguláris, portai seregnek nevezett kapi-kuluk adták.
A portaszolgáknak az a része, amely a padisah és a legfőbb állami vezetők közvetlen oltalmazását, illetve kiszolgálását vezette, „belső szolgálat” (enderun) néven volt ismert; a katonai és félkatonai apparátust pedig „külső szolgálat”-nak (birun) nevezték.

A kapi-kuluk külső szolgálata a 16. század folyamán nyolc fegyvernemre tagolódott:

a) a janicsár hadtest;
b) a kísérő lovasság;
c) udvari tüzérség;
d) fegyverművesek;
e) az ágyúszekerészek;
f) műszaki szakcsapatok;
g) a katonai testőrség csapatai;
h) a szultáni tábor kiszolgáló apparátusa.

A szultáni udvar irányító szervezetének eredetéről nagyon sokáig keveset tudott a kutatás, az a sarkított kép alakult ki róla, hogy utánpótlása szinte teljes egészében rabszolgákból lett megoldva. Fodor Pál kitűnő tanulmányában azonban rámutat, hogy ez a kép torz, hiszen a bürokrácia és a vallástudók „rendjében” döntő többséget alkottak a szabad születésű muszlimok. De a palota-rend ettől eltekintve sem csupán a hárem iskoláiból, és az udvari zsoldosok (rabszolga-eredetű) tisztikarából kapta az utánpótlást. Ott voltak például a müteferrikák: a szabad állású tisztviselők fiai, akik leginkább a szandzsákbégi posztokra voltak esélyesek. Nem elhanyagolható számban érkeztek a padisahhoz a főméltóságúak udvarában nevelkedett, illetve szolgálatukba elszegődött szabad muszlimok, akiknek ez volt az egyetlen lehetőségük a felemelkedéshez. Az uralkodó apparátusban tehát a született szabadok is képviselve voltak, sőt arányuk növekedett, mégha a rabelem sokáig meg is őrizte túlsúlyát. Csakhogy ennek az eltolódásnak nem sok jelentősége volt, a szabad születésűek ugyanis – elsősorban érvényesülésük céljából – éppoly büszkén vallották magukat a dinasztia szolgájának, kulnak, mint a devsirme-származékok, s a hatalom csúcsán minden nehézség nélkül vegyült el a szabad születésű a rabszolgával.

A hivatali előrejutás tehát nem a származáson, hanem a tehetséges, és/vagy egy gazdag nagyúri háztartáshoz való tartozáson függött.

Highslide JS

 

A janicsárság kialakulásáról az oszmán krónikák több különböző változatot őriztek meg. A legautentikusabbnak A janicsárok törvényei című könyv változatát tekinthetjük. Eszerint a korai török hódítások megtorpanásakor a hadsereg vezetői felismerték, hogy az erős falakkal védett vár a nomád eredetre visszavezethető könnyűlovas sereg számára szinte bevehetetlen, ezért gyalogos seregtestek kialakítása vált szükségessé. A kialakult gyalogságot törökül jajának, perzsául pijádénak hívták. Forrásunk szerint azonban az addig dicsőségesen harcoló katonák sorozásakor egyre több volt a visszaélés (ez később a janicsárság esetében is igen nagy problémát fog jelenteni), háború esetén pedig fegyelmezetleneknek bizonyult ez a félreguláris zsoldos gyalogság. A megoldást egy Hadzsi Bektas (más források szerint Kara Rusztem - a névkülönbözőség okát lásd 7. jegyzet) nevű vezír ötlete jelentette, miszerint válasszanak ki a hitetlenek gyermekeiből ezret, és neveljék őket a hit terjesztésére.
Ruházatukat – a legenda szerint legalábbis – csodatevő, illetve hős személyek ruhadarabjaiból állították össze, és mivel újonnan felállított seregtestről volt szó, elnevezték őket jeni cserinek, új seregnek. A legendák ködéből mindenesetre kiviláglik, hogy az európai fejlettebb vidékekre törő könnyűlovas török hadseregnek az új körülményekre adott reakciójaként alakult ki először a jaja félreguláris gyalogság, majd annak megbízhatatlansága miatt abból a már reguláris janicsár hadtest. Az, hogy a jaja sereg volt a janicsárság előzménye, nem csak a krónikákból világlik ki. A janicsárok seregtesteinek vezetőit ugyanis még évszázadok múlva is jajabasinak hívták. A jaják háttérbeszorításának ideje pontosan nem ismert, azt azonban tudjuk, hogy például a rigómezei, nikápolyi és ankarai csatákban még ők alkották a gyalogság zömét (a már 1360-as évek óta fennálló janicsárhadtest mellett), I. Mehmed szultán (1402-1421) viszont – Generál Tibor feltételezése szerint az interregnum idején történ lázongásaik miatt – már csak segédcsapatként alkalmazta őket.
A janicsárhadtest létszáma megalapításától kezdve folyamatosan növekedett, jelezve fontosságukat. A széles körben elfogadott, Halil Inalcik által közölt adatok szerint 1480 körül 10 000, 1568 körül 12-13 ezer, 1609-ben, tehát a 15 éves háború utáni években már 37-38 ezer janicsárral lehet számolni. Ez valószínűleg abból adódik, hogy a 17. század elejére az oszmán hadsereg már gyalogság – lovasság arányában kezdte megközelíteni a nyugati seregek hasonló seregtestek közötti arányát, ami jól mutatja az oszmán sereg „európaizálódását”, azaz az európai viszonyokhoz való széleskörű alkalmazkodását.
A janicsárság, mint reguláris udvari zsoldos gyalogság, az oszmán hadsereg az európai front háborúinak legfontosabb, gyakran csataeldöntő seregtestévé vált. Az igen jól kiképzett, zárt sorokban harcoló gyalogság a korai európai háborúkban a még lovagi harcmodort alkalmazó nyugati seregek ellen sikerrel lépett fel, a nehézkes, harci alakzatok variálására képtelen, egyénien harcoló, fegyelmezetlen, következésképpen majdnem vezethetetlen nehézlovasság rohama hamar megtört a gyalogosok zárt falán , ami a lovas harcmodort előtérbe helyező, és ennél fogva pánikra hajlamosabb török seregnek nagy szilárdságot biztosított .
A 16. századi svájci zsoldosokhoz, illetve a spanyol terciokhoz hasonlóan szerepük főként az volt, hogy a sereg közepét alkotva felfogja az ellenfél rohamait és fedezze az ágyúkat, de míg Európában ebből a defenzív állásból ők maguk mentek át támadásba, addig az oszmán hadműveletekben megtartották jól kiépített, néha árkokkal és sáncokkal is biztosított állásukat, és a szárnyakon elhelyezkedő nehéz- és könnyűlovasság rohama döntötte el a csatát. A lőfegyverek bevezetése ennek a zárt sornak hatalmas tűzerőt is biztosított, ami még jobban megerősítette a szinte áttörhetetlen falat. Ha azonban mégis sikerült az ellenfélnek szétszórnia a janicsárságot, akkor az a legtöbb esetben a csata elvesztésével járt, gyalogsági támogatás nélkül ugyanis az oszmán lovasság nem bizonyult elég erősnek.

A janicsárok sorozása – az adzsemi oglánok
A janicsár hadtestet, mint azt már feljebb láthattuk, a jaják kiváltására keresztény gyermekekből nevelve állították fel. E gyermekek utánpótlását a devsirme-rendszer biztosította. A devsirme-rendszer bevezetése valószínűleg az 1380-as évek második felére esik , és csak betetőzte azt a folyamatot, amelynek során az oszmán-török szultánok fokozatosan rabszolga eredetű katonákkal és hivatalnokokkal töltötték fel hadseregüket és államapparátusukat. Mint az abbászida kalifák óta minden muszlim uralkodó, ők is a dinasztia hűségére nevelt rabszolgákban látták azt az eszközt, amellyel hosszú távra biztosíthatták hatalmukat.
A 14. század második felében létrejött janicsárság, és az udvari szolgálatra rabszolgákat kiképző „elitiskola” utánpótlása mindeddig a hadiszerencsétől függött; nem mindig sikerült megfelelő korban lévő fogoly gyermekeket szerezni. Ezt az esetlegességet kívánták kiküszöbölni a devsirmével, vagyis a keresztény alattvaló gyermekeinek begyűjtésével és átnevelésével. A devsirme szedése szigorú szabályok szerint folyt. A kijelölt területen kihirdették, hogy a beszedőbiztosok – eleinte a kádi, majd a tartomány basája, később ezek megvesztegethetősége, illetve az előírások nem ismerete miatt valamelyik janicsárezred parancsnoka - mikor érkeznek, hol és mikor kell a 10 és 20 év közötti nőtlen fiúgyermekeknek szüleikkel és falusi elöljáróikkal megjelenni . A válogatás vonatkozó szabályait A janicsárok törvényei igen részletesen írja le: papok és falusi elöljárók gyermekeit nem szabad elvinni, ha valaki egyke, árva, testileg hibás (kancsal, nyomorék stb.), beteg (pl. ótvaros, pestises), körülmetélt (akár muszlim is lehet), azt nem lehet összeírni és elvinni. Az említetteken kívül nem volt szabad muszlimokat, grúzokat, zsidókat, magyarokat és horvátokat összegyűjteni . Az iszlamizált bosnyákok azonban kivételek voltak, muszlim voltuk ellenére is volt közöttük devsirmeszedés, forrásunk szerint saját kérésükre.
Highslide JS A devsirme során összegyűjtött gyermekekről részletes személyleírást készítettek, majd kétszáz fős csoportokba (szürü) osztották őket, és elindították őket Isztambul felé. Ott a személyleírást és nevet tartalmazó defter alapján leellenőrizték, körülmetélték és hitük megtagadására kényszerítették , majd képességeik szerint három csoportba osztották őket: a szépeket és formásakat a szultáni palotához, az erőseket a palotakerthez irányították . Az átlagos képességű gyermekeket Rumélia és Anatólia agája egy aranyért „eladja” a törököknek , vagyis fizikai kiképzés és nyelvtanulás, tehát kulturális asszimiláció céljából hét-nyolc évre ingyen bérmunkásként közrendű törököknek adták. Az európai származásúakat – szándékosan – Anatóliába, a kis-ázsiaiakat pedig az európai részre adták el, a tengeren át való hazaszökést a kikötőkben figyelték, és az elkapottakat súlyosan büntették. A tanulóévek leteltével a törökül már jól beszélő, hitükben megerősödött fiatalokat az isztambuli és gallipolibeli kiképzőhelyekre vitték, ahol további fizikai kiképzésnek vetették őket alá: főként Isztambulban a közmunkákat velük végeztették el. A megfelelőnek ítélt megterhelések lejártával hivatalosan is felvették őket a janicsárok testületébe. A „kiképzés” célja az volt, hogy hithű, gyökértelen harcosokat neveljenek a hadsereg számára, akik csak a padisahtól függenek. Az „agymosás” azonban nem volt tökéletes. Fodor Pál rámutat, hogy a janicsárok zöme még felnőtt korában is beszélte ősei nyelvét, gyökereitől tehát nem szakadtak el végleg. Ismertek egyes – valószínűleg nem precedensértékű – esetek is: a magyar származású Pijále kapudánbasa felemelkedése után magához hozatta Isztambulba édesanyját, és ismertek szerb-horvát nyelvű, janicsároktól származó népköltészeti művek is.
A devsirme-származékok nagy része pedig igyekezett támogatni otthonmaradt rokonaikat is, egyesek megvesztegették a devsirmeszedő biztosokat, hogy rokonaikat azok alkalmatlansága esetén is vegyék fel a defterbe, így akarván biztosítani karrierjüket, biztos megélhetésüket. A janicsárok utánpótlása nem csak a devsirméből származik. Eleinte alacsony számban. majd egyre nagyobb arányban képviselték magukat az egykori janicsárok gyermekei, a kulogluk, akik apjuk bajtársainak ajánlására kerülhettek be a testületbe.

A janicsár hadtest (odzsak) szervezeti felépítése
A janicsár hadtest szervezeti felépítése igen bonyolult. A hadtestnek autonóm vezetője csak egy volt, a janicsár aga, a többi janicsár tiszt és vezető neki volt alárendelve, fegyvernem és szakszolgálat szerint. A janicsár odzsak nem csak a reguláris katonákból állt, hanem a janicsár aga alá volt rendelve – mint a janicsár hadtest szervezeti alegysége – a kiszolgáló-személyzet, illetve néhány, a janicsárok soraiból kialakult seregtest. A janicsár hadtest háromféle csapattípust ölelt fel: 101 jaja dzsemáatot, 34 szekbán bölüköt, és 61 aga bölüköt (a janicsár aga közvetlen alárendeltségében lévő bölükök ). A 101 dzsemáat élén a jajabasik álltak, 100 egyszerű jajabasi és 1 bas jajabasi (rangidős jajabasi). A dzsemáatok számsorozása és felosztása a janicsár hadtest kialakulásakor betöltött feladatuk szerint történt, elnevezéseik a későbbi időkben már nem fedte teljesen szakterületüket, néha elnevezésükhöz már semmi közük nem volt , egyes dzsemáatok elnevezése pedig a békeidőben ellátott feladataikra utal.

Az 1-5. dzsemáatok devedzsikből (tevehajcsárok) álltak, és tisztjeik között a legfőbb a basdevedzsi basi volt. Rangban utánuk a sütürbán agák dzemáatjai következtek, ők elvileg szintén tevehajcsárok voltak. Az 52. dzsemáat tagjai javították békeidőben a szerájok és a Porta vízvezetékeit, őket katrandzsiknak nevezték. A 28. dzsemáat a janicsárok imámjának seregteste volt. Vezetőjét „szent aga” névvel tisztelték meg, és különleges előjogokat kapott. A 14., 49., 66., és 67. dzsemáatok hászeki dzsemáatok voltak, ők voltak békeidőben a szultáni udvar szolgálói, háborúban pedig a büntetőosztag tagjai, magas állásuknál fogva a janicsárok között mindannyian altiszti rangban szolgáltak. A 60., 61., 62., és 63. dzsemáatok a szolákok hadtestei voltak. A szultáni testőrség tagjaiként arról voltak híresek, hogy mindannyian balkezesek voltak, hogy az uralkodó jobbján haladva balkézzel nyilazva se fordítsanak hátat a padisahnak. A 64. dzsemáatot zagardzsiknak, agarászoknak nevezték, a 68. dzsemáat a turnadzsik, azaz a darugondozók hadteste volt. Mindkét dzsemáat vezetője kezdettől fogva az aga dívánjának tagja volt . A 71. dzsemáat a számszundzsik (szelindekgondozók), a 82. dzsemáat a zenberedzsik (számszeríjászok), a 43. és 92. dzsemáat a tüfenkcsik (puskások), a 17. dzsemáat a csergedzsik (sátorfelverők) hadteste volt. A 94. dzsemáat egy nem helyhez kötött, sajátos bektasi „derviskolostor” volt, parancsnoka a bektasi dervisrend mindenkori helyettes vezetőjének tisztét töltötte be. A 101. dzsemáat tulajdonképpen a janicsár hadtest pénztárát rejtette, ennek tagjai kezelték ugyanis az összes janicsár minden pénzügyét, a zsoldtól kezdve az elhunyt janicsárok vagyonának kezeléséig .

 A szekbánok tulajdonképpen a janicsár sereg hivatalnoki rendszerének szerepét töltötték be, tagjaik foglalkoztak az élelmiszerellátással, és a különböző defterek vezetésével. A 61 aga bölük tagjai főként rendészeti és vezetésszervezeti feladatokat láttak el. A bölük vezetői (pl. a kethüda basi) a janicsárok mozgósításáért, a felvonulás megszervezéséért, illetve ellátásukért voltak felelősek. Az 1. bölük tagjai voltak a szultánok dísztestőrei, a hagyomány szerint minden trónra lépő szultán közjanicsárként belépett az 1. bölükbe. Egyes bülökök tagjai látták el a tábori csendőrség szerepét.
A janicsár sereget állandó szervezeti egysége nem tömörült kötelékek is kísérték. Ilyenek voltak a hekim (orvos), a dzserrah (sebész), az odzsak bezirgáni (ellátó kereskedők) és a mihter (katonazenekari) egységek.

A janicsárok békeidőben
A szolgálatban lévő janicsárok nagy része békében az isztambuli laktanyákban tartózkodott, és a szultáni udvarban, illetve a városban végzett különböző szolgáltatásokat. Egyik ilyen feladatuk a fővárosban elég gyakran előforduló tűzesetek eloltásában való részvétel, ennek elősegítésére a laktanyák bőségesen el voltak látva az oltási munkálatokhoz szükséges felszerelésekkel, emellett felügyelniük kellett, nehogy a tűzvész idején előforduló tumultusban valaki fosztogatni kezdjen. Egyes janicsárosztagok közbiztonsági szolgálatot (kulluk beklemek) is elláttak, ami kétféle lehetett: külső (azaz vidéki), illetve belső (azaz isztambuli) . A külső szolgálat néha meglehetősen furcsa volt: egyes janicsárok – megfelelő bérért ugyan – vállaltak falvak őrzését a túlzott adót szedni akaró szpáhi emberei ellenében . Más janicsárok pedig isztambuli szolgálataikat felfüggesztve, önkéntesként voltak jelen kisebb, territoriális jellegű harcokban.
A belső szolgálat magasabb zsoldot, és felemelkedési lehetőséget jelentett, ugyanis gyakran voltak a padisah mellett, akár testőrként kihallgatásokon, akár személyi szolgálatot végezve. Ez utóbbi szolgálatok azonban igen ritkák voltak, és csak kiemelt személyek kaphatták meg.

A janicsárság devalválódása
Az eredetileg igen szigorú törvények és előírások azonban nem sokáig voltak érvényben, vagy legalábbis nem sokáig tartották be őket. Az ideálisnak elképzelt hadsereg züllésének több okát is feltételezhetjük. Ha egy hadsereg a kormányzat egyetlen igazán erős támasza, akkor hosszabb, vagy rövidebb idő elteltével, de a sereg elkezdi követelni a hatalomban való reprezentációját. Ez történt a janicsárokkal is, több ízben robbantottak ki felkelést magában Isztambulban is. A török birodalom több fronton egyidejűleg folytatott harcai, és az ezekben elszenvedett tetemes veszteségek nem maradtak hatás nélkül az oszmán hatalom alappillérének tekintett janicsárságra sem. A legjobb katonák tekintélyes része elesett a csatatereken, s a helyükre egyre kevésbé tudtak megfelelően kiképzett és kinevelt embereket állítani. A birodalom anarchikus gazdasági viszonyai, a pénzbevételek csökkenése a szervezet anyagi alapjait ásták alá, s ez arra kényszerítette tagjait, hogy törvénytelen eszközökkel segítsenek magukon. A mindig is túlterhelt redisztribúciós rendszerben valóságos belső háború folyt a javak újraelosztásáért, és ez oda vezetett, hogy a szervezet hosszú idő alatt kialakult és meggyökeresedett hierarchikus rendszere megbomlott, a fegyelem jelentősen meglazult. A janicsárok a törvényi tiltás ellenére egyre gyakrabban kezdtek különböző – leginkább kézműves – munkákat végezni, jó részük, jóllehet a szultánok hallgatólagos engedélyével, megnősült. Amíg emellett a kötelezettségeiknek eleget tettek, addig semmi gond nem volt, a 17. századra azonban a fegyelem olyannyira meglazult, hogy egyes janicsárok hadjárat esetén maguk helyett másokat küldtek jó pénzért a seregbe, míg maguk továbbra is űzték „mellékfoglalkozásukat”. A fokozatosan lezüllő hadsereg a 17-18. század folyamán már harcászati feladatait sem tudta megfelelően ellátni, de nagy számuk, széles társadalmi támogatottságuk és testületi szellemük erőssége igencsak elnyújtotta a janicsár hadtest agóniáját, és végül csak véres leszámolások keretében sikerült őket feloszlatni – a 19. században.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr73349002

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.06.27. 13:05:44

A janicsár hadtest az oszmán hadseregbenA kora újkori oszmán-török hódítások egyik, ha nem a legfontosabb alapját az európai hadügyi rendszerben is szinte [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

G.dio 2008.02.27. 15:23:15

Estimado Kaif!
Congratulación!
Tényleg alapos és majdnem mindenre kiterjedő ismertetés.
A janicsárság felszámolásánál én azért megemlítettem volna az ominózus 1826-os évszámot.

G.dio 2008.02.27. 15:27:57

"A 71. dzsemáat a számszundzsik (szelindekgondozók), a 82. dzsemáat a zenberedzsik (számszeríjászok), a 43. és 92. dzsemáat a tüfenkcsik (puskások), a 17. dzsemáat a csergedzsik (sátorfelverők) hadteste volt. "

Végre választ kaptam arra a kérdésemre is, hogy a Gárdonyinál is említett tüfenkcsik szervezetileg a janicsárság körébe tartoztak-e vagy sem:-)

G.dio 2008.03.05. 13:21:48

"Az említetteken kívül nem volt szabad muszlimokat, grúzokat, zsidókat, magyarokat és horvátokat összegyűjteni ." - írod.

A grúzok, zsidók, magyarok és horvátok vajon miért voltak kivételek?
Talán politikailag megbízhatatlanok és/vagy katonailag értéktelenek voltak?

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.03.05. 14:46:02

A horvátokról és a magyarokról konkrétan kimondja a A janicsárok törvénykönyve, hogy megbízhatatlanok. A grúzokat nem tudom miért vették bele...
A zsidókat egyébként azért vették ki a devsirme köréből, mert körül voltak metélve - ergo lehettek akár magukat zsidónak kiadó muszlimok is.

tiboru · http://lemil.blog.hu 2008.03.05. 15:00:33

Mi is akartunk a janicsárokkal foglalkozni a különleges alakulatokról szóló sorozatunkban, de megelőztél.

Gratulálok: alapos, részletes és informatív munka!

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.03.05. 15:52:25

Kedves tiboru!

Majd megbeszélem a többiekkel, de szerintem hivatkozással akár át is vehetitek, ha akarjátok. Minden reklám reklám:)

hami · http://toriblog.blog.hu 2008.03.06. 13:09:48

nekem nincs kifogásom a dolog ellen, ha hivatkoztok ránk :)

mbm 2008.03.10. 18:38:37

1."...a magyar származású Pijále kapudánbasa..." Ezek szerint azért voltak magyarok, de gondolom a basát is valami hadjáratban rabolták el. A hadjáratok alatt elhurcolt gyerekek között nem volt szelekció?
2. Ez a nem "sorozunk" magyarokat/ horvátokat
milyen szinten volt meg? Falun belül megnézték, hogy ki milyen nemzetiségű, vagy a magyar falvakban nem, de pl. a szerbekben nemzetiségre való tekintet nélkül válogattak?

hami · http://toriblog.blog.hu 2008.03.10. 21:39:55

az egyesre szerintem az a válasz, hogy az illető renegát volt. de kaif majd megmondja.

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.03.12. 10:45:52

Kedves mbm!

1. Nagyjából két lehetőség van: vagy renegát, vagy rabolt gyerek.
2. A posztban is írtam, hogy a helyi falubíró vagy más vezető jelenlétében szedték a devsirmét - ők természetesen tudták, ki milyen etnikumhoz tartozik. Voltak még különböző összeírások, ahol általában feltüntették a nemzetiséget is, ezek alapján is lehetett gyűjteni.

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.03.12. 10:48:00

Furcsa egyébként, hogy az említett visszaélések egy része nem abból adódott, hogy elrejtették, esteleg halottnak íratták a gyereket, hanem annak, hogy a kivételek közül (felsorolva a psoztban) valahogy kiügyeskedjék (más nemzetiséget írtak be, letagadták az egykeséget stb.), és a gyereket mégis elvigyék.

mbm 2008.03.14. 16:09:24

Kedves Kaif!
Köszönöm a választ:)

Tóth Ádám 2008.09.22. 20:57:24

Szia!Egyetemi házidolgozatot kell írnom a témához is kapcsolódóan.Meg tudnál adni néhány könyvcímet,amely alapján dolgoztál?Főleg az oszmánok középkori hadtörténetéről szóló könyvekre lenne szükségem.Köszi szépen!

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.09.26. 10:01:32

Kedves Ádám!

A pontos bibliográfia most nem áll rendelkezésemre, úgyhogy csak fejből tudok neked néhány könyvet mondani, ha janicsáros témában szeretnéd írni a dolgozatot:

1. Janicsár törvénykönyv - 1606-os kiadás magyar fordítása, nyomtatásban megjelent
2. Generál Tibor: Allah serege : az oszmán-török haderő kialakulása és fénykora, Bp.Zrínyi K., 1987
3. Fodor Pál: A szultán és az aranyalma. Budapest, 2001.
4. Hegyi Klára: Etnikum, vallás, iszlamizáció. A budai vilájet várkatonaságának eredete és utánpótlása, TSZ, 1998. 3-4. sz.
5. Hegyi Klára: A török hódoltság várai és várkatonái I-III. Budapest 2007. História - MTA Történettudományi Intézete

Kiindulásnak ezek elegek lesznek:)

Wolfgar 2009.04.22. 14:59:28

Szia Kaif!

Lehetne posztot írni a szpáhikról és akindzsikről is. Mi a véleményed?

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2009.04.24. 18:33:17

@Wolfgar: Lehetni éppenséggel lehet, csak kellene valaki, aki megírja:)

Tibald76 2009.06.05. 16:14:07

Minden elismerésem igen alapos cikk.

Én úgy tudom egy idő után a törökök már szedtek magyar „alapanyagot” is a janicsár képzéshez a már meghódított magyar területekről az 1500 évek második felében és az 1600 évek alatt. Ami továbbra sem érintette a magyar nemességet beleértve akár a kisnemeseket is, vagyis a parasztok fiait vitték. Egy tipikus paraszti családban ez időtájt nem volt ritka a 10-12 gyerek sem és mivel nagy volt a gyerek halálozás is alapvetően, ezért nem feltétlenül érezték ezt olyan nagy csapásnak. Egyfajta gyerek adó a töröknek, ami bár mai szemmel elég ijesztő dolog, de akkoriban a parasztembernek lehettek olyan szempontjai is, hogy eggyel kevesebb szájat kell etetni.

Az hogy a magyarokat nem sorozták kezdetben mert „megbízhatatlanok” azt gondolom inkább azt jelenti, hogy 10 évesen már eléggé keresztény kultúrkör kötödésüek és nem azt hogy hitvány nyersanyag volt.

Úgy tudom, hogy a begyűjtött gyerekeket kezdetben török családoknál helyezték el hogy ott az iszlám szokásokat és kultúrát felvegyék, majd a későbbiekben terjed el az hogy külön Janicsár laktanyákat hoztak létre és a leendő harcosok egyből oda kerültek.

Továbbá arról is maradtak fen források, hogy a begyűjtött gyerekek nem lettek mind automatikusan Janicsárok, mert a begyűjtöttek közül voltak, akiket kasztráltak és eunuk szolgák, vagy nőnek nevelt ágyasok lettek. Ez is roppant barbárságnak tűnik, de a kor török kultúrájához hozzátartozó és elfogadott dolognak számított.

Mit gondolsz ezekről? Főleg a magyarok sorozása érdekelne?