2008.05.12. 09:00
A római - perzsa háborúk III: A párthusoknak is kellene az örmény trón
A kr.u. 1-ben megkötött egyezmény a két hatalom között felosztotta az érdekszférákat. Azonban, stratégiailag inkább a perzsákat sújtotta: Örményország római klienskirályság lett, amelyben bár nem állomásoztak legiók, és nem volt közvetlen irányítás, csak a Róma által kinevezett és jóváhagyott király uralkodhatott. Ez a párthusoknak azért volt fájó és veszélyes, mert Örményországon keresztül vezetett a legbiztosabb út Iránba, és így aki birtokolta Örményországot, az a Párthus Birodalom központi területeit is könnyen veszélyeztethette. Az egyetlen ok, hogy az egyezmény megkötése után még évtizedekig nem tettek érdemi lépéseket a status quo megváltoztatására az volt, hogy a párthus uralkodó család tagjai egymást gyilkolászták, ami egészen I. Vologaszész hatalomra kerüléséig eltartott. Neki is volt két testvére, de az esetleges lázadásukat azzal tervezte leszerelni, hogy nekik is ad egy - egy országot. Ez az ő esetükben egyébként nem jelentett semmi különöset, ugyanis a Párthus Birodalom nem egy centralizált államalakulat volt, hanem inkább egy közvetlenül az uralkodó által uralt terület, és a királytól függő viszonyban levő királyságocskák egyfajta egysége. Pacorus nevű öccsének Media Atropatene-t adta (ez a terület jobbjára a mai iráni azerbajdzsánt jelenti - ez nem összekeverendő az ilyen nevű államtól, ami ettől északra van), a másik tesónak, Tiridatésznek meg Örményországot szemelte ki. Ezzel volt egy kis probléma: örmény király ugyanis csak az lehetett, akit Róma nevez ki, és nem tűnt túl esélyesnek, hogy arrafele is rábólintanak erre az egyébként remek tervre.
Azzal, hogy Róma nem fog vele egyetérteni, természetesen Vologaszész is tisztában volt, viszont bizonyos körülmények alapján úgy gondolta, hogy képes lesz érvényesíteni az akaratát. A regnáló római császár, Claudius ugyanis 54-ben elhalálozott, a hatalomváltás pedig nem csak Párthiában tarthatott az egészségesnél hosszabb ideig, hanem arrafele is. Viszont nem ez történt. Tiridatészt bátyja sikeresen megkoronáztatta, a korábbi király, az ibériai Radamisztosz éppen menekülőben volt hazafelé, miután egy felkelés (amelynek kirobbantásában amúgy nem voltak teljesen ártatlanok a perzsák) során távozásra bírták. Ez viszont a korábbi egyezmény nyílt megsértése volt, ugyanis királyt csak Róma nevezhetett ki, ráadásul Claudius halálát nem követték különösebb belharcok, utódját, Nerót elég gyorsan kinevezték császárnak. Ez a párthusok pechjére külpolitikai irányváltást is hozott, az addigi békére törekvő keleti politikát felváltotta egy jóval aggresszívabb, amelynek jeleként Gnaeus Domitius Corbulo-t a császár kinevezte Kappadókia katonai kormányzójának. Corbulo ezt megelőzően a rajnai fronton ért el sikereket a germánokkal szemben, tipikus becsvágyó katona és győztes típus volt, kinevezése biztos jele volt annak, hogy Róma nem fogja válasz nélkül hagyni a párthus beavatkozást az örmény belügyekbe.
Azonban, egy hadjárat elindítása további szervező munkát igényelt. Kr.u. 55-ben Corbulo, és a szíriai konzul, Gaius Durmius Ummidius Quadratus megüzenték Vologaszésznek, hogy éppen ideje lenne, ha Örményországból kivonulna, aki bevette a blöfföt, és így is tett, de az öccse nem. Róma azonban még nem volt készen a katonai akciókra, és a legiók átcsoportosítása még további három évig eltartott. Ez 58-ban már Tiridatésznek is feltűnt, így nem várta meg, amíg megtámadják, ő maga támadott, és kényszerítette a rómaiakat válaszlépésre. Az Eufrátesz mellett sikeresen meg is lepte őket, és több kisebb sikert is elért, de Corbulo megindult ellene, és visszavonulásra kényszerítette. Tiridatészt ez annyira nem zavarta, mert az volt a terve, hogy becsalja őket újonnan szerzett országába, elvágja a visszavonulási útjukat, és megsemmisíti őket, de a tökéletesnek tetsző tervbe hiba csúszott: Ibéria és Albánia Róma mellé állt, ráadásul a bátyó sem tudott segíteni, mert a hyrkaniaiak fellázadtak. Corbulo kihasználta a lehetőséget és ennek köszönhetően még ebben az évben elfoglalta Artaxatát, az egyik örmény fővárost. A következő évben már a rómaiak kezében volt a kezdeményezés, és Szíria felől, Crassus korábbi útját követve támadtak, a másik örmény főváros, Tigranakert már azelőtt megadta magát, hogy ostromra került volna a sor (Kr.u. 59), Tiridatész nem is próbált ellenálni, inkább elhagyta az országát. Róma ez után Tigranészt, Nagy Heródes ükunokáját nevezte ki királynak (valószínűleg ő volt kéznél, más indokot nem látok arra, hogy miért pont őt), és úgy tűnt, hogy helyreáll a rend, de voltak jelek, amelyek arra utaltak, hogy mégse.
Vologaszész nem nyugodott bele testvére elzavarásába, és miután rendezte a viszonyát a hyrkaniaiakkal, újból örmény királlyá koronázta az öccsét, és megkezdte a felvonulást a rómaiak ellen (kr.u.62). Eddig Corbuloéknak nem kellett a párthus főerőkkel foglalkozniuk, ez most megváltozott. A római terv az volt, hogy két irányból támadva bekerítik a perzsa erőket: a haderő egy része Anatóliából keletre vonul és felveszi a harcot, miközben a másik része Szíriából indulva elvágja a visszavonulás útját. A párthusok viszont túl gyorsak voltak, már az év elején ostrom alá vették Tigranakertet, ami a rómaiakat készületlenül érte. Megpróbáltak tűzszünetet kötni (csak azért, hogy az időt húzzák), és bár Vologaszész felfüggesztette az ostromot, de az ellene siető kappadókiai legiók még az előtt vereséget szenvedtek, mielőtt a másik sereg kelet felől bekeríthette volna a párthusokat. A változatosság kedvéért most Róma szorult ki Örményországból.
De természetesen ők se hagyták annyiban a dolgot: 63-ban Corbulo mindent egy lapra tett fel, és összevonta a római erőket, 4 legióval indult meg visszaszerezni az országot. Ez úgy tűnik, mindkét felet elrettentette. A rómaiak nyilvánvalóan túlerőben voltak, de nem igazán feküdt nekik az örmény terep. A kölcsönös félelmek következtében a két fél végül békét kötött: A párthusok ismét elismerték Róma jogát a királyok kinevezésére, Róma meg annak fejében, hogy Neróhoz fárad megkoronázásra és hűségesküt tesz, elfogadta Tiridatészt királynak. Aki most cselszövést és véres eseményeket vár, csalódnia kell, ugyanis Tiridatész lett az örmény Arszakida dinasztia első uralkodója. Rómában szívesen fogadták, fényes kíséretét megcsodálták, Neró megdícsérte, hogy jól tette, hogy eljött, és kinevezte királynak. És pár évtizedig ismét beköszöntött a béke. De nem örökké..
Az újabb háború újabb patthelyzettel zárult. A rómaiak viszonylagos katonai fölényük ellenére nem bizonyultak elég erősnek ahhoz, hogy a párthusokat megtörjék. A párthusok meg ahhoz nem bizonyultak elég erősnek, hogy Róma pozícióit komolyabban veszélyeztessék. Az újabb béke ugyan némiképp a párthusok javára módosította a status quo-t, de leginkább csak névleg. Ezzel párhuzamosan Rómában nagy fesztivállal ünnepelték meg a "győzelmet". A háború hőse, Corbulo pár évvel később öngyilkos lett, miután a Nerón elhatalmasodó paranoia benne is riválist látott (Caligula sógora volt egyébként, így rokonságban volt az uralkodó családdal), és a császár parancsot adott a megöletésére.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ibn battuta 2008.05.12. 09:39:23
Érdemes lenne megemlíteni, hogy a "Azerbajdzsán" név közvetlenül az ókori "Atropatene" névre vezethető vissza.
PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2008.05.12. 10:00:53
Javasolnám Közép-Ázsia történelmének ismertetését. Csak nemrég döbbentem rá, hogy a a Távol-Keletről még csak-csak tudunk valamit, de Nagy Sándor után egy-egy mondattól eltekintve semmit se tanítanak az Oszmán Birodalom és Kína közötti országokról. Pedig most igazán aktuális lenne.
Op 2008.05.12. 10:21:18
Sok ilyet meg :)
Ami engem erdekelne: Nagy Sandor birodalmanak utoelete, hol meddig tartottak magukat az ott hagyott dinasztiak...
mbm 2008.05.12. 14:08:12
Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.05.12. 14:49:17
hami · http://toriblog.blog.hu 2008.05.12. 23:23:27
ibn battuta:
Nyilvánvaló, hogy sok adatot lehetne még közölni, amitől egy post még pontosabb és jobb lenne, és ezzel együtt unalmasabb is. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy egy száraz, de adatokkal teletűzdelt cikk nem érdekel túl sok embert, mi pedig azt szeretnénk, ha az általunk írt postok minél több embert érdekelnének. Media Atropatene és Azerbajdzsán meg nem kapcsolódott szorosan a témához, ezért nem vágtam bele a név magyarázatába. De, azt már én is terveztem, hogy írok majd róla külön.
Perverzbabi:
Én is terveztem személy szerint, hogy írok majd a térségről, de mindent nem lehet egyszerre sajnos. Idővel majd biztos lesz még szó Belső Ázsiáról is.
Op:
Ez irányban is vannak terveink, van 1-2 ember az ismeretségi körünkben, aki ért a korszakhoz, és már próbáltuk őket győzködni, hogy írjanak, eddig kevés sikerrel, de a kommentedet most elküldöm nekik emailben.
üdv
hami
hami · http://toriblog.blog.hu 2008.05.13. 16:35:15
Á, ne nekünk gratulálj, feltételezem annyira uborkaszezon volt egy ünnepnap reggelén, hogy ez a post is megtette..
Santolunes 2010.04.21. 07:58:43
Hol lehet a sorozatok egyes részeit egymás után (a történések sorrendjében)megtalálni?
Gratula
kommentek