2008.07.29. 18:00
Dalmácia története III. rész: A horvát királyság felemelkedése
 |
| Tomiszláv, az első horvát király |
A horvát királyság megalakulásával egy időben elég jelentősen megváltozott a Dalmáciával szomszédos térség geopolitikai helyzete, és nem csak azért, mert maga a régió egy királyság központi területévé vált. Északon, a Honfoglalás után letelepedtek a magyarok, akik a X. század első felében kalandozásaikkal rettegésben tartották fél Európát. Keleten, a bolgár állam és Bizánc harcai egyre hevesebbé és elkeseredettebbé váltak, és mindkét állam igyekezett a szomszédos államokat is bevonni a küzdelembe valamilyen módon. Nyugaton pedig elkezdtek egyes itáliai városállamok megerősödni, miután a longobárdok jelentette veszély megszűnt. Az eddig minden fontosabb hatalomtól távol levő, és számukra érdektelen térség elkezdett az érdeklődés középpontjába kerülni.
Keleten Bizánc lassan, de biztosan elkezdett felkelni a padlóról, ahová még a 7. században került. A Honfoglalás után a bolgár állam egyébként is meggyengült, mivel megszűnt a fennhatósága a Dunától északra levő területek (Erdély, Havaselve) felett. A két birodalom elkeseredett küzdelembe fogott, egyre több erőforrást vontak be a háborúkba, és ennek érdekében a Nyugat - Balkánnal szomszédos bolgárok megpróbálták az addig viszonylagos függetlenséget élvező hátországukat meghódítani. A szerbeket sikerült is meghódítaniuk, de a közben megalakult horvát állam már sikerrel állt nekik ellen: a bolgár terjeszkedés időlegesen a horvátokat Bizánncal hozta össze egy szövetségbe. Simeon cár ezt nem tűrvén 926-ban támadást indított, de a Drina folyó mellett a bolgárok vereséget szenvedtek. A horvát királyság az után érte el a legnagyobb kiterjedését: a mai Horvátország és Bosznia teljes területét magában foglalta, és részben Montenegro is az uralmuk alá tartozott. Bár a szövetség Bizánccal hasznosnak bizonyult, a helyzet ennél azért picit bonyolultabb volt: Bizánc ugyanis nem egyenrangú félként szövetkezett a horvátokkal, hanem mint vazallus állammal (ezt természetesen a horvát fél nem így gondolta), ennek kezdetben ugyan csak szimbolikus jelentősége volt, de jelezte azt, hogy Bizánc Dalmáciát (ez alatt még a régi római provinciát értve) saját területének tartja. Vagyis, hogy egy bolgárok elleni teljes győzelem esetén igényt fognak tartani a területre, mint ahogy egyébként mindig igényt tartottak rá.
A magyarok Kárpát medencei letelepedése szintén komoly veszélyforrást jelentett. A szomszédos terület kirablása valószínűleg már elég hamar felmerült Árpád népében, de a jelek szerint itt nem értek el komoly sikereket. Források hiányában nehéz megmondani, hogy ezt egy katonai vereség váltotta ki, vagy csak egyszerűen nem akartak bajlódni a hegyeken túl fekvő Dalmáciával, mikor más területek nagyobb haszonnal kecsegtettek. Dalmácia valójában nem esett a kalandozások főbb irányaiba: Itália felé, a német területek felé, vagy Bizánc felé nem erre vezettek az utak, úgyhogy végül a Dalmát városok nem szenvedtek sokat a magyar kalandozásoktól, a horvát állam többi része meg túl szegény volt ahhoz, hogy érdekes legyen. Egyedül a magyar törzsek szállásterületével szomszédos, és akkor még elég ritkán lakott Szlavónia (a földrajzi Szlavónia: a Dráva és Száva köze) volt vita tárgya a két ország között az ottani legelők miatt, de eleink csak időlegesen tudták megszerezni.
Nyugaton Velence felemelkedése okozott változásokat. A városállam 803 után a Pax Nicephori alapján de facto független állam lett, de jure bizánci fennhatóság alatt maradt ugyan, de a birodalom ekkor már nem volt képes a térségben bármilyen erőt felmutatni. Velence ez után elkezdte kiépíteni a haderejét és flottáját. A függetlenségük a Német Római Császárságtól és Bizánc védnöksége nagyjából predesztinálta őket arra, hogy az Adria (majd a Mediterráneum keleti felének) urai legyenek. Ahhoz, hogy az Adria urai legyenek, viszont szükségük volt több bázisra a tenger partján, és erre gyakorlatilag egy terület volt alkalmas: Dalmácia. Az Adria partvidéke ugyanis elég sajátos: a nyugati part tagolatlan, ott alig vannak kikötésre alkalmas helyek. A keleti viszont az ellentéte: rengeteg sziget és öböl található itt. A velenceiek persze nyilvánvalóan nem csak a földrajzi adottságok miatt akarták a területet: a gazdag (és kereskedelmi versenytárs) városok, a latin lakosság, és az adriai kalózkodás megszüntetése miatt is.
A vázolt geopolitikai helyzet miatt idő kérdése volt, hogy a X. században meglehetősen sikeres horvát államra nehezebb idők jönnek. Az önmagában még ekkor nem volt egyértelmű, hogy a királyság hogyan fejlődik tovább. Elvben akár helyreállhatott volna a régió római kori egysége hosszabb távon is, ugyanis a horvát királyság ezt (ugyan rövid időre, de) helyreállította. A geopolitikai helyzetük viszont tovább romlott. Velence elég erőssé vált ahhoz, hogy a XI. század legelején már dalmát területeket támadjon, egészen konkrétan a paganiai kalózokat. A partvidék és a szigetek latin városaiban közben folyamatosan nőtt a befolyása - a helyi lakosság kulturálisan az olaszokhoz állt közel. Az Úr ezredik évében Velence általános támadást indított, és az éppen egymással háborúzó három horvát királyjelölt miatt kialakuló anarchisztikus állapotok miatt az országnak esélye sem volt védekezni. Dalmácia velencei uralom alá került, először, de nem utoljára.
Eközben 1018-ban Bizánc végleg megsemmisítette a bolgár államot, ezzel a horvát királyság szomszédja lett. Egy erős, egységes, és a Balkán és Anatólia összes erőforrását birtokló birodalom lett egy bár erős, de keletről folyamatosan lekötött Bulgária helyett a keleti szomszéd. Ez Velence bizánci orientáltságával együtt már - már életveszélyes helyzet volt, de ez a veszély az Orseoló család 1026-os velencei bukásával megszűnt. A jelek szerint Bizánc egyébként sem akart, vagy tudott katonailag nyugatabbra terjeszkedni ekkor, később meg már más baja is akadt: a népvándorlás újabb hullámai érték el a Duna mentét, Anatólia határai mellett megjelentek a szeldzsuk törökök, akik 1071-ben sorsdöntő vereséget mértek a birodalomra Manzikertnél, Dél Itáliában pedig Robert Guiscard normanjai vetettek véget a bizánci uralomnak, és próbáltak terjeszkedni az Adria túlpartján is. Bizánc sokadik feltámadása tehát nem tartott túl sokáig, de még hanyatló birodalomként is Európa egyik legerősebb állama volt. Mindennek a tetejébe pedig 1001-ben Szent István királlyá koronázásával megalakult a Magyar Királyság, amellyel Szlavónia kapcsán már a kezdetektől területi vitái voltak a horvát államnak.
A körülmények miatt nem csoda, hogy a XI. század már a horvát királyság alkonyának az időszaka. Dalmácia visszaszerzése persze fontos törekvés maradt, de erre egyedül az utolsó Trpmirovicsok egyike, Petar Kresimir volt képes. 1058-1074 közötti uralma alatt sikerült visszaszereznie Dalmáciát, de ez már csak egy utolsó fellángolás volt: Péter király 1072-ben elkövette azt a hibát, hogy az éppen összezuhanó Bizánc (Manzikert elég komoly belső válságot idézett elő) ellen lázadó szerbeket és bolgárokat támogatta. Bizánc viszont nem véletlenül volt a dekadencia, a cselszövés és a keleti romlottság szinonímája, bár közvetlenül katonai erővel nem tudott a horvátok ellen lépni, (a felkelést viszont leverték) de az Albániában ügyködő normannokat rávették arra, hogy próbálkozzanak meg az ekkor már ismét horvát uralom alatt levő Dalmáciával. Ebben a támadók kevésbé voltak sikeresek, de valahogyan sikerült elfogniuk a királyt, és amit erővel nem értek el, azt váltságdíjként igen: a király kénytelen volt lemondani a dalmát városokról, amelyek ekkor normann uralom alá kerültek. (Egyébként hiába, a királyt nem engedték szabadon, és pár év múlva meg is halt. Vele kihalt a Trpmirovics dinasztia). 1075-re viszont ismét Velence szerezte meg a városok feletti fennhatóságot, Dalmácia másodszor került az uralmuk alá, ezúttal a normannokkal szemben sikerült megszerezniük. Úgy tűnt, Velence ezzel bebiztosítja az Adria feletti és Dalmácia feletti uralmát, hogy mégsem így történt, az egy újabb játékos beszállásának köszönhető.
A post előzménye itt olvasható.
És természetesen folytatjuk :)
4 komment
Címkék: horvátország velence középkor bizánc horvátok dalmácia dalmátok trpmirovic dinasztia
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kommentek