Raguza egy 17. századi térképen

A Raguzai Köztársaság története Dalmácia végleges velencei uralom alá kerülése után vált külön a térség többi részétől. Dalmácia tehát tovább darabolódott, de ez a darabolódás nem volt végleges. Raguza nagyobb dalmát városok közé tartozott, különlegességét viszont a helyzetének köszönhette: ő helyezkedett el legkeletebbre (a fontosabbak közül) az Adria keleti partján. Kezdetben a helyzete nem volt különleges. Lényegében minden nagyobb dalmát városnak bizonyos fokú autonómiája volt, és az, hogy melyik ország névleges, vagy nagyon is valós uralma alá kerültek, évszázadonként változott. A belső berendezkedés viszont, amely hasonlatos volt az itáliai városállamokhoz, megmaradt. Amikor Dalmácia visszakerült Nagy Lajos uralkodása alatt a magyar király uralma alá, akkor sem történt semmi különös e tekintetben. A következő uralomváltáskor ugyanakkor Raguza elkerülte a velencei fennhatóságot. Innentől számíthatjuk a de facto független Raguzai Köztársaság létezését, bár a városállam már korábban is viszonylag függetlenül intézhette a dolgait.
A köztársaság bár katonailag nem volt egy súlycsoportban Velencével, de meg tudta

A rektori palota. Kezdetben a velencei kormányzóé volt, majd a város vezetőjéé.

védeni magát. Sőt, némi terjeszkedésre is képesnek bizonyult, bár ez a terjeszkedés inkább békés úton történő területszerzést jelentett. A Peljesac félszigetet a szerb cártól vásárolták még meg 1333-ban, Mljet szigetét 1345-ben szerezték meg, 1399-ben a város és a Peljesac félsziget közötti Primorjét, 1419-1426 között pedig a várostól délkeletre levő Konavle régiót. Ettől függetlenül a helyzete nem kecsegtetett sok jóval, de a nyugat balkáni térségbeli viszonyok drasztikus megváltozásával Raguza azon kevesek közé tartozott, akinek az Oszmán Birodalom megjelenése prosperitást hozott. 1458-ban a köztársaság szerződést kötött a szultánnal, amelyben a birodalom vazallusává váltak, éves adót fizettek a portának, de ezért cserébe nem kevés előnyhöz is jutottak:
- Kereskedelmi jogokhoz. Elsődlegesen Raguza az Oszmán Birodalom nevében kereskedhetett az Adrián (ahol nekik volt jelentős flottájuk, de az oszmánoknak még nem), emellett birodalomszerte adókedvezményt élveztek, és kereskedelmi telepeket alapíthattak, ahol a saját jogrendszerük szerint élhettek. Ezek a kedvezmények nagyon hasonlatosak ahhoz, amelyeket Velence élvezett a Bizánci Birodalomban a középkorban. Sőt, beléphettek a Fekete tengerre, amely mindenki más számára zárt volt Konstantinápoly elfoglalása (1453) után.  
- 1481-től megemelt adó fejében a köztársaság a birodalom védelme alá került. Vagyis katonai támadás esetén számíthattak az oszmánok segítségére.
- Emellett Raguza vazallusként relatíve független külpolitikát folytathatott. Amit ki is használtak, ugyanis a kereskedelemmel foglalkozó Raguza szigorúan semlegességi politikát folytatott. Ez külön érdekes, mert a törökök kötelezve voltak a megvédésükre, ha támadás érte őket, de Raguza nem volt kötelezve arra, hogy a birodalom mellett szálljon harcba! Így lényegében a legtöbb háborúból ki is maradtak.
 

Dubrovnik főutcája ma

Első ránézésre nagyon is meglepő, hogy a keresztény területek felé eléggé aggresszívan terjeszkedő és egyetlen útjába kerülő államot sem kímélő birodalom ilyen "enyhe" bánásmódban részesítette a raguzaiakat, második megközelítésre azonban nagyon is volt ebben ráció. Raguza maga katonailag nem zavart vizet. Gyakorlatilag egy valószínűleg elhúzódó várostrom árán le lehetett volna verni, ki lehetett volna rabolni, a lakókat eladni rabszolgának, a nőket megerőszakolni.. na most ne is eresszük jobban szabadjára a fantáziánkat. Ennek a helyzetnek viszont voltak számottevő előnyei a szultán számára is: Raguza jelentős flottával rendelkezett, és ami még jobb volt, Velence ellensége volt. Márpedig Velence nagyon is tüske volt a padisahok hátsójában. Az sem jött éppen rosszul, hogy a frissen létrehozott balkáni közös piac működtetésére a raguzai kereskedők tökéletesen alkalmasak voltak. Ez gondolom némi kifejtést igényel, úgyhogy tessék: Annak ellenére, hogy a legtöbb balkáni állam lakosai az oszmán fennhatóságot valami szörnyűséges elnyomásként írják le, ez korántsem volt mindig így (bár kétségtelen, voltak időszakok, amikor igen, főleg a 19. században). A balkáni államok bekebelezése rövid távon nagyon is jól jött a pórnépnek, mert vége szakadt a folyamatos háborúskodásnak (nem csak a törökök és a többiek között, az oszmánok megjelenése előtt a szerb, és a bolgár cár és a bizánci császár ugyanúgy egymással volt elfoglalva, a többi kisebb államról nem is beszélve), és egy egységes piac jött létre. A Balkán viszonylag kockázatmentesen átjárhatóvá vált, azonban a távolsági kereskedelemhez jelentős kezdőtőke szükségeltetik, és ez nem nagyon akadt helyben. Raguza ezért is jött kapóra.
A következő időszak a köztársaság fénykora. Ez a fénykor persze nem hódításokban, hanem prosperitásban és a helyi kultúra virágzásában jelent meg. Raguza oszmán védelem alatt szabadon cselekedhetett, és ezt a szabadságot a kereskedelmi lehetőségeinek bővítésére használta. Az itáliai államok közül Firenzével építettek ki szoros kereskedelmi kapcsolatot, lényegében Raguza volt a közvetítő Firenze és a birodalom között. A francia király 1497-ben adott nekik kereskedelmi jogokat, ettől kezdve rendszeres raguzai követ volt Franciaországban is. Az 1500-as évek második felében a velük és a törökökkel is ellenséges Spanyolországgal is sikerült dűlőre jutniuk e tekintetben: a spanyolok vállalták, hogy nem zargatják tovább a raguzaiakat. Igaz, ez már Lepanto után volt, amikortól az oszmán flotta megszűnt komoly veszély lenni. Mindenesetre a spanyol piac is megnyílt előttük ezzel. A törökök ezt a független kereskedelmi politikát azért tolerálták, mert így Raguzán keresztül lehetségessé vált a kereskedelem olyan országokkal, amelyekkel a birodalom harcban állt. Nem akarok itt minden egyes egyezményt felsorolni, a köztársaság fénykorában csaknem 80 államban volt követük, vagy kereskedelmi lerakatuk. Gyakorlatilag olyasmi szerepet játszottak, mint a világháborúk idején semleges európai országok, mint Svédország vagy Svájc.
 

A Raguzai Köztársaság területe

Természetesen semmi sem tart örökké. Raguza jövője elsősorban a nagy szomszédtól, az Oszmán Birodalomtól függött. Ameddig a birodalom nagy volt, és erős, addig biztonságban voltak. Ahogy gyengült, úgy erősödött viszont az örök ellenség, Velence, legalábbis a szomszédos térségben. De nem ez volt az egyetlen oka a köztársaság hanyatlásának. Amikor Raguza kvázi függetlenné vált, még a Földközi tenger volt a legfontosabb kereskedelmi útvonal a keleti luxuscikkek felé, azokat Egyiptomban és Szíriában lehetett beszerezni. Ekkor még komoly jövedelmet lehetett szerezni a közvetítő kereskedelemből. A 16. századi földrajzi felfedezések azonban új kereskedelmi útvonalakat hoztak létre, a levante jelentősége lehanyatlott. Raguza számára persze az ellenkező irányú kereskedelem, azaz a nyugati árucikkek közvetítése az Oszmán Birodalom felé még mindig komoly hasznot hozott, azonban a katonailag és gazdaságilag is stagnáló birodalom egyre kevésbé számított komoly piacnak. Ennek ellenére Raguza hanyatlásának egyértelműen 1667 április 6-a kezdődátuma, amikor a pogányokkal kereskedő szibaritákat megbüntette a Jóisten: egy földrengés döntötte romba a város nagy részét. A várost bár újjáépítették, de a század végén már a törököt a Balkánra visszaszorító osztrák-lengyel-velencei szövetség nagyon közel került a köztársasághoz. Velence megpróbálta elfoglalni, ez ugyan nem sikerült, de a karlócai békével szárazföldön is határos lett a két ősellenség. Raguza ekkor adta el a törököknek azt a területsávot, amely ma Bosznia tengeri kijárata, és ami miatt útlevél kell ahhoz, ha Horvátország többi részéből Dubrovnikba akarunk menni, illetőleg egy másikat, amely ma Montenegróhoz tartozik, és a Velence által megszerzett Kotort (olaszul: Cattaro) választotta el a köztársaság területétől.
Raguza ez után sem szűnt meg létezni, bár már messze nem volt az a fontos kereskedelmi hatalom, mint a 15-16. században. A város a kereskedelemből továbbra is meg tudott élni, csak közben a világ megváltozott. Végül a napóleoni háborúk idején 1806-ban a város a közeledő francia erőknek megadta magát, majd 1808-ban a francia illír provinciák része lett. Ekkor már nem tudták befolyásolni az események menetét: Napóleon veresége után a bécsi kongresszus Ausztriának juttatta Raguza területét, amelyet ekkor újraegyesítettek Dalmácia többi részével és ez a Habsburgok egyik koronatartománya lett 1918-ig.
Raguzával kapcsolatban vannak azért még érdekes kérdések. Például, hogy milyen etnikumok laktak a köztársaság területén. Ma ez a rész Horvátországhoz tartozik, és horvát lakossága van. Ugyanakkor a dalmát városok temetőiben nézelődve elég sok olasz nevet fedezhetünk fel, sőt, sok esetben az is látható, hogy a családnév 1945 után megváltozik. A városnak eredetileg latin nyelvű lakossága volt, a szlávok letelepülése és megtérése után viszont valószínűleg a város környéke már szláv nyelven beszélt. A város hivatalos nyelve 1472-ig a latin volt, utána pedig a dalmát, de a függetlenné válás idején már valószínűleg a lakosság többsége szlávul beszélt. A város lakossága egyébként elég szigorúan rétegződött, nagyjából három társadalmi rétegbe: a nemességbe, a polgárságba és a parasztságba, az utóbbi kettő elég egyértelműen szláv nyelvű volt, az előbbi pedig kétnyelvű, legalábbis az újkorban. A korábbi időszakról viszonylag kevés a forrás. A 19. században a dalmát nyelv eltűnt, helyét az olasz vette át. A lakosság túlnyomó többsége katolikus volt, és itt komolyabb népességmozgások sem történtek Dalmácia más részeivel szemben, így ide nem települt jelentős számú ortodox szláv.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr60637993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bögöy (törölt) 2008.09.09. 13:09:04

"egy valószínűleg elhúzódó várostrom árán le lehetett volna verni, ki lehetett volna rabolni, a lakókat eladni rabszolgának, a nőket megerőszakolni.. na most ne is eresszük jobban szabadjára a fantáziánkat."

Pedig pont a nőknél kezdett izgalmassá válni a sztori...
süti beállítások módosítása