Elképzelés Jugoszlávia határairól 1919-ben

Dalmácia az első világháború után Jugoszláviához került, kivéve Zadart és közvetlen környékét, ami viszont Olaszországhoz. A horvátlakta területek egyesítése tehát elvben ezzel megtörtént (noha nem maradéktalanul, ugyanis Zadar mellett Isztria és Fiume Olaszországhoz kerültek), hamar kiderült azonban, hogy a gyakorlatban ez mégsem egészen úgy történt, ahogy a horvátok szerették volna. A szerb-horvát-szlovén királyság ugyanis szerb vezetéssel jött létre, ők pedig a létrejött államot pedig nem is akarták föderalizálni. A horvát függetlenségi, vagy önrendelkezési törekvések ezzel nem kerültek lényegesen könnyebb helyzetbe, mint az Osztrák - Magyar Monarchiában.
A délszláv népeket egyesítő jugoszláv állam létrehozása horvát részről tulajdonképpen csak a kisebbik rossz volt. Ahhoz, hogy az osztrák, ill. magyar uralomtól megszabaduljanak, szükségük volt a szerbek segítségére, de a szerb - horvát viszony maga is ellentmondásos volt. A 19. század elején - közepén például elég komoly ideológiai küzdelem zajlott a horvát és a szerb értelmiség között a tekintetben, hogy kik tartoznak az egyes népcsoportokhoz, és e tekintetben egymás rovására tervezték létrehozni saját nemzetüket. A szembenállást elsősorban az szüntette meg, hogy mindkét nemzetnek megvolt a maga fontosabb ellensége, és velük megvívandó küzdelme, nem volt értelme a további szembenállásnak. Mivel Szerbia a 19. század végére képes volt önerőből függetlenné válni, és az Oszmán Birodalom rovására terjeszkedni, a XX. század elejére már csak a Monarchiában élő szerbeket nem tudták egyesíteni az anyaországgal (bizonyos területek ugyan csak az 1912-13-as balkáni háború eredményekképpen kerültek szerb uralom alá, azonban ezeknek a területeknek már csak minimális szerb lakossága volt, mint pl. Koszovónak, a Szandzsáknak, vagy Macedóniának). Ebben a helyzetben a horvát elit Monarchiával szembeni önrendelkezési törekvései egy platformra kerültek a szerbek Monarchiával szembeni területszerzési törekvéseivel. Ehhez csatlakoztak aztán a szlovének is. A jugoszlávizmus tehát az egymásra utaltságból nőtt ki, de pontosan nem igazán tisztázták a felek, hogy milyen feltételek mellett kívánnak egy egységes államot létrehozni. Az erőviszonyok alapján pedig a szerbek szabhatták ezt meg, mert nekik volt saját hadseregük, ők voltak nemzetközileg elismert független állam, és persze lélekszámukat tekintve ők voltak a legnagyobb nemzet.

A jugoszláv bánságok. Ravasz, nagyon ravasz.


 

Stjepan Radić, a mártír horvát politikus
És Vladko Maček, Radić utóda a horvát ellenzék élén

Az új sz-h-sz állam (1929-től Jugoszlávia) gyakorlatilag egy megnagyobbított Szerbia lett, ezt legjobban a közigazgatási beosztás tükrözte: a történelmi tájegységek határait figyelembe sem vették az új közigazgatási egységek megrajzolásakor. Az országot 1922-29 között 33 oblasztyra, majd ez után 9 bánságra osztották. A bánságok határait vizsgálva az a szembetűnő, hogy azok szerb szempontból a lehető legkedvezőbbek, a kilenc bánságból egyedül csak a szlovénban nem volt jelentősebb számú szerb nemzetiségű lakosság. Dalmáciával is ezt a trükköt csinálták: a déli része, Dubrovnik környéke Montenegroval egyesült, az észak dalmát részhez pedig hozzácsapták nyugat - Bosznia szomszédos, jelentős részt szerbek lakta területeit is. A horvátok számára természetesen ez a helyzet a cseberből vederbe kerülést jelentette. Nem azért szakadtak el a magyaroktól és az osztrákoktól, hogy a szerbek ugyanezt tegyék velük (leszámítva persze a nyelvi elnyomást, mert a szerbek kvázi ugyanazt a nyelvet beszélik). A huszas - harmincas éveken végighúzódott a horvát autonómia küzdelem a szerbekkel szemben (ennek az áldozata lett Stjepan Radić horvát pártvezér pl. akit 1928-ban egy montenegrói képviselő lőtt le a parlamentben). A hosszú küzdelem és a szerbek kompromisszumképtelensége végső soron eszkalálta a helyzetet, és a 30-as években már elég sok horvát értelmiségi a függetlenségben kezdett gondolkodni. 1939-ben végül a szerbek is belátták, hogy kompromisszummal kell lezárni a konfliktust, és a Cvetković-Maček megegyezéssel végül létrehoztak egy autonóm horvát bánságot önálló parlamenttel (ami volt nekik magyar uralom alatt, de nem volt szerb uralom alatt), amely teljesítette a legfontosabb horvát követelést, a horvátlakta területek közigazgatási egyesítését. Dalmácia ekkor tehát kvázi horvát uralom alatt egyesült a többi horvát területtel. De ekkor már túl késő volt. A horvátok nagy része már elidegenedett a szerb 'testvéreitől', a függetlenségben gondolkodókat ez a lépés akkor már nem elégítette ki. Két évvel később az itt most nem részletezendő események következtében megszűnt Jugoszlávia, és kikiáltották a független horvát államot Ante Pavelić vezetésével. (Érdekesség, hogy az államforma királyság volt, és királya is volt Horvátországnak II. Tomiszláv személyében ).

Az 1939-ben létrehozott horvát bánság


Dalmácia olasz uralom alá került területein eközben komoly olaszosítás folyt. Az 1922-ben Benito Mussolini vezetésével hatalomra jutott fasiszták egyik fontos külpolitikai célja volt az 'ősi olasz föld', Dalmácia megszerzése, és a már uralmuk alatt levő Zadarban igyekeztek mindent elkövetni, hogy a város tényleg olasz legyen: erősen javallott volt a nevek olaszosítása, az oktatás természetesen olasz nyelvű volt, stb. Bár jugoszláv részről effajta hátrányos megkülönböztetés nem érte az olaszokat (nem voltak sokan jugoszláv területen), de mégis megfigyelhető az időszakban a horvátok el, és a dalmáciai olaszok beköltözése.

A független horvát állam, és a dalmáciai olasz területek


Jugoszlávia felosztása után Dalmácia további részeit is Olaszországhoz csatolták, így a régió fele olasz uralom alá került. A többi a független horvát állam része lett, de ezeken a területeken is az olaszok tartották fent a rendet többnyire, ugyanis az állam szétesése után szinte azonnal megindult a partizánháború.
A volt Jugoszláviában a következő 4 évben meglehetősen kusza viszonyok uralkodtak. A konfliktusok főleg etnikai törésvonalak mentén zajlottak, de még így szemlélve az eseményeket is meglehetősen bonyolult volt a helyzet. A horvát állam a tengely tagja lett, tehát elvben a horvátok a németek és az olaszok szövetségesei lettek. Dalmáciában viszont, ahol a horvát lakosság olasz megszállás, és uralom alá került (de facto, vagy de jure is), hamar szembefordult a megszállókkal. A jugoszláv partizánháború egyik fontos helyszíne volt Dalmácia, és a partizánok között harcoló horvátok legnagyobb része is innen, vagy Hercegovinából származott. Ironikus módon az olaszok a szerb csetnikekkel (akik elviekben a tengely ellenségei voltak) szövetkeztek (nem hivatalosan), hogy a térség feletti kontrolljukat erősítsék. Természetesen olyan is előfordult, hogy egy dalmáciai horvát a fasiszta horvát állam szolgálatába állt, így akár az is előfordulhatott, hogy családtagok kerültek egymással szembe a harcok során. A partizánháborúból végül Josip Broz Tito partizánjai kerültek ki győztesen, amely mozgalom soraiban egyaránt képviseltették magukat a horvátok (Tito maga horvát volt), a szerbek és a szlovének.
Titoéknak végül sikerült helyreállítani a Jugoszláv állam egységét, sőt, a II. világháborút lezáró békeszerződésekkel megszerezték Olaszországtól Isztriát, Fiumét, és az I. után odakerült dalmát területeket is. Titoék persze nem voltak angyalok, elég komoly vérfürdők után állt helyre a rend, és ez Dalmácia kapcsán azt jelentette, hogy az ottani olasz lakosság búcsút volt kénytelen mondani hazájának (vagy mert elzavarták, vagy mert megölték), és persze az usztasa rezsim szolgálatában álló horvátokat sem kímélték. Az első időszakot leszámítva viszont a régió számára a Tito korszak a fejlődés korszaka. Dalmácia a horvát tagköztársaság része maradt, vagyis a 39-es egyesülést nem csinálták vissza. Ekkor épültek ki gyakorlatilag a helyi infrastruktúra fontosabb elemei: a közúthálózat, vasútvonalak épültek, nagy ipari beruházásokat eszközöltek, és megindult a városodás. A városok közül a korábbi központ Zadar helyett Split emelkedett ki, amely mára a régió vitathatatlan központja lett. És végül, de nem utolsó sorban ekkortól kezdett felfutni a helyi idegenforgalom, amely ma a régió legfőbb bevételi forrása.

A horvátországi szerblakta területek elhelyezkedése


Dalmácia történetének utolsó véres fejezete az 1991-95 közötti horvát - szerb háború. Mivel ez a post Dalmáciáról szólna, ezért részleteiben nem mennék bele az eseményekbe (mint ahogy a korábbi időszakok kapcsán se tettem), de lehet hogy lesz róla szó bővebben a blogon. Az előző postban már említettem, hogy Dalmáciában jelentős számú szerb is élt. Horvátország területét egyébként gyakorlatilag kettévágta a szerbek lakta terület. A dalmáciai fronton igen heves harcok folytak, itt volt a szerb szakadárok központja, Knin is, de a szerbek több dalmát nagyvárost is megpróbáltak elfoglalni (Sibeniket, Dubrovnikot), végül sikertelenül. 1995-ben végül a vihar (Oluja) hadművelettel zúzta szét a horvát állam a szakadárokat, de a szerb lakosság evakuálása már a hadműveletekkel egy időben megkezdődött. Ennek eredményeképpen a szerbek túlnyomó többsége elhagyta Horvátországot, és csak kevesen tértek vissza.
A háború után Dalmácia újabb aranykora következett, ill. ma is zajlik. Az idegenfogalomnak köszönhetően a száz éve még szegény és elmaradott régió ma folyamatosan gazdagodik. Nagy a kontraszt viszont a közvetlen partvidék, és a hátország között, ami nem igazán turistacélpont, és sokkal inkább magán viseli a korábbi háború nyomait.

vége

A bejegyzés trackback címe:

http://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr43715622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Té, mint Tamás 2008.10.19. 23:01:54

Kiváló sorozat volt, köszönöm!

Zoé · http://www.happy-day.gportal.hu/ 2008.11.05. 17:37:06

Nagyon jó cikk, sokat tanultam belőle :)

Múzeumkrt 2008.11.29. 14:07:12

Egyet sajnálok, hol vannak a források? Mikből dolgozatok?

NAR 2009.03.22. 18:32:51

Nagyon tetszett az egész cikksorozat, nem is gondoltam volna, hogy ilyen komplikált volt a térség történelme.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.06.18. 21:21:08

Nem piszkálódásból, de az 1919-es térkép kirakása nem szerencsés, mert Jugoszlávia nem úgy nézett ki akkor, ahogyan a térkép bemutatja. Ez nyilván egy korabeli atlaszból készült másolat. A kiadás évszáma lehet jó, sőt nyilván az, de ez nem jelenti azt, hogy az ábrázolás is jó. Csak találgattak a térképszerkesztők, egyebek között Magyarország vonatkozásában. Nem csoda, mert még nem is volt meg a trianoni béke. A tényleges ellenőrzés vonala viszont egészen más volt, hiszen még Pécs is szerb-horvét-szlovén kézen volt akkor. Más téves elképzelések is vannak rajta, pl Szaloniki. Ez csak tévedéseket mutat, nem tájékozat a valódi helyzetről.

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.06.18. 21:37:30

@A Nép - Te vagy!:

A jugoszláv helyzet akkor hónapról - hónapra változott, de kb. szerintem jó a térkép.