A fiatal Don Juan

Don Juan de Austria, a kereszténység lovagja, kora ünnepelt, mindig győztes hadvezére, a szép bastard 430 éve halt meg. Emlékezzünk meg hát egy poszttal a 16. század egyik legjobb hadvezéréről, aki képes volt legyőzni a tengereket uraló oszmánokat, a spanyol birodalom orra alá sok borsot törő németalföldi felkelőket, és rendet tett a lázadozó Granadában. A két részes poszt egyik sanda célja, hogy nyitócikként szolgáljon egy hosszabb, a 16. századi hadvezéreket bemutató sorozatának. Vigyázat, nem rövid, kéretik hát az olvasó, hogy saját érdekében nyisson ki egy jófajta Sierra Cantabria Gran Reserva-t, vagy valami csodálatos sherryt Xerezből.

A fiatal bastard

V. Károly császár, belefáradva a regensburgi birodalmi gyűlés fáradalmaiba, némi kalandot keresve találkozott Barbara Blomberggel, egy regensburgi polgár rendkívül szép, és legalább annyira buta lányával. Az ifjú hölgy azonban bizonyos dolgokban mutathatott némi tehetséget, hiszen 1547. február 24-én életet adott V. Károly bastardjának. A császárnak azonban sietős volt, így gyorsan hozzáadta az ifjú menyecskét Hieronymus Kegel nevű udvari hivatalnokhoz, aki a gyermeket magáénak ismerte el némi pénzért és magasabb tisztségért cserébe, és a Jeromos nevet adta neki.

Jeromost hároméves korában elvették a császári kegydíjból hírhedten züllött életet élő anyjától, és Francisco Massi nevű flamand udvari zenész és spanyol felesége gondjaira bízták. A család a Madridhoz közeli Leganésbe költözött.
 

A Quijada-ház Villagarciában

Hét éves volt a gyermek, amikor Károly úgy döntött, éppen ideje annak, hogy a fattyú némi színvonalassabb nevelést kapjon, így Károly főudvarmesteréhez, a gyermektelen don Luis Méndez de Quijadához és vasakaratú, legendásan kemény feleségéhez, Magdalena de Ulloához került a Valladolid közeli Villagarcía de Campos középkori várába. A korabeli források szerint az ifjú Jeromos hamar megolvasztotta a vaslady szívét, aki saját gyermekeként szerette a fiút. Hát igen, a szerelemgyerekek általában szépek és szeretnivalók voltak már akkor is...


A főudvarmester szárnyai alatt Jeromos színvonalas udvari nevelést kapott, 10 évesen már folyékonyan beszélt a spanyol melett németül, flamandul, latinul és franciául. V. Károly császár 1556-ban előbb a spanyol koronákról és a burgundi területekről, majd 1558-ban a német-római császári címről is lemondott, és a spanyolországi Yuste kolostorába vonult vissza, már súlyos betegen. Halála előtt utoljára magához hívatta az egyelőre még inkognitóban nevelkedő fiát, és végrendeletében kijelentette, hogy szeretné, ha az ifjú Jeromos az egyházi pályát választaná, jólnevelt bastardhoz méltón.

Károly utóda a spanyol trónon, II. Fülöp lett, az ifjú Jeromos féltestvére. Amikor némi kalandos hajóút végén 1559-ben Valladolidba érkezett, azonnal magához hívatta öccsét. A történet elég közismert: Quijada és a semmit nem sejtő ifjú vadászatra indult a királyi erdőbe, ahol a bokrok és fák közül hirtelen előléptetett lován a király. Magához hívatta a megszeppent Jeromost, majd kezét a fejére téve így szólt : „mi muy querido y amado hermano”.

II. Fülöp spanyol király

Azaz a bastardot "a mi kedves és hőn szeretetett fivérünkek" nevezte. Ez így első olvasatra persze nem nagy dolog, elvégre mégiscsak fivérek voltak, ha balkézről is. De ha maga a király mond ilyet, az gyakorlatilag nem más, mint az eddig fattyúnak számító ifjú helyzetének legalizálása, beemelése a királyi házba.
Az Ausztriai Házban betöltendő pontos helyét és címzését nem állapították meg ekkor, ezt későbbi időpontra halasztotta Fülöp. Annyira későire, hogy Don Juan haláláig nem volt pontosan lefektetve és kodifikálva semmi, ami merőben szokatlan dolog volt a jogban és papírmunkában mindig rigorózus uralkodótól.
Az ezentúl Don Juan de Austria nevet viselő ifjú a királyi udvarba került. Szállása nem a királyi családéban volt, elvégre csak félig számított családtagnak, de mégis önálló udvartartást kapott nevelőapja, Quijada vezetése alatt. A spanyol grandokkal megegyező „Kegyelmes úr” cím illette meg, a „Fenséged” megszólítás elvben nem, de fivére, a király általában elnézte, ha valaki, aki nem volt járatos az udvari rendben, néha elszólta magát – más esetében ez azonnali börtönnel járt volna annak is, aki rosszul címez, és annak is, aki nem kéri azonnal ki magának.
Nyilvános rendezvényeken az ifjú közvetelenül a királyi család mögött, de a grandok előtt vonult – ennyit engedett csak meg a merev burgundi rendtartás, amely nem számolt a bastardokkal.

Don Juan személyisége rendkívül megnyerő volt, így nagyon könnyen beilleszkedett új családjába. Fivére felesége, Valois Erzsébet királyné alig egy évvel, a trónörökös Don Carlos pedig csak két évvel volt idősebb nála, és az udvarban nevelkedett a szintén csak két évvel idősebb Alessandro Farnese, Párma és Piacenza későbbi hercege, V. Károly egy másik balkézről való gyermekének, Pármai Margitnak, Németalföld későbbi kormányzójának gyermeke. A falkányi ifjú felett féltestvérük, a fiatalon megözvegyülő és Madridba visszatérő Juana portugál hercegnő tartott rendet.

Tűzkeresztség a tengeren


Fülöp, megfelelően az atyai elvárásoknak, egyházi pályára szánta öccsét, így Farnésével együtt az Alcalá de Henaresben található híres egyetemre kerültek, hogy egyházjogot tanuljanak. A két ifjú lovagról azonban hamar kiderült, hogy a hölgyeket és a fegyvereket (nem feltétlenül ebben a sorrendben...) lényegesen jobban kedvelik a reverendánál. Alessandro Németalföldre került anyja udvarába, Don Juan pedig elérte bátyjánál, hogy az atyai jótanácsok ellenére mégiscsak katonai pályára mehessen. 1565-ben, alig 18 évesen már csatlakozott a Máltát az oszmán ostrom alól felmentő spanyol hajóhadhoz, 1566-ban pedig az a megtiszteltetés érte, hogy az Aranygyapjas Rend 245. lovagjává ütötték.

1566 és 1568 között Don Luis de Zúñiga y Requesens, a katalán főúr, Milánó és Németalföld későbbi kormányzója, ekkor még „csak” a Santiago lovagrend és Kasztília nagymestere és Don Álvaro de Bazán, Santa Cruz márkijának, kora legnagyobb tengerészének felügyelete és nevelése alatt gyakorolhatta és tanulhatta a tengeri hadviselést. Több éves, a berberiai kalózok elleni sikeres rendfenntartó hadjárata után – érdemei elismeréséül – II. Fülöp kinevezte Capitán General de la Mar-rá, azaz a spanyol mediterrán flotta főparancsnokává.

Az alpujarrasi felkelés - a tűzkeresztség szárazföldön

Mór zenészek a 16. században

1567 első napján Diego de Espinosa nagyinkvizítor és II. Fülöp La Pragmatica néven egy ediktumot adott ki, amelyben megtiltották a Granadában és környékén elő moriszkóknak (megkeresztelkedett móroknak) a berber és az arab nyelv, a tradicionális mór öltözködés használatát, valamint elkobzásra és megsemmisítésre ítéltek minden arab nyelvű könyvet. Kötelezték a moriszkókat arra is, hogy minden gyermeket keresztény egyházi iskolába irassanak be, hogy nevelésük felügyelet alatt legyen. Bár a mór kultúra maradványainak eltüntetésére tett kísérlet elég brutálisnak hangzik manapság, akkoriban megvolt a maga jól megfontolt oka az ediktum kiadásának: féltek, hogy a Mediterráneumban folyamatosan terjeszkedő, pár éve már az észak-afrikai régióban is megjelenő oszmán hatalom afféle ötödik hadoszlopként használhatja majd fel a mórokat a spanyol országok megtámadásakor. Hogy az ötlet mennyire nem volt elrugaszkodott, az az ediktum kiadása utáni moriszkó felkelés alatt derült csak ki.

1568-ra a felháborodott moriszkók rájöttek, hogy a királyi udvart hiába bombázzák különféle levelekkel, onnan reakció nem érkezik, csak újabb és újabb utasítások arra, hogy az ediktum pontjait szigorúan be kell tartani és tartatni. Az addig folytott lázongás ekkor nyílt ellenállásba csapott át, az Alpujarras hegyei közé bemenekülő mintegy 20 000 moriszkó katona megbénította a tartomány működését. A rendfenntartási feladatokkal megbízott Mondéjár márki és los Vélez grófja a rendelkezésükre álló kis csapatokkal nem voltak képesek kezelni a helyzetet. II. Fülöp úgy döntött, hogy ez az alkalmas hely és idő, hogy ifjú öccse megmutathassa, mennyi hadvezéri tehetség szorult belé...
Igyekezett rendes bátyjhoz méltón nem megnehezíteni a dolgát, így egy frissen toborzott és Flandriába szánt komplett terciót rendelt alá, és mindenben szabad kezet kapott.


Don Juan ügyes hadvezérnek bizonyult. A nyílt ütközetet a kor legjobban felszerelt és kiképzett katonái ellen nem nagyon vállaló moriszkókat módszeresen szorította egyre feljebb a hegyekbe. A városokban maradt polgári lakosságot viszont megóvta, bár arra nagyon figyelt, hogy az otthon maradt rokonok lehetőség szerint se élelmet, se pedig információt ne tudjanak eljuttatni a felkelőkhöz. A korai időszakban katonát és ellátmányt rendszeresen kaptak az alpujarrasiak a tengeren át az oszmánoktól (itt lép be az ötödik hadoszlop ugye...), de a part szigorú ellenőrzésével ezt az utat is elzárták.
A háború egészen 1570-ig eltartott, bár igen kis intenzitással. A tercio katonái elsősorban a városokra és az utakra ügyeltek, nyílt összetűzés elég ritkán alakult ki. Az egyikben azonban, ahol a felelőtlen ifjú generális maga vezényelte a rohamot, súlyosan megsérült egy puskagolyótól, a nevelt fiát testével védő Quijada pedig halálos sebet kapott az ütközetben.

Alpujarras hegyei


 

A végletekig kimerült, kiéheztetett moriszkók vezetői végül egymást kezdték el gyilkolászni. Katonáik úgy döntöttek, hogy az egésznek igazából semmi értelme, és lassacskán elkezdtek átszivárogni a spanyolokhoz. Don Juan, aki a rendezéshez is teljhatalmat kapott, rendkívül diplomatikusan bánt a magukat megadókkal: aki leadta fegyverét, és hűségnyilatkozatot tett, valamint ígéretet arra, hogy a La Pragmatica pontjait maradéktalanul betartja, mindenféle retorzió nélkül hazatérhetett.
Don Juan de Austria kevés áldozattal, de határozottan és gyorsan felszámolta az alpujarrasi moriszkó lázadást – mindenki teljes megelégedettségére. A király boldog volt, hogy öccse rendet tett ott, ahol eddig mindenki kudarcot vallott, a moriszkók pedig boldogok voltak, hogy végül is egész olcsón megúszták a lázongást. Az ifjú bastard lubickolt a népszerűségben, Madrid, az újdonsült főváros népe a tenyerén hordozta. Pedig a neheze, és az igazi népszerűség csak ez után következett..

Folytatjuk
 

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr39724472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kálmán 2008.10.26. 19:15:38

Jó rész, tetszett!

pancer1 2008.10.26. 23:03:15

örülök, Viva Espana !

ambasa 2008.10.30. 07:40:35

Szia!

gratulálok, várom a folytatást! Csak nem sarkalt egy kicsit az előadáson Lepantoval kapcsolatos elhangzottak?

TG

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.10.30. 08:40:32

Szia ambasa!

Érett már régóta, csak időm nem volt rá...
De már készül a folytatás is:)

Dr. Minorka 2008.11.04. 23:13:04

Bastard?????? Talán fattyú, zabigyerek, törvénytelen gyerek!

kenobi 74 2008.11.11. 20:48:19

Gratulálok, tetszett, várom a folytatást :)

mig8 2008.11.18. 19:21:56

Dr. Minorka,

a legjobb fordítás inkább "természetes gyerek" lenne. Abban a korban nagyon szemérmesek voltak ilyen téren és virágnyelven fejezték ki magukat. :-)

lécci 2008.11.20. 10:53:26

Szia mig(8) !
Ez az 'álszemérem' inkább az ún. polgári társadalmakra (volt) jellemző, a kifinomult XVIII. század s az azt követő romantika
Már Hódító Vilmos (1027-1087) is "Ego Gulihelmus cognomine Bastardus" indítja leveleit, s folytatja egy adományozó levelében "do & concedo tibi nepoti meo Alano Britanniæ comiti, & hæredibus tuis in perpetuum, omnes villas & terras, quæ nuper fuerunt comitis [s itt jön a pasi neve]". Forrás: www.gutenberg.org/ebooks/16738
A fattyú a középkorban (még a kora újkorban is) házasságon kívül született (1), nemesi származású (2), jogilag azonban elismert (3) személyt jelölt.
Annyira nyílt/elfogadott/önálló 'státus' volt ez, hogy a heraldika az ilyen bastardok származását a pajzson keresztbe vetett ún fattyúzsineggel (bend sinister, Bastardfaden) fejezte ki. (azaz nem csak 'beszéltek róla'/'tudták, hogy ő az', hanem önálló státus volt)

Csak hát a jogokban korlátozottan részesült (javakból inkább, jogokból kevésbé). De a szülő gondoskodott az önálló - ma így mondanánk - egzisztenciáról, s ha lehetősége nyílott (azaz volt jogalapító joga, mondjuk egy király) akkor önálló, örökölhető címekkel, jövedelemmel látta el.

lécci 2008.11.20. 11:01:34

még annyit:
az előbb felsorolt 3 feltételből nem is annyira a jogilag elismertség (3) okozhat gondot az olvasói értelmezésben - mert azt Kaif posztja szépen bemutatja -, hanem a inkább (2)-es, amit nemesi származásnak írtam. Az ugyanis, hogy csak olyan személy gyermeke 'lehetett' bastard(us), aki önállóan, egyénileg rendelkezett privilégiumokkal, s nem közösség részeként (a vagyon pláne nem számított).

Bármely szabad királyi város megbecsült polgárának hasonlóan született gyermeke nem, mégha olyan gazdag volt is a szülő, mint mondjuk egy Fugger (aki, mint tudjuk, sok uralkodónál gazdagabb volt)

lécci 2008.11.20. 11:11:12

.... kezdünk gyülekezni, mi, folytatást követelők.... :)

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.11.21. 10:59:32

Hétvégén jön, jön, jön, csak itt, csak önöknek,csak most:)

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.11.23. 10:49:15

Hát még se jön, az esteleg ezt várótól még kicsit türelmet kérek...

lécci 2010.04.29. 23:11:15

@eMM2: De, ott van a poszt alján az átvezető link az "Ajánlott bejegyzések" között.