Jelen írásunk az első Szlovák Köztársaság legsötétebb aktusaival, a zsidótörvényekkel foglalkozik is foglalkozik, továbbá a szlovákiai zsidók sorsával. Azonban el szeretnénk osztani azt a tévedést, amit gyakran leírnak ma Magyarországon: Szlovákia nem pénzért adta el a náciknak a zsidókat megsemmisítésre, hanem egy államközi egyezmény szerint telepítették ki őket, ennek ellenére a szlovák vezetők felelőssége egyátalán nem kisebb. Foglalkozunk a postban a szlovákiai kisebbségekkel, némileg szlovák szemszögből, kiemelve Esterházy János szerepét, akiről, mint azt látni fogjuk, korántsem az az időnként heroizáló kép él Szlovákiában, mint Magyarországon.

Zsidótörvények, és árjásítás Szlovákiában

A Hlinka gárda zászlaja
És a gárdisták egyenruhája

Az első Szlovák Köztársaságban a zsidók sorsa, elsősorban az ország vezetőinek köszönhetően, a többi fasiszta államhoz képest már igen korán, rendkívül kedvezőtlenül alakult. Az antiszemitizmus már a szlovák nemzeti mozgalomban is megtalálható volt a XIX. században, és végigkísérte például Andrej Hlinka nyilatkozatait is. Ez a fajta antiszemitizmus ugyanabból a gyökerekből táplálkozott, mint a magyarországi: egyfelől a szlovák katolikus egyház vezetői körében is elterjedt antijudaizmusból, másfelől a XIX. század végének progresszív, de ugyanakkor egyenlőtlen fejlődést produkáló időszakából, amikor is a kereskedelemben, és az iparban dolgozó zsidók számára a kapitalista fejlődés gyorsabban biztosított anyagi jólétet, mint a velük együtt élő többi nemzetiségnek. A csehszlovák korszakban, mikor lezajlott az ún. 'dezindusztrializáció' Szlovákiában, (ami azt jelentette, hogy a sokkal erősebb, és fejlettebb cseh ipar megfojtotta az addig magyar keretek között fejlődő szlovákiai ipart), ez az érzés csak erősödött. Az autonóm szlovák kormány működése alatt is számtalanszor bántalmaztak zsidó személyeket, akiknek az állampolgári biztonságát a kormány nem tudta, és valószínűleg nem is akarta garantálni. 1938 nov. 4-éről 5.-re virradó éjszakán a szlovák hatóságok több zsidó személyt hurcoltak el Adolf Eichmann javaslatára a bécsi döntés értelmében Magyarországnak adandó déli területekre.

A független Szlovákiában 89 ezerre tehető a zsidó identitásúak száma, amely az ország lakosságának mintegy 4%-át tette ki. A szlovák kormány elsősorban rendeletekkel szabályozta, és szorította vissza a zsidók szerepvállalását minden téren, azonban ezek a rendelkezések hamarosan alapvető emberi jogaiktól is megfosztották a zsidókat. Már 1939 tavaszán megszülettek az első zsidóellenes rendeletek, amelyek meghatározták a zsidó polgár fogalmát, majd először, felhasználva a statisztikákat, 4%-ban korlátozták a részvételüket a gazdasági életben. A zsidók egy része képes volt emigrálni, ezt pénzzel támogatták a külföldi zsidó alapítványok is, az adományok egy részére azonban a szlovák kormány terre rá a kezét, amely egyébként a kivándorlást szintén szorgalmazta. 1939 decemberében már rendelet deklarálta azt, hogy a zsidók nem csak a szlovák állam, hanem a szlovák nemzet ellenségei is. A zsidó állampolgárok zaklatásában nagy szerepet játszott a Hlinka Gárda, amely zsidókhoz, zsidóknak tartott személyekhez tört be, megverte, vagy elhurcolta őket, megsemmisítette bútoraikat, lakásukat.

Az 1940 júliusában tartott salzburgi német-szlovák tárgyalásokon nem csak a szlovák kormány átalakítását követelték Tisotól, hanem a zsidókérdés megoldását is, ezért Szlovákiába küldték Dieter Wislicenyt, német különmegbízottat, aki a zsidókérdésben adott "tanácsokat" a szlovák kormány számára.

A zsidókérdést első lépcsőben arra használta a szlovák politikai vezetés, hogy enyhítse a szociális, és gazdasági feszültségeket. Az Állami Földhivatal 1940-ig elkobozta a zsidók földjeit, majd felparcellázta, és felosztotta azok egy részét a földet igénylők között. Érdekes ugyanakkor, hogy a zsidó nagybirtokokat a földhivatal megpróbálta egyben tartani, ás állami kezelés alatt tartotta, aminek részben az volt az oka, hogy a déli, mezőgazdasági területek Magyarországhoz kerülése után, relatív hiány alakult ki a mezőgazdasági termékekből, amelyet a birtokok felaprózása csak fokozott volna. (Ez a probléma később nem okozott gondot Szlovákiának, amely a németeknek számtalan mezőgazdasági cikket exportált a háború alatt).

A földek felosztását követte az ún. "árjásítás", amely szintén több lépcsőben zajlott le. Az árjásítás alatt a zsidó vagyon kezelésének "árja" tulajdonba történő átvételét értjük. Először 51%, majd teljes elkobzás várt a zsidó vagyonra, legyen az ingatlantulajdon, vagy cégrészesedés. A szlovák hatóságok szisztematikusan megsemmisítették a zsidó vagyont, azonban az árjásítás voltaképpen nem vált mássá, mint a zsidók vagyonának áron aluli szétlopkodásává, amit még a német jelentések egy része is hangsúlyozott.. A szlovák történetírás egyik nagy teljesítménye, hogy az árjásítás teljes iratanyaga elérhető az interneten www.upn.gov.sk/arizacie/ cím alatt szlovákul, az adatbázis egy része pedig angolul is kereshető www.upn.gov.sk/likvidacie/english/ . Hasonló teljesítményre a második világháborús események kapcsán a magyar kutatás mindeddig nem volt képes, vagy ha mégis, azoknak a netes hozzáférhetősége erőteljesen korlátozott.

A szlovák állam az 1941 szeptember 9.-én életbe lépett "Zsidó Kódex" révén, amely a 198/1941. kormányrendelet volt, szabályozta a zsidók életét, voltaképpen megfosztva őket minden emberi, és állampolgári joguktól. Zsidónak minősült az az ember, akinek legalább három nagyszülője zsidó származású volt. Zsidónak minősítették azokat az ún. félzsidókat is, akik 1939. ápr. 20.-a után lettek zsidók, vagy 1939 ápr. 20-a után zsidó személlyel kötött házasságot, és azok is, akik ilyen házasságból születtek, a fenti dátum után. A zsidókat teljesen kizárták a gazdaságból, és a közéletből. A rendelet értelmében a zisdók nem lehettek semmilyen társadalmi szervezet tagjai, se pártnak, se egyesületnek. Nem lehetett rádiójuk, nem lehettek sporteszközeik, tilos volt szőrmekabátot, vagy más értéktárgyat tartaniuk, tilos volt vegyes házasságot kötniük, és nem tarthattak fent kapcsolatot árjákkal. Meghatározták számukra a bevásárlás, és a rendőri félfogadás idejét. Nem mozoghattak szabadon a városok egyik pontjából a másikba, nem költözködhettek, és nem utazhattak szabadon. A zsidókat munkatáborokba, és a hadsereghez vitték munkaszolgálatra. A rendelet értelmében minden 6 évnél idősebb zsidó személynek kötelező volt viselnie a sárga csillagot. Létrejött a Zsidók Központja, amely, nevével ellentétben, egy állami szervet takart, amelynek kötelezően tagja volt minden zsidó. Ez a szervezet munkatáborokat is létrehozott, részt vett mindazon közmunka-programok irányításában, ahol zsidókat foglalkoztattak, és átképző-programokat is indított.

1941 őszére Szlovákiában gondokat okozott a jogfosztott, és koldusbotra juttatott zsidók tízezreinek a sorsa, így amikor a nácik felajánlották azt, hogy Lengyelországba telepítik a szlovákiai zsidókat, a szlovák kormányzat ellenvetés nélkül elfogadta az ajánlatot. A szlovák állam ötezer koronát fizetett minden zsidó személyért, letelepítési illeték gyanánt,  cserébe pedig a németek vállalták, hogy nem tartanak igényt a hátrahagyott vagyonra. (Vagyis nem a zsidók megsemmisítéséért fizetett a szlovák kormány, noha az "eredmény" tükrében ez másodlagos szempont). A deportálások 1942 márciusa, és októbere között zajlottak, és mintegy 58 ezer embert vittek megsemmisítő táborokba, ahonnan alig pár százan tértek később haza. A deportálások nem érintették a börtönben lévő zsidókat, valamint a munkaszolgálatot végzőket, utóbbiak kiadását a honvédelem katonai okokra hivatkozva megtagadta. A Szlovákiában maradt zsidók második deportálási hulláma 1944 őszén történt meg, mikor a németek megszállták Szlovákiát, ekkor mintegy 13 ezer személy esett a deportálások áldozatául.

Bár mind a szlovákiai zsidó rabbik, mind pedig a Vatikán figyelemztette Tisot, hogy itt a deportáltak fizikai megsemmisítéséről van szó. Tisohoz is eljuttatták a Vatikánon keresztül a haláltáborokból menekültek információit, de a szlovák vezetés nem hallgatott rájuk. Ugyanakkor a kormánynak, és az államelnöknek is tudomása volt arról, hogy a németek hogy bántak az ukrajnai, és az oroszországi zsidókkal, a Szovjetunió elleni támadást követően.

A német kisebbségi párt Szlovákiában

Szlovákia legerősebb kisebbségi pártja a Deutsche Partei volt, a német kisebbségi párt. A prát szervezeti felépítése természetesen az NSDAP mintája alapján épült fel. A Deutsche Partei igazi tömegpárt volt, hatvanezer fős tagsággal, az elnöke Franz Karmasin volt. Németországi mintára volt saját félkatonai csoportja (Freiwilige Schutstaffel), és saját ifjúsági szervezete (Deutsche Jugend). A párt képviseltette magát az Államtanácsban, és három képviselőjük volt a nemzetgyűlésben is. A német kisebbség látványos, és figyelemfelkeltő gyűléseken hívta fel magára a figyelmet, és olyan követelésekkel, mint pl. Pozsony csatolása a Harmadik Birodalomhoz. Azonban követeléseik nem jártak sikerrel, mind a szlovák kormányzat, mind a berlini vezetés ódzkodott attól, hogy túl nagy teret engedjen a kisebbségnek, utóbbi elsősorban azért, mert nem akart nemzetiségi súrlódást a mintaállamnak szánt Szlovákiában.

A magyar kisebbség Szlovákiában, és a viszonosság alapelve

A magyar kisebbség szlovákiai életéről szerencsére ma már számtalan, akár neten is elérhető irodalom található meg, ezért a rendszer hangsúlyaira koncentrálunk.

Esterházy János

A szlovák alkotmány 12. paragrafusa kimondta, hogy "Az alkotmányban említett nemzetiségi csoportok jogai olyan mértékben érvényesíthetőek, amilyen mértékben az adott nemzetiségi csoport anyaállamában ezen jogok megilletik a szlovák kisebbséget." Ezt nevezik a történeti szakirodalomban az ún. viszonosság alapelvének. Mivel ez az alapelv az országban élő kisebbségek közül egyedül a magyarokat érintette, (a többi kisebbség anyaországának területén nem élt jelentős szlovák népesség), így ez a törvény alig burkoltan eszközként született a magyar kormány ellen. A budapesti, és a pozsonyi vezetés az egymás területén élő kisebbségeket túszként kezelték a másik országgal szemben, ennek egyik lecsapódása volt ez az alkotmányban kimondott alapelv.

A magyar kisebbség bármilyen rendezvényét engedélyekhez kötötték. Az engedélyezési eljárás egy bonyolult menetrendet jelentett: az adott minisztérium a budapesti szlovák nagykövetséget megkérdezte, hogy hasonló rendezvényt engedélyeznének-e a szlovákoknak Magyarországon, és nemleges válasz esetén a rendezvényt Szlovákiában sem engedélyezték a magyar kisebbségnek. A kisebbségek jogai feletti csatározásokból azonban rendre a sokkal népesebb magyarországi szlovák kisebbség húzta a rövidebbet, hiába figyelmeztette a magyar kormányt többször is Esterházy János, az Egyesült Magyar Párt elnöke, hogy a szlovák kisebbségi jogok sorozatos megsértése visszaüt a szlovákiai magyarságra. A magyar történelemben sajnos elhallgatott, és kevésbé kutatott rész a bécsi döntés utáni szlovák kisebbségek helyzete, amelyet teljes joggal emlegetnek fel a szlovákok akkor, amikor számonkérik rajtuk az első Szlovák Köztársaság magyar kisebbségek iránt tanúsított politikáját. A viszonosság elvének lecsapódása meg van a mai szlovák politikai életben, hiszen többször is hivatkoznak szlovák politikusok a mai magyarországi szlovák kisebbségi helyzetre, alkalmazva a viszonosság alapelvét.

A magyar kisebbség kizárólagos politikai képviseletét az Egyesült Magyar párt látta el, melynek elnöke Esterházy János volt. A párt centralizált, és autoriter elveken épült fel: a párt elnöke, Esterházy, egyszemélyben dönthetett a párttagságról, és a tagságból történő kizárásról, és ő nevezte ki a helyi, és a járási párttisztviselőket is. 1939 nyarán Esterházy tíz pontos memorandumban fogalmazta meg a magyar ksiebbség követeléseit, melyekből azonban csak az önálló sajtóra vonatkozó kérések valósultak meg. A szlovákiai magyarok, akárcsak a magyarországi szlovákok, nem élvezhették a teljes jogú állampolgárságot, kisebbségi jogaik csorbultak, elsősorban azért, mert egyik ország sem demokratikus alapokon nyugvó kormányzati rendszert működtetett. Az Egyesült Magyar Párt kísérletet tett egy kisebbségi szakszervezet, és egy félkatonai szervezetet (ennek Magyar Gárda volt a neve, de a jelenleg ezen a néven bejegyzett magyarországi szervezethez nincs köze), de mindkét kísérlet elhalt.

Hogy Esterházy személye mennyire vitatott Szlovákiában, arról egy véleményt idéznénk, amellyel ugyan jelen sorok írója nem ért egyet, de fontos tudnunk róla: "Esterházy János a háború alatti szlovák államban uralkodó totalitárius-fasiszta rendszer aktív részese volt... Esterházy az államrenddel összhangban csodálatát fejezte ki >>Németország, és Olaszország gigantikus küzdelme iránt Európa szebb jövője biztosítása érdekében<<. Mint a nemzetgyűlés képviselője, megszavazta az elfogadott törvényeket, beleértve az antidemokratikusakat, és a zsidóelleneseket is. Felszólalásaiban támogatta a kormány zswidóellenes politikáját, azzal az indokkal, hogy a magyar nemzet több évszázadon át szenvedett a zsidó elnyomás alatt. Ékes kivételként említhető Esterházy János magatartása 1942 májusában, amikor is a honatyák közül egyedül ő utasította vissza nyilvánosan a zsidók deportálásáról szóló törvény megszavazását. Amennyiben vitába szállt a rendszer antidemokratikus rendeleteivel, nem azok lényegét érintette, hanem csupán a tényt, hogy ezek a magyar nemzeti kisebbséget is sújtották. (Ivan Kamenec. Trauma. Az első Szlovák Köztársaság. [Budapest 1994] Aura. 43-44. o.

Az Esterházy Jánosról fentebb ismertetett véleménnyel szemben ma már szerencsére sokkal árnyaltabb képpel rendelkezünk nem csak róla, hanem az egész szlovák fasiszta korszakról is. A felvidéki magyar történetkutatás egyik fő célja votl az, hogy az ő személyét rehabilitálják, és a vele kapcsolatos nézeteket árnyalja. Esterházynak valóban szemére lehet vetni, hogy mind a csehszlovák államban, mind az első Szlovák Köztársaságban a trianoni béke revízióját képviselte. A történelemnek sajnos szomorú tragádiája, hogy ezen nézetek képviseletére Csehszlovákiában a háború után, úgy tekintettek, mint a müncheni tragédiához, és Csehszlovákia feladásához vezető politikai útra. 1940 január 1.-én mondott beszédében Csehszlovákia felbomlásának okát a békés egymás mellett élés hiányában jelölte meg. A rendszer demokratikus kritikáját számonkérni egy kisebbségi politikustól, talán némileg anakronisztikus, midnenesetre az is tény, hogy a szlovákiai zsidóüldözés csúcsát jelentő deportálást ugyan megtagadta, de korábban nem szólalt fel az egyéb zsidóellenes rendelkezések ellen, és hangsúlyozta, hogy a magyarság is részt kíván venni az árjásításban. (Hogy ez mennyire sikerült, azt mindenkinek javaslom a fentebb mutatott árjásításról szóló linken megnézni). A budapesti körmánynak többször jelezte, hogy amennyiben a magyar kormány nem tud javítani a magyarországi szlovák kisebbség helyzetén, úgy a szlovákiai magyarok helyzetében sem fog javulás bekövetkezni. A sors furcsa fintora, hogy 1944-ben a nyilasok Magyarországon letartóztatják, (ekkorra már lemond nemzetgyűlési mandátumáról), és lemondatják a szlovákiai Egyesül Magyar párt elnöki posztjáról, de a párt ismét őt váallztja meg elnökévé. A háború után azonban hiába tárgyal a csehszlovák vezetőkkel, azok szovjet kézre adják, és 1949-ig szovjet táborokban raboskodik. 1947 szept. 16.-án kötél általi halálra ítéli őt a csehszlovák népbíróság, amelyet azonban az elnöki kegyelem 1949-es kiadatásakor életfogytiglanra változtatott. 1957-ben bekövetkezett haláláig csehszlovákiai börtönökben raboskodott, hamvait a családjának nem adják ki.

Bár a szlovák történeti, és politikai közvélemény talán változott Esterházy megítélésében, de nem árt sohasem szem elől tévesztenünk, hogy a fenttebb idézett alapvetés meghatározta a szlovák véleményeket is Esterházyval kapcsolatban, és valószínű, hogy az időnként heroizáló magyar , soha nem fogják róla elfogadni.

A bejegyzés trackback címe:

http://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5809498

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szombatblog 2008.12.17. 13:10:57

„Esterházy egyre egyértelműbben vált az uralkodó rendszer ellenfelévé”Ki kell mondani, hogy a történelem meghamisításával próbálkoznak azok, akik egyenlőségjelet akarnak tenni Esterházynak a zsidóüldözések évei alatt tanúsított következetesen humanista ma…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

zsoltko · http://www.parameter.sk/users/zsocsesz 2008.12.16. 14:12:44

Megint köszi a remek postért, és külön köszönet, hogy Esterházy szlovák megítélését is bemutattad. Bizony, ránk férne már, hogy rendezzük közös dolgainkat.