Az 1749. május 15-i richmondi koncert korabeli ábrázolása

Georg Friedrich Handel (1685-1759) két remekművét, a Vízizenét (Watermusic) és a Királyi Tűzszerészek számára komponált, sokszor le sem fordított Music for Royal Fireworks címűt többnyire egy CD-n szokták kiadni. Fülünkben a két zene annyira egybecseng, hogy nem is gondolnánk, mennyire függetlenek ezek egymástól, s keletkezésük mennyire eltérő helyzetben történt. A két zenemű megírása közt ugyanis jelentős idő, 32 év telt el (1717 és 1749, megírásukkor Handel 32, majd pont ennek a kétszerese, 64 éves volt). Azért nem írtam szvítet, mert bár műfaja az, maga a Vízizene, mint az előző, erről szóló posztban szóba került, 3 szvit gyűjteménye, s az az is kiderült, hogy nem véletlenül ilyen terjedelmű (ill. annyi, amennyit lejátszanak belőle). Ahogy a Vízizene megalkotása tudatos koncepció része volt, mely elsődlegesen I. György, a Hannoveri házból származó új uralkodó angliai 'piaci bevezetését' szolgálta, a Királyi Tűzszererészeknek komponált zenemű is hasonlóan egy konkrét eseményhez köthető, az osztrák örökösödési háborúhoz, ill. az azt lezáró Aix-la-Chapelle-i (aachen-i) békéhez (1748), az azt ünneplő londoni királyi rendezvények egyikéhez. Érdekes zárszava ez Handel és a Györgyök viszonyának. Ez ugyanis Handel utolsó királyi rendezvényre komponált zeneműve (utolsó ezirányú megbízása). Az angolok úgy léptek be a háborúba, hogy az angol közvélemény nem értett egyet vele, kontinentális kérdésekben már akkor sem szívesen foglaltak állást, miközben minden tettük a kontinenshez való viszonyukról szólt. Györgynek saját nemzetközi legitimációja miatt (elsősorban a franciákkal szemben), no és az európai hatalmi egyensúly biztosítása érdekében (szintén a franciákkal szemben) szüksége volt egy igényeinek megfelelő békeszerződésre (a már kibontakozott háború közepén lépett be). Dinasztikus kapcsolatai inkább a másik oldalon hadba lépő poroszokhoz fűzték (ezt egy 1745-ös titkos megállapodásban kifejezésre is jutott), mégis jó lóra tett, oldalra állt, mert ez nem olyan, mint a foci, ahol mindig a németek nyernek (Lineker). Itt mindig az angolok nyernek (csak sír a szájuk).

Az előzmények az osztrák örölési rend elfogadtatásához, azt megelőzően az angolok hasonló problémáihoz nyúlnak vissza. (erre utal a korábbi poszt címe e háromrészesnek beharangozott, de végül négyrészesre 'sikerült' sorozatból). A Habsburgok osztrák ágának I. Lipót által bevezetett új öröklési rendjéhez, s ezzel együtt persze a Habsburgok birodalmi befolyásának fennmaradásához Európa uralkodói a saját hatalmi érdekük szerint viszonyultak. Ami sosem szokott egybahangzó lenni. Így Európa uralkodóit (micsoda 'fordulat') az ellenzők és az elfogadók táborára oszthatjuk.

az osztrák örökösödési háborúban (1740-1748) részt vevő államok területi elhelyezkedése

Ellenzők: a franciák, így a spanyolok is, poroszok, bajorok(ők csak az elején 1741-45), szászok (ők is csak az elején 1741-42, aztán átállnak), Nápoly, Genova, svédek.
Elfogadók: Német-római Császárság (maga a tárgy), az angolok, így Hannover, hasonlóan a hollandusok, Szardínia (ha már Nápoly amott), az átállt szászok (1743-1745), és az oroszok (ha már a svédek is, ők is csak az elején (1741-43). Hadvezérileg az ellenzők voltak 'jobban elengedve' (II. Frigyes, Szász Móric, de Broglie), emitt II. György maga vezette e hadait, mégha a hadműveleteket vezénylő tábornokaira is bízta (az 1743-as dettingeni volt az utolsó ütközet, melyben brit koronás fő személyesen részt vett.)
Mint minden háború, olyan volt ez is, hogy az alapmotívum mellett a régi sérelmek újbóli felhánytorgatása és rendezése is cél volt. Nem hiába lesz majd a lezáró békébe belefoglalva az angol örökösödés rendjének nemzetközi elismerése is. S nem vett benne részt mindenki, csak amíg az érdekeik területi és időbeni hatálya terjedt. Amikor Szilézia kérdése volt napirenden, akkor csak a poroszok és az osztrákok, amikor a franciák is hadba léptek, addigra már nagyjából Ausztria is megszervezte az utánpótlást, azaz Kecskemét is kiállította nyalka verbunkját.  De ne szaladjunk így előre a történetben.

Tekintsük úgy az egészet, mint egy sportközvetítés, amikor egy kamera kizárólag egy játékosra figyel, az ő mozgását, mozdulatait közvetíti. A játék hossza durván 7,5 év (mert hiába írjuk 1740-1748 közöttinek, ténylegesen 1740. december közepétől - pontosabban december 16-tól - 1748 május 7-ig, Maastricht franciák előtti kapitulációjáig tartott. Két Hétéves háború meg hogy' nézne ki? :), de nem is vett részt a küzdelemben a teljes időszakban minden szereplő, amolyan laza füzére volt hadjáratoknak. Az angolok britek először mint kontinens-lakó hannoveriek léptek be az osztrákok oldalán a háborúban. Saját csapattal csak 1742-től vettek részt a hadműveletekben (a jó buliból kimaradni ők sem akartak, különösen, ha Franciaország gyengítése és egy kis ez-meg-az megszerzéséről lehetett szó.) György, úgy is, mint hannoveri tehát még 1741 tavaszán 12 ezres hadsereget küldött. Kellett ez, mivel a bajorok által létrehozott szövetség a franciákkal és poroszokkal megtámogatva az osztrákénál jelentősebb erőt képviselt. A Magyarországon fegyverbe szólított mintegy 35 ezres állomány hadi felszerelése hiába történt meg hetek alatt, addigra a francia csapatok által támogatott bajor választó Linzen átvonulva elfoglalta Prágát (november 26.), ahol a cseh rendek cseh királlyá választották, s megkoronázták (utalnék az 1. részre, abból kiderül, hogy végül mibe került ez neki). Ugyanez történt nem sokkal később Frankfurtban is, ahol a franciák által megnyert választófejedelmek által 1742. január 24-én császárrá választatta magát, s február 12-én meg is koronázták. A magyar csapatok felszerelése, felkészülése az év végére történt meg, ekkor többségük téli szállásra vonult, viszont néhány ezred felvonulásával az osztrák hadvezetés a céljukat 'elért' bajorok hátrahagyott kislétszámú erőit Linznél és Passaunál ostrom alá vették, s a városok feladására késztették - Linzet épp aznap, mikor Károly Albert bajor választófejedelmet épp császárrá választották, - , majd február 13-ra a bajor választó székes városát, Münchent is elfoglalták. 1742 februárjában II. Frigyes is aktivizálta magát, s a Prága környékén állomásozó francia főerőkre támaszkodva ismét Sziléziáért indult meg. Az 1742. május 17-i časlau–chotusitzi vesztett csata Mária Teréziát békére kényszerítette, a június 11-iki boroszlói (Wroclaw) békekötéssel újból majdnem egész Sziléziát átengedte II. Frigyesnek. Az 1742. esztendő aztán Prága jegyében telt el. Karácsony másnapján a város meg is adta magát. Így a bajor választó, akit előző télen cseh királlyá és német-római császárrá is választottak, nemcsak e címeit, hanem München után immár Prágát is elvesztette. Az 1743. évre Bécsben megfogalmazott hadjárati terv Bajorország visszaszerzésére és a franciák Rajnán túli visszaszorítására koncentrált.

Az 1741. évi LXIII.(63.) tc. döntött az azévi nemesi felkelésről, és a megajánlott katonák létszámáról. A számon tartott 5405 és fél nádori porta alapján, portánként kiálítandó 4 gyalogot figyelembe véve 21622 portális gyalogos kiállításáról rendelkeztek, továbbá megígérték, hogy felkelnek maguk a nemesek, meg akiket még a törvény kötelez, s részletezték, hogy ezen kívül ki hány portaként hány fegyverest volt köteles még állítani. Érdemes a felsoroláson kicsit elböngészni. A jászok, kunok, hajdúk könnyen 'felmerülnek az emberben', ahogy az egyháziak is, de ki gondol itt "A vármegyékben és városokban lakó idegenek, harminczadosok, vámosok, postamesterek és gyorskocsitartók, valamint a só-, bánya- és más uradalmak tisztjei, a szénégetők" sorára. Zachar József a "Habsburg-uralom, állandó hadsereg és magyarság 1683-1792" c. könyvében az össz felkelők létszámát az alábbiak szerint számolja. Mint írja (185.o.):

"E felsorakozás mértékét illetően máig szélsőségesen eltérő nézetek élnek a vonatkozó rendkívül gazdag szakirodalomban. [...] Általánosan elfogadott kortársi nézet szerint a szűkebb értelemben vett Magyarország a XVIII. században általános felkelés esetén objektíve mintegy 30 000 főt tudott felmutatni. Ehhez hozzá kell azonban még számolni Erdély 6000 fős és Horvát-Szlavónország 14 000 fős általános felkelését. Ez önmagában is rendkívül tekintélyt parancsoló, félszázezres katonatömeget jelentett (vessük egybe az angol/brit kontingenssel pl). [a 21 622 fős kontingens kapcsán megjegyzi] E létszámot azonban a karok és a rendek nem az általános felkelésen felül, hanem azon belüli első kontingensként ajánlották meg. Vagyis ezt követően már csak a személyes és banderiális, valamint a portális lovas felkelés maradt vissza. E tekintetben számolt a pozsonyi magyar országgyűlés még mintegy 15 000 fő hadba küldésével. Ezzel kapcsolatban feltétlenül kiemelendő az is, hogy az összes osztrák és cseh tartományra együttesen szintén 15 000 újonc kiállításátrendelte el a bécsi hadvezetés." [...] "1741 végére 17932 portális katona jelentkezett a kijelölt gyülekezési helyén. [...] ezen portális katonaságon kívül a szűkebb értelemben vett magyarországi rendek személyes felkelésként még hadba küldtek 1543 nemest, továbbá helyettesként állítva 4722 bandériumbeli és portalis lovast, valamint 7434 gyalogost, vagyis összesen 13 699 főt. Egy másik osztrák összeállítás hasonló sorrendben, alig eltérő adatokkal azt közli, felkelt személyesen 1279 nemes, 4580 helyettes és bandériális lovas, 7351 gyalogos, összesen 13 210 fő."
 

Nem véletlen, hogy annyi magyar egységgel találkozunk a poszt szövegében linkelt egyes csataleírásokban. Ez ugyanúgy a mi háborúnk volt, nem csak a Sziléziáért vívott. (Van olyan értelmezése az akkori hadműveleteknek, amely megkülönbözteti az egy időben, de más-más harcszíntéren, párhuzamosan folyó háborúkat. Így az osztrák örökösödésitől a sziléziait.)

az osztrák örökösödési háború hadműveletei

 

1743-ban szálltak partra brit csapatok a Németalföldön. Talán a legjobb évük volt ez a háború menetében. Jó kezdés. Ezt akkor még nem tudták. (Végül persze győztek, de csak azért mert a győztes oldalon álltak.) Az egyesített brit, hannoveri és osztrák erőkből II. György vezetésével létrehozott 17 ezer fős ún. Pragmatic Army - a magyar szakirodalomban "Pragmatika sereg" - Hannoverből a Majna felé vette útját. Míg Lotharingiai Károly (a férj, szorgos családapa, s persze nem utolsósorban német-római császár) a Dunánál Regensburg körzetében de Broglie marsall csapataival harcolt, addig a király és a John Dalrymple vezette angol erők előrenyomulását Noailles volt hivatott megállítani. Dettingennél  (am Main) azonban II. György 1743. június 27-én csatát vállalt, és megverte az Adrien-Maurice Noailles (1678-1766)  vezette francia csapatokat (a link francia nyelvű szócikkében az angolhoz képest több adat van). Dettingen Frankfurttól, s Hanautól Dél-Keletre van (ni-ni Hessen! keretes írás középtájt). A vereség miatt Noailles a fővezéri beosztásról lemondott, maréchal-i tisztét megtartotta s 'kárpótlásul' XV. Lajos külügyminisztere lett. (mert felelős, 'az' nem volt, csak a kedve ment el a fővezérnek azévben kinevezett, 1734 óta maréchal-i címmel is büszkélkedő arisztokratának :). A családról annyit, hogy az ő unokája volt az a Noailles, aki 1789. augusztus 4-én, egy éjjeli ülésen indítványozta a feudális előjogok eltörlését a Konventben. Őt magát ez megmentette a guillotin alól, de családja többi tagját nem, akiknek 1794 nyarán mégiscsak fel kellett menniük a vérpadra. (az egyházi javak államosítását egy másik, hasonló elvhű arisztokrata egyházfi vetette fel, bizonyos Talleyrand. Jó csapat!) Hasonlóan de Broglie is alacsonyabb beosztásba került, a Dettingeni vereséget követően Coigny lett hivatott az angol előrenyomulást megállítani, s a Rajna mögé visszaszorult francia csapatok ismételt átjutását elérni. Míg Károly Breisgau térségében (ez nem egy hely, hanem egy terület, Freiburg térsége) készített elő átkelést, addig György Mainz irányába vonult, majd Délre le a Rajna mentén, hogy csapatmozgásával segítse az osztrákok előnyomulását, s átkelési előkészületeit. Ha már arra járt, megszállta Wormsot, de hiába az erőkoncentráció, Károlynak nem sikerült megfelelő átkelési pontot találnia. Illetve, ahol megpróbálta, ott a Rajna túloldalán a francia erők meghiúsították azt. Hiába, a haditechnika akkor még nem volt a majd' 50 év műlva játszódó napóleoni háborúk idejének fejlettségi szintjén. Itt Wormsban aztán szeptember 18-án formálisan is koalícióra léptek Mária Teréziával.

Gérard Philipe, mint Tulipános Fanfan, s kicsi Bors a Királylány a feleségem c. filmből

Tulipános Fanfan időszaka ez, s "kicsi Bors"-é, amikor a recruta - hogyan is mondta Poulette kapitány (Kaló Flóri hangján, ez fontos!), akinek "öszinte örömére" szolgált, "hogy parancsolhatok maguknak, és hogy engedelmeskedhetnek nekem" - "Remélem mind délceg, férfias, bátor, komoly és életörömmel teli, tehát örömmel hal meg a hazáért". "A hiszékeny katona a világ legjobb katonája."
"Emeld, nyújtsd ki, tedd le" ; ill. "Féltérdre, feküdj le és föl!", ma már legendás jelenetek a kiképzésről. Az emberélet? "Ugyan, és ha halva születtek volna?" - mondta cinikusan ugyanezen kapitány, mielőtt a szállásmester felment volna a fogda tetejére, hogy Fanfan "megcsiklandozza a lépét". A többit ismerjük. (Nestré marsall katonái elfoglalják új állásaikat Vertelun-nél. - ezek persze csak a forgatókönyvben szereplő személyek és helyek, de tudjuk, "ha valaki hasonlóságot vél fölfedezni...")
A haditanácsban a vezénylő marsall arról adott a királynak tájékoztatást, hogy úgy tervezte, hogy 10 ezer halott lesz, "kevesebből nem tudom megcsinálni Sire!", "de Saxe marsallnál ugyanez a csata 15-be kerülne." (a szó szerinti idézetet a Királylány a feleségem c. filmből vettem, ebben Szász Móric neve ekként hangzik el)

Az, hogy nem merő kitaláció a film mai eszünknek totojázásnak tűnő manőverei, és hadvezetési abszurditásai, jól mutatja Zachar József leírásában (A magyar huszár) az 1747. évi lawfeldi csata előzményeinek, és a nap eseményeinek leírása. A menetek és ellenmenetek hónapokon keresztül való folytatólagos 'gyakorlása', a várostromhoz készülő táborverés, s az ellenfél hasonló táborverése a táborvertekkel szemben (egyik fél részéről Antwerpennél, másik részéről Maastrichtnál, és versa)
- "Ezalatt a szövetséges hadak folytatták előző évi meneteiket és ellenmeneteiket"
- "A rendkívül sok előkészítő mozgás mindkét hadviselő félnél fokozottan igénybe vette a huszárokat."
- "Cumberland hercege, akit fűtött a vágy, hogy a kora elsőszámú hadvezérének tartott marsallt saját uralkodója jelenlétében győzze le, és ezzel bizonyítsa a maga hadvezéri talentumát, ugyancsak azonnal csatarendbe szerveztette a szövetséges haderőt. "
- "A várt támadás azonban egyelőre késett. A francia főparancsnok ugyanis a várható erős küzdelemre tekintettel először a reggelifőzést rendelte el, hogy katonái jóllakottan és így jókedvűen induljanak a harcba. További késleltetésről a természet gondoskodott, miközben a szövetséges csapatok csatarendben várták a támadás kezdetét, a francia egységeknél pedig még folyt a reggelizés, vigasztalanul kezdett zuhogni az eső. "

Az angolok a balszárnyon foglalták el helyüket, s a 12 óra után, mikor a francia lovasság erős rohamát kényszerültek elszenvedni, a Pálffy Rudolf lovassági tábornok vezette szövetséges lovasság sietett a segítségükre. A csata végül elveszett, a szövetségesek visszavonulót rendeltek el.

De térjünk vissza a háború menetébe, kövessük a játékost figyelő kamera mozgását.

1743 tele. A Rajnán való átkelés meghiúsulásával (Lotharingiai) Károly téli szállásra szállt, az angolok (britek) is, északra húzódva, hogy egy lehetséges francia támadást vissza tudjanak verni, ha azok Hollandia megtámadására gondolnának. (II. György 'természetesen' visszautazott Londonba, november 29-én már a Handel által komponált Dettingeni Te Deummal fogadták).

Mint említettem ez a háború, s az az időben más hadszíntéren folyó háborúk egyike volt, magát az osztrák örökösödési háborút is szokás szakaszolni, első sziléziai háborúra (1741-1743), másodikra (1744-1745) és na-na, nem, nem harmadikra, hanem magára az osztrák örökösödésire, mert az ezen történészek szerint az csak a Németalföldön és Itáliában folyt, ott ahol szigorúan a franciákkal - és amíg bírták a bajorokkal - folyt a harc. A poroszok még a háború elején visszaléptek a császári cím iránti igényüktől, nekik 'csak' Szilézia kellett volna.
Közben a svédek és az oroszok is küzködtek egymással, ők az 1743-as Abo-i békével - ma Turku - a maguk részéről lezártnak tekintették az ügyet. Az ügyben szintúgy érintett finnek annál kevésbé tekinthették annak: a "kisgyűlölség időszaka".

1744
Az előző évben megkötött Wormsi Egyezménynek köszönhetően felállt szövetségesekkel szemben az 1744. évben a franciák Elzász és Lotharingia védelmére koncentráltak, valamint a Németalföldön kezdeményeztek. Így március 15-én formálisan is hadat üzentek a briteknek, majd Szász Móric vezetésével 'elöntötték' Németalföldet. Eközben az angolok és a Lotharingiai Károly vezette császári erők a Rajna mentén akarták a döntést kierőszakolni. Június 5-re felállt a francia-porosz szövetség is, ami a másik hadszíntéren (Szilézia) az 1743-as császári sikereket kompenzálandó a poroszok ismételt belépését idézte elő, a hadműveletek viszont csak augusztusban kezdődtek. Mindenesetre ez tehermentesítette a Rajna-vidéket.

1745 januárjában újabb szövetséget kötöttek az összetartozó Felek a háború folytatására. Károly Albert bajor választó, az egyik trónkövetelő, a később meg is választott, majd mindent elvesztett 'császár' egészsége nem is bírta a megpróbáltatásokat. 1745 január 20-i halálának pozitív hozadéka, hogy özvegye, (Habsburg) Mária Amália, (I. József lánya, így Mária Terézia unkatestvére, egyik vesztese a Pragmatica Sanctio ekként alakulásának) lebeszélte gyermekét, az ifjú Miksa Józsefet apja igényéről, s a háború folytatásáról. Jelentékeny háborús szereplő lépett így vissza.

A visszalépés ellenére a harci cselekmények folytatódnak ("The show must go on") és május 11-én a francia csapatok meg is verték Fontenoy-nál a Duke of Cumberland vezette angol csapatokat. A vereség hírére az elűzött III. Jakab fia, Charles Edward Stuart ismételten kifjezete igényét az angol (és a skót) trónra, aminek következtében 1745 júliusában kiújult a (második) jakobita felkelés a regnáló hannoveri dinasztia ellen. Ebben persze benne van a franciák keze, jelentős angol kontingenskivonást eredményezve a kontinensről.

Hogy mit csinált a Mester ezalatt a hét és fél év alatt Londonban, vagy 'aholépp volt' ? Leginkább a Messiás írországi sikerében fürdött. A főúri támogató által levélben ajánlott téma alapján 1741 augusztusában elkezdett oratóriumot durván 3 hét alatt megírta, majd Dublinba utazott, ahová még nyáron kapott meghívást az alkirálytól (Lord Lieutenant of Ireland) a téli szezonra (mert, hogy Anglia és Skócia az utolsó Stuart idején, 1707-ben már egyesült, de Írországgal majd csak 1801-ben fog). 1742 áprilisában volt az ősbemutató. Leginkább alkalmas hely egy katolikus által számára oly kegyes témában írott mű első előadására. 1742 augusztusában visszatért Londonba, ahol folytatta az elutazása előtt megkezdett Sámsont. (1742. november 29-én írták alá azt az angol-porosz megállapodást, amely értelmében az angolok és a poroszok nem háborúznak egymással, így Anglia 'nyugodtan' fordulhatott a francia erők felé.).
A Messiást Londonban fanyalgás fogadta (már az ottani bemutató előtt, nem is került fel a plakátokra a címe Messiah, csak annyi, "a New Sacred Oratorio".) Így esett, hogy az 1741. szeptember 14-ére elkészült Messiás 1743 áprilisi londoni bemutatóját 8 nappal követte a több, mint egyéves írországi tartózkodásából történt visszatérése után befejezett Sámson.
Aztán sorra oratóriumok, zenés drámák. Minden évben hetekre, néha hónapokra (1745) vidékre utazik, feltöltődni. 1745 januárjában az idős mestert 'tehermentesítendő' Londonba érkezett a King's Theatre meghívására Gluck. Handel Londonban van, mikor a trónkövetelő partra száll Skóciában (1745. július 21.), zászlót bont, elindul London felé és legyőzi a 'hannoveriek' csapatait Prestonpansnál (1745. szeptember 21. A londoni publikummal együtt értesül a hadi eseményekről (most ő is a publikum soraiban 'ül' :). Betegeskedik, bár kora még nem magas, 60. évét tölti csak be a (második) jakobita felkelés évében. Közben október 30-án Cumberland hercege visszatér Angliába (hozott magával 'néhány' embert). A trónkövetelő november 8-án angol földre lépett, s december 4-re eljutott egészen Derby városáig (125 mérföldre Londontól). Támogatást az angoloktól nem kapván, december 20-án visszatért Skóciába ( a B terv következett). Közben 1746 telén - mintha mi sem folyna odakint az országban - az opera szezonújra megnyílt, s zavartalanul folyt. 1746. januárjában azért az angolok vereséget szenvedtek Falkirk-nél is. Április 16-án aztán végre Cumberlandnek sikerült a félórás skóciai Culloden-i ütközetben eloszlatni a trónkövetelő minden reményét, aki így előbb Skye szigetére vonult vissza, majd az angol erők távoztával még vagy fél évet a Skót Felföldön időzött, hogy szeptember 20-án végleg lemondva reményéről Franciaországba távozzon. (Közben október 11-án Szász Móric Roucoux-nál legyőzte a Károly lotharingiai herceg vezette szövetségeseket). Handel közben munkába merül, sorra komponálja tovább oratóriumait. A nagy sikereken már túl van, de időről időre felújították korábbi évei sikerdarabjait (Amúgy nem kell félteni. Megbecsült polgára London városának, előre kialkudott megbízási díjakkal megrendelésekre dolgozik, 1746-ban vesz is egy Rembrandt képet 8000 fontért.)

1746 francia sikereket hozott a Németalföldön, s szövetségesit (lényegében csak osztrák és szárd csapatok voltak jelen) Itáliában. Mivel angol csapatok nem vettek részt a déli hadszíntéren (ellenben hazai pályán, mint írtuk igen), így kameránk nem követhette ez idő alatt az ottani fejleményeket.

1747.
Cumberland visszatért a Németalföldre, hogy 1747. július 2-án Lauffeldnél újabb vereséget szenvedjen a franciáktól (erről már volt szó fentebb). Ezelőtt számos erődöt elfoglaltak a Németalföldön a franciák, és nyomultak és nyomultak fel Északra, egész Bergen op Zoom erődjéig. A katonai kudarcokat ellensúlyozandó a szövetségesek csak diplomáciai sikereket értek el (az oroszok hajlandók voltak immár csapatokat küldeni), mire azonban azok csatlakozhattak volna a németalföldi területen a háború menetébe, a felek elfáradtak, felélték erőtartalékaikat, az európai hadszíntéren mindketten feladták, s kötöttek egy 8 évre, a következő háborúig - ahol angoljaink másik csapat szerelésében térnek vissza - tartó békét, mindenkinek egy kis engedménnyel, a Hannoveri-háznak ami nekik leginkább kellett, legitimációjuk rögzítésével.

Az Aix-la-Chapelle-ben 1748. április 24-én összeült béketárgyalás április 30-án már elfogadott egy előzetes megállapodást, lényegében fegyverszünetit, (Maastrichtot a franciák azért még ostromolták), de a békét 1748. október 18-án írták alá, s Londonban a következő év (1749) február 2-án hírdették ki. Majd készültek a kapcsolódó tavaszi ünnepségekre.

Handel eredetileg kürtök, trombiták és vonósok hangszerelésében képzelte el a zeneművet, az uralkodó azonban - katonai sikerei szellemében - aféle indulóként, így a vonósok kimaradtak.
A mű elkészültekor Montague hercege (Duke of Montague), ki Handel egyik patrónusa, s ami fontosabb, mindenféle 'királyközeli' beosztások birtokosa volt, nem átallotta azt írni, hogy túl sok a 16 trombita s a 16 kürt, megfosztva ezzel az utókort egy csodálatos hangzás élvezésétől (bár Nikolaus Harnoncourt vezetésével azóta eljátszották eredeti hangszereléssel), nem értvén mit kell 'túlharsognia' 16 trombitának, és 16 kürtnek.
Mindezt a nagy hadvezér John Churchill, Marlborough hercegének vejeként 'tudta' ezt elővezetni. Mint aki sosem járt csatában, tűzfegyverek 'árnyékában'. Aztán folyt az alkudozás, előbb 12-12 hangszerben, majd maradt a 9-9 trombita és kürt, 24 oboa, 12 fagott és 3 üstdob.
Az 1749. április 21-i főpróba hatalmas siker volt. 100 zenész 12 000 hallgató előtt játszott a Vauxhall Gardens-ben. A London Bridge-en azt követően vagy 3 órán át nem lehetett közlekedni a dugótól, amit a hazatérő hallgatóság menete okozott. Többen megsérültek a tülekedésben (a Főpróbát megelőzet 17-én egy házi főpróba Handel 'lakásán' a Brook Street-en. A 21-i nyilvános főpróbát Handel nem is akarta)
Ezzel szemben az 1749. április 27-i előadás - a premier - maga kudarcba fulladt. A rakéták, s minden, amit fellőttek, remekül működtek, ugyanakkor a látványosság alapját képező, földre telepített tűzszekerek, tűzgolyók és egyéb eszközök bemutatója rosszul szervezett volt, alaktalan formációkat eredményezett. Az egész bemutató fényereje halvány volt, az eszközök a kívántnál lassabban mozogtak, ami a hallgatóság körében nagy türelmetlenséget keltett, többen nem is várták ki a végét. Ráadásul az egyik pavilon tüzet fogott és porig égett. Giovanni Servandoni, a pavilon tulajdonosa - biztos nem birta a hőt ;-) - kardot rántott Charles Frederickre, a tűzérség ellátmányáért felelős állami tisztviselőre (hivatalos nevén: Comptroller of his Majesty's Fireworks as well as for War as for Triumph), ma úgy mondanánk logisztikai vezetőjére (nem azonos a tűzszerészek parancsnokával, aki azidőtájt - 1742-1749 - épp Montague hercege volt. Érdekesség, hogy e tisztséget majd 1819-1827 között egy bizonyos Arthur Wellesley tölti be, Wellington első lordja, kit 'kénytelen lesz' a miniszterelnöki feladatok miatt feladni e békeidőben oly' jól hangzó beosztást. Majd az utolsó, e tisztséget ellátó (másik híres) személy a krími háború idején Fitzroy Somerset lesz, Raglan első bárója. Ő Lord Raglan. Igen a 'kabátos'.). Servandonit lefegyverezték s egy éjszakát a Green Park-i börtönben töltött.

Annyit még érdemes elmondani a tűzszerészekről s az általuk szervezett tűzijátékokról, hogy I. Erzsébet idején terjedt el a tüzijátékok szokása, mint látványosság Angliában. Erzsébet maga létre is hozta a Fire Master of England udvari tisztséget, de ez elsősorban udvari látványosságok szervezését jelentette. A szélesebb közönségnek szervezett tűzijátékokra a Stuartok idején került sor. (II. Jakab annyira elégedett volt a koronázási szertartása után rendezett tűzijátékkal, hogy a fent említett Fire master of England-et lovaggá ütötte. Az 1730-as években, immár a Hannoveri-ház idején pedig divatba jött, s főúri körökben, látványosságként, a közönség számára is nyitottan gyakorta rendeztek eféle mulatságokat.

Egy hónapon belül Handel újabb koncertet szervezett (1749. május 15.), valószínűleg ezt ábrázolja a bevezetőben szereplő richmondi esemény illusztrációja.
A zenemű keletkezésének a történetében az egyik legérdekesebb momentum az, hogy nem Handel, hanem György (e néven a második) kívánta, hogy induló-szerű legyen a műfaja. Hozzátartozik, hogy zenészek alkalmazását az angol hadseregben a monarchia visszaállításával a XVII. század közepén vezették be rendszerszerűen. Négy trombitás és egy üstdobos szolgált a Királyi testőrségnél, minden egyes zászlóaljnál. A fuvola használata, mely nem a 'csatazaj keltését', hanem menetelést segítette - bár a XVII. században megszűnt-, épp történetünk idején 1745-47 között vezették be ismét (a németalföldi partraszállást követően). Ekkorra a skót duda szerepe visszaszorult, elsősorban a hangszer kezelésének nehézsége miatt. Egyes elit egységek kaptak sorra jogot zenészek alkalmazására, így 1678-tól a Lovasgárda 'szerelkezett fel' 2 oboással és 2 fagottossal (ez hogy' működött lovon, ne kérdezzétek!), majd 1684-ben a gyalogos gárdisták szintúgy oboásokkal. György, aki ott volt a hadszíntéren, zseniális 'megérzésről' tett így tanuságot, Handel pedig - bár próbálkozott eredeti elképzelései megtartása mellett - végül megalkotta a barokk fúvószene egyik 'legnagyobbikát'.

A francia-angol ellentét az osztrák tartományokért folyt küzdelem elültével nem ért véget, folyt tovább - pontosabban párhuzamosan folyt - más hadszíntéren. Elsősorban Indiában 3 ütemben (1744-1748;1748-1754;1756-63) között. Az első az osztrák örökösödési háborúval egyidőban, az utolsó a 7 éves háborúval párhuzamosan, de Amerikában, Massachussetts-ben is 1745-ben. S nem csak a franciákkal, hanem a spanyolokkal is az ún. 'Jenkins füle háborúban'  már 1739-től, hogy ez az érdekellentét az európai hadszíntéren kialakult erőviszonyok mellett folytatódjék tovább.
Ez az egész XVIII. sz. eleje a maga spanyol, majd lengyel később osztrák örökösödési háborúival, s a gyarmatokon vívott küzdelmeivel a gyarmati bázisok újraelosztásával az európai hatalmi szerep átértékelését célozta. Mindegyik szereplő kereste a helyét, s a befolyási területét. Aminek a vége a focival ellentétben, amelyben Lineker óta tudjuk, többnyire a németek győznek (szerinte "mindig"), nos itt épp az angolok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.