Az alábbiakban Montet újabb postját olvashatjátok. A Morgarteni fiaskó után a Habsburgok nem szerveztek rögtön büntető expedíciót. Hogy miért, ennek több oka is lehet, többek között megemlíthetjük Frigyes és Bajor Lajos vetélkedését, de valószínű, hogy fontos szerepet játszott ebben az is, hogy a XIV. századra a Habsburg család földrajzi súlypontja tagadhatatlanul az ausztriai birtokaira helyeződött át. A keleti tartományokban szükséges konszolidáció elvonta az erőket a helvét pozíciók visszaállításától. 1379-ben azonban III. Lipót örökölte a nem-osztrák területeket, így azok újra felértékelődtek, ráadásul Lipót rátermett vezető és katona volt.

Lipótnak rögtön sikerült újabb birtokokhoz jutnia Svábföldön és Vorarlbergben, de ami ennél is értékesebbnek bizonyult, hogy Vencel király jóindulatát bírta, ami fontos méltóságokhoz juttatta Svábföldön. Olyan jól kezdtek menni a dolgok, hogy már-már Bázel is a birtokába jutott. De ahogy ez már lenni szokott, a hirtelen hatalomnövekedés ellenségeket szül. A sváb és Rajna menti városok szövetsége fellépett Lipót igényeivel szemben, sőt időközben elvesztette a király barátságát, ezzel a szerzett méltóságokat is. Lipót ebben a helyzetében törekedett arra, hogy jó viszonyt alakítson ki a mai Svájc területén fekvő alattvalóival, de ahogy Luzern viselkedett, nyíltan a Habsburgok érdeke ellen, nem hagyott választási lehetőségek, Lipót a háború mellett döntött.

Luzern kanton Sempach-hal. Forrás: Wikipedia


Itt szükséges megjegyezni, hogy ekkorra a Konföderáció már nyolctagú volt (Luzern 1332, Zürich 1351, Glarus 1352, Zug 1352, Bern 1353). Azt azonban figyelembe kell vennünk, hogy ez nem jelentett azonnali és abszolút függetlenséget. A Konföderációnak ekkor még nem az volt a célja, hogy kivívja tagjai számára a függetlenséget a birodalomtól, vagy egyes esetben a helyi hűbérúrtól, hanem, hogy bizonyos érdekeket védjen, bizonyos szabadságjogok megtartásához nyújtson segítséget, bár meg kell jegyezni, kezdetben még ez sem volt minden tag számára automatikus, ahogy ezt Glarus esetében látni fogjuk.
Ahogy írtam Luzern szabályszerűen kiprovokálta Lipót közbelépését. Békeidőben elfoglalta Rothenburgot, és különböző szövetségekkel egy egész völgyet (Entlebuch) magához kötött. A pohár végül is akkor telt be, amikor a Habsburgok számára fontos, erős város, Sempach kötött szövetséget Luzernnel.
Lipót először is el akarta szigetelni egymástól a konföderációban egyesült városokat és vidéki közösségeket, valamint szövetségeseiket. Mivel ez idő tájt a sváb városok alkalmi szövetségben álltak a Konföderációval, ezért Lipót elsőnek őket „választotta le”, vámjogokat adott át, amivel elérte, hogy semleges magatartást tanúsítsanak konfliktus esetén. A Konföderáció számára világos volt, hogy a közeledő háború célpontja nemcsak Luzern és a frissen vele szövetségre lépett, illetve meghódított területek lesznek, ezért Zürichbe is küldtek egy katonai egységet és felkérték Bernt, hogy katonai erejét bocsássa a szövetségesek rendelkezésére. Bern visszautasította a segítségnyújtást arra hivatkozva, hogy Habsburg szövetségesek vérszemet kapnak, ha hadseregét keletre küldi. Ez némileg kiábrándítóan hatott a Konföderációra, de az legalább vigasztalta őket, hogy biztosak lehettek abban, nyugatról nem tudják a Habsburgok bekeríteni őket.
Lipót Bruggban állította fel főhadiszállását. Hadjáratához önkénteseket talált néhány lovagrendnél, illetve zsoldosokat fogadott Franciaországból, Brabantból, Elzászból, Lotaringiából, Burgundiából, Svábföldről, Milánóból.

Június végén elindult Bruggból Willisauba, meglepve a Konföderációt, itt várta be a burgund és elzászi kontingenseket. Ez nem csak a konföderációsokat lepte meg, de a történészeket is. Sajnos nem ismertek Lipót hadműveleti tervei, és a hadseregének mozgásából nehéz következtetni mi volt az igazi célja. Az irány ugyan Luzern felé mutat, de a feljegyzésekből tudjuk, hogy nem voltak ostromhoz szükséges felszerelései, ezek nélkül nehezen képzelhető el, hogy Luzern ostromára vállalkozott volna. Július 8.-án hűséges városába, Surseebe érkezett. Másnap elindult Sempach felé és, a várostól két és fél kilométerre észak-keletre, 1386. július 9.-én megütközött a két sereg. Nagyjából ez minden, amit pontosan tudhatunk. Ami ezután következett abban sok a homályos részlet, ezt tudjuk be annak, hogy a Konföderáció első száz évének az írásos dokumentációja elég gyér. Rengeteg, egymásnak ellentmondó hagyomány marad fenn. A történészek a kor harcászati ismeretei alapján, a csata helyének ismeretében, nagyjából megtisztították ezeket a történeteket, de még így is, ahogy látni fogjátok, vannak olyan szakaszai a csatának, amelyről egymásnak ellentmondó, de lehetséges forgatókönyveket ismerünk.
 

Luzerniek a Sempachi csata emléknapján
Forrás: www.swissworld.org

Nézzük a történéseket: Lipót serege a sempachi út északi részét érte el, amikor váratlanul a konföderációs erők előtörtek a meierholzi és a widerkehri erdőkből (az úttól délre). A hely nem volt kedvező Lipót seregének, ezért érthető a kezdeti bizonytalanságuk, hogy csatába bocsátkozzanak, főleg azért, mert úgy vélték, hogy a Konföderációsok erősebb hadsereggel rendelkeznek (épp a fordítottja volt igaz). Úgy tűnik, hogy a kezdeti bizonytalanságot végül fiatal lovagok egy csoportja oldotta fel azzal, hogy parancs nélkül rohamot indított. Az eredmények (egyenlőre) őket igazolták: komoly veszteséget okoztak a konföderációs erőknek, akik ék formában helyezkedtek el. Ettől a ponttól nem teljesen világos, hogyan folytatódtak az események. Három lehetséges verziót ismerünk, amelyek egymásnak ellentmondanak. Az egyik verzió szerint Lipót irányította a Habsburg erőket, de maga nem vett részt az ütközetben, csak amikor számukra kezdtek rosszul menni a dolgok, ekkor adott parancsot, hogy lóról leszállva folytassák a harcot. Egy másik forrás szerint Lipót a kezdetektől személyesen is részt vett a harcokban, míg a harmadik elbeszélés szerint csak akkor kapcsolódott be az ütközetbe személyesen is, amikor úgy tűnt számára, hogy a konföderációs erők végleg vesztésre állnak (bár ezt rosszul mérte fel).
Amiben minden forrás megegyezik, hogy kezdetben a Habsburg seregeknek állt a csata, de aztán megváltozott a helyzet. Itt megint eltérnek a források. Az osztrák krónika szerint a csata rossz kimenetele a melegnek köszönhető. Szerinte a lovagok nem voltak hozzászokva, hogy gyalog, nehéz páncélzatban, a júliusi melegben harcoljanak.
Egy másik forrás szerint a konföderációs erők taktikát változtattak és az addigi ék alakú formációt felhagyva egy szélesebb alakzatot vettek fel. A harmadik beszámoló szerint döntő volt a csata kimenetele szempontjából, hogy a meierholzi erdőből visszatért a dezertőrök egy csoportja.

Unterwaldeniek a Sempachi csata emléknapján
Forrás: www.swissworld.org

Az eddig említett szenáriók lehetségesek, a kutatások alapján bármelyik megállja a helyét. Itt kell megemlíteni Svájc egyik leghíresebb történelmi hősét, aki a Sempachi csatában halt hősi halált, és akinek – az elbeszélések szerint köszönhető volt a győzelem. Arnold von Winkelried jónéhány ellenséges lándzsát ragadott meg és rántott le a földre, amivel rést nyitott az ellenség sorain, miközben azt kiáltotta: „Ott hátul, menekül az ellenség!” ezzel jótékonyhatást gyakorolt a harci morálra. Winkelried történetét először jó 40 évvel a csata után vetették papírra, ennek ellenére nem állíthatjuk, hogy kitalált történet, mivel több kortársforrás is egybehangzóan beszél arról, hogy a konföderációs erőknek sikerült áttörnie az ellenséges vonalakat és ez megfordította a csata kimenetelét. Ennek hatására ugyanis a Lipót sereget túlzott pánikba esett, kezdve azokon, akik addig részt sem vettek a csatában, a rémület ragályosan terjedt. Újra bebizonyosodott, hogy a lovagok és zsoldosok nem harcolnak a végsőkig, és gyakran híján vannak a bátorságnak is. Ahogy az már szokás, a Konföderáció hadtörténelmében, nem üldöztek senkit, foglyot nem ejtettek, akit elkaptak, azt lemészárolták.
Több mint 200 nemes lelte halálát a csatában, Lipótot és 26 társát a Königsfeldeni kolostorban temették el, a többieket egy közös sírba helyezték, amely felett 1387 emlék kápolnát állítottak.

A Näfelsi csata

Sempach után – ellentétben Morgartennel – szinte azonnal folytatódtak az összetűzések. Lipót fia az ifjú Lipót (a IV.) eltökélt volt, hogy lemossa a szégyent és bosszút áll apjáért. A konföderációsok is készek voltak a küzdelem folytatására. A harci cselekmények Glarusba tevődtek át. Ez a kanton 1352-ben csatlakozott a Konföderációhoz, de rövid idő elteltével a Habsburgok visszaállították uralmukat. A terület a Konföderáció számára kezdetben nem volt különösen értékes, de Habsburgok itt szilárdan vissza akarták állítani hatalmukat, és számukra stratégiailag is fontos volt, közvetlen elérést biztosított Zürich, Schwyz és Uri felé, különösen egy Weesen nevű kisváros feküdt fontos stratégiai ponton, ami Zürich és Schwyz felől kulcspozíciót jelentett az egész Glarusi völgy felé. 1388. februárjáig érvényben volt az ún. „rossz béke”, ezt a nevet azért kapta, mert mindkét fél a kémkedésre és a háborús előkészületekre használta fel. A béke lejártakor a Habsburgok vették kezükbe az eseményeket és megostromolták Weesent.
Weesen 1388. február 21-22. került Habsburg kézre ez volt a közvetlen előzménye a Näfelsi csatának. Stratégiai jelentősége azonnal látszik, ha arra gondolunk, hogy csak bő másfél évig volt a konföderációs erők kezén. A Habsburgok nem akartak úgy járni, mint ahogy Schwyzcel, Urival és Unterwaldennel jártak, azaz, hogy búcsút inthettek nekik, mint családi birtoknak, ezúttal keményen felléptek. Weesen megszállása véres mészárlásba torkollott, mindenkit megöltek, akit a várban találtak. A glarusiak részt vettek korábban a windeggi vár lerombolásában, Weesen 1386.-os ostromában, és saját igazságszolgáltatást építettek ki, mindez komolyan sértette a Habsburg uralmat.
Itt egy sajátos problémára szeretném a figyelmet felhívni. Glarus 1352-ben csatlakozott a Konföderációhoz, mert számára ez kívánatos volt, de a Konföderációnak (ekkor már a waldstättenen kívül Luzern és Zürich) nem volt fontos Glarus, számukra nem volt értékes tag. Éppen ezért a vele kötött szerződés csak kevés előnnyel járt Glarus számára. Ebből az is következik, hogy a konföderációs összetartás Glarus felé igen halovány volt, és csak Schwyz és Uri volt hajlandó némi segítséget küldeni. Látva ezt a glarusiak békülni akartak a Habsburgokkal, ők viszont erre nem hajlottak.
 

Glarus kanton
Forrás: Wikipedia


Weesen volt tehát, a Habsburg erők főhadiszállása. 1388. április 9.-én innen indította támadását Donat von Toggenburg gróf és Peter von Thorberg lovag 5000 emberével, míg Hans von Werdenberg-Sargans gróf 1500 emberével Kerenzerberg irányából vonult a lázadók ellen.
Az egyetlen hely, amely hatékony védekezésre adott lehetőséget az ún. Letzi volt, ez egy kb. 1500 méteres természetes fal Näfelstől északra, amely lezárta a völgyet. Események alakulásából úgy tűnik, hogy a glarusiakat meglepte az ellenség érkezése, és túl későn fújták meg a riadót, mindössze 350 ember gyűlt össze a Letzin. Ennyi ember nem tudta útját állni a támadóknak, úgyhogy szét is kergették őket. Von Toggenburgnak nem sikerült egybe tartani a sereget, azok nekiláttak fosztogatni. Ez lehetővé tette a glarusi kapitánynak, hogy újra szervezze seregét. Közben a glarusiakhoz schwyzerek egy csoportja is csatlakozott. Von Toggenburg észrevette, hogy fordult a helyzet és rohamot vezényelt élükön a lovagokkal. Ahogy 73 évvel korábban Morgartennél, a glarusiak itt is köveket használtak a lovasság ellen. Azok menekülni próbáltak, de a saját gyalogságukkal kerültek szembe. Óriási volt a kavarodás. A konföderációsok kihasználták az alkalmat és lerohanták az ellenséget. Beindult a szokásos svájci mészárlás, az ellenséget a Maag folyó felé nyomták, annak hídja nem bírta el a túlsúlyt és leszakadt a lovagok alatt, növelve azok veszteségét. Ekkor érkezett von Werdenber-Sargans gróf 1500 emberével a Beglingeni magaslatra, és ahelyett, hogy nyomban hátba támadta volna a konföderációsokat egyszerűen kereket oldott. A konföderációs erők összesen 54 embert vesztettek (őket a Mollisi plébánia templomban temették el), míg a Habsburg seregek vesztesége néhány száz fő volt.

A Näfelsi csata emléknapja
Forrás: www.swissworld.org

A Näfelsi csata fontos fordulópont volt a Konföderáció történetében. Gyakorlatilag végérvényesen elpárologtatta a Habsburgok utolsó reményét is arra, hogy helyreállítsák uralmukat a mai Svájc területén. Glarus számára is jelentős volt ez a győzelem. Egyrészt közvetlenül ő is megmenekült a Habsburgoktól, másrészt presztízse megnövekedett a Konföderáción belül és az 1393-as Sempachi Konvencióban már egyenlő félként köt szerződést a Konföderációval. A csata után hálaadó miséket és körmeneteket tartottak, hálát adtak a Kanton védőszentjének (és egyben címeralakjának) szent Fridolinusznak. 1415-ben a császár felhívja alattvalóit, hogy IV. (Habsburg) Frigyes javait vegyék birtokba, így az utolsó svájci Habsburg birokok (a mai Argau kanton) is a Konföderáció kezébe kerülnek. Ezek az események azonban inkább képezik a XV. Század expanziós politikáját, mint a XIV. század honvédő háborúit.

A bejegyzés trackback címe:

http://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr851019807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

NAR 2009.04.02. 21:21:01

Tetszik a cikk és nagyon jók a térképek is.

Faustb 2009.04.06. 21:22:07

Én is érdeklődéssel olvastam, köszi ezt is

Lamassu 2009.04.10. 13:47:28

A Schwyz-t hogyan kell kiejteni? Valaki írja már le fonetikusan. :D

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.04.16. 14:30:20

Milyen kemények már, hogy a konföderációsok mindenkit legyilkoltak minden esetben!
Ennek mi a magyarázata? Azért ez nem volt akkor sem szokványos, nem? Lipót fogságban nem ért volna nekik többet?

Montet 2009.04.20. 17:34:56

@vero: Üdv! Lehet, hogy Lipót többet ért volna fogságban. A véleményem az, hogy zsákmány, egész pontosan a fegyverszerzés erős lélektani nyomás alatt tartotta őket, a Morgarteni csatával kapcsolatban pl. olvastam, hogy a fegyver arzenáljukat alapvetően a zsákmányolt fegyverek határozták meg évtizedekig. Ezen kívül nagyon gyakorlatias szempontok is voltak. A foglyok logisztikai problémát is jelentettek volna, és mivel ez nem egy nemzetállamvolt, a háború után mindenki hazatért a saját kisállamában, senki nem akarta magára venni a foglyokkal való bibelődés problémáját. A hadizsákmányt könnyebb elosztani (bár, ahogy később látni fogjátok ebből is eredtek problémák)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.04.22. 14:00:40

Ah! Köszi! Jó kis infók!
Nagyon jó ez a Svájc sorozat!

Philip87 2009.04.24. 13:22:27

Üdv! Volt szerencsém Svájcban járni, többek között Stansban is, ahol Arnold von Winkelried emlékháza áll. Svájcban úgy tartja a hagyomány, hogy Winkelried nem a földre rántotta le a lándzsákat, hanem a lándzsafalból jónéhányat összeölelve a saját testébe vezette a azokat. Így életét feláldozva nyitotta meg az utat a lándzsasoron keresztül. Olyan alak ő a svájci történelemben, mint a miénkben Dugovics Titusz.

Montet 2009.04.28. 08:22:08

@Philip87: Üdv! Kösz a pontosítást. Bár, érdekes, mert én is svájci forrásokat használok. Mindenesetre minden későbbi kiegészítést, pontosítást előre is köszönök.