A casablancai konferencia

1943. januárjában, a casablancai konferencián döntöttek úgy a szövetséges hatalmak, hogy az eddig elért sikereiket kiterjesztik, és megnyitják a második európai frontot. Ernest King tengernagy, az amerikai haditengerészet főparancsnoka hiába érvelt a francia front mellett, saját politikai vezetői sem támogatták ezt a lehetőséget – végül kompromisszumos döntés született: a brit vezérkar és Churchill erőteljes lobbitevékenységének köszönhetően egyelőre nem a francia területeket, hanem inkább a tengelyhatalmak legkevésbé védett és legnagyobb szakaszon támadható részét, Olaszországot választották, a kontinentális front megnyitását pedig 1944-re halasztották.

Amerikai politikai szempontból végül is mindegy volt, hogy katonái hol harcolnak, Dél-Európában vagy Normandiában – de az amerikai vezetési törzs hamar észlelte, hogy vannak némi előre nem tervezett hiányosságaik a déli fronton: a Földközi-tenger irányába mutatott eddigi stratégiai érdektelenségük azzal járt, hogy gyakorlatilag semmiféle használható információjuk nem volt a térségről. Hírszerzési szempontból Szicília fehér folt volt az amerikai katonai térképeken, és ezen gyorsan csak egy módon javíthattak: a maffia segítségével...

Az "Operation Husky" előkészítése

A katonai hírszerzés vezetői meglepően gyorsan rájöttek, hogy a megoldás, a kiépített és eddig sikeresen működő kapcsolati rendszer kéznél van, szakképzett és gyakorlott hírszerző tisztek vezetésével. Nem véletlen tehát, hogy a New York-i dokkok környékén már bizonyított Harmadik Haditengerészeti Körzet emberei közül válogattak. Elvégre mindkét műveleti helyszínen szervezett bűnszövetkezetek olasz tagjaival kellett együttműködni...

Az előkészítés elég korán elkezdődött, már napokkal a döntés után. Meyer Lansky és közvetve Lucky Luciano szicíliai menekültek százait küldte a haditengerészeti hírszerzés irodájába, ahol kihallgatták őket, fényképeket és dokumentumokat kértek tőlük. A partraszállás előkészítése is a lehető legalaposabban folyt: a szicíliai forrásoknak meg kellett mutatni a térképen a falvakat, részletesen el kellett beszélniük, mit tudnak a környékről, hol vannak magaslatok, könnyen megközelíthető partszakaszok. A kapott információkat, hasonlóan a francia ellenállás által később segített normandiai partraszálláshoz, nagy léptékű térképeken rögzítették. Haffenden maga nevek százait tartalmazó listát adott át a haditengerészetnek, amelyen azok szerepeltek, akik a megszállás esetén barátságosan fogadhatják az amerikai katonákat.

A terepen a vezetés kitüntető feladatát a szicíliai nyelvjárások kitűnő ismerője, Anthony J. Marsloe hadnagy kapta, 1943 tavaszán küldték Észak-Afrikába, hogy segítsen a tervezőasztalon a „Husky” fedőnevet kapott hadművelet előkészítésében. Csoportja három tagból állt: Joachim Titolo hadnagy, jogász, nagy tapasztalatokkal a maffiaellenes harcban; Paul. A. Alfieri hadnagy, a New York-i kikötő nyomozója és James F. Murray zászlós. Tapasztalatuk volt már: amikor a Fáklya-hadműveletben az észak-afrikai frontra vezényelték az amerikai katonákat, végeztek már előzetes felderítéseket.
Az USA Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsa által kiadott, Special Military Plan for Psychological Warfare in Sicily. JSP. April 9. 1943. címet viselő anyag megadta munkájukhoz az alapot: a hírszerzőtisztek és diverzáns alakulatok feladata volt, hogy teremtsenek kapcsolatot a szeparatista vezetőkkel, a maffiával, számukra fegyvereket és lőszereket csempésszenek be, szervezzenek meg gerilla-csoportokat. Az amerikaiaknak tehát erősen szorgalmazták a maffia felfegyverzését...

Angol hírszerzési források egybehangzóan azt állították, hogy a német csapatok ellen létezett valamiféle kis háború Szicíliában. Rendszeresek voltak az összeütközések a helyiek és a német katonák ellen (úgy látszik, arrafelé ez valamiféle népszokás...), de az északi olaszokat sem látták valami szívesen. A rendszabályok szerint németek csak csoportosan és felfegyverkezve mehettek ki a szállásokról, a szicíliai nyelvjárást nem beszélő olasz tisztviselőknek pedig megtiltották, hogy éjszakánként az utcára menjenek. A britek egyik külügyi jegyzéke megemlítette, hogy ez az elégedetlenség egyre nagyobb: Palermóban az éhező tömeg az élelmiszerjegyek bevezetése ellen tiltakozva felgyújtotta a városházát... Az USA vezérkari főnökei azt ajánlották, hogy a pszichikai hadviselés során terjesszék el szórólapokkal és suttogó propagandával, hogy az amerikai olaszok több millió dollárt gyűjtöttek már össze az éhező lakosság megsegítésére, és a teli hajók már csak indulásra várnak. Ami persze nem volt igaz, de a háború az háború, még ha néha cinikus is...
Úgy tűnt, a körülmények éppen megfelelőek az invázió elindításához.

A Husky-hadművelet

Husky-hadművelet első fázisa: a partraszállás
 Nagyításhoz katt a képre

1943. július 9-éről 10-ére virradóra megindult a Husky-hadművelet. Sir Harold Alexander főparancsnoksága alatt George Smith Patton 7. hadserege és Bernard Law Montgomery 8. hadserege mintegy 160.000 katonával és 600 tankkal indította meg a a támadást: Montgomery Siracusa irányában, Patton pedig tőle nyugatra, Gelánál és Licatánál szállt partra.

Az inváziós erőkkel együtt érkezett meg Marsloe hírszerző egysége – és azonnal egy filmbe vagy Bond-regénybe illő dologgal hívták fel magukra a figyelmet. Alfieri, a csoport egyik tagja a partraszállás után mélyen a frontvonal mögött azonnal megkereste helyi kapcsolatát, Vincent Magnano brooklyni maffiózó egyik emberét, aki egykor New Yorkban megölt egy rendőrt, és Lucky Luciano csempészte az ítélet elől Szicíliába. Ott Luciano helyi rezidense lett, és folyamatosan tartotta a kapcsolatot az amerikai barátaival. Amikor Alfieri megérkezett, és jelezte, hogy Luciano barátja, a maffiózó azonnal segített neki. Összeszedte embereit, és megtámadta velük az alig-alig védett olasz haditengerészeti parancsnokságot - ott Alfieri egy széfben értékes térképeket talált: a német és olasz partvédelmi művek, valamint a tengeri aknazárak térképeit... Ezért a bátor műveletéért később Alfieri vitézségi érdemrendet kapott.

Husky-hadművelet második fázisa
Nagyításhoz katt a képre

A hadjárat lassan, nagy veszteségekkel, de haladt tovább. Július 22-én elesett Palermo, majd augusztus első hetében Catania. Az augusztus 11. és 17. közötti német evakuáció, és Messina elfoglalása után egész Szicília a szövetségesek kezébe került. A veszteségek jelentősek voltak: 2237 amerikai halott és 6544 sebesült, 2721 brit elesett és 10122 sebesült, 562 kanadai halott és 1848 sebesült. A tengelyhatalmak mintegy 29.000 ember veszítettek, és 140.000 olasz katona adta meg magát különösebb harccselekmény nélkül.

Az AMGOT problémái

A megszállt szigeten azonnal bevezették az új közigazgatást, amelyet az AMGOT (Allied Military Government) irányított. Élére először Lord Wellesley került, de miután rokona, Wellington hatodik hercege (igen, ez az a Wellesley-Wellington család...) utód nélkül elesett Olaszországban, hazatért átvenni az örökségét. Utódja, Lord Rennel azonnal nekilátott a szétbombázott és évek óta éhező Szicília rendberakásának. Az amerikaiak azonban kicsit túllőttek a célon: az általuk megszállt területeken azonnal feloszlatták a helyi fasiszta pártot és carabinieriket, helyüket szövetséges katonatisztek és polgári közigazgatási szakemberek vették át. 
Mindkét döntés messze ható következményekkel járt. Ahogy haladt tovább Olaszország megszállása már a félszigeten is, folyamatosan vonták ki az újabb és újabb egységeket a szigetről, hogy a támadást segítsék, így nem maradt elég ember a rend és nyugalom fenntartására. A szövetséges bázisokat és raktárakat rendszeres fosztogatták fegyveresek, sokszor már korábban az amerikaiaktól ellopott dzsipekkel és teherautóval érkeztek a helyszínre, és szintén amerikai eredetű gránátokkal és géppisztolyokkal támadtak. 1943-44 telét Palermo fagyoskodó lakosainak nagy része szövetséges katonák számára rendszeresített télikabátban vészelte át – anélkül, hogy hivatalosan egyet is kiosztottak volna... A helyi feketepiacon óriási számban lehetett kapni katonai konzerveket, pedig ezek sem kerültek polgári felhasználásra. Hamar rájöttek az angolok, hogy a közrend fenntartásában szükség van a hivatalosan feloszlatott carabinierik segítségére: ők ismerték legjobban a helyi viszonyokat, és megfelelő kapcsolatokkal is rendelkeztek. Lord Rennel, az amerikaiak és a távoli londoni munkáspárti képviselők elvi fasisztaellenessége ellenére keresztülvitte a helyi szicíliai lovas rendfenntartó egységek újbóli felfegyverzését, amivel láthatóan javult a közbiztonsági helyzet.

Az AMGOT azonban nem csak katonai hibákat követett el. A helyi tisztek a fasisztaellenes tobzódásukban válogatás nélkül távolították el posztjaikról a helyi polgármestereket és tisztviselőket, függetlenül attól, hogy ténylegesen mennyire is voltak a fasiszta kormányzat hívei. Az amerikai kapcsolatok azonnal komplett listával jelentkeztek, hogy a leváltottak helyett kik azok a megbízható emberek, akik képesek fenntartani a rendet, és hűek a megszálló erőkhöz – így hát rájuk bízták a helyi polgári közigazgatás vezetését. Csakhogy ezeknek a személyeknek a legnagyobb része – amerikai „jelölőikhez” hasonlóan – a maffia tagja volt... Nem segített ezen a helyzeten az sem, hogy első fellángolásukban az amerikaiak szélesre tárták a börtönök ajtajait abban a meggyőződésben, hogy a foglyok legnagyobb része politikai elítélt (egy diktatúrában mi is lehet más, ugye...) – így Szicíliát újra elárasztották a Mori-féle hadjárat alatt ezerszámra bebörtönzött nehézsúlyú bűnözők. Amikor Lord Rennel észrevette, hogy mi is történik a börtönök környékén, és megszigorította a szabadlábra helyezést, már nagyrészt késő volt...

Amerikai katona 1943. augusztusában Trionánál, Szicíliában. Rober Capa felvétele
Nagyításhoz katt a képre

 

Bonyolította a helyzetet az omertá törvénye is – az AMGOT emberei nemigazán jutottak pontos információhoz, ki is a maffia tagja a pozícióra jelöltek közül, mert mindenki inkább tartotta a száját, nehogy valamiféle baleset érje. A maffiózók eleve nem kedvelték a fasiszta rendszert. Hatásos módszerük volt, hogy egyszerűen minden ellenfelüket megvádolták a szövetségesek előtt a megdöntött rezsimhez tartozás vádjával, így még az egyébként megbízható és korrekt személyek is hamar vizsgálóbizottság előtt találhatták magukat. Mire bebizonyosodott az ártatlanságuk, addigra már bűnözők töltötték be a legfontosabb pozíciókat...

Harc a maffia ellen

Az amerikai hatóságok a háború előrehaladtával úgy látták, otthon a maffia már nem partner, egyszerűen nincs rájuk szükség. Az ügyészek szép lassan, egymás után levadászták a megszállás előkészítésében és a New York-i dokkok megvédésében kulcsszerepet játszó, de egyre inkább elkanászodó maffiózókat. Először Joe Lanzát tartóztatták le, majd Vito Genovését szorították ki az országból. A vezetőkkel szemben azonban nem voltak teljesen hálátlanok: Lucky Lucianonak és hat másik vezető maffiózónak a még 15-20 éves hátralévő büntetését elengedték, majd visszatoloncolták őket Olaszországba. Megmutatták, hogy ha az USA nem is szereti a bűnözőket, de nem is hálátlan...

Az angolok hamar felismerték, hogy Szicíliában már nem a fasiszták, hanem a maffia az új ellenfél. Lord Rennel pedig úgy döntött, ami egyszer már bevált, azon nem érdemes változtatni: felmelegítette Mori módszereit. A Scotland Yard segítségét kérte – az újságírók és a helyiek legnagyobb meglepetésére londoni bobby-k árasztották el Palermo utcáit... A londoni rendőrök nagy sikereket értek el. Többségük idősebb, nyomozói háttérrel rendelkező ember volt, legnagyobb részük első világháborús veterán. Rájuk hárult a helyi rendőri szervek és carabinierik irányítása, amit határozottan és sikeresen láttak el. A carabinierik harci szellemének helyreállítása is a londoni rendőrök érdeme volt. Nem csak szakmai tiszteletet, hanem lojalitást is sikerült felébreszteniük, ami elengedhetetlen volt a maffiaellenes harcban. 

Tömeges letartóztatásokra került sor, a carabinierik megsegítve néhány szövetséges katonával, rendszeres rajtaütéseket hajtottak végre a vidéki maffiaközpontokon. A letartóztatottakat katonai bíróság elé állították, hogy a polgári bírók megfélemlítésének még csak a látszatát vagy lehetőségét is elkerüljék. Rendszeresek voltak a kivégzések is: gyilkosságért halál járt...

Az angol lord ezzel csapást mért a maffiára, de az nem adta fel ilyen könnyen... Ha fegyveresen nem ment, hát áttértek a politikai síkra.

A háború után

A bonyolult szicíliai helyzetben a szövetségesek újabb nehéz ellenfélre tettek szert: megjelentek a szeparatisták. Céljuk egy független, de legalábbis igen széles körű autonómiával rendelkező Szicília volt. Finocchiaro Aprile, az egyik ilyen mozgalom vezetője az AMGOT-tal tárgyalva nyíltan ki is jelentette: hajlandó pár év múlva fontolóra venni egy unió kérdését Olaszországgal, feltéve ha a kormány nem monarchista, nem kommunista és semmi köze a katolikus egyházhoz. Az amerikaiak elborzadva látták, hogy a mozgalom egyre erősebb, de volt politikai háttértámogatása, nem is akármilyen: egyes angol vezető körök nem szívesen látták az amerikaiak megjelenését a hagyományosan angol érdekszférának számító Földközi-tengeren, és helyzetüket úgy gondolták megerősíteni, hogy Málta mellett egy újabb katonai támaszpontot hoznak létre, angol protektorátus alatt, ez pedig nem lett volna más, mint Szicília. Nyilvánvaló volt, hogy az olasz kormány ebbe nem ment volna bele, így hát támogatni kezdték a szeparatistákat. Azt remélték, hogy egy mindent elsöprő népszavazás, vagy pedig az erőteljes politikai nyomás rákényszerítheti az olaszokat a kvázi független új állam elismerésére. Szögezzük le azonban, hogy soha nem volt a hivatalos angol politika része, sőt, a kormány minden eszközzel igyekezett a szeparatizmusnak elejét venni – de a támogatók sem voltak túl gyengék. Angol újságok tucatjaiban jelentek meg a független Szicília tervét támogató cikkek – a szeparatisták így hát azt hihették, vagy legalábbis arra hivatkozhattak, hogy Nagy-Britanniában támogatják őket. 1944. februárjában az AMGOT átadta a hatalmat az olasz hatóságoknak Szicíliában – egy szétbombázott, háború sújtotta területét, amelyen hol a maffia, hol pedig a velük szövetséges szeparatisták voltak az urak. Az olaszok ereje ehhez kevésnek bizonyult, 1944. decemberében nyílt fegyveres lázadást tört ki a szigeten az olasz hatóságok ellen. 

A szeparatista felkelés leverése majd két évébe került az olaszoknak – a helyzet azonban már menthetetlen volt. A zűrzavarban és a hatalmi vákuumban a maffia átvette a sziget tényleges irányítását. A háború utáni első helyhatósági választásokon, 1947-ben a baloldali erők földcsuszamlásszerű győzelmet arattak – a szeparatisták eltűntek a politikai színtérről. A maffia ezek után új politikai „fedőszerv” után nézett, és az egyetlen megmaradt konzervatív erőhöz, a kereszténydemokratákhoz közeledtek. Az eddig erősen maffiaellenes amerikaiak ekkor megváltoztatták a hozzáállásukat a szervezett bűnözéssel szemben: bárki, aki a kommunisták és a baloldali veszély ellen lép fel, az az USA és a CIA szövetségese. A szervezett bűnözői csoport így lett az antikommunista politika szerves része, és ez alapozta meg az olasz kereszténydemokraták és a maffia majd fél évszázados „boldog” szövetségét...

Tulajdonképpen részben ebből ered az a legenda, hogy a háború idején az USA segítette újra megerősödni a maffiát. Ami ebben a formában nem igaz, mert a szövetségesek ahol csak lehetett, erőteljesen felléptek a szervezett bűnözés ellen a háború alatt. Csak éppen utána nem. Így ha a legenda önmagában nem is valóság, a végeredmény mégiscsak az...

A bejegyzés trackback címe:

http://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr221459436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.10.19. 19:39:00

Nagyon jó poszt, köszi!

Amit hiányolok belőle, Don Calo Vizzini. A legenda szerint őt értesítette Luciano(sőt, egy tankban ő is Szicíliában volt). Valamint úgy tudom, ő volt az, aki újjászervezte a maffiát.

A szeparatista mozgalom és a kommunista-ellenes harchoz annyit fűznék hozzá, hogy ott azért voltak igen erőteljes harcok. Csak hogy az utolsó banditát, Salvatore Guilianot("a Szicíliait") említsem :)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.10.19. 19:41:53

Tényleg, lesz még maffiás poszt?

(kis spoiler- ma kezdtem el írni lemilre egy posztsorozatot Rendvédelem témakörben, az olasz állam maffiaellenes harcáról, mint az Antimaffia bizottság, a csúcsper valamint Falcone bíró szerepe)

boO. (törölt) 2009.10.19. 22:01:01

Tetszett az írás,kifejezetten érdekes volt. És én is szívesen olvasnék egy olyan posztot ami a maffiával foglalkozik.

?aztaaa? 2009.10.19. 22:04:42

tetszett, koszi.

lehetne tobb ilyen.

áldorivendel 2009.10.19. 22:11:25

Don Calo (Caluggiero) Vizzini az Díner Tamás, fotóművész. Legalábbis Hobó ezt a nevet adta neki. (Bocs, tudom, hogy nem illeszkedik ide, de talán elnézhető egy kis színesítés.)

Mehley 2009.10.19. 22:27:56

Frankó írás, grat! :)

Tomycat 2009.10.20. 05:44:26

Nagyon jo volt olvasni. Az amcsik egyebkent tenyleg nem voltak finnyasak szovetsegeseket illetoen kesobb sem ha a baloldali erokkel kellett harcolni. Meg a 3 millios nepirto voros khmer maoista polpot (direct irom kicsivel a nevet) is jo volt nekik. Igaz azt a thaiokon keresztul penzeltek. Eszuk agaban nem volt elfogni. Ehhez kepest ugye a maffia "civilizalt" uriemberek gyulekezete.

lamed 2009.10.20. 07:52:35

"mikor a Fáklya-hadműveletben az észak-amerikai frontra vezényelték az amerikai katonákat"

Természetesen észak-afrikai frontról van szó...

mig8 (törölt) 2009.10.20. 07:58:29

Nagyszerű poszt, riszpekt érte! Ismét megvilágosodott pár történelmi fekete lyuk.

M65od 2009.10.20. 09:15:10

Nagyon jó kis cikk, én is olvasgattam korábban a témában és mondhatom, hogy ez tényleg jól összefoglalja a történéseket amennyire ilyen terjedelemben lehet, köszönjük Szerző Úr!
Kérdésem lenne, hogy az amerikaiknál a "vitézségi érdemérem" alatt melyiket értetted...(talán army distingiuished service medal, vagy meritoriorus service medal esetleg a legion of merit medal)?

@Thaddeus Griffin: alig várom!:)

blacklord 2009.10.20. 09:28:51

Érdekes olvasmány így munkaidőben... :-D

BigPi 2009.10.20. 09:52:14

"Tulajdonképpen részben ebből ered az a legenda, hogy a háború idején az USA segítette újra megerősödni a maffiát."

Norman Lewis A Tiszteletreméltó Társaság című könyve alapján terjed el ez a legenda. Ajánlom mindenkinek.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.10.20. 11:40:58

Mondjuk, azt hozzátenném, hogy Olaszországban a maffia nem egy olyan szervezet volt, amit egységesnek tekintettek. Arról nem is beszélve, hogy hivatalosan nem is ismerték el a létezését, csupán a szicíliai néplélek megnyilvánulása volt, inkább egy személyiségtípusnak mondták. Ebben persze a maffiának volt a legnagyobb szerepe, hiszen az terjesztette magáról ezt a képet. Egészen a Csúcsperig, ahol a "Buscetta-modellt" elfogadták, a '80as évektől kezdték el egységes szervezetként kezelni.

Ez azért fontos, mert bár tudták egyes emberekről, hogy nem éppen jogkövető magatartást folytatnak, de nem tulajdonítottak akkora veszélyt neki, mint amekkorát kellett volna. Így a világháború alatt is, hiába volt mind az angol, mind az amerikai hírszerzésnek információja arról, hogy maffiózókal paktálnak le, nekik sem volt fogalmuk arról, mekkora hatalom is valójában a szervezet.

lizzylizard 2009.10.20. 12:17:49

A cikkben látható fotót Robert Capa készítette. Csak ennyi :)

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2009.10.20. 15:07:02

@Thaddeus Griffin: Tervbe van véve, megtetszett a téma:)

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2009.10.20. 15:12:40

@Thaddeus Griffin: Erre pár rövid szót veszetegettem már az első részben, de ennek a kifejtése egy komplett önálló posztot érne meg:) Egyes maffia-szakértők szerint a központosított, "egyfejű" maffia kialakulása Olaszországban a második világháború után hazatérő amerikás olaszok tevékenységének köszönhető, akik átemelték az ott kialakult rendszert - és nem fordítva történt, ahogy sokan gondolnák.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.10.20. 22:59:41

@Kaif: Hmmm, én ezt úgy tudtam, hogy '57-ben Joe Bonnano közreműködésével alakították meg a bizottságot, amely a heroicsempészetben való részvételt koordinálták, és mint egy kvázi kormány működött. De ez csak pár évig, az első maffiaháborúig működött, aztán valamivel később újrakezdődött, de a második maffiaháborúban a corleoneiek(Leggio, Riina és Provenzano) átvették a hatalmat, és egyfajta diktatúrát vezettek be a maffián belül.

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2009.10.20. 23:18:23

@Thaddeus Griffin: őőő, és Bonnano honnan érkezett vissza Szicíliába?

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.10.20. 23:29:14

@Kaif: Bocsi, pontatlanul fogalmaztam :) Arra gondoltam, hogy túlzás, nem többen voltak, hanem Bonnano egyedül működött közre. Ekörül szállt be a szicíliai maffia a heroincsempészetbe, és vette fel a kapcsolatot az olasz-amerikai maffiával az üzleti kapcsolatot ily téren ( főleg Bonnano családjával)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.10.22. 01:19:14

@Kaif: Ezt a linket egy barátnőm küldtem, és az érdekessége, hogy a töriblogra hivatkoznak :)

Viszont a 80%-a baromság szvsz a leírtaknak :D

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.10.22. 01:19:49

Húú, 12óra intenzív piálás után egész jól írok :D

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.10.22. 11:04:15

@lécci: Akkor mégis csak megártott az a sok sör-monyó kombó :D

cotcot.hu/divat/cikk/4939

:)

inf3rno 2015.09.11. 02:53:56

@Tomycat: Most meg az ISIS-t pénzelik az oroszok ellen. Fene se tudja hány ilyen bűnszövetkezetet támogattak már, meg mennyi népirtás köthető ezen keresztül a nevükhöz. Láthatóan nem igazán érdekli őket.