A Moncada laktanya barakkjai (jobbra) és az Igazságügyi Palota (balra)
Nagyításhoz katt a képre

Mindazok számára, akik megélték az 1989 előtti társadalmi rendszert, a Moncada ostroma ismerősen hangzik. Nemcsak a vasfüggöny mögött élők, hanem a meghatározó nyugati értelmiségi rétegek is úgy tekintettek a Moncada laktanya körüli történésekre, mint egy „igazságos forradalom” előfutárára, amely a sors fintora révén ugyan elbukott, de bukásával is a szakállas, hegyekben, a kifosztás ellen harcoló bátor forradalmár mítoszához járult hozzá. Nem kisebb személyek foglalkoztak vele, mint Robert Merle, vagy Gabriel García Márquez. Az 1968-as párizsi egyetemi lázadások résztvevői Che Guevarrat, Fidel Castrot tekintették a haladás modern bajnokainak, és számukra a Moncada ostroma volt a haladó szellemiség első megnyilvánulása Kubában.

 
A Moncada ostroma a modern politikai mítoszteremtés egyik legjobban ismert fejezete. Maga az esemény a Movimiento 26 de Julio ideológiai alapja lett, egyben a kubai forradalom 1959. évi győzelmét követően a Fidel és Raúl Castro fivérek által irányított sziget legitimációs eszközévé, hátterévé vált.
 
Sokszor megírták már a Moncada eseményeit, a mítoszteremtés révén részletesen ismert minden pillanata és szereplője. Így e poszt célja, hogy az események felsorolásán túl összevesse, hogy a Moncadára miként emlékszik vissza két ellentétes pólus, maga Fidel Castro, illetve Brian Latell, a CIA Kubára specializálódott elemzője. A két forrás: Frei Betto: Fidel y la religión. Conversaciones con Frei Betto, La Habana 1985, illetve Brian Latell: Kuba Fidel Castro után. Budapest, 2008.
 
A források hátteréről pár gondolat: Frei Betto brazil származású dominikánus szerzetes, aki 1985. május 10. és 26. között 23 órát beszélgetett Fidel Castroval, majd az interjúkötetet Havannában ki is adták még abban az évben. Az interjú során érintették Fidel Castro viszonyát a vallással (köztudott róla, hogy jezsuiták között nevelkedett), személyiségfejlődését, egyházi és jogi tanulmányait. Részletesen beszélgettek forradalmi nézeteiről, a marxizmus-leninizmus és José Martí kubai nemzeti hős eszméinek Fidel Castrora gyakorolt hatásairól, a Moncada ostromáról, Isla de Pinoson töltött börtönévekről, majd magáról az 1959-es forradalomról. A kötet második felében a Katolikus Egyház és a Forradalom viszonyáról, a Kubai Kommunista Párt és a hívők együttéléséről, illetve II. János Pál pápa szerepéről is beszéltek. Zárásképpen érintették Latin-Amerika eladósodását, illetve a két hős, Che Guevarra és Camilo Cienfuegos személyét, halálának körülményeit.
 
A másik forrás teljesen más alapokra épül: Brian Latell 1964 júliusától kezdett el dolgozni a CIA Kuba-osztályán. 1990-1994 között az USA kormányának Latin-Amerikáért felelős hírszerző értékelő tisztjeként működött. Helyismerete, Kubával kapcsolatos tudása megkérdőjelezhetetlen szakértővé és elemzővé tette őt. Magyarul megjelent könyvében tulajdonképpen szintetizálja mindazt a publikus hírszerzési anyagot, amit az amerikai kormány begyűjtött a Castro testvérekről, az általuk irányított országról. Ezek az információk gyökeresen másfajta képet mutatnak Fidel Castro életéről, személyiségéről, tetteiről, mint ami él az ideológiák által átmosott átlag közép-európai gondolkodásban.
Először is tisztázzuk, mi történt 1953. július 23-án a sziget második legnagyobb városában, Santiago de Cubában?
 
Messziről kell indítanunk: Kubát 1492 őszén Kolombusz Kristóf fedezte fel. A spanyolok 1512-ben szálltak partra a szigeten és hozták létre az első települést, a mai Baracoát. A sziget az évszázadok alatt stratégiai helyzete révén joggal érdemelte ki a címerében mai is szereplő kulcs szerepet, hiszen a spanyol gyarmatok és az anyaország közötti legjelentősebb kapoccsá vált, majd az erejét próbáló USA is rájött arra, hogy Kelet-Nyugat irányú kulcsszerepén túl összekötő pont Észak és Dél között is. E felismerés tükröződik James Monroe amerikai elnök 1823-ban deklarált elvében is. A spanyol-amerikai háború révén az USA el is érte célját, 1898-at követően az északi kolosszus kiterjesztette hatalmát a szigetre is. Az 1902-es Platt-féle kubai alkotmány-kiegészítés gazdasági, katonai és politikai értelemben teljesen kiszolgáltatta szigetet az amerikai érdekeknek, majd a 40-es évektől, a Coppola-féle Keresztapa második részéből is jól ismert amerikai maffiának is. Valódi banánköztársaság jött létre, ahol a köztársasági elnökök valójában a United Fruit Company és más társaságok bábjaivá váltak, az USA bármikor beavatkozhatott a belügyekbe.
 
1940-ben, Ramón Grau San Martín elnök lemondását követően Fulgencio Batista lett négy évre Kuba elnöke. Kormányzása alatt új alkotmányt fogadtak el, amely megerősítette az elnöki hatalmat, illetve látszat-parlamentarizmust vezetett be. 1944-ben Grau San Martínt újból megválasztották, majd Carlos Prío Socarrás lett az elnök. Az 1952-es elnöki választás előtt nem sokkal, 1952. március 10-én Batista a hadsereg támogatásával államcsínnyel magához ragadta a hatalmat. Ezekben az években Fidel Castro a balközéphez tartozó, 1947-ben alapított Ortodox Párt, más néven Kubai Néppárt balszárnyához tartozott. A párt elsősorban az amerikai nagytőke, imperializmus, illetve korrupció ellen szándékozott fellépni. Annak ellenére, hogy a jogász végzettségű Fidel már az egyetemi évek alatt kialakította politikai nézeteit, amely egyfajta szintézise volt a függetlenségi háborúk nemzeti hősének, José Martí eszméinek a marxizmus-leninizmussal, a Kubai Kommunista Párttal kifejezetten rossz viszonyt ápolt. Batista hatalomátvétele egyben azt is jelentette, hogy az amerikai érdekeket továbbra is lelketlenül szolgálta ki a helyi politikai elit, illetve a korrupció az élet mindennapos része maradt. Ehhez társult, hogy a demokrácia zászlaja alatt valójában egy katonai diktatúra kezdett kialakulni, ahol rendszeressé váltak a politikai elítélések, gyilkosságok, visszaélések. Fidel Castro még Batista hatalomra jutása után tervvel is előállt az Ortodox Párton belül, hogy a köztársaság irányítását erőszakosan, utcai demonstrációk révén átvegyék. Castro erőszakossága, hatalomvágya, forradalmár hevülete szembe állították őt az Ortodox Párt vezetőségével. A párt ifjúsági tagozatának vezetőjeként Castro ún. harci sejteket kezdett szervezni, amelynek elsődleges célja Batista hatalmának megdöntése lett.
 
A felkelők útja Santiago de Cuba és Oriente tartomány irányába
Nagyításhoz katt a képre
A fővárostól meglehetősen messze, több mint 1000 kilométerre lévő Moncada laktanya Santiago de Cubában az Antonio Maceo 1. Regiment központja volt, jelentősége révén az ország második legnagyobb laktanyája, mintegy 1000 képzett katonával. A tengerparti város helyzete, a környékén lévő magas Sierra Maestra segítettek abban, hogy a laktanya célponttá váljon, hiszen siker esetén kiváló támaszponttá válhat a kormány elleni harchoz Oriente tartomány, míg ha kudarcot vallanak a támadók, a hegyekben gyorsan el tudtak volna rejtőzni. Fidel terve meglehetősen ködös volt, arra számított, hogy a laktanya és egyéb stratégiai pontok elfoglalását követően általános sztrájk tört volna ki Santiagoban és onnan terjedt volna tovább a lázadás Havanna irányába. A haditerv szerint nemcsak átvették volna a hatalmat a rádióban, a helyi legfőbb bírósági szervnél (Audiencia), hanem elfoglalták volna a jelentős kommunikációs csomópont, Bayamo város laktanyáját is.
 
A tervet teljes titokban dolgozta ki Fidel Castro és közeli társai. A sejt jellegű szerveződés élén Fidel Castro állt (katonai sejtekért felelősként), illetve harcostársa, Abel Santamaría, civil sejtekért felelős vezetőként. A titkos szervezet tagjait a legszegényebb rétegek közül toborozták, mintegy 1000-1200 fiatalt szervezetek be. A szükséges fegyverzetet saját erőből szerezték be – sokan bérüket, megtakarított vagyonukat használták fel fegyvervásárláshoz. Bár rendkívüli önzetlenségről és nem utolsósorban biztonsági szabályok betartásáról árulkodnak ezek a gesztusok, mégis lett egy, az ostrom menetére is káros hatása: a fegyverzet minősége meglehetősen kétes volt, sok vadászfegyvert gyűjtöttek, amely a reguláris erők sorozatlövő fegyvereivel szemben komoly hátrányt jelentettek. Összesen 165 darab 22-es kaliberű puskát és vadászfegyvert szereztek. Santiago de Cuba külterületén megszerezték a Siboney nevű tanyát, ahol a szükséges fegyvereket, lőszereket, katonai egyenruhákat és egyéb eszközöket gyűjtötték. Támadást a kubai karnevál első vasárnapjára, július 26-ra tűzték ki – ekkor eleve nagy tömegek mozogtak és a fiatalok tömeges megjelenése nem okozott volna feltűnést. A sejtek tagjait folyamatosan képezték, a Havannai Egyetem lövészegyletében és más helyeken gyakorolták a lövészetet. Ennek ellenére a harci tapasztalat, vagy a katonai drill értelemszerűen hiányzott belőlük. Ahogy az események is árulkodnak erről, bizony a megfelelő kiképzés hiánya súlyos következményekkel járt.
 

A Moncada laktanya légifelvételen. Háttérben a civil kórház, a támadás egyik célpontja
Nagyításhoz katt a képre

1953. július 26-án hajnalban a Siboney tanyán 135, a kubai hadsereg egyenruhájába öltözött személy megkapta az eligazítást és a vezetők ekkor avatták be először őket a részletekbe. Három csoportra osztották őket: az első csoport Fidel Castro vezetésével a laktanyát támadja, a másik két csoport élére Abel Santamaríat teszik meg. Feladatuk a kórház, illetve a bíróságot is magába foglaló Igazságügyi Palota elfoglalása volt. Az előbbi az esetleges sebesültek ápolására volt szükséges, míg az utóbbi épület tetejére elhelyezett mesterlövészek fedezték a támadást. Bár a hivatalos kubai legendárium szerint Abel Santamaría mellett a második egység társparancsnoka maga Raúl Castro volt, a Castrok történelmét jól ismerő Brian Latell szerint Raúlnak a Moncada ostromában valójában periférikus szerepe volt, a Bíróságot támadó csapat élére Lester Rodriguez került, Raúl Castro pedig az ő alárendeltjeként harcolt.
 
Siboneyben, a csapat eligazítását követően felolvasták a Moncada-kiáltványt, amely a kubai függetlenségi forradalmak sorába helyezte el az akciót és José Martí eszmei örököseként mutatja be a résztvevőket. A 135 résztvevőből négy fő visszalépett és hajnal négykor a 131 fő a célpontok felé vonult.
 
/Korpás Zoltán cikke/
 
(folytatjuk!)

 

A bejegyzés trackback címe:

http://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr21594677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Pg09 2009.12.15. 04:07:06

jaj de jo megint!!!
varom nagyon a folytatast!

Puncskocka 2009.12.15. 16:20:14

csatlakozom! jó néha a világ másik pontjáról is olvasni :)

Callie-comment 2010.07.31. 23:43:54

Miért írja a szerző kétszer is hibásan a "Che Guevarra" nevet?????????