Az előző rész száraz felvezetésében átfutottuk, honnan is erednek az asszaszinok, és kik is voltak valójában. A mostani posztból megtudhatja a T. Olvasó, hogy hogyan alakult ki az asszaszinok önálló államisága, hogyan definiálták magukat a többi muszlimhoz képest, valamint azt is, hogy miként viszonyultak más muszlim hatalmakhoz és milyen kapcsolatban álltak a levantei keresztény államokkal. Említés szintjén szó esik még arról is, hogy  közvetve az asszaszinoknak köszönhető Robin Hood legendája, és hogy a templomos lovagrendet majdnem feloszlatták miattuk...

 

Alamút

Al Haszán ibn Szabbah tizenkettes síita családban született az perzsiai Qom városában, valamikor 1050 környékén. A később Hegyi Öreg néven ismertté vált (..vagy mégsem? A folytatásban megtudhatja!) főnök fiatal korában áttért az iszmáilita tanokra, majd 1076-ban Egyiptomba utazott, hogy titkos dái-ként további három éves képzésben részesüljön – egyes források szerint jó barátja és iskolatársa volt itt egy ideig Nizám Al-Mulk, a harcos szunnita szeldzsuk vezír.... Haszán 1081 környékén visszatért Iszfahánba, ahol a szunnita többségű Perzsiában az iszmáilita tan terjesztésén, és a szeldzsuk uralom elleni fegyveres felkelés szervezésén fáradozott. Hosszas keresgélés után megtalálta azt a várost, amely céljai számára a legmegfelelőbbnek tűnt: az észak-perzsiai Qazvin városától nem messze található Alamút erődjét. A vár 2100 méter magasan, az Elburz hegység területén volt, egy rendkívül nehezen megközelíthető, magas sziklán. A nagyjából 400 méter hosszú, és a legszélesebb pontján is mindössze 30 méter széles erőd nizáriták általi elfoglalása 1090-ben a perzsiai iszmáiliták nyílt szeldzsukellenes hadjáratának kezdetét, valamint az önálló nizárita államiság megalapítását jelentette. Alamút egészen 1256-ig, az előretörő mongoloknak történő átadásáig a nizáriták központja, fővárosa maradt.

 
Haszán módszeresen helyreállította az akkor mintegy 200 éves, kissé romos erődítményt, megjavíttatta a Alamút-völgyi öntözőrendszert és sok fát ültetett. Az erőd környéke egyfajta helyi paradicsommá vált – ennek fontosságáról a következő részben lesz szó...

 
A konszolidáció
 
 
Haszán ibn Szabbah az állami keretek kiépítésével együtt meghatározta azokat a hitelveket is, amelyekre a nizárita közösség alapult. Nagyjából egy időben Alamút kiépítésével zajlott le Egyiptomban az előző posztban említett szakadás a mustali és a nizárita iszmáiliták között. Haszán és követői Nizar imámságra való jogát támogatták – és velük együtt a perzsiai, az iraki és a szíriai iszmáiliták nagy része. Ez a döntés egyben kirajzolta, hogy melyek lesznek a közeljövőben azok a területek, ahol a nizáriták tömegtámogatásra tehetnek majd szert.
 
A nizárita imámokat – a rejtőzködő Mahdi elvének megfelelően – híveik előtt is titokban tartották. Nizar halála után Haszán ibn Szabbahot és két utódját ismerték el a nizáriták a közösség legfőbb vezetőjének, mint a távollévő imámok képviselőit. A kora nizárita szerzők helyreállították a Fátimida korszak előtti iszmáilita mozgalom forradalmiságát és az eljövendő szebb korban való erőteljes hitet, de mindezt lényegesebben militánsabb formában.
 
Haszán a saját pozícióját erősítette meg a sía egyik alapelvének kihangsúlyozásával is. Az imámita sía szerint az emberiségnek állandó szüksége van egy, az Istentől vezetett irányadó tanítómesterre (imámra). Haszán ezt továbbfejlesztette, és kijelentette, hogy egyes egyedül a nizárita imám lehet ilyen hiteles tanító, ezáltal az emberiség egyetlen legitim vezetője. Ez a legitim vezető akkoriban Haszán szerint természetesen az imám egyetlen hiteles képviselője, Haszán lehetett csak, ki más...
Ennek az enyhén narcisztikius és küldetéstudatos önfényezésnek megvoltak a maga reálpolitikai okai is: ez a teológiailag is alátámasztott doktrína szolgált a bagdadi abbászida kalifák és nem nizárita síita imámok jogigényének cáfolatául – ezáltal sajátos kötőerőt biztosított a területileg rendkívül szétszórt nizáriták összetartásához.
 
Politikai téren az asszaszinok a szeldzsukok elleni fegyveres felkelést szorgalmazták, akik a bagdadi abbászida kalifa névleges uralma alatt a szunnita államberendezkedés védőiként léptek fel. A nizárita fegyveres felkelés és harcmodor jellegzetességeit a szeldzsukok óriási katonai fölénye, és hatalmi berendezkedésük decentralizált jellege határozta meg. A nizárita felkelést ezért számos hegyvidéki erődből irányították. Ezek az erődök nem csak kitűnően védhető lakhelyül, hanem fegyveres csoportjaik központjaiként is szolgáltak. Valamennyi regionális közösséget a nizárita mozgalom vezetője irányította Alamútból.

 
Szíria és a Hegyi Öreg
 
A legerősebb, nem perzsiai ilyen közösség a szíriai lett. Szíria korabeli megosztottsága (a szunnita és síita irányzat szinte összes válfaja létezett arrafelé) igencsak kedvezett a nizárita dáik (térítők) tevékenységének. Erre a helyzetre csak ráerősített a keresztesek megjelenése a levantei térségben, továbbá a szíriai Fátimida uralom gyors összeomlása al-Mustanszír és utódai idejében. A Perzsiából érkezett titkos megbízottak ugyanazt a „harcmodort” alkalmazták, amit Haszán ibn Szabbah otthon kialakított: megkísérelték elfoglalni egyes stratégiai helyzetben lévő hegyi erődöket, hogy onnan irányítsák a közösségeiket. Szíriában azonban a vártnál nehezebb dolguk volt. Majdnem fél évszázadon keresztül csak erős elnyomás alatt éltek (vagy haltak): először Aleppóban, majd Damaszkuszban mészároltak le több ezer nizáritát. Egy új, Haszánhoz hasonló karizmatikus vezető fellépése után sikerült csak megszerezni  Qadmus, Qala'at al-Kahf és Masyaf (vagy szíriai tájszólásban Misyaf) híres erődítményeit. Ez a vezető Rasid ad-Dín Szinán volt, akit „Hegyi Öregként” ismertek a keresztesek. Szinán Haszánhoz hasonlóan rugalmas reálpolitikus volt, ügyesen lavírozott a különböző regionális uralkodók és hatalmak pl. a keresztesek és az ellenük fellépő Szaláh ad-Dín (közismertebb nevén Szaladin) között.
 
Galéria: az asszaszinok szíriai erdőítményei (Misyaf és Qala'at al-Kahf - a misyafi képekért köszönet a Katpol szerkesztőségének)
 
 

 
Az asszaszinok és a keresztesek
 
Bár a keresztes vezetők közül II. Rajmund, Tripolisz grófja és I. Konrád jeruzsálemi király is az asszaszin merénylők áldozata lett, Szinán alapvetően jó viszonyt ápolt a keresztényekkel – kivéve a központi hatalomtól jórészt független politikát folytató johannita és templomos lovagrendet. Mindkét gyilkosságnak megvolt a maga oka, így igazából nem is nagyon kérték számon rajtuk – a reálpolitika már akkoriban is felülírta az elvhűséget... Rajmund erősen támogatta a nizáriták legerősebb helyei ellenfelének számító johannitákat, többek között ő adományozta nekik a nizárita területek szomszédságában fekvő híres Krak des Chevaliers várát is – neki ezért „kellett” meghalnia. Az egyébként a keresztesek körében sem túl népszerű, a jeruzsálemi király főségét üres keretnek tekintő önfejű és véreskezű gróf halála nem okozott túl nagy felháborodást Jeruzsálemben sem.
 
Az asszaszinok másik híres áldozata I. (Montferrati) Konrád jeruzsálemi király, a harmadik keresztes hadjárat egyik legfontosabb résztvevője volt. Konrád nem sokkal Jeruzsálem eleste után érkezett Türoszba, ahol átvette a város védelmének irányítását, amikor Szaláh ad-Dín szultán megostromolta. Amikor Akkó ostroma közben elhunyt Lusignani Guidó  jeruzsálemi király felesége, Szibilla, a felesége jogán uralkodó Guido hivatalosan már nem birtokolta a koronát. Konrád ekkor gyorsan feleségül vette Szibilla testvérét, Izabellát, és bejelentette, mától ő Jeruzsálem királya. A keresztesek közötti széthúzás még teljesebbé vált ezzel, hiszen Guido I. (Oroszlánszívű) Richárd hűbérese volt poitoui birtokai révén, így élvezhette az angol király támogatását, míg Konrádot II. Fülöp Ágost francia király és rokona, V. (Babenberg) Lipót osztrák herceg támogatta. Ugyan Guido továbbra is használta királyi címét, Konrádot végül mégis jeruzsálemi királlyá koronázták - volna, ha időközben az asszaszinok nem ölik meg... Korabeli rossznyelvek szerint ugyanis Oroszlánszívű Richárd nem nézte jó szemmel hűbéresének és szövetségesének kisemmizését a jeruzsálemi királyságból, és a francia király ellen is fel szeretett volna lépni. Így hát követei megkeresték Szinánt, hogy segítsen megoldani Richárdnak ezt a „problémát”. Az, hogy az angol király keze benne volt a merényletben, már akkoriban is erősen tartotta magát. Richárdot hazatérte közben ugyanis elfogta Gorizia grófja (Konrád unokaöccse), majd unokatestvére, V. Lipót osztrák herceg bebörtönözte. A vádak hosszú sora között szerepelt Montferrati Konrád meggyilkolása is... A történet innen gondolom már sokaknak ismerős: a fogoly király nevén uralkodó gonosz öccs, János király, a nottinghami sherrif és Robin Hood maga...

Mindezen gyilkosságoktól eltekintve, ahogy már fentebb olvashattuk, Szinán jó viszonyt ápolt a jeruzsálemi udvarral. I. Amaury királyhoz 1173-ban küldöttséget is menesztett Szinán, hogy Jeruzsálem és Masyaf között szövetséget hozzanak létre. A követek azza az ígérettel indultak vissza a hegyekbe, hogy hamarosan hivatalos keresztény követség indul a nizáritákhoz, hogy a szövetségkötés feltételeiről tárgyaljanak. Tripolisz környékén azonban a templomos nagymester parancsára a nizárita követeket mind egy szálig lemészárolták... Amaury és Szinán hamar túllépett ezen a "bakin" (bár a király tárgyalást kezdeményezett a pápánal a templomos rend feloszlatásáról...), a szorosabb együttműködést megakadályozta a király korai halála.

 
Az asszaszinok és a muszlimok
 
Az asszaszinok legfőbb ellenségei Perzsiában a szeldzsukok, Szíriában pedig az Abbászidák és más, helyi muszlim vezetők voltak, híres gyilkosságaik legnagyobb része őket sújtotta: 1092-ben Haszán gyermekkori barátja, később halálos ellensége, az abbászida nagyvezír Nizam al-Mulk, 1122-ben az előző posztban már említett, az iszmáilitákon belül szakadást előídéző fátimida al-Afdal Shahanshah, 1125-ben az aleppói emír, Ibn al-Khashshab és 1126-ban Mosul emírje, al-Bursuqi esett áldozatul merényleteiknek. 
1150 környékén úgy tűnt, hogy a szíriai közösség végre megszabadult legnagyobb ellenfeleitől, és békés életet élhet. 1171-ben azonban Szaláh ad-Dín, a fátimidák nagyvezíre megfosztotta trónjától utolsó fátimida kalifát, al-Adidot, és kinevezte magát Egyiptom és Szíria szultánjának. A síita uralkodó „lecserélése” egy buzgó, vallásos szunnitára nem volt túl jó előjel a szíriai nizáriták számára, emiatt Szinán 1174-ben és 1176-ban is megpróbálta megöletni Szaláh ad-Dínt, de az asszaszinok mindkétszer kudarcot vallottak. Úgy tűnik, a szultán nem volt túlságosan haragtartó, mert 1180 környékén fegyverszünetet kötött Szinánnal, és az ajjúbidák (Szaláh ad-Dín és utódai) váltak a szíriai nizáriták legerősebb támogatóivá...
 
 

Keleten, a perzsiai területeken a nizáriták és a szeldzsukok között amolyan patthelyzet alakult ki. A nagyobb városokban, Iszfahánban, Khoraszán térségében sikerült kiirtani, vagy legalábbis „illegalitásba” kényszeríteni a nizáritákat, erős hegyi váraikból viszont továbbra is bántatlanul irányíthatták a környékbeli közösségeket. Ebben a zavaros helyzetben egyre erősebbé vált a nizárita közösségen belül az imám várásának szokása, aki eljövetelével személyesen veszi majd át a vezetésüket, és irányt mutat nekik ebben a zűrzavaros időben.

Az Alamút-korszak negyedik uralkodója, II. Haszán (1162-1166) radikális változást idézett elő egy igencsak problémás döntésével. 1164. augusztus 8-án, amikor a különböző nizárita közösségek képviselői összegyűltek Alamútban, hogy a szokásos megbeszélésüket megtartsák, Haszán váratlanul meghirdette a Feltámadást (al-Qiyamat), amely hivatalosan bevezette az ún. második korszak eljövetelét. A Qiyama (A Korán 75. szúrájában leírtak alapján) az utolsó ítélet napja, amikor az emberiség megmérettetik, és örökre a paradicsomra vagy a pokolra ítélettetik. Az iszmáiliták azonban ezt a meghirdetett Feltámadást spirituálisan értelmezték, valójában a nizárita imám eljövetelének, személyében felfedett igazság napjának tekintették. Ettől a naptól fogva Haszánt elismerték Nizár egyenes ági leszármazottjának és az élő imámnak, aki egyedül képes a vallási törvények mögöttes értelmének és spirituális igazságának megismerésére és értelmezésére. Egyszerűbben fogalmazva: a nizáriták számára a Paradicsom már most elérkezett a Földre, és mindenki más, aki nem nizárita muszlim vagy nem muszlim, örök pokolra van ítélve, ha nem ismeri el II. Haszán vezetését.

A szíriai közösségben Szinánra hárult a feladat, hogy elfogadtassa velük a qiyámát. A korabeli források szerint azonban egyes közösségek nem igazán értették a döntés spirituális mivoltát, és a maguk „földhözragadt” módján szó szerint értették: úgy gondolták, hogy ha a Paradicsom már itt van, és benne élnek, akkor a szigorú vallási előírások betartása már nem kötelező. Egyesek egészen odáig ragadtatták magukat, hogy disznóhúst ettek, alkoholos italokat fogyasztottak. Szinán gyorsan leszámolt ezekkel a szakadárokkal, és fegyveres erővel vetett véget a nizáritákra nem túl jó fényt vető zendülésnek. A hír azonban már elterjedt, a szunnita és más iszmáilita ellenfeleik minden nizáritát malahidának, azaz eretneknek bélyegeztek...

Az egyébként sem túl népszerű, és ezzel a döntéssel a többségi szunnita társadalomtól még jobban elszigetelődő asszaszinok felismerték, hogy megmaradásuk egyetlen záloga a megegyezés lehet. 1210-ben III. Haszán trónra lépésével egy időben megtagadta a Feltámadás tanait, és kinyilvánította a szunnita iszlám iránti elkötelezettségét. Ez azonban nem tényleges áttérést jelentett, hanem a síita iszlámban gyakori „színlelés tanának” bevezetését. A színlelés (taqiyya) elve ugyanis kimondta, hogy a közösség és/vagy egyén túlélésének érdekében erőszak hatására nem bűn, sőt kötelesség az áttérés más tanokra vagy vallásra, ha az igaz vallást titokban továbbra is tartja és terjeszti. A muszlim világ örömmel vette Haszán nyilatkozatát, a perzsiai nizárita közösség pedig egy emberként követte. Ez a kiegyenlítő, de eléggé radikális döntés hosszú évtizedekre biztosította a perzsiai asszaszinok túlélését és békéjét. Fia és utóda, III. Muhammad idején azért kissé enyhítettek a szunnita törvények betartásának kötelezettségén, és egyesek nyíltan visszatértek a síita hitre – de több mint 30 éves békés uralma alatt nem került sor semmiféle összeütközésre a többségi szunniták és a nizáriták között.

 

A vég - a mongolok

Ekkor azonban újabb sötét fellegek nyülekeztek az akkoriban eléggé békés nizáriták egén: kelet felől megérkeztek a mongolok. A nagy mongol hódító, Dzsingisz kán 1220-ban elsöpörte az épphogy csak létrejött, tiszavirág-életű Hvárezmi Birodalmat, Möngke nagykán (1251 – 1259) pedig elhatározta, hogy befejezi Nyugat-Ázsia meghódítását, fő célként pedig a muszlim területen még fennálló két hatalom, a nizáriták és az abbászida kalifátus megsemmisítését tűzte ki, amivel fivérét, Hülegüt bízta meg 1252-ban. Az utolsó nizárita uralkodó, Rukh ad-Dín Hursáh alig egy évig uralkodott csak. A mongol erők elkezdték szisztematikusan elfoglalni és elpusztítani a nizárita városokat, így amikor a mongol fősereg Hülegü személyes vezetése alatt a térségbe érkezett, Hursah tárgyalásokat kezdett vele. Végül 1256 novemberében a nizárita uralkodó megadta magát, és békésen átadta Alamút várát a mongol fővezérnek. A perzsiai asszaszinokra azonban nem a béke időszaka köszöntött be: a mongolok pár hónap múlva megölték a fogságba esett Hursahot, a huszonhetedik nizárita imámot, és szunnita tanácsadóik hatására ahol csak tudták, mészárolták a nizáritákat. Alig pár év kellett csak, és a perzsiai nizárita közösség teljesen elpusztult, ezzel pedig a szafavidák három évszázaddal későbbi megjelenéséig gyakorlatilag eltűnt a síita vallás Perzsiából.

A vezetését vesztett szíriai nizáriták sem tudták sokáig megőrizni függetlenségüket: utolsó szíriai erődítményük, al-Kahf 1273-ban hódolt meg I. Bajbarsznak, Egyiptom és Szíria újdonsült mameluk szultánjának. A mamelukok és később az oszmánok azonban a mongolokkal ellentétben megengedték, hogy városaikban és kisebb erődítményeikben békésen gyakorolhassák vallásukat...

A sorozat befejező részében az asszaszinok köré fűződő legendákkal: a gyilkosságokkal, a hasisfogyasztással, a fedájinnal és a híres halálos ugrással fogunk foglalkozni. Reméljük, hogy az olvasók is:)

A bejegyzés trackback címe:

http://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr181743123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Czelder Orbán 2010.02.11. 18:31:36

Egy apróság. Tudtommal Amaury királyt Amalriknak szokták magyarítani.

tucano 2010.02.11. 19:25:59

Hasisfogyasztással fogtok foglalkozni? Az büntetendő:)) Gratula, most játszom az AC II.-t, jól jött a háttér infó hozzá!

Balaint 2010.02.11. 19:26:50

Várom a 3. részt.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.11. 19:29:28

Imadom a tortenelmet.
Remelem meg lesz folytatasa.
Regen sokat olvastam az asszaszinokrol.

Yeto 2010.02.11. 19:31:13

Lehetne az az alcíme hogy "ezt olvasd el mielőtt végigtolod az AC1-et".

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2010.02.11. 20:58:13

@tucano: Fogunk, a következő részben:)

nézz · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.11. 21:03:33

Jó volt olvasni egy kis történelmet.

ibn_battuta 2010.02.11. 21:22:56

Az asszaszinekről, Omar Khayyamról és másokról szóló izgalmas történelmi regény Amin Maalouf "Szamarkand" c. műve (franciául 1989-ben, később magyarul is megjelent)

@Kaif: Az avatarod Ibn Battutát ábrázolja. Pár fórumon én is ugyanezt a képet használom avatarként :)

Szendvics János 2010.02.11. 21:42:40

@Kaif: nagyon érdekes a téma. Tudom, hogy nem divat a blogszférában, de érdemes lenne megadni alapvető irodalmat azok kedvéért, akik még olvasnának a témában, és a forrásaidat, amikből dolgoztál.

ngj 2010.02.11. 22:42:48

nagyon élvezetes a blog, köszönöm az írásokat, egy kérésem azért lenne, egy térkép vagy legalább egy link, hogy könnyebben eligazodjak

Rántott máj (törölt) 2010.02.11. 23:34:27

ibn_battuta: A "Szamarkandot" pont nem olvastam, de ha ez regeny van szo, akkor szerintem a temaval kapcsolatban sokkal hitelesebb ugyanennek a szerzonek "A keresztes haboruk arab szemmel" cimu tortenelmi tudomanyos konyve (nem tudom, hogy lehet-e tanulmanyna nevezni).
Szendvics János: Szerintem a kereszes haboruknal gazdagabb irodalma Europaban talan csak a masodik vilaghaborunak van, nem hiszem, hogy olyan nagy szukseg lenne a forrasmegjelolesre.

Rántott máj (törölt) 2010.02.11. 23:36:26

@piro: elnezest a rossz fogalmazasert, termeszetesen arra gondoltam, hogy Amin Maalufnak egyarant vannak kalandregenyei es tortenelmi szakkonyvei.

Shimu 2010.02.11. 23:53:42

Grat Kaif, szinvonals írás, csak úgy mint az előző...

Equinoxe 2010.02.12. 08:15:54

@tucano: Sajnos az AC2-nek köze nincs az asszaszinokhoz, a folytatás a XV. században játszódik Velencében.

Andreas82 · http://tigri.blog.hu/ 2010.02.12. 08:24:37

Kérdés a szerzőhöz:
"A nagy mongol hódító, Dzsingisz kán 1220-ban elsöpörte az épphogy csak létrejött, tiszavirág-életű Hvárezmi Birodalmat..."
Nos, ez a pillanat pont benne van az Age of Empires (Age of Kings) c. játékban (a Dzsingisz kán-féle kampányban), és ott a Hvárezmi uralkodót az asszaszinokkal kell megölni. Kérdésem, hogy ez valóban így történt-e, vagy a "assassin" ebben az esetben csak egyszerűen a merénylőt jelölte, és nem a népcsoportot.
Köszi előre is.

tapangász 2010.02.12. 09:02:58

Szép összeállítás, gratulálok.
Egy adalék:
Ráth-Végh István anno a "hegyek vénje" néven említette a Hasszaszin-ok főnökét.
Meg ha még nem említetted volna, franciául a gyilkos = assasin.

Donjuan 2010.02.12. 11:23:01

Jó poszt. A múltkori is tetszett.

Már abban észrevettem, de most már csak szólok, hogy sajnos a két "i" felcserélődött: Nem siíta, hanem síita.

Hvarezmet én Khorezm-ként ismertem.

Czelder Orbán: Használják így is, úgy is. Gót Amalrich, francia Amaury, olasz Amerigo etc.

FunkTazmagora 2010.02.12. 12:39:27

Igaz az a feltételezés,hogy a Krak des Chevaliers építéséhez anyagilag a magyar király (azt hiszem II.András) is hozzájárult?
Sőt évekkel ezelőtt,Frei Tamás műsorában egyenesen azt állította,hogy az erődítmény magyar tulajdon kéne,hogy legyen (amit azért kétlek).

Minorkavidor 2010.02.12. 18:41:16

FunkTazmagora 2010.02.12. 12:39:27
Nem, II.András nem Krak des Chevaliers építéséhez járult hozzá 1217-es szentföldi hadjáratakor, hanem a johanniták kezén levő Margat váráéhoz.
Mégpedig a tiszteletteljes vendéglátásért. Az adománylevél szerint "látván a Szentföldöna a Jánosvitézek áldásos működését Acconban, Cracban, és Margatbantapasztalt tiszteletadásukért a margati várban tartozó rendtársaiknaka szalacsi sójövedelemből évenként húsvétkor fizetendő 100 ezüstmérkát rendel."
Az adomány idején 100 ezüstmárka súlya meghaladta a 23 kilogrammot, azaz tekintélyes summának számított.
A margati várat a johanniták 1187 februárjában szerezték meg Mazoir Bertrand hercegtől, aki az egyre veszélyessebbé való asszaszin szomszédság és anyagi nehézsegei miatt volt kénytelen eladni a családja birtokába 1140-es évben került várat.
Margat vára eredetileg az Antiochiai Hercegség déli határvára volt.

Margatot jelenleg a Szíriai-Magyar Régészeti Misszió kutatja. A Duna tv-n is volt az expedicíóról egy dokumentum film, még karácsonykor.

Krak des Chevaliersnek azonban van magyar vonatkozása. A vár tulajdonosa az 1187-es hattini csatáig az a Rénaud (Rajnald) de Chátillon volt akinek a lányát, Annát a mi, III.Béla királyunk vette el (Chátillon Anna volt az első felesége). Az ő fiúk volt II. András.

Minorkavidor 2010.02.12. 18:44:57

Még valamit. Nekem is van egy könyvajánlatom. Vladimir Bartol: Alamut.
A regényt a szlovén keletkutató még 1938-ban írta.

Rasz 2010.02.13. 12:40:00

Visszatérve Oroszlánszívűhöz, fogság után (János nehezen összegyűjtötte váltságdíjat)még egyszer meglátogatta nem túl kedves gyarmatát, Angliát és megerősítette posztján a nottinghami sheriff-et, ki immár tovább sanyargatta szegény angol-szászokat és robinhoodokat. Richard visszatért Normandiába és nyílvessző ütötte sebe elfertőződött, majd meghalt. Sikerként reklámozta a szentföldi kiruccanását, de kettőjük közül Szalladin jött ki jobban ebből a helyzetből, megerősítette az arab jelenlétet és befolyást a szentföldön.

Lamassu 2010.02.13. 19:14:29

Egyébként ha jól tudom II. Andrásnak még az asszaszinokhoz is van kapcsolódása. Az 1217-es V. keresztes hadjárat során (ha jól emlékszem) 300 önkéntes vitéze indult el lecsapni az asszaszinokra, de csak néhányan tértek vissza élve, teljes kudarcot vallva.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.02.14. 00:34:02

@Lamassu:
Ez nekem sántít.
Szerepel a wikinek az asszaszin szócikkében is,forrás nélkül. Az nem elképzelhetetlen,hogy a magyarok egy részének volt valamilyen összeütközése az asszaszinokkal,de a 300 lovag túl soknak tűnik.

Minorkavidor 2010.02.14. 15:38:16

Lamassu, Nobilis1526 !

Amiről beszéltek az egy, 1217. december közepén végrehajtott akció. Akkor a tengerentúlról érkezett keresztesek -kalandvágyóbb, forrófejű része- a helyiek tanácsa ellenére, 500 lovassal támadást intéztek Beaufort vára ellen. A támadás kudarccal végződött. A csata Mashgaránál zajlott le.
II.András szentföldi tevékenységéről is olvashattok a História 2009.4.számában.

Árpádka 2010.02.15. 19:33:23

Egy kérdés a véletlen az hogy a magyar wiki szócikke párhuzamosan frissül és bővül a blogal? :)

Harald Blåtand 2010.02.16. 13:01:47

Kiváló poszt, a sok témához kapcsolódó regényajánlathoz mindenképp hozzátenném:
Jókai Mór: Minden poklokon keresztül
II. Andrásos-kereszteses regény, és egy erdélyi magyar nemesasszonyból lesz benne az aszaszinok legjobb fegyvere :-)
Kemény a könyv, mint a vídia, többek közt van benne egy kannibalizmus miatt vezeklő lovag, aki a homlokára vágott keresztet mindennap újra kimarja, hogy friss legyen a sebe, és az is "kiderül" a műből, hogy Kötöny az asszaszinok fenyegetésére fordult csak szembe a mongolokkal :-)

David Bowman 2010.02.16. 15:42:34

Ti látjátok, amit én látok? Valami nem OK evvel a bloggal. Valaki csináljon már rendet a képernyőn!

tenegri 2010.02.16. 20:07:15

@Andreas82:
Melyik hvárezmi uralkodóra gondolsz? Mikor Dzsingisz megtámadta Hvárezmet, a sah Mohamed volt, aki elmenekült, s az üldözésére küldött mongol seregek elől a Kaszpi-tenger egy szigetére szökött, ahol tudtommal betegségben, tüdőgyulladásban halt meg. Utóda, Dzselal ad-Dín pedig csak később, már Dzsingisz halála után, 1231-ben halt meg, szintén mongol seregek elől menekülve. Őt úgy tudom kurd parasztok ölték meg.

Brightassin 2010.05.31. 11:03:00

As-Salāmu `Alaykum!

Tetszett az első és a második rész is. ^^
Készül a harmadik? :)
Némi irodalom jegyzék tényleg nem ártana. Szeretnék én is utánaolvasni pár dolognak, de nagyban megkönnyítené, ha tudnám hol kell keresni :D

DaVincze 2010.06.05. 19:03:13

Mikor jön már a harmadik rész???
A Perzsia hercegében meg is említik az (H)Asszasszinokat, így megint időszerű a téma. Nagyon várom

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2010.06.06. 09:04:14

@DaVincze: Készül már, jövő hétre várható:)

Waldi! 2010.10.23. 22:02:08

Na de tenyleg mikor jon a 3. resz? :D

Regős Mátyás 2017.07.25. 11:00:13

Eltelt egy kis idő... de nem találom az ígért harmadik részt! Megszületett?