Az önkormányzati választás kapcsán tekintsünk át egy kis közigazgatás-történetet. (Általában a választások idején felerősödik az érdeklődés a választások története iránt, amint mutatja ezt a Monarchia választási rendszerét bemutató posztunk.) Most konkrétan önkormányzati választásról lesz szó, azon belül is polgármesterekről, Budapest főpolgármesterének és elődeinek szerepéről, feladat- és hatásköréről, megválasztásának módjáról és a történelmi háttérről.

Kezdjük azzal, hogy Budapestnek kompetens főpolgármestere mindössze 1990 óta van. Ez most lehet, hogy viccesen hangzik, de ez tényleg egy történelemmel foglalkozó blog. Azt megelőzően egészen Pest, Buda és Óbuda 1873 egyesülésétől, a tanácsi rendszer 1950-es bevezetéséig - amikor a kollektív vezetés (demokratikus centralizmus) felelősségmegosztó gyakorlata azt a látszatot keltette, hogy itt kérem, testület vezeti a fővárost (1892-től fő- és székesvárost), s megszüntette a nevezett tisztségeket - a főpolgármester és polgármesteri kettős tisztségből utóbbi volt az, aki a város közigazgatását vezette.

A Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakitásáról és rendezéséről szóló 1872. évi XXXVI. tc. határozta meg az újonnan létrehozott város közigazgatását. A feladatmeghatározás szerint a főpolgármester olyan, aki "a főváros élén áll", de ez nem jelentett tényleges irányítói szerepet, inkább ellenőrzési jogköre volt. Ezzel szemben a polgármester volt az, aki az ügyek operatív vezetőjeként a hivatal munkáját meghatározta. Lássuk, mi a főpolgármester, s mi a polgármester jogköre.

"68. § A főváros élén a főpolgármester áll, ki a király által a belügyminister ellenjegyzése mellett kijelölt három egyén közül a közgyülés által 6 évre választatik.
69. § A főpolgármester a végrehajtó hatalom képviselője; mint ilyen ellenőrzi a fővárosi önkormányzatot és őrködik a törvényhatóság által közvetitett állami közigazgatás érdekei fölött, e végből:
a) évenkint legalább kétszer a polgármesterből, főjegyzőből, tiszti ügyészből s a tanácsnokokból alakitott számonkérő (scontralis) széket tart;
b) megvizsgálja személyesen legalább egyszer évenkint a hatósági tisztviselők hivatalos eljárását, s megtekinti, a hányszor jónak látja, a polgármesterhez érkezett kormányrendeleteket s más beadványokat;
c) vizsgálatot rendelhet a hanyag vagy vétkes tisztviselő ellen s azt a vizsgálat tartamára felfüggesztheti hivatalától; a polgármestert azonban csak a belügyminister jóváhagyásával függesztheti föl, s a fölfüggesztést mindenkor a legközelebbi közgyülésnek bejelenteni köteles;
d) a fölfüggesztett tisztviselőket a polgármester kivételével a legközelebbi közgyülésig ideiglenesen másokkal helyettesiti;
e) indokolt fölterjesztést tesz a kormánynak, ha a polgármester valamely kormányrendeletet végrehajthatónak nem vél, mely fölterjesztéshez a polgármester nyilatkozata is csatolandó,
f) gyakorolja a tisztujitó székeken (a 113. § értelmében és az 58. § g) pontja eseteiben) a kijelölés jogát;
g) gyakorolja mindazon jogokat és teljesiti mindazon kötelességeket, melyeket jelen törvény a főpolgármesterre ruház.
[...]
72. § A kormányrendelet végrehajtásával, a főpolgármester kivételes hatalma legott véget ér.
A törvényhatóság, ha sérelmesnek tartja a kormány eljárását, a képviselőháznál kereshet orvoslást.
73. § A fővárosi törvényhatóság közegei a polgármester, az alpolgármesterek, a tanács és a közigazgatási kerületi előljáróságok."
74. § A polgármester:
a) a tanács elnöke;
b) intézkedik azon ügyekben, melyek a törvény- vagy a szabályrendeletek értelmében a polgármester hatásköréhez tartoznak;
c) átveszi a városhoz intézett kormányrendeleteket, leveleket, jelentéseket, folyamodványokat;
d) végrehajtja a kormány rendeleteit.
Ha azonban valamely rendeletet törvénybe ütközőnek, vagy a helyi viszonyok között károsnak vagy épen kivihetetlennek vél, jelentést tesz 24 óra alatt a főpolgármesternek, s távollétében fölir az illető ministerhez.
Ha a minister a fölirat ellenében továbbra is föntartaná rendeletét és a polgármester a ministeri leirat után se érezné magát a rendelet végrehajtására kötelezettnek: a főpolgármesternek azonnal jelentést tesz, s annak rendeletére, vagy ha távol van, annak nevében a rendkivüli közgyülést legfeljebb 10 napra azonnal összehivja, s a rendeletet a közgyülés elé terjeszti, mely azt rögtön fölvenni és tárgyalni köteles;
e) végrehajtja a kormány azon rendeleteit, melyek a 12. § szerint azonnal és feltétlenül végrehajtandók, s eljárásáról a végrehajtás után a legközelebbi közgyülésnek jelentést tesz;
f) rendelkezik a törvényhatóság tisztviselőivel, a segéd- és kezelő-személyzettel, s ha hivatalos kötelességének teljesitésében, vagy valamely hivatalos megbizásban egyik vagy másik pontosan el nem jár: a teendők teljesitésével más rendes vagy tiszteletbeli tisztviselőt biz meg, s azt a házipénztárból a hanyag tisztviselő fizetésére utalványozott napdijakkal látja el;
g) aláirja a főváros nevében kiállitott okmányokat, leveleket, felterjesztéseket;
h) őre a főváros pecsétének;
i) a közgyülésnek s a főpolgármesternek tüzetes jelentést tesz intézkedéseiről, s a főváros közigazgatási állapotáról;
k) felfogadja, különös tekintettel a kiszolgált katonákra és honvédekre a városi szolgákat, kik, ha hiven teljesitik kötelességüket, élethossziglan alkalmaztatnak;
l) a mennyiben rögtöni intézkedés előbb szükséges, mintsem a tanács összegyülhetne, elrendeli a karhatalmat;
m) utalványoz a házi pénztárra a költségvetés korlátai között, s az ügykezelés szabályszerü rendének megtartása mellett.
Egyesek a polgármester sérelmes határozatait a közgyüléshez és onnan a belügyministerhez felebbezhetik.
75. § A fővárosi tanács áll a polgármester, egy, vagy a szükséghez képest két alpolgármesterből és a tanácsnokokból, kiknek számát a közgyülés állapitja meg.

A főpolgármestert lényegében az uralkodó jelölte (3 jelölt közül választhatott a Közgyűlés), ez megegyezett a mezővárosok korábbi bíróválasztási gyakorlatával. A polgármestert viszont a 400 tagú törvényhatósági Bizottság választotta a saját soraiból.
Az alábbiakban e két tisztséget betöltő személyek történelemhez való viszonyát kíséreljük meg bemutatni. Álljon itt egy tábla a személyükkel (aranyozott színnel azok, akik mindkettő tisztséget betöltötték - egymás után):
 

Főpolgármesterek
Ráth Károly (1873-1897)
Márkus József (1897-1906)
Fülepp Kálmán (1906-1912)
Heltai Ferenc (1913)
Bárczy István (1918-1919)
Ripka Ferenc (1925-1932)
Huszár Aladár (1932-1934 )
Borvendég Ferenc (1934)
Sipőcz Jenő (1934-1937)
Karafiáth Jenő (1937-1942)
Homonnay Tivadar (1942-1944)
Keledy Tibor (1944)
Mohay Gyula (1944-1945)
Polgármesterek
Kamermayer Károly (1873-1896)
Márkus József (1896-1897)
Halmos János (1897-1906)
Bárczy István (1906-1918)
Bódy Tivadar (1918-1920)
Sipőcz Jenő (1920-1934)
Szendy Károly (1934-1944)
Dorogi Farkas Ákos (1944-1945)
Csorba János (1945)
Vas Zoltán (1945)
Kővágó József (1945-1947)
Bognár József (1947-1949)
Pongrácz Kálmán (1949-1950)

 

Főpolgármesterek

Az látható, hogy voltak köztük, akik mindkét tisztséget betöltötték, egymás után. A főpolgármesteri előrelépés nagyobb társadalmi presztízst jelentett, de kisebb beleszólást a város ügyeibe. Hárman, Márkus József, Bárczy István és Sipőcz Jenő mindkettőt megtapasztalhatták. Sipőcz ráadásul előbb kormánybiztosként, majd polgármesterként, mint helyettes főpolgármester, ezt követően pedig - más főpolgármesterek mellett polgármesterként kiszolgálva - évek múlva teljes jogkörrel látta el a feladatot. Voltak akik egy-két évig, de voltak akik két évtizedig töltötték be a tisztségeket (Demszky Gábor tehát nem egyedülálló ebben), s több cikluson való megmérettetés során tartották meg feladatkörüket.

Az véletlen egybeesés, hogy a tárgyalt 77 év alatt 13 főpolgármester és 13 polgármester vvolt, mert - bár folyamatosan ciklusonként választották őket, ill. ha elhalálozás, vagy lemondás miatt megüresedett a tisztség akkor idő közben is - mint látni fogjuk, a főpolgármesteri feladat- és jogkör (!) ez alatt a három emberöltő alatt többször is, akár évekig (1919-1925, 1945) betöltetlen maradt (ez is mutatja, hogy polgármesterre, a hivatal vezetőjére viszont mindig szükség volt). Részint háború idején, mikor a közigazgatás szervezése 'más elképzelések szerint alakult' részint amiatt, mert az akkori aktuális kormánypolitika kisebb önállóságot szánt a fővárosnak.

Volt köztük azért néhány tősgyökeres 'pesti' is (Ráth, Bárczy, Sipőcz,Karafiáth). Többségük a közigazgatási pálya iránt fiatalon elkötelezett jogász (Márkus, Fülepp, Bárczy, Sipőcz, Homonnay, Keledy), üzemszervezésben jártassá vált műszaki-értelmiségi (Ripka, Borvendég) volt, kik a közigazgatási ranglétrán végighaladva jutottak el a társadalmilag is magasan értékelt státuszba, de volt a vármegyei közéletből érkező, országos politika által támogatott, abban akár parlamenti képviselőként is részt vevő 'vezető' is (előbbire Huszár, utóbbira Karafiáth és Homonnay a példa), s végül olyan, akiről nem tudhattuk meg, mi lett volna, ha, mert közbeszólt a végzet. (Heltai).

Budapest szerepének a Monarchia szétesése miatt bekövetkezett átértékelését követően egyre gyakoribbá vált, hogy a főpolgármesteri jogkört betöltő személy az országos politikában is részt vett, ha nem is volt annak meghatározója (így az említett Huszár, Homonnay, Karafiáth), sőt az 1924/25-ös választási reform eredménye az lett, hogy a főpolgármester már nem Budapest virilis polgárai, de az országos politikai elit támogatását élvezte. (Sipőcz a virilis polgárok fővárosi képviselői lehetőségét még polgármesterként meg is szűntette). Lássuk őket sorban:

Ráth Károly (1973-1897) (Buda, 1821-1897) híres gyógyszerész családból származott, apja és Péter nevű bátyja is budai gyógyszerészként tevékenykedett, utóbbi épp öccse, Károly példájára lépett politikusi pályára élete javában. Megválasztása előtt hosszú közigazgatási pályát futott be, nem közvetlenül közigazgatási hivatalokban, hanem táblai jegyzőként, majd a váltótörvényszéken, később városi képviselőként. 1860-tól az országbírói értekezlet tagja, törvényalkotásban vett részt, kodifikálásban. Később a követválasztások kapcsán a fővárosi központi választmányi jegyzőjeként működött (ma ez a Választási iroda). Majd ismét városi képviselő, 1867-től pedig Józsefváros országgyűlési képviselője.
1873-ban az első főpolgármester választásból a három jelölt Ráth, akkoriban a pesti Ítélőtábla alelnöke, Házmán Ferenc, Buda akkori (utolsó) polgármestere és Havas Sándor honvédelmi miniszteri tanácsos volt. Ráth (209 szavazat) viszonylag erős versenyben nyert Házmán előtt (169 szavazat), aki maga is nagy formátumú várospolitikus volt. Ő kezdeményezte még az 1847/48-as országgyűlésen először Pest és Buda egyesítését. A Szemere-kormány kormánytisztviselője volt, követte Kossuthot törökörszági emigrációjába (majd 1851-ben Amerikában telepedett le), de előtte segített Szemerének az Orsova melletti egyik füzesben elrejteni a koronaékszereket. A kiegyezést követően tért haza, Buda polgármesterének választotta, s jelölte az uralkodó főpolgármesternek is, de ott a pesti Ráthot fogadták el a képviselők (Pest akkori polgármestere Szentkirályi Mór volt). A választásról a Vasárnapi Újság 1873/43. október 26-i száma számol be.

"Ki lesz Budapest főpolgármestere? Ez ugyan nem valami tág keretű kérdés, mert a belügyminiszter pecsételt levelében csak három jelölt neve rejtőzik, s ismeretes mind a három; de annál határozottabban két irányba szóló kérdés, mert kategorice így szól: Ráth vagy Házmán? A harmadik jelölt (Havas Sándor) csak a hagyományos hármas szám kiegészítéséül marad, csöndben és érintetlen tiszteletben. Mind Ráth Károlynak, mind Budaváros legutolsó polgármesterének, Házmán Ferencznek tekintélyes pártja van a városi képviselet tagjai közt, melyek az utóbbi napokban minden este gyűléseztek, s jelöltjük mellett tömör állást foglaltak el, ugy hogy a diadalt a győztes fél aligha valami nagy szótöbbség mellett fogja kivívni okt. 25-én a szavazó urnánál. [...]
A szavazat mérlege egy perczig ingani látszott Házmán és Ráth közt. A választás, valljuk meg, nehéz volt. De a többség döntött [...]"
(Havas 5 szavazatot kapott, az "általános szavazattöbbséghez 192 szavazat szükségeltetett) 

Jelölt kezdetben lényegesen több volt, Fabinyi Teofil (ő és Ráth voltak az akkori belügyminiszter jelöltjei), Királyi Pál, Podmaniczky Frigyes, Ybl Miklós (!), valamint Országh Sándor is. Mind Ráth, mind Házmán a Deák-párt (Felirati Párt) tagja volt, köztük e téren nem volt ellentét. A köztük lévő különbségre, s arra, miért éppen Ráth nyert, remekül világít rá Czaga Viktória ebbéli tanulmánya :

Azok, akik Házmánt akarták főpolgármesternek, a fényes múlttal, a bő tapasztalatokkal érveltek (és Buda fejlődését is inkább látták biztosítottnak).
Azok, akik Ráth Károly mellett emeltek szót, Ráth érdemeként az erős akaratot emlegették, ami a kortársak véleménye szerint Házmánnak nem volt fő erénye. Valószínűleg sokkal inkább hatott az a tény, hogy Ráth a tőkeerős pesti nagypolgárság jelöltje volt, akik éppen a virilizmus intézményén keresztül érvényesíthették akaratukat. A szavazáson Házmán negyven szavazattal maradt el Ráth mögött, s így Ráth lett az egyesített főváros első főpolgármestere."
(emlékszünk, 400 fős grémium választott)
 

A főpolgármester tényleges 'hovatartozását' hűen kifejezi az a tény is, hogy nem az őt megválasztó képviselőknek, hanem Havas Ignác miniszteri biztosnak tette le az esküjét 1873. október 30-án. Az, hogy van-e köze a két Havasnak, Sándornak és Ignácnak egymáshoz, jó kérdés, maradjon talányos (egyikük a jelölt, a másikuk a formailag jelölő miniszter megbízottja)

A főpolgármester illetménye az 1874. évi költségvetésben 8000 Ft-ban (5000 Ft fizetés, 3000 Ft működési pótlék) lett megállapítva. Ez nagyjából egy főispáni illetménynek felelt meg, tekintve, hogy az iratból kiderül, arra az évre 323.025 Ft volt a "megyei és városi főispánok" tárgyévi illetmény előirányzata. 323.025/(63+1)= kb. 5047 Ft.

Márkus József (1897-1906) (Szombathely, 1852-1915) Róla terjedelem, azaz szerkesztési okok miatt a 2. részben szólunk. Ő a polgármesteri székből választatott meg. Kammermayer halála után Ráth hivatalának utolsó fél évében Márkus volt a polgármester, aki így gyors karriert futott be az alpolgármesteri széktől a főpolgármesteriig (sőt 1898-tól főrendiházi tagságig két év alatt). Ő volt az egyetlen, aki meggyőződése miatt mondott le, illetve a fővárosnak az 1905-ös választások után megvalósult össznemzeti ellenállásban betöltött szerepe miatt. De erről - csitt - majd a második részben.

Fülepp Kálmán (1906-1912) (Ruszkabánya, 1851-1918) Fülepp tipikus közigazgatási karriert járt be, 22 évesen jogi pályára lépett, 26 évesen (1877) közszolgálatba. 1900-ban tiszti főügyész lett, majd főpolgármesteri tisztségét 55 évesen, Márkus József és Halmos János lemondása után nyerte el. Furcsa fintora a sorsnak, hogy ő is lemondásra kényszerült, de ezt elődeivel szemben nem önszántából tette, 1912 májusában a munkapárti Lukács László miniszterelnöki kinevezése után lemondásra kényszerítették.

Heltai Ferenc (1913) (Szentes, 1861-1913) Bár ő is jogász végzettségű volt, közgazdasági szakíróként volt ismert, 1884-ben az MTA nemzetgazdasági bizottságának tagjává választották. 1896-1913 között egyben szabadelvű programmal országgyűlési képviselő, egyben az Osztrák-Magyar Gázgyár Társaság igazgatója volt, majd 1909-től a Fővárosi Gázgyár vezérigazgatója (ennyit az összeférhetetlenségi tv. 1901-es szabályozásának továbbéléséről). Főpolgármesterré választása előtt képviselői mandátumáról lemondott, egyúttal a Főrendiház tagja lett. A Nemzeti Munkapárt alapítója, így a Lukács miniszterelnök miatt lemondott Fülepp 'megfelelő' utóda volt, fél éves hivatala korai váratlan halála miatt maradt torzó.
A főpolgármesteri tisztség Heltai 1913. augusztus 12-i halála és Bárczy István akkori polgármester 1917-es főpolgármesteri megválasztása között betöltetlen volt, Bárczy helyettes főpolgármesterként letta el a hivatalt.

Bárczy István (1918-1919) (azt olvasni Budapest, de hogy ez Pest-e vagy Buda? 1866-1943) A liberális (demokrata párti) politikus 1906-tól 1918. április 10-ig betöltött polgármesteri munkája után lett főpolgármester (287 szavazat a 307-ből) átadva addigi 12 éves munkáját korábbi alpolgármesterének Bódy Tivadarnak (260/275). Főpolgármesteri időszakát az őszirózsás forradalom, ill. az azt követően hivatalba lépő Károlyi-kormánnyal szembeni politikai szembenállása rövidítette le. 1919. novemberétől 1920 március 24-ig miniszteri tisztséget is viselt a Friedrich ill. a Huszár kormányban, főpolgármesteri jogkörét a Berinkey-kormány vonta meg 1919. januárjában. A polgármesterekről szóló 2. részben bővebben tárgyaljuk tevékenységét, miniszterelnök-jelöltségét. 

1919 márciusában azután Direktórium jött, a főváros egyes bizottságai (törvényhatósági és közgazdasági) augusztus 6-tól lényegében nem működtek. 1920. márciusában a kormány felfüggesztette a fővárosi önkormányzat önrendelkezési jogait és törvényben szabályozta (1920. évi. VIII. tc.) a "szükségessé vált egyes átmeneti rendelkezéseket", egyúttal Sipőcz Jenő személyében kormánybiztost nevezett ki, aki 1920-1923-ig megválasztott polgármesterként helyettes főpolgármesteri feladat- és jogkört látott el. A következő ciklusban, 1923-tól, hogy a kormány befolyását tovább növeljék az operatív ügyekben is, egy belügyminisztériumi főtisztviselőt, Terstyánszky Kálmán helyettes államtitkárt nevezte ki a belügyminiszter, de 1925-re a végleges megoldást sikerült találni Ripka Ferenc személyében.

Ripka Ferenc (1925-1932) (Isaszeg, 1871-1944) Főpolgármester-társaihoz képest viszonylag későn lépett közszolgálatba. A Műegyetemen végzett, 23 éves korától a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. alkalmazottja volt, ahol időközben a városi világításra szakosodott. Miután 1910-ben az akkori budapesti elektromos és gázszolgáltatót a főváros saját működtetésbe vette, immár fővárosi képviselőként a főváros a közszolgáltató vezetésébe delegálta. 1912-ben lett a Fővárosi Gázművek első számú vezetője (vezérigazgatója), ebbéli minőségében ő volt az Óbudai Gázgyár építtetője. Politikai karrierje tovább emelkedett 1924-ben, az akkor a fővárosi többséget adó Községi Párt vezetését átvette a  párt akkori vezetőjétől, Wolff Károlytól, aki a parlamentben politizált tovább. Ekkor nevezte ki  Horthy Miklós kormányzó Budapest kormánybiztosának, majd két ciklusban, 1925-ben és 1931-ben választották meg főpolgármesternek, ahol a Gázművek irányításában szerzett tapasztalatait nagyban hasznosította a város pénzügyei és költségvetésének átszervezésében (méltató életrajz). Kinevezéséhez jelentősen hozzájárult, hogy előtte nem volt politikai súlya, így kinevezése a kormánnyal szemben ellenpontot jelentő, markáns véleményalkotó Közösségi Párt (fővárosi többség) addigi vezetői (Wolff Károly) befolyásának letörését jelentette. 1925-től tehát 1919. januári megszűnését követően ismét volt főpolgármestere Budapestnek.

Huszár Aladár (1932-1934) (Ipolybalog 1885-1945) Kisnemesi családból származott (előnevük a baráti volt Bernecebarátiban lévő birtokuk alapján). Budapesten és Genfben tanult jogot. 23 évesen, 1908-ban lépett Nógrád vármegye szolgálatába, ahol 1910-ben már aljegyző, később másodfőjegyző. Az első világháborúban az 1. honvéd-huszárezred kötelékében a keleti frontot megjárta, majd 1919 januárjában (még a polgári kormány idején) Balassagyarmat városparancsnoka, a Tanácsköztársaság idején pedig aktív résztvevője, egyik vezetője volt annak, amint helybéliek kiszorították a megszálló cseheket a városból. A vörösterror elől menekülni volt kénytelen, előbb bujdosott, majd feladta magát, mégsem végezték ki. 1919 őszétől ismét Nógrád és Hont vármegye közigazgatásában találjuk, már mint kormánybiztos-főispán (33 éves), majd főispán lett más vármegyékben is, mindenhol egy-egy ciklust (Esztergom-Komárom vm 1923, később Győr-Moson-Sopron vm -1928), végül Gömbös Gyula miniszterelnök javaslatára 47 évesen 1932-től Budapest főpolgármesterévé választották. Közben 1932-től felsőházi tag. 1934. június 2-án "saját kérésére" Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter előterjesztésére a kormányzó felmentette. A tényleges oka az volt, hogy Gömbös megkívánta törni a főváros autonómiáját, ami ellen ezzel a kvázi lemondással tiltakozott. Ő volt az utolsó választott főpolgármester (nem mintha a 3 jelöltből való választás önmagában valós választás lett volna). Felmentése után "benne maradt a rendszerben", így az Országos Társadalombiztosító Intézet elnöke lett, amibe politikai szerepvállalás simán belefért. Aktív tagja lett a törzsökös magyarok mozgalmának (Sárkányos Mozgalom), melynek hátterét a Hígmagyar vs. mélymagyar c. posztunkban bemutattuk. Mivel a Törzsökös Magyar Nemzetségek Szövetsége vezetőjeként kormányzóhű polgárőrséget szervezett, ráadásul 1942-ben aláírta a Magyar Történelmi Emlékbizottság felhívását, és Bajcsy-Zsilinszky  Endre memorandumát, a Gestapo 1944. április 3-án a megszállás után két héttel letartóztatta, és Horthy lemondását követően októberben Mauthausenbe szállította (majd tovább Dachauba), s a koncentrációs táborban is halt meg 1945 februárjában.

Budapest térképe 1934-ből

 

Borvendég Ferenc (1934) (Ács, 1876-1934) Kivételesen ő sem jogász volt, műszaki és üzemszervezési kérdésekkel foglalkozott azután, hogy 1897-ben, 21 évesen a város szolgálatába lépett. A ranglétrát végigjárta, 1923-ban tanácsnok, 1931-ben alpolgármester, majd 1934-ban, ha csak pár hónapra is, de elnyerte a főpolgármesteri címet. Erdekes, hogy pályafutása során 1920-tól végig az őt követő Sipőcz Jenő beosztottja, mégis 1934-ben 'megelőzte', és nem Sipőczöt, hanem őt nevezték ki főpolgármesternek.

Sipőcz Jenő (1934-1937) (Budapest 1878-1937) Az 1920-1934 között a polgármesteri tisztet ellátó nagy formátumú város-politikus egészségéből sajnos két év tellett ki a főpolgármesteri székben (polgármesteri működéséről azok közt).

Karafiáth Jenő (1937-1942) (Budapest, 1883-1952) Jogot végzett, ügyvédi praxist folytatott. Az egyetemi ifjúság egyik vezére volt, egyetemi zászlóaljak szervezésével tűnt ki. Egész pályafutását a sport és az ifjúságnevelés töltötte be. Ezek támogatására az Országos Testnevelési Tanács elnökeként (1923-) több indítványt tett, így a parlamentben egy testnevelési főiskola létrehozását és a testnevelési törvény megalkotását kezdeményezte. 1932-ben vallás- és közoktatásminiszter volt a Károlyi kormányban.

Homonnay Tivadar (1942-1944) (Kalocsa, 1888-1964) Budapesten szerzett jogász diplomát. Ezt követően nem a közszolgálatot választotta, közügyekkel csak 1920-tól kezdett el foglalkozni, 'egyből' képviselőként. Az Államvasutaknál kezdte pályáját, ahol a Tanácsköztársaság idején "ellenforradalmi működés miatt" felfüggesztették. Emiatt újra szervezkedni kezdett, elsősorban a vasúti tisztviselők körében, megalakítva a Keresztény Szocialista Vasutasok Országos Egyesületét, olyan sikerrel, hogy 1919 októberében tízezernyi vasutast tudott a Várba szervezni, hogy G. R. Clerk antant megbízottnál tiltakozzanak az ország megcsonkítása ellen. Szervezőkészsége és elszántsága segítette abban, hogy az 1920-as nemzetgyűlési választáson Angyalföldön (!) tudott kereszténypárti programmal mandátumot szerezni, mely képviselőséget 6 cikluson keresztül megtartott (>20 év). Az 1939-44-es ciklusban a képviselőház 286 tagjából öten voltak olyanok, akik Horthy 1920-as kormányzói választásán is részt vettek, s azóta folyamatosan képviselők 'tudtak' lenni. 1920-ban a botbüntetés bevezetéséről szóló törvényjavaslat előadója volt. Emellett 1920-tól a főváros törvényhatósági bizottságának is tagja volt a (Wolf Károly-féle) Keresztény Közösségi Párt tagjaként. 1942-44-ig látta el feladatát, a német megszállás idején Szendy Károly akkori polgármesterrel együtt tiltakozásul lemondott (de az élet nem állt meg). Évekig a Magyar Úszó Szövetség (dísz)elnöke is volt.

Keledy Tibor (1944) (Losonc, 1895-1978) Jogot végzett. 1936-39 között Szendy Károly polgármester kabinetirodájának vezetőjeként dolgozott. Észak-Erdély 1940 őszi visszacsatolását követően innen került a Kolozsvári közigazgatásban, ahol - az addigi katonai közigazgatást felváltva - 1941. április 16-tól 1944-ig Kolozsvár polgármestereként tevékenykedett, lényegében teljesen új közigazgatást kialakítva (ill. a régit, a magyart felelevenítve). 1944. április 20-án (a megszállás másnapján) nevezték ki belügyminiszteri rendelettel főpolgármesternek. Amíg lehetett, együttműködött, a nyilas hatalomátvétel után lemondott, s még a főváros körbezárása előtt el is hagyta az országot. Egy év franciaországi tartózkodás után, még 1945-ben Venezuelába költözött, ahol a nyelvtehetség olyannnyira integrálódott a helyi közigazgatásba, hogy a caracasi kataszteri hivatal (földhivatal) vezetője lett. Nyugdíjas éveiben Grenadába költözött, ott halt meg Saint George's-ban 83 éves korában.

Mohay Gyula (1944) (Nagyszentmiklós, 1894-1945) Mohaupt néven született. Az 1939-től kezdődő ciklusban képviselő hungarista programmal. Az 1944. novemberében kinevezett, korábban ügyvédi praxist folytató nyilas főpolgármester rendelkezett hivatali ideje alatt a legszélesebb jogkörrel, tekintve, hogy 1944. november 29-én Szálasi őt, és Hindy Ivánt, a főváros katonai parancsnokát "Budapest székesfőváros területén magyar vonatkozásban teljhatalommal" ruházta fel. Lényegében ezzel a főváros ismét elvesztette önrendelkezését, melyet majd csak 1945 májusában állítanak vissza. A 'népbíróságok korában' Mohayt Dorogi Farkas Ákossal együtt elítélték, sorsáról többet nem tudok.

A következő részben a főváros közigazgatását irányító polgármestereket tekintjük át.

Ajánlás:

Országgyűlési Könyvtár e-könyvtár Parlamenti dokumentumok

Levéltárak közös keresője

L. Nagy Zsuzsa: Fővárosi választások a két háború között (Tankönyvtár- História 1985/5-6.)

www.1000ev.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr802313977

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tarlós: Feltétlen elismerés illeti Demszkyt 2010.10.06. 15:14:02

Demszky Gábort méltatta a Városházán Tarlós István főpolgármester a hivatal átadás-átvételén. A fideszes politikus megköszönte elődjének, hogy „húsz éven keresztül bajlódott Budapest vezetésével”. Demszky arra kérte Tarlóst, hogy mindenki főpolgármestere…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Minorkavidor 2010.10.05. 13:43:34

Az 1872. évi XXXVI.tc.74.§. a, pontja alatt említett tanács teljes neve: hivatalnok tanács.
Bár a polgármester állt a szakapparátus elén, de a megfelelő végzettséget csak az 1883. évi I. tc. követelt meg a polgármesteri tisztség betöltőjétől, mégpedig jog- és államtudományi végzettséget. Ebben eltérés van a mai állapothoz képest, mivel ma a (fő)polgármesteri tisztség politikai tisztségnek minősul, így most képzettségi előírások nincsenek. Ma a szakapparátust a (fő)- és (kör)jegyzők vezetik. Nekik kzségekben elég 2 év gyakorlat (ezalól a képviselő-testület felmentést adhat) és államigazgatási főiskolai végzettség (igazgatás-szervező), de már a városokban és felettük már jogtudományi diploma szükséges. Akkor a jegyzőknek csak a vármegyében és a jogi értelemben vett községekben (kis -és nagyközség, rendezett tanácsú város tartozott e kategóriába) volt közigazgatási szerepe, a fővárosban csak a biróságokon működtek.
A polgármester köztisztviselői jellegét erősítette, hogy csak fegyelmi eljárás keretében lehetett eltávolítani, a többi szaktisztviselőhőz hasonlóan.
A főpolgármester 3 személy személy közüli választását az 1934. évi XII. tc. szüntette meg. Ez ugyanis úgy rendelkezett, hogy a főpolgármestert a belügyminiszter előterjesztése alapján a Kormányzó nevezi ki.

Minorkavidor 2010.10.05. 14:13:41

A főpolgármester a végrehajtó hatalom képviselője volt a fővárosban. Az tisztséget létrehozó 1872. éviXXXVI. tc. a vármegyei főispáni jogkört vette mintául, de hatásköre némileg eltért attól. A főpolgármester volt a Közigazgatási Bizottság elnöke is.
A Közigazgatási Bizottságot nem 1872-ben, hanem 1876-ban az 1876. évi VI. tc. hozta létre, abból a célból, hogy a törvényhatóság szervei és a törvényhatóság területén működő állami szervek között a szükséges összhangot bíztosítsa.
Tagja az elnök főpolgin kívül a polgármester,az alpolgármesterek, a tisztifőügyész, az árvaszék elnöke, a tiszti főorvos, a tanfelügyelő, a királyi ügyészség vezetője, a fővárosi államrendőrség vezetője, majd az 1889-től az adófelügyelő és a rangidős pénzügyi igazgató, ők mind hivatalból. Rajtuk kívül még volt 10 választott tag is, őket a törvényhatósági bizottság választotta.
Hatásköre a közigazgatás azon ágaira terjedt ki, ahol vagy közvetlenül I.fokon járt el, vagy pedig fellebviteli hatóságként járt el.
Hatáskörének újraszabályozására 1933-ban került sor. A XVI. tc. I.fokú ügyintézői jogkörét nagyrészt a polgármesterhez telepítette, azonban fegyelmi jogköre és néhány I. FOKÚ JOGKÖR.A Bizottság határozatainak a törbényhatóság területén lévő összes állami és községi közeg engedelmességgel tartozott.
Közigazgatási Bizottság nemcsak a fővárosban, hanem valamennyi törvényhatósági városban működött. Jogállásuk a mai megyei jogú városénak feleltethetők meg.

lécci 2010.10.05. 18:45:33

@Minorkavidor: Köszönöm a szükséges kiegészítéseket, lassan kezdem én is érteni ;)
(tettem bele én is még 3 bekezdést a felsorolás megkezdése előtti szakaszra - Ráth K. elé - mert éreztem, hogy nem gömbölyű. Köszi szépen nmég egyszer.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.04.12. 10:40:27

A blogra már többször eljutottam, de ezt a posztot csak most szúrtam ki magamnak (jó későn esett le a tantusz :) Azt mindig is sajnáltam/sajnálom, hogy elenyészően kevés a helytörténeti vonatkozású cikk, az oldalsó tematikus csoportosításban nincs is helytörténet címke. Pedig az emberekhez mindig is azáltal kerül közel a történelem, hogy az általuk ismert, a környezetükben található - nemritkán kézzelfogható - helyek, események tárgyak históriáját ismerhetik meg.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.04.12. 10:41:20

De másról akarok írni, olvasom, hogy Mohay Gyula nyilas városvezető háború utáni sorsa nem ismert. Mohayt háborús bűnösként halálra ítélték, s ugyan fellebbezett, de a Népbíróságok Országos Tanácsa fenntartotta a halálos ítéletet - bár egyes vádpontok korábbi téves megítélést, más vádpontok alól való felmentést kimondta. Tildy Zoltán köztársasági elnök azonban megváltoztatta az ítéletet életfogytiglanra. Mohay 1952. szeptember 15-én halt meg a Mosonyi utcai rabkórházban.

Mohayról érdemesnek tartom még elmondani, hogy 1944 december 20-án a szovjet csapatok megindították a Budapest bekerítését célzó hadműveletet, Mohay pedig, aki korábban Budapest utolsó csepp vérünk árán való megvédéséról szónokolt, december 23-án szabadságot kért és kapott a belügyminisztertől, és elmenekült a rábízott ostromlott városból, s már nem is tért oda vissza, csak amikor 1945 szeptemberében az amerikaiak letartóztatták, s mint háborús bűnöst visszaadták a magyar hatóságoknak.