sierrahun 2011.07.18. 18:00

Raszputyin 4.

 

Az én rekonstrukcióm

 

Amvel tehát eddig szembetaláltuk magunkat, az jórészt hanta volt. Nem volt minden szava szükségszerűen hazugság, de egy rekonstrukció kiindulópontjának lehetetlen elfogadni őket. Amink van: egy boncolási jegyzőkönyv, pár fénykép és egy rakás egymásnak ellentmondó tanúvallomás. Idézzünk ebből egy adagnyit – ezúttal olyat, aminek nyoma is van a jegyzőkönyvekben, nem csak valami anonim szerző hastájékának paskolásából keletkezett. Az itt következő rekonstrukció az enyém, sem Richard Cullen, sem Andrew Cook, sem Edvard Radzinszkij, sem bárki más következtetéseivel nem egyezik. Az ő következtetéseiket nem részletezem; ha valakiben felgyújtottam a nyomozhatnékot, akkor a könyveikben megtalálja a feltevéseket. Az az érzésem, hogy mindannyian logikai hibákat vétettek saját verziójuk megalkotásakor, ezért voltam kénytelen egy olyan változatot szülni, amiben ilyet nem találok. Ehhez azonban kétségtelenül a feljebb említett urak és még mások kutatásait vettem alapul, magyarán a munka dandárját természetesen ők végezték.

1) Mojka rakpart 94., 2) Pracsecsnij köz 3), Makszimilianovszkij köz, 4) Bolsaja Morszkaja utca, 5) Mojka-csatorna, 6) Pocstamtszkij (postaállomás) híd, 7) Kék-híd, 8) Pocelujev-híd

 

Flor Jefimov rendőrposztja a híd túlsó oldalán volt a Juszupov-rezidenciához képest. 

"16-ról 17-re virradó éjjel posztomon voltam a Morszkaja utca 61-es épülete mellett. Éjjel 2 óra 30 perckor lövést hallottam, majd 3-5 másodperccel később még három lövés dördült gyors egymásutánban. A hang a Mojka utca felől érkezett, a 92-es épület környékéről. Az első lövést egy halk kiáltás követte, mintha női hang lett volna, aztán elcsendesült. Az elkövetkező 20-30 percen belül sem autó, sem lovaskocsi nem haladt a Mojka utcán. Harminc perccel később egy autó érkezett a Kék-híd felől a Pocelujev irányába, és nem állt meg sehol. Telefonon jelentettem az eseményt a 3. kazany körzeti rendőrkapitányságra, és a lövések irányába indultam. A Pocstamtszkij-hídnál észrevettem Vlaszuk rendőrt, aki szintén meghallotta a lövéseket, és azt hitte, hogy azok a Morszkaja utcáról jöttek, ezért felém közeledett a felderítésük céljából. Elmondtam neki, hogy a lövések a Mojka utca 92. alól jöttek. Ezután visszatértem posztomra, és mást már nem észleltem. Emlékszem, hogy az 5-6 óra tájékán történt reggeli lövöldözésig egyetlen más autót sem láttam a Mojka utcán végighajtani."

Jefimov tehát fél háromra teszi a lövéseket, méghozzá négyet hall. A fél három összecseng Juszupov 1927-es Lost Splendour-jával és Stopford "rendőrségi jelentés"-ével. Sztyepan Fedoszejev Vlaszuk, a 3. kazany körzeti őrsről a következőket jelentette:

"A 16-ról 17-re virradó éjjel posztomon voltam a Pracsecsnij köz és a Makszimillianovszkij köz sarkán. Hajnali négy óra tájékán 3-4 lövést hallottam gyors egymásutánban. Körülnézve mindent csendesnek találtam. Arra gondoltam, a lövések a Mojka utcai német templom felől jöhettek. A Pocstamtszkij-hídhoz mentem, és szóltam Jefimov közegnek, aki a Morszkaja utca 61 melletti posztján őrködött. Megkérdeztem, honnan jöttek a lövések, Jefimov azt válaszolta, hogy "a mi oldalunkról". Ezután odamentem a 92-es szám kapusához, és megkérdeztem, ki lőtt. A kapus, akinek nevét nem tudom, de arcról felismerem, azt válaszolta, hogy nem hallott lövést. Ekkor a kapu fölött átnézve azt láttam, hogy két, ingujjra vetkőzött és kalapot sem viselő ember sétál végig az udvaron a rácsok felé. Mikor megközelítettek, felismertem, hogy Juszupov herceg és komornyikja, Bizsinszkij az."


Az eltérő időpontmegjelölés ellenére láthatóan ugyanarról beszélnek, hiszen mindketten leírják, hogy találkoztak egymással. Miért mégis a másfél órás időeltérés a kettő közt? Nos, ezügyben Jefimovnak kell hinnünk. Vlaszuknak további tevékenykedése arra mutat, hogy van egy hosszú időszak, amikor tétlenségével nem tudna másképpen elszámolni, minthogy későbbre tolja időben az egész megtörténtét.

Akim Kirillov Lazikov, a Mojka utca 92. házmestere a következőket vallotta:

"December 17-én éjjel két óra táján a járdát kezdtem söpörni a 92-es épület mellett. Három órakor két, nem túl hangos lövést hallottam, úgy tűnt, hogy a Makszimilianovszkij közből jönnek, nem pedig a 92, vagy a 94-es szám épületéből; az épület mellett nem álltak autók. Valamivel később egy posztos rendőr érkezett, és azt kérdezte, hogy itt volt-e a lövöldözés. Mondtam neki, hogy én nem innen hallottam a lövéseket; a hang a Makszimilianovszkij köz felől jött. Juszupov herceg és Bizsinszkij nem jöttek oda a beszélgetés alatt, így a rendőr nem beszélt velük. Nincs más, amit elmondhatnék."

Lazikov analfabéta volt, ezért vallomását tollba mondta a Popel alezredes vezette kihallgatáson, aztán felolvasták neki. Egyértelműen letagad mindent. Nem csoda, mert Juszupov alkalmazásában állt, és ha ebben hihetünk Juszupovnak, akkor ő hajnali öt tájékán összehívatta a személyzetet, és megmondta, hogy mit kell vallaniuk kikérdezés esetén.

Lássuk most Uljan Ivanov Bobkov, a 94-es épület elé kirendelt, szintén Juszupov alkalmazott őr vallomását.

"Este 9-től reggel 6-ig voltam őrszolgálatban a 94-es épület környékén. Éjjel három óra táján két, nem túl hangos lövést hallottam a Pracsecsnij közből. Nem figyeltem fel rá, mert a csatornán hasadó jégnek, vagy lefolyócsöveknek tulajdonítottam a hangot. Amikor a ropogást, vagy lövést hallottam, éppen a 96-os épület mellett voltam, és visszamentem a 94 elé. Szétnéztem az utcán, és a kerítés fölött átnézve az udvaron is, de semmi gyanúsat nem észleltem. A járdán visszamentem a 96-os elé. Reggel hatig nem észleltem sem elmenő, sem érkező autót a 94 főbejáratánál. Látásom nagyon rossz egy háborús sérülés miatt. Nem hallottam semmilyen kiáltást a lövés után."


Grigorij Bizsinszkij nem tett vallomást az eljárás berekesztéséig. A későbbiek során már szegény komornyiknak nem volt módjában semmit mondani, mivel a bolsevikok megölték. Képtelen volt ugyanis előadni a Juszupovok titkos kincsét, melyet rajta kerestek.


Popel szerint Bobkov elolvasta a vallomást és nem emelt kifogást. A megegyező szóhasználat, a megegyező lövésszám, a lövésnek ugyanoda való telepítése (ahol mellesleg Vlaszuk posztolt, tehát ez már ezért sem lehetett igaz) és a megegyezően három órára való datálás egyértelművé teszi a hercegi befolyást a vallomásra. Ezek a "hajnal ötórási" állapotokat mutatják: Juszupov szeretné úgy intézni, hogy az ő palotájában nem történt semmi. 1927-es könyve idején ez már hóttmindegy volt, mert nemcsak palotája, de egész Oroszország is a bolsevikok kezére került, így tehát vagyona fuccsba ment. Ennek hiányában úgy élt meg, ahogy tudott, családi ékszereket adott el, könyvet írt, és becsületsértési pereket indított. Könyve természetesen nem szólhatott arról, hogy nála az égvilágon nem történt semmi, mert akkor ki veszi meg? Így tehát akkorra már magára vállalta a gyilkosságot. Nem volt szüksége Bobkov tagadására azért sem, mert az emigrálással egyben a felelősségre vonatás veszélye is elszállt. Lássuk mit írt a Lost Splendour-ban:

"Odamentem a rendőrhöz, hogy beszéljek vele; úgy álltam, hogy hátát legyen kénytelen fordítani annak a helynek, ahol Raszputyin feküdt. 'Felség,' mondta, mikor felismert, 'revolverlövéseket hallottam. Mi történt?' 'Semmi különleges,' feleltem, 'csak némi mókázás. Ma estélyt adok, egyik barátom kicsit többet ivott a kelleténél, és szórakozásból a levegőbe lőtt. Ha bárki kérdezné, megmondhatod, hogy minden rendben van, senkinek bántódása nem esett!' Beszéd közben a kapuhoz vezettem."

Memoárja korábbi verzióiban komornyikjával együtt ment a rendőrhöz, de ebben már egyedül magának tartotta fenn a rendőrség leszerelésének dicsőséget. Térjünk vissza oda, hogy mit mond Vlaszuk.

"Mikor odaértek, felismertem őket, Juszupov herceg volt és komornyikja, Bizsinszkij. Utóbbit megkérdeztem, ki adta le a lövéseket. Bizsinszkij azt válaszolta, hogy nem hallott semmilyen lövést, de lehet, hogy valaki játékpisztolyt sütögetett. Úgy emlékszem, a herceg szintén azt mondta, hogy nem hallott lövéseket. Ezután elmentek, de én ottmaradtam és benéztem az udvarba és ellenőriztem az utcát. Mikor semmi különösen nem találtam, visszatértem posztomra. Nem jelentettem senkinek az incidenst, mivel gyakran hallani hasonló hangot keltő, kidurranó autókereket. 15-20 perccel később a fent említett Bizsinszkij odajött hozzám, és azt mondta, hogy Juszupov herceg beszélni akar velem."

Elhihetjük ezt Vlaszuknak? Szerintem nem. Először is, mi az, hogy kidurranó autókerék? Az előbb azt állította, hogy három-négy lövést hallott, most meg azt akarja beadni, hogy ez egy darab autókerék művének tulajdonítható?! Vagy mindjárt három-négy kerék durrant ki egymás utánban?! Ez semmi más, mint olcsó kifogás, miért ne lett volna gyanús a helyzet már akkor és ott.

Másodszor, odajön hozzá egy herceg, és ő a komornyikjával tárgyal, Juszupovot kvázi megfigyelői szerepre kárhoztatva? Elképzelhetetlen, óriási vétség lenne az etikett ellen! De ha őhercegségével beszélt, akkor miért nem emlékszik mégsem a válaszára, miért bizonytalan, mit mondott? Sejtésem szerint azért, mert Juszupov valószínűleg ugyan kint volt az udvarban, de nem jött oda a kapuhoz beszélni. Vagy nem volt lélekjelenléte hozzá, vagy takargatnia kellett valamit, például egy elfekvő testet az udvarban, esetleg egy vérfoltot a ruháján. De az is meglehet, hogy mint az arisztokrácia egyik nagyon magas rangú tagja, egyszerűen nem akart személyesen beszélni egy éjjeli őrszolgálatra beosztott kopóval.

A Juszupov-palota földszinti alaprajza. Az alagsori étkezde a bal alsó csücsökben helyezkedett el, az ifjú hercegi pár által lakott szárnyban.

 

Juszupov ugyan a visszaemlékezéseiben kis hősnek mutatja magát, aki megbirkózott a sátánnal, és kiszabadította magát, aki ellenállt a lebéklyózó pillantásának, stb. De Puriskevicsnél már korántsem akkora bajnok, kiütve hány, nem tudja megfékezni a már lelőtt Raszputyint a menekülésben, inkább maga old kereket, az események után pedig elfekszik a kanapéján, és agonizál. A valósághoz inkább ez utóbbi állt közel. Juszupov nem bírta az erőszakot. A nemesi népsport vadászatot abbahagyta, mert nem bírta elviselni a lelőtt nyulak sírását. Eladta összes fegyverét, mert rájuk sem bírt nézni; ezért kellett kölcsönkérnie valaki revolverét Raszputyin lelövéséhez, mert egy fia fegyvert sem tartott a palotában. Hallani sem akart a hadseregről, a másik, osztályának megfelelő elfoglaltságról. Csak akkor lépett be a területvédelmi erők kötelékébe, ami a hadsereghez képest olyan volt, mint a rendőrséghez képest egy polgárőrség, mikor saját szavai szerint ellehetetlenült a társadalmi élete. Ugyanis a hazafiság olyan szinten buzgott ekkor, hogy azt a férfit, aki nem volt egyenruhában a társasági összejöveteleken, azzal gyanúsították, hogy a hadseregtől való távolmaradásával szabotálja a nemzeti háborús erőfeszítést. Kadéttársai különben arról pusmogtak, hogy szándékosan elbukja a vizsgákat, mert nem akar tiszt lenni.

Jelizaveta Fjodorovna, a cárné testvére a következőket írta róla nővérének és Miklósnak a merénylet kitudódása után (azt bizonygatva, hogy az általa is utált Raszputyin megölése hazafias tett volt).

"Most ért ide a hír, hogy Feliksz ölte meg; az én kis Felikszem, akit gyermekkorától fogva ismerek, aki egész életében irtózott a gyilkolástól, aki nem akart katona lenni, hogy sose kelljen vért ontania - el tudom képzelni, min kellett keresztülmennie, hogy ide jusson."

Sokkal valószínűbb, hogy egy ilyen alkatú ember rosszul lesz a szeme láttára, közreműködésével végrehajtott gyilkosságtól, mint hogy többszáz méteres vágtákat hajt végre, hogy a menekülő elé kerüljön, jeges nyugalommal tárgyaljon a rendőrséggel, mikor egy hulla fekszik az udvarán, stb. Viszont az elég elképzelhető, hogy Bizsinszkij, a pofátlan kifogásokon és szemrebbenés nélküli letagadásokon edződött komornyik odamegy, és pókerarccal közli, hogy nincs itt semmi érdekes, lehet továbbhaladni. Ha autoritásnak ott van a háta mögött az ájulással küzdő Juszupov sziluettje, akkor el tudom képzelni, hogy Vlaszuk nem bír mit mondani egy ilyen szituációban, csak annyit, hogy ezek szerint akkor ő nem hallott semmit, ideje visszamenni a posztjára. Ennyit az én szubjektív elképzeléseimről.

Objektíve két eset lehetséges.

  1. Vlaszuk tényleg nem látott semmit az udvarban, ami azt jelenti, hogy az összeesküvők hazudnak, a test nem volt kint, vér sem szennyezte a havat. Raszputyin ekkor vagy még életben van, vagy valahol teljesen máshol halt meg (a palota belsejében valahol, vagy a város bármely más épületében). Ha életben van, vagy nem is ebben az épületben ölték meg, akkor az összeesküvők komplett idióták, hogy jól hallhatóan lövöldöznek, esetleg szántszándékkal akarják felhívni magukra a rendőrség figyelmét, ami utólagos viselkedésüket tekintve szerintem kizárható. A legésszerűbb feltételezés az, hogy valahol a palota belsejében lőtték le, de az mégis kihallatszott az utcára. Ez esetben Vlaszuk egyetlen gyanús dolgot vehet észre, a vele beszélők zavart viselkedését.
  2. A másik esetben Vlaszuknak látnia kellett valamit az udvarban, ami nem volt összeegyeztethető Juszupov bagatellizálásával. Ez lehetett vérnyom, vagy maga a holttest, és persze azok gyanús viselkedése, akikkel beszélt. (Tehát Bizsinszkij vagy Juszupov hiteltelenül alakította szerepét, idegroncsként viselkedett beszéd közben.)

Akárhogy is, de a Juszupov-palotában egy Romanov lakott, Irina hercegnő, márpedig a rendőrségnek tilos volt zaklatnia a cári család tagjait, nem nyomozhatott utánuk, nem tarthatott házkutatást náluk, stb. Az imént beszélt Oroszország egyik mágnásával, akinek vagyona egyes számítások szerint meghaladta a cárét, apja moszkvai kormányzó volt, ismer mindenkit, aki számít, kapcsolata rengeteg, a rendőrség ügyeibe tábornoki szintről tud beavatkozni, ha akar, és ő vagy a komornyikja kifejezetten közölte, hogy senkinek nem esett bántódása. Ha ez mind nem lett volna elég, akkor még a Romanovokat védő törvénnyel is szembe kellett volna szegülnie egy további nyomozással. Nem csoda, hogy Vlaszuk inkább becsukta a szemét, és visszatért a posztjára. Elvégre ő ki van rendelve az igen fontos Pracsecsnij és Makszimilianovszkij köz sarkára, ahonnan elvileg nem mozdulhat - a Romanovok éjszakai lövöldözésének problémáját meg oldja meg valaki más. Majd lejelenti hat órakor, szolgálatváltásnál.

Még egyszer a Juszupov-palota alaprajza. A palota két szárnya által körülölelt, némileg futballpályára emlékeztető rész a kerítéssel övezett hátsó udvar, melynek kapuja nem a Mojka-rakpartra nyílt, hanem egy másik utcára. Zöld az alagsori étkezde színe, mályva a lépcsőé, lila Juszupov dolgozószobája.

 

Csakhogy a palotában valakik meggondolták magukat, és tisztázni akarták a helyzetet Vlaszukkal, ezért visszahívták. Két okuk lehetett rá, vagy tudták, hogy Vlaszuk meglátott valamit az udvarban, vagy attól féltek, hogy ugyan nem látott semmit, de a viselkedésüket gyanúsnak fogja ítélni. Juszupov 1916. december 17-18-i kihallgatásáain azt vázolta a rendőrségnek, hogy palotája felújításának befejezése alkalmából házavató partit tartott Dimitrij Pavloviccsal, Puriskeviccsel, számos tiszttel és hölgyekkel, akiket nem kíván megnevezni, mivel ártatlanul kerülnének kínos szituációba. Raszputyin nem volt jelen, csak éjfél után telefonált, hogy menjenek ki a szigetekre a cigányokhoz mulatni, de Juszupov nem hagyta ott a vendégeit. Részlet a Vlaszuk-féle látogatással kapcsolatban:

"Éjjel 2:30 – 3 körül két hölgy elhatározta, hogy hazamegy és távozott az oldalbejáraton át. Dimitrij Pavlovics nagyherceg kiment velük. Mikor távoztak, egy lövést hallottam az udvarból, ezért csöngettem és a személyzet egy tagját utasítottam, hogy nézzen ki. A szolga visszatért, és jelentette, hogy mindenki elment, az udvarban pedig semmi rendkívüli nincs. Ekkor én magam is kimentem az udvarba, és észrevettem egy döglött kutyát a kerítésnél. Mikor kiléptem, valaki sietve távozott a tetemtől. Szürke inget viselt, hasonlót egy katonai egyenruhához, vékony testalkatú volt, de nem láttam jól a sötét miatt.  Az épületbe visszatérve utasítottam a szolgát, hogy távolítsa el a kutyát az udvarból.  Félrehívtam Dimitrij Pavlovicsot és megemlítettem a kutyatetemet. Őfelsége elmondta, hogy ő ölte meg a kutyát. Én kifogásoltam, hogy nem volt szükség rá, mert zajt csapott, a rendőrséget fellármázta, és a nyilvánosság elé kerül a hölgyek jelenlétében tartott partink. Dimitrij Pavlovics azt válaszolta, hogy semmiség az egész, és hogy nincs mit aggódni. Ezután elrendeltem, hogy hívjanak be egy rendőrt az utcáról, és elmagyaráztam neki, hogy amennyiben vizsgálat lenne, mondja, hogy a barátom lőtt le egy kutyát. Puriskevics, aki ekkor a dolgozószobámban volt, mondott a rendőrnek valamit, de nem hallottam az egész beszélgetést, csak annyit, hogy azt kiáltotta, hogy ő az állami Duma alelnöke, és láttam, hogy a kezeivel hadonászik. Mikor a nagyherceg  elmesélte a lelőtt kutya esetét, tájékoztatott, hogy a lövéskor az egyik hölgy majdnem elájult. Nem emlékszem, Puriskevics melyik bejáraton távozott. Én a Mojka utca 92. felé távoztam négy óra környékén, és kocsival Kszényija Alekszandrovna palotájához hajtottam, ahol lakom. December 17-e reggelén a Krímbe akartam utazni, hogy beteg feleségemet meglátogassam, és Marija Jevgenyijevna Golovinát értesítettem erről.  [...]  A városi rendőrfőnök tudtomra adta, hogy a rendőr szerint Puriskevics a dolgozószobámban valamit Raszputyin haláláról mondott. Ezért telefonon beszéltem Puriskeviccsel az ügyről, aki közölte, hogy tényleg mondott valamit Raszputyinról a rendőrnek, de mivel meglehetősen ittas volt, nem emlékszik rá, mit. Úgy gondolom, hogy akik Raszputyin megöléséért felelősek, amennyiben valaki valóban megölte, átgondolt tervet dolgoztak ki, és szándékosan hozták összefüggésbe a nevemet és rendezvényemet  ezzel a bűntettel. Vallomást tette: Feliksz Felikszovics Juszupov herceg, Szumarokov gróf Popov vezérőrnagy, a Csendőrség parancsnoka előtt."

Nos, ez elég más, mint az 1927-es verzió. Ekkor még nagy parti volt, sok vendéggel, ismeretlen bekódorgóval, de Raszputyin nélkül - általában megállapíthatjuk, hogy magasan szárnyalt a kiagyaló fantáziája. Figyelmet érdemel, hogy a kutya lelövésekor egy hölgy ájuldozik. Ez nyilvánvalóan azért került a történetbe, mert Juszupovot szembesítették Jefimov vallomásával, mely szerint lövést és nőinek hangzó sikolyt hallott, és meg kellett magyarázni a dolgot. Mármost, ha hihetünk az 1927-es Lost Splendour-jának, akkor a kutya lelövését kb. öt órakor találta ki, és adta ki rá az utasítást, a dögöt tehát nem láthatta Vlaszuk fél háromkor. Ha látott valamit, akkor az vagy egy ernyedten fekvő test volt, vagy vérnyomok. Térjünk vissza Vlaszuk vallomásához (ahhoz a részhez, mikor visszahívják):

"Követtem [Bizsinszkijt], és a Mojka utca 94. főbejáratán át a herceg dolgozószobájába vezetett. Mihelyt beléptem (a dolgozó balra helyezkedett el a Mojka utcai főbejárattól), Juszupov herceg és egy idegen jött hozzám. Az idegen khaki színű felsőt hordott, vállapjain egy aktív kormányzati tisztviselő jelzéseivel. Kis szőke szakálla volt és bajusza. Azt nem figyeltem meg, hogy kopasz volt-e és hogy szemüveget viselt-e. Az idegen megkérdezett: 'orthodox keresztény vagy?' Igennel feleltem. 'Orosz vagy?' Igen. 'Ismersz engem?' Azt feleltem, nem. 'Hallottad már a Puriskevics nevet?' Igen. 'Én vagyok Puriskevics. Hallottál már Raszputyinról, ismered őt?' Azt válaszoltam, hogy nem ismerem, de már hallottam róla. Az idegen ekkor azt mondta 'ő meghalt és ha szereted a cárt és a hazádat, akkor hallgatsz erről és nem beszélsz róla senkinek.'  'Igen, uram.'  'Most elmehetsz.' Megfordultam és visszamentem a posztomra. Nagyon nagy csend volt, és senki mást nem láttam, mint a herceget, az idegent és Bizsinszkijt. Nem ismerem Puriskevicset, és soha nem láttam azelőtt, habár volt némi hasonlóság az idegen  és a rendőrfőnök által tegnap (december 17-én) mutatott magazinbeli Puriskevics-fotó között. [...] Gyilkosságnak semmi jelét nem láttam, és az idegennel folytatott dolgozóbeli beszélgetést, mint egyfajta kötelmi vizsgát értelmeztem. Ezalatt egy ilyen bejelentést követő tevékenységem vizsgáztatását értem. Nem vettem észre, hogy akár a herceg, akár az idegen idegesség vagy zavartság jelét mutatta volna, mindössze az idegen kocogtatott valamit. Nem tudom biztosan megítélni, hogy józanok voltak-e."

Lehet ezt a szakállt szőkének nézni?

Ennek alapján úgy látszik, Vlaszuk egyáltalán nem is Puriskeviccsel beszélt. Tegyük fel, az levette a szemüvegét, és kalapot tett a fejére, hogy ne látszódjon a kopaszsága, oké. De hogy a szakálla és a bajusza szőke lett - hát itt valami nagyon nincs rendben; Puriskevics szőrzete olyan fekete, hogy ennek eltévesztéséhez színvaknak kell lenni.  Akit Vlaszuk leír, az nem lehet Puriskevics, akkor sem, ha némi bizonytalan hasonlóságot vél felfedezni az idegen és egy magazinban látott fotó között. Hogy akkor viszont ki adta elő magát Puriskevicsként, az rejtély. Feltehető,  hogy a magyarázkodáshoz az összeesküvőknek autoritásra volt szükségük. Feltehető, hogy Juszupov hercegi rangja ellenére sem volt megfelelő, mivel akármit is állít a beszélgetésen való részvételéről, rosszul volt. Feltételezhető továbbá, hogy Dimitrij Pavlovicsot olyan sokáig távol akarták tartani a merénylettől, ameddig csak lehetett. Ebben az esetben csak Puriskevics, a Duma alelnöke jöhet szóba autoritásként. De hogy miért nem saját maga lépett színre, noha a könyvében ezt állítja (és még többet), vagy amennyiben mégis ő állt elő, akkor mi az ördög történt Vlaszuk memóriájával, az érthetetlen.

A leírt magyarázkodás szintén hihetetlen. Vlaszuk józan ésszel nem gondolhatta, hogy ez valamiféle vizsga akar lenni. Olyan nincs, hogy hall három-négy lövést, kideríti, honnan jöttek, odamegy, azt mondják neki, hogy csak a levegőbe lődöztek, majd húsz perc múlva meg azt, hogy ja, bocs, az előbb hazudtunk, valójában Raszputyint lőttük le, de mindezt ő vizsgáztatásként értelmezné és továbbra is meg volna győződve, hogy autókerekeket, vagy rianó jeget hallott, nem lövéseket.

Ennél lényegesen életszerűbb magyarázat olvasható Puriskevics Naplójában és Juszupov Lost Splendour-jában. Mindkettő egybehangzóan állítja, hogy Vlaszuk megígérte hallgatását, mikor másodjára a palotához hívták. Vagy maga is ellenszenvvel viseltetett Raszputyin iránt, vagy csak a szituáció félemlítette meg, mindenesetre azon volt, hogy falazzon az összeesküvőknek. Ezért kellett időben hátrébb tolnia később az egész eseménysorozat kezdetét, hiszen ha azt vallja, hogy kábé három órakor már tudott róla, hogy Raszputyin halott, akkor felmerül, hogy miért nem csinált semmit további kábé másfél órán át. Lássuk, mit tett ezután:

"Megint ellenőriztem az utcát és az udvart, de még mindig teljesen csendes volt, és senkit nem láttam. Úgy húsz perc múlva Kaljagyics felügyelő jött oda  a posztomhoz, akinek mindent elmondtam a történtekről. Ezután Kaljagyics és én a Mojka utca 94. főbejáratához mentünk. Egy menetkész kocsit láttunk előtte parkolni. Megkérdeztük a sofőrt, kire vár, és azt válaszolta, hogy a hercegre. Ekkor Kaljagyics arra utasított, hogy várjak ott és figyeljem, ki ül be az autóba, majd elment, hogy ellenőrzőútját befejezze.  Emlékszem, hogy mikor a Mojka utca 92-höz értünk, Kaljagyics bement házmester lakásába és kikérdezte. Mikor kijött, követtem a 94-es számhoz.

Tehát 4:40-ig, Kaljagyics ellenőrző korútjáig vagy meggondolta magát, vagy valami olyasmi történt a palotánál, ami lehetetlenné tette megfontolása szerint, hogy tovább hallgasson. Elképzelhető, hogy Stopford "rendőri jelentésének" megfelelően újabb rendőrkülönítmények mentek a palotába vizsgálódni, és mivel nem tudhatta, mire jutottak, nem merte tovább titkolni, mit tudott meg. De ez (már megint) puszta feltevés, találgatás. Stopford irományának igazságtartalmára nem lehet mérget venni, az irattárban pedig nem található meg eredetije.

Kaljagyics ezt követően beszélt Lazikovval, és semmi gyanúsat nem látott az udvarban, különben nem reagál olyan érdektelenül, ahogy a most következőkből látszani fog. Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy amint Andrew Cook is megjegyzi, a véres havat öt perc alatt bele lehet lapátolni egy vödörbe, vizet hozzá és mehet a lefolyóba. Erre bőven volt idő, amennyiben valóban volt milyen nyomokat eltüntetni ily módon.

"Nem tudom pontosan, honnan jött az autó. Juszupov herceg egyedül lépett ki a főbejáraton  (a 94-es számnál), és elhajtott a Pocelujev-híd felé. Távozásakor arra kértem az ajtót kinyitó Bizsinszkijt, hogy várják meg Kaljagyics visszatértét, de azt mondta (Bizsinszkij), hogy egész éjszaka nem aludt, ezért reggel fog beszélni vele (december 17-én). Tovább várakoztam az épület ajtajánál, de senkit nem láttam, és visszatértem a posztomra. Ez nem sokkal öt óra előtt volt. Kaljagyics 10-15 perc múlva ért oda a körútjáról. Elmondtam, mit láttam, és újra a 94-hez mentünk. Senki nem volt ott a házmestert leszámítva. Ezután Kaljagyics visszament a rendőrőrsre, míg én ott maradtam. Nagyjából 6 óra körül visszatért, és elvitt Rogov ezredeshez kihallgatásra, akinek az esetet jelentenünk kellett. Ezután hazamentem.  Az autó a hercegé volt, gyakran használta. Jól ismerem, kicsi és a színe barna. [..] Nincs más mondanivalóm.” 

Ebből kihámozható, hogy Juszupov öt előtt távozik, és előtte ki kellett adnia a parancsot arra, hogy lőjék le az egyik kutyát. A lelövés idejét nem tudjuk pontosabban meghatározni annál, hogy nagyjából 4:55 után kellett legyen valamikor, de nem később, mint negyed hét. A GARF feljegyzései között olvasható a következő memorandum (az irreleváns részeket kivágtam).

"A vezérkari főnökség
Patko ezredesnek

[...]A kertben a havon közelebbről megvizsgálva vérnyomokat találtak. A kormányzó kihallgatásán a fiatal herceg azt állította, hogy azon az éjjelen kisebbfajta összejövetelt tartott, melyen Raszputyin nem volt jelen és Dimitrij Pavlovics nagyherceg lelőtt egy házőrző kutyát. A kutya tetemét megtalálták a hóban.[...]"

Ivan Nyefegyev idevágó vallomásának részlete tisztázza, hova került a kutyatetem:

"1916. december 17-én én, Popov vezérőrnagy, a csendőrség parancsnoka a kormány által kihirdetett statáriális eljárásjog 23. paragrafusa értelmében kihallgattam a következő személyt. Nevezett személy a következőket vallotta: Nevem Ivan Grigorjev Nyefegyev. 39 éves vagyok, a Molokanszkaja felekezet híve. [...]

Ezt jelentettem a hercegnek. Néhány perccel később újra csengetett és megparancsolta, hogy megint menjek az udvarra, mert egy döglött kutya van kint. A mellékbejáraton keresztül kimentem a 92-es épület előtti udvarra, és ezúttal észrevettem a kerítésnél fekvő kutyát, melyet megfogtam és áthúztam Juszupov házának [hátsó] kertjébe, ahol most is van.[...]"

A Mojka rakpart 92. előudvara. A kép 1916. december 17-én reggel készült. A nyitott kapu melletti hóbuckán sötétlő foltok vértől származtak, és vérnyomok vezettek az udvart átszelve a palota mellékbejáratáig.

 

Úgyszintén nem kutatták át a palotát, akármit is állít Anna Virubova, meg Stopford rendőri jelentése, mert Juszupov a kihallgatások során ezt többször is megtagadta Irina Romanov voltára hivatkozva. Nem találtak tehát a palotában se felborogatott bútorokkal ékesített csatateret, se vérözönt. A palotába hívatlanul rendőr be nem tette a lábát az ügyet lezáró cári ukáz kiadásáig.


Ugye, eddigre már tudunk annyit, hogy nem akadunk fenn azon, Nyefegyev hazudik a vallomásában, mert nem csak úgy megtalálta a kutyát, hanem konkrétan ő lőtte le Juszupov parancsára. Dehát ezt akkor nem vallhatta be. Odavitte tehát az egyik kutyát az ominózus udvarkapuhoz, lelőtte, majd a dögöt átvonszolta a mellékajtón át a hátsó kertbe. Így előállhatott az a helyzet, hogy másnap a rendőrség az ajtótól a kapuig vezető vérnyomokat talált, a kapunál meg egy nagyobb, természetesen hóba fagyott vértócsát. A vért soha nem elemezték, hogy embertől, vagy állattól származik-e.

Vlaszuk nem említi ezt az öt-hat óra körül lezajlott lövöldözést, mert addigra már Kaljagyics bevitte a Kazany körzeti 3. rendőrkapitányságra, és ott éppen Rogov ezredesnek tesz jelentést. Rogov nem akart hinni a fülének, először azt hitte, Vlaszuk részeg, és odáig elment, hogy a leheletét ellenőrizte. Miután tisztázódott, hogy Vlaszuk józan, értesítette Balk tábornokot, a pétervári  kormányzót és rendőrfőnököt. Balk ráébredt, hogy itt a titkosrendőrség hatáskörébe tartozó dologról van szó, ezért telefonált az Ohranának, és az ezen az éjszakán semmit nem alvó Protopopovnak. A hír szélsebesen terjedt. Reggel hét óra tájékában gyakorlatilag minden fontosabb operatív döntéshozó már rendelkezett Vlaszuk jelentésével, órákon belül a cári család, délutánra a francia nagykövet, estére egész Pétervár tudta, hogy mi történt. 

 

Ballisztikai elemzés

 

Richard Cullen, a Scotland Yard nyugalomba vonult nyomozója éveket töltött a Raszputyin-gyilkosság helyszíni nyomainak elemzésével, szabadidejében családtagjain modellezte, hogyan lőhették le az áldozatot, anyuka és a gyerekek nagy örömére. Kutatásait 2010-ben kiadott könyvében összegezte, amit sajna nem olvastam, viszont voltam olyan ügyeske, hogy a korábban a netre feltöltött verzióját beszereztem. Cullen az alábbi következtetésekre jutott.

A lövések sorrendjét lehetetlen megállapítani, de józan ésszel feltehető, hogy a homloklövést adták le utoljára. Legalábbis ilyen fejseb után nem túl logikus tett továbblyuggatni az áldozatot, mert halottabb már nem lesz tőle.

Nagyjából ez volt az első lövés iránya.

 

Az általában elsőnek tekintett lövést Juszupov nem adhatta le úgy, ahogy leírta, az áldozattal szemben állva, miközben Raszputyin lélekig hatoló tekintetét kell állnia. A lövés ugyanis valamivel a mellbimbó alatt érte az áldozat bal oldalát. Normális esetben a kar takarta volna ezt a helyet, tehát Raszputyin nem állhatott leengedett kezekkel, hanem valamit csinálnia kellett velük. Elképzelhető lenne, hogy épp azért a falon lógó feszületért nyúlt, amit közvetlenül a lövést megelőzően mutogat neki Juszupov, mikor mellette állva előrántja a háta mögött rejtegetett Browningot, és mellbelövi. De Raszputyin majdnem 180 cm magas volt, öt-hat centivel magasabb, mint Juszupov, és a golyó negyven fokos lejtésű pályát futott be, átütve a gyomrot és a májat. Juszupovnak nevetségesen magasra kellett volna emelnie a fegyvert, és nagyon kényelmetlen szögben tartania, hogy a golyót kilőhesse. Ez a kéztartás valószínűtlennek tűnik; maximum 20 centi közelségből adták le a lövést, és képtelenség ebbe a kifacsart helyzetbe emelni a fegyvert annak veszélye nélkül, hogy az áldozat feleszmél, és kézitusába bonyolódik, mielőtt meghúzhatnánk a ravaszt (fegyverkhm...orientált érdeklődésű olvasóim, most kérem, spórolják meg a humort, hogy mit is jelent "a ravasz meghúzása", és miért szakszerűtlen). Ami azt jelenti, hogy vagy egy Raszputyinnál lényegesen magasabb illető lőtt, vagy a sztarec nem volt egy szintben a támadóval a lövés pillanatában.

A bemeneti nyílás okozta mellseb. A körülötte levő "udvar" mutatja, hogy a lövés közelről érte, ahonnan a lőpor nyomokat tudott hagyni.

Az első feltételezés elég zsákutcás, mert nem rendelkezünk információval, ki lehetett ilyen magas. Dimitrij Pavlovics középtermetű volt, Puriskevics meg egyenesen alacsony. Lazovertről annyit tudunk, hogy egy szemtanú feltehetően őt látta annak a kocsinak a sofőrülésén, amely Raszputyinért elment a Gorohovaja utcába. Ha valóban ő volt az, akkor a tanú középmagasnak írta le Lazovertet. Szuhotyin testmagasságáról a világon semmilyen adat nem maradt fenn, de mivel senki nem említi, hogy égimeszelő lett volna, tekintsük úgy, hogy nem volt az. A második feltételezés további találgatásra ad lehetőséget.

Ugyanennek a lövésnek a kimeneti nyílása.

Elképzelhető például, hogy Juszupov vagy más egy lépcsőn pár fokkal feljebb állt, és onnan tüzelt. Az étkezőből a dolgozószoba felé valóban egy lépcső vezetett, ma is meg lehet nézni a múzeummá átalakított palotában. A teóriát az is alátámasztja, hogy a második lövés, mely az áldozatot jobb oldalt a hátán érte, és a jobb vesébe hatolt, pedig enyhén felfelé halad, mintha hátulról, egy pár lécsőfokkal lejjebbről adták volna le. De a lépcső olyan szűk, hogy két ember nem fér el egymás mellett rajta, márpedig az első lövés határozottan oldalról érte az áldozatot, és ráadásul amennyiben a két lövés gyors egymásutánban adódik le, akkor az elkövetők komolyan veszélynek teszik ki magukat, hiszen kvázi egymás felé lőnek.

Továbbá ez felveti annak kérdését, hogy akkor ezek szerint Raszputyin legalább két emberrel egyidőben lépcsőzött? Ez az összeesküvők beszámolója szerint nem így történt, Raszputyin nem is találkozott más emberrel Lazovertet kivéve, akit sofőrnek kellett hinnie, vagyis olyan szolgálónak, aki nem fog a társasággal tartani. Miért engedte volna maga mögé a lépcsőn? Sokkal elképzelhetőbb, hogy valaki rejtekéből hirtelen mögé lépett, és hátbalőtte a lépcsőn felfelé igyekvő áldozatot, majd miután az elesik, éri a mellkasát átütő második lövés. Ez a verzió, noha nem mond ellen a ballisztikai adatoknak, ellentmond viszont Kosszorotov professzor boncolási jegyzőkönyvének, mely szerint az első két lövés álló helyzetben érte az áldozat testét, a fejlövés pedig fekve. Cullen mellesleg nem tudta rekonstruálni, hogy ezt miből állapította meg Kosszorotov, az pedig sajnos talán időszűkében nem írta oda.

Cullen egy másik teóriát is felállított. Az Ohrana jelentéseiből kiderült, hogy Raszputyint korábban többször látták az asztalra borulva részegen aludni, és házvezetése arról számolt be, hogy december 16-án egész nap ivott. A gyomortartalomból az is kiderül, hogy az áldozat hosszú órák óta nem evett semmi szilárd ételt, ellenben húsz evőkanányi alkohol volt csak a gyomrában. (Mellesleg az átlag orosz evőkanál akkoriban egy szép nagy kanál volt, sokkal hasasabb, mint a maiak; akinek maradt dédszülői ezüst étkészlete, az meg tudja ezt erősíteni.) Kosszorotov megállapítása szerint az áldozat masszívan be volt rúgva a halál pillanatában. Cullen modellje szerint tehát egy széken ül, részegen hever az asztalra borulva, kezei a feje körül vagy a feje alatt. Így takaratlan marad mind a baloldala, mind a vesetájéka, és a lövések helyes szögben érkezhetnek. A sorrendjük megállapíthatatlan, de feltételezhető, hogy ha balról éri az első lövés, akkor leesik a székről, és fuccs az "álló" testhelyzetnek. Ha a hátát éri az első lövés, akkor attól csak összerándul, de mivel eleve az asztalnak dől, így nem esik le. Mikor elcsendesül, megfordítják és egy harmadik személy egy harmadik fegyverrel megadja neki a kegyelemdöfést.

Erről a harmadik lövésről és annak hátteréről fog szólni a sorozat befejező része.


A bejegyzés trackback címe:

http://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr583012718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Minorkavidor 2011.07.19. 19:05:10

Profi és köszönet néked sierrahun!

De ez a Juszupv nem szenvedett rangkóeságban?
"'Felség,' mondta, mikor felismert"
Már bocs, de a felség megszólítás a mindenkori uralkodót illeti, a fenség az uralkodó család hercegi tagjainak megnevezése. Juszupov ugyan hercwg volt, de nem Romanov, így neki max a kegyelmes úr dukált. Ddd
Ezt a hierarchiát akkor beleverték minden alattvalóba, nem valószínű, hogy tévesztettek volna, pláne kettőt!
AZ persze igaz,- az illemtankönyvek szerint- ha nem ismered pontosan az illető rangját javasolt inkább felültitulálni.

Végül egy kérdés: kb. mikor jön az 5. rész?

SchA · http://katpol.blog.hu 2011.07.19. 22:05:52

Elsütőbillentyű! :)))
Kegyetlen jó ez a sorozat, a részek végénél mindig zavar a cliffhanger érzés, hogy nem tudom tovább olvasni a sztorit.

sierrahun 2011.07.21. 22:43:49

@Minorkavidor: Köszi. :)

Azt hiszem, most két másik anyag is kész van, először azok fognak jönni előreláthatólag.

Fradista Utazó · http://attus.hu 2011.07.23. 11:29:27

Csak az zavar egy kicsit, hogy a 2-3. részből bizonyos részleteket elfelejtettem már, vissza kellett olvasni, de amúgy tényleg jó.
Na, most meg olyat csinálsz, mint a többéves tévésorozatok, hogy a szezon utolsó részének utolsó másodpercében rálőnek valakire, és csak jövőre derül ki, mi történt? ;-)

Egy észrevétel: a cikk közepén azt írod, Juszupovot 1917. december 17-én hallgatták ki. Ez több okból is valószínűtlennek tűnik, gyanítom, hogy elírás, és az a vallomás '16-ban, azaz a gyilkosság reggelén született.

Az 5. részből ki fog derülni, hogy mi késztette vajon az összeesküvőket, hogy a valóságtól sokszorosan bonyolultabb módon írják le a későbbiekben az eseményeket? Ennek látszólag az égvilágon semmi értelme nincsen.

sierrahun 2011.07.24. 00:05:08

@Fradista Utazó: Most, hogy mondjátok, valóban talányosnak néz ki, hogy miért éppen ebben a dramaturgiai pillanatban ér véget a 4. rész. Az egész sztori tudatában ez logikus szakaszhatárnak tűnt.

A dátumot valóban elírtam, köszi, hogy észrevetted. Átjavítottam.

A harmadik kérdés elég bonyolult választ igényel és mivel szándékokról van szó, sok benne a találgatás. Ezzel eddig nem akartam foglalkozni, de ha van igény rá, akkor írok róla egy pár szót.