hami 2013.12.13. 18:00

Kritika: Total War Rome II

rome21.jpgA poszt tárgyát képező játék valószínűleg az idei év egyik fő csalódása, a stratégiai játékokat kedvelők körében pedig a fő csalódás (bár azért akadnak versenytársai, lásd az EU4 posztot). A Total War sorozat eddig lényegében minden újabb résszel hozott egy vállalható szintet, sok rajongóval. A fejlesztők ráadásul igen komoly kampányt folytattak a következő rész népszerűsítésének érdekében, főleg a Facebookon, így aztán igen váratlanul ütötte ki a játék a vásárlókat. A metacritic user score (az a pontszám, amelyet a mezei olvasók, nem pedig a hivatásos kritikusok adnak) mindent elmond erről. Az is megér egy misét persze, hogy miért tátong akkora szakadék a hivatásos "kritikusok", és a szimpla userek között, bár aki kicsit is otthon van a játékiparban, az valószínűleg tisztában van azzal, hogy itt már nincs olyan, hogy független kritika. Az mondjuk érdekelne, hogy hogyan lehet megvenni komoly oldalakat, hogy feldicsérjék a játékot, amikor az minimális játékidő után is látszik, hogy szar. Mert ez így már azért erősen közel van a fogyasztók megtévesztéséhez. A játék ugyanis még most, a sokadik patch után is közel van a játszhatatlanhoz - több okból is. Egyrészt még mindig rendre azzal szoktam abbahagyni, hogy valamilyen bug miatt CTD van (crash to desktop, összeomlás miatti kilépés). Másrészt a bugokon túl néhány koncepcionális újítás is erősen ebbe az irányba szorítja. De nézzük részletesen.

rom23.jpg
Ami a legfontosabb: a játék a Shogun II átszkinnelt (grafikailag átdolgozott), és kicsit lebutított változata. Értelemszerűen az egységek grafikai megjelenésén változtatni kellett, de a játék motorja ugyanaz. Ilyenkor én mindig el szoktam gondolkodni, mi tart egy fejlesztésen évekig, a motor adott, a grafikai átdolgozás nem programozókon, hanem grafikusokon múlik, a kódban meg ránézésre nincs akkora mennyiségű változtatás, ami több évig tartó fejlesztést indokolna. Aztán persze lehet, hogy ebben tévedek, de valaki hozzáértő írhatna erről pár szót. Mindettől függetlenül ezt a látszólag nem olyan nagy mennyiségű munkát sem sikerült a fejlesztőknek túl jól megoldani. Korábban a Shogunról azt írtam, hogy a játéknak hatalmas a hangulata, grafikailag nagyon eltalálták. Na ez a Rome II-re egyáltalán nem igaz. Az a fajta minimalista stílus, ami a Shogun II-ben nagyon bejött - mert a 16. századi japán hangulatvilágot nagyon jól visszaadja, az itt bántóan primitív. Ezen felül pedig ott vannak a bugok. Ráadásul az újabb, és újabb patch-ek után újabb, és újabb bugok (saját tapasztalat).
A fejlesztők aztán követték azt a mostanában szokásos, és jól bevált formulát, miszerint ha új játékot adsz ki, akkor az legyen lényegesen egyszerűbb, mint az előző. Bizonyos elemeit nézve már a Shogun II is le volt butítva a korábbi Total War epizódokhoz képest, de ebben valóban sikeresen lépett tovább a fejlesztőgárda. A (korábbi részekben sem túlzottan bonyolult) gazdasági rendszer borzasztóan leegyszerűsödött, de ugyanakkor sikerült még ezzel együtt is úgy kiadni a játékot, hogy valamelyik javításban változtatni kellett rajta. Ugyanis addig lényegében nem volt értelme annak, ha épületeket építettél. A játék jelen állapotában sem nagyon van, de valamivel több, mint eddig.
Újításokról ugyanakkor nem nagyon beszélhetünk, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a térkép provinciáit továbbosztották régiókká. Vagy inkább a térkép provinciáit átnevezték régiókká, és 2-4 régió összepakolásával kreáltak provinciákat. Ez az újítás egyébként teljesen értelmetlen. Minden provinciának van egy főbb városa, amelyben többféle épületet lehet építeni (ami ugye, amúgy nem jár túl nagy haszonnal), a többiben meg kevesebb félét. Aztán a kultúrát provinciaszinten számítja a játék. Tehát a kultúra a provincia minden régiójában ugyanolyan. Na most, nézzünk meg egy gyakorlati példát! Adott egy provincia, amelynek az a neve, hogy Magna Graecia, ez magában foglalja Brundisium, Cosentia, Syracusae, és Lilybaeum régiókat. Az első kettő római, a harmadik független görög, a negyedik karthágói uralom alatt van. A fővárosa Brundisium. Kulturálisan mindegyik régió többségében római, a karthágói is, a görög is. Mert a kultúra provinciaszinten számolódik. Ráadásul mivel Róma kezén két régió is van (az egyik pedig a főváros), ezért a kultúra eleve a római irányába fog eltolódni, ami a nem római régiókban csökkenti a rendet, és előbb-utóbb felkeléshez vezet. A szirakúzaiak fellázadnak saját maguk ellen, érted? És ezen kívül sok jelentősége nincs a provinciáknak. Küldetéseket lehet teljesíteni, ha birtokolsz teljes provinciákat, amiért pénzt kapsz, illetve vannak ediktumok, amiket teljesen birtokolt provinciákra lehet kiadni. És ez az egyetlen lényegi újítás, mert a többi, amit vélhetően annak szántak, lényegében leegyszerűsítés.
Érdekes dolog a történeti hűség is. A Facebookon a fejlesztők büszkén újságolták, hogy itt aztán tényleg nagyon utánanéztek mindennek. Nos, a játékban ez nem tűnik fel. A térkép bár örvendetesen sok régiót tartalmaz a korábbi Total War-okhoz képest, de azok döntő többsége ovális, vagy konvex alakú valami, a térkép mindegyik fertályában kb. azonos méretűek, korrekt történeti határok elég kevés helyen vannak. A térkép a Brit-szigetektől egészen Baktriáig tart (India már nem elérhető), illetve a Balti-tengertől a Szaharáig. Ez önmagában jó. Kár, hogy lényegében minden régió ugyanolyan (leszámítva, hogy a kultúra más - de annak sok jelentősége nincs, illetve kezdéskor van egy kis különbség abban, hogy hány darab épületet lehet építeni (3-4 a maximum, a legtöbb meg 2-ről indul...). Az a baj ezzel, hogy így lényegében arra érdemes terjeszkedni, amerre kisebb az ellenállás. Vagyis általában arra, amerre az adott hatalom amúgy nem terjeszkedett. 

rome22.jpg
Ott vannak még az elnevezések: provinciák, régiók, hadvezérek, stb. nevei. Mind latin. Igen, a görögök is. A keleti provinciák is. Kultúrák: ezt sem bonyolították túl. Egyrészt pár kör alatt teljesen meg lehet változtatni egy provincia kultúráját megfelelő épületek megépítésével, de még ez sem feltétlenül szükséges, elég bizonyos karaktereket ott állomásoztatni. Pár száz év romanizáció/hellenizáció helyett a játékban ez csak pár év, nehogy megfáradjon a kedves játékos. És egyébként e téren sem vitték túlzásba a történeti hűséget, mert van kb. 8-féle kultúra: római, görög, pun, kelta, germán, keleti, nomád, afrikai. Dalmatia provincia pl. görög. Thrákia is. A teljes. Magna Graecia-t említettem már.
Katonai egységek: A Total War sorozat végső soron a csatákról szól (amiket amúgy szintén jó erősen lebutítottak, de ez a fentiek fényében gondolom már nem is meglepő). Nos, itt sem vitték túlzásba a dolgot, van összesen olyan 5-6-féle egység (lándzsás, kardos, lőni tudó gyalogság, lovasság, lovasíjász, és ostromgépek), és ennyi. elnevezésekben, hasznosságban, erősségben van némi különbség. Oké, az alap Total War-ok nem voltak ezen a téren túl szofisztikáltak eddig se. Az viszont kimondottan bántó, hogy Kr. e. 3. században praetoriánusod lehet Rómával. Ami a slusszpoén, hogy a szárazföldi egységeket nem kell hajókkal hurcolászni tengeren. Ha tengerre lépnek, automatikusan hajóba kerülnek. Mint a Civ 5-ben. Sőt, tengeri csatákat is lehet velük vívni. Én csak azt nem értem, miért került 16-os karika a játékra. Biztos véresek a csaták...
Az is egyfajta újítás, hogy minden provinciát valamilyen aktív hatalom ural. Ennek két fő következménye van: egyrészt nagyon sok az egyrégiós hatalom, emiatt a körök léptetése lassú. Gyorsult már a megjelenés óta, de nem eleget. Másrészt ezeket az egyrégiós minorokat azért úgy rakták össze, hogy veszélyesek lehessenek, ezért mindegyiknek van legalább egy teljes (azaz 20 egységből álló) hadserege. A nagyobbaknak sincs egyébként ennél több az elején. A gép természetesen csal, mert amúgy nem tudná ezt fenntartani, de éppen ezért bármilyen újonnan elkezdett játékban elő szokott fordulni, hogy a komolyabb hatalmak, mint például Karthágó, Róma, Egyiptom, a Szeleukida birodalom pl. egyszerűen eltűnnek a barbárok csapásai miatt. Karthágó leginkább azért, mert a tőle délre levő szaharai barbárok rohanják le. Rómát leginkább az szokta megszüntetni, hogy sok mindenkivel van harcban, a Ptolemaida Egyiptomot szintén afrikai, a Szeleukidákat pedig arábiai minorok szokták megverni. És hogy miért? Összességében kb. ugyanakkora ezeknek a hadereje, mint a minoroknak, de az utóbbiaknak koncentrált, az előbbieknek pedig nem. Így sorra elvesztik a provinciáikat. A történethez az is hozzátartozik, hogy Karthágó és a Szeleukidák messze nem úgy néznek ki, mint anno a valóságban. Karthágónak van 4 régiója, egy Afrikában (ez maga a város), egy az Ibériai-félszigeten, egy Szicíliában. A többi olyan frakcióhoz tartozik, akik Karthágó kliensállamai (kettő ilyen van). Így Karthágó gazdaságilag, és katonailag is gyenge, eleve komoly kihívás vele játszani. A Szeleukidák pedig csak Szíriát birtokolják lényegében, a többi területük számtalan kliensállamé. Feltételezem, a két hatalom ilyen megcsonkítása egyfajta egyensúlyteremtés miatt lehetett indokolt, de ez inkább azt mutatja, hogy az alapok rosszak. Nem teljesen világos, miért nem lehetett úgy megoldani az egészet, mint a régi RTW-ben, és kreálni egy passzív semleges frakciót, és annak adni a játszható hatalmakhoz nem tartozó régiókat. Esetleg időnként kijönne onnan valami barbár sereg, de a jelenlegi formában ez a sok egyrégiós hatalom sem segít a játékon. És ez sajnos nem bug, hanem rossz koncepció következménye.  

rome24.jpg
Igazából nekem teljesen érthetetlen ez az egész, amit a Creative Assembly összehozott. Adottak voltak a korábbi játékaik. Adottak voltak a korábbi játékaik modjai (mint pl. az Europa Barbarorum, amit ha egy-az-egyben "lekoppintottak" volna - azért írtam idézőjelben, mert az az ő szellemi tulajdonuk annak ellenére, hogy nem ők hozták össze) senki nem szól semmit. Semmi különöset nem kellett volna csinálni, csak a korábban már jól bevált elemek mellé odarakni a történeti hangulatot, hűséget. De nem tették. Ehelyett összehoztak egy játékot, amelyik történeti hűsége kérdéses, játszhatósága elég korlátozott, és a benne levő potenciál is minimális.  Ez utóbbihoz, hogy érthető legyen: a legtöbb játék mostanság beta állapotban jön ki. Van, amelyiket már eleve így adnak el (sőt, alpha státuszú játékot is lehet venni már Steam-en, amelyikből valamikor majd lesz egy játék), van amelyiket névleg nem. Ezek egy részének van arra esélye, hogy egy-két év múlva lesz is belőle valami. Na a Rome II nem ilyen, nem pusztán a bugok miatt játszhatatlan. Teljesen egyetértek egy kommenttel, amit nem emlékszem már hol olvastam: "This game is a massive fail of project management". Azaz ez a játék egy óriási projekt menedzsment kudarc. Csak egy dolgot tudok mondani a végére: Nehogy megvedd!

A bejegyzés trackback címe:

http://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr325680156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Teodóra Pető 2013.12.30. 03:03:47

Szia! Csak annyit kérdeznék, hogy melyik módot ajánlod a teljes total waros szériából, ha a politikai és a kulturális harcok érdekelnek jobban, illetve szeretnék egy nagyon bonyolult gazdaságot is.
Köszi!

sanyix 2013.12.31. 01:07:43

hát... ez durva.
Én az RTW1-et játszottam sokat, meg a medieval 2-t, többit nem mert csak a római, és az európai középkor érdekel, de ezek szerint akkor maradnak ezek :D

hami · http://toriblog.blog.hu 2014.01.08. 16:55:41

@Teodóra Pető: az engine nem igazán kedvez a gazdaságmenedzsmentnek, nem arra van kitalálva. Amivel én nagyon sokat játszottam, az a Rome Total War Europa Barbarorum modja. Ha jól emlékszem írtam arról is posztot régebben.

labeldar 2014.03.27. 20:25:32

szeva, ismered a Total War Online-t? Kifejezetten a total war játékokra specializálódott, van fórum is, ott még több tippet és leírást olvashatsz, érdemes benézni! ;)
twonline.hu/
twonline.hu/forum/