sierrahun 2011.05.30. 18:00

Raszputyin 1. rész

A könyv borítója

Karácsonyra kaptam meg Andrew Cook: Raszputyint megölni c. könyvét. Először nem sok bizodalmam volt benne. Föltételeztem, hogy banális, közismert dolgokkal traktálnak, de igen kellemesen csalódtam várakozásomban. Cook csupa olyasmit írt, amiről halványlila gőzöm sem volt korábban, pláne hogy Oroszország szinte teljesen kimaradt az érdeklődési körömből. A felszínességről meg annyit, hogy a könyv hetven oldalnyi nyomozati jegyzőkönyvet, képanyagot és bibliográfiát kapott a végére - ennek alapján azt hiszem, elmondható, hogy Cook elolvasta Raszputyinról az emberileg lehetségest. Cook könyve (no meg a Boney M) indított arra, hogy a témát poszt formájában feldolgozzam. A poszt során az akkori orosz naptár szerinti időpontokat adom meg, a gregoriánus naptárral nem szórakozom, mert lényegtelen, hogy nálunk hanyadikát írtak akkoriban.

Sajnos az aktuálpolitika sokszor beleszól a történelem megítélésébe. Mostanában, az alkotmányozási lázban ez még többször előfordul. Ilyenkor néha a történészek is felemelik szavukat egy-egy pontatlanság vagy tévedés, esetleg szándékos történelmi csúsztatás kapcsán, vagy legalábbis árnyalandó a politikusok túlzottan leegyszerűsítő állításait.

 

A politikus politizál, a tüntető tüntet, a cenzor pedig cenzorkodik - bizonyos értelemben mindenki joggal teszi a dolgát, amíg kibírhatatlan sérelem nem éri a köz ügyét. Így március 15-e után sokan kardot rántanának a médiatörvény ellenében és vice versa, ha lenne egyáltalán kardjuk, a lovakat pedig nem lopták volna el a románok vagy legalábbis nemzetünk valamelyik vélt ellensége. Lehet hát hivatkozni az elődökre, de hiába: Petőfit és Kossuthot aligha emlegetné bárki egy lapon sajtószabadság-ügyben, ha alaposan tisztában lenne a történtekkel. Ha. Legendák cáfolata alant, avagy százhatvanhárom éves tanmese arról, hogy minden viszonylagos, még a szabadság (oppardon': szabadosság) is.

 

„Sajtószabadságot, csak ezt ide! /Ez oly nagy, oly mindenható ige /A nemzetben, mint az Isten „legyen”-je / A melylyel egy mindenséget teremte” – írta volt költőnk még 1848 februárjában, s ahogyan azt illik, kellően túlzásokra ragadtatta magát. Tisztában volt azzal, hogy eszméi a cenzúrázott sajtóban nem jelenhetnének meg a maguk teljében; hogy a királyokat fel lehet akasztani, ha már épp van kötelünk, de a politikai agitáció nélkül a forradalom ügye egy lépésnyit se mehet előre. Idézzünk másokat, más korból: Zemplén vármegye egy fiatal követe 1832-ben az ottani közgyűlés színe előtt úgy vélte, hogy két út lehetséges:  „Vagy nyomtatási szabadság vagy a szabadság elnyomása.” S tette hozzá rögtön:  „Út közép itt nincs, én a sajtó szabadságára voksolok”[1] Tizenhat év múlva a pozsonyi országgyűlésen már lesték a szavait; közvetlen eszmetársa, Szemere Bertalan (mecsoda’ pályaív, megint..) 1845-ben a borsodi megyegyűlésen szintén nem kertelt, mikor követi beszédét mondta: „A teendők sorában a legfontosabb a sajtószabadság, amely a szabadságnak s nemzeti fejlődésnek föltétele”. [2] Jegyezzük meg egyelőre ezeket a szavakat. 


Ajrópa' itt van

 

Ha már Kossuthnak az elhíresült március 3-i beszédére utaltunk: sok fontos politikai üggyel szemben akkor és ott a sajtóról meglehetősen óvatosan, többértelműen fogalmazott. Szemere addigra már kidolgozott egy sajtótörvény-tervezetet, de ahogy az a tervezetekkel lenni szokott: száz meg száz vita közepette gyakran elsikkadnak az országgyűlésben, s még az is időbe telik, hogy a sajátjaikat meggyőzzék vele. Hiába fogadták másnap nagy örömmel Kossuth beszédét pesti ifjaink a Nemzeti Körben; másnap azonnal követségbe küldték hozzá Irányi Dánielt, mert a sajtószabadság, „mint az egész alkotmányt megerősítő boltozat”, hiányzott az elképzeléseiből. [3] Az ifjúság szerint. Fogalmaznánk ma is így… legtöbben már az elején elveszítenék a fonalat.

Az alábbiakban egy kolléga kérésének teszünk eleget:

 

Ki volt Horthy Miklós? Nemzetmentő államférfi? Véreskezű diktátor? Erre a kérdésre már számos válasz született, és bizonyára a Kedves Olvasókan is számos válasz fogalmazódott meg. Turbucz Dávid, aki doktoranduszként a Horthy Miklós megítélését vizsgálja, egy széleskörű kérdőíves vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a két világháború közötti korszak legmeghatározóbb politikusa milyen nyomot hagyott a társadalomban. Kérjük a Kedves Olvasóinkat, hogy az alábbi írás elolvasása után a kérdőív kitöltésével járuljanak hozzá ahhoz, hogy minél tisztább képet kapjunk Horthy Miklós társadalmi megítéléséről.

Qedrák 2011.02.14. 18:00

A pomázi Ősbuda

Zimmermann metszetének egy részlete 1600-ból, Dilich nyomán. Egyes Ősbuda-kutatók szerint Ősbudát ábrázolja.

Szeretnénk folytatni a Töriblog hagyományát, és egy újabb népszerű történeti elképzelés, vagy mítosz mögé tekinteni, és megvizsgálni annak valóságtartalmát. Ősbuda és a róla szóló elméletek ma már megkerülhetetlenül részei a magyar őstörténetről és a magyar középkor történetéről szóló laikus diskurzusnak. Tényleg létezett valahol a Pilisben egy eltitkolt dicső vár, vagy város? Tényleg megsemmisítették a Habsburgok, és eltitkolták a kommunisták? Valóban igaz az, hogy a mai történelemtudomány minden erővel el kívánja hallgatni Ősbuda létezését? Attila városa és Árpád sírja tényleg átírná a magyar történelmet? Három részesre tervezett sorozatunkban utánajárunk az Ősbudával kapcsolatos állításoknak.

Az alábbi felhívást a lemiles kollégáktól kaptuk:

A Reprint Kiadó Kft. kutatói ösztöndíjat ír ki nappali tagozatos, történelem szakos egyetemi hallgatók számára. A kutatás témája a magyar és német nyelvterületen, a XVIII-XIX. században elterjedt katonai, nyomdai termékként előállított szolgálati emléklapok keletkezése, története. Az ösztöndíjjal a Kiadó egy összefoglaló jellegű, hiánypótló kiadvány létrejöttét kívánja elősegíteni.
A jelentkezés feltételeit és további részleteket itt olvashattok

Szóval nosza, ne habozzatok, és

Német Kelet-Afrika (a mai Ruanda, Burundi és Tanzánia, Zanzibár nélkül) területe több szempontból is különleges volt földrajzilag. Északi határán emelkedett a Kilimandzsáró hegye, mely Afrika legmagasabb pontja. Északnyugaton a Viktória-tó határolta, mely felszíne alapján a világ második legnagyobb édesvízi tava. Nyugaton pedig a Tanganyika-tó húzódott kb. 700 kilométer hosszan, mely 1500 métert közelítő legmélyebb pontjával a világ második legmélyebb tava. Több mint fél kilométeres átlagos mélysége miatt teljes vízmennyiség (kb. 19.000 km3) alapján is a világ második legnagyobbja. Délre tőle a szintén 600 km hosszú Nyasza-tó (Malawi-tó) képezte NKA határát kb. 300 km-en át. Ez hatalmas mennyiségű viziutat jelentett, amelynek birtoklása fontos stratégiai kérdés volt, tekintve, hogy a szárazföldi áruszállítás, személyszállítás rendkívül lassú és fáradságos volt. Aki a víziutakat ellenőrizni tudta, annak a kezében került a kezdeményezés, hiszen átcsoportosításait az ellenség csak nagy nehézségek árán tudta követni, vagyis a tavak feletti fennhatóság a partvidék feletti ellenőrzést is lehetővé tette. Ezért ebben a posztban körbejárom, hogyan alakult a Nagy Tavak feletti fennhatóság a világháború évei folyamán.

Régi igazság, hogy egy posztnak csak akkor van igazán értelme, ha
 
1. érdekel mást is a téma az íróján kívül,
2. és valamiféle aktualitása van a dolognak.
 
A Szudán történelméről szóló posztsorozat a második kitételnek mindenképpen megfelel: 2011. január 9-én lesz ugyanis a népszavazás Dél-Szudán függetlenségéről, aminek apropóján a nemzetközi és a magyar sajtó kiemelten foglalkozik, vagy foglalkozni fog ezzel a térséggel. Mi ezzel a „rövid” történeti áttekintéssel próbálunk segíteni azoknak, akik szeretnék jobban megismerni a szudáni helyzet biztonságpolitikai és történelmi hátterét. Vigyázat, eléggé távolról fogunk nekifutni, bár erre van elfogadható kifogásunk...

 

Anonymus

Az 1970-es években talán joggal gondolhatták azt a középkori magyar történelmet kutatók, hogy Anonymus datálása kapcsán minden fontosabb kérdést megválaszolt már a történelemtudomány, ezért a III. Béla korabeli keltezést senki nem fogja majd kétségbe vonni. Nem így történt, a nyolcvanas és kilencvenes években a vita a III. Béla és IV. Béla korát elfogadók között bontakozott ki.

 
Kun harcos sisakja Csengeléről (Magyar Nemzeti Múzeum www.hnm.hu)

Az 1279. évi királyi privilégiumok (keresztségi kiváltságlevél) és az 1745. évi Redemptiót lehetővé tevő királynői akarat között eltelt közel 500 évben a kunok és jászok jogállása többször változott. Kezdetben, az első két évszázadban bővültek jogaik, a XV. század végétől azonban az uralkodók igyekeztek őket a jobbágyi (colonus) státusúakhoz hasonlóan állandó adófizetésre kötelezni. Jogaik, kiváltságaik változása így korrelált az érdekérvényesítő erejük változásával, az pedig a mindenkori katonai potenciáljukkal, s azzal, hogy miként változott a hadügyi szervezet a Magyar Királyságban, mennyire illeszkedtek abba. Társadalmi helyzetük rosszabbodása (azaz az adózás állandósulása) katonai szerepük csökkenését kísérte. A korábban elnyert, kiérdemelt jogokat, kiváltságokat az uralkodók ugyan vissza nem vették, olykor-olykor megerősítették, s időszakonként ki is bővítették. Az adózás kérdése a XV. sz. végétől azonban állandósult.

Trefort Ágoston

Előkommunista, protonáci, hazaáruló, nemzetáruló, idegenszívű, magyarellenes, nemzetvesztő, országvesztő stb. kifejezésekkel illették Trefort Ágoston egykori kultuszminisztert egy olyan kijelentéséért, ami valószínűleg el sem hangzott. Elég lehangoló pályafutás egy olyan miniszter számára, aki 16 éven keresztül volt tárcája vezetője. Talán még Magyar Bálintnál is többen szidják manapság.

Anonymus szobra a Városligetben

Pósa püspök, a rovásírásos kódex és a fotótechnikai vizsgálatok után itt az ideje, hogy visszakanyarodjuk a történészi vizsgálatokhoz is. A hetvenes években népszerű elképzelés, hogy t.i. Anonymus Pósa püspök volt, érthető okokból nem aratott osztatlan sikert a történészek körében, és az 1972. évi középkori elbeszélő forrásokkal foglalkozó konferencián szétszedték az elméletet, mint foxi a lábtörlőt. Bár a kutatás szilárdan kitartott a Gesta Hungarorumban említett jó emlékű Béla király III. Bélával történő azonosítása mellett, mindig akadtak kételkedők, akik II., vagy IV. Béla mellett törtek lándzsát.

„Kína lebeg a szemem előtt, nem Konstantinápoly.”

- írta  II. Miklós cár II. Vilmos nevű, szintén nem túl tehetséges kuzinjának közvetlenül megkoronázása után, 1896-ban. A német külpolitika serényen támogatta is az ottani orosz ambíciókat. Csakhogy a Mackó már Korea felé is kinyújtotta mancsát, így a Kínát pont e félsziget miatt kitört háborújában korábban két vállra fektető Japánban megszólalt a vészcsengő. A gazdaságilag komolyan megizmosodott (pl. a vastermelés megtízszereződött 1890 és 1900 között) Oroszországgal azonban se kedvük, se merszük nemigen volt összeakaszkodni, hiszen náluk 1890-ben még épp csak elindult az iparosodás (az első komoly vas- és acélművet csak 1896-ban, az óriási kínai hadisarcból tudták megépíteni). Ezért a japánok kompromisszumos javaslatok sorát küldték 1903-tól Szentpétervárra. Egyszer már lenyelték, hogy az általuk a kínai  háborújuk során meghódított Port Arthurt át kellett adják de facto az oroszoknak, most pedig elismerték volna fennhatóságukat egész Mandzsúria felett, ha azok meghagyják nekik Koreának az északi részét is.


A világhálón számos olyan hír kering, amely szerint léteznek a magyar történelemmel kapcsolatos, általában az MTA által eltitkolt dokumentumok, amelyek alapjaiban változtatnák meg a magyar történelmet. A Kassai Kódex egyike azon történelmi forrásoknak, amelyeket, állítólag az akadémikusok eltitkolnak, és nem is foglalkoznak vele. Valójában azonban ez nem igaz, a történészek foglalkoztak a Kassai Kódex-szel, és elég lehangoló eredményre jutottak. Az ezzel kapcsolatos wikipédiás cikk pedig ezen írás születésekor meg sem emlékezik arról, hogy melyek voltak a főbb problémák a kódex eredetisége körül, érthetetlen módon inkább a Fehér Mátyás Jenő személyével szembeni érvekre koncentrál. (Arról nem is beszélve, hogy a Györffy Györgynek az 1971-es Történelmi Szemlére történő hivatkozása téves, ott ugyanis tudomásom szerint nem említi meg a Kassai Kódexet.)

Ligeti Lajos szobra Anonymusról a Városligetben

A hatvanas-hetvenes évek az Anonymus-kutatás egyfajta csúcspontját jelentették, napvilágot látott több komoly és komolytalanabb munka is a névtelen jegyzővel kapcsolatban. Még a rovásírás is kapcsolatba került a Gesta Hungarorummal. A történészek már-már dűlőre jutottak, és III. Bélát fogadták el P. mester „dicsőséges Béla királyának”, de a részletkérdésekben nem történt meg a kiegyezés.