A Spanyol Köztársaság bukása    A köztársasági lobogó 1938 nyarán a republikánusok egy grandiózus, mindent eldöntő offenzívával akarták visszavetni a francóista erőket. A köztársasági…

A besózott KarthágóNincs ember a Földön, aki ne ismerné Karthágó lerombolásának és sóval behintésének legendáját. A harmadik pun háborúban a római csapatok háromévnyi harc után földig rombolták Karthágót, és a város helyét felsózták. Ebből a legendából azonban…

  Francisco Franco A spanyol polgárháborúról szóló sorozatunkat a belchitei ütközettel fejeztük be, amely 1937. augusztus 24-e, és 1937. szeptember 6-a között zajlott. 1937 végére azonban nyilvánvalóvá…

Deák Ferenc Most, hogy közeledik a 2010. évi országgyűlési választások időpontja, talán nagyobb érdeklődés övezi azt a kérdést, hogy a parlamentarizmusnak milyen előzményei voltak Magyarországon. Az első népképviseleti országgyűlési választások 1848-ban…

A Spanyol Köztársaság zászlaja Miután Franco számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a spanyol polgárháború gyors lezárására nincs lehetősége, stratégiát váltott. Az 1936 nyarán-őszén történt dicsőséges nacionalista előrenyomulás után Madrid ostroma,…

Emilio Mola, az Északi Hadsereg parancsnoka 1936. szeptember végén, amikor Varela csapatai felmentették az Alcázart, úgy tűnt, hogy a nacionalista csapatok gyors győzelmet fognak aratni a köztársasági erők felett.Mola tábornok kijelentését, miszerint az októberi 12-i nemzeti…

  Jose Calvo Sotelo emlékműve Előző posztunkban bemutattuk a polgárháború előtti viszonyokat, és egy olyan országot, amelynek politikai porondján a helyzet pattanásig feszült volt. A lázadás kirobbantására…

a Spanyol Köztársaság zászlaja A spanyol polgárháború a középiskolai tankönyvekben alig több, mint egy lábjegyzet, és a második világháborúról szóló számos népszerűsítő kiadvány is csak annyit jegyez meg róla, hogy Franco csapatai végül legyőzték a Spanyol…

II. Ulászló magyar király Kevesen tudják, hogy Mátyás halála után, alig három évtizeddel Mohács, és mintegy ötven évvel Buda elfoglalása előtt, felmerült az ország több részre szakítása.   A király nélküli ország Bár Mátyás közelgő halálára…

Aragóniai Beatrix Mátyás uralkodásának külpolitikai eseményeit végigkövethettük sorozatunkban, azonban már a kortársak számára is látványos volt a törökverő Hunyadi János fiának elfordulása az Oszmán Birodalom elleni küzdelmektől. Mátyás uralkodásának a végén azonban…

Hunyadi Mátyás ábrázolása Mátyás uralkodása alatt Magyarországnak szinte nem akadt olyan szomszédja, amellyel ne keveredett volna valamilyen katonai konfliktusba. Előző posztunkat a III. Frigyessel megkötött békével zártuk, amely révén Mátyás végre…

Előző posztunkban részletesen foglalkoztunk Mátyás király származásával, és gyermekkorával, most pedig az uralkodóként eltöltött éveit vesszük számba. Mátyás uralkodását leginkább összeesküvések jellemezték, a király uralkodása során kénytelen volt folyamatosan…

Írásunk befejező részében a Kr. e. 311-ben megszületett átmeneti békétől egészen a középiskolai tankönyvekben emlegetett három állam (az Antigonidák Makedóniája, a Szeleukidák hatalmas birodalma, és a Ptolemaidák Egyiptomának) kialakulásáig. A Kr. e. 311-es béke, amelyet…

Az előző írásunkban bemutattuk, hogy Nagy Sándor halála után hogyan alakult birodalmának története, egészen az általa kijelölt utódjának, Perdikkasznak a haláláig. Perdikkasz meggyilkolása az egyiptomi hadjárat idején csak tovább növelte a birodalom felosztásában érdekelt…

Újabb ókori sorozatunkban Nagy Sándor államának a szétesését kívánjuk bemutatni.  Erről a korszakról a középiskolában igen kevés hangzik el, Nagy Sándor halála után jóformán a következő gondolat az, hogy megalakul a birodalom területén a három utódállam, a…

süti beállítások módosítása