Gjergj Kastrioti Skënderbeu (Kasztrióta György, Szkander bég) történetének előzményeként nézzük meg egy picit a mai Albánia területén végbemenő eseményeket - mert ezek önmagukban is érdekesek lehetnek. A történetünk itt két szálon fut: egyrészt érdekes az albánok…

Az alábbiakban Kacsinecz Krisztián posztját olvashatjátok: Samo romantikus ábrázolásaA legelfogadottabb nézet szerint a szlávok őshazája valahol a Dnyeper és a Visztula folyók között terült el. Innen vándoroltak a különböző szláv törzsek…

Herakleiosz legyőzi Huszraut És ezennel elérkeztünk hosszú sorozatunk utolsó részéhez. Az események, mint emlékszünk felgyorsultak kissé. Maurikioszt meggyilkolták, a trónbitorló Phókasz tevékenysége nem segítette elő a birodalom integritásának megőrzését, II.…

Maurikiosz az első azon császárok sorában, aki reformjaival változtatásaival (inkább használjunk másik szót, ez nem cseng túl jól) hozzájárult ahhoz, hogy a szinte minden határa mentén háborúra kényszerülő birodalom valamelyest sikerrel álljon ellen a nyomásnak. Maurikiosz…

II. Tiberius Constantinus, és hadvezére, majd utóda, Maurikiosz 578-ban Constantinopolisból új magister militumot neveztek ki keletre, mégpedig a kappadókiai Mauríkioszt. A következő évtizedek eseményeinek…

A lazikai háború lezárultával nem sok minden változott a korábbiakhoz képest. A status quo állt helyre ismét. De annak ellenére, hogy a két nagyhatalom közötti háborúk nagy része rendre ide vezetett, számtalan folyamat okozta azt, hogy ezt a status quo-t mindkét nagyhatalom…

Az ibériai háború végső soron római vereséggel végződött kr. u. 531-ben. A Szasszanida állam megszilárdította fennhatóságát a kaukázusi Ibériában, ugyanakkor a békeszerződés elismerte, hogy a vele szomszédos Lazika a bizánci befolyási övezetbe tartozik. Lazika alapvetően…

Lassan fél éve abbamaradt sorozatunkat folytatnánk, mert még nem értünk a végére, és nem mellesleg azért, mert a nép követelte. Sajnos, már nincs olyan sok rész hátra, de most következnek a legjobb részek. De hagyjuk a spoilereket. A 6. századra a népvándorlás lecsengett, ami…

Ahogy ígértük, a Habsburgokról és a magyar őstörténetről szóló posztunkban, külön foglalkozunk a Magyar Szent Koronát érintő kérdéskörrel. Vajon valóban II. József utasítására törték meg a Magyar Szent Korona egységét? Tényleg Bécsben került rá a két császár, és…

Fehér hun érme Mint a korábbi postban már írtam, az ötödik században nem tört ki több háború a két birodalom között. Ennek az a nagyon egyszerű oka volt, hogy mindkettőnek akadt olyan ellenfele, hogy egy támadó háborúra gondolni se merjen. A bizánci eseményekről ebben a…

Róma I. Theodosius alattŐ pedig Theodosius személyesen Sorozatunkat ott hagytuk abba, hogy a 4. század végén a Szasszanidák kerültek nyerő helyzetbe. A római uralom visszaszorult Szíriára és Kis Ázsiára, elvesztették a fennhatóságukat stratégiai jelentőségű mezopotámiai és…

Tomiszláv, az első horvát király A horvát királyság megalakulásával egy időben elég jelentősen megváltozott a Dalmáciával szomszédos térség geopolitikai helyzete, és nem csak azért, mert maga a régió egy királyság központi területévé vált. Északon, a…

Dubrovnik (Raguza) fallal körülvett óvárosa Az avarok kárpát medencei megjelenése 567 - 568-ban ismét újabb szenvedést hozott Dalmáciának, de ezúttal olyat, amelyet már nem tudott kiheverni. Új korszak kezdődött a térség életében, és ez az első időszak, amikor…

Kedves olvasó, a hosszúra nyúlt bevezető után lássuk hát végre, hogy hogyan történt a szicíliai vecsernye, és miért mondhatta kétszáz évvel később XII. Lajos francia király a spanyol követnek, hogy "Milánóban fogok reggelizni, és az ebédet már Rómában fogom…

Az ariánusok és a nesztoriánusok kiválásával még nem ért véget a korai keresztény irányzatok formálódása. A kulturálisan sok szempontból heterogén mediterráneumban tovább folyt a keresztény irányzatok differenciálódása, amely végső soron a kereszténység súlypontjának…