Német Kelet-Afrika (a mai Ruanda, Burundi és Tanzánia, Zanzibár nélkül) területe több szempontból is különleges volt földrajzilag. Északi határán emelkedett a Kilimandzsáró hegye, mely Afrika legmagasabb pontja. Északnyugaton a Viktória-tó határolta, mely felszíne alapján a…

Régi igazság, hogy egy posztnak csak akkor van igazán értelme, ha   1. érdekel mást is a téma az íróján kívül, 2. és valamiféle aktualitása van a dolognak.   A Szudán történelméről szóló posztsorozat a második kitételnek mindenképpen…

Ott tartottunk tehát, hogy 1915. június 22-én valamivel dél után a britek hatalmukba kerítették Bukoba városmagját. A britek által ejtett hadizsákmány a következő volt: 67 lőfegyver 32.000 darab kézifegyverhez való lőszer A 7,5cm-es C73-as 24 darab hozzávaló…

Ott hagytuk magukra szegény briteket, hogy 1915. június 21-ről 22-re virradó éjszaka majd megvette őket az isten hidege. Fél hatkor Stewart dandártábornok meleg ételt vitetett a vacogó katonáknak. A sereg hadtápközpontja vélhetőleg a 3KAR és a stáb főhadiszállásának…

Az eddigi posztokat salátamódszerrel szültem meg: többfajta forrás információit vetettem össze, gyúrtam egységes szöveggé. Ettől most eltérek, és egy az egyben egyik kedvenc forrásomra, Harry Fecitt őrnagyra támaszkodva mutatom be a bukobai hadműveletet, kizárólag brit…

   A támadás híre megérkezik   A menekülő német katonák déli irányban tűntek el a láthatáron, céljuk a Mwurnoni közelében levő katonai tábor volt. Innen értesült Jassin elfoglalásáról von Lettow-Vorbeck a karácsonyi miséről kijövet. December utolsó…

Amikor Betrandon de la Brocquiere (?-1459), III. (Jó) Fülöp burgundi herceg főlovászmestere 1433 tavaszán a szentföldi zarándokútjáról (konkrétan Damaszkuszból Konstantinápolyon keresztül) hazafelé Magyarországon át utazott, elsőként tett említést arról, hogy Zsigmond a…

1546 februárjában Ferdinánd megbízta a Perényiekkel az ismert birtokperek révén "perben, haragban" álló ruszkai Dobó család tagjai között addig önálló, jelentősebb katonai megbízásban nem részesített, de évtizedes katonai élete alapján arra alkalmasnak gondolt Dobó…

Azután, hogy az 1. részben bepillantottunk a XVI. századi birtokrendszer 'szövevényes' világába, ebben a részben konkrétan áttérünk Dobó István, és a ruszkai Dobók életútja áttekintésére.   Kályhacsempe töredékek a Dobó-család címerével, 16.…

Dobó Istvánt, az egri hőst, a vitézségből példát adó embert jól ismerjük, de volt Dobó Istvánnak egy másik arca. Az elhivatott (egyesek szerint gátlástalan) birtokszerzőé. Más szempontból viszont "csak a jogos örökségét igyekezett visszaszerezni". E négyrészes poszt Dobó…

Sorozatunk következő részében a különféle nyugati harcművészeti rendszerek közül a német hosszúkardos iskolát mutatjuk be, melynek alapjait Johannes Lichtenauer fektette le az 1300-as évek második felében. Ennek oka egyrészt az egykorú források, valamint a modern tanulmányok,…

Harcművészet a középkori Európában – vívókönyvek és vívómesterek A blog nyájas olvasói fölös szabadidejükben bizonyára elgondolkodtak azon, hogy a címsor mellé illesztett képek honnan származnak. Amennyiben e szorgos kutatómunka zsákutcába jutott volna, akkor álljon…

lécci 2009.07.09. 23:11

Történeti panorámák

 A Feszty-körkép (részlet) Aki járt már olyan helyen, ahol láthatott történelmi tablót körpanorámaként, az, ha magára a képre, annak részleteire, jeleneteire nem is, de arra, hogy járt-e ott, s látta-e, biztos jól emlékszik. Mert az olyan maradandó.…

 4 zavaros parancs, 4 viktoriánus kori katonatiszt, 119 halott ember és 375 elpusztult ló. Számokban, röviden így lehetne leírni a brit hadtörténelem egyik leghírhedtebb epizódját, 670 huszár, ulánus és könnyűdragonyos öngyilkos rohamát a Krím-félszigeti…

 A lepantói csata vezérei (balról az első Don Juan de Austria) Ott hagytuk abba (már elég régen…) Don Juan de Austria történetét, hogy az ifjú bastard 1570-re kevés áldozattal, de határozottan és gyorsan felszámolta az alpujarrasi moriszkó lázadást…