Korábbi postunkban már foglalkoztunk a témával, de most egy kicsit bővebben visszatérnénk a középkori szerb állam történetére. Bár a szerb királyság csak kevesebb, mint 200 évig állt fent, az adott történelmi korszakban vitathatatlanul jelentős szerepet töltött be a Balkán történelmében, majd némiképp hirtelem váltással a szerb államalakulat teljesen eltűnt a történelem színpadáról több, mint 500 évig.

 A szerb királyság 1217-ben jött létre az első király, Stefan Nemanja Pápa általi megkoronázásával. Maga ez a tény is érdekes, lévén a szerbek ortodoxok voltak, mégis a katolikus egyház feje volt az, aki elismerte a királyságukat. Ennek az a valószínű oka, hogy az ortodox ügyeken egyedül illetékes konstantinápolyi pátriárka erre nem volt hajlandó, nem kívántak még egy Bizánccal egyenrangúnak számító államot elismerni. Ugyanerre az időre tehető az önálló szerb ortodox egyház létrejötte, amelyben Szent Szávának, Stefan Nemanja legkisebb fiának voltak elengedhetetlen érdemei.

Highslide JS

Stefan halála után fiai örökölték a trónt, Radoslav, Vladislav, majd Stefan Uroš, közülük a harmadik, Stefan Uroš uralkodott hosszabb ideig, az első két testvér uralmát felkelések döntötték meg. Stefan Uroš uralkodása idején a balkáni helyzet egyre kedvezőbbre változott: a szerb állam fő riválisának számító Epiroszi Despotátus, és Bolgár Cárság egyaránt hanyatló korszakába lépett, ami a szerb királyt terjeszkedésre serkentette. Nem mondhatni azonban, hogy ezt jól ki tudta volna használni: Dubrovnik meghódítása nem sikerült, majd a Dunától délre található magyar bánságokat próbálta megszerezni, de itt is vereséget szenvedett, kénytelen volt a magyar királyt, V. Istvánt hűbérurának elfogadni. Uralmát a fia, Stefan Dragutin döntötte meg, aki nem mellesleg V. István veje volt, és jelentős birtokokkal rendelkezett magyar területen (az uralma alatt álló területeket szokás szerb részről Syrmiai Királyságnak is nevezni, bár ez "költői" túlzás lehet, nem tudunk arról, hogy a Szerémség és a Macsói Bánság kiszakadt volna Magyarország területéből. Stefan Dragutin lemondani kényszerült a trónról 1282-ben egy baleset miatt az öccse, II. Stefan Uroš javára. Ez a következő terjeszkedési fázis időszaka. Egyrészt, még Stefan Dragutin az, aki kiterjesztette a szerb fennhatóságot a Dunától délre levő magyar bánságokra, mégpedig békés úton, egyszerűen azzal, hogy feleségül vette a magyar király lányát. Igaz, ezek a területek nem szakadtak el a Magyar Királyságtól, de mint hűbérbirtok, a szerb uralkodó család kezébe kerültek. Már II. Stefan Uroš uralma alatt jelentős területeket szerzett meg a két testvér a Vidini Bolgár Cárságtól, így elérték a mai szerb - bolgár határ környékét. (a Stefan Nemanja országát ábrázoló térképen jól látszik, hogy a Morava folyó völgye még határterület volt, ugyanúgy, mint Koszovó). Végül, 1282-ben II. Stefan Uroš elfoglalta Skopjét. E sikereket az tette lehetővé, hogy mindkét jelentősebb versenytárs, a Bolgár Cárság, és Bizánc is gyenge volt. A bolgár államban állandósulóban volt a feudális széttagoltság, Bizánc pedig már nem tudott magához térni a negyedik keresztes hadjárat okozta pusztulás miatt. A század végére ugyan visszaszerezték Konstantinápolyt és a thrákiai és epiroszi területeiket, de Anatóliában újabb ellenségük támadt: az oszmán törökök, akik a század végére kiszorították onnan Bizáncot.

II. Stefan Uroš uralkodásának végére a szerb állam a térség legerősebbjei közé emelkedett. Egyedül az északi irányú terjeszkedés előtt zárult le a lehetőség, mivel az újra megerősödő magyar állam egyértelműen erősebb volt náluk, a Duna menti bánságok visszakerültek magyar fennhatóság alá. Ez nagyjából kijelölte a további terjeszkedés irányát dél felé. A következő évtizedekben III. Stefan Uroš uralkodása alatt már a bolgár és bizánci uralkodó szövetségével szemben is eredményesen tudtak védekezni, majd IV. Stefan Uroš Dušan uralkodása alatt a szerb állam elérte kiterjedésének a csúcspontját. Dusán kedvező külpolitikai körülmények között terjeszkedhetett: mivel rokonságban volt a bolgár uralkodócsaláddal, Bulgária megszűnt ellenségnek lenni, és nem veszélyeztette a későbbiekben sem a szerb államot. Ez pedig azt jelentette, hogy a két lehetséges ellenfélből egy kiesett, csak a még mindig meglehetősen gyenge Bizánc maradt meg ellenfélnek. Nagy Dušan 1342-ben indult meg Bizánc ellen, és szerezte meg a nyugat balkáni bizánci területeket: kiterjesztette a fennhatóságát először Albániára, majd Epiroszra és Thesszáliára, végül Thrákia nyugati részére is. Sikerei azonban kedvezőtlen folyamatokat is elindítottak: egyrészt, a meghódított területek jelentős részét hűbéreseinek kellett adnia, hogy a szerb állam hatalma fennmaradjon, ez a tartományurak hatalmának emelkedésével járt. Másrészt, a sarokba szorított Bizánc, amelynek Dusan a létét fenyegette mivel ő maga akart császár lenni, kénytelen volt másik ellenségéhez, az oszmán törökökhöz fordulni segítségért.

Highslide JS

 

Közvetve tehát a szerb terjeszkedés váltotta ki az oszmánok európai megjelenését. Dusan sikereinek csúcsán 1355-ben elhalálozott, így nem élhette meg, hogy a semmiből egy veszedelmes ellenség emelkedik fel Szerbia határai mentén. A fia meg nem örökölte a képességeit, V. Stefan Uroš gyenge kezű uralkodónak bizonyult: Dusan birodalma felbomlott, fia csak névlegesen uralkodott felette, a hatalom viszont a tartományurak kezébe került. Ez sorsdöntőnek bizonyult, a szerb állam nem tudott reagálni a villámgyors török terjeszkedésre. A gyorsan gyarapodó muszlim hatalom először a thrákiai bizánci és a bolgár területeket szerezte meg, és nagyon hamar határosak lettek a Szerb Királysággal. Az egymással is harcoló bolgár tartományurak (akik a törököket sok esetben szövetségesként hívták az ellenfeleik legyőzésére) nem voltak képesek összefogni ellenük, Bizánc pedig pont a szerb terjeszkedés hatása miatt gyengült meg, majd Gallipoli és Adrianopolis (ma Edirne) elvesztése után magát Konstantinápolyt is elvágta a török terjeszkedés a császár dél balkáni birtokaitól.

A szerb oligarchák ugyanakkor komolyan vették a muszlim terjeszkedést, és végül 1371-ben hadjáratot indítottak a közben a székhelyüket Adrianopolisba áttevő Oszmán Birodalom ellen. A hadjárat teljes kudarc volt. A források szerint a törökök egyszerűen egy éjszaka rajta ütöttek a Marica folyó partján letáborozó szerb lovagok táborán, és óriási veszteségeket okoztak: a szerb nemesség nagyobb része elpusztult az ütközetben. Ebben az évben meghalt az utolsó Nemanja, V. Stefan Uroš is. A győzelem után ottománok a bolgár állam, és a bizánci területek gyors elfoglalása után pár éven belül Koszovóig szorították vissza a szerb államot, elfoglalva Dusán szerzeményeit: Epiroszt, Makedóniát, és Albániát. Az 1380-as évekre befejezték Bulgária meghódítását is. 1389-ig a szerbek képesek voltak ugyan védekezni, de már a központi területeiket veszélyeztették az ottomán betörések: a királyság székhelye ekkor került északra, Krusevacba. Végül 1389-ben, alig 34 évvel Nagy Dusán halála után a rigómezei ütközettel véget ért a független szerb királyság kora, a szerbek vereséget szenvedtek és az állam területének nagy része pár éven belül török uralom alá került. A oszmánok 1402-es ankarai veresége miatt ugyan a Balkán fellélegezhetett pár évtizedre, de ezt a helyiek nem tudták kihasználni, az 1420-as évekre a Balkán addig meghódított területein helyreállt a török fennhatóság. A szerb államot Stefan Lazarević alapította újra, mégpedig szerb despotátus néven, a törökök ankarai veresége után. Az újjáalapított állam magyar vazallus lett, így Stefan megkapta Nándorfehérvárt Zsigmond királytól, amely a despotátus központja lett. Hatalmát Đurađ Branković (Brankovics György magyarul) örökölte az 1420-as években.Ez az államalakulat már csak árnyéka volt a korábbi önmagának: ekkor már elég erősen a Magyar Királyságtól függött, hogy meddig kerülhetik el a teljes török hódítást, ráadásul területileg már csak észak Szerbiára terjedt ki, lényegében a korábbi magyar bánságok területére. Hunyadi János török elleni hadjáratai csak késleltették a teljes meghódítást, amelyre 1459-ben került sor, amikor a törökök elfoglalták Szendrőt. A szerb uralkodók (Lazarevics és Brankovics) az utolsó pillanatig megpróbálták kihasználni a térség két nagyhatalma, a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom közötti ellentéteket és próbáltak lavírozni a két hatalom között, hogy egy önálló szerb állam fennmaradhasson. Bukásukat is ez okozta: egyiknek sem volt szüksége egy megbízhatatlan szövetségesre.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr77355966

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Complete Baby Care 2018.03.07. 19:59:54

Schwinn Csepel kerékpár - Bicikli bolt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vad vietnami 2008.10.06. 17:27:58

kurvajó az oldalatok, de nem értek semmi!
főleg mert nincs SVÉD történelem.
nyaljátok ki!

lécci 2008.10.07. 10:27:06

Ne 'vadulj' VV, nincs miért, VAN svéd történelem.
1. XII. Károly hazatérése 1714 őszén: toriblog.blog.hu/2008/04/17/xii_karoly_nagy_vagtaja
2. Bernadotte-ről is van szó 2 helyen (s lesz vszeg önálló poszt): 2.1.toriblog.blog.hu/2008/05/20/les_marechaux_d_empire
2.2. toriblog.blog.hu/2008/07/05/segedlet_a_marechal_eletrajzok_olvasasahoz

A kicsi leone, aki egy bátyóölő féreg 2008.11.18. 18:51:17

vietnám: menj el a picsába, örülnél h ennyit is ideadnak! Köszi az oldalszerkesztőnek, sem wiki-n sem könyvtárban nem találtam a szerbekkel kapcsolatos anyagot, ezt nagyon köszi!