Újabb béketárgyalások – 1567-1574

Az 1559 és 1567 közötti, a Földközi-tengeren is nagyon mozgalmas időszak eseménytörténetének bemutatása nem e poszt feladata. A „klasszikus” diplomácia ebben a valamivel több, mint egy évtizedben átadja helyét a fegyvereknek, amelyek hullámzó teljesítménye mindkét oldalról nagy áldozatokat követel, de szinte semmilyen nagyobb eredménnyel nem jár. És persze mint mindig, a háború kiteljesedése húzza magával a hírszerző tevékenységek bővülését is. Dzserba és Málta ostromát megelőzően, és azt követően is, raguzai, velencei és konstantinápolyi levelek árasztják el a spanyol udvart, amelyben hol az oszmán flotta újabb készültségéről, hol annak leállításáról írnak az ügynökök. A gyakran egymásnak is ellentmondó jelentések nagy része igaznak bizonyul, de előfordul, hogy a Fényes Porta tudatos dezinformációjának köszönhetően ál- és rémhírek garmadája fut be a madridi titkárságokba.
1566-ban azonban a földközi-tengeri csatározásokban hirtelen szünet áll be. Spanyolország a forrongó Németalföldre, az oszmánok pedig a magyarországi frontra figyelnek. Amikor késő nyáron, kora ősszel kiderül, hogy a németalföldi feszültségek egyáltalán nem olyan könnyen kezelhetőek, mint ahogy azt eredetileg gondolták, majd amikor megérkezik a hír Madridba Szulejmán haláláról, újra felvetődik a oszmánokkal kötendő béke gondolata.
De Fülöp óvatos. Nem nyílt, hivatalos tárgyalásról van szó, inkább félhivatalos tapogatózásokról, hiszen – mint erre Braudel is rámutat - Madrid folyamatosan kapja a pápától az oszmán elleni háborúra a segélyeket: nem szabad nyilvánosságra hozni a megbeszéléseket, hogy ha azok kudarcot vallanak, a spanyol udvar ne kerüljön kényes helyzetbe.
Highslide JS1567-ben Tiziano Velencében Garci Hernandezt, a spanyol követség titkárát összehozza egy átutazóban lévő oszmán követtel. Kezdeti tapogatózások ezek, a megbeszélésen mindössze annyi derül ki, hogy a császár és a szultán között majdan kötendő béke akár a spanyol uralkodóra is kiterjeszthető.
Ugyanazon év májusában Párizsban Francés de Alava spanyol követ is tárgyal egy oszmán megbízottal, aki patrónusa, a Naxosz hercege címmel kitüntetett Joszef Názi (vagy spanyolul Juan Micas), e különös és sokrétű portugál zsidónak nevében felajánlja a közvetítő szerepet Fülöp és II. Szelim közötti béketárgyalásokra. Az oszmánok tárgyalókészségét látva Fülöp újra a régi módszerhez nyúl: Chantonnay-nak, a Bécsbe induló követnek pontos utasításokat ad: milyen feltételek mellett lenne hajlandó a spanyol udvar megállapodni a Portával. Chantonnay ezeket az utasításokat átadta Verancsics Antal egri püspöknek és Christoph von Teuffenbach császári tanácsosnak , akik mint Miksa kérését adták elő – a nagyobb diszkréció kedvéért horvátul a bosnyák származású - Szokolli Mehmed nagyvezírnek. A tárgyalásokat azonban a spanyol oldalról azonnal megszakították, amikor a Porta egy fényes követség küldését szabta a folytatás feltételéül . A Málta utáni erős pozíciói a spanyol flottának ugyanis arról győzték meg Fülöpöt , hogy a béketárgyalások nem is annyira szükségszerűek, hogy ekkora nyilvános presztízsveszteséget szenvedjen el értük.
A Szent Liga megalakulása 1570-ben még jobban megerősítette a spanyolok pozíciót a mediterrán térségben. De – legalábbis Braudel eléggé valószínű feltételezései szerint - Fülöp most nem engedi teljesen elszakítani a diplomáciai kapcsolatot a oszmánokkal: Giovanni Bareli máltai lovag kalandos küldetése nem csak egy sikertelen diverzánsakció (próbálkozás a konstantinápolyi arzenál felgyújtási kísérlete), hanem – eléggé abszurd módon - egyfajta kapcsolatfelvételi próbálkozás is volt. A lepantói csata sem tépi szét ezúttal a kapcsolatok fonalát: Don Juan de Austria kölcsönös udvariasságokkal teletűzdelt levelezése a Portával a magas rangú foglyok – köztük Szelim egyik unokája - kicseréléséről jól mutatja, hogy mindkét fél fenntartotta a békésebb megegyezés lehetőségét.
Highslide JSA kölcsönös lovagiaskodás azonban komoly tárgyalásokat alapoz meg: amikor Szelim unokája végül váltságdíj nélkül visszatér Konstantinápolyba, négy spanyol kíséri, köztük Antonio Vegliano és a firenzei Vergilio Pulidori. Rövid tájékozódás után kiderül, hogy a nagyvezír, Szokolli Mehmed évi adó, és néhány szicíliai erőd átadását szabta a béke feltételéül. Úgy tűnik, hogy a spanyol udvar nem idegenkedik az adó gondolatától, de persze presztízsveszteség nélkül, csendben, a császári adóval együtt fizetve. Az is valószínűsíthető, hogy az oszmán oldalon sem voltak olyan merevek, mint azt ahogy Szokollu feltételei mutatják. Így hát 1573 őszén a spanyol diplomácia –megtámogatva Toszkána, Szavoya és persze a kihagyhatatlan Názi hathatós segítségével - nagyszabású offenzívába kezd a béke érdekében, és Velence, a Szent Liga-beli szövetségese ellen…
Az európai hatalmak diplomáciai csatározásának legfontosabb helyszíne lesz ekkor Konstantinápoly : a teljesen kimerült Velence , szinte bármi áron, de különbékét akar kötni a szultánnal, ebben a francia követ támogatja igen erősen. A spanyolok pedig a fent említett segítséggel egy nagyszabású kereskedelmi egyezmény tervezetével állnak elő, mely szerint Velence és Franciaország, a oszmánok eddigi legfőbb kereskedelmi partnerei kiszorításával közvetlenül Itália felé terelnék a levantei forgalmat, ezzel nem csak a spanyol, hanem a szultáni udvar bevételeit is jócskán növelve.
Miközben folynak Konstantinápolyban a tárgyalások, Madridban a háborús párt komoly nyomást gyakorol a királyra, hogy a Lepanto adta stratégiai előnyöket ne hagyják kihasználatlanul. II. Fülöp ekkor komoly hibát követ el. Mint oly sokszor, valószínűleg most sem tud időben dönteni: a tárgyalások folytatása mellett a tengeri hadjáratot sem állítja le. Don Juan de Austria fényes győzelme Tunisz elfoglalásával – amely elvágta a berberiai államokat Konstantinápolytól - már túllépte a Porta tűréshatárát: a majd egy éve kilátástalanul húzódó velencei béketárgyalások a oszmán feltételek hirtelen enyhülésével – lemondanak Cattaro és Zára átadásáról- 1574. februárjában a különbéke aláírásával gyorsa véget értek, 1574. szeptemberében pedig a magára hagyott Tuniszt is gyorsan visszafoglalják a oszmánok. Az eredetileg oly nagyszabású, és sokak rémületére nem is annyira reménytelenül folyó tárgyalásoknak ezzel egy időre vége szakadt.

Giovanni Margliani követsége – 1577-1584.

Braudel feltételezése szerint a tárgyalások a következő 3 évben csak félig-meddig szüneteltek, de nem szakadtak meg véglegesen. 1577 tavaszán ugyanis egy kétes hírű, a nápolyi és a konstantinápolyi „alvilágban” egyaránt ismert kalandor, Don Martín de Acuña érkezett a Portára. A források szerint Acuña nem volt képzett diplomata, sőt, közismert indiszkréciója, és a renegátokkal fenntartott kétes kapcsolatai nem szereztek neki túl jó hírnevet. De vagy a máig nem dokumentált, éppen ezért soha meg nem említett spanyol-oszmán tárgyalásoknak, vagy esetleg Margliani missziójának sikerében nagy szerepet játszó renegátoknak, vagy esetleg mindkét tényezőnek köszönhetően, de Acuñát nem csak hogy fogadják a szultánnál, hanem villámgyorsan sikerre viszi a tárgyalásokat. Júniusban már Madridban mutatja be az ötéves fegyverszünet dokumentumait, egy levéllel egyetemben, amelyben a Porta ígéretet tesz arra, hogy 1577-ben nem fut ki a flotta.
1577 végén a fegyverszüneti tárgyalások folytatására II. Fülöp Giovanni Margliani milánói lovagot jelölte ki. Margliani személye, mint kijelölt diplomata, eléggé érdekes: felkészült, ügyes és fáradhatatlan követ jó diplomáciai érzékkel; viszont alacsony rangú, Tunisz 1574-es ostromakor fél szemére megvakult katona oszmán fogságba is esik, ahonnan csak 2 év múlva szabadul. Képességei alapján kitűnő választás, de személye az oszmánok számára megjelenése és múltja miatt felér egy kisebbfajta sértéssel. Ráadásul Margliani egyik leveléből kitűnik, hogy Acuña egyik felelőtlen mondatában fényes követséget ígért a Portának. Marglianit éppen ezért, amikor alacsony rangú kísérőivel együtt december 12-én bejelenti érkeztét az oszmán udvarba, az amúgy spanyolbarátnak mondható Horembej dragomán, a követségért felelős tolmács, és a szintén spanyol szolgálatban is álló Salamon doktor is igen hűvösen fogadja, és nem igazán kecsegteti reményekkel, Margliani legnagyobb megdöbbenésére.
Highslide JSA dühös Szokollu Mehmedet azonban a Perzsiával egyre jobban kiéleződő, már-már háborús viszony szintén tárgyalásra kényszeríti, így tehát kénytelen-kelletlen, de Marglianival tárgyal. Kihallgatások sorozata után, mivel mindkét felet egyaránt szorította az idő, február 7-én egy éves fegyvernyugvást írtak alá, amelyben Fülöp utasítására sikerült a máltai lovagrendet, Genovát, Firenzét és a szavoyai herceget (Spanyolország legfontosabb földközi-tengeri szövetségeseit) is belevenni. A tárgyalások tehát ragyogó eredménnyel értek véget. Marglianinak alig egy hónap alatt, szinte pénz nélkül sikerült elérnie azt, amiért küldték. A siker azonban nem kizárólag a követ érdeme: a fegyverszüneti szerződés – csakúgy, mint Acuñáé, illetve majd a későbbi meghosszabbításoké - az év elejére, de legkésőbb tavaszra datálódik. Braudel feltételezése alapján nem véletlenül: a korai dátum mindkét fél számára lehetővé teszi, hogy a szárazföldi alakulatok és flotta mozgósításának elkerülésével jelentős költségeket takarítsanak meg. A szerződés aláírásával azonban a Portánál nem mondanak le a fényes spanyol követség tervéről, és tovább követelik azt.
Madridban hosszú vita folyik arról, elfogadják-e az oszmán követelést, vagy egyszerűen csak küldjenek megbízólevelet Marglianinak, ezzel mintegy eleget téve a Porta kívánságának, de mégsem díszes követség formájában. Végül is 1578. szeptemberében elvi döntés születik arról, hogy Don Juan de Rocafullt, a nápolyi flotta egyik tisztjét küldik Konstantinápolyba. De Rocafull több hónapos készülődés, és valószínűleg tudatos késlekedés után is csak Nápolyig jut el, ahol is az oszmán flotta fekete-tengeri lekötöttségének hírére leállítják a küldetését, és hivatalosan is Marglianit léptetik elő követnek megbízólevele elküldésével.
1580-ban a tárgyalások újabb lendületet kapnak, hiszen mindkét fél számára szükségszerű volt a megegyezés: Spanyolország a portugáliai örökösödéssel van elfoglalva, a Oszmán Birodalom pedig egyre jobban belemerül a perzsa háborúba, így tehát a Konstantinápolyban lezajlott személyi változások inkább csak nehezítik, de nem akadályozzák a tárgyalások menetét, s a béke legnagyobb ellenfele - a pozícióját és a háború esetén várható zsákmányát féltő Uludzs Ali - minden intrikálása ellenére 1580. március 21-én újabb egyéves fegyverszünetet kötnek a felek.


Ez már az utolsó lépcsőfok volt a megegyezéshez vezető úton: bár II. Fülöp instrukciója, mely szerint a béke megkötésének nem lehet feltétele egy állandó spanyol követség létesítése, mint azt ahogyan eredetileg az oszmánok kívánták, kisebb megrökönyödést okoz Konstantinápolyban, de a szükség nagy úr: a Porta inkább lemond egy fényes diplomáciai sikerről a sürgető béke kedvéért. 1581. február 4-én, alig fél év megbeszélés után Marglianinak sikerül végül megkötnie a hő áhított 3 éves békét. Margliani küldetésével véget ér a nagy mediterrán háborúk kora: Portugália megszerzése Spanyolországot az atlanti politika felé tolja, az oszmánok pedig Perzsia és Közép-Európa felé fordulnak. A békét 1584-ben (talán még maga Margliani) , 1587-ben és még 1590-ben is meghosszabbítják. Spanyolország politikájában, és ezzel együtt a diplomáciai tevékenységében a Földközi-tenger térsége sokadrangú kérdéssé válik, az oszmán kérdés pedig az osztrák Habsburgoknak nyújtott támogatással kapcsolatban merül csak fel ezután. A hírszerző tevékenység még mindig aktív, II. Fülöp és utódai továbbra is félnek az oszmán flotta megjelenésétől a spanyol uralom alatt lévő partokon, de már ok nélkül: a század folyamán elhasználódott haditengerészet már képtelen nagyobb akciókra.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr11364888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.dio 2008.03.05. 13:17:57

Egész élvezetes összefoglaló.
Hogy micsoda diplomáciai fordulatok voltak már akkoriban is....

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.03.05. 14:44:12

Hát, a diplomácia alapjaiban véve nem sokat változott azóta:)
Egyébként is, ki a fene gondolta, hogy akkoriban unalmasabbak voltak a dolgok, mint manapság?:)

Vargi 2008.07.13. 02:11:54

Lehet hülye kérdés,de az egyik képen szereplő Don Giovanni d'Austria nem a 17.században élt?
Vagy ő giovanni(olasz)=juan (spanyol),és ugyanaz a személy?
ne hadjatok hülyén meghalni! :)

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.07.13. 09:07:25

Az két személy, és mindkettő spanyol, csak a festő volt olasz, ezért szerepel a képen Giovanni:)
Ezen a képen Don Juan, V. Károly balkézről való fia, II. Fülöp király testvére, a lepantói győző látható.
A másik Don Juan, teljes nevén Don Juan José de Austria (1629 - 1679), akire te gondolsz, IV. Fülöp király természetes fia, a harmincéves háború spanyol tábornoka.

Vargi 2008.07.16. 02:17:50

Köszi,így már világos.
Egyébként nagyon jó a blog, grat.
Minden cikkét elolvasom. Csak így tovább!