Mit is takar a mezőgazdasági forradalom?

A mezőgazdasági forradalomnak azokat a változásokat szokás nevezni, amelyek a 18. században az agrárgazdaság termésmennyiségeinek jelentős növekedését eredményezték. Azonban, ez a forradalom inkább sok apró változtatás (technikai, technológiai újítás) együttes hatásának tudható be, mint a mezőgazdálkodási technikák gyökeres megváltozásának. Az elnevezés tehát inkább e változások népességszámra való kihatását tükrözi, a forradalmi változások ugyanis ezen a téren következtek inkább be. A preindusztriális korszak népességnövekedését ugyanis a legtöbb esetben az élelmiszertermelés korlátozott lehetőségei határolták be, ez a korlát szűnt meg, vagy legalábbis emelkedett meg jelentősen a korábbiakhoz képest. Mivel a korszakban az élelmiszertermelés drasztikusan megnövekedett, lehetővé vált az európai népességszám, és ezen keresztül a városodás mértékének növekedése is, amely végső soron megteremtette azt a népességfelesleget, amelyre aztán az ipari forradalom támaszkodhatott a nyugati társadalmakban. Magyarán ha nincs mezőgazdasági forradalom, nincs ipari forradalom se, és nem alakulnak ki a modern társadalmak, nem indul be a városodás és városiasodás, és még sok fontos társadalmi - gazdasági folyamat: valójában tehát nem az ipari forradalom volt az első lépcső a modern társadalmak létrejötte felé, hanem a mezőgazdaság jellegének a változása.

A korszak népességszám növekedése minden tekintetben forradalminak tekinthető: Európa szerte ugyanis a lakosság száma a XV. századihoz képest 2,5 – 3 szorosára nőtt, szinte mindegyik régióban. (A legnagyobb a növekedés érdekes módon pont a legfejlettebb - Anglia, Hollandia – és a legfejlettlenebb – Oroszország – területeken volt.) Ez a tény persze kicsit csalóka képet ad. A mezőgazdaság teljesítményének növekedése ugyanis gyökeresen eltérő okokra vezethető vissza a kontinens két végén. Kelet, délkelet, vagy közép Európában a termésmennyiségek növekedése extenzív okokra vezethető vissza, azaz a növekmény új földterületek művelésbe vonásából származott, itt tehát nem forradalmi változásokról van szó, csak a megművelt területek mennyisége nőtt, leginkább az addig lakatlan, vagy kihasználatlan területek betelepítésével. Intenzív növekedés, azaz a fent említett újítások bevezetése csak Európa legfejlettebb területein volt az oka a mezőgazdasági „forradalomnak”, mégpedig először Angliában és Hollandiában. Az ezen területeken kialakult és használt eljárások innen terjedtek tovább, de a terjedés sebessége egyáltalán nem volt gyors. Lényeges tehát az is, hogy a forradalom maga korántsem robbanásszerű folyamat volt, hanem Európa különböző régióiban igen eltérő időszakokban jelent meg. Ezért a változások kezdete országonként, régiónként más és más. Ráadásul a sok – sok újítás külön – külön terjedt.

A mezőgazdasági forradalom előzményei

A kora újkorban alkalmazott mezőgazdasági technológiákat széles körben a XI – XII. századtól alkalmazták Európában. Ezek közé a technológiák közé tartozott a nyomásos gazdálkodás (Dél – Európában a két, másütt Nyugat – Európában a háromnyomásos), ekkor tértek át a lovak alkalmazására a szántásban, illetve kezdtek el vaseszközöket használni faeszközök helyett, stb. Az alkalmazott technikai eszközök lényegében a XVIII. század végén sem változtak, csak a gépek használata hozott változást a XIX. század végén, a XX. században. Ezen a téren tehát a késő középkor kezdete sokkal inkább forradalmi időszak, mint a kora újkor vége. Valójában az első ezredforduló körüli változásokat is nyugodtan nevezhetnénk forradalminak, ugyanis, nagyjából ekkor alakult ki az a mezőgazdasági technológia, amely a kontinentális Európa felemelkedését eredményezte. Habár manapság a klasszikus görög és római civilizációt szokás tekinteni az európai kultúra és fejlődés első lépcsőjének, valójában a Római Birodalom gazdasági értelemben elsősorban mediterrán birodalom volt, az európai kontinentális területei inkább csak egy korai mediterrán expanziós kísérletként foghatóak fel, ahol a mediterráneum a saját társadalmi - gazdasági rendjét próbálta az éghajlati és földrajzi szempontból idegen Európában, kvázi saját perifériáján is elterjeszteni.Ez azonban csak félig volt sikeres, a mezőgazdasági technológiát tekintve például nem. A mediterrán mezőgazdaság eléggé más jellegű, és más adottságokhoz volt kénytelen alkalmazkodni, nem is tudott igazán teret nyerni a kontinentális területeken, mert nem volt hatékony az itteni körülmények között. Mások ugyanis az adottságok: a mediterrán térségek talajai kevésbé kötöttek, az éghajlat melegebb, kissé szárazabb is, amely behatárolja a termeszthető növényeket, és a tenyészthető állatokat. Ezek az ismeretek azonban Európában nem váltak be, itt mást kellett kitalálni. Nem véletlen tehát az, hogy ezen újítások megjelenésével egyidőben szerveződött meg temérdek európai állam, nőtt meg jelentősen a lakosság, és végül, de nem utolsó sorban változott meg a kontinens természetföldrajzi képe. a korábban lakatlan vadont felváltotta a kultúrtáj. Európa is képessé vált nagy népességszámű civilizációk, gazdaságilag és katonailag erős államok, és tíz milliós nagyságrendű letelepedett népesség eltartására. Erre korábban nem volt képes.

Ágazati változások

Az állattenyésztés a középkor és a koraújkor folyamán alapvetően alárendelt szerepet játszott, kivéve bizonyos speciális adottságú régiókat (mediterrán legelőterületek, kelet - Európa). Ennek az volt a fő oka, hogy sokkal nagyobb a területigénye, mint a növénytermesztésnek: az állatoknak sok legelő kell, és erre nem volt értelme megművelhető földet pazarolni, mert akkor fajlagosan sokkal kevesebb élelmiszer lett volna előállítható adott méretű területen. Ezért csak ott vált elsődlegessé, ahol a viszonyok nem kedveztek a növénytermesztésnek (túl száraz volt az éghajlat), vagy nagyon alacsony volt a népsűrűség, és volt fölös földterület. A mezőgazdaság két fő ága közötti viszony a forradalom hatására megváltozott. Ahol az éghajlat kedvező volt, ott akár vezető ágazattá is válhatott az állattenyésztés (óceáni éghajlatú területek), de a jelentősége mindenhol nőtt.

A nővénytermesztésben a vezető szerep a kenyérgabonáké volt. Elsősorban a búza, másodsorban, ahol éghajlati és talajminőségi okok miatt nem volt érdemes búzát termeszteni, a rozs volt a fő termény. (Maga a kenyérgabonák monokultúrás termesztése is késő középkori újítás, hiszen azt megelőzően nagy szerepe volt a kölesnek is, a mediterrán területeken pedig a fás kültúráknak. ) A 18. századig az élelmiszertermelés volt a mezőgazdaság fő feladata, ezen belül is az alapvető élelmiszernövények termesztése. (Kétségtelen, hogy ha mikrorégióra bontjuk Európát, akkor találunk olyan területeket, ahol nem a kenyérgabona termesztése volt a legfontosabb, de Európa egészét nézve már ez a kép tárul a szemünk elé.) Ez a szerep is megváltozott A XVIII. század végére.

A hagyományos mezőgazdaság számára nem volt lehetséges a megművelt területek bővítése egy bizonyos határon túl, még akkor sem, ha rendelkezésre állt volna még megművelhető földterület. Ennek az az oka, hogy a talajerőutánpótlás nem volt megoldott, ezért mindenképpen szükség volt arra, hogy a megművelt földterületeket egy időre kivonják a művelésből (ugaron hagyják). Azaz a megművelt földterület mellett mindig léteztek kiterjedt legelőterületek. (Ez a nyomásos rendszer lényege: a földeket pár év használat után pihentetni kell, hogy a tápanyag mennyiség regenerálódjon.) Ez a fajta állattenyésztés azonban csak kiegészítő jellegű volt, és elég rossz hatékonyságú árutermelési és talajerőutánpótlási szempontból is. Emelett a mezőgazdasági népesség szükségletei miatt fontos volt, hogy egy adott területen viszonylag kiterjedt erdőterületek is megmaradjanak. Ez a hármas rendszer is bomlásnak indult az új technológiák elterjedésével.

Változások a birtokviszonyokban

A mezőgazdaság fejlődésének lényegében egyik alapfeltétele volt, hogy a feudális eredetű birtokviszonyok megváltozzanak, a föld magántulajdonná váljon. Ez a változás azon a két területen zajlott le a kora újkor végéig, ahonnan a mezőgazdasági forradalom kiindult: Angliában és a Németalföldön. A változás azért volt szükségszerű, mert sem a nagybirtokos, és a rajta élő jobbágyok sem rendelkeztek kizárólagosan a földdel, ami a hatékony gazdálkodás akadálya volt. A (nemes) nagybirtokosok egyrészt nem voltak modern értelemben vett gazdálkodónak tekinthetőek, mivel a mezőgazdasági munkákkal érdemben nem foglalkoztak, a földjeiken élők szerepe az ő szemszögükből csak annyi volt, hogy eltartották őket. Másrészt, ha törekedtek is volna az új technológiák bevezetésére, ennek az is akadálya volt, hogy a tulajdonukban levő legelőket és erdőket a saját jobbágyaik használták (erre joguk volt), ezeknek a művelésbe vonása a jobbágyság tiltakozásával járt volna együtt. A jobbágyok részéről az újító kedvet pedig az akadályozta, hogy az általuk (nem robotban) művelt földdel (a jobbágytelkek) sok esetben a faluközösség rendelkezett, nem volt a föld a sajátjuk. E viszonyok eredményezték például azt, hogy Franciaországban csak sokkal később indultak be a technológiai változások, a francia forradalomnak szét kellett vernie a korábbi birtokviszonyokat.

A vetésforgó

A vetésforgó alapvetően új rendszert jelent a nyomásos gazdálkodáshoz képest. Tulajdonképpen ez sem számított új tudásnak, de elterjedése akkor volt lehetséges, amikorra a föld ténylegesen magántulajdonná vált, ugyanis a rendszer maga elsősorban hatékonyabb talajerőutánpótlást eredményez. Ehhez viszont az kell, hogy a föld művelője biztos lehessen abban, hogy az általa elvégzett talajerőutánpótlás neki fog hasznot hajtani. A vetésforgó lényege az, hogy nem ugaroltatják a földet, hanem a különböző növények éves rotációjával állítják helyre a talaj termőképességét. Mégpedig egyrészt úgy, hogy takarmánynövényeket is termesztenek, amely nagyobb állatállományt tesz lehetővé, így több lesz a felhasználható trágya. Másrészt úgy, hogy olyan növényeket is termesztenek, amelyek szintén képesek a talaj termőképességének a regenerálására (hüvelyesek, pillangósvirágúak).

A vetésforgó fontos következménye az, hogy alkalmazásával nincsen szükség legelőkre. Így a megművelt földterületet drasztikusan növelni lehetett: a kétnyomásos gazdálkodás ugyanis a rendelkezésre álló földterületnek csak a felét, a háromnyomásos a kétharmadát használja, a vetésforgó a teljes területet.

A termesztett növények szerepének változása

Ahol a vetésforgót elkezdték alkalmazni, ott a rendszer jellegéből adódóan megszűnt a kenyérgabonafélék monokultúrás termesztése. Azonban ezen túl a búza és a rozs aránya még tovább esett vissza, mivel bizonyos új élelmiszernövényeket is elkezdtek termeszteni.

Ezek közül a legfontosabb a kukorica és a burgonya. Mindkettő az Újvilágból származik. A két növényfaj legfontosabb előnye az volt, hogy mindkettő jóval magasabb terméshozamot biztosított a búzánál és pláne a rozsnál. Bizonyos területeken, pl. Írországban a burgonya oldotta meg az élelmezési problémákat. A kukorica, mint élelmiszernövény inkább a trópusi területetek tett szert jelentőségre, de Európán belül is voltak ilyen területek, pl. a román fejedelmségek.

A búza és a rozs is alacsony terméshozamú növénynek számít. A búza ráadásul kimondottan talajigényes, és mivel a búzaliszt jobb minőségűnek számított a rozslisztnél, a rozs eleve a rosszabb adottságú területekre szorult vissza. Hozzájuk képest a burgonya majdnem egy nagyságrenddel nagyobb hozamot biztosít. Ráadásul a talaj iránt kevésbé igényes, és az éghajlati szélsőségeket is jobban elviseli, mivel rövidebb a tenyészideje (mind a hűvös, csapadékos éghajlatot elviseli, ahol rövid a nyár, mind a forró mediterrán nyarat, ahol korábban lehet vetni, amikor még kap csapadékot).

A kukorica csapadék és melegigényesebb a búzánál, de kevésbé talajigényes, így Nyugat – Európa számára optimális növény. Azonban a kukorica nem annyira mint élelmiszernövény volt fontos (és fontos ma is), hanem mint takarmánygabona. A takarmánygabonafélék közül ugyanis a legmagasabb hozamot biztosítja, mind a termését, mind a szénáját tekintve.

Fontos azonban az is, hogy a nagyobb hozamok ellenére e két növény inkább az élelem mennyiségének növelésében játszott szerepet. A búza vagy rozsliszthez képest a burgonya és a kukorica minőségi visszalépést jelent.

Mint élelmiszernövény is fontossá vált, de először mint takarmánynövény volt fontos a takarmányrépa. Élelmiszernövényként az angol kontinentális blokád időszakában nőtt meg a jelentősége, mivel a gyarmatokról érkező nádcukor hiányában elkezdték a cukortartalma miatt termeszteni.

A vetésforgó lehetővé tette a különböző zöldségfélék (pl. káposzta, hagyma, stb.) piacra termesztését is. Ezek közül több növény szintén az újvilágból származik (pl. paprika, paradicsom). Ezeket a növényeket korábban leginkább csak saját fogyasztásra termesztették, a kora újkor végén viszont a növekvő városi lakosság egyre komolyabb fogyasztópiacot jelentett, a vetésforgó használata meg szükségtelenné tette a monokultúrás gabonatermesztést. Ezért főleg a nagyvárosok közelében egyes települések zöldségtermesztésre szakosodtak (pl. Magyarországon: Vecsés – káposzta,. Makó – hagyma, Cece v. Kalocsa – paprika, Heves – dinnye).

A vetésforgóban vetett növények közül kiemelkedő a hüvelyesek jelentősége (bab, borsó, lencse). Egyrészt fontos élelmiszernövénynek számítottak, másrészt azon ritka növények közé tartoznak, amelyek képesek a légköri nitrogént nitrátokká alakítani, és így a talaj nitrogéntartalmának utánpótlásában is nagy a jelentőségük, mivel a nitrogén a legfontosabb növényi tápanyag.

A szálastakarmányok (lucerna, herefélék, pázsitfüvek) termesztésének megjelenése szintén a hatékony talajerőutánpótlás miatt következett be. Egyes fajok szintén jótékony hatással vannak a talaj termőképességére, de ezen kívül mint állati takarmányok az állatállomány növelését is lehetővé tették, amelynek következtében a trágya mennyisége is megnőtt.

Az új növényfajták elterjedésén túl a mezőgazdasági forradalom – lévén, hogy a Felvilágosodás korszakában vagyunk – a mezőgazdálkodás tudományos kutatását is magával hozta. Ekkor indult meg a növényfajok nemesítése, és a nagyobb hozamú állatok kitenyésztése is. Ezen kívül tudományos alapossággal kezdték kutatni a mezőgazdálkodás egyéb jellemzőit is: a talajok összetételét, a növények biológiai jellegzetességeit, stb.

Változások az állattenyésztésben

Mint azt már korábban említettem, az állattenyésztés élelmezésben betöltött szerepe másodlagos volt a növénytermesztéshez képest. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy nagyobb állatállományt komolyabb mennyiségű takarmány nélkül lehetetlen volt átteleltetni. Ez a vetésforgó alkalmazásával változott, változhatott csak meg. E mellett a különböző haszonállatokat is alapvetően más céllal tartották a vetésforgó használata előtt, mint utána.

A szarvasmarha elsődlegesen igavonó állatnak számított. Annak ellenére, hogy voltak területek, amelyek Európa fontos húsellátói voltak, mivel jelentős mennyiségű szarvasmarhát vittek ki. A hús e mellett is inkább csak a tehetősebbek tápláléka volt. A szarvasmarhák tejeltetése sem volt a tenyésztés fő profilja a takarmányellátás biztosítása előtt. Csak ezután indult meg a tej, illetve hús irányultságú tenyésztése. Ezzel együtt megváltozott a tartás jellege is. Amíg korábban a szarvasmarhát legeltették, addig ezután már istállóban tartották, és takarmányozták őket, egyes területeken (pl. Alpok) kombinálták a két tartási módot.

A juhot korábban elsősorban a gyapjáért tenyésztették. A legelők feltörése után nem a más irányú istállózó tartásra tértek át a juhtenyésztők, hanem sokkal inkább a juhtartás háttérbe szorulása figyelhető meg, illetve a juh kiszorult azokra a területekre, ahol még nagy kiterjedésű legelők voltak (hegyi legelők, ritkábban lakott területek. Magyarországon: a Kárpátok legelői <Felvidék, Erdély>, illetve az Alföld pusztái: Bugac, Hortobágy).

A disznót korábban is a húsáért tartották, de alapvetően más módon, mint a mezőgazdasági forradalom után. Korábban erdőben makkoltatták őket, azaz lényegében legeltették. A makkoltatott disznók még hasonlóak voltak a vaddisznókhoz. Amint a takarmányozás lehetősége megoldódott (pl. a burgonya és kukoricatermesztés felfutásával), lehetségessé vált istállózó tartásuk, amely lehetővé tette, hogy sokkal több állatot tartsanak, és így a sertéstartás is képes volt komoly jövedelmet termelni.

A ló szerepe és tartásának körülményei lényegében nem változtak, csak a takarmányellátás javult. Ennek az az oka, hogy a lovat az izomerejéért tartották.

Végül fontos, hogy a sertéshez hasonlóan a baromfifélék jelentősége is megnőtt a takarmányellátás biztosításával.

A mezőgazdasági forradalom egyik igen fontos hatása az, hogy az állattenyésztés elkezdett a növénytermesztéssel egyenrangúsodni. Sőt, később, ahol az éghajlat kedvezett, ott a növénytermesztést meghaladó szerepre is szert tehetett. Az állattenyésztés technikájának változása mellett megnőtt a feldolgozott állati termékek jelentősége is, elsősorban a tejtermékeké. Ezeknek a termelését is a nagyobb városok, városiasodott területek igényei alapozták meg, így ez a gazdasági ág is a fogyasztópiacok közelében alakult ki (pl. Hollandia, vagy az angol és német piacra is termelő Dánia).

Technikai eszközök változásai

Ezen a téren viszonylag kevés változás történt. Inkább az figyelhető meg, hogy a XI – XII. századi találmányok nagy része már széleskörűen elterjedt. Az a néhány technikai újítás, amely a korszakban keletkezett, lényegesen nem befolyásolta a mezőgazdaság lehetőségeit. Ebben a korszakban terjedt el a csoroszja használata, illetve a vasfogas borona. Szintén ekkortól terjedt el a többszöri szántás. Ezek az eszközök, ill. technikák leginkább a talaj szerkezetének a javításában játszanak szerepet..

Ezen kívül az őrlés „automatizálása” az, ami ekkorra fejeződik be, a kézimalmokat ekkorra váltják fel a vízi vagy szélmalmok.

Egyéb változások

Elsősorban a mezőgazdálkodás extenzív növekedéséhez járult hozzá az erdőírtás, illetve a nem, vagy nehezen művelhető területek művelésbe vonása (mocsárlecsapolások, homokterületek és köves talajú területek megművelése). Ezeknek a szerepe Európa keleti területein volt fontosabb, de Hollandiában és Angliában is vannak példák rájuk. Az erdők szerepének csökkenése elsősorban a széntermelés felfutásának köszönhető: a korábbi időszakokban a fa volt az elsődleges fűtőanyag. A gazdag nyugat - európai szénlelőhelyek kiaknázásával viszont a lakosság a fánál minden tekintetben jobb energiahordozóhoz jutott, nem volt már szükség a fára, az erdőket is fel lehetett törni.

Mindenképpen meg kell említeni még egy utolsó tényezőt, amely független volt az emberi tevékenységtől: a mezőgazdasági forradalmat a kora újkori kis jégkorszakot követően az éghajlat melegedése is segítette.

Bár linkeket nem tudok ehhez a posthoz mellékelni, de akit érdekelnek a gazdaságtörténeti témák, az alábbi négy kiadványt tudnám javasolni:

Norman J. G. Pounds : Európa történeti földrajza

D. B. Grigg: A mezőgazdaság földrajza

Pierre Chaunu: A klasszikus Európa

Fernand Braudel: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV – XVIII. század

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr45369813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első Polgár 2008.03.09. 14:16:43

A terménytömeg növekedésének egyik legfontosabb komponense volt a nitrogénutánpótlás megszervezése (lucerna). Ez akár 1oo%kal is megnyomja a terméshozamokat.
Kinában is megtörténtek ugyanezek a forradalmi események, a 16. 17. században. A terméshozamok ott is jelentősen emelkedtek és a népesseég is. A nitrogénpótlást ők az északról hozott préselt szójából készitett trágyával oldották meg.
Kinában mégsem történt ipari forradalom. Miért?
Az európai mgi forradalomnak két dimenziója volt.
1. Földterületarányos termelékenységnövekedés (ez kinában is lezajlott)
2. Munkaerőarányos termelékenységnövekedés- Angliában és Hollandiában a mgi termelés úgy növekedett, hogy közben a mg. ban dolgozók aránya csökkent. Mivel az ipar kiszivta az marginális termelékenységü népességet a mezőgazdasaágból, ezzel megnövekedett keresletet teremtve az ipari (tudományos) módszerekkel történő földmüvelésre is.
Kinában ez nem történt meg, a népességfelesleg a mezőgazdaságban maradt egészen az 198oas évekig! alacsony hozzáadott értékü munkát végezve.
Tehát a mezőg. forradalom szükséges, de nem elégséges feltétele az ipari forradalomnak.

csibirkas 2009.09.02. 17:22:15

Néhány agrotechnikai megállapítás:
A búza nem talajigényes növény, különösen a régebben termesztett fajok (nem fajták). A mediterrán és az eu-i szántók min. 90%-án termeszthető.
A burgonya és a kukorica sokkal igényesebb a talajra. Az előbbi az időjárásra is érzékeny, de az ÉNY-EU-i hűvös, csapadékos viszonyok kimondottan kedvezőek neki (az Andok fennsíkjairól származik). Nem az igénytelenségük, hanem a magasabb termésük miatt váltak jelentőssé.

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.09.02. 22:35:10

@csibirkas: Abból a szempontból talajigényes, hogy monokultúrában nem lehet a végtelenségig termeszteni.

csibirkas 2009.09.03. 20:21:31

Monokultúrában a burgonyát sem lehet túl sokáig termeszteni...bár akkoriban még nem volt sem fitoftóra (nagy írországi éhínség), sem bogár.
A búza akkori (tönköly) és korábbi változatai (alakor, tönke) jobban bírták a monokultúrát, mint a maiak.
Az indián kultúrák kukorica-tök-bab vetésforgóját lehet előzménynek tekinteni?
Abból mi az igaz, hogy korábban az emberek fogazata egészséges volt, és a burgonya fogyasztása (meg a cukoré) terjesztette el a fogbetegségeket?

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.09.03. 20:32:12

@csibirkas:

A különböző talajváltó gazdálkodások azért jöttek ugye létre, mert a talajt pihentetni kellett a monokultúra miatt.
Namost a krumpli jelentősége abban van, hogy a búzához képest kb. egy nagyságrenddel nagyobb a terméshozama. Következésképpen felszabadulhat egy rakás földterület, amin addig búzát kellett termelni (élelmiszerigény miatt), lehet takarmányt, ami nagyobb állatállományt tesz lehetővé, ez több trágyát jelent, nem kell annyit pihentetni a földet, ez még több termést jelent, stb.
A kukoricánál nagyjából ugyanez van, bár az inkább takarmánynak volt fontos: disznónak főleg + a románoknál nemzeti eledel :)
Az utolsó kérdésedre nem tudom a választ.

csibirkas 2009.09.04. 20:13:58

Ez rendben, már a cikkben is leírtad. Az én gazdász szememet csak az a (történelmi szempontból nem lényeges) mondat bántotta, melyben a burgonyát a búzától kevésbé igényesnek írtad le.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2009.09.29. 17:14:57

burgonya: nagyobb a terméshozam kilóban számolva, de a burgonya "termése" nem termés hanem gumógyökér biológiai értelemben, ami tele van vízzel a relatíve száraz gabonához képest

a cikkben nem esik szó arról, hogy kelet-európából milyen élelmiszer szálítások zajottak nyugatra, az ugyanis munkaerőt, és termőterületet is felszabadíthat nyugaton, így lehetővé teszi, hogy a korábban élelmiszertermelésre fordított területek egy részén ipari nyersanyag (szőr, állatbőr, vagy éppen fa) termelődjön, és a munkaerő is ezek feldolgozásával bíbelődjön...

valószínű, hogy a mezgaz forradalom termelékenység növekedése egyrészt következménye a keleti import kiszorító hatásának, másrészt meg az indián mezgaz kultúrák európai alkalmazásával függhet össze - ezeknek a növényeknek sokáig nem voltak helyi kártevői

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2009.09.29. 17:17:16

"A kukorica csapadék és melegigényesebb a búzánál, de kevésbé talajigényes, így Nyugat – Európa számára optimális növény."

meg ez a mondat kicsit önellentmondás is, mivel a hűvös nyugat-európai atlanti éghajlat ipeg nem optimális a melegkedvelő kukoricának, az itt terjedt el, kelet, délkelet európában

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.09.30. 01:13:50

@padisah:

- nem számít, hogy a burgonya tele van vízzel, fajlagosan így is jóval kisebb területről élelmezhető egy adott méretű terület lakossága, mint gabonából.

- nem voltak az import miatt felszabaduló területek. sőt, ami azt illeti, ez a kettő fordítva követte egymást: Angliában pl. a bekerítések előbb voltak, mint a balti gabonaexport. a keleti import nem szorított ki semmit, éppen egy élelmiszerhiányt volt hivatott pótolni. ne felejtsük el, hogy ebben az időben nincs agrártúltermelés: ha a mezőgazdaság teljesítménye nő, a lakosság is nő, a mezőgazdaság élelmiszertermelésének képessége határozza meg a népességszámot.

- nincs benne semmi önellentmondás, mivel kelet európa oroszországot, ukrajnát, a baltikumot és esetleg lengyelországot jelenti. kukoricatermesztés van francia, vagy benelux területeken, ez pedig pont nyugat - európa.