hami 2008.04.01. 09:00

Osztrogótok

A gótok

Highslide JSA gótok a mára kihalt keleti germán nyelvek egyikét beszélték, valahonnan a mai svédországi Götaland térségéből származhattak, a népnevet őrzi Gotland szigete is. A történelem színpadára a 3. század végén, 4. század elején kerültek. Ekkor kerültek ugyanis Rómával érintkezésbe. Dacia kiürítése után ők foglalták el Erdélyt, és az attól keletre fekvő területeket, és törzsi alapokon nyugvó királyságot alapítottak, amely időnként a birodalomra is komoly veszélyt jelentett. Előszeretettel törtek be ugyanis birodalmi területekre és rabolták ki azt. A gót törzsszövetségen alapuló államot azonban elsöpörték a 4. század végén megjelenő hunok, és ekkor a törzsszövetség felbomlott. A később nyugati gótnak nevezett csoport el tudott menekülni a hunok elől, és a Rajna mentére húzódott, majd betört a birodalom területére és az Ibériai félszigeten alapított államot. A keleti (vagy osztro) gótoknak nevezett csoport azonban hun uralom alá került egészen a hun birodalom felbomlásáig. Nagyjából innentől számíthatjuk a két gót csoport különválását, habár más kisebb csoportok is leszakadtak róluk és még egy ideig fenn is maradtak, mint például a krími gótok.

A bizánci politika formálói

Az 5. században, mint erről már írtunk, Bizánc irányításába is komoly beleszólásuk lett. A hun birodalom felbomlása után ugyanis Marcianus császár (450-457) szövetségesként letelepítette őket Pannóniában (igazság szerint ez magyarra fordítva azt jelentette, hogy elismerte, hogy a gótok ott élnek, ahelyett, hogy katonailag fellépett volna ellenük), más csoportjaik meg már korábban betelepültek Moesiába. Ezzel a birodalom fővárosának közvetlen közelébe kerültek, így könnyen érthetővé válik, miért váltak barbár származásuk ellenére az egyik fő politikaformáló erővé ebben a korszakban. A gót befolyás azonban nem volt népszerű a birodalomban, és végül I. Leó császár az isauriaiakra támaszkodva megszabadult az udvari gót párttól, azon az áron, hogy a gótok többször feldúlták és kirabolták a birodalom balkáni területeit. A gót befolyás visszaszorítása után még meg kellett oldani, hogy valahogyan eltávolítsák őket a Balkánról, erre I. Zénó uralkodása alatt nyílt meg a lehetőség.

Nagy Theoderik

Theoderik 454-ben született a Fertő tóhoz közel, Carnuntum mellett, Theodemir gót király fiaként, egy évvel azután, hogy a keleti gótok megszabadultak a hun uralomtól. Fiatalon a konstantinápolyi udvarba került, mint a gót - bizánci szövetség miatt ott tartózkodó vendég (= túsz), és ennek köszönhetően alapos nevelést kapott, megismerkedett a római jogrendszerrel, és államberendezkedéssel. Dacára az udvarban zajló "góttalanításnak", magas pozíciókat kapott, magister militum, majd konzul is lett, 488-ban pedig a gótok királlyá választották. Nyilvánvaló persze, hogy egyszerre minden gótot nem lehetett eltávolítani az udvarból, a kiszorításuknak így is az volt a következménye, hogy többször feldúlták a Balkánt. De ennek ellenére, vagy ettől függetlenül, Theoderik, mint azt később látni fogjuk, egyáltalán nem barbárként viselkedett, úgyhogy valószínűleg nem véletlen, hogy a császári udvarban jobban megbíztak benne, mint a többi barbár vezetőben.

Odoaker és Itália

Azzal, hogy 476-ban Odoaker lemondatta Romulus Augustulust, és saját magát Itália királyává koronáztatta, jogilag is megszűnt a birodalom kettéosztottsága, megszűnt ugyanis a nyugati birodalom. Ez azonban kicsit mást jelentett, mint amit a magyar közoktatásban megtanulunk: jogilag ugyanis ezzel a birodalom újraegyesült, habár az kétségtelen, hogy a Konstantinápolyban tartózkodó császárnak (ekkor I. Zénó) nem sok befolyása volt nyugaton. De Odoaker elismerte a római fennhatóságot az országa felett, tehát Itália továbbra is a birodalom része maradt, csak közvetlen fennhatósága nem volt a császárnak felette. Ez az állapot még megfelelt Bizáncnak, pláne, hogy ariánus hite ellenére Odoaker továbbra is fenntartotta a római intézményrendszert, és nem vegzálta a katolikusokat. Azonban igazi barbár uralkodóhoz hűen terjeszkedni kezdett, és ebben nem is volt sikertelen: 480-ban elhalálozott Julius Nepos, a nyugati birodalomrész utolsó uralkodója (akinek az uralma csak Pannonia és Dalmácia egyes részeire terjedt ki), egyébként valószínűleg nem természetes halállal halt meg. Halálát Odoaker kihasználta, és kiterjesztette a fennhatóságát Illíriára. Majd szövetséget kötött a nyugati gótokkal és a frankokkal a burgundok, alemannok és szászok ellen, ami nagy befolyást biztosított neki nyugaton is. Végül legyőzte a Noricumban letelepedett Rugi törzseket. Folyamatos győzelmei és erősödése Zénóban és környezetében azt a gondolatot érlelte meg, hogy Odoaker nem fog a végtelenségig vazallus uralkodó maradni, és meg kell tőle szabadulni mielőtt még erősebb lesz. És erre egy zseniális ötletük támadt.

Két legyet egy csapásra

Theoderik és népe, az osztrogótok voltak az egyetlen lehetőség arra, hogy Odoakertől megszabaduljanak, és nem utolsósorban a Balkánt is megszabadíthatták az azt rendre felprédáló barbároktól, tehát Zénó kinevezte Theoderiket Itália magister militumának, és megbízta Odoaker leverésével. A gótok tehát Itáliába vonultak és Theoderiknek sikerült is megvernie Odokakert Aquileiánál 488-ban, majd Veronánál 489-ben, végül az Adda folyónál 490-ben, és ostrom alá vették Ravennát, Odoaker fővárosát. A várost azonban három év alatt sem sikerült elfoglalniuk, végül 493-ban békét kötöttek, amelyben elismerték egymás országát, és felosztották Itáliát. Theoderik jellemét jól mutatja (és ebben a kontantinápolyi neveltetésének volt nagy szerepe), hogy azután, hogy erővel nem tudta leverni, más módszerrel próbált megszabadulni Odoakertől: a békét egy lakomával ünnepelték meg 493 február másodikán, ahol Theoderik, miután tósztot mondott, a saját kezével ölte meg Odoakert, akinek az állama ezzel az ölébe hullott.

Az itáliai osztrogót állam

Theoderik elismerte az országa feletti névleges római uralmat, és ennek szellemében is kormányozott. Ő maga két minőségben irányított: mint római patrícius a rómaiak felett uralkodott, mint gót király meg a saját népe felett. Azonban (ebben neveltetésének nagy szerepe volt), ő tényleg komolyan vette patríciusságát, és tisztában volt azzal, hogy a római államszervezet fejlettebb, mint az övéié, úgyhogy nagyban is támaszkodott az itáliai latin lakosságra. A gót uralom tehát mást jelentett, mint például a vandál uralom Észak Afrikában: dacára az itt is meglevő vallási különbségeknek, (a gótok is ariánusok voltak) itt ez nem vezetett a katolikusok elnyomásához. Ez mondjuk nem a gótokon múlott, csak a vezetőjükön: a gótok természetesen kiváltságosnak számítottak, rájuk nem vonatkoztak a római törvények, egyébként sem nagyon keveredtek a helyiekkel, nagyrészük északon telepedett le. Többségük gyanúsan tekintett a Theoderik udvarában felbukkanó latinokra, de az uralkodónak akkora tekintélye volt, hogy életében még senki nem merte megkérdőjelezni a római befolyást.

A gót nagyhatalom

Theoderik stabilizálni igyekezett hatalmát, ezért lányait és hugát összeházasította a nyugati gót, a frank és a vandál királyjal. Ez nagy befolyást is eredményezett számára a nyugati mediterráneumban. Szövetségi politikájának középpontjában a nyugati gótok voltak, ahol a király, II. Alaric halála után saját unokája, Amalric nevében régensként is uralkodott, a gótok két ága tehát ideiglenesen újraegyesült egy uralkodó uralma alatt. A frankokra és a vandálokra is épülő szövetségi rendszere még némi terjeszkedést is lehetővé tett, a burgundok leverése után a mai Provance területét is megszerezte, ezzel szárazföldön is megteremtette a kapcsolatot a két gót királyság között.

Viszony Bizánccal

Mivel Odoaker helyett egy újabb erős állam jött létre Itáliában, az aktuális bizánci uralkodók mindvégig gyanúsan figyelték Theoderik erősödését. Ő azonban nem akarta kiélezni a viszont, mint tette azt Odoaker, ezért néhány kisebb jelentőségű hadmozdulattól eltekintve komolyabb konfliktus nem tört ki a birodalommal. A viszony egyébként elsősorban vallási kérdésektől függött, amelyben három tényező játszott szerepet: a gótok maguk ariánusok voltak, tehát keresztény szemmel nézve eretnekek, azonban e szempontból Bizánc sem volt egységes: a birodalom keleti területeinek lakossága ugyanis nagyrészt monofizita volt, amely irányzat szintén eretnekségnek számított. Ebben a kontextusban nagyon fontos volt, hogy az aktuális bizánci uralkodó hogyan viszonyul a monofizitizmushoz, mivel ez nagyban befolyásolta az itáliai keresztények viszonyát a birodalomhoz. Ameddig monofizita barát uralkodók voltak a bizánci trónon, mint Anastasius (495-518), addig ez a viszony meglehetősen hűvös maradt, de Justinus hatalomra kerülésével, aki viszont monofizitaellenes volt, helyreállt a jó viszony a Pápa és a császár között. Ez gót szempontból nagyon veszélyes volt, mert felerősíthette a latin lakosság szeparatizmusát. A viszony egyre inkább éleződött, de nem torkollt háborúba, mert Theoderik meghalt 526-ban, és az uralmát unokája, az akkor 10 éves Athalaric örökölte, aki helyett anyja, Amalasuntha uralkodott.

Hanyatlás

Theoderik hatalmát nem egy felnőtt férfi örökölte, amely rövid távon is a keleti gót állam befolyásának csökkenését eredményezte. Ráadásul Amalasuntha a római párthoz tartozott, azaz fiának latin nevelést szeretett volna, és az államberendezkedésben az apja által teremtett rómaibarát kormányzást szerette volna folytatni, ami a gót előkelők legnagyobb részének nem tetszett. Az ország külpolitikailag is veszélyes helyzetbe került: a vandálokkal teljesen megromlott a viszony, a névleg szövetséges frankok kiszorították a nyugati gót államot dél Galliából és végleg alávetették a burgundokat, ezáltal határosak lettek a keleti gót állammal is. 534-ban Athalaric meghalt, és anyja az egyik rokonában látta a lehetőséget arra, hogy a Theoderik által létrehozott államberendezkedés fennmaradjon, ezért Theodahadot koronáztatta meg. Azonban Theodahad bebörtönöztette, mert nem akart osztozni a hatalomban. Ez azonban nyilvánvalóan rontotta a viszonyt Bizánccal, a császár, Jusztiniánusz azonnal követelte is a szabadon bocsátását. Viszont közben Amalasunthát meggyilkolták, és a vandál államot szétzúzó császárságot már csak egy úton lehetett volna eltántorítani az inváziótól: ha Theodahad önként lemond a trónról és azt a bizánci császárnak adja. Ez nem következett be, és ezzel elérkeztünk a bizánci - gót háború történetéhez, amelyről majd legközelebb.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr40400927

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Z. Karvalics László - GENIUS LOCI 2010.11.23. 09:02:57

 A pusztítást az osztrogótok kezdték, még 537-ben, Róma ostromakor, amikor lerombolták a vízvezetéket, hogy térdre kényszerítsék a város védőit. A pompás fürdő, amely egyidejűleg ezerhatszáz vendéget tudott fogadni, ahol egyetlen nap alatt tíz ton...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.