jobbágyok szabad költözésének hátterét, jogi szabályozását taglaló cikket azzal zártuk, hogy "Mária Terézia közigazgatása új alapokra helyezte az úrbéri viszonyt".

Az 1767-ben elrendelt ún. 9 kérdőpontos felmérés a jobbágyterhek szabályozását szorgalmazta, abból a jól felfogott érdekből, hogy a központi bevételek tervezhetőek, és biztonsággal behajthatóak legyenek. Így "midőn [...] az égiek kedvezéséből a hat éven tul elnyult vérengző és sok költséggel járó háboru dühe lecsillapulvánt és a kellemes béke nyugalma ismét helyre állvánt", azaz a Hétéves háborút követően az 1764-es esztendő Szent Iván hava 17. napjára eső Szent-Háromság napjára összehívott pozsonyi országgyűlés (amely az 1751-es utáni következett - s az előtt is csak ama híres 1741-es volt, hogy Mária Terézia idejében már több ne legyen) dolga végeztével feloszlatott, folytatódott az addig is 'köszöni, jól' érvényesülő felvilágosult abszolutizmus.

A rendek is erősen készültek e hőn áhított országgyűlésre - a nemesi vármegyék kívánságaikat megyei közgyűléseken szépen pontokban számba vették - ahol,  mondanunk sem kell, a követküldési utasításokban lévő "nagyfontosságú kérdésekben" mit sem határoztak.

"A királyné első sorban az általa ohajtott adófelemelés ügyét és a katonai reformot kivánta eldönteni, természetesen, az udvari kormányzat értelmében, mely az egyenlő teherviselés elvét sürgette főleg érvényre emelni: hogy a jobbágy tehetőségén kivül, a nemesi földek nagy gazdaságában az adózás dús forrása álljon rendelkezésére [...] A rendek azonban [...] ez irányban teljes bizalmatlanságuknak adtak kifejezést, és ugy a közjogi sérelmeknek mint főleg a kereskedelmi érdekeknek javitását tűzték ki első sorban megoldandónak, a mi egyenesen beleütközött az udvari politika vezéreszméjébe, mely mint látjuk, az országnak az örökös tartományokkal egyenlő elvek szerinti kormányzatának keresztülvitelében állott, melynek egyik főakadálya most is a nemesi kiváltságban gyökeredzett"

A kormányzati rendszer fejlesztése az egységes birodalmi érdekeknek megfelelően történt (hisz' "oszthatatlan és elválaszthatatlan"), melyhez nem volt szükséges a rendek egyetértése. A háborúk lezárultak, hadiadó szüksége nem kötelezte országgyűlés összehívására az uralkodót. A gazdasági dualizmus III. Károly (nyers termékek kiviteli tilalma), sőt I. Lipót (marhakivitel megtiltása Lengyelország felé, midőn Bécsben hiány támadt) óta szorgalmazott gyakorlata az egyes tartományok szerepét hosszú időre - jórészt a Kiegyezésig (mert ipari fejlődés igazából csak ez után lesz) - meghatározta. (Mert nem csak a portói borral és az angol gyapjúval példálózhatott volna David Ricardo, hanem a magyar gabonával és az ausztriai posztóval, amikor a komparatív előnyökről értekezett)

A Széchenyi Hitelében (1830) leírt állapotok, mind-mind jellemzőek már ettől az időktől. Az ország gazdasági erejének felmérése, majd a 'gazdasági környezet' szabályozása több lépcsőben valósult meg egész a Rákóczi-szabadságharc leverésétől. Ennek ugyanúgy részei voltak a többször elrendelt, de a vármegyei ellenállás miatt nehezen megvalósított, ill. elrendelt, de el sem kezdett népességösszeírások (előbbi:1715,1720-21, utóbbi:1727, stb.), az ország 1763-1785 között (jobbára csak II. József idejében) zajlott részletes topográfiai felmérése (ún.első katonai felmérés), a történetünk szempontjából jelentős, 1767-ben elrendelt, s 1770-ig lefolytatott ún. Kilenc kérdőpontos vizsgálata, mely az úrbérrendezéshez kapcsolódott, és a jobbágyterhekre, a jobbágy-földesúri viszony mibenlétének felmérésére irányult.

Közrejátszott az, hogy jogi értelemben a Neoacquistica Comissio (Újszerzeményi Bizottság) működésének 1741. évi XXI. (21.). tc. általi eltörléséig a birtoklás alapja bizonytalan volt. Az 1715. évi CI. (101.) tc-ben foglalkoznak először a jobbágyterhekkel eme új (egységesítő) szemlélet jegyében. Lényegében annyi, hogy - ne zaklattassanak! (A Rákóczi-szabadságharc után visszatérő (jórészt kisbirtokos) nemesség követelte az előző évek 'tartozásait'.) Ezt követően a betelepítési koncepció keretében a puszták benépesítését előmozdítandó születtek olyan törvények - pl. 1723. évi XVIII (18.) tc. -, melyek egyaránt kedveztek a már itt élő, és az újonnan betelepülő családoknak (túlságos követelésekkel ne tegyék nehézzé a benépesítést)

Az úrbérrendezés

Ahogy az úrbérrendezést kötik az 1767. esztendőhöz, a 9 kérdőpontos vizsgálatot pedig az 1770. esztendőhöz, mindkettő, egy több részből álló, időzített (de a kor adminisztrációs rendszerében lassan megvalósuló) folyamat részei voltak. "Mária Terézia 1766. december 29-én Zala, Vas, Sopron, Somogy Tolna és Baranya megyében elrendelte az egységes urbárium bevezetését, ezt a rendeletet 1767. január 23-án közölték ezen megyékkel" (mire az 1 hónap?) "Majd ezt követően az ország többi vármegyéjében is elkezdődtek a rendezési munkálatok, amelyek — bár eredetileg az uralkodónő két hónapban szabta meg a végrehajtást — egészen 1774-ig eltartottak."

Heves vármegye később, egy 1770. március 18-i helytartótanácsi leirattal 1770. április 1-től szeptember közepéig kapott határidőt az elvégzésére. Nyugatról Keletre haladtak 'hát, így kicsit arrébb, Borsodban 1771 nyarán zajlottak az események.  Minden megyére nézve kötelező érvényű volt.

Menete (Horváth Zita dolgozata alapján):

"Első lépésben, a királyi biztos megérkezése után összehívták a vármegyei közgyűlést és kijelölték azokat a tisztségviselőket, akik a munkálatokban, a különböző összeírásokban részt vettek.

 Arra ügyelni kellett, hogy a tisztviselőket azokba a járásokba osszák be, ahol nem rendelkeznek földbirtokkal. A rendezésre kijelölt személyek első feladata az volt, hogy a megye összes helységét végigjárva az ún. kilenc kérdőpont alapján, mérjék fel a parasztság helyzetét. A kilenc kérdést úgy állították össze, hogy az minden — az egységes urbárium elkészítéséhez szükséges — tényezőre kitérjen, amely befolyásolja a jobbágyok életét. A kérdőpontra adott paraszti válaszok lejegyzése után az előzetes úrbéri összeírást készítették el, amely az úrbérrendezést megelőző helyzetet mutatja be. Földesurak szerint haladva feltüntették a telkes jobbágyok, a házas és házatlan zsellérek nevét, az általuk használt telek milyenségét, — egész-, fél- vagy negyed telek — a belső telek, a szántó és a rét nagyságát, valamint egyéb, a gazdálkodást befolyásoló körülményt.

Készült még egy megyei összesítő is, amely a kilenc kérdőpont és az előzetes összeírások alapján feltüntette a helységek úrbérrendezés előtti állapotát. [...]. Az úrbérrendezés legismertebb és leginkább elemzett forrása a nyomtatott urbárium, amelyet a megyére már készen, nyomtatott változatban küldtek, csak az adott helységre jellemző adatok számára hagytak ki üres helyet. is Itt találhatók a robotra vonatkozó adatok, hány napot kell egy évben kézi vagy igás robotot végezni a jobbágyoknak, a robotnapok számát mikor duplázhatja meg a földesúr (pl. szüretkor). A kilencedadás mikéntjét is feljegyezték, tehát azt, hogy természetben adják-e, vagy pénzben váltják meg stb.

Az urbáriumhoz csatolták az úrbéri tabellákat, amelyek táblázatos formában rögzítették a helységre jellemző adatokat. Feltüntették az adott helységben

1. birtokos földesúr nevét,

2. telkes jobbágyainak — aszerint, hogy örökös vagy szabadmenetelű jobbágyok-e —, a házas és házatlan zselléreinek nevét.

3. A telkes jobbágyoknál megadták a telek nagyságát (egész, fél, negyed stb.),

- a belső telek nagyságát pozsonyi mérőben,

- a szántó nagyságát holdban és

- a rét nagyságát kaszásban (falcastrum, embervágó).

4. A robot mennyiségét szintén telek nagyságához mérten adják meg, az egész telek után évi 26 nap igás vagy 52 nap kézi robot járt, a résztelkek után arányosan kevesebb (heti egy nap igás vagy két nap kézi robot).

5. A házas zsellérek évi 18, a házatlanok 12 nap kézi robottal tartoztak.

6. A jobbágyok és a zsellérek egyaránt évi 1 forint füstpénzt (census) az urbárium szövege szerint ún. „esztendőbéli árendát” fizettek. (A házatlan zsellérek ezt nem fizették.)

Feljegyezték a kilencedadás módját is. Amennyiben nem természetben adták, hanem megváltották, akkor a megváltás fejében 4 forintot, vagy 12 nap igás ill., 24 nap kézi robotot írt elő az urbárium. Azokban a helységekben, ahol a kilencedadás természetben történt, de lenből és kenderből nem adták, ott egy egész telek után 6 font len- vagy kenderfonást kellett elvégezniük. Az ajándékadást az urbárium is előírta, de a korábbi viszonyokhoz képest pontosan szabályozva: egész telek után évi 1 icce vaj, 2 kappan, 2 csirke és 12 tojás. Végezetül, az utolsó rovatba a belső telekből és rétből hiányzó rész pótlásaként adott szántó nagyságát írták be a telkes jobbágyokra vonatkozóan. Ennek a pótlásnak az volt az előnye, hogy utána nem szedtek kilencedet. Abban az esetben, ha a község szántóval és/vagy réttel rendelkezett, úgy azt is beírták a tabellába.

Az úrbérrendezés utolsó irata a vármegyei tisztségviselők által készített beszámoló, amelyet az úrbéri tabellához csatoltak. Ebben az szerepel, hogy

1. hány egész-, fél-, nyolcad telket állapítottak meg,

2. történt-e telek-kiegészítés a helységben,

3. vállaltak-e a jobbágyok vagy zsellérek újabb jobbágytelkeket,

4. maradtak-e puszta telkek és ún. maradványföldek (remanentia), tehát a szabályos nagyságúra kimért telkek utáni fölösleg,

5. vannak-e a helységben irtásföldek, vannak-e elzálogosított jobbágytelkek.

Az úrbérrendezés munkálatainak befejezésekor összesítő táblázatot készítettek a helységekről, az úrbéri tabellának megfelelő adatokkal, amely kiváló elemzési lehetőséget kínál a kutatóknak, hiszen összehasonlítva az úrbérrendezés előtti állapotokat tükröző összesítő táblákkal, kiviláglik belőle az úrbérrendezés eredménye. Az elkészült urbáriumot a megyei megbízottak aláírásukkal és pecsétjükkel hitelesítették, ezután már nem maradt más hátra, mint az urbárium kihirdetése. A rendezési munkákat elvégző tisztviselők összehívták helységenként a jobbágyokat és a földesurakat vagy azok tisztjeit, felolvasták előttük az urbáriumot és bizonyságlevelet állítottak ki arról, hogy a kihirdetés megtörtént. Az urbárium és az úrbéri tabella egy-egy példányát a kihirdetéskor a tisztviselők átadták a községnek és a földesúrnak. A harmadik példány a megyei levéltárba került és a negyedik példányt felküldték a helytartótanácsnak.

Egy példa (Hejőbába), amiből jól látszik, hogy tényleg előre nyomtatott nyomtatványon történt a kéziratos bejegyzés. Összességében 43 vármegyében zajlott le a felmérés, mintegy 6500 települést érintett (ma olyan 3200 van?)

Az egyes kérdések (ugyanonnan):

"Az első három kérdés arra irányul, hogy az úrbérrendezést megelőzően a jobbágyok miszerint rótták le kötelezettségüket földesuruknak, volt-e urbáriumuk, vagy szerződés (contractus), esetleg szokás (usus) szerint adóztak-e, egységes urbárium nem lévén. Kiderül ebből, hogy a meglévő urbárium vagy contractus mióta hozattatott be a faluba, ezt megelőzően volt-e korábban egy másik urbárium vagy contractus, netán mindvégig szóbeli megállapodás szabta meg kötelességüket. Általában húsz-harminc évre visszamenőleg tartalmaznak adatot a vallomások, néhány esetben ötven-hatvan évre emlékeznek vissza. Szerencsés esetben, ha fennmaradtak a 17. századból, a 18. század elejéről és közepéről korábbi urbáriumok, szerződések, azokat hozzácsatolták a kilenc kérdőponthoz, nagyszerű forrásbázist szogáltatva a kutatóknak. Sajnos — legalábbis Zala megyéből — nem sok ilyen maradt fenn.

A negyedik kérdőpont alapján arról kellett vallaniuk, hogy milyen haszonvételei és kárai vannak a helységnek, milyen természeti adottságok befolyásolják a parasztközösségek gazdálkodását, életét a jogi viszonyokon túl (nádvágás, faizás, halászat, malom léte vagy nemléte, az utak állapota, piac közelsége stb.).

Az ötödik kérdésre az egy egész telekhez tartozó szántóföld és rét nagyságáról, minőségéről kellett nyilatkozniuk a falubelieknek, valamint arról hány pozsonyi mérő gabonát szoktak vetni egy, ott szokásos holdban; lehet-e a réten sarjút kaszálni. Talán ezt a kérdést kell a legnagyobb forráskritikával szemlélni, ui. minél nagyobb földet vallott be a jobbágy annál nagyobb terhet róhattak ki rá. A pontatlan telek bevallásnak nemcsak a szándékos csúsztatás lehetett az oka, hanem a mértékegységek pontatlan ismerete: „ …egy tagban lévő mind nagyobb, mind kisebb földünket csak egy holdnak tartottuk…” vagy „…azon gazdákat tartottuk egészhelyesnek lenni, ki esztendőnként 30 köböl gabonát vethet.” Ellenben a többi kérdésnél, amely a paraszti szolgáltatásokra vonatkozik, valószínűsíthetően kevésbé kell a szándékos torzítással számolnunk.

A hatodik kérdés a robot mennyiségére, formájára — igás vagy gyalog robot — irányult. Az igás robotot hány ökörrel kellett végezni, a robotra való menetel és visszajövetel ideje beszámított-e a robot idejébe. Ha pénzben váltották meg a robotot, úgy az milyen összeggel volt egyenértékű. (Ez főleg a contractualista jobbágyok számára volt lehetőség.)

A hetedik kérdés a természetbeni és pénzbeli szolgáltatások számbavételére irányult, külön kiemelve az ajándék (culinaria, munera) és a földesúri kilencedadásának kötelezettségét. Itt jegyeznénk meg, hogy elvben az 1351-es törvények előírták a terménykilencedadását, az általunk vizsgált források szerint Zala megyében a legtöbb helyen a parasztok csak az úrbérrendezést követően kénytelenek adni: „Még ezen új urbárium bé nem hozatott, mink a földesuraságnak kilencedet sohasem attunk…” Az árendások, mivel megváltották terheiket, eleve nem adtak, ahol szőlőművelés volt ott a terménykilencedet a hegyvám helyettesíti, de ahol egyik sincs ott sem jelentkezik mindenütt a kilencedelés, amire néhány esetben az szolgálhat magyarázatul, hogy a földesúr megválthatta az egyháztól a tizedet és ő maga szedte be ezt a jobbágytól és külön nem szedett még kilencedet is. Legalábbis számos esetben azt vallják a parasztok, hogy ők maguk sem tudják, hogy az általuk adott dézsma földesúri kilenced, vagy egyházi tized. [...]

A nyolcadik kérdés a puszta jobbágytelek iránt érdeklődött, ami a pusztásodás mértékére és az ezt felszámolandó betelepítések sikerére, a migrációra kitűnő adalékul szolgál.

A kilencedik kérdés talán az egyik, a jobbágyság társadalomtörténete szempontjából legizgalmasabb problémára, az örökös jobbágyság kérdésére nyújthat releváns adatokat, tudniillik arra kérdez rá, hogy örökös vagy szabadmenetelű jobbágyok lakják-e a községet"

Az összeírás menetét így írja Szederkényi Heves vármegyénél: "Az összeirás a következő módon volt teljesitendő: nem köblös, hanem hold számra jelöltessék a telek. A hol több közbirtokos van, külön-külön jegyeztessék azok neve után a jobbágy, zsellér, vagy bárki ott tartózkodó s annak anyanyelve. A kuriális ház és az ott levő zsellérek nem vétettek jegyzékbe. A több helyen birtokos földesur, mindenütt feljegyzendő és egy jegyzékbe külön is feltüntetendő volt. A telek a következő minőség szerint iratott körül: termékeny talaju, elég legelője van vagy silányabb; a szőlő a bor minősége szerint; megjelölendő volt a malom közelsége, a bornak és egyéb terménynek közeli piacza, az értékesités könnyüsége. A vármegyei közgyülés, ezen elvek szerint történt összeirás után, következő megyei urbéri rendezést ajánlott a királyi biztosnak. Legyen négy osztály; az első osztályu jobbágytelkek 14, a második 16, a harmadik 18, a negyedik 20 holdból álljanak. A rétek, a mint kaszálni lehet, 4-6-8 szekeres terület szerint osztályoztassanak. A vármegye ezen terv szerint a területén levő 144 községet négy osztályba sorozta, hét község kivételével [...], hol csupán nemesek laktak és birták a földeket, akképen ott urbéri szolgáltatások nem teljesitettek. A királyi biztos a vármegye ezen tervezetét nem fogadta el; hosszasabb érintkezés után végre a helytartótanács a következő osztályozást állapitott meg: az elsőben 26, a másodikban 28, a harmadikban 30, a negyedik osztályban 32 hold számolandó, 8, 10, 12 szekér szénásterületű rétekkel."

Mint az a hivatkozott tanulmányokból kitűnik, mind Zala, mind Heves vármegye esetében (s a többiekénél is)  a felmérést követően a Kormányzótanács állapította meg a megye által javasolt úrbéri rendezési javaslat után a terheket. Az egyes településeket a vármegye sorolta be, de az egyes osztályok terheit a központi kormányzat állapította meg, figyelembe véve a lakosságszámot és a központi bevételek igényét (emlékezzünk, hasonló történt az 1729-es országgyűlés után, s ezen kívül többször is, amikor megegyezni nem tudván helytartótanácsi leirattal rótták ki a megyére eső adót. A kormányzat be akarta vonni az adóalapba a külső telek mellé a belső telket is, ami ellen a rendek - később is, mint látjuk- erősen ellenálltak.) Országgyűlési elfogadás (rendi beleegyezés) hiányában egyszerűen rendeletileg nem az egyes portára határozták meg az adót - amihez kellett volna a rendi jóváhagyás - hanem a vármegyére rótták ki egyben egy összeget, ossza fel maga a területén lévő porták között. A terhek meghatározását követte a földek kimérése, újból kimérték a belső telkek melletti külső telkeket.

Eredetileg az ún. jobbágytelek (fundus) volt az adóegység alapja. Aszerint, hogy mekkora külső telek tartozott hozzá, volt 1/2-ed, 1/4-ed, 1/8-ad telkes jobbágy. A gazdálkodás eltérő eredményességéből, valamint az eltérő művelési ágak eltérő hozadékából eredő, évszázadok során erősen differenciálódó, egyenőtlen vagyoni helyzetű adókötelezettek nyilvántartására 1698-től (1696: pozsonyi tanácskozás, 1698: bécsi tanácskozás) új számítási alap vétetett fel, a dika. Ez olyan vagyonegység volt , amely kifejezte egy-egy adóalany tényleges vagyoni helyzetét - adófizető képességét. Így a bevezetésekor, a XVIII. század elején 1 dikának számított minden 10. életét betöltött személy, vagy 2 igás ló, 2 fejőstehén, 12 sertés, 12 kassai köböl búza, 16 köböl liszt, 6 urna bor, 30 forint jövedelem.

Az úrbéri rendezéssel egyidőben 1772-től 'adóreform' is történt új dika-szabályozást bevezetve (semmi 'évvége', nyár közepén, június 30-al), mely a hadi és a házi (vármegyei) adók kivetésére szolgálőan a dikák (rovások) új megállapításánál a jobbágy tehetősége számbavétele mellett bevonta a dikába (azaz az elszámolási egységbe) a belső telket, azt amin a jobbágy háza állt (a külső telken gazdálkodott, a háztáji termelés akkor tényleg ház-táji volt).

A következő részben a jobbágytelkek típusait tekintjük át (de tényleg).

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr90499587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.09.27. 22:22:08

Hasznos lett volna megemlíteni, különös tekintettel a szélsőhülye körökben döűühöngő Habsburg-gyűlöletre és enek kapcsán Mária Terézia úrbéri rendezésének a kizsákmányolás fokozásakénti beállítására, hogy a rendezés oka a magyarajkú földesurak egyre fokozódó tehernövelő eredeti felhalmozása volt.