Szomália

 

Szomália haderejének az alapjait még az olaszok teremtették meg, de 1963-ban a kormányzat oldalt váltott, nem volt ugyanis megelégedve az olasz és amerika segítséggel. A szovjetek viszont hitelt (amelynek a visszafizetéséhez sem  és hadianyag szállítást ígértek, amellyel lehetővé vált egy 20 ezres létszámú haderő felszerelése. A 69-es puccsal még szorosabbá vált a katonai együttműködés, szovjet tanácsadók érkeztek és további felszerelés. A szomáli haderő ennek köszönhetően relatíve jól felszerelt, és a környező államokhoz képest viszonylag modernnek számított. A hadseregfejlesztés módja logikus volt, hiszen népességszámát tekitve (és ezáltal a potenciálisan hadrafoghatók számát nézve) Etiópia 6-7 szeres túlerőben volt, vele szemben tehát egy modernebb és gépesítettebb hadsereggel lehetett képezni ellensúlyt.
 

 

MIG-17
MIG-19
MIG-21
MI-8
T-34
T-55
BTR-40
BTR-50
BTR-152
BTR-60
F-86 Sabre
F-5 Tiger

Légierő

A függetlenség elnyerése után P-51 Mustangokat örököltek meg az olasz adminisztrációtól, de ezeket a gépeket a 60-as évek végére lecserélték. 1967-re a légierőt már több, mint 50 gép alkotta, köztük 40 MIG-15 és MIG-17. 1974-ben további 40 MIG-21-est is kaptak, és MI-8-as helikoptereket. Ez elvileg összesen több, mint 80 gép lenne, de azért nem feledkezhetünk meg arról, hogy mégiscsak Afrikában vagyunk. Egy dolog volt rendszerbe állítani ezeket a gépeket, egy másik meg karbantartani. 1977-re csak kb. 40 gép maradt ebből üzemképes, kb 30 MIG-21, kb. 10 MIG-17-es, és pár MI-8-as helikopter volt bevethető.

Szárazföldi erők

A szovjet orientációval együtt ezek is komoly fejlesztésen estek át. Első lépcsőben 1967-ig négy páncélos zászlóaljat szereltek fel főleg T-34-esekből, és 9 motorizált gyalogsági zászlóaljat főleg BTR-40, és 50-esekből. Létrehoztak még egy kommandós zászlóaljat, és két tüzérzászlóaljat, illetve összesen öt légvédelmi zászlóaljat. Ezek a technikai eszközök abban az időben bár nem jelentették a csúcstechnológiát, de a környező országok haderejéhez képest minőségi fölényt biztosíthattak. A probléma ugyanakkor ugyanaz volt, mint a légierővel, sok szerteágazó ok miatt a bevethetőség elég alacsony szinten állt. A hetvenes években egy újabb korszerűsítési hullámon is átesett a hadsereg, a T-34-eseket T-55-ösökre cserélték le nagyrészt, és a BTR-60-as és BTR-152-es típus váltotta fel a korábbi verziókat a motorizált zászlóaljakban, a tüzérség is kapott rakétasorozatvetőket. A kiképzés főleg Szomáliában történt, de képeztek ki szomáliakat a szovjetunióban is. A viszonylag fejlett eszközök rendszerbe állítása mellett infrastrukturális fejlesztések is zajlottak, szovjet segítséggel épült ki Mogadishu, Hargeisa, Baidoa, és Kismayu repülőtere,légvédelemmel együtt, vagy Berbera kikötője.

Etiópia

Etiópia hadseregét szintén a II. világháború után kezdte fejleszteni, mégpedig USA segítséggel, az ország a császárság megdöntéséig rendszeres katonai segélyt kapott. Ugyanakkor a "kapitalista" világban a dolgok másképpen működtek. A katonai eszközök eladása itt valamilyen szinten üzlet volt, másrészt Etiópia nem készült támadó háborúra, ezért nem is volt a számára szükséges a haderejének erőltetett modernizációja.
 
Légierő

Lényegében az etióp haderőnek ez volt az egyetlen része, amely relatíve modern volt, bár nem a legmodernebb gépekkel volt felszerelve. Az etióp légierő 14 Northrop F-5Es ből és 3 F-5F Tiger II-ből, és 12 F-86 Sabre-ból állt, ehhez jöttek még az egyéb gépek. A légierő bázisai nagyjából lefedték az ország területét: Debre Zeit, Bishoftu, Jijiga, Harar, Agordat, Gondar, Gode voltak a fontosabb repterek. A légierő karbantartását ugyanúgy elhanyagolták, mint a szomáliaiét, de a 70-es években Izrael jelentős segítséget nyújtott abban, hogy a gépek újra repülni tudjanak, és a pilóták kiképzésében is segítettek. Így a császárság megdöntését követő zűrzavarban is működőképes állapotban maradt a légierő, amely bár számszerűleg kisebb volt, mint a szomáli, de arányosan több volt a bevethető gép. Az izraeli segítségnyújtás a külpolitikai irányváltás után is megmaradt, valszeg mert Etiópia stratégiai (és régi) szövetségesük volt.

Szárazföldi erők

Az etióp haderő bár számszerűleg erősebb volt, (kb. 50 ezer fő, szemben a szomáli 30 ezerrel), de jóval kevesebb modern harceszközzel rendelkeztek, mint tankok, pszj-k, stb. Vagyis szemben a relatíve magas fokon gépesített szomáli haderővel, az etióp még főleg az élőerőre épült. A katonai hatalomátvétel utáni zűrzavar még a meglevő felszereltségnek sem tett jó, és ráadásul az ország más pontjain (Eritreában pl.) is jelentős erőket voltak kénytelenek állomásoztatni.

Összeségében a szomáli haderő a háború kirobbanásakor sokkal jobban felszerelt volt az etiópnál, ez első ránézésre is látszik. Nem szabad ugyanakkor figyelmen kívül hagyni, hogy a hadseregfejlesztés lényegében mindkét országban a nulláról való építkezést jelentette. Vagyis teljesen hiányoztak a megfelelő szakemberek, az infrastruktúra és a háttéripar, és ezeket a hiányosságokat csak részben tudták pótolni. Igazából a feltételei sem voltak meg annak, hogy legalább részben beágyazzák a hadsereget a helyi gazdaságba. Éppen ezért, a modern felszerelések karbantartása hagyott maga után némi kívánnivalót, az utánpótlás csak külföldről volt lehetséges, ennek következtében pedig a harckészültség fenntartása az aktuális támogató nagyhatalom segítségének függvénye volt. Nagyjából ezért is van az, hogy a kapott eszközök jelentős része nem volt bevethető.
 
Az út a háborúig

Az események 1974 után gyorsultak fel. A császárság megdöntése után folyamatos belharcok törtek ki a hatalmat átvevő Derg és a vele szemben lázadó politikai, vagy szeparatista mozgalmak között. 1977 májusára majdnem teljes Eritrea a helyi felszabadító front gerilláinak kezére került, miközben szudáni területről a rendszerellenes ellenzék támadta a kormányt. Közben 1976 óta szárazság pusztított az országban, amely nagyjából odavágta az ország mezőgazdaságát. Több vidéken súlyos éhínség is kitört, az országban uralkodó bizonytalan helyzettel vegyítve pedig humanitárius katasztrófát okozott. Eközben a kormányzat leginkább azzal volt elfoglalva, hogy a szintén baloldali ellenzékét üldözze (etióp vörös terror). 1976-tól a szomáli kormányzat egyre több ügynököt dobott át a határon, hogy felfegyverezze az ogadeni szomáliakat, és gerillahadsereget szervezzen belőlük. Az így felfegyverzett WSLF (Western Somalian Liberation Front) egyre több rajtaütést hajtott végre etióp kormány és katonai objektumok ellen. Várható volt, hogy a tartományt előbb - utóbb ellenőrzésük alá tudják vonni, de a nemzetközi klíma megváltozása miatt Sziad Barrénak gyorsan kellett lépnie.

A háborút megelőző diplomáciai események

 

Eritrea ma

1976 júliusában magas rangú etióp tisztviselők találkoztak a szovjet vezetéssel, és a folyamatos egyeztetések után 6 hónap múlva a szovjetek belementek a segítségnyújtásba. Ezzel egyidőben 1977 februárjában az USA beszüntette az etióp kormány segélyezését az emberi jogok megsértésére hivatkozva (ennek volt éppen alapja, de már 2 évvel azelőtt is lett volna). Április 23-án az USA nagykövetséget is bezárták. 1977 májusában Fidel Castro találkozott a Derg vezetőivel, a tárgyalásokon már a katonai segítségnyújtásról volt főleg szó (amely ekkor még a belső ellenzék és a szeparatisták leveréséhez kellett). 1977 májusában Mengisztu (az etióp elnök) Moszkvában találkozott Gromiko külügyminiszterrel. A tárgyalásokat követően Júniusban Ádenben Fidel Castro vezetésével tárgyalóasztalhoz ült az etióp és a szomáli vezetés, hogy egy marxista konföderációról tárgyaljanak (ekkor lett független Dzsibuti is, amely kormányzata Szomáliához húzott). A szovjet cél (mert Castro egyértelműen a szovjet érdekek mentén közvetített) egyértelmű volt, egy szovjet védnökség alatt levő szocialista blokkot akartak létrehozni. Sziad Barre ugyan kijelentette, hogy nem célja megtámadni egy másik szocialista országot (ekkor már zajlott az ügynökök és tisztek határon átdobása), de a tárgyalások után kijelentette, hogy Nagy Szomália létrehozása elsőbbséget élvez a szomáli kormány számára. Már ez előtt, 1977 májusában Szaúd Arábia 200 millió dolláros segélyt ajánlott Szomáliának (az ajánlat mögött az USA állt, aki Etiópia elvesztését így próbálta kompenzálni, viszont nem volt formális diplomáciai kapcsolata az országgal). Ezzel egyidőben más arab országok is segítséget ajánlottak fel. Ezzel egyidőben az USA Szomáliába küldte Dr Kevin Cahill-t, hogy személyesen próbálja az elnököt (akivel ismerték egymást) rávenni a szovjet blokk elhagyására. Sziadot nem nagyon kellett győzködni, mivel egyértelmű volt, hogy Etiópia átkerülése a szocialista blokkba a szomáli revízionista törekvések végét jelenti, ugyanakkor a különböző arab (és más muszlim) országok által felajánlott fegyversegély azt jelentette, hogy a szovjet segítség esetleges megszűnésével még nem szűnik meg az utánpótlásuk. A helyzet egyértelmű volt, a belpolitikailag instabil Etiópia akkor tűnt a legkönnyebben legyőzhető ellenfélnek, ki kellett használni az alkalmat.

előzmény itt

folytatjuk

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr18658987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GaceTillerro · http://mindennapiafrika.blog.hu 2008.09.12. 21:53:27

Szomália teljesen széthullott, már csak névleg egy ország, Eitópia és Eritrea három falu birtoklásáért öli egymást...ez sem vénnek való vidék...

hami · http://toriblog.blog.hu 2008.09.12. 22:53:53

Szia GaceTillerro,

Ehhez te valszeg jobban értesz nálam: Etiópia hogyan tud egységes maradni annak ellenére, hogy etnikailag ennyire sokszinű? (Sry, nincs hosszú i-m).

GaceTillerro · http://mindennapiafrika.blog.hu 2008.09.13. 09:47:42

Hát, azért túlzás azt állítani, hogy én értek hozzá..:)
Véleményem szerint ebben az egységességben nagyban közrejátszik az is, hogy Etiópia az első független államok egyike Afrikában és igazából komolyan behódolnia nem kellett senkinek a XX. században.
Másrészt a különböző etnikumok kezdeti "egységesítését", az 1800-as évek végén, nem erőszakkal, hanem érvekkel és tervekkel hajtották végre, és nem igazán volt olyan vezető az országban, amelyik kiemelt előnyben részesített volna egy etnikumot a többivel szemben.
Harmadrészt a vérzivataros kilencvenes években történt demokratikus átmenet valóságosan lezajlott, és így például az etnikai alapon létrehozott kijelölt régiók számára törvényileg megengedett a kiválás, ha népszavazással így döntenek.

hami · http://toriblog.blog.hu 2008.09.13. 11:37:49

Ez az egész Eritrea miatt érdekes. Bár Eritrea is többnemzetiségű, de a lakosság legalább fele tigre. Namost a határ túloldalán, Etiópiában szintén tigrék élnek, ők a jelek szerint viszont nem akarnak kiválni. Holott logikus lenne, hogy egyesülni akarnának Eritreával.