Ülésezik az 1832-36-os országgyűlés

A reformkori országgyűléseken a különböző felmerült kérdések, sérelmek igen bonyolult hálózata alakult ki. Minden előkerült probléma valamilyen –tematikai, politikai- összefüggésben állt szinte az összes többivel, egy sérelem, vagy egy felvetett ügy gyakran egészen meglepő környezetben is felmerülhetett, függően az ellenzék éppen aktuális politikai céljaitól. A vámpolitikai kérdések rendszere is hol más sérelmekhez kapcsolódva (ez az 1832-36-os országgyűlésre jellemző), hol pedig önállóan merült fel. Jól látható, hogy a vám kérdése az országgyűléseken elsősorban sérelmi, és csak másodsorban volt gazdasági kérdés, ez nagyon jól kimutatható az 1843-44-es országgyűlés későbbi szakaszában. 


A kérdéskör korszakunkban az 1828 és 1830 között működő rendszeres bizottsági munkálatok megyei megtárgyalásakor került igazán előtérbe. A kereskedelmi operátumot azért övezte nagy érdeklődés, mert lehetővé tette, hogy az ország gazdasági elmaradottságának okát a függő gazdasági helyzetben találják meg, és ez az igen kézenfekvő, elfogadható, mégsem túl radikális magyarázat hamar népszerűvé vált a nemesi közvéleményben
A kolera-lázadás miatt 1832. decemberére halasztott, Pozsonyban összeülő országgyűlés fő feladatául az operátumok megvitatását tűzte ki célul. Az operátumot megtárgyaló megyék közül szinte az összes egyetértett abban, hogy biztosítani kell az országgyűlés beleszólását a vám- és kereskedelmpolitikába.
 
Az 1832-36-os országgyűlés

A vám, mint téma először az országgyűlésen az 1834. július 9-i főrendi ülésen merült fel, amikor vita keletkezett arról, hogy a harmincadvámokkal kapcsolatban a bíráskodási ügyeket ki tárgyalja. A vámokkal kapcsolatos pereket ekkoriban ugyanis a Királyi Kamara tárgyalta, amit a rendek igencsak sérelmesnek találtak. A főrendi ülésen megtárgyalták a rendek javaslatát, hogy vegyék ki a bíráskodási jogot a kamara kezéből. Először Gr. Keglevics koronaőr nyilvánított véleményt. Szerinte a kamara a királyi jövedelmek őre, ezért az ide befolyó pénzeknek itt is kell maradnia, és ha a kamarai rendszert gyökeresen megváltoztatják, azzal semissé teszik a kincstár jövedelmeit (Magyarországról befolyó évi vámjövedelem ekkor mintegy 4 millió forint).
Gr. Majláth főispán szerint a vámjövedelem egyértelműen a kormányé; ha egy csempészt fognak el, és nem a kamarai, hanem a megyei bíróság elé kerül, nagy jövedelemtől esik el a korona, ami megengedhetetlen, ráadásul ha kicsapongó tisztek elleni eljárást is kiveszik a kezükből, vészesen csökken a hatalom és a tekintély.
Hamar felmerültek azonban ellenvélemyének is: Br. Perényi Lajos szerint a meglévő törvények a kamara joghatóságát nem mondják ki, csak 1781. évi királyi dekrétum szól róla, ezáltal nem tekinthető törvényesnek a Kamara joghatósága.
A parttalannak, és meddőnek tetsző vitát azonban még ezen a napon lezárta a nádor. Szerinte az egész törvénycikk tárgyalását hagyni kell, hiszen a rendek azt állítják, hogy ez arrogált hatalom, ezáltal kizárólag sérelmi politizálást folytatnak. Nem a bíróság eltörlését, vagy módosítását akarják, hanem csak a törvényességét feszegetik, és így érdemben nem lehet tárgyalni. Ezzel a joghatósági kérdés tárgyalását a felsőtábla a maga részéről befejezettnek tekintette, az alsótáblai ellenzék pedig látva, hogy az érdemi tárgyalás lehetetlen, az egész joghatósági vitát elhalasztotta, illetve stratégiát választott.

Innentől fogva a vámpolitika önálló vitapontként ezen az országgyűlésen már nem kerül elő, de rendszeresen előveszik, amint valamilyen sérelemről van szó a vitákban. Az 1834. okt. 3-i kerületi ülésen Pálóczy, Borsod megye követe a szabad hajózás tárgyában említi meg, hogy a borsodi borkereskedelem a magas vámok, és Lengyelország felosztása miatt omlott össze, az 1834. okt. 25-27. országos ülésen pedig Nagy Pál, Sopron megye követe a legelő-kérdéssel kapcsolatban említi meg, hogy a királyi jövedelmeket, közöttük a vámokat is, nem lehet korlátlanul növelni. Az 1835. nov. 24-i országos ülésen pedig Fáy András a magyar nyelv ügyében kapcsolatban hozza fel, hogy se az egyetem, se a kikötők, se a vámrendszer nem független.


1835. ápr. 14-i kerületi ülésen újra előveszik a vámkérdést a sérelmek listájának összeállításakor, amikor is 30. számú országos sérelemként felveszik harmincadadónak az országgyűlésen kívüli felemelését. A panaszt Somogy emelte, mely szerint a Helytartótanács 1830-ban a pamut, len, selyem és egyéb áruk esetében megemelte a vámot, pedig ez az országgyűlésre tartozik. Érdemi vita, vagy egyáltalán tárgyalás erről azonban nem történik, úgy tetszik, az ellenzék megelégedik azzal, hogy proklamálja a probléma sérelem jellegét, ekkor más kérdéseket sokkal fontosabbnak és sürgősebbnek tartanak.
 

Felsőbüki Nagy Pál, Sopron vármegye követe

Az egyetlen élesebb hangú felszólalást 1835. okt. 16-i országos ülésen Nagy Pál engedi meg magának, amikor is követeli, hogy adja vissza a kormány Magyarországnak a vám meghatározásának jogát. Úgy tűnik azonban, hogy ez a határozott felszólalás nem talál nagy visszhangra, tartalmával bizonyára mindenki egyetértett, de sem az időt, sem a stílust nem találhatták az ellenzék vezetői megfelelőnek, így érdemi reagálás erre a felszólalásra nem is érkezett.
Az 1835. nov. 3-4-i kerületi ülésen Vághy Ferenc, Sopron követe említi meg, hogy a bécsi vásárra marhát hajtó kereskedők még plussz pénzt fizetnek az amúgy is magas harmincadon kívül.


Hogy a kérdést mégis sikerül folyamatosan fenntartani, azt igen jól bizonyítja Horvátország és Dalmácia között meglévő vámvonalról folytatott vita. Ebből jól kivehető, hogy az ellenzék érzékelve, hogy a magyar vámvonal eltörlését, vagy egyáltalán módosítását semmiképpen nem lehet elérni a kormányzatnál, ezért a kisebb fajsúlyú horvát kérdést kezdték el feszegetni, ami precedensértékűnek tekintettek a későbbiekre nézve.
Az 1836. jan. 13-i kerületi ülésen Bezerédy István, tolnai követ megemlíti, hogy miután 1802. okt. 17-i leiratban a király elvben Dalmáciát a magyar korona részének ismerte el, nem érti, miért választja el mégis vámvonal Horvátországtól. Kérni kell tehát a királyt, hogy törölje el. Busán Hermann, Horvátország követe felszólalásában elmondja, hogy a hivatalos közlemény szerint Dalmácia éppúgy nem tartozik bele az örökös tartományok vámrendszerébe, mint Magyarország és Erdély, ezért tehát ez legyen a mérvadó Dalmáciával kapcsolatban is, főként hogy Dalmácia történelmi jogon magyar terület.
Pázmándy javaslatára a javaslatot elfogadják, és egy feliratban megkérik a királyt, törölje el ezt a belső vámvonalat.
1836. febr. 1. kerületi ülésen újfent Bezerédy István, Tolna megye követe veti fel a kérdést a dalmátországi vámvonallal kapcsolatban: nem érti, miért gond ez a dalmátoknak? Nem fognak semmi pénztől elesni, illetve más hátrány se éri őket, hiszen a vámok miatt drága gabonát amúgy sem tudnák megtermelni, hanem a szintén drága odesszai gabonával pótolják, ezért szerinte biztos, hogy a csempészet megszűnésétől félnek.


Az egész vitát ezen az országgyűlésen Deák Ferenc 1836. márc. 24-i országos ülésen elmondott beszéde (kéri az adó és a harmincad csökkentését, a kereskedelem gátjainak megnyitását), illetve a formaképpen az előzőleg említett feliratra válaszoló márc. 27-i királyi leirat zárja le, mely szerint Őfelsége a magyar kereskedelemért már eddig is sok kedvezményt tett, továbbiak már feleslegesek. 

Az 1843-44-es országgyűlés

 

 

A vita igazán az 1843-44-es országgyűlésen kristályozódott ki. Az alsótáblán többségben lévő reformerek nagy reményekkel, és kész programmal érkeztek, amiben fontos szerepet szántak a kereskedelmi, és azon belül a vámvitának is. Azt, hogy egy milyen kardinális kérdéssé válik majd, ekkor még senki sem sejthette.
1843. máj. 20-án, a 3. országos ülésen kerültek előadásra a királyi előterjesztés pontjai, melynek 4. pontja a közlekedés és kereskedelem körülményeinek ill. eszközeinek fejlesztése volt. A reformellenzék igen hamar lecsapott az előterjesztésre, 1843. máj. 31-án, a 8. kerületi ülésen Klauzál Gábor, Csongrád megye követe az elsőrendű sérelmek felsorolásánál negyedik pontként a közlekedéssel kapcsolatban megemlítette, hogy a mai közlekedési viszonyok között nehéz a termékek szállítása, és hogy a közlekedés mellett essen szó a vámról is, mert annak rendezése nélkül felesleges a kereskedelemről bármit is rendezni.


A sérelmek felsorolása után a felírási javaslatba be is került, hogy az ország függetlenségének semmibe vétele, illetve megegyezése nélkül alakított vámszabályok a kereskedelem ellen fordulnak, ezek akadályozzák a magyar gazdaság fejlődését
Bármilyen furcsa, a vám kérdését először szintén kis lépésekkel, a kamarai joghatóság kérdésével kezdték el feszegetni, szintúgy, mint az előző országgyűlésen. A 206. kerületi ülésen, 1844. jún. 1-én a sérelmek és kívánatok rendbeszedésére kiküldött választmány jelentésének tárgyalása folyt. Ennek a 13. pontját Bereg megye előterjesztése alapján fogadták el. Az előterjesztés szerint 2 személyt csempészetért fogtak el, és kamarai bíróság elé állították őket. Bereg azonban soha nem ismerte el a kamara joghatóságát, mert nem törvényen alapul, és már többször is feliratban tiltakoztak ellene. A sérelemi felirat szerint minden cselekedet, ami a törvény ellen cselekszik, visszaélés, tehát megszüntetendő. Ráadásul az 1840. évi 25418. rendelet meghatározza a vámperek büntetetési tételeit, ezáltal de facto elismeri a joghatóságot, jóllehet az érvényes magyar törvények szerint a kamara csak a tettenérést, illetve a harmincad ügyében lévő fellebbezéseket utalja a kamarai bíróság elé.


  Vita, illetve törvényhozási munka azonban ekkor sem kezdődik el érdemben. A jól szervezett ellenzék azonban eléri, hogy az alsótábla felállítson egy kereskedelmi választmányt, melynek feladata a bő értelemben vett kereskedelemmel (és ezen belül a vámmal) kapcsolatos reformok elkészítése. A választmány elnökéül a vámvita alsótáblai főszónokát, Klauzál Gábort választották meg


 

Ghyczy Kálmán, Komárom megye követe, a kiegyezés után pénzügyminiszter

A választmány törvényjavaslatait először 1844. júl. 11-én, a 234. kerületi ülésen tárgyalták, és elhúzódott egészen az országgyűlés végéig. Július 11-én Ghyczy Kálmán, Komárom megye követe, a munkálat szerkesztője, és Klauzál választmányi elnök adta elő a törvényjavaslatokat. Az első javaslat első pontja szerint Magyarországról és a kapcsolt részekről itt termett, illetve máshonnan behozott termékek külföldre korlátozás nélkül vihetők, az országgyűlés kikerülésével ezt semmiképpen megtiltani, ill. megnehezíteni nem lehet, a vámok feljebb és lejjebb nem vihetők. A harmadik pont szerint a vámszabályzat meghatározása egész terjedelmében az országgyűlést illeti meg. A második javaslat első pontja kimondja, hogy az országgyűlés által meghatározott vámszabályokat a kamarának és a harmincadhivataloknak is kötelező betartania. A második és harmadik pontja szerint a megállapított vámszabályokat a következő országgyűlésig senki meg nem változtathatja, illetve az ausztriai kereskedők a magyar vámvonalon a magyar vámokat kell, hogy fizessék.
 A vita azonban ekkor lángol fel igazán. Meglepő módón az alsótáblán a vita lényege nem a vámok meghatározásának joga, hanem sokkal inkább a vámvonal eltörlése körül folyt. A választóvonal azonban itt nem a reformerek és a konzervatívok között húzódott, sokkal inkább gazdaságelméleti síkra terelődött a vita


Ghyczy szerint ha felállítják a védvámot, olyan termékekből, amit itthon is meg lehet termelni, évi 11.924.977 ft-ot takarítana meg az állam. Lónyai Menyhárt, Bereg megye követe szintén a védvám mellett foglal állást: Anglia a védvámrendszernek köszönheti nagyságát, az európai államok éppen most ezzel törnek ki az angol szorításból, s bár nálunk is van vámrendszer, de ipart elölő. Véleménye szerint két megoldás lehetséges: a vám meghatározása legyen az országgyűlésé, de ennek eredménye csak egy újabb visszadobott javaslat lesz, a másik lehetőség az egyezkedés, vámszövetség Ausztriával. Zsoldos, Veszprém megye követe lesz az, aki először tér el a tényleges gazdasági vitától, és megpróbálja politikai-ideológiai síkra terelni a vitát. Szerinte ugyanis az anyagi védvám mellett erkölcsi is kell, honi termékek iránti lelkesedés fogja majd fellendíteni az ipart.
Rohonczy, Sopron követe a viszonosság elve mellet érvel: véleménye szerint teljesen le kell bontani a határokat, a kitűnő természeti viszonyok és az olcsó munkaerő miatt úgyis idetelepülnek a gyárak a birodalom többi részéből. Klauzál szerint az osztrák vámrendszer azért rossz, mert tiltja a kivitelt, így a verseny hiánya miatt gyengébb és drágább a termék, hiszen itthon nincs verseny. Egyébként pedig a soproni indítvány kitűnő, de a kormány úgysem fog belemenni, ráadásul ennek a közteherviselés is a feltétele lenne, védővámrendszer lényege pedig, hogy a meglévő ipart erősíti, de újat nem teremt.

Klauzál szerint csak egy megoldás lehetséges: az ősiség eltörlése, közteherviselés, törvény előtti egyenlőség, ezek nélkül úgyis felesleges az iparfejlesztés, amíg ezeket az országgyűlés meg nem teszi, addig is a védvám a megfelelő, de csak ideiglenes megoldásként.


A 236. kerületi ülésen, 1844. júl.13-án Lónyai Gábor, Zemplén megye követe szólalt fel először. Véleménye szerint csak a védvám nem elég, mert itt nincs elég népsűrűség, nincsenek jó utak és eszközök, hiszen Friedrich List is írja, hogy ezek elengedhetetlen előfeltételei az iparfejlesztésnek. Ráadásul Magyarországon nem képeznek kereskedelmi iskolákban kereskedőt és gyárost. Ezekre feliratban kell rámutatni, és egyezkedni. Ghyczy szerint a colbertizmus igenis hasznos, és egyetértenek mindannyian abban, hogy a vám meghatározásának joga az országgyűlésé. Ha vámszövetség lenne, a vámokat úgyis az udvar határozná meg, az országgyűlésnek nem lenne beleszólása. Ő az, aki itt először mondja ki a rendek nagy félelmét is: ha Ausztria csatlakozik a Zollvereinhez, hát akkor Magyarországnak vége. Lónyaival vitatkozva pedig megjegyzi, hogy bár List műve nagy hatással van a választmányra, de szerinte ez itthon nem alkalmazható.


A vita ebben a hangnemben, és szinte változatlan formában folyt tovább szinte egész júliusban. Amikor azonban megérkezett a hír, hogy a király be akarja rekeszteni a kényelmetlenné vált országgyűlést, az alsótábla elővette azokat az ügyeket, amelyekről tudták, hogy vagy a felsőtáblán, vagy a kormányzatnál, de biztosan bukni fog. Elővették újra a vámmal kapcsolatos törvényjavaslatokat, amely csak többszöri üzenetváltással, végül csak tartalmi, és nem értelmi változtatással, de szeptemberben felirattá formálódott, és az udvar elé került. A válasz gyors volt, és nem váratlan: az udvar elutasított mindenféle egyezkedést a vámkérdésekben. A diéta utolsó napjaiban érkezett válasz viszont nagy felháborodást váltott ki. A követek kimondták az 1844. október elején az alsótábla üléstermében alakult Védegylet országos támogatását, majd – addig példátlan módon – kinyilvánították bizalmatlanságukat a kormányzattal szemben.

A reformkori országgyűléseken a vámvita fontos témának, és a kormányzattal szemben jól alkalmazható fegyvernek bizonyult. Igen hamar kiderült ugyanis, hogy a kormányzat semmiképpen sem hajlandó beleszólást biztosítani a vámtételek meghatározásába, valamit nem hajlandó kiengedni a kezéből a nagy jövedelmet hajtó peres ügyeket sem. A kormányzat hajthatatlan politikája azonban legalább ugyanannyira merev ellenállást váltott ki a rendekből. Sérelmi síkra terelve a dolgot, a kormányzat hozzáállását a nemzet beolvasztására, elnyomására irányulót tettnek tekintették. A sérelmi politizálás, és az udvar hajthatatlansága eleve lehetetlenné tett mindenfajta kiegyezési törekvést, jól mutatja ezt az 1843-44-es országgyűlés végén elfogadott törvényjavaslat, amely nyílt provokáció volt a kormányzattal szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr81916097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NAR 2009.03.15. 14:34:46

Ilyenkor látom, milyen sokat felejtettem a középiskola óta... Nyilván a vámkérdések ilyen részletesen nem szerepelhettek az anyagban, de az akkor országgyűlés működésére sem emlékszem már :-(