Lassan fél éve abbamaradt sorozatunkat folytatnánk, mert még nem értünk a végére, és nem mellesleg azért, mert a nép követelte. Sajnos, már nincs olyan sok rész hátra, de most következnek a legjobb részek. De hagyjuk a spoilereket. A 6. századra a népvándorlás lecsengett, ami lehetővé tette az azt túlélő birodalmaknak, hogy ismét megerősödjenek. Míg a negyedik században a két főszereplőnk, Róma, illetve a perzsák alig háborúztak egymással, hiszen kisebb bajuk is nagyobb volt ennél, az ötödik századra mindkét birodalom visszanyerte az erejét. Sőt, mindkét birodalom viszonylag gyorsan alkalmazkodott a megváltozott geopolitikai helyzethez, amelyet egyrészt a népvándorlás, másrészt pedig a Római Birodalom súlypontjának keletre helyeződése okozott. Az eddig távoli határvidéknek számító Szíria, és Kelet-Anatólia jelentősége megnőtt, ezt mutatta az is, hogy Anasztáziusz császár háborúja után Róma végre elkezdte megerősíteni a határvidékét. Ugyanennek a következménye volt az is, hogy a fő határvonal mellett (ami Észak-Mezopotámiában és Örményországban húzódott, mindkét birodalom megpróbált pozíciókat szerezni az ezzel határos mellékhadszíntereken. Ez a két mellékhadszíntér pedig a mai Grúzia, illetve az Arab-félsziget területe volt.
 

A háború fontosabb szereplői

Az előbbi területen két grúz királyság szerveződött meg, amelyek közül Lazika (a nyugati) bizánci, Ibéria (a keleti) pedig perzsa fennhatóság, ill függés alá került, igaz, mindkettő megpróbált valamilyen szinten független maradni, azaz a belügyeiket maguk próbálták intézni. Ezen túl, a Kaukázustól északra az ott éppen aktuálisan tartózkodó nomád népeknek jutott esetenként mellékszerep, főleg Bizánc vette időnként igénybe a szolgáltatásaikat némi pénzösszegért cserébe (azaz szívesen fogadták fel az ottaniakat zsoldosnak). Az Arab-félszigeten pedig két arab vazallus királyság formálódott meg, a gasszánida, és lahmida, az előbbi Bizánc, az utóbbi pedig a perzsák szövetségese volt (és mindkettő keresztény, az előbbi ortodox, az utóbbi pedig nesztoriánus). A Kaukázusban és az Arab-félszigeten tehát két mellékhadszíntér szerveződött, és ezek jelentősége is növekedőben volt, hiszen a két közel azonos erejű birodalom megerősített közös határa mellett egyre nehezebbé, és kockázatosabbá vált egy komoly támadás. A két mellékhadszíntéren viszont, ha sikerülne valamelyiken teljes győzelmet aratni, könnyen a másik hátába lehetne kerülni.
A status quo tehát kialakult, ámde a perzsák abból a szempontból hátrányban voltak, hogy az általuk gyakorolt zororasztriánus vallással szemben a történet összes többi szereplője keresztény volt. Ráadásul a perzsákra időnként rájött, hogy áttérítik az uralmuk alatt élő keresztényeket, ami viszont általában nem találkozott az érintettek helyeslésével. Ez történt Kr.u. 524-ben Ibériában is, amire a helyiek úgy reagáltak, hogy fellázadtak, és a rómaiak segítségét kérték. Jusztinusz császár nem habozott segítséget ígérni, ami Lazika nem sokkal korábbi átállásával azt jelenthette a Szasszanida állam számára, hogy a Kaukázusban igen komolyan visszaszorulhatnak, a bizánci függés alá kerülő területeken keresztül pedig könnyedén elérhetővé vált volna Média, ami már a birodalom központi területének számított. Ez akkora stratégiai hátrányt okozott volna, hogy nyilvánvaló volt, hogy itt egy újabb háború fog kitörni.

A két birodalom határvidéke


De, történt egy másik érdekes esemény is, ami végső soron szintén a háború kitöréséhez vezetett: 524-ben a perzsa nagykirály Kavadh arra kérte a bizánci császárt, hogy fogadja fiává a fiát, Kusrót, akit az utódjának szánt. Ez így ugye kicsit furán hangzik, és további magyarázatot igényel: a két birodalom ekkor már kölcsönösen elismerte, és magasra tartotta a másikat, tehát egy ilyen lépés jelentősen emelhette volna a tekintélyét I. Huszraunak, és ezáltal a trónutódlását is megkönnyíthette volna testvéreivel szemben. Constantinopolisban kezdetben a császár támogatta a tervet, de a tanácsadói hatására végül ebből nem lett semmi, ennek persze nem örültek a perzsák. A visszautasítás oka az volt, hogy ha Jusztinusz fiává fogadná I. Huszraut, akkor a leendő perzsa nagykirály a római császári trónra is jogot formálhatna, mint a császár fia. A perzsáktól ugye nem állt messze az az elképzelés, hogy Dareiosz világbirodalmát helyreállítsák, és annak még a hajdani Byzantion is része volt...
 

Az érintett császárok: Jusztinusz...
...Jusztiniánusz...
...és I. Huszrau

A háború a két előbb említett mellékhadszíntéren indult. A rómaiak egyrészt megpróbálták segíteni az ibériaiakat (grúzokat), római haderő szállt partra Lazikában, ill. elkezdtek hunokat is toborozni. A másik hadszíntéren pedig a vörös-tengeri római flotta akszúmi haderőt tett partra Jemenben, hogy a himjarita királyságot, majd azon keresztül a lahmidákat támadják. Cserébe ez utóbbiak Szíriába törtek be. A perzsák ugyanakkor lerohanták Ibériát, és leverték a helyiek lázadását. 527-ben a rómaiak offenzívát indítottak a perzsák által birtokolt örmény területeken, illetve Észak-Mezopotámia kulcserődjét, Nisibist is megpróbálták elfoglalni (Beliszáriusz, Jusztiniánusz egyik kedvenc hadvezére is ebben a hadjáratban tűnt fel), de a támadások sikertelenek voltak. Ezzel párhuzamosan próbálták a rómaiak megerősíteni a határaikat erődök építésével (amelyet a korábbi békeszerződés nem tett lehetővé), de 528-ban a perzsák megverték őket, és elfoglalták az épülő erődöket is. Jusztiniánusznak újra kellett szerveznie a hadsereget, mind létszámilag, mind szervezetileg ez után az év után. Ráadásul a lahmidák szíriai betöréseivel is kezdeni kellett valamit. Szerencsére a harcokban a perzsák is súlyos vereséget szenvedtek, így az nem fenyegetett, hogy a relatíve védtelen anatóliai és szíriai területekre betörnek, ők is visszavonultak a határaik mögé.
A 6. századra újból magához térő birodalomnak volt elegendő erőforrása arra, hogy újjászervezze a haderejét. Jusztiniánusz két felé osztotta a frontszakaszt, és két magister militumot nevezett ki, az egyiket az északi, anatóliai-kaukázusi frontra, a másikat a mezopotámiaira. Emellett szorosabbra vonta a köteléket a gasszánidákkal, akik így képesek voltak a lahmidákat ellensúlyozni kr.u. 530-ra.
A háború ez után főleg a mezopotámiai fronton zajlott: 529-ben a lahmidák némi perzsa segítséggel egészen Antióliáig nyomultak előre, majd még azelőtt visszavonultak, hogy a rómaiak érdemben találkoztak volna velük (közben persze szert tettek némi zsákmányra rablás útján). 530-ben a mezopotámiai magister militumnak kinevezett Beliszáriusz Dara  mellett megverte a perzsákat (akik ott éppen kétszeres túlerőben voltak), de a siker nem tartott sokáig, mert még ugyanebben az évben vereséget is szenvedett Niszibisz mellett. 531-ben a rómaiak ismét vereséget szenvedtek Callinicumnál, ugyanakkor a másik fronton (Anatóliában, ill Örményországban) sikerült pár perzsa határerődöt elfoglalniuk, és ott visszaverték a perzsa támadást Satalánál (ma Sadak). Az adott helyzetben Beliszáriuszt leváltották, Jusztiniánusz megpróbált Kavadhdal egyezkedni, de a jobb pozícióban levő nagykirály nem igazán hajlott a tűzszünetre. Pechjére pár hónapon belül meghalt, I. Huszrau, az utóda pedig sokkal inkább hajlandó volt a tűzszünetre, hiszen meg kellett szilárdítani a hatalmát. A két birodalom tehát ismét örök békét kötött (8 évig tartott), a rómaiak kifizettek egy elég szép summát, de ezt leszámítva a status quo nem nagyon változott: Ibéria perzsa uralom alatt maradt, az elfoglalt lazikai erődöket Perzsia visszaszolgáltatta, a közben elmenekült ibériaiak (grúzok) visszatérhettek, és ismét beköszöntött a béke.
Történetünk nem meglepő módon hasonló véget ért, mint a két birodalom legtöbb háborúja: a status quo nem sokat változott érdemben. A korábbi, népvándorlás előtti helyzethez képest ugyanakkor pár dolog megváltozott. Azzal, hogy a Római Birodalom súlypontja végérvényesen keletre került, az addig távolinak számító aktuális perzsa államhoz máshogy kényszerültek viszonyulni. A párthusok, majd a szaszanidák már Crassus veresége óta rendre gondot okoztak keleten, de az Ibériai-félszigettől (hehe, ez a post a másik Ibériáról szól) Szíriáig terjedő birodalmat nem tudták veszélyeztetni pusztán azzal, hogy annak a keleti végeit támadták. Azzal viszont, hogy a birodalom elvesztette a nyugati területeit, már más volt a helyzet. A 6. századi Róma legfontosabb régiói pont azok a területek lettek, amelyek az 5. század előtt a keleti (bár kétségtelen, hogy gazdag és fejlett) határterületek voltak. Igaz, Jusztiniánusz visszaszerezte magát Rómát is, amely egészen a 8. század végéig a birodalom fennhatósága alatt maradt. Sőt, a vandálok leverése óta Észak-Afrika is római terület volt. De a nyugati Mediterráneum gazdaságilag ekkorra már lehanyatlott. A perzsák tehát kellemetlen és veszélyes, ámde kezelhető ellenfélből a birodalom fennállását veszélyeztető ellenséggé váltak. Az ibériai háború így inkább az elkövetkezendő 100 év elkeseredett és egyre jobban eszkalálódó háborúinak a kezdete volt, mint két, a status quo-ba belenyugvó állam konfliktusa.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr81041099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

subVito 2009.05.01. 13:50:27

köszi, jó poszt, várom a folytatást!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.05.02. 18:03:27

Vajon van-e összefüggés (nyelvi logikai lánc) a grúz Ibéria és az Ibériai-félsziget között?

Vagy csak véletlen, hogy a Spanyolországnak és Portugáliának helyet adó földrajzi entitást Ibériainak nevezzük?

Egyáltalán: ki, miért és mikor nevezte el Ibériának az egykori Hispániát?

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.05.02. 22:46:43

@tiboru:

Nem tudom a választ a kérdésre, de nyelvi logikai lánc valószínűleg van.

lécci 2009.05.02. 23:23:46

@tiboru: Szia! Volt anno az Index Történelem Fórum-csoportján egy topik 'Kik azok az ibérek?' címmel. Ma is fellelhető, de már nem látogatja senki :) forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=200&na_step=200&t=9124989&na_order=

Azt érdemes átfussad, nem (túl)sok hozzászólás van benne, mégis sok adalék e témában.
Kedvcsinálónak egy térkép a Pireneusi-félsziget népeiről még a romanizáció előttről: www.arkeotavira.com/Mapas/Iberia/Populi.htm

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.05.03. 13:55:58

És ha már a furcsa iker-elnevezéseknél tartunk: jól látom, hogy a poszt első térképén egy Albánia nevű állam (?) szerepel nagyjából a mostani Azerbajdzsán helyén?

hami · http://toriblog.blog.hu 2009.05.03. 14:31:37

@tiboru: Albánia hegyes vidéket jelent asszem görögül.

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2009.05.04. 20:50:21

És hol marad a nevető harmadik, az iszlám?

@tiboru: vannak olyan elméletek, mely szerint az al(b)ánok Attilával érkeztek Hispániába, ők lettek a kat-alánok. Majd egyszercsak az Adria mellett bukkantak fel.

Tilikov (törölt) 2009.05.07. 13:03:45

@Hitetlen (ex)Bérgyilkos: Mivel az itt tárgyalt időszakban még híre sem volt Mohamednek, aki kb. fél évszázad múlva születik majd, az iszlám itt még sehol sem volt, csak egymással háborúzgató, változatos vallású arab törzsek.

Ez a kat-alán sztori meg elég olcsó spekulációnak hangzik.