Sorozatunk következő részében a különféle nyugati harcművészeti rendszerek közül a német hosszúkardos iskolát mutatjuk be, melynek alapjait Johannes Lichtenauer fektette le az 1300-as évek második felében. Ennek oka egyrészt az egykorú források, valamint a modern tanulmányok, rekonstrukciós kísérletek szinte zavarbaejtő bősége, másrészt a tény, hogy a XIV. század végétől egészen a XVII. század elejéig kimutatható az iskola létezése és fejlődése a délnémet területeken, illetve kisugárzása Észak-Itália, Franciaország és Anglia vívókultúrájára.

 

Amint azt a megelőző posztban kifejtettük, a XIV. század alkonyára kialakult a hivatásos katona szerepe, akik a csatatereken kívül a mindennapokban is kamatoztatni tudták fegyverforgató tudományukat. Közülük a legtehetségesebbek főúri udvarokban nyertek alkalmazást (német példáknál maradva: Sigmund Ringeck schirmaister a bajor herceg, III. Albert vívómestereként dolgozott, míg kortársa, Paulus Kal a pfalzi őrgrófot, Lajost szolgálta hasonlóképpen; a pusztakezes harc művelői közül Ott mester jutott talán a legmagasabbra, aki kikeresztelkedett zsidó mivolta ellenére Habsburg III. Frigyes birkózóoktatójává avanzsált). Mások – többek között a vívókönyvekben megvetően csak Leichtmeisterekként emlegetett, csekélyebb tudásukat eladni próbáló vívóoktatók – a városi fogadók udvarával, vagy a testedzés céljára kijelölt közösségi terekkel voltak kénytelenek beérni. Hogy ez utóbbiak szolgálataira is élénk kereslet mutatkozott, azt az 1386-ban alapított heidelbergi egyetem szabályzata is mutatja, mely szigorúan megtiltja a diákoknak, hogy a tanulmányaikat léha kardvívással megszakítsák; a tiltás foganatjára mi sem jellemzőbb, mint hogy azt a rektornak időről időre erőteljesen meg kellett ismételnie. A XV. század második felére tehetőek a vívómesterek szerveződéseinek kezdetei, közülük is elsőként a Szent Márk Testvériségé (Marxbrüder), akik évről évre Frankfurtban gyűltek össze, hogy megválasszák kapitányukat. III. Frigyes 1487-ben kizárólagos jogot adott nekik, hogy a ’Meister des langen Schwertes’ címet viseljék, ami a presztízsen túl az egyszerű Landsknechtekhez képest dupla zsoldra jogosította fel a tagokat. A szervezet még a XVII. század elején is létezett, olyan riválisokkal is versengve, mint a prágai illetőségű Federfechter társaság. Mielőtt rátérünk a Lichtenauer-féle művészet ismertetésére, néhány szót ejtenénk annak tárgyáról, a ma hosszúkardként ismert fegyverről. A Langschwert első példányai már a XII. század végén megjelentek, de használata az 1350-es évekre terjedt el és a XVII. század elejéig alkalmazták, bár az utolsó évtizedekben használata a vívóiskolák köreire korlátozódott és bizonyos értelemben sportfegyverré degradálódott. A fegyver egyenes, kétélű, 90-100 cm pengehosszúságú kard volt, súlya jellemzően 1,2-1,4 kg között mozgott, keresztvassal és markolatgombbal. A modern terminológia („másfélkezes kard”) már inkább a használatára utal: bár egy kézzel is forgatható (így a másik kezet szabadon hagyva pl. tornapajzsok számára), de az ábrázolásokon leggyakrabban mindkét kéz a markolaton nyugszik, közülük a kardforgató kéz közvetlenül a keresztvas alatt, míg a másik lejjebb, vagy épp a markolatgombon, a különböző vágások lendülete mellé ekképp biztosítva azok irányának finom és gyors manipulálását. Kialakítása változhatott annak függvényében, hogy páncél nélküli harcban (Blossfechten) alkalmazták, vagy páncélos küzdelemben (Harnischfechten), mely utóbbi esetben a hagyományos vércsatorna helyett a pengén végigfutó gerinc biztosította a fegyver tartósságát.

 

A témával foglalkozó korabeli, német nyelvű kódexek, később nyomtatott művek száma legalább kéttucatnyira rúg, a már említett MS3227a számú, régebben Hanko Döbringernek tulajdonított kódextől (kb. 1390) egészen Jakob Sutor -féle 1612-es Neu Künstliche Fechtbuchig. E sorozatból, viszonylagos közérthetőségük, illetve képanyaguk miatt érdemes kiemelni a következő műveket:

 

 

Ms. Dresden C487 (Sigmund Ringeck vívókönyve, 1440 körül)

Thott 290 2° (Hans Thalhofer: Alte Armatur und Ringkunst, 1459)

I.6.4°.2 (Codex Wallerstein, többek között Albrecht Dürer kiegészítéseivel)

MS5879 (Goliath, a krakkói Jagelló-könyvtárban található, 1515)

 

Ahogy a középkori és reneszánsz kardforgatók túlnyomó többségénél, a Lichtenauer-féle rendszerben is a támadó felfogás élvez elsőbbséget, míg a védekezést csak annyiban tekinti hatékonynak, amennyiben azzal a hárítás mellett egyben sikerül visszaszereznie a kezdeményezést is. Ez a filozófia a Vor és a Nach (előtt és után) kettős princípiumában fejeződik ki, amely kimondja, hogy a kezdeményezés megszerzése létfontosságú, míg arra várni, hogy az ellenfél mit fog csinálni, rövid út a vereséghez. A cél a kezdeményezés megszerzésén túl annak megőrzése is azáltal, hogy az ellenfelet folyamatosan, nagy erővel, külnböző szögekből és állásokból újra és újra megtámadjuk. A korai XVI. századi Hans Medel-féle kódex mindezt a következő szavakkal írja le: A Vor amikor egy csapással vagy szúrással az ellenfél védelmi rését támadod, hogy hárítania kelljen. Így dolgozz a kötésben a kardoddal egyik védelmi résről a másikra haladva, hogy saját dolgait ne tudja véghez vinni. Ha pedig berohanva még közelebb kerül, akkor bírkózz vagy irányítsd a kardod hegyét. A Nach az, amikor nem tudsz Vor-ba jutni, vagy nem nyílik rá mód. Ez esetben várj a Nach-ra, ami azt jelenti, hogy törd meg a technikáit, bármivel is próbálkozzék. Vagyis amikor ő Vorba kerül és védekezned kell, akkor haladéktalanul dolgozz Indeß-ben (ugyanazon időben) a következő védelmi rés elérésén. Akkor támadd, miközben a technikáit hajtja végre, így nyered meg a Vor-t és ő Nach-ban marad.

Egyébiránt ugyanez a koncepció található meg a keleti kardművészet talán legkiemelkedőbb munkájában, a Mijamoto Muszasi által írt értekezésben, melynek címét magyarra leggyakrabban Öt Gyűrű Könyvé-nek fordítják. Itt a szerző félreérthetetlenül leszögezi, hogy aki kardot fog a kezébe, annak egyetlen célja legyen, még védekezéskor is, hogy “minden másnál inkább arra gondoljon, hogy mozdulatával áttörjön és megvágja [ellenfelét].”

Természetesen Lichtenauer arra is gondolt, hogy a Nach (védekező pozícióból) hogyan lehet visszakerülni Vorba: ehhez az ún. mestervágásokat ajánlja, amelyek amellett, hogy védelmet jelentenek az ellenfél csapásával szemben, egyúttal célba veszik a támadó által szabadon hagyott védelmi rést is. Általánosságban elmondható egyébként, hogy a célpont túlnyomó többségben a fej, a nyak és a vállak, valamint a kéz; térd alá irányuló (és látványosan átugorható) támadások a mozifilmekkel ellentétben sehol nem szerepelnek.

 

A német iskola a különféle vágások és szúrások mellett nagy figyelmet szentel az alapállásoknak (Leger), melyek úgy definiálhatók, mint harc közben felvehető testtartások . Az MS3227a kódexben még csak négy alapállás szerepel:

- a vom Tag v. Vom Dach („a tetőről”, a linkelt képen balra), amely a klasszikus, jobb váll fölé-mellé emelt kardtartó pozíciót jelöli;

- az Ochs („ökör”, a képen jobbra), ahol a kard markolatát forgatója a fej vonaláig emeli, míg a pengecsúcs az ellenfél arcára irányul;

- a Pflug („eke”, a képen balra), mely esetben a markolatot csípőmagasságban tartjuk, a kard hegye pedig ismét csak az ellenfél arcát célozza;

- végül az Alber („bolond”, a képen jobbra), amelyben a kardot a test előtt tartjuk, hegyét a földre irányozva.

A későbbi vívókönyvekben az alapállások száma tovább bővül, némelyik akár tucatnyit is felsorol, de ezek inkább csak kiegészítésnek tekinthetők, a rendszer alapelveit egyik sem befolyásolja érdemben.

 

 

Az alapállásokból végrehajtható támadásokat azok iránya szerint négy csoportba oszthatjuk: Oberhau (fentről lefelé), Mittelhau (oldalirányú vágások), Unterhau (alulról felfelé), illetve a Stechen (szúrás). Ebből a meglehetősen általános felosztásból emelkednek ki a fentebb már említett mestervágások, vagy titkos vágások, melyből a legtöbb kódex ötöt sorol fel és lényegében a német iskola központi tanításainak felel meg.

1. Zornhau („dühös vágás”). Az elsőként tárgyalt és talán leghatásosabb Meisterhau. Az elnevezése némileg megtévesztő, mivel a technika alapvetően két, egymásból következő mozdulatot, egy vágást és egy szúrást jelent. A Zornhau-t vom Tag alapállásból indítjuk és a szűk, 45 fokos, vagy annál meredekebb, viszont a lehető legnagyobb erővel, oldallépés mellett, vagy anélkül végrehajtott előrevágásnak semmi más célja nincs, mint hogy az ellenfél kardját, akár vág, akár szúr, félresöpörje és teret biztosítson a harc centrumában; abban a pillanatban, hogy ez sikerült, a vízszinteshez közeli helyzetbe került kardot nemes egyszerűséggel bele kell tolni az ellenfél arcába, vagy torkába, mely mozdulat hatékonyságát a markolat felemelésével lehet fokozni, hogy a penge még véletlenül se csússzon el a fej mellett, vagy fölött. Ez utóbbi komponens miatt több helyen Zornortként szerepel (e Ort = szúrás).

2. Krumphau („csavart vágás”). A Zornhauval ellentétben, ahol a cél az ellenfél támadásának megakasztása / védelmének félresöprése, és ilyen módon a kardforgató erejére épít, a második mestervágás a fürgeségen alapul. Itt az oldallépés lényegesen nagyobb (akár ugrásként is értelmezhetjük), melynek célja, hogy az ellenfél bal oldalához a lehető legközelebb érkezzünk meg, így elkerülve a kard hatótávolságából. Mindeközben a saját kardunkkal a lépés/ugrás közben keresztezett kezekkel (a markolatgomb kifelé-felfelé tolásával) az ellenfél kezére, vagy kardjára vágunk; utóbbi esetben az ellenfél pengéje a föld felé mutat, szabadon hagyva a fejet és a felsőtestet egy azonnal visszafelé indított, hamis éllel végrehajtott vágás vagy szúrás számára.

3. Zwerchhau („oldalvágás”). Az előző két vágással szemben, amelyek techikailag felsővágások (Oberhau), ebben az esetben egy középvágást alkalmazunk, amelynek célja, hogy a támadó kardjának vágóharmadát (a kard gyenge részét) a mi kardunk markolathoz közelebb eső részével blokkoljuk azáltal, hogy az összecsapás alkalmával a saját kardunkat az Ochs álláshoz (lásd fent) nagyon hasonló pozícióba húzzuk fel; a kielégítő védelem mellett a mi kardunk hegye egyben fenyegeti az ellenfél fejét is.

4. Schielhau („ferde vágás”) A negyedik technika első ránézésre egy egyszerű felsővágás, egyetlen, de annál lényegesebb különbséggel: alkalmazója vágás közben, röviddel a kardok találkozása előtt csavar egyet a kardon oly módon, hogy fegyvere hamis éle forduljon az ellenfél felé. Ez a forgató mozdulat lényegesen megnöveli annak az esélyét, hogy az ellenfél kardját félreüssük és egyben a kard hegyével fenyegessük az ellenfél fejét és nyakát.

5. Scheitelhau („homlokvágás”). Az utolsó vágás talán a legegyszerűbb, mivel a geometriára épül. Célja az alulról jövő vágások semlegesítése, mégpedig a lehető legegyszerűbb módon, egy fejmagasságból indított felsővágással, miközben szükség szerint oldalra, vagy hátralépünk, hogy elkerüljük az ellenfél fegyverét. Ha az ellenfél kardját, a testünket és a kardunkat egy derékszögű háromszögben képzeljük el, akkor könnyen belátható, hogy az Unterhau során az ellenfél kardja az átfogón mozog, míg a mi kardunk az egyik befogón, ami óhatatlanul rövidebb távolságot jelent.

 

Arra a sajnálatos esetre, ha a fenti megoldások kudarcot vallanak, a német iskola számos másodlagos technikát sorol fel, amelyeknek célja, hogy a kötésben lévő kardot a lehető leggyorsabban ismét az ellenfelet fenyegető pozícióba helyezzük, amelyet úgy lehet a legjobban érzékeltetni, hogy a kardhegy és az ellenfél arca közé elképzelünk egy zsinórt, amely mindig a megfelelő irányba igyekszik húzni a fegyvert. Az alapvető elv az, hogy mindig a nyitott védelmi rések felé támadjunk, és azzal, hogy az ellenfél megpróbál védekezni, óhatatlanul egy újabb rést nyit, ami támadható, és így tovább.

Hogy a változatos repertoárból melyik technikát kell alkalmazni, az nagyban függ az első csapásváltás kimenetelétől. Például Zornhau esetében, ha valamivel előnyösebb helyzetbe kerültünk, de annyira nem, hogy közvetlenül leszúrjuk az ellenfelet, akkor célszerű a Duplieren, vagy a Mutieren nevű fogások alkalmazása, amelyek lényegében a kard gyors tengely körüli csavarásai, melyek fúrószerű mozdulattal előretörve kerülik meg az ellenfél keresztező kardját, Duplieren esetén egy vágásban, Mutieren esetén pedig szúrásban végződve. Ha döntetlenszagú a szituáció, akkor próbálkozhatunk a Windennel: ekkor a kötésben lévő kard erős részét felfelé rántva és az egész fegyvert elforgatva (úgy, hogy a keresztvas ne akadjon bele az ellenfél pengéjébe) ismét a fejre irányzott szúrással próbálkozunk. Végül, ha úgy tűnik, hogy az ellenfél helyzete több sikerrel kecsegtet a miénknél, vagyis a kardunk többé-kevésbé kikerült a támadás vonalából, akkor próbálkozhatunk az Abnehmennel, amelynek során a saját kardunkat – a kötéshelyzet megőrzése mellett – átemeljük az ellenfél fegyvere felett, majd egy kifelé és a kötés irányába tett lépéssel egyszerre tesszük ártalmatlanná a kardját és mérünk csapást a fejre. A vívóhelyzet gyors és helyes felmérése (Fühlen) a döntő fontosságú ilyenkor, annak megérzése, hogy milyen irányba és milyen módon a legcélszerűbb támadni.

Végül, ha ezekkel a technikákkal sem sikerül felülkerekedni, akkor végső esetben folyamodhatunk a (kardtávolságnál kisebb területen zajló) közelharc, a Krieg eszközeihez. Lichtenauer és a többi szerző is javasolja, hogy ez a lehető legkésőbb következzen be, mivel az ilyen szituációk, ahol a markolatgombbal való támadás, az ellenfél kardjának megragadása és elvétele, valamint különféle birkózófogások, rúgások, rejtett tőrök használata rendkívül kiszámíthatatlanná teszi a küzdelem kimenetelét, ráadásul nagyobb esélyt biztosít az erősebb küzdőfélnek, csökkentve a másik esetlegesen kifinomultabb vívótudása jelentette előnyt.

 

Ez tehát a német hosszúkardos iskola tanításainak rövid foglalata, sorozatunk záró részében az itáliai iskolával foglalkozunk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr831411406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JoeP · http://mivanvelem.hu 2009.09.28. 20:14:23

Ezt a Vor/Nach technikát kipróbálom a holnapi meetingen.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.09.28. 21:59:16

Reméljük nem jön vissza az az idő, hogy ilyen kardokkal fogunk vívni, és azon múlik majd az életünk, hogy ki tudja jobban a Krumphau-t... :P

finest 2009.09.28. 22:12:03

Elég gatya alapállások ezek, az egyetlen értelmes jobb szélső "Pflug". A bal szélső bolondnál ráütünk az ellenfél földre néző kardjára, így kardját lenn tartjuk, miközben hangulatunk szerint kezeit szétkaszaboljuk, vagy mellbe szúrjuk. A vom Dach-nál, amíg ellenfelünk a kardját a feje fölött lengeti, egész testét védtelenül hagyva, nemes egyszerűséggel hasba szúrjuk. Hasonlóan járunk el az Ochs-nál is, ha már ilyen magasan tartja alulról egy kicsit megcsapjuk, majd a védtelenül maradt testet ízlés szerint összevagdossuk, megszúrkáljuk.

Beren 2009.09.28. 22:25:49

Nagyon érdekes írások! Köszönet érte, örülök, hogy rátaláltam a blogra. :o))

Valaki2 2009.09.28. 22:37:13

@finest: az ellenfél pedig nyugodtan várja .. lol.

Főleg ha nem ezeket a béna rajzokat rakták volna be, rögtön kijönne, hogy nem véletlenül voltak ezek az állások.

A bolond tipikusan arra vár, hogy jól ráüss a kardjára, és ezt a mozdulatodat fogja kihasználni.

ochs dettó.

a vom dach-nál távolságon kívül leszel úgy is, tehát ha megpróbálsz szúrni, szépen oldalra lép, a páncél egyébként is védi, és szétcsapja a fejed.

Egy ilyen kard 1.2-1.5 kg körül van, nem lehet vele olyan gyorsan mozogni, mint egy játékkarddal.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.09.28. 22:42:37

Ezt én sem ismertem eddig. Jó, hogy kikerült a címlapra.

finest 2009.09.28. 23:44:41

@Valaki2: Nem tom, feltűn-e, h az egész szöveg a Nach-ból Vor-ba kerülésről szól, de az alapállások mind tele vannak Nach-hal. Védtelen a felsőtest az említett háromnál.
Ugyan mit használ ki a bolond, ha eltalálom a kardját és végképp lecsapom a föld felé? Nem indulhat Nach-ból, ha a Vor a cél! A fej fölött egyenesen, ill. merőlegesen kitartott kard is hülyeség, ha valaki Pflug-ban áll, ezekbe mind simán közbeszúr.

Deadasfak 2009.09.29. 02:54:22

Egyből a Ságáékra gondoltam amikor megláttam az indexen a blogoknál ezt a címet:) Régen jártam hozzájuk kardozni, csak aztán a csuklóm felmondta a szolgálatot.

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.09.29. 03:26:11

@finest: Azt nem tudom, mit tenne ez esetben, bár lenne pár tippem. Gyaníthatóan teljesen mást, mint amit elvárnál belőle.

Egykori mestereim először megtanították az alapállásokat, majd egyből bebizonyították nagyjából valamennyi "beállás" hiábavalóságát, később megmutatták, hogy lehet mégis bármelyikből, bármi mást csinálni, és békésen áldogáltak abban és úgy, ami épp az eszükbe jutott, mivel teljesen mindegy volt nekik. Persze a legritkább esetben valami klasszikusban...

Hamar ki is derült, nem létezik olyan, hogy alapállás, beállás, csak szinte ötletszerűen kiemelt támpontként, segíteni egy kicsit a kezdőket, kötni valamihez az egész ugrabugrát. Hacsak tulképp sehol se tanított, nyugodt ácsorgást nem tekintjük alapállásnak.

Az viszont mindenképp érdekes, hogy gyakorlatilag milyen minimális az eltérés a az általam ismert korai japán iskolákhoz képest (a későbbieknél már inkább van különbség, de a vívás céljában is). Az a kevés meg betudható az eltérő felépítésű kardnak, páncélzatnak.

Érdekes lett volna a stílus továbbfejlődése egy, a japánhoz hasonló párszázéves éves "békés" fejlődés után. Vajon mennyire maradtak volna meg azok a keresztbe-kasul kitekert fogásmódok?

De azért egyszer érdemes lenne kipróbálni ezt így is.

Locassen 2009.09.29. 07:43:44

@finest: csak két megjegyzés:
1. a "harc közben felvehető testtartások" nem feltétlenül csak a kiinduló pozíciót jelentik, hanem egy köztes, vagy befejező állást is
2. ha egy mód van rá, akkor nem a kardot kell ütni, mert annak annyira nem fáj, mint a forgatójának:)

CyberPunK 2009.09.29. 08:51:37

A modern terminológia („másfélkezes kard”) már inkább a használatára utal: bár egy kézzel is forgatható (így a másik kezet szabadon hagyva pl. tornapajzsok számára),

Aham, persze, a bastard sword gúnynevet miért is kapta? :)

Cpt. Flint 2009.09.29. 08:55:17

A legfelső képen a fekete zubbonyosnak két jobb keze van.
Amúgy érdekes volt a cikk.

Michael Collins 2009.09.29. 09:07:08

@CyberPunK: Azért fattyúkard (bastard sword), mert nem egy és nem kétkezes kard! Innem ered a fattyú megnevezés.

CyberPunK 2009.09.29. 09:13:34

@Michael Collins: Ezen most ellehetne vitatkozni naphosszat csak sajnos dolgoznom is kell, így egy kis gyors észrevétel.

Aki egy kézzel akarja használni, annak sok sikert, hamar megpusztul. Túl ormótlan, esetlen darab. Egy felhasználási helye volt ahol ez nem volt probléma, a ló. Onnan jól jött a nehéz kard, amivel lehetett csapkodni a parasztokat. A gondot a lóról való leszállás jelentette, mert míg a többi rövidkardos lovag lazán felkapta a pajzsot is, addig ez már ezzel a fegyverrel nem ment. A pajzs meg nem véletlenül volt címerpajzs. Ha viszont bátor lovagunknál nem volt címer, akkor milyen nemes volt már? Semmilyen, hanem csak egy fattyú. :)

Én ezt így tudom, és az se véletlen, hogy itt se látunk olyan képet, ahol pajzzsal használják. De mondom, esélytelen is lenne, a második kéz nagyon kell az irányításra, anélkül max esztelenül lehet csapkodni vele. Mondom ezt úgy, hogy már vagy 7 éve meg van a sajátom, és nem csak dísznek szereztem be... :)

Locassen 2009.09.29. 10:13:24

A fattyúkard a hosszúkardokon belül egy külön "alosztály", legalábbis Oakeshott úr tipológiája szerint; ami az egykezes használatot illeti, pl. szúrni egész jól lehet így is, arról nem is beszélve, hogy főleg az olasz iskolában rengeteg olyan follow-up technika van, ahol az egyik kézzel el kell ereszteni a kardot, hogy az ellenféllel aztán mindenféle ronda dolgot műveljünk a markolata megragadásától a mindenféle birkózófogásokig.

lécci 2009.09.29. 10:24:41

@CyberPunK: Szia!
A 'fattyúnak' is volt címere. Lásd a Don Juan de Austriáról szóló poszt 1. részének kommentjét:
toriblog.blog.hu/2008/10/26/hadvezerportrek_don_juan_de_austria#comments

lyesmith 2009.09.29. 10:28:40

@finest: Csodálkoznék ha a képek mai értelemben vett ALAP-állásokat ábrázolnának. (Vagyis olyan állást mit mondjuk küzdelem előtt vesznek fel)

Ezek olyan állások amelyeket a küzdelem közben vesz fel a vívó és amelyekből támadás indítható. Mindegyikbe természetes és erőltetés nélkül bele lehet kerülni és támadást lehet belőle indítani.

SZVSZ a jobboldali az alapállás és ebből kiindulva az összes többit fel lehet venni egyetlen mozdulattal és támadást lehet belőlük indítani minden irányból.

lyesmith 2009.09.29. 10:36:40

@CyberPunK: pajzsot pl lemezvértel nem használnak együtt akkor felszabadul mindkét kéz. Másrészt 1.4 kg egykéznek nem nehéz. Annyit nyom egy katana is és éppen elég (történelmi) iskola van amely két kardos küzdelmet tanít. Egy másfél kilós kardot gond nélkül lehet egy kézzel hasnzálni ha kell. Akár azért mert van pajzs akár azért mert amásik kézben tőr van vagy meg akarjuk ragadni az ellenfelet.

CyberPunK 2009.09.29. 10:41:14

@Locassen: Persze, de az megint teljesen más, hogy én kvázi belharcban az ellenfelem kardját fogom le mikor már térdelek ágyékba, és megint más, hogy vívótávolságban egyik kezemet teljesen lefoglalja a pajzs.

@lécci: Eh, pedig mégis innen kapta a nevét. Én legalábbis így tudom. Sajnos most nagyon nincs időm átrágni magam a neten. :S

CyberPunK 2009.09.29. 10:47:26

@lyesmith: Azért ajánlom, hogy vegyél egy kézbe egy katanát, aztán meg egy másfélkezest. Hamar rájössz, hogy mi a bibi. :)

lécci 2009.09.29. 11:10:51

@CyberPunK: Nincs időd, nincs időd (pedig odatettem linkkel a kezed alá)
Hozzászólni bezzeg van :) (jól van ez így, csak gyenge kifogás az időre hivatkozni, ha pontosítani kell. Az "én így tudom" helyett)
Ha majd lesz időd: www.thearma.org/terms4.htm

lyesmith 2009.09.29. 11:11:21

@CyberPunK: Megtettem már, semmi bibi vele. Lehet hogy nincs jól kiegyensúlyozva a kardod?

CyberPunK 2009.09.29. 11:22:02

@lécci: Jogos. Mondjuk igen, ezt már sok helyen olvastam, de speciel azt a definíciót keresem amit én mondtam. Tudom, hogy nem saját kútfőből tudom, valahol olvastam. Aztán persze lehet, hogy nem annyira szakmai oldalon. :)

@lyesmith: Tény, hogy csöppet penge nehéz, de csak minimálisan, mint a legtöbb másfél kezes, amivel találkoztam. Mondjuk, az enyém nehéz kategóriába esik, 1,8 kiló, mondjuk a kis vékony vacakok valahogy sosem adtak lelkierőt, mindig féltem tőlük, hogy nem fogja bírni a strapát. Nevén nevezve a gyereket: Berbekucz féle kardom van, a kori munkáiból, mikor még jó pengéket csinált.

CyberPunK 2009.09.29. 11:23:59

@CyberPunK: kori-korai. Fogalmazásból meg egyes magamnak.