Észak-Itália csodálatosan gazdag és rendkívül békés időszakot élt meg a XV. század második felében. A Lodi békekötést követően az észak-itáliai nagyhatalmak (Firenze, Velence, Milánó) között beállt egyfajta hatalmi egyensúly, aminek köszönhető ez a páratlan időszak.

Az idillnek a milánói herceg Lodovico Sforza (a Mór) ármánykodása vetett véget, rávette VIII. Károly francia királyt, hogy foglalja el Nápolyt. Károly meg is tette, majd nyomban hazatért Franciaországba, meghalni. Utódjának, XII. Lajosnak Itáliáról eszébe jutott Lombardia, egész pontosan a kérdés: hogyhogy nem ő Lombardia hercege? Ugyanis 1447. augusztus 13.-án Filippo Maria Visconti halálával kihalt a Visconti ház Lombardiában, helyükre lépet a Sforza család. Lajos nagymamája viszont Visconti lány volt, szemében Lodovico Sforza trónbitorlónak számított.

Ez mind érthető, de joggal tehetjük fel a kérdést, mi köze Svájc történelmének ehhez a francia–lombard viszálynak. Hamarosan látjuk, hogy a Konföderáció történelme ezen a ponton nagyon szorosan egybefonódik Lombardia történelmével.

1499-ben Lajos úgy határozott, hogy visszaszerzi a Sforzáktól jogos tulajdonát, seregével megindult Milánó elfoglalására. Lodovico segítséget kért sógorától, Habsburg Miksa császártól, aki szívesen nyújtott is volna segítséget, ha éppen nem lett volna nyakig a Konföderáció ellen vívott ún. Sváb háborúban. Lodovico jobbnak látta elmenekülni, így a franciák minden ellenállás nélkül elfoglalták Lombardiát. Időközben véget ért a Sváb háború, noha ez nem jelentette azt, hogy Miksa képes lett volna felmentő sereget küldeni Lombardiába, hiszen el volt foglalva sebei nyalogatásával (a háborút ugyanis elvesztette), de legalább Lodovico könnyebben talált svájci zsoldosokat, elsősorban a társult területeken: a Három Liga és Wallis küldött zsoldosokat seregébe. Itt mindjárt fel is tűnik későbbi főszereplőnk: Matthäus Schiner Sitten/Sion püspöke (Wallis), aki gyűlölte a franciákat, és a birodalom pártján állt és nagyon lelkesen toborzott zsoldosokat Sforza seregébe.  

Lodovico Sforza a „Mór” XII. Lajos

          
<--more-->Lodoviconak sikerült Lombardia nagy részét visszahódítani, de időközben Lajos is sereget gyűjtött (talán nem meglepő, hogy Svájcból) és Novaránál bekerítették a Mórt. Sajátos helyzet alakult ki: svájciak kint és svájciak bent. Ahogy a Diéta értesült erről a rendkívül veszélyes helyzetről, azonnal visszahívta mindkét seregben szolgáló zsoldosokat. A Novarában, Lodovico seregében szolgáló zsoldosok tehát, az ostromlók felügyelete alatt kivonultak a városból. A probléma ott kezdődött, hogy Lodovico ezt a saját szökésére akarta kihasználni, átöltözött svájci zsoldosnak és beállt a kivonulók seregébe, viszont egy ostromló svájci felfedezte, értesítette a franciákat, azok elkapták a Mórt, aki élete végéig egy francia börtönben raboskodott. Az ún. „Novarai árulás” komolyan beárnyékolta a svájci zsoldosok hírnevét, úgyhogy Uri Kanton előjárói elítélték, és kivégezték az árulót Altdorf főterén.

Közben – a franciáktól tartva – Bellinzona, amelyet a kantonok java már régóta szeretett volna megszerezni (vö. előző poszt) maga kívánt szövetséget kötni Uri, Schwyz és Unterwalden kantonokkal. A szövetséget 1500-ban kötötték, amit az 1505-ös Arona-i békében a franciák is elismertek, így tulajdonképpen 100 év kitartó gotthardista politikát követően a Ticino felső szakasza az őskantonok kezébe került.
A lombard helyzet „mozgósította” az érdekelt nagy hatalmakat. A már említett Franciaországon kívül az újdonsült nagyhatalom Spanyolország is érdeklődést mutatott Itália iránt, Miksa császár is úgy gondolta, hogy a bajban hagyott Sforza családot valamilyen módon kárpótolni kellene, Velencének és az agilis II. Gyula pápának is volt elképzelése helyzet orvoslására.

Miksának szándékában állt Rómába vonulni, hogy ott a pápa a fejére helyezze a császári koronát. Ehhez 6.000 svájci zsoldost kért, amit a Diéta a rendelkezésére is bocsátott. XII. Lajos viszont minden diplomáciai trükköt bedobott, hogy megakadályozza a Konföderáció esetleges Habsburg-orientációját. 

II. Gyula pápa 

II. Gyulának esze ágába sem volt elismerni a császár uralmát Itália felett. Az ő célja az volt hogy távol tartsa a „barbárokat” (számára barbár volt mindenki, aki nem talján). Ebben a legjobb eszközt a svájci zsoldosokban látta és a legmegfelelőbb személy, aki céljaiban segíthette, a már előbb említett Schiner volt. Schiner egyszerű kecskepásztor családból származott és egészen a bíborosi rangig jutott (most még nem tartunk ott), tehetséges ember volt, akinek világos célkitűzései voltak, minél távolabb akarta tudni Franciaországot az ő völgyeitől. Gyorsan szárnyalt a karrierje, II. Gyulával való első találkozáskor nunciusnak nevezte ki, másfél év múlva elnyerte a bíborosi kinevezést. Ez utóbbit annak köszönhette, sikerült rávennie a Konföderációt, kössön szövetséget a Szent Székkel. A pápa tehát elérte, hogy „a barbárokkal üldözze el a barbárokat”. 1511-ben létrehozta a Szent Ligát, ennek biztosított a Konföderáció 6.000 zsoldost. 
 

Gaston de Foix halála

1512-ben, Ravennánál csúfos vereséget szenvedett a Liga a franciáktól, akik egészen Rómáig szorították őket, a pápa az Angyalvárba menekült, de az ifjú Gastone de Foix nem tudta kihasználni győzelmét, a spanyolok megfordították a mérkőzést és de Foix-t megölték. Időközben Rómából segélykérő üzeneteket küldtek az Alpokon túlra, de immár nem zsoldosokat, hanem az Anyaszentegyház védelmét kérték. Ez az a pont, ahol a Konföderáció, mint érdekelt hatalom belépett az itáliai eseményekbe, hisz eddig, csak mint zsoldosokat küldő fél, volt érdekelt. Róma biztatása mellett bizonyára fontos epizód volt a luganoi incidens, amikor Schwyz, Bern és Fribourg képviselőit a franciák lemészárolták, annak ellenére, hogy jól láthatóan felmutatták a kanton címerét. 

Schwyz Bern Fribourg

                        
A Paviai hadjárat

18.000 svájci gyűlt össze Veronába, a velenceiket itt várták be, majd indultak Pavia felé. Itt fontos megemlíteni, hogy nem ez volt az első hadjárat a pápa oldalán. Az előzőektől nem csak az különböztette meg a Pavia-i hadjáratot, hogy itt nem zsoldosként jelentek meg a Konföderáció erői, hanem hogy a kantonok között, most először teljes egység volt, és eltökéltek voltak a franciák elleni fellépésben. Eddig ugyanis, XII. Lajos „arany” diplomáciája megtette a hatását, a korrupció megosztotta a Konföderációt, eltántorította a kantonokat a Diéta döntésének végrehajtásától, késleltette a hadba vonulást, stb., stb., most viszont semmi sem tántorította el őket. Az eredmény nem maradt el, a velenceieket maguk mögött tudó svájciak három hét leforgása alatt kipakolták a franciákat Lombardiából. Olyan gyors és átütő győzelmet arattak, hogy mindenki meg volt győződve, hogy Itáliát a svájciak fogják megszabadítani a franciáktól, spanyoloktól, németektől. II. Gyula majd kiugrott a bőréből, Macchiavelli dicshimnuszt zengett a „Fejedelem”-ben, egész Itália a Konföderációt ünnepelte.

Ez dicsőséges hadjáratot három év nagyhatalmi státuszt hozott a Konföderáció számára. Az Alpok majd’ minden hágóját ők felügyelték Itália felé. Meg is kezdték a saját szakállukra történő hódításokat, délen Locarno, Lugano, Mendrisio, Maggia völgye, Ossola, Bormio, Valtellina, Chiavenna, Birsa völgye, nyugaton Bern, Solothurn és Fribourg megtámadta Neuchatel-t, amely ekkor egy francia herceg birtokába volt.

1512-ben a Diéta Badenben ülésezett (mai Aargau Kanton), itt a különböző nagyhatalmak követei egymásnak adták a kilincset (a pápa, a Német-Római Birodalom, Spanyolország, Velence, Milánó, Szavoják), mind svájci zsoldosokat akart magának. A kortársak véleménye egybehangzóan az volt, hogy Európa legerősebb katonai hatalma a Konföderáció, és aki sikerre akarja vinni katonai vállalkozását, annak Svájc jóindulatát, magáénak kell bírnia.

A „Novarai Árulás” még mindig lelkiismeret-furdalást okozott a vezetők körében, ezért a Diéta úgy határozott, hogy Lodovico fiának, Massimiliano Sforzának átadja Milánót, így 1512. december 29.-én ünnepélyes keretek között nyújtották át a város kulcsait a hercegnek, miközben Johannes Schwarzmurer, Zug Kanton Landmannja ünnepi beszédet olvasott fel latinul és lombardul. Ez a gesztus azonban nem csak egy bűnbocsánati vezeklés volt, hiszen a herceg fizetett egyszeri 150.000 dukátot, illetve további évi 40.000 dukátot. Cserébe a Konföderáció védelmét élvezte, de a Konföderáció is tartós berendezkedésre készült, elérték, hogy Schinert Vigevano őrgrófjává nevezzék ki, amit a pápa még megtoldott azzal, hogy Novara püspökének nevezte ki. A Konföderáció tehát több módon is magához kötötte a Lombard Hercegséget. A dolgok kezdtek jól alakulni, Schiner részéről csak az árnyékolta be a képet, hogy pártfogója és barátja, II. Gyula meghalt, helyébe pedig Giovanni Medici lépett X. Leó néven, ő pedig nem követte elődje politikáját. 

Észak-Itália a XVI. században


Az ariottai győzelem

1513 elején fontos fejlemények következtek be. Az év elején a Konföderáció egységei még nem tudtak „leereszkedni” Lombardiába, mert minden hágót elzárt a hó. A franciáknak viszont sikerült nyugatról, és így visszaszerezték Lombardia egy részét, sőt rávették Velencét, hogy távolodjon el a Ligától. A franciák egy kb. 22.000 fős hadsereget állítottak fel. A herceget és seregét Novara falai közé szorították. Újfent Novara. Most azonban a dicsőséget hozta el a Konföderáció számára. Ahogy értesültek az eseményekről, és a hágók is járhatókká váltak, a Kantonok elindították egységeiket Itália felé. Novara ellen indított első ostromnak nem volt sok eredménye, a franciák nem is kockáztatták meg a következő ostromot, hanem visszahúzódtak Ariottába. Ahogy Novaraban tartózkodó mintegy 4.000 svájci értesült arról, hogy közelednek a felmentő seregek, meg sem várva a pirkadatot megindultak a franciák tábora ellen, akiket sikerült meglepniük. A felmentő sereg egyenesen Ariottába indult, az sem akadályozta őket, hogy a francia tüzérség már felkészült érkezésükre, és jókora veszteségeket okozott soraikban. Gyalogság a gyalogsággal küzdött, mert a francia lovagok a felázott terepen nem tudtak hatékony segítséget nyújtani. Mintegy hatórás küzdelem után a franciák már nem bírták feltartóztatni a svájci „gőzhengert” és futásnak eredtek. 1513. június 6.-án a Konföderáció ismét nagy csapást mért a francia csapatokra, XII. Lajos 7.000 embert veszített aznap, bár a Konföderáció veszteségei is nagyok voltak, sőt még soha nem volt ilyen nagy (kb. 2.000 fő).

Svájci zsoldosok kelnek át egy hágón

A győzelem közvetlen következménye, hogy a Szent Ligába visszatért az „élet”, hiszen X. Leó sokkal inkább a kultúra ember volt, mint a politikai játszmáké, ellentétben elődjével, a másik nagy „visszatérő” Massimiliano Sforza volt, aki visszatérhetett Milánóba. További következmény volt hogy Bern vezetésével a Konföderáció eltökélte magát egy Franciaország elleni hadjáratra.
Ugyanakkor a már többször emlegetett „svájci betegség” is felütötte a fejét: azaz a gazdagság ígérete miatt a „nemzet” nem volt egységes: francia toborzóknak ismét sikerült zsoldosokat gyűjtenie, ezért újra meg újra előállott a helyzet, hogy ugyanazon föld fiai egymás ellen harcoltak. A különbség csak az volt, hogy ez most felkeléseket indukált, elsősorban a vidéki területeken, főleg a városi kantonok vidéki birtokain, pl. Bern, Luzern, Solothurn.
Végre 1513 őszén, a berniek vezetésével a Konföderáció megtámadta az ekkor már Franciaországhoz tartozó Burgundiát. Dijonnál bekerítették Louis de la Trémouille seregét (jelentős szerepe volt az itáliai háborúk során). Trémouille saját szakállára béketárgyalásokat kezdeményezett a Konföderációval, ígéretei a következők voltak:
-    Franciaország elismeri a Konföderáció protektorátusaként Milánót, Cremonát és Astit
-    Megszigorítják a toborzások rendjét (értsd Svájcból a francia hadseregbe történő toborzást)
-    400.000 korona egyszeri kifizetése a Konföderáció javára

A Konföderáció elfogadta a javaslatokat és a hadsereg visszavonult. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy fennállása óta a legnagyobb hibát követte el. Ugyanis a franciáknak eszük ágában sem volt betartani az egyességet, a Király nem fogadta el, Trémouille, nagyon ügyesen semmilyen garanciát nem adott, a Konföderációt az orránál fogva vezették, pedig minden esélye meg volt, hogy Dijonnál jól elverje a franciákat, és ez a győzelem döntő is lehetett volna.
Hogy mekkora hiba volt, ezt a következő részben a Marignano-i csatánál láthatjuk majd csak igazán. 

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr11433395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lécci 2009.10.08. 20:51:03

Gratulálok. Nagy élvezet svájci szemszögből (is)olvasni az itáliai reneszánsz korszakáról. Az ilyeneket különösen szeretem, ismert korszak sajátos metszete (egy kevésbé ismert nézőpontból. Üljünk hát le és élvezzük az előadást. Hány részes lesz, azaz időben meddig tart majd?)

Montet 2009.10.09. 08:28:34

@lécci: Kösz. Most készül a második rész. Valószínű összesen kétrészes lesz, mivel a Konföderáció tündöklése nagyon rövid ideig tartott (1515. 09. 14.)

APImásik 2009.10.12. 13:52:49

:)
nem is értem... ua. a téma a törikönyvekben "hót" száraz, unalmas, tanulhatatlan...
itt meg pikk-pakk a végére ér az ember az olvasásban... és alig várja a folytatást...:)