Ajánlom ezen írást Némedi Lacinak, aki megismertetett a mondással, miszerint a kutatást befejezni nem lehet, csak annak aktuális állását lehet összefoglalni.

 

Tanga, 1914. november 4.

 

Reggelre körülbelül végzett a flotta az aknamentesítéssel, s így tisztázták, hogy a B partszakasz biztonságos. Át is irányították a partraszállást oda. A 28. hegyi üteg mellett a rendelkezésre álló műszaki alakulatok, köztük a Faridkot utászok sem szálltak partra, így a harcban egyáltalán nem vettek részt. Utólag nyilván azt mondták, hála istennek érte, de a harc folyamán társaiknak szüksége lett volna tudományukra és felszerelésükre. Az Észak-Nyugati Vasúti Önkéntesek ütegének sem volt lehetősége beleszólni a harc kimenetelébe. Nekik páncélvonatokon való szolgálat volt a specialitásuk amúgy.

 

A Maximhoz megszólalásig hasonló MG 08, a németek sztenderd géppuskája.

 

A KAR katonái Maximmal.

Az ütközet döntő fegyverneme a géppuska lett, mint majd később meglátjuk. A britek zászlóaljanként kettőt állítottak hadrendbe, de csak a 2. Loyal North Lancashireiek, a 101-es gránátosok és a 61. királyi utászok birtokoltak ilyen fegyvert a háború kitörése előtt. A Radzsputiakat és a 98. gyalogzászlóaljt az Indiából való kihajózás előtt szerelték fel velük, a Palamcottahi könnyűgyalogságot pedig csak a partraszállást követően. Ezeknek a csapatoknak semmiféle harci tapasztalata nem volt a géppuskákkal kapcsolatban, sőt, még csak kiképzést sem kaphattak rá, vagyis a géppuskás team-jeik hatékonysága eleve kétes volt.  Gyakorlatilag harc közben kellett volna kitapasztalniuk, mi a hatékony működtetésének a tudománya. Az indiai hercegségek által kiállított és felszerelt Imperial Service zászlóaljak egyáltalán nem rendelkeztek géppuskával. Mivel a 61-es utászokat tartalékban tartották, ezért a tűzvonalban csak a 2. Loyal North Lancashire és a 101-es gránátosok géppuskásaira lehetett biztosan számítani – az tehát 4 géppuska a 15 némettel szemben, mely utóbbiakat ráadásul jól pozicionált és kiépített állásokban helyzetek el.

 

A Long Lee: hivatalos nevén .303 Caliber Magazine, Lee-Enfield (MLE)

További hátrányt jelentett, hogy az Indian Expeditionary Force legtöbb lövésze az MLE hosszú puskával volt felszerelve, melyeket közvetlenül a partraszállás előtt sietve rövid Lee-Enfieldekre cseréltek le. A szárazföldre úgy léptek ki, hogy egy ismeretlen fegyverrel kellett volna megvédeniük az életüket. A Schutztruppe katonái legnagyobbrészt az MLE-t is megelőző, eggyel régebbi generációba tartozó, fekete lőporos puskákkal voltak felszerelve, de ők legalább ismerték annak jellemzőit és von Lettow-Vorbeck rengeteget gyakoroltatott velük.

A Short Lee. Gyönyörű darab, teljesen szerelmes lettem belé.

 

Míg a Schutztruppe a vasúti töltést és Tanga városát erődítette, az IEF „B” a Ras Kasone környékén ásott védelmi vonal mögött szerveződgetett. A 2. kasmíri lövészek, a 3. kasmíri lövészek félzászlóalja és a Gwalior lövészek félzászlóalja a B partszakaszon lépett szárazföldre. A két félzászlóaljat összevonták az Egyesített zászlóaljba, de három századnyi Gwalior lövészt elkülönítettek a part védelmére és csak a negyedik csatlakozott a gurkákhoz. November 3-áról 4-re virradó éjjel nem zajlott felderítés, s ennek részben az ütközet éles hangú kritikusa, Richard Meinertzhangen százados kellett legyen egyik felelőse, hiszen hírszerző tisztként az ő feladata lett volna a felderítés megszervezése és irányítása. A német őrjáratok szintén felfedezték a Loyal North Lancashireiek által kiásott védelmi vonalat az A partszakasz közelében.

 

 Ezt a térképet és az összes hozzá hasonlót Kenneth J. Harvey őrnagy készítette (US Army Command & General Staff College)

 

Reggel kilenckor a britek meleg ételt osztottak, aztán megkezdték a csapatok felsorakoztatását. A jobbszárnyon, a kikötővel szemben a második kasmíri lövészzászlóalj gurkhái foglaltak helyet, mellettük a vegyes zászlóalj. Hátuk mögött a  Radzsputiak. Középütt, a vegyes zászlóaljtól balra a LNL-i ezred 2. zászlóalja jött, hátában a 98-as gyalogsággal. Az LNL-től balra a Palmacottahiak, tőlük balra, a szárnyon pedig a 101-es gránátosok.  A 61. KGOP képezte a tartalékot. A felsorakoztatott több mint 5000 ember jókora létszámfölényben volt a németek kb. 900 katonájával szemben, de a számok nem tükrözték a hatásos tűzerőviszonyt, melyet fent már említettem. A britek a fenti térképen is látható módon négy zászlóaljjal frontális támadást terveztek, hárommal pedig  délről kerültek volna. Létszámfölényükkel azonban teljes egészében megpróbálhatták volna bekeríteni a várost, ezáltal a védők vagy vállalják a menekülési útjuk elvágását, vagy feladják Tangát és visszavonulnak. A bekerítés emellett megakadályozta volna, hogy a németek a partraszállási körzetet fenyegessék és újonnan érkezett csapatokkal erősítsék a védelmet. Von Lettow-Vorbeck ilyen brit haditervet feltételezve alakította ki állásaikat. A térképen jól látható, hogy a FK-k zöme a város hosszú, déli oldalát védve sorakozott fel. Bekerítésre mégsem került sor, a britek meg sem kísérelték.

 

Méhkasok egy afrikai kunyhó körül

Az első méhincidensek már november 3-án lezajlottak. A B parton kiszállított, védvonalat építő 2. LNL katonáit megszurkálta pár méh, mikor fákat döntögettek az erődítéshez. Azt ugyanis nem tudták, hogy a környéken, főleg az Askari road-tól délre eső területen levő faágakat az afrikai farmerek szokásuk szerint teleaggatták méhkasokkal. Az afrikai méh nem éppen a béketűrésről híres; Afrikában a méhek által történő elhalálozás ugyanolyan kockázati tényező, mint a krokodil, a nagymacskák, a kígyók, vagy a viziló. Ezekben a kasokban is harcias méhek laktak, akiket a golyózápor eleve idegesített. Ha a kast ráadásul találat érte, a méhek megvadultak.

 

Délben a britek szuronyt tűztek föl és megkezdték az előrenyomulást – a lehető legmelegebb órájában a napnak, mikor normális afrikai el nem hagyná az árnyékot amíg jó dolga van. Sűrű gumiültetvényeken vágtak keresztül, minek következtében az arcvonal csakhamar kígyózni kezdett és a szoros alakzat felbomlott, ahogy a fákat kerülgették. A 2. LNL jobbra, a part felé tért le a kitűzött iránytól, a Palamcottahiak pedig nem bírták erőnléttel és lemaradtak.

 

Tanga kikötője ma - photo by "bushfighter" Harry

 

Az első lövések a kikötőben estek. Az SS ASSOUAN néhány matróza ugyanis friss készleteket akart vásárolni Tangában, mintha csak a vásárcsarnokba indultak volna és csónakokon beeveztek a kikötőbe. Német őrszemek kiszúrták őket és ripityára lőtték az osztagot.  A túlélőket három  matróz a csónakot maga előtt tolva menekítette vissza. Aztán a jobbszárnyon a kasmíriak összetalálkoztak az ellenséges őrjáratokkal és harcolva visszanyomták őket a vasút irányába.

 

A 2. LNL fák közül kivergődve egy kunyhókkal szegélyezett kukoricaföldre jutott ki és

Akkor kukoricaföld volt, ma focipálya  - photo by bushfighter Harry

 

ott összeakaszkodtak a 6. FK aszkarijaival. Egyúttal a vasútállomás irányából is tűz alá kerültek. Ugyanekkor messze balról jövő tüzelés jelezte, hogy a 101-es gránátosok is harcba bocsátkoztak a szárnyon. Az LNL munkába állította géppuskásait és a vasútvonal irányába támadt. A méhek azonban lecsaptak a zászlóaljra. Az egyik géppuskájuk ideiglenesen elhallgatott, mert a kezelőszemélyzetet a méhek összeszurkálták és megfutamították.

 

Mellettük a 63. Palamcottahi zászlóaljnak elege lett és kivonta magát a harcból. Az egység 16 napot a fedélközbe zsúfolódva töltött el, majd a 17.-et pedig a fedélzetre felhajtva várakozta végig. 13 tisztjéből 6 a behajózás előtt sosem látta katonáit, mert  olyan tisztek helyére vezényelték át őket, akik a mozgósításkor elérhetetlenek voltak. Hogy az zászlóaljnak több ereje legyen, hozzájuk csapták indulás előtt a 83. Valladzsahbadi könnyűgyalogság pár egységét is. Az egész zászlóalj fizikális kiképzést és gyakorlatozást igényelt volna, főleg azután, hogy behajózás után géppuskákkal látták el őket, ehelyett harcba lettek küldve egy erősen védett vonal ellen, tüzérségi támogatás nélkül. Több mint két hete nem pihentek már normálisan a fedélközi állapotok miatt, szenvedtek a forróságtól, a szomjúságtól, a megszokottól eltérő ételektől, tisztjeik felét csak futólag ismerték, így azok respektussal sem rendelkeztek a katonák előtt. Nem volt olyan szervezőerő, ami megállíthatta volna a menekülésüket. Közvetlen tiszti irányítás alatt álló két géppuskájuk azért folytatta a harcot és a Valladzsahbadiak egy része is igyekezett helytállni, de a vasúti töltés környékén lelövöldözték őket, vagy szétszóródtak, mivel nem kaptak segítséget senkitől.

 

A palamcottahiak rugalmas elszakadását végignéző 98-as gyalogosok morálja megroggyant. Ennek a zászlóaljnak sem volt harci tapasztalata, féltek és idegesek voltak.  A tűzharc zaja és a pánikba esett bajtársak menekülésének látványa bénítólag hatott.  Aztán megérkeztek a támadó méhrajok. A 98-asok szerteszét szaladtak a  rohamozó méhek elől és innentől kezdve nem lehetett harcra bírni őket. Wapshare dandártábornok a méhattakot követően megpróbálta rendezni a soraikat, s nem kevés erőfeszítéssel valóban összeterelgette egy részüket. De az a kevés 98-as, aki később feltűnt a 2. LNL látótávolságában, mind elhevert és előkelő idegenként szemlélte a harc alakulását egészen a visszavonulásig.

 

Tangai házak - photo by Harry "bushfighter" Fecitt

 

Északabbra az ellenséges tűzben ugyanígy megfutott a 13. Radzsputi zászlóalj fele és magával rántotta a 61-es utászok némely részét is. A radzsputiak maradéka a kasmíriakkal és a vegyes zászlóaljjal együtt foglalta el a parton álló kórházépületet, aztán a vasúti rendezőt, majd behatolt a lakónegyedbe. 3 óra körül a harc már a városban folyt, házról házra és hamarosan elfoglalták a Hotel Kaiserhofot. Aitkent és stábját eközben teljesen lefoglalta, hogy a felbomlott egységeket megpróbálják rendezni.

 

 

A 101-es gránátosok a balszárnyon teljesen magukra maradtak, mindenféle összeköttetés, vagy segítségnyújtás lehetősége nélkül. Különösen elszigetelődtek, mikor a 2. LNL keresztülvágta magát a vizesárkon és a vasúti töltésen és betört a házak közé. Wapshare a 2. LNL és a 101-esek között levő luk betömése érdekében utasítást küldött, hogy utóbbiak forduljanak jobbra. Ezzel Tanga délről való átkarolását teljesen feladták. A 101-esek ezzel az irányváltással bekerültek a 16. FK lővonalába, melynek géppuskái fröcskölték a halált. A gránátosok mégis nekitámadtak és leküzdötték, de ekkor legalább két másik irányból is tűz alá kerültek és a támadásuk elakadt a város határában. A védelem megszilárdulása az 1. és 17. FK harcba vetésének volt köszönhető. Ez a két FK eddig Tanga déli oldalát védte, de mivel azt a britek nem látszottak támadni, von Lettow-Vorbeck átirányította őket a 16. FK megsegítésére. Ez 4 újabb géppuskát jelentett német oldalon.

 

Tangai házak - photo by Harry "bushfighter" Fecitt

 

A 2. LNL-nek is megvolt a maga baja. Tom von Prince százados ellenlökést hajtott végre a Tangától nyugatra felsorakozott 7. és 8. SchK egységeivel, melyet maga vezetett. A briteknek védelembe kellett átmenniük. Egy dermesztő bátorságú motoros tűnt fel a soraik előtt, aki közvetlen közelről kezdte géppuskázni őket a motorra szerelt Maximmal. Valakinek sikerült kézifegyverrel lelőnie. Bár von Prince százados elesett a harcban, az ellentámadás megakasztotta a városba bejutott brit csapatokat. A zászlóaljparancsnokság kint maradt a vasúti töltéstől keletre és nem tudott érdemi parancsokat adni, mert futárait lekaszálták, ha megpróbáltak a töltésen átjutni, lévén a 101-esek nem tudták a város déli felét ellenőrzés alá vonni.

 

A térképet Kenneth J. Harvey, US Army Command & General Staff College készítette

 

A 101-esek felé közben megindult a végzet a frissen megérkezett 13. FK képében. Von Lettow-Vorbeck érzékelte, hogy sikerült megállítania a rohamot és  úgy döntött, hogy tartalékát arra használja fel, hogy délről a britek oldalába kerüljön. A 101-esek eddigre elvesztették harcképes embereik felét és az összes brit tisztjüket. A lendületes német támadást megpróbálták kellő eréllyel fogadni, de egységes vezetés híján ez nem sikerült. A zászlóalj egymástól függetlenül harcoló kis csapatokra kezdett felbomlani. Végül az ellenállás összeomlott és mindenki futásban keresett menedéket. A nap végére a 101-esek egynegyede holtan hevert a csatatéren.

 

Aitken kezéből ezzel kicsúszott az irányítás. Engedélyt adott a HMS Fox számára, hogy kezdjen lőni a 6 és 4,7 hüvelykes ágyúiból. A flotta és a 28. hegyiüteg késő délutánig semmiféle támogatást nem adott. Most végre megjött a várva várt tüzérségi támogatás, de csak fokozták a zűrzavart. Az épületek közötti harcból semmit kivenni nem tudó és tüzérségi megfigyelőkkel nem rendelkező HMS Fox a 2. kasmíri lövészzászlóalj által elfoglalt házakat lőtte szét, illetve telibe találta a parton álló kórházat.

 

A tangai kórház épülete - photo by Harry "bushfighter" Fecitt

 

Két lövedéke olyan közel csapott be, hogy Aitkent is ledöntötte a lábáról, Meinertzhagen szerint őt pedig egy pálmafa törzséhez vágta. A Bharatán megpróbálták az árbóckosárból áttekinteni a városban dühöngő harc állását, de onnan sem látszott semmi. Mivel jelzők, megfigyelők hiányában a tüzet pontosítani nem lehetett, jobb híján leállíttatták. Pedig akár sikert is kovácsolhattak volna belőle, mert a hajóágyúk megszólalására a németek sürgősen hátrébb vonultak és csak akkor merészkedtek vissza, mikor a FOX beszüntette a tüzelést.

 

Öreg, gyarmati épületek Tangában

 

A méhektől szétzavart 98. gyalogzászlóalj roncsai pont ott gyülekeztek, amerre a 13. FK a 101-eseket üldözte. Baumstark százados a sikert elmélyítendő a 16. és 17. FK-t is támadásba parancsolta. Ezzel lendületben tartotta az előrenyomulást és elkezdte felgöngyölíteni a brit vonalat. Az aszkarik vad csatakiáltással kísért szuronyrohama összeomlasztotta a nagy nehezen rendbe szedett és felvonultatott 98. gyalogzászlóaljat, ezzel a brit hadállás balfele megszűnt harcoló erőként létezni.

 

A vasútvonal Tangától délre manapság - photo by Harry "bushfighter" Fecitt

 

Arra mindenesetre jó volt a flotta ágyúzása, hogy a századparancsnokok ezalatt megbeszélhették a teendőket. Hallották a balszárnyról jövő német géppuskázást, látták a menekülést és úgy döntöttek, hogy visszavonulnak a vasúti töltéstől keletre, mielőtt bekerítik őket. A 2. LNL-iek egyik géppuskájának závárzata tönkrement4, de a másik, a Radzsputiak két géppuskájával karöltve adott annyi fedezetet, hogy visszavonulhassanak, bár ez nem mindenkinek sikerült. Ames őrnagy, a kasmíriak tisztje megsebesült és eszméletét vesztette. Arra tért  magához, hogy méhek döfködik – merthogy a méhek sajnos visszatértek.

Hidacska a vizesárok fölött Tangában - photo by Harry "bushfighter" Fecitt

 

A kasmíriakat annyiszor támadták meg, hogy ruhaanyagból nyak- és fejvédő rétegeket rögtönöztek 5. Amest a Bharata egyik csónakja mentette meg, innen kapott a flotta először némi információt, hogy mi a ménkű folyik a városban egyáltalán.

 

Az európai temető a vizesároktól keletre, háttérben az első világháborús sírokkal.  photo by Harry "bushfighter" Fecitt

 

A vízelvezető árok túloldalán ott állt a 61-es utászok maradéka, akik eddig azzal voltak elfoglalva, hogy a brit támadás által áttört német egységekből újraszerveződő ellenállási gócokat felszámolják. A temetőtől keletre konkrétan egy géppuskaállást kellett semlegesíteniük, mert úgy látszik, hogy a bátor aszkarik nem voltak restek átszivárogni a frontvonalon időnként és hátulról is támadást intézni. A 2. LNL-i ezred naplója valóban említi, hogy a vasúti töltésen való átkelés után a szélrózsa minden irányából lőtték őket, még hátulról is. A beszivárgó aszkarik lehettek a magyarázat erre a kellemetlenségre.


 

A vasútvonal Tangától délre - photo by Harry "bushfighter" Fecitt

 

A felsőbb parancsnokságtól semmilyen utasítás nem érkezett, így W. M. Sanderson őrnagy a 2. LNL-től öntevékenyen, két óra alatt megszervezte a védelmet. Az elfoglalt brit védelmi vonal északon a vasútvonalra támaszkodott, ahol kasmíriak, 61-es utászok és 13-as Radzsputiak voltak állásban. A vonal bal fele délkelet felé húzódott a temető közeléig, ezt a részt a 2. LNL védte, plusz pár kósza ember a 98-as gyalogosoktól. A 61-esek két géppuskája és az, hogy Boyle és Arnull közlegény6 (2. LNL) visszaszerezte és használatba vette a Palamcottahiak egyik elhagyott géppuskáját, jelentősen megnövelte a brit tűzerőt.


 

Átkelő a vasútállomástól ÉK-re - photo by Harry "bushfighter" Fecitt

 

Német oldalon fél hatkor befutott a 4. FK, von Lettow-Vorbeck őket is felhasználta, hogy újabb támadást indíthasson. A vonalat számos alkalommal támadták meg. A front északi részén egy híd közelében Wylde tizedes (2. LNL) jeges nyugalommal szervezte a védelmet. Megállította az ingadozó katonákat, összegyűjtötte és felsorakoztatta őket. Addig vezényelt, míg a támadásokat vissza nem verték7. A német rohammal szembeni kitartás némileg visszaadta a brit katonák önbizalmát.
 

A leszálló alkonyatban a német katonák is összekeveredtek és eltévedtek a harc forgatagában, illetve a roham összeomlása némileg nyomasztóan hatott. Baumstark rendezni kívánta a sorokat és kürtösével a "gyülekező a táborban" jelet fúvatta meg. Csakhogy az utolsó tábor, melyet elhagytak nem Tangában volt, hanem négy kilométerre nyugatra, Kange faluban. Egyre több kürtös vette át a jelet és az elszakadt, tévelygő német egységek von Lettow-Vorbeck hüledező tekintete előtt fegyelmezetten elkezdtek levonulni a csatatérről. A rendezés a sötétben lehetetlennek bizonyult, így a német haderő miután másodszor is visszaverte a brit támadást, másodszor is feladta Tangát. Ahogy megérkeztek Kangéba, von Lettow-Vorbeck azonmód vissza is fordította a katonákat, de ezalatt a város végig üresen állt. A brit hírszerzők továbbra sem küldtek ki felderítőket, mert akkor erről értesültek volna, de Meinertzhagen azt állítja, hogy saját maga ment felderíteni Tangába, csak éppen jelentésének nem tulajdonítottak jelentőséget. Ez valószínűleg nem történt meg.


 

A brit tisztek a Fehér Házban haditanácsot tartottak. Aitken egész éjjel egy újabb támadást próbált megtervezni, de Tighe, Wapshare és más főtisztek meggyőzték, hogy a két dandár harcképtelenné vált és előtérbe került az attól való félelem, hogy egy esetleges német éjjeli támadás az egész Force B-t megsemmisítheti. Ezt annak alapján jelentették ki, hogy a partokra visszamenekült katonák hasznavehetetlen állapotban voltak és a nem harcoló egységeken a parton jajgató sebesültek, a halottak látványától, a jól hallható géppuskaropogástól letargia és halálfélelem vett erőt. Ezek az emberek hosszú évek óta békében és nyugalomban éltek, harcot nem láttak és a harctéri borzalmakkal való első szembesülés sokkolta őket.

 

Azt a tényt viszont a tisztek úgy látszik fel sem fogták, hogy odakint a gumiültetvények en túl ott áll egy védelembe átment és kisebb sikert arató kontingens, amely csak parancsokra vár, harcképes és nagyon szomjas. Már jó ideje vizet kellett volna vinni nekik, de ezzel senki sem törődött, ami sokatmondó a „hátország” szervezettségével kapcsolatban. Ha ekkor, régen megkésve, de még most sem későn partra teszik a 28. Indiai hegyiüteget, tüzérségi megfigyelőket küldenek ki és megszervezik azok közvetlen kapcsolattartását a tűztámogatást adó hajókkal, akkor a győzelem még ezen csapások után sem lett volna kérdéses.

 

Még egy kép a kórházról - photo by "bushfighter" Harry Fecitt

 

Hat órakor a brit védelmi vonalat visszavonták a kórházépülethez. Itt vizet vehettek a katonák, majd beásták magukat. A németek nem avatkoztak közbe, szorgosan szedték a lábaikat, hogy Kangéba érjenek ekkor. Éjjel tíz óra tájban Aitken bedobta a törülközőt. Elrendelte, hogy a kórháztól mindenki vonuljon vissza a legelső állásba, amit még 3-án építettek ki és megkezdte a behajózás előkészítését. Aitken undorodva és keserűen vette tudomásul a tisztikar moráljának összeomlását, de nem látott esélyt rá, hogy a Force B-t harcba vigye, ha egyszer még a tisztek támogatását sem tudja ehhez biztosítani.


 

Tanga, 1914. november 5.

 

A Loyal North Lancashire-i ezred második zászlóalja éjjel fél háromig a régi-új állásokat javítgatta. Éjjel kitört a vihar és bőrig áztatta a katonákat, feltöltötte az árkokat vízzel. A vezetés a városból ellenőrizhetetlen A partszakaszt választotta a meneküléshez. A 61-es utászok rámpákat építettek, hogy a dagállyal a szirtek fölött átjövő szállítóhajókra fel lehessen szállni. A dagály azonban csak délben volt várható, addig bekkelni kellett. A parancsnokság elrendelte, hogy minden kézifegyvernél nehezebb felszerelést hagyjanak itt a szállítóhajók tehermentesítése érdekében. Arra viszont elfelejtettek parancsot adni, hogy a felszerelést semmisítsék meg. Néhányan mégis a vízbe hajigálták a lőszert a 2. LNL adjutánsának utasítására. Géppuskák, lőszer, főzőfelszerelés, utászfelszerelés, így a partokon maradt.

 

Kép a partraszállásról - az evakuálás is nagyjából ilyen lehetett

 

A 130 legsúlyosabb állapotú sebesültet összegyűjtötték a Fehér Ház környékén és elhatározták, hogy 5 eü. tiszttel együtt ők megadják magukat. A németek ugyanis nagyobb eséllyel menthetik meg az életüket a kórházuk és az eszközeik birtokában, mint a hajókon.

 

Az 1870-71-ben fénykorát élő C73-as. Volt 9 cm-es változata is, de Kelet-Afrikába a 7,85 cm-es változatok kerültek. Ez a példány Kenyában áll.

 

November 5-én reggel megérkezett a két darab, ósdi, C 73-as lövegből álló német tüzérség, mely állást foglalt és lőni kezdte a kikötőben álló szállítóhajókat. Az egyiken sikerült találatot elérni és némi tüzet okozni, ezért a szállítók kihajóztak a nyílt tengerre. Ezután a német üteg a HMS Fox-ot és Bharata tankert vette célba. A hajók viszonozták a tüzet, ezzel magukra vonták a németek figyelmét, így a behajózás zavartalanul folytatódott pár kilométerrel arrébb. Délután fél kettőkor egy német őrjárat belebotlott az evakuálással elfoglalt britek védvonalába és lőni kezdték egymást. Egy pár lövedék az evakuációs parton is becsapódott, mire az ott sorakozó katonák enerváltan felmorajlottak. Délután négykor az összes katona behajózott, de a flotta egyelőre nem mozdult Tanga elől, mert a német és brit parancsnokság a sebesültek sorsáról tárgyalt. Mikor elérték a megállapodást, november 6-án a brit flotta felszedte a horgonyt és elhajózott Mombasa felé. Komikus módon Mombasa kikötőjébe nem akarták őket beengedni, mivel elfelejtették kifizetni a kikötőhasználati díjat.

 

Indiai hadifoglyok elszállításra várnak

 

Az afrikai háborúskodás jellemzően lovagias módon folyt. A harc szünetében a brit és német tisztek fehér zászló alatt találkoztak, és a sebesültek ellátása mellett konyakozás közepette barátságos diskurzust folytattak, melyben elemezték az ütközetet. A sebesülten fogságba esett brit tiszteket szabadon engedték, mindössze becsületszavukat véve, hogy nem harcolnak a háború hátralevő részében. A britek veszteségét kb. 400 halottra, 3-500 sebesültre és 150-250 eltűntre teszik. Van ennél pontosabb kimutatás, de nem tér el lényegesen az előbb közölttől. A németek kb. 150 ember vesztettek, 71-en haltak meg, köztük von Prince százados is. A hadizsákmány 600.000 lőszerből, 16 géppuskából,2 és a Schutztruppe egyéves egyenruhaigényét fedező ruházatból állt, valamint értékes híradókészülékekből, tábori telefonokból és egyéb felszerelésből.

 

Az ütközet értékelése

 

A dar es-salaam-i aszkari emlékmű szobra - photo by Harry Fecitt

Von Lettow-Vorbecknek, mint győztesnek nem kellett magyarázkodnia. A Schutztruppe lelkesedése az egeket verte a győzelem után, a zsákmányból további csapatokat tudott felszerelni és Schnee kormányzónak ezek után nem maradt más hátra, mint elismerni, hogy az alezredes kezében vannak az aduk. A történet nagyon másként is alakulhatott volna, ha a britek nem halmoznak hibát hibára. De von Lettow-Vorbeck, ahogy előzőleg megmondta, mindenét feltette erre játszmára - és nyert. Stratégiai elképzelését ezzel sikerült megvalósítania, valóban egyre nagyobb számban vonzott antant csapatokat a térségbe és kötötte le egy olyan országban való hadakozással, mely háromszor akkora volt, mint a Német Császárság. Az aszkarik helyismeretére támaszkodva vígan fogócskázhatott ellenfeleivel az áttekinthetetlen bunduban.

 

 

 

 

 

 

Elesett indiai katonák Tanga környékén

 

Brit oldalon a kudarcot követően azonnal elkezdődött a bűnbakkeresés, hiszen számos tiszt vett részt az akcióban, akik karrierjüket, reputációjukat féltették és megpróbálták másoknak a nyakába varrni a felelősséget. Aitkennek természetesen a fejét vették, de kapott kritikát az Indiai Hadsereg is eleget. Ennek egy része teljesen indokolt volt, mert némely alakulatok igen gyatrán teljesítettek. Nem lehetett azt mondani, hogy a reguláris zászlóaljakból és az európai legénységű zászlóaljakból álló 27. Bangalore-i dandár jól harcolt, míg az Imperial Service dandár meg nem. Ugyanis utóbbinak részét képezték a 2. és 3. Kasmíri lövészek, akik kifogástalanul verekedték végig a hadjáratot, míg az előbbiből a Palamcottahiak és a 98-asok a harc első jelére felbomlottak és menekülőre fogták. A lényeges különbség ott volt, hogy a gurkhák évszázadok óta a hindi harcos kasztjba tartoztak, míg a helyi hercegségek sorozott katonái pedig  alacsonyabb kasztokból és ennek megfelelő öntudattal rendelkeztek. Ezenkívül a gurkhák alapos kiképzést kaptak, míg a szétesett zászlóaljak meg nem.

 

A kiképzési hiányosságok, a fegyverzet részbeni ismerete, az összeszokottság hiánya, az afrikai terep meglepetései, a hazaitól eltérő éghajlat, a pihenés hiánya - ezt már mind említettem, mint hátráltató tényezőt. Azt viszont még nem, hogy ezek az indiai katonák javarészt egyáltalán nem tudtak azonosulni a háború céljával. Egy igen messzi gyarmatosító hatalom egy másik gyarmatáért vitték küzdeni őket egy másik kontinensre - ez nagyjából olyan, mintha az olvasót Afganisztánba vinnék harcolni, egy érthetetlen társadalom, idegen civilizáció felfoghatatlan problémáit megoldani. Nem éreznénk elhivatottságot ilyen célért küzdeni.

 

A harmadik dolog, amit a britek elátkoztak az ütközettel kapcsolatban, az a méhek légiója volt. Egyesek odáig mentek, hogy a méheket fondorlatos német fegyvernek kiáltották ki, melyet szántszándékkal vetettek be ellenük. Ez csak a helyismeret és a helyi szokások ismeretének hiányát bizonyította. Ezt az ütközetet méhek ide, vagy oda, meg kellett volna nyerni. Ha Aitken előbb száll partra és csak utána követel megadást Auracher ide-oda csónakoztatása helyett, ha a harci doktrinában előírt őrjáratozást annak rendje szerint végrehajtatja, vagy nem kárhoztatja tétlenségre a rendelkezésére álló tüzérséget, akkor Tanga sima ügy lehetett volna. Mert azért amikor hatásosan irányított géppuskatűz ellen kellett harcolni, akkor az aszkariknak is megállt a tudománya, mint ahogy mindenkinek megállt volna.

 

De minden másképpen alakult, a szerencse a bátrakhoz szegődött.

 

Az ütközet utóélete

 

Lord Kitchener hadügyminiszter leváltatta a jelentésében minden felelősséget magára vállaló és beosztottjait feldicsérő Aitkent1 és ezredessé(!) fokozta le. Aitken a háború további részében csak fele fizetését kapta meg és mivel karrierje romba dőlt, nyugállományba kényszerült. Egy háború utáni vizsgálóbizottság 1920-21-ben rehabilitálta a szerencsétlen tábornokot és tisztázta a felelősség alól. Bár az valószínűleg világos, hogy azért követett el hibákat bőven, de a gesztussal a meghurcolást akarták érvényteleníteni. Aitken változatlanul megkeseredett emberként 1924-ben meghalt.


 

Von Lettow-Vorbeck túlélte a háborút és helytállásáért dandártábornokká léptették elő. Berlinben hősnek kijáró ünnepléssel fogadták, fekete lovon léptetve felvonulhatott a  feldíszített Brandenburgi kapu alatti diadalmenetben és a háború után megírhatta jól fogyó visszaemlékezéseit. A II. vh. alatt folyamatos megfigyelés alatt állt, mivel visszautasította Hitler számára ajánlgatott pozícióit. A világháború utáni nyomorban J. C. Smuts és Meinertzhagen (?) élelmiszerküldeményein tengődött, de a német gazdasági csoda kibontakozásával újra biztos körülmények közé került. 1953-ban visszatért harcai színhelyére, Kelet-Afrikába, ahol a helyi brit tisztségviselők katonai tiszteletadással fogadták. Egykor szolgálatában levő katonái gyűltek oda és a Heia Safari! menetdalukat énekelték el neki, mint annak idején oly sokszor. Magas kort ért meg, 1964-ben hunyt el. 1958-ban a Bundestag megszavazta, hogy  (mások mellett) a még élő aszkarik fizetséget kapjanak elmaradt zsoldjukért és a német államhoz való rendíthetetlen hűségük jutalmaként. A kifizetést foganatosító bizottság előtt rengeteg igen öreg fekete gyűlt össze, javarészt semmivel sem tudva igazolni, hogy valaha von Lettow-Vorbeck alatt harcolt volna. A bizottság seprűnyelet a kezükbe nyomva a német alakizás parancsaival vizsgáztatta le a veterán harcosokat. Alig valaki akadt, aki hibázott közülük, vagy ne emlékezett volna a parancsszavakra ötven év távlatából. 1964-ig a bizottság 350 egykori aszkarit azonosított, akiknek a német állam nyugdíjat utalt ki. Az utolsó nyugdíjazott 1972-ben halt meg.

 

A 11. FK katonái - középütt egy Effendi, ami az aszkarik által elérhető legmagasabb, megbecsült rangfokozat volt.

 

1Utóda Wapshare dandártábornok lett, de nem bizonyult sikeresnek.

2A LNL-i ezred naplója azt állítja, hogy az evakuáció előtt közvetlenül már kilenc géppuska volt a kezükben (mivel a többi alakulatok otthagyták behajózáskor) és ebből hétnek a závárzatát vitték magukkal, kettőt meg kisebb alkatrészektől eltekintve teljes egészében elvittek. Ezzel nem jön ki a tizenhat épségben zsákmányolt géppuska, amit von Lettow-Vorbeck visszaemlékezése tanúsít, valaki tehát téved.

4M. Lawlor közlegény Distinguished Conduct Medal-t (kb. Kiváló Magatartásért Érdemrend) kapott, mert bírta idegekkel és a tomboló harc közben géppuskazávárzatokat javított.

5Az Indiai Távirati Iroda egyik munkatársa W. Preston kitüntetést (DCM) kapott helytállásáért. Tangánál a méhek támadása ellenére folytatta tábori távírója működtetését. Az ütközetet követően több mint négyszáz fullánkot távolítottak el a fejbőréből.

6Boyle és Arnull közlegény szintén DCM-t kapott ezért.

 7Wylde szintén megkapta a DCM-et az ütközetet követően.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr301908907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpádka 2010.04.19. 20:08:33

"A bizottság egyik tagja a német alakizás parancsaival vizsgáztatta le a veterán harcosokat. Egyetlen egy sem hibázott közülük." Az azért megdöbbentő, hogy a németek mennyire jól kitudták képezni az embereiket itt és a nyugati fronton is ahol 1918 őszén éhezve is megállitoták az Antant túlerejét ( bár akkor már mind1 volt).Most meg a fél világ rajtuk röhög Pl afganisztáni baklövések. Hova tűnt a porosz szellem?
Meg az, hogy akik egy órával ellőtte egymást ágyúzzák két óra múlva együtt poharazgatnak döbbenetes:)

killercsiga 2010.04.20. 01:09:15

Nagyon jó sorozat volt, élvezettel olvastam, köszönöm.

(Ezek után tényleg utálom magamat érte, de muszáj belekötnöm, hogy a C73 a képaláírásban véletlenül 9mm-esnek lett írva 9cm helyett, de nem ez a lényeg.)

vén betyár 2010.04.20. 03:21:27

Nagyon szép feldolgozás!Kittenberger óta nem olvastam ilyen izgalmasat Kelet-Afrikáról.Külön nagy-nagy köszönet az ütközet utóéletének bemutatásáért.

Old Man 2010.04.20. 07:15:14

Köszönetképpen a nagyszerű sorozatért szeretném tovább színesíteni a képet:

Az utahi Hiram Stevens Maxim találmánya volt az első olyan sikeres fegyver, mely önműködő müködéséhez a lövés közben felszabaduló energiát használta fel.Maxim géppuskája mindörökre átrendezte a szárazföldi harcmezőket.
A korszak katonai felfogását tükrözi az a katonai bemutató, amelyen a dán király is részt vett és a sorozattűz közben így szólt:
"Ez a fegyver két óra alatt gazdasági csődbe juttatná az országomat."
Egy másik alkalommal Kina londoni nagykövete jelenlétében egy fatörzset Maxim egyetlen sorozattal elfűrészelt, amire a diplomata azt a megjegyzést tette, hogy talán a fejsze sokkal olcsóbb lenne...
A steinfeldi lőtéren 1887 tavaszán megtartott bemutatón I.Ferenc József is részt vett.Amikor Maxim elkezdett tüzelni, a döbbenten figyelő szakemberek előtt a pokoli zajban 30 másodperc alatt 330 lövést adott le, a hatás is döbbenetes volt, a céltáblán a golyó ütötte nyomok az uralkodó monogramját /I.F.J./ rajzolták ki.
Forrás:dr Lugosi József Kaliber Évkönyv 2002

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.04.20. 14:35:12

Nagy érdeklődéssel olvastam a cikket, mivel erről a csatáról nem is hallottam azelőtt. Erőt vettem magamon, és a két első rész után sem néztem utána máshol, ábr igen kíváncsi voltam, hogy ki fog nyerni :-)
Arról lehet valamit tudni, hogy kb. milyen hőmérsékleti viszonyok voltak akkortájt a világ ezen részén? Ill. méhe miért mindig csak a brit sereget támadták meg? Egyszerűen arról van szó, hogy ahol a méhek voltak, odáig a németek sosem mentek el a harc közben?

Köszönet ezért a cikkért!

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.04.20. 14:36:06

@Árpádka: A német hadsereg a második világháború óta, azaz 65 éve nem vett részt háborúban. Szerintem ez mindenre magyarázat.

Hajrá777 2010.04.20. 16:47:15

Hová tünt a Porosz szellem ?

Szellem még meg volna valahogy egy két alakulatnál , de mára a német fegyelem nagyrészt inkább borzasztó merevségbe ment át. Nem bátor nem fegyelmezett hanem egyszerüen merev. Volt alkalmam velük szolgálni és azt mondom hogy addig nincs gond amíg a kiképzésnek megfelelően kell harcolni de ha a gaz ellen eltér és változnak a dogok akkor kegyetlen mamlaszok a németek.

A mai Bundeswehr a Nagy Frigyesi példát követi. Addig menetel ha kell puskatűzben is ameddig mondják neki.

Csak hogy ez a géppuskák autómata fegyverek korában már nem bátorság hanem hülyeség.

sierrahun 2010.04.20. 17:36:16

@killercsiga: muháhá, köszönöm, biztos kézifegyverben gondolkodtam, mikor leírtam. Javítom.

@Attus Germanicus: olyan mint ma. Reggel hatkor felzuhan a nap az égre, eszelősen tűz tizenkét órán át, aztán lenyugszik. Negyven fok árnyékban, a tested kétségbeesetten párologtat, hogy lehűtsön valahogy, ezért úgy veszíted a vizet, mintha lukas volnál. Aki kiszárad, az egyben fel is forr agyilag, hőgutát kap.

A németek csak őrjáratnyi erővel jártak a méhes területen és akkor is csendes, harcmentes időszakban. Ellenben a fő ütközet során pontosan ezt a területet lőtték ezerrel, a kasokat megbolygatva, miközben ott brit katonák ezrei vonultak át.

A dicséreteket köszönettel bezsebeltem.
Sierra

Santolunes 2010.04.20. 22:37:50

Remek volt.
Valami hasonló a búr háborúkról?

McBright 2010.04.21. 14:51:43

Bárcsak minden napra jutna egy ilyen kiváló poszt! Az lenne a Kánaán.

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2010.04.21. 15:51:06

Bizony jó volt a poszt, ismétlem..
Tetszik a végén lábjegyzet is..
Azért az megállapítható, a brit kudarc ellenére volt harci szellem, bátorság, egy-egy tizedes, vagy csapattiszt személyében.

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2010.04.21. 15:52:37

Az pedig hogy az NSZK adott nyugdíjat az aszkariknak, az Indigenes címü francia filmet juttatja eszembe, na meg azt hogy a franciák nem hajlandók ugyanezt megadni a IIVHban gaulista oldalon harcoló araboknak...

Santolunes 2010.04.21. 21:42:16

A méhecskékre visszatérve arról mit tudtok,hogy ezt az afrikai fajtát áttelepítették valahova Dél-Amerikába,mivel az ottani rokonaikat nem találták elég szorgalmasnak,és mára sikerült majdcsak az egész kontinenst meghódítaniuk,kiszorítva eredeti lakhelyéről a lusta latin rokonokat.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.04.22. 09:10:00

@McBright: Nem jó, nem lenne időm elolvasni ;-)

eMM2 2010.04.26. 11:04:32

Pár gondolat még.

"Egy igen messzi gyarmatosító hatalom egy másik gyarmatáért vitték küzdeni őket egy másik kontinensre - ez nagyjából olyan, mintha az olvasót Afganisztánba vinnék harcolni, egy érthetetlen társadalom, idegen civilizáció felfoghatatlan problémáit megoldani. Nem éreznénk elhivatottságot ilyen célért küzdeni."

Ehhez képest magyar katonák harcolnak pont ott, valyon mi a fenének?
Bár anyagilag megéri nekik még úgyis hogy a HM sok mindentlenyúl ,ki sem juttat a csapatokhoz.(Nekem is tartoznak egy cikkemért már lassan fél éve kiváncsi leszek mikor látok belőle pénzt)

A DCM. az a közkatonák részére adható olyan rangos kitüntetés volt mint a tiszteknek kijáró DSO.Nade hogy nézne az már ki, hogy a pórnép ugyanazt kapja mint az "urak".:)
Ehhez képest a németeknél egy bizonyos Adolf Hitler őrvezető kaphatott a bátorságáért a legénységnek egyébként nem igazán adott I.EK.-t.
Mondjuk Egon Erwin Kisch ezt vitatja de ő végülis nem katona volt hanem "fírkász".

És sokadik gratuláció a cikkírónak az igényes és alapos cikksorozatért.

eMM2 2010.04.26. 11:11:24

Kommnetben volt kérdés az afrikai gyilkos méhekről.Igen, Dél amerikába telepítették őket mert a mézhozamuk jóval magasabb mint az ottani méheké.Csak némileg (sokkal) agresszívebbek is.Most már ott tart a dolog hogy az USA déli államait is elérték és inkább írtják őket.(Elég sok haláleset is volt már emiatt)Csak az nem is olyan könnyű, leginkább lángszórót használnak.
Szóval nem lehetett piskóta a szerencsétlen indiai katonáknak tengeribetegen, fáradtan, étlen-szomjan golyózáporban, még méhezni is.

Nge Swazili Mbeko 2010.05.03. 20:48:30

Nagyon tetszett. Katonaként pedig külön megindító volt olvasni a közel ötven évvel az ütközet (csata?) után történteket. Úgy tűnik, vannak országok, ahol nem felejtik el azokat, akik értük szolgáltak.
Más: csata vagy ütközet - nyilván van hadtörténeti terminológia is, de tudtommal a hadművészeti terminológiában csata nem létezik, csak ütközet. (mint alapvetően hadműveleti szintű fogalom, a harc, azaz az összecsapás és a hadjárat, azaz a hadászati szintű műveletsorozat között.)Persze az utóbbi időben már minden definíció megkérdőjeleződött...

atila68 (törölt) 2010.05.21. 00:36:42

Középiskolás korom óta nem foglalkoztam hadtörténelemmel, de ezt együltő helyemben végigolvastam.
Köszönöm.

ismeretlen_katona 2010.05.22. 19:02:30

Mai szemmel szinte hihetetlen ez a rengeteg bénázás mindkét oldalon... Mondjuk a britektől nem áll távol, de a németektől azért többet várna az ember:
"az elszakadt, tévelygő német egységek von Lettow-Vorbeck hüledező tekintete előtt fegyelmezetten elkezdtek levonulni a csatatérről"
LOL, szó szerint