A környék térképe

 A tangai poszt megírása után úgy döntöttem, hogy egy sokkal rövidebb lélegzetű bemutatást a longidói ütközet is érdemel, amely a hadjárathoz szorosan hozzátartozott (egyik szerkesztőtársam meghatározása szerint  ez a "kistestvér"). Ezúttal mellőzöm a gyarmatok, a főszereplők részletes bemutatását, a fogalmak tisztázását és a historikus megalapozást is. Aki ezekre kíváncsi, vagy nem érti valamely terminust, ebben a posztban utánaolvashat.

 

A célkitűzés

 

A tangai partraszállás műveletének támogatására az Indian Expeditionary Force C (IEF C) parancsot kapott Arthur E. Aitken ideiglenes vezérőrnagytól, Brit Kelet-Afrika katonai parancsnokától, hogy Namanga irányából Moschi elfoglalásának céljával támadást indítson. Az elsődleges cél von Lettow-Vorbeck csapatainak lekötése volt, hogy azok ne vehessenek részt Tanga védelmében a kritikus időpontban.

 

 A feladatra a Force C kötelékéből elkülönített csapatok a következők voltak:

 

  • A 29. Pandzsábi dandár 6 százada Északnyugat-Indiából származott, és az Indiai Reguláris Erők stabil lövészcsapata volt.

  • A Kapurthalai gyalogság 4 százada (Kapurthala uralkodója által kiállított csapatok) - nekik hasonlóan az indiai államok uralkodói által kiállított összes erőhöz, indiai tisztjei voltak, és csak egy maroknyi (sokszor csak egy) brit tisztet alkalmaztak tanácsadóként. Megint csak a birodalmi szolgálat többi egységéhez hasonlóan ők sem diszponáltak géppuskák fölött.

  • 4 löveg a 27. hegyiütegből (Indiai Reguláris Erők) – őket szintén Északnyugat-Indiában toborozták. Az 1857-es szipojlázadás után majdnem minden indiai tüzérségi egységet feloszlattak, de négy hegyiüteget megtartottak. Az üteg 6 tízfontos ágyúval rendelkezett, melyeket szükség esetén kerekeikről leszerelve öszvérhátra lehetett rakni (ez a hegyi tüzérség lényege általában).

  • 2 géppuskás osztag a Kalkuttai Önkéntesektől. Ez az egység az Indiai Önkéntes Erők részeként részidőben szolgáló, fehér vagy brit kötődéssel rendelkező indiai közösségek tagjaiból verbuválódott. Sokan közülük fontos civil beosztással rendelkeztek. A törvényi szabályozás szerint az Indiai Önkéntes Erők Indián belüli helyi véderőként szolgáltak. Jobbára belbiztonsági feladatokat teljesítettek. Volt azonban három egységük, melyeket külszolgálatra küldtek a háború folyamán, a Kalkuttai Önkéntesek géppuskás osztaga ilyen volt.

  • 5 svadron a Kelet-afrikai Lovas Lövészektől. A Kelet-Afrikai Lovas Lövészek (East-African Mounted Rifles, EAMR) a brit kelet-afrikai adminisztráció felügyelete alatt működtek. Olyan irreguláris egység volt, melynek tagjai többnyire fehér telepesek, vadászok voltak, kisebb részben pedig egyéb, a véletlen által idesodort emberek, akik önkéntesen jelentkeztek hadi szolgálatot ellátni, saját maguk által kiválasztott tisztjeik vezetésével.

  • Egy osztagnyi Maszáj Felderítő. A maszáj felderítőket Lord Delamere, Brit Kelet-Afrika telepeseinek vezetője szervezte meg. Előnyös volt, hogy a maszájok területe átnyúlt Német Kelet-Afrika határán túlra, így egy inkognitóban levő maszáj felderítő nyugodtan bóklászhatott az ellenséges vonalak mögött, nem tűnt fel senkinek.

  • 100 vízhordó öszvér

Ez összesen kb. 1500 embert tett ki. A Force C parancsnoka Stewart dandártábornok volt, akinek Aitkennek kellett jelentenie. A támadó erők vezetésével Drew alezredest bízták meg.

 

Előcsatározás

 

A Magadi-tó partján álló Magadi Soda Company sziksógyárához magán vasútvágány ágazott le az Uganda vasút vonalából. Ez a vonal Kajiadón keresztül vezetett, amely a Drew támadóegységének ellátóbázisa volt. A háború kitörésekor az MSC tulajdonában levő 160 vagont és mozdonyokat az Uganda-vasút használatára bocsátották. Kajiadóban helyőrség létesült. A szódagyárat a gyarmati adminisztráció utasította, hogy alakítsa meg

 

Az Uganda-vasút Mazeras környékén - ilyet robbantgatott szívesen a Schutztruppe, ha hagyták neki.

 

a Magadi Véderő nevű öszvérmeghajtású egységet, mellyel dél felé járőrözzön, ellenőrizve, hogy onnan ne léphessék át diverzáns egységek a határt. Ez ugyanis kedvelt elfoglaltságuk volt, főként az Uganda-vasút elleni szabotázsakciókat követtek el (hidak, viaduktok robbantgatása, rajtaütések), de raboltak készleteket is, vagy éppen lovat, tehéncsordát, amit lehetett. Ezt a nemszeretem tevékenységet kellett blokkolnia Magadi térségében a szódagyáriaknak. Később a Magadi Véderő a Kelet-Afrikai Lovas Lövészek részévé vált, de ekkor még csak együttműködött vele a határ biztosításában és a Longido környéki német erők állásainak felderítésében.

 

A környék hemzsegett a vadállatoktól és ez elsőre elég ijesztő volt. Az  folyamatos fenyegetettség hatására az egyik szódagyári visszaemlékezése szerint:

„Úgy hozzászoktunk az oroszlánok jelenlétéhez, hogy az őrszemek idővel egyszerűen kövekkel hajigálva űzték el őket, néha pedig a csizmájukat vágták hozzájuk. A hiénáknak gusztusuk támadt a cserzett bőrre, ezért éjszakánként gyakran kirántották a nyergeket az alvók feje alól. Ezután a haragos áldozat kénytelen volt addig követni a vaskengyel csörgését, míg a dög el nem engedte zsákmányát.”

 A KAR egyik tisztjének visszaemlékezésében ezt lehet olvasni:

„Embereink nem csak a német fegyverektől szenvedtek a kelet-afrikai hadjáratok során. Megállapításom szerint nagy számú teherhordót és őrszemet öltek meg az oroszlánok, tapostak el elefántok, ökleltek föl bivalyok és orrszarvúak, haraptak meg mérgeskígyók. Saját egységemnél, melyet 1917 és 1918 között vezettem, egyik legderekabb tisztemet egy elefánt miatt vesztettem el. Kifogytunk a húsból. Őrjáratunk egy elefántcsordával találkozott, melyből ő megsebesített egy tehenet. A tehén azonnal támadni kezdett és ormányának egy csapásával eltörte a gerincét. Egy indiai őrszemet fényes nappal ölt meg az oroszlán, miközben az Uganda-vasút egy szakaszán posztolt. Az eset valahol a Voi és Nairobi közötti, oroszlánok által veszélyeztetett vidéken történt. A könnyen felingerelhető bivalyok számlájára sok aszkarink sebesülése és halála írható. Szintén őrjáraton történt meg, hogy egy horkanást hallottak a közeli bozótból, majd rögtön utána támadt a bivaly. Segélykiáltás hangzott fel, az áldozat barátja lőtt egyet, majd újabb támadás, melynek végeztével a bivaly öklelt egyet és máris két bennszülött katonával nőtt a veszteség.„

 

 

Ezen a terepen a víznek stratégiai fontossága volt. Ha az őrjáratok felélték készletüket és nem találtak folyópartot, vagy vizesgödröt, ahol feltöltekezhettek volna, kénytelenek voltak félbeszakítani tevékenységüket és visszatérni valamely támaszpontra. A Seki vizesgödör elhíresült, mert mindkét fél gyakran használta, azonkívül sok oroszlán is szívesen vadászott az ott ivó állatokra és emberekre. Itatás közben a krokodilokra kellett vigyázni, mert előszeretettel ragadták el a hátasokat. Ivó embereket gyakran megpróbálták egy lendületes farokcsapással berepíteni a vízbe, hogy ott aztán elbánjanak velük. Az EAMR idővel állandó megfigyelőposztot létesített Seki-nél. Ez azt jelentette, hogy két maszáj ült egy baobabfán és meresztette a szemét.

 

A baobab-fák kiválóak voltak megfigyelő-telepítésre. Kényelmesen el lehet rajtuk elhelyezkedni (viszonylag) és jól megbújni. Photo by Harry "bushfighter" Fecitt

 

1914. szeptember 25-én ezek az őrszemek jelentették, hogy egy német egység táborozott le a Seki gödörnél, majd egy idő után távozott. Az EAMR szétszórtan tevékenykedő svadronjai közül a C volt legközelebb. Felnyergeltek, és követni kezdték a németek nyomát a Namangától északnyugatra fekvő Ngito (Nkito) hegyekbe. A sűrű bozótból kiérve ételt készítő aszkarikra bukkantak, és megtámadták őket. A lovas lövészek általánosságban azzal a problémával szembesülnek, hogy harc esetén jó pár emberüket nélkülözniük kell, mert azok hátrébb, fedezék mögött vigyáznak a hátasokra. Ez 26 főre csökkentette a C svadron erejét. Pechjükre, akit megtámadtak, az a teljes 10. FK volt (200 fő plusz két géppuska) és egy német telepesekből álló lovasosztag, akik Longidóban állomásoztak rendszerint. A 10. FK ellentámadásba lendült és kétoldalról előrenyomulva bekerítésbe kezdett, így a C svadron megszüntette a harcérintkezést és viharos gyorsasággal vonult vissza a lovakhoz. Négy sebesült és nyolc eltűnt veszteséggel sikerült elmenekülni. Másnap, mikor más svadronok is csatlakoztak hozzájuk, visszatértek a harc színterére. Megállapították, hogy mind a nyolc eltűnt elesett a harcban. A németek a Magadi vasútvonalat akarták rajdolni, de a szándék lelepleződött, így visszatértek Longidóba. A német veszteséget nehéz volt megbecsülni, mert az aszkarik általában mind a sebesülteket, mind a halottakat magukkal vitték. Mivel a britek meglepetésből támadtak, a két fél vesztesége akár hasonló is lehetett.

 

A brit haditerv

 

Aitken ideiglenes vezérőrnagy parancsa szerint a Force C különítménye november 3-án kellett támadást indítson Longido ellen, mert ezen a napon tervezett partra szállni Tangánál. Ebben a posztban leírtam, miért nem sikerült ez, csak részben. A támadást megtervező Stewart nagyjából arra számított előzetesen, mint Aitken, vagyis teljesen rosszul mérte föl a lehetséges ellenállás mértékét. Támadó egységének három feladatot jelölt ki.

 

  • Az EAMR két svadronjának kelet felől kellett Longidót megközelítenie, és aztán a hegy déli oldalán levő kutakat ellenőrzés alá vonni, majd az öszvérek segítségével a másik két egységet vízzel ellátni.

  • A hegy északi oldalán egy különítménynek magára kellett vonnia a németek figyelmét. Ezt a feladatot három svadronnyi lórólszállt EAMR, egy századnyi Kapurthalai gyalogos és a hegyiüteg két lövege látta el.

  • Hat századnyi Pandzsábi, három század Kapurthalai a Kalkuttai Önkéntesek két géppuskájával és a hegyiüteg maradék két lövegével megtámogatva keletről kellett támadást indítson a hegy ellen, ez volt a fő csapásirány.

A terv szerint egyik egység sem láthatta a többit a művelet kezdetén és semmilyen kommunikációs vonallal nem rendelkeztek a többiek felé. Ez azért nem zavarta őket, mert várakozásuk szerint a németek maximum 200 főnyi egységét a háromfelől felvonuló és bőséges túlerővel rendelkező támadók könnyedén össze fogják roppantani.

 

A német állások

 

A Kraut-különítmény (Abteilung Kraut) Longidóban a 10., a 11. és a 12. FK fölött diszponált (vagyis háromszor annyian voltak, mint a britek terveiben). Ez 580 aszkarit és kb. 25 német tisztet és altisztet jelentett, plusz ott volt velük az ekkoriban még feltöltetlen 9. SchK, mely 60 európai származású katonából állt és lovakkal is rendelkeztek. A három FK összesen hat géppuskával volt ellátva. Az egység parancsnoka Georg Kraut őrnagy volt. Neve véletlenül megegyezett a britek által a németekre használt pejoratív terminussal, melyet a savanyúkáposzta (Sauerkraut) iránti vonzalmukról nyertek vala.

 

A longidói magaslat két részén erődített állásokat foglaltak el, így biztosították a Moschi felé vezető utánpótlási vonalat és kiépítettek egy távírókábelt is oda. A németek minden anyagi dologban szükséget szenvedtek, többek közt építőanyagban is, ezért a szükséges nyolcméteres póznák helyett csak kisebbekkel tudták megoldani a kábelfektetést. Csakhogy Afrikában létezik ám olyan állat, hogy zsiráf, amely nem nagyon tűri az ilyen magasságkorlátozást és gyakran leverte a drótokat a póznákról. A zsiráfokat ezért kilőtték, ha a közelbe merészkedtek szegények, sőt szisztematikusan irtották (egyébként brit oldalon is, mert ők pont ugyanígy jártak).

 

Álcázott magaslati megfigyelő és diverzáns egy személyben

 

Von Lettow-Vorbeck november 2-án üzenetet küldött a Kraut-különítménynek, hogy teljes létszámában azonnal induljon Moschiba erőltetett menetben. Ekkor kapott ugyanis hírt Tangából, hogy egy őrjáratot brit partraszálló erők hajói ágyúznak és a várost most már biztosan támadás fenyegeti. Csakhogy a longidói egységek az üzenetet nem kapták meg, mert egy zsiráf megint megrongálta a kábelt valahol. Ha megkapják, akkor a britek másnap üres állásokat találtak volna, képtelenné válva arra feladatra, hogy az északi német erőket lekössék. Ez a Tangai vállalkozás kudarcát nem tudta volna befolyásolni, de ebben az esetben az egész Kilimandzsáró-vidék védtelenül állt volna a támadó különítmény előtt, bemasírozásra készen.

 

A Longido-magaslat, Namanga közeléből fényképezve - by Mark Horrell

 

Az ütközet

 

A kutak felé igyekvő két svadron lovas lövész eltévedt a sötétben és dél felé túlszaladt a célon. Hajnaltájban így egyszerre pillantotta meg őket a 11. FK-ből a kábel javítására kiküldött és a kutakat őrző állásban levő aszkarik. Hamarosan 200-an támadták meg a kb. 100 fős brit egységet, amely lóhátról leszállva megpróbált hegynek fölfelé eloldalazni az aszkarik elől. A 11. FK fennsíkon levő egységei nem hagyták magukat és gépfegyvertűzet zúdítottak a kaptatón ragadt britek nyakába. Azok rögtönzött fedezékeket próbáltak építeni, de végül 11 halott és egy súlyos sérült veszteséggel meghátráltak. A két svadron a németek kalkulált visszavonulási útja irányában elfoglalt egy dombot és meghúzta magát.

 

Az északi elterelő támadás egysége gyalog igyekezett a cél felé, mikor erős tüzet kaptak. Szerintük túlerejű ellenséges erőbe ütköztek - namost ez a túlerő 45 fő aszkari volt valójában. Ami nem egy leküzdhetetlen ellenállás, viszont  két géppuskájuk is volt, mellyel keményen lőtték  a közelgő briteket a fennsíkról. A hegyiüteg ágyúi semmit nem tudtak kezdeni velük, hozzáértésük hagyott kívánnivalót maga után. Soha nem vettek még részt bozótharcban, kiképzést sem kaptak rá. Közvetlen irányzású ágyúikkal nem tudták megoldani a magaslatról tüzelő géppuskák kiiktatását, s ez annyit jelentett, hogy azok közelébe sem lehetett merészkedni. Ennek ellenére indítottak egy gyorsan elvetélő szuronyrohamot az aszkarik állása ellen, noha ez nem szerepelt a feladatukban.  Délután egy óra körül viszont megszakították a harcérintkezést, mivel azt gondolták, hogy ők a rmaguk részéről megtettek mindent, a többi egység nyilván elvégzi a dolgát és leküzdi a németeket.  Szépen visszavonultak egy arrébb eső magaslatra és várták, hogy mi lesz.

 

Ez egy 2,75 hüvelykes hegyilöveg. 2 mázsát nyomott, 7 öszvér tudta cipelni darabokra bontva az alkatrészeit. Hat másik a lőszert szállította hozzá. Egyéb tüzérségi eszközökkel szemben nagy előnye volt az afrikai fronton a viszonylagosan könnyű mozgathatóság.

 

A főerő támadása szerencsésebben alakult. Napkelte előtt már vagy 500 méter magasságba másztak fel a hegyoldalon, sűrű ködben, ahol egy alkalmas ponton állást foglaltak. Kiküldött felderítőrajuk beleszaladt egy előretolt megfigyelőállásba, ami riadót vert német oldalon. Mihelyt a napsütés szétoszlatta a ködöt, a 10. és a 12. FK agresszíven támadni kezdett (mindkettő vezetője elesett a támadás során). A britek arcvonala megingott, de a tartalék bevetésével stabilizálták a helyzetet. Csakhogy a túl magasra felcipelt öszvérek a 9. SchK váratlan rohamától megriadtak, kiszabadították magukat és levágtattak a hegyoldalon, hátukon a víztartalékkal.  A  délelőtt közepétől fogva tehát a britek nem tudták oltani szomjukat.

 

Ráadásul kicsit később a 11. FK biztonságos távolba kergetve a két svadron EAMR-t, a tűzharc hallatán megindult a keleti oldal felé, hogy ellenőrizze, mi történik ott. Megérkezvén támadásba lendültek a britek balszárnya ellen.  Az oldalba kapott  pandzsábi századok hátrálni kezdtek. Megint a tartalék ellentámadására volt szükség, hogy megállítsák a németeket.  Ezután mindkét fél védelembe vonult.

 

A britek látták, hogy a Longidót nem képesek elfoglalni ilyen körülmények között, de nem merték feladni állásaikat, nehogy lesöpörjék őket a hegyoldalon. A katonák kitartása azonban az órák múlásával fogyatkozott. Naplemente idejére már vagy hat órája víz nélkül dekkoltak a gatyarohasztó melegben. A szájak kicserepesedtek, a  torkok és nyelvek megduzzadtak szomjúságtól. A sebesülteket összegyűjteni kiküldött katonák egyike-másika szökdösni kezdett.

 

A németek a délutánt a Kraut-különítmény újraszervezésével töltötték. Úgy gondolták, hogy Longido az övék, tehát a betolakodókat ki kell ebrudalni a hegyről, ezért sötétedéskor az egész újabb támadásba lendült. Azonban a Kalkuttai Önkéntesek  megtették a magukét; hatásos géppuskatűzük megállította rohamot. Tekintve, hogy még vagy negyven kilométer masírozás állt előttük, míg vízhez juthatnak, ahogy besötétedett, azonnal otthagyták az ütközet színterét. Az északi, a déli csapatok és a főerőkt egymástól függetlenül megindultak vissza Namangába, ahogy az ilyen esetben szokásban volt. A Kraut-különítmény megvédte állásait és elkergette a briteket.

 

Értékelés, veszteségek

 

A brit kötelék két és félszeres létszámfölényben volt a németekkel szemben, de az aszkariknak, mint kiderült ennyi nem jelentett különösebb problémát. Sőt, még ők léptek fel támadólag a főerők összecsapása során. Harciasságuk és létszámuk alábecslése súlyos hibának bizonyult a brit haditervben. Alapvető hírszerzési hiba csúszott tehát a tervezésbe.

 

A létfontosságú vízforrás, a kutak kézrekerítésére kiküldött két svadron nemhogy túlerőben nem volt a vele szemben fellépő 11. FK-hez képest, de még pariban sem. Visszavonulásuk után elfoglalt figyelőállásuknak lett volna értelme, ha a főerő ki tudja űzni a németeket a magaslatról és azokat Moschi felé visszavonultukban meg lehet tépázni még egyszer. De a hegyi összecsapás döntetlenre hozásával erre nem kerülhetett sor. Így viszont a két svadron távol maradt a harctól, míg a 11. FK pedig a magaslatot uralva szabadon avatkozhatott be a britek balszárnyán.

 

Az északi brit erők is leginkább magukat kötötték le, semmint a németeket. Rövid ideig tüntettek a hegyoldalban, s aztán biztonságba hátráltak - így éppen csak azt nem valósították meg, amiért oda lettek küldve.  A három brit egység egymástól teljesen függetlenül kellett döntéseket hozzon, mert kommunikációs vonalat nem hoztak létre köztük, még lovas futárokkal sem. Ennek következtében fogalmuk sem volt róla, hogy döntéseik és a német ellenlépések milyen kihatással vannak a többi egységre.  Ilyen elszigetelten képtelenek voltak egymás segítségére lenni. Ennél már akkor szerencsésebb lett volna, ha az egész kontingens egyben lendül támadásba a hegyen és nem kísérleteznek semmi bonyolultabbal. Ez viszont visszavezet a kutak jelentőségéhez, a víz problémájához. Az öszvérek elvesztésével az ütközet is eldőlt, hiszen a brit főerőt nem lehetett többé vízzel ellátni, hiába sikerült volna adott esetben a kutakat ellenőrzés alá vonni. Az kemenceszerű afrikai hőségben innentől nem volt kérdéses, hogy kinek a kitartása fogy el hamarabb.

 

A főerők harcában a brit létszámfölény nem érvényesült. Többedszerre bizonyosodott be, hogy a Schutztruppe nagyon gyakorlott és harcedzett egység. NKA korábbi folyamatos törzsi lázongásai során hozzászoktak a hadműveletekhez, rutint szereztek benne. Ezek a törzsi lázadások olyan leckéket adtak a német tiszteknek a bozótharcászatból, melynek értéke felbecsülhetetlen volt. A Schutztruppe harci doktrinájába beleépült a lesvetés, a rajtaütés és az ezek ellen alkalmazott megoldások, eljárások, magyarán a bozótharcászat. A törzsek mindössze lándzsával felszerelt harcosai pontosan olyan vad rohamokat tudtak indítani, mint az aszkarik szuronnyal (egyébként éppen ezért még ők is hasznosnak bizonyultak a háború későbbi szakaszában, s valóban küzdöttek ilyen, Ruga-rugának nevezett egységek a németek soraiban) és az elhúzódó gerillaháborúik fenntartották az edzettséget. Ehhez fogható előgyakorlattal a britek indiai katonái nem rendelkeztek. Sem Tangában, sem Longidónál nem vett részt a harcban a King's African Rifles, az egyetlen olyan térségbeli brit erő, mely ismerte a bundut és úgyszintén helyi lázadások kapcsán már élesben is elsütötte a fegyverét. Egy zászlóaljuk felajánlotta Aitkennek, hogy vele tart Tangába, de ő ezt visszautasította, mondván, nem lesz szükség rá.

 

Egyértelmű, hogy a longidói ütközetben a brit fél nem küzdött olyan morálproblémákkal, mely a tangai összecsapást jellemezte. A vesztett helyzet és a szomjúság ellenére sem omlottak össze az alegységek Tangához fogható módon, hanem fegyelmezetten küzdöttek, míg meg nem kapták a parancsot a visszavonulásra, s azt is rendezetten, harcolva hajtották végre. A tüzérség azonban továbbra is betlizett. Német oldalon hozzá fogható tűzerő nem volt, a hegyiüteg mégsem volt képes eldönteni az ütközetet, pedig Longidónál nem egy tankerhajó fedélzetéről kellett lőniük.

 

A brit veszteség 52 fő volt, ebből 19 halott, 32 sebesült és 1 eltűnt. A német veszteség 16 halottra és 24 sebesültre rúgott. Az afrikai éghajlat alatt a tetemek nagyon gyorsan oszlásnak indulnak, s még inkább ragadozókat, keselyűket kezdenek vonzani. Ezért a temetéshez azonnal hozzá kellett fogni. A sziklás hegyoldalban azonban nem lehetett mély sírokat ásni, így a hiénák minden bizonnyal jóllaktak aznap. A háború után a maradványokat összegyűjtötték és a Nemzetközösségi Hadisírfelügyeleti Bizottság temetőiben helyezték nyugalomra. Ez a nyugalom nem tartott soká, mert Tanganyikában bezárták ezeket a temetőket, ezért a maradványokat Dar es-Salaamban újratemették és emléktáblát állítottak az elesetteknek.

 

Az ütközet kihatása

 

Tíz nappal a küzdelem után a Maszáj Felderítők információja alapján a britek tudomására jutott, hogy a németek visszavonulnak Longidóból. A kiküldött felderítők üres állásokat találtak, így az EAMR elfoglalta Longidót és nemsokára a Loyal North Lancashire-i ezred egységei is megérkeztek erősítésképpen. Ennek ellenére az EAMR-t mélyen megrázta a tangai és a longidói kudarc. Parancsnokuk, H. H. Sandbach százados elesett a főerők harcában. Az orvostiszt visszaemlékezése szerint:

„Nincs értelme figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a longidói ütközet rémes, lesújtó kudarc volt... a longidói fiaskót háttérbe szorította a British Expeditionary Force Tangában elszenvedett katasztrófája. E két vereség hatására a helyzet teljesen megváltozott, már ami a brit és a német erők morálját illeti.”

 

Az EAMR egysége bomlani kezdett. Sokan rádöbbentek, hogy ez a háború komolyabb lesz, mint hitték és hogy itt bizony könnyen meg lehet halni. A D svadront áthelyezték a Carrier Corps kötelékébe (kb. Szállítóhadtest, a brit hadsereg speciális helyi egysége, mely az utánpótlást szállította – rengeteg fekete hordár alkotta globálisan, a háború végére már többszázezer fő), mert majdnem mindegyikük értett az ökrösszekerek és egyéb fogatok hajtásához. Az F svadront, mivel túl gyenge volt, feloszlatták. A többiből megkezdődtek a dezertálások. Sok farmer hirtelenjében elhatározta, hogy mégsem tud otthonától tovább távol maradni és ezeknek engedélyezték a lelécelést. Az EAMR  átmenetileg harcképtelenné vált. Ez többszáz fő veszteséget jelentett utólag, a két ütközet  következményeképpen. Ha ezt az ütközetek veszteséglistájához adnánk hozzá, még borúsabb képet kapnánk a britek szemszögéből nézve. (Az EAMR létszáma 1160 főről fokozatosan 40 főre olvadt, amikor is 1917-ben feloszlatták őket.)

 

A brit főparancsnokság védelembe vonulást írt elő a Brit Kelet-Afrikában, s ezzel átértékelte Német Kelet-Afrika egészét illető stratégiáját. Eddig a gyors és döntő csapásmérés lehetőségét keresték, azonban a két vereség sokkja arra késztette a hadügyet, hogy egyelőre ezt az egészet elfelejtse. Újabb keletű értékelésük szerint NKA elfoglalására mégsem rendelkeztek elég erővel. Aitken ideiglenes vezérőrnagy indítványozta jelentésében, hogy két rosszul teljesítő zászlóalját rendeljék vissza Indiába, mivel használhatatlannak bizonyultak. Ezzel szemben a zászlóaljak maradtak és magát Aitkent váltották le - csakhogy ettől még a problémák nem oldódtak meg. Mint kiderült, Aitken utóda, Wapshare dandártábornok sem tudta az egyensúlyából kibillent kelet-afrikai brit haderőt gatyába rázni és a védelmi feladatokat a vezérkar elvárásainak megfelelően elvégezni. De mindez már egy másik történetbe tartozik, nem is feszegetem itt tovább.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr401927651

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: condition improvement fund 2018.05.11. 23:46:49

A társkereső vesztesei - A magamról rész - A társkereső titkai

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dirmix 2010.04.27. 00:42:40

bocs, de a hegyi löveg nem mázsa, hanem tonna

Old Man 2010.04.27. 08:13:36

Méltó az előző posztokhoz, a képek is kitűnőek, köszönet!

Titus Pullo Urbino 2010.04.27. 08:51:43

Nagyon jó volt, még ilyet sokat!!! Érdekelne a lovas svadronok összetétele, 4 szakasz egy század és 4 század egy svadron, 4 svadron egy ezred? Létszámban ez mennyi? A száz évvel korábbi háborúkban egy magyar huszárezred 1067 főből állt, ilyen körüli számok vannak itt is? Mit ettek a lovak? Szállított táp volt, vagy legeltették őket?

sztalaktit 2010.04.27. 09:06:06

Alapos és érdekes poszt. De mi az a rajdolni?

hammasz 2010.04.27. 09:29:29

Nagyon érdekes poszt, gratula. Többször jártam az említett helyeken, már csak ezért is jó volt olvasni ezekről. Csak egy apró megjegyzésem lenne: Moschit ma már talán még a német források is Moshinak írják.
Ami még nagyon érdekes, az a „bundu” szó. Eléggé jól beszélek szuahéliül, de sehol nem hallottam (attól még persze használhatják.). A bozótosra inkább a „nyikát” vagy még jobban a „porit” használják. Az interneten azt írják, hogy a kenyai angol szleng része, és dél-afrikai (rhodesiai) eredetű, valamelyik helyi bantu nyelvből jött. Így terjednek ezek a közkeletű szavak ezer kilométerekre!
Vagy pl. Nairobiban és Darban is van Kariakoo városrész, mindkét helyen a legnagyobb piac is ott van. Eléggé durva helyek, vigyázni kell ha arra sétál az ember. Ez a név a „Carrier Corps” szóból jön. Itt toborozták a teherhordókat, de nemcsak a hadseregnek.
Persze a legtöbb helyinek erről fogalma sincs.

sierrahun 2010.04.27. 10:50:53

@Titus Pullo Urbino: Köszi.

Svadron: ez egy irreguláris alakulat volt, lazán tartották magukat a katonai terminusokhoz. A wishful thinking jegyében lettek ők svadron, mondván majd még leszünk többen is. Az EAMR hat "squadron"-ból állt, melyek változó erőt képviseltek, mert foglalkozás és származás szerinti elkülönülés volt az alapjuk. Például a D svadront búr telepesek alkották, az A-t meg a frontiersmen, vagyis vegyesfelvágott a vadászoktól, a szerencselovagokon, operaénekeseken és világítótoronyőrökön át az oroszlánszelidítőkig bezáróan különböző csellengő népek. Ezeket amúgy valami agylövés következtében dzsidákkal szerelték föl (a lőfegyver mellett).
Szóval az EAMR svadronjai valójában 50-200 fő között akármennyi erőt jelenthettek. A B svadron volt a legerősebb, most hirtelenjében nem tudom az ő létszámukat, de az volt a max. Namost ez meg is felel a Nemzetközösség squadron nevű egysége erejének (az 50 fő nem annyira, de 75-100 már igen), talán jobb lett volna ha századnak fordítom, de akkor mit kezdtem volna a Bowker's Horse-szal, a B svadronnal, ami meg messze erősebb volt, mint a többi?
Az EAMR létszáma időszakosan nagy ingadozásnak volt kitéve. Mikor megalakultak (négy egység összevonásából), még összesen voltak 400-an. Ez felment 1160 főre és aztán Tanga és Longido után kipukkadtak, szinte a teljes feloszlásig.
Valószínűleg azért sem akarták magukat per század hívni, mert mindjárt a minőséget is hozzáadták a létszámukhoz. Ezalatt azt értem, hogy igen sokra becsülték a saját helyismeretüket és hogy szokva vannak Kelet-Afrika viszontagságaihoz (mondjuk egy skóttal, vagy indiai katonával szemben). Ellenben fegyverzetük pont olyan összevissza volt, mint ahogy ez egy ilyen önkéntes alakulattól elvárható: karabély, vadászpuska, duplacsövű elefántölő, meg amit csak akarsz. Lőszert vagy hoztak magukkal, vagy nem.

Etetés: az biztos, hogy sokat legeltették őket, de nem tudom, kizárólagos volt-e ez. Nem hiszem. Nagyon sokat használtak öszvéreket, ami elég igénytelen ehhez, de mondom, minden önkéntes azt az eszközt (jószágot) hozta, ami éppen volt a farmján (tulajdonában), úgyhogy biztos volt ott minden, nem csak öszvér. Erről jut eszembe, volt tevés osztag is, de az nem az EAMR alakulata volt, hanem arab területről vezényeltek át tevéseket. :)

bálnalovas 2010.04.27. 10:56:27

Kiváló sorozat! Köszönöm, számomra hiánypótló volt.

@sztalaktit:

valószínűleg az angol to raid :

kifoszt
megtámad
rajtaüt
razziázik
rátör

lájkol-hoz hasonló magyarítása...:-)

sierrahun 2010.04.27. 10:56:41

@hammasz: Köszi az infót.

Bundu: nem hiszem, hogy szuahéli szó lenne (illetve te megerősítetted, hogy nem az), mert Afrika tökmás tájainak növényzetére is használták ezt a szót. Lettow-Vorbeck pl. közli memoárjában, hogy Német Délnyugat-Afrikában is bundu van, de olvastam ezt Dél-Afrikára kijelentve is, stb. Ennek alapján bármi lehet a bantutól a zulun át a mittomén hauszáig, vagy ibóig.

sierrahun 2010.04.27. 11:02:22

@bálnalovas: igen, igen. Szóval nagyjából portyázik. De lesz ez még jobb is, mikor majd németből vett műszavakat kezdek gyártani...
;)

Titus Pullo Urbino 2010.04.27. 13:43:56

@sierrahun: köszi a választ. Meglepődtem, nem hittem volna ennyi szabadosságot, aszittem nagyobb volt a katonai fegyelem.

sierrahun 2010.04.27. 14:12:44

@Titus Pullo Urbino: szívesen.

Hát, ennél az alakulatnál pont nem. Ennek 1915 márciusában elég tragikus következményei lettek, csak azt már nem ezen a néven követték el. Majd egyszer megírom.

Titus Pullo Urbino 2010.04.27. 15:22:02

@sierrahun: ennél még az 1848-as Nemzetőrség is szervezettebb és szabályozottabb alakulat volt. Úgy érzékeltem, hogy ezek közül több alakulat "szabadcsapat" jellegű volt. Egyenruha? És kik voltak a tisztjeik? Saját maguk választották ki? Vagy a vén búrokat kiosztották tisztnek ide-oda?

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2010.04.27. 17:02:25

Ezen a zsiráf-dolgon hangosan röhögtem...:-)

sierrahun 2010.04.27. 19:08:08

@Titus Pullo Urbino:
Az uniformisviselés kimerült abban, hogy minden lovas lövész cowboy-módra megkötött nyakkendőt viselt...

Az ezred első parancsnoka Hugh Hadley Sandbach százados volt, aki mint feljebb említettem, Longidónál elesett. Tizenkét évet szolgált a királyi dragonyosoknál korábban. Az önkéntesek választották parancsnokuknak.
Az A svadront A. K. O'Brien százados vezette, a B-t Russell Bowker, civil telepes; őt az Uasin Gishu felföldön élő búrok tették parancsnokukká.
A Ross's Scouts parancsnoka Charles Joseph Ross (DSO) volt, Kanadától az USA-n át Dél-Afrikáig mindenhol szolgált lovasságnál, kitüntetését Dél-Afkrikában szerezte a Roberts féle lovasságnál.

Lucius Flavius Arrianus 2010.04.28. 11:17:10

@sierrahun:
az egész sorozat egy élvezet, nagyon szépen köszönöm!

kicsi OFF:

1915. novemberének közepén Winston Churchill lemondott a lancasteri hercegség kancellárjának hivataláról (ez volt a kormány legkisebb presztízzsel járó szinekúra-állása), és
kilépett a kabinetből. Csak részben volt saját döntés: a konzervatívok ekkor már nagy nyomás alatt tartották Asquith amúgy is ingatag kabinetjét. Bonar Law, a tory pártvezér hihetetlenül utálta WSC-t; irigyelte, félt tőle és általánosságban véve megtett mindent, hogy Winstont mindörökre kiűzze a Whitehall környékéről, és - általában véve - az egész brit politikából. Nos, Bonar Law ekkor dobta fel az ötletet, hogy WSC-t küldjék Kelet-Afrikába, főparancsnokként, altábornagyi rangban. E hajmeresztő ötletéről levélben tájékoztatta Asquith-t, aki nem volt elragadtatva. Annyira nem, hogy Winstonnak se szólt róla, a dolog mégis kiderült, a hadügyben ülők elmondták F. E. Smithnek, WSC kebelbarátjának, aki szólt neki. Winston őrjöngött; tudta, hogy mire megy ki a játék. Az ötlet azonban csak két-három napig élt, Asquith gyorsan lelőtte ("Winston csak huszár hadnagy..."). WSC így került Flandriába.
Azért: eljátszogathatunk a gondolattal, hogy egy ilyen tetterős, képzeletgazdag és tehetséges, kétségkívül igen bátor ember mihez kezdett volna Afrikában.

Bocs az offért :-)

sierrahun 2010.04.29. 09:45:59

@Lucius Flavius Arrianus: köszi :)

Hehe, ezt nem hallottam még. :)

rozsdafarku 2010.05.06. 12:18:08

Nagyon érdekes volt, az előzőek is.Aki szereti a jól megírt kalandos történeteket arról a tájról és időszakról, ideje is van olvasni, annak ajánlom Wilbur Smith-től Alángoló part-ot és folytatását, A kard hatalmát.

Rothstein 2010.05.11. 19:42:38

Jo a cikk. Annak idejen ilyen temabol irtma a szakdolgozatomat, de legfokeppen idohiany miatt elegge osszecsapottra sikerult sajnos. Jo tudni, hogy rajtam kivul vannak meg olyan orultek, akiket erdekel a tema! :)