Szőcs Géza indexes riportja körül kialakult polémia során Hami megemlítette, hogy a mai magyar tudományos szféra eléggé „elmaradott” a tömegeknek szóló webes, könyves vagy akár tévés tudományos igényű publikációkat tekintve, és a tudományos közéletnek ki kell lépnie az elefántcsonttoronyból. Az egyik józanabb kommentelő ezzel kapcsolatban a szemünkre vetette (teljes joggal egyébként), hogy mi sem nagyon járunk élen a „kortárs” történelmi publikációk ismertetésében és szélesebb olvasóközönséghez eljuttatásában. Egyébként is volt egy elmaradásom, be nem tartott ígéretem, ezért úgy gondoltam, kössük össze a kellemest a hasznossal, és egy remélhetőleg nem rendhagyó (azaz máskor is lesz ilyen vagy hasonló) poszt keretében szeretnék bemutatni két kötetet....
 
Mindkét szerző az újra reneszánszát élő kora újkor-kutatás (rossz szóvicc volt, tudom...) sokat és olvasható, gördülékeny stílusban író fiatal történészgeneráció tagja, de nem csak ez a képességük és szakmai alázatuk köti össze a két szerzőt, hanem a témák közötti rengeteg kapcsolódási pont. Ezért úgy gondoltam, hogy a két művet együtt érdemes bemutatni, és csak remélni tudom, hogy ezzel ők is egyetértenek...
 
Előre szeretném leszögezni, hogy mindkét szerző jó barátom, így csak törekedni tudok a objektivitásra. Ellensúlyként ott van az a tény, hogy kritikai vénámat sajnos ritkán tudom elnyomni, így nem csak dicséret várható...
 

 
 
Korpás Zoltán: V. Károly és Magyarország (1526-1538)
Századvég Kiadó Budapest, 2008
 
A könyv kiadását a Spanyol Királyság Nagykövetsége, a Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány, valamint a Fagor Hungária Kft. támogatta.
ISBN 978 963 7340 71 0
 
Külalak
A Századvég Kiadó ezen a köteten nagyon pontosan szemlélteti, hogy egy kezdő Photoshop-mágus és egy tipográfiában járatlan tördelő-szerkesztő milyen mélységben képes agyonvágni egy egyébként jobb sorsra méltó kötetet. A címlapon, a tartalomjegyzékben és a fejezetcímekben használt, kézírást utánzó betűtípus több mint zavaró, különösen a kötet hátlapján található rövid ismertető esetében. A Jan Cornelis Vermeyen Tunisz ostromát ábrázoló rajza valami olyasféle árnyalatot kapott a Photoshopnak köszönhetően, amit nagyon nehéz úgy meghatározni, hogy senkinek ne menjen el az étvágya közben... Mindennek köszönhetően a könyv nem szép, ráadásul nagyon nem szép, színének köszönhetően pedig képes jól elbújni a könyvespolcon úgy, hogy garantáltan nehéz legyen megtalálni, vagy ha ez már megtörtént, biztosan elgondolkodik rajta az átlagolvasó, milyen lehet a belbecs, ha ilyen a külcsín...
 
Tartalom
Pedig a kötet fontos, sőt, jó és hasznos. A Habsburgoknak a magyar történelemben játszott szerepének kutatása egyrészt mindig hálás téma volt, másrészt mindig nehézkes. Hálás téma azért, mert a Habsburgok a magyar történelmi közgondolkodás afféle „celebjei”, akikről mindenkinek van véleménye, legyen az jó vagy rossz. Másrészt azért is hálás (és pont emiatt nehézkes is), mert ez a véleményözön nagyrészt olyan könyveken, publikációkon alapul, amelyek már több évtizede idejét múlták nem csak kultúrpolitikai, hanem szakmai szempontból is. Ezért is nagyon nehéz a közvéleményben is gyökeret vert legendákat összezúzni – pedig még mindig van bőséggel fehér lapja a Habsburgok hazai történetének. Korpás Zoltán egy olyan személyt választott kötete témájának, aki tőlünk nyugatabbra könyvek százainak, ha nem ezreinek témája, akinek hatását a 16. századi európai történelemre nem győzik hangsúlyozni: Károlyt, Spanyolország, Nápoly és Szicília királyát (1516-1556), V. Károly néven német-római császárt (1519-1556).
Kicsiny hazánkban azonban csak annyi szerepe van a történeti közgondolkodásban, hogy egyrészt "országában soha nem nyugszik le a nap", másrészt az, hogy Szapolyai Jánossal, a „magyar királlyal” szemben öccsét, Habsburg Ferdinándot támogatta a magyar trónért folytatott küzdelemben, és hogy Magyarországot, a kereszténység védőbástyáját magára hagyta a törökellenes küzdelmében.
 
Pedig a valós kép, amelyet Korpás Zoltán bemutat az olvasó számára, ennél sokkal árnyaltabb. Károly, a burgund és a Habsburg-örökség egyesítője, a középkori Monarchia Universalis eszme utolsó képviselője az egységes keresztény Európa megteremtését tűzte ki célul, de  megvalósításnak két nagy akadálya is volt: I. Ferenc francia király, aki maga is német-római császár szeretett volna lenni, valamint az oszmán hódító törekvések. A korszak története (és benne a magyar területek története) azonban a Habsburg-Valois-versengés, a többfrontos oszmán háborúk, a spanyol királyságok és a birodalom belső viszonyainak egyidejű vizsgálata nélkül nem érthető. A kötet legfőbb erénye éppen ez a globális nézőpont: Magyarország nem elszigetelt entitás a Kárpát-medence belsejében, hanem a korabeli európai nagypolitika szerves része, célja, eszköze.

 
Korpás Zoltán az 1526 utáni tizenkét évet vizsgálja: a mohácsi csatavesztés után, a Magyar Királyság összeomlásával ugyanis a számos belső és külső konfliktussal küzdő Károlyt a Földközi-tengeri térség után újabb, ezúttal szárazföldi hadszíntéren fenyegette Szulejmán szultán.
 
A császár tisztában volt Mohács jelentőségével: öccse, Ferdinánd nemcsak az ütközetről és II. Lajos haláláról tájékoztatta hosszú levélben, hanem a csata következményeiről, Bécs és a keleti birodalmi tartományok egyre növekvő, most már közvetlen fenyegetettségéről is. A szerző részletesen elemzi Károlynak a Magyar Királysággal összefüggő politikai intézkedéseit, pénzügyi és katonai segítségét, érzékeltetve ezzel, hogy a császárnak ez a keleti front mégiscsak nagyon fontos, viszont nem az egyetlen problémája volt -  ezért a magyar területekkel szembeni politikáját is csak ezekben az összefüggésekben lehet és érdemes vizsgálni.
 
Korpás Zoltán a kötet központi részében részletesen ismerteti azokat a diplomáciai és katonai eszközöket, amelyeket az egyébként spanyol területeken nevelkedett, de hazánkban gonosz németként emlegetett Ferdinánd, valamint Szapolyai János használt a magyar korona elnyerésére. Ezek mellett a szerző bemutatja, hogy V. Károly, mint Ferdinánd támogatója milyen szerepet játszott ezekben az eseményekben, és birodalma éppen akkori helyzete függvényében hogyan viszonyult a magyarországi cselekményekhez. Ezek a fejezetek bemutatják, hogy a császár magyar ügyekkel szembeni közönye nem több puszta toposznál. A valóság az, hogy a Habsburgok keleti határvidékét, a magyar területeket fél Európa védte – V. Károlynak köszönhetően. Korpás Zoltán kutatásai bebizonyították, hogy 1526 és 1556 között mintegy tíz-tizenkétezer spanyol katona harcolt a végeken az oszmánok ellen, és hogy milyen óriási pénzösszegek vándoroltak Európa boldogabbik feléből Bécsbe, majd onnan a végekre...
 
A kötet egyik legnagyobb erénye (a már felsorolt több tucatnyi mellett...), hogy a jelentősebb európai levéltárakban végzett kutatások és a korabeli magyar források összevetése után összeállított egy közel 300 névből álló archontológiát, amely a tárgyalt korszakban a magyar végeken harcoló, különböző származású, eltérő rangú és sorsú spanyol katona nevét és jó néhány esetben rövid életrajzát tartalmazza. Ez a függelék nem csak a magyar kutatóknak, hanem a téma iránt lassan (jelentős részben Korpás Zoltán tevékenységének köszönhetően) érdeklődővé váló spanyol és más európai történészek számára is párját ritkítóan hasznos.
 

 
 
 
B. Szabó János: A honfoglalóktól a huszárokig. A középkori magyar könnyűlovasságról.
Argumentum Kiadó, 2010
 
A kötet megjelenését az Alapítvány a Magyar Hadi Történetírás Támogatására, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály támogatta.
ISBN 978 963 446 507 2
 
Külalak
B. Szabó Jánosnak szerencséje volt abból a szempontból, hogy ez a kötet a „Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára” című sorozatban jelent meg, így túl nagy energiát és kreativitást nem kellett a kiadónak a fedélgrafikába fektetni. A sorozat alapgrafikája egyébként egyszerű, de látványos – az előző kötethez képest látszik, hogy ha valaki finomabban bánik a színekkel, a betűtípussal, és legalább egy kicsit is konyít a tipográfiához, mennyivel barátibb címlapot lehet szerkeszteni ugyanolyan alapanyagból: korabeli ábrázolás halványított háttérnek, a kötet közepén szintén egy korabeli ábrázolás, valamint cím, szerző, kiadó.
 
Tartalom
A kötet tartalmának leírás-összefoglalása lényegesen nehezebb dolog, mint az előző könyv esetén. B. Szabó János könyve ugyanis a középkori magyar könnyűlovasság történetéről szól. Vagyis nem arról, hanem inkább historiográfia, összefoglalása és kritikája annak, amit erről a témáról eddig leírtak. Azaz nem is, inkább egy nemzetközi kitekintés a korszak balkáni, közép-ázsiai lovasságáról. Vagy mindez egyszerre. Szóval nem egyszerű a könyv, de éppen a sokszínűsége miatt gazdagabb, sokrétűbb mint eddig bármi, ami erről megjelent itthon.
 
A témaválasztás, hasonlóan Korpás Zoltán könyvéhez, hálás és nehéz egyszerre. A magyar középkori és kora újkor-eleji könnyűlovasságról (vagy annak hiányáról...) a történelmi köztudat alapvetően 19. század végi és 20. század eleji  kutatók eredményén alapul. Az akkori történészek – képzettségüknek megfelelően – főként görög és latin források alapján írtak a témáról, az akkoriban még gyerekcipőben járó orientalisztika kutatásait nem vették (nem is nagyon vehették) figyelembe. Így bármennyire is iránymutatóak sokszor az akkori művek, az elmúlt évek hazai és külföldi kutatói eredményei B. Szabó Jánost a kutatás tematikai és időbeli kiterjesztésére késztették. Ennek köszönhetően a könyv korabeli  mongol, bizánci és mameluk hadszervezete és hadviselés analógiáin keresztül, Magyarországon jórészt ismeretlen, vagy nem kellőképpen értékelt-kutatott  forrás segítségével elemzi-értékeli a magyar könnyűlovasság fejlődését.
 
A kötet első fejezetei részletesen tárgyalják azt a polémiát, amely a magyar hadviselésben a könnyűlovas harcmodor vélelmezett eltűnéséről és a nehézlovasság primátusáról szólt az elmúlt több mint száz évben. A szerző körüljárja azokat az „iskolákat”, eszmei áramlatokat és persze az elmaradhatatlan politikai környezetet, amelyek ezeket a vitákat generálták. Részletesen szól azokról a definíciós problémákról (Mi a könnyűlovas? Létezett-e az ún. átmeneti lovasság?), amelyek már eleve nehézkessé teszik/tették a vitákat. B. Szabó János gondosan kerüli, hogy bármelyik oldal vagy téma mellett állást foglaljon, de a sorok közül kiérződik, hogy a szerző egyáltalán nem találja annyira egyszerűnek a témát, mint egykor sok vitapartner: az analógiák és források alapján úgy véli, hogy nincs általánosan érvényű definíció a könnyű, illetve a nehézlovasságra, minden az adott kor, ellenfél és hadsereg függvénye.... A hagyományosan könnyűlovas harcmodorral „vádolt” mongolok ugyanis igencsak ismerték, sőt használták a nehézlovasságot. Olyan nehézlovasságot, amely a korabeli nyugati lovassághoz mérten is „nehéznek” számított, sőt, néha akár „nehezebbnek” is... Megvizsgálja azt a kérdéskört is, hogy a könnyű bőr vagy nemezpáncélzatot viselő lovasok könnyű vagy nehézlovasságnak számítanak abban az esetben, ha fémpáncélos lovasok ellen vetik be őket, és akkor, ha könnyű gyalogság ellen. Bebizonyítja mongol, bizánci és mameluk források alapján, hogy ha a lovasság elsődleges fegyverként íjat használ, még nem biztos, hogy könnyű lovasságról van szó, sőt... A merev, lovassági fegyvernemekről berögződött elképzelésekkel ellentétben ugyanis a könnyűfegyverzetű lovasokat a középkorban nehézfegyverzetűekkel közösen formációban, csatalovasságként is bevetették, a nehézlovasság pedig gyakran látott el hagyományosan könnyűlovassági feladatokat, úgysmint portyázás, gyalogos várostrom. B. Szabó János ezért úgy gondolja, érdemes felülvizsgálni az eddigi felosztásokat, és inkább a korabeli, középkori gondolkodásmód alapján lenne célszerűbb a felosztást tárgyalni, vizsgálni.
 
Erős kritika alá veti továbbá a hagyományosan keleti harcmodornak tekintett menekülést-színlelek-majd-visszafordulok taktikát, és számos olyan forrást hoz, amelyek leírják, hogy a korabeli nyugaton igen is ismerték, sőt, előszeretettel használták – éppen ezért a kalandozó magyarok ilyen taktikája nem érte, nem érhette váratlanul az ellenfeleket. Biztos kézzel, finoman vezeti az olvasót abban a vitában is, amelyik az Árpád-kori magyar lovasságról szól: vajon „elfelejtették” a középkori magyarok a hagyományos ázsiai könnyűlovas harcmodort, és emiatt szenvedhettek vereséget többször is a könnyűlovas kunok, mongolok ellen?
 
A kötet második felében a hagyományosan magyar eredetűnek tekintett fegyvernem, a huszárság kialakulását veszi górcső alá. Bemutatja, hogy a huszárokon a 15-16. században alapvetően lándzsával és pajzzsal, védőfelszerelés nélkül harcoló könnyűlovasságot értették, nem pedig a páncélos nehézlovasságról van/volt szó, mint a későbbi lengyel szárnyas huszárok és a szpáhik estében. A fegyvertörténeti kép ugyanis az irányba mutat, hogy a huszárság fegyverzete, harcmodora alapvetően balkáni eredetű – mégpedig az oszmán hódítás előtti korszakból és a Bizánci Birodalom hagyományaiból gyökerező...
 
Eddig a történészek zömében csak filológiai szempontból vizsgálták a középkori magyar könnyűlovasságot, a régészek pedig szinte csak régészeti leletek alapján. A  szerző megismerteti az olvasót azokkal a problémákkal, amelyek e két módszer hátulütői és korlátai, majd kísérletet tesz arra, hogy itthon nagyrészt ismeretlen korabeli analógiák segítségével rendszerezze és részben összefésülje ezeket az adatokat. B. Szabó János ugyanis rájött arra, hogy az ellentmondások sokszor csak látszólagosak – talán ez az egyik legnagyobb erénye a kötetnek.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr732081021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BISMARCK 2010.06.14. 22:10:20

Ki gondolta vna, hogy Korpás Zoltán - csak nem Kaif keze van benne? - könyve lesz az elsők egyike és nem pl. Szerencsés Károly vmeliyk műve :D

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2010.06.14. 23:12:55

@BISMARCK: Kezd gyanússá válni, Herr Reichskanzler:)

magyar-magyar szótár 2010.06.15. 02:10:51

Nincsen új a paplan alatt. Volt már ilyen booom... a papíralapúban a múlt század 20-as éveiben robbant az ismeret, "ismeret" és "mindenki tudós, de én méginkább" -jellegű könyvpiac. Aláágyazoptt ez a házmesterfilozófiának, táptalaja volt a fasiszta majd az ennél is űberebb náci ideológiák trezskógazdaságos (bekajáéltatható) verzióinak elterjesztéséhez. Kicsi boom Magyarországon a budipapír-történelmi-felhomályosítókönyveké a Tiltott Könyvek Újravágva Disco, a Földi -féle burkolt náciprop, mindig egy kötelező félmondat hat oldalon át hősök az SS-páncélosok és a végén egy kötelező "elítélő" mellékmondat...

És a bloggizmó
nálunk, 2005-től
ráfejelt.

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2010.06.15. 07:57:27

Jó. A Habsburgos érdekel.

Ami az elefántcsont-tornyot illeti, a tisztelt történész-szakma már 2003-ban megkapta a fedést ezért. Ekkoriban volt Illig-féle 300 év sztorija divatos. És a tisztelt történész szakmát addig cseszegették, míg végül, egy sértődött hangú utóirattal, de kiizzadták a Rubicon 2003/5-ös számát amely végig Illiget cáfolja.

danielmolnar79 · http://barreleddani.blog.hu 2010.06.15. 09:20:40

V. Károly kapcsán engedtessék megjegyeznem, hogy Ferenc és Szulejmán mellett szintén nagy problémát okozott a császárnak egy Márton Luther nevezetű "elvetemült" is. Ténykedését hasonló súllyal venném latba, mint a fenti kettő ellenséges lépéseit.

Hadrian77 2010.06.15. 21:01:55

Érdekesek ezek a spanyol katonák a végeken. Gyermekkoromban Lengyel Dénes Magyar mondák a török világból és a kuruc korból c. könyvében olvastam is erről egy mondát, de nem gondoltam volna, ilyen sokan voltak. Megérne egy külön posztot is.

Shikaka 2010.06.17. 09:56:48

Köszönöm az ajánlót!
A magyar lovasságról szólót meg is rendeltem, már egy ideje keresek valamit a Mikael Hakim mellé hogy akciós legyen :)

vizipipa 2010.06.19. 22:46:26

Részemről szintén köszönöm a könyvajánlót. Remélem a gyakori folytatást.

A címkék közé pedig betenném: könyvajánlat. Mert ettől lesz(nek) könnyen visszakereshető(k).

Sabata 2010.09.16. 18:01:58

Azt szeretném kérdezni, hogy Korpás Zoltán könyve tartalmaz térképeket, illusztrációkat?

lécci 2010.09.16. 20:19:30

@Sabata: Nem, de olvasmányos, jó a nyelvezete és bőséges a bibliográfiája.

Shikaka 2010.10.06. 13:09:07

Tudom, hogy nem a legfrissebb bejegyzés, de ide illik.

Tudtok ajánlani valami irodalmat/weboldalt a független Erdélyi Fejedelemség haderejéről?
Szinte semmit nem tudok róla.
Olyami érdekelne, hogy milyen fegyvernemek voltak, milyen volt a kiképzés, volt-e szervezetten képzett haderő (vagy csak irreguláris), képeztek-e a huszárokat, hogy tanultás a rajtaütéseket, volt-e tüzérség (és milyen), lőfegyver, voltak-e szászok, székelyek a seregben?

Valami ilyesmi létezik?

Kaif · http://toriblog.blog.hu 2010.10.08. 12:01:27

Tudom ajánlani B. Szabó János, Somogyi Győző: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege című könyvét, tanulmánynak kezdetnek talán epa.oszk.hu/00000/00018/00017/01szabo.htm

Ezek jó kiindulópontok azt hiszem.

lécci 2010.11.19. 13:56:28

@boros1124: A szerző egy másik munkájáról (A Berlin 1945 - Az összeomlás címűről itt: forum.index.hu/Article/viewArticle?a=40329985&t=9015704 olvasható egy szaktörténészi vélemény (az Index egyik szakmai topikjában)

A Kaif által ajánlott könyvek szerzői munkásságát Kaif régről közelről ismeri, munkásságukat figyelemmel kíséri, e blog több szerzője is ismeretségben áll velük. Mondhatjuk úgy, az ő szellemiségük nagyban hat e szerzői-kollektívára. Ezért kérem, ezt a posztot tekintsük pusztán e két könyv ajánlójának, ne járjunk úgy, mint a 7 törpe, mikor meglesik Hófehérkét (látnak 'valami jót' és továbbadják, hogy 'nekik is...')

lécci 2010.11.19. 15:37:20

@lécci: ...nincs benne szándékos él, csak (mindenről) ez jutott eszembe.
A 'hasonló' ajánlások elburjánzását kívánom megelőzni...
Elnézést. Móricka.

noodlay 2013.09.11. 16:14:52

Nekem most sikerült elolvasnom a B. Szabó János: A honfoglalóktól a huszárokig. A középkori magyar könnyűlovasságról. c. könyvet. A magamfajta fotel-történelemhuszároknak mindenképpen hasznos legalább annyiban, hogy rájöttem, a legtöbb mű, amit a témában olvastam (ide értve a tankönyveket is), csak egy egyféle forrásértelmezés.
Pl. nagyon elgondolkodtató az a megjegyzés, hogy egy bizonyos témát (már nem emlékszem pontosan, jó sok példa volt a könyvben) az angolszász történészek szinte teljesen kimerítően körülírták, de kb. 2 évvel később lefordítottak egy régi kínai forrást nyugati nyelvre is, ami szinte teljesen hiteltelenné teszi az angolok eszmefuttatását. :-)