Ebben a posztban kitérek részben a tangai eseményeket megelőző időkre, részben annak közvetlen következményeire, részben pedig az általa teremtett új stratégiai helyzetben folyó műveletekre a jassini ütközettel bezárólag. Az általános cél a háború első öt hónapjában lefolyt műveletek, változások nyomon követése, ezen belül a Kilimandzsárótól keletre eső hadszíntérre koncentrálva. Az egyéb hadszíntereken is folytak műveletek, melyek az összkép szempontjából nem lényegtelenek, de a poszt teljesen parttalanná válna, ha mindet leltárba szedném, így a térképeken feltüntetett vidékre korlátozom magam.

 

 

A tavetai kiszögellés

 

Taveta

 

Menjünk vissza az eseményekben odáig, hogy von Lettow-Vorbeck utasítást ad Taveta elfoglalására. Taveta a Kilimandzsárótól keletre feküdt. Itt a német-angol határ kiöblösödött, s annak teljes hosszát nehezebb lett volna védeni, viszont a túloldalra átkelve a frontot le lehetett rövidíteni. Taveta jelentősége abban állt, hogy egy átjáróban helyezkedett el, mely Brit Kelet-Afrikából (BKA) Német Kelet-Afrika (NKA) szíve felé mutatott. Ezen a területen volt található a német farmok többsége, itt volt az északi vasútvonal végpontja. A folyosó egyik oldalán a nehezen járható és víztelen Usamabara-hegység húzódott, a másik oldalon pedig maga a Kilimandzsáró blokkolta az átkelést. Aki  a part irányából érkezve nem akarta még külön azt is megkerülni, annak Taveta környéke volt a legmegfelelőbb a behatoláshoz. Von Lettow-Vorbeck ezért utasította Tom von Prince századost, hogy vonja ellenőrzése alá a környéket. A briteknek ezzel szemben túl messzire esett az Uganda-vasúttól, így lemondtak védelméről. 1914. augusztus 15-én tehát Tom von Prince elfoglalta Taveta vidékét. Ez volt az egyetlen brit terület, melyet a háború folyamán német csapatok tartósan, saját haderejükre támaszkodva megszálltak. Vagy ha szőrszálhasogató pontossággal akarok fogalmazni, akkor Kelet-Afrikában voltak ilyen területek.

 

Von Lettow-Vorbeck fiatalkori képe

Német forrásokban időnként érdekes felfogású, hol magyarázkodó, hol vádló hangnemű értelmezéseket lehet olvasni arra vonatkozólag, hogy ki a hibás a  háború kelet-afrikai eszkalálásában. Az ilyesminek nem kell bedőlni. Általában arra hivatkoznak, hogy Dar es-Salaam 1914. augusztus 8-i megtámadásával a britek kezdték meg az ellenségeskedést.  Azt nem veszik figyelembe, hogy ugyanaznap, a hadihajók ágyúzása után a brit követelések mentén semlegesítési egyezményt kötöttek a felek egymással, vagyis a dar-i távíróállomás lerombolását, illetve a hajók lefoglalását a német fél tudomásul vette.  (A brit fél ugyanígy tudomásul vette a City of Winchester elsüllyesztését, és nem NKA-t, hanem csak a Königsberget tartotta felelősnek érte.) A tudomásul vétel elég kézenfekvő volt abban a szituációban, mert az mégsem megy, hogy a Königsberg portyázása miatt az egész térségből el kell terelni a hajóforgalmat, de a cirkálót azért NKA-ból instruálják rádión, és küldözgetik utána a szénszállító hajókat. Ez így nyilvánvalóan nem lett volna semlegesség, márpedig Schnee kormányzó semlegességet vállalt NKA nevében. Azt viszont sehol semmilyen egyezményben nem vették tudomásul a britek, hogy német csapatok szállják meg Tavetát, és általában azt rombolnak le BKA déli határsávjában, amit jónak látnak. Így tehát, ha a háború helyi kirobbantóját keressük akkor azt elsődlegesen von Lettow-Vorbeck személyében találjuk meg, ezt le kell szögezni.

Tavetával von Lettow-Vorbeck tervének első lépése teljesült. A Kilimandzsáró vidékének biztosítása után a következő feladatot Mombasa elfoglalásában jelölte ki. Mombasában volt az Uganda-vasút végpontja és fontos kikötő volt. Ha ezt el tudja ragadni a britektől, akkor arra kényszeríti őket, hogy jóval távolabbi pontokról legyenek kénytelenek operálni és ráadásul legfőbb térségbeli hadtápvonaluk, az Uganda-vasút használatáról is lemondhatnak (lévén, hogy már nincs mit a kontinens belsejébe szállítson, miután a kikötőbe már nem érkezhet ember, hadianyag, utánpótlás). Ezt természetesen a britek is tudták.

 

A King's African Rifles

 

1914. augusztus 4. este tíz óra tájában állt be a hadiállapot Németország és a Brit Birodalom között, de a hír csak 5-én ért el Kelet-Afrikába. Brit oldalon a háború kitörésének pillanatában két zászlóaljnyi erő állt rendelkezésre, melynek derékhadát szudáni katonák alkották; ezek a King's African Rifles (KAR) ezredének zászlóaljai voltak. Az ezredet 1902. január elsején alapították, VII. Edward pedig a királyi jelzővel tüntette ki őket. Közép-Afrika, Kelet-Afrika és Uganda brit protektorátusai állították ki a zászlóaljakat és fizették a költségeket. A brit doktrína szerint ellenséges támadás esetén Kelet-Afrikát indiai csapatoknak kellett volna megvédeni. A KAR-t eredetileg csak belbiztonsági feladatok ellátására és büntetőexpedíciók lefolytatására hozták létre.

 

A KAR 3. zászlóaljának 6 századnyi afrikai lövésze állomásozott Brit Kelet-Afrika protektorátusában, abból négy Jubaföldön (ma Szomália délnyugati része elméletileg) éppen egy helyi felkelést pacifikált, vagyis kellemetlenül távol volt lekötve a német-brit határtól. Korábban az A, B, C és E századok mind itt járőröztek, mert a Marehan törzs rablóhadjáratai problémákat okoztak. Ezt a gyarmati adminisztráció olyan veszélyesnek ítélte, hogy még a nagy háború kitörésének hírét véve is vonakodtak csökkenteni a kontingens számát. Ennek részben az is oka volt, hogy NKA-ból kezdetben a háborúból való kimaradás óhajának hírei érkeztek. Az E századot a Giriama törzs  (angol írásmód) felkelésének leverésére csoportosították át, az A, B és C századokat pedig némi vonakodás után délre szállították, s Voi, Bura, Matkau valamint a Mzima források környékén sorakoztatták fel.

 

A 4. zászlóalj hét százada Ugandában állomásozott, az 1. zászlóalj 8 százada meg Nyaszaföldön, de mindkettő adott erőket a jubaföldi pacifikációhoz. Érdekességképpen megemlítem, hogy 1911-ig létezett egy 2. zászlóalj is. Ennek nyaszaföldi legénységét hol Ugandában, hol Szomáliföldön, hol pedig Kenyában állomásoztatták, mígnem BKA (Brit Kelet-Afrika) kormányzója morogni kezdett a fenntartási és szállítási költségek miatt. Ezért a 2. zászlóaljat feloszlatták, nem túl szerencsésen, mert a fölöslegessé vált aszkarik átsétáltak a határon és beálltak a Schutztruppe soraiba. A németek nyertek velük egy rakás tapasztalt harcost, akik a háború kitörése után saját egykori bajtársaikat lőtték, szúrták és robbantották négy éven át.


A századok ereje 75 és 125 fő között ingadozott. Kiképzésük a belbiztonsági feladatnak megfelelő dolgokra szorítkozott, zászlóaljszintű gyakorlatra csak ritkán került sor. Egy maroknyi brit tiszt vezette az egységeket, az altisztek, a tisztesek mind afrikaiak voltak. Minden század kapott egy géppuskát, tüzérség nem volt hozzájuk beosztva.

 

A német oldal

 

A német stratégiai elképzelés a brit felvonulással szöges ellentétben a rendelkezésére álló erőket koncentrálta és alapvetően védelmi jellegű feladatait offenzív műveletek segítségével óhajtotta megvalósítani. Magyarra fordítva: von Lettow-Vorbeck támadólag lépett fel, mert amíg támadása ellen védekeznek, addig ő választhatja meg a harc színterét. Azt nagyon jól tudta, hogy nincs esélye sokáig BKA-ban kalandozni, mert hamarosan olyan túlerővel fog szembekerülni, amelyet nem lehet feltartóztatni. Csakhogy ez őt nem zavarta, sőt, mi több, pontosan ezt szerette volna elérni: minél nagyobb antant kontingenst Kelet-Afrikába vonzani és lekötni, hogy a döntő, európai hadszíntéren ne avatkozhassanak be. Lényegében tehát NKA gyarmatát odadobta a Vaterland európai hadainak megsegítése céljából.

"Tudtam, hogy a gyarmatok és minden más, német fennhatóság alatt álló terület sorsa Európa harcterein dől el. Az ottani döntés kicsikarásához minden németnek hozzá kell járulnia, tekintet nélkül arra, hogy éppen hol tartózkodik. Egyetemes háború esetén a gyarmatokon az is a feladatokhoz tartozik, hogy mindent megtegyünk hazánk érdekében. A kérdés az volt, hogy alárendelt hadszínterünkön lehetséges-e úgy hadat viselni, hogy az befolyásolni legyen képes az otthon folyó háború kimenetelét. Meg tudjuk-e korlátozott erőforrásainkkal akadályozni, hogy jelentős számú ellenséges erő avatkozzon be Európában, vagy más fontos hadszíntereken, illetve tudunk-e az ellenségnek említésre méltó mértékű veszteséget okozni emberi erőben és hadieszközben? Ebben az időben ezt a kérdést igennel válaszoltam meg. Ennek ellenére nem tudtam minden illetékes személyt ehhez megnyerni s vele mindazon előkészületeket megtenni, melyeket egy ilyen háború megkíván.


Az az elhatározás született meg, hogy az ellenséges erőt csakis akkor tudjuk megállítani, ha megtámadjuk, vagy legalábbis támadással fenyegetjük néhány igen érzékeny pontján. A továbbiakra nézve megjegyzendő, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel a gyarmat védelme pusztán védekező taktikát követve kivitelezhetetlen volt, tekintettel határaink és partszakaszunk Németországéhoz mérhető teljes hosszúságára. Ezen megfontolásból következett, hogy szükségesnek mutatkozott erőinket  a helyi védekezési célra való felaprózással szöges ellentétben koncentrálni és az ellenséget torkon ragadva arra kényszeríteni, hogy csapatait önvédelemre használja föl. Ha ezt az elképzelést sikeresen megvalósítjuk, akkor egyidőben mind partjainkat, mind végtelen hosszúságú határainkat a leghatékonyabb módon tudjuk megvédelmezni."
 

Paul Emil von Lettow-Vorbeck: Meine Erinnerungen aus Ostafrika


 

Ha jobban meggondoljuk, akkor Schnee kormányzó talán megmenthette volna NKA-t Németország számára, amennyiben semlegességi törekvéseit a vesztes háború után honorálják annyival, hogy nem szakítják el, vagy csak megcsonkítják a gyarmatot, esetleg mandátumos rendszerben hagyják Németország kezén. De az az igazság, hogy még ha ez meg is történik, a gyarmat fenntartási költségeit tekintve merőben értelmetlen lett volna. NKA nem olyan gyarmat volt, mint mondjuk Kongó, vagy Dél-Afrika, mely tömve volt hiperértékes nyersanyagokkal, ásványkincsekkel. Itt semmi nem volt az égvilágon, amit ki lehetett volna termelni. Németország hatása annyi volt, hogy márkamilliók beleölésével infrastruktúrát, iskolákat, kórházat, vasutat, utakat, kikötőket, gyárakat, hajókat, stb. épített fel, évezredes kutatási eredmény technológiáját hozta be, korszerű államigazgatást honosított meg, majd távozott és mindezt odahagyta. Ha a távozást elhalasztja harminc-negyven évvel a dekolonalizáció idejére, akkor annyival nő a számla, amit állnia kellett volna – különösebb nyereség nélkül. Tanzánia, Ruanda és Burundi számára ez valószínűleg előnyös lett volna, de Németország meg nem tudom mondani, mit profitál a vállalkozásból. Eltévelyegtem.

 

Von Lettow-Vorbecket tehát nem zavarta a gondolat, hogy előreláthatólag hamarosan leküzdhetetlen túlerővel fog szembenézni. Addig is, amíg azt felvonultatják, ő támadni akart, már csak magát a felvonulást megelőzendő, gátolandó is is.

 

 A Tsavo-vidék harcai

A tengerpart és a Kilimandzsáró közötti terület térképe - a történtek idején még Voi és Taveta között nincs vasútvonal. Szintúgy Moshitól nyugatra.

 

Egy rövid kitérő a Tsavo-vidéken folyó harcokra a háború kezdeti időszakában. Tsavo Tavetától északkeleti irányban feküdt. Ma Kenya nemzeti parkja, akkor farmvidék volt. Erre a területre a Schutztruppe szabotőralakulatai sokszor behatoltak különböző célokkal, mint említettem. Elsődleges cél az Uganda-vasút támadása volt, másodlagos pedig jószerével minden egyéb irányú károkozás. Ebbe többek között beletartozott a marhacsordák elrablása is. Miért volt erre szükség?

A háború kitörésével NKA el lett vágva az anyaországtól és ezzel megszűnt az az éltető áruszállítás, melyre a gyarmat idáig nagyban támaszkodott. Nem jött több savanyúkáposzta, kolbász (wurst) és sör, márpedig ezek nélkül egy német ember élete céltalan és sivár. Valamit tehát ki kellett találni. A disznótenyésztést fel lehetett futtatni, úgyhogy kolbász még csak akadt, de Afrikában mindennemű szállítás, vagy utazás európai szemmel rémálomba illő. Vagy aránytalan erőfeszítést, ráfordítást igényel, vagy teljesen lehetetlen. Az északi frontra való utánpótlásszállítás meglehetős erőket kötött le: az élelmiszert gyalogszerrel közlekedő hordárok garmadája szállította. Ezek különben maguk fogyasztották el az élelmiszer egy részét szállítás közben, tehát az egész módszernek volt egy akciórádiusza: ameddig a hordár meg nem ette az összes rábízott élelmiszert, addig lehetett katonaságot diszlokálni.

Mármost sokat lendített a németek élelemellátásán, ha egyszerűen átrándultak a sasszemmel figyelt határon és az ellenséges területen lévő farmok élelmét felélték/elzabrálták. A Tsavo-vidéken pontosan ez folyt, s meg fogjuk látni, hogy az élelemrablási momentum milyen fontos következményekkel jár később.

 

Majoreni és Gazi

A partvidék térképe egy a háború időszaka előtti német térképről ollózva

 

Mombasa elfoglalásához először biztosítani kellett a partvidéket a határtól északra. E célból két katonai műveletet vezettek a németek erre a szűken vett területre. Elsőnek 1914. szeptember 20-án nagyobb erővel végrehajtott harci felderítést végeztek Mombasa irányába. A művelet Gazinál (más írásmód szerint Gaza) torkollt összecsapásba. A parti út Gaziig vezetett, onnan Mombasába vagy a bozóton át vezető ösvényeken, vagy hajóra szállva lehetett eljutni. A határ brit oldalán Vanga települését a britek kiürítették, mert Tavetához hasonlóképpen úgy gondolták, hogy túl távoli és védhetetlen az akkor épp rendelkezésre álló erők számához mérten. Tizenöt kilométerrel északabbra, Majoreninél, a Mwena-folyó átkelőjénél kétszáz fős helyőrséget állomásoztattak. A legénységet a KAR Tartalékszázada és Wavell hadnagy arab lövészei adták. Ez utóbbi alakulat a partmenti arab törzsek harcosaiból verbuválódott és a kezdeti harcokban fogalommá lett, mivel jószerével az egyetlen harcképes alakulat volt a környéken. Ők ütöttek rajta augusztus 30-án Kiribulén, mikor neszét vették, hogy ott jelentősebb német erők gyülekeznek; megtorlásul a németek másnap Vangát támadták meg és felrobbantották a vámház épületét.

 

Szeptember 20-án tehát a 15. és a 17. FK (Feldkompanie) két oszlopban átlépte a határt a Mwani-folyón való átkelés kierőszakolásának céljával. Szeptember 22-én átkeltek a folyón és megtámadták Majorenit. Nem boldogultak a helyőrség védelmével, ezért egy elesett tiszt és kilenc sérült aszkari veszteséggel visszavonultak. A britek két halottat, hét sebesültet és két eltűntet veszítettek, és elesett Wavell is. Mivel a németek valószínűnek látszott, hogy erősítéssel fognak visszatérni, és brit oldalon perpillanat nem volt mivel megerősíteni Majorenit, ezért a helyőrséget szeptember 25-én visszavonták Gaziba átszervezés céljából, főképpen, hogy az arab erők ne bomoljanak fel parancsnokuk halálával. Ijedősebbek voltak a kelleténél, mert ezután tíz napig semmi nem történt. Október 5-én sikerült erősítést küldeni Gaziba; a Dzsind (Jindh) gyalogság 450 katonája mellett a 29. Pandzsábi dandár két századát (180 fő és két géppuska), a KAR 1. zászlóaljának C századát (92 fő, egy géppuska) és a Kalkuttai Önkéntesek géppuskás osztagát (39 fő, két géppuska) tudták átcsoportosítani. Ez nagyjából azért vált lehetővé, mert megérkezett Indiából a már korábban útnak indított Force C, mely Kelet-Afrika stabilizálását kapta feladatul.

Menetelő aszkarik

 

 

Október 7-én hajnalban kezdődött meg a támadás, amire számítani lehetett. Baumstark százados 300 katonát és négy géppuskát hozott a 16. és 17. FK erejéből. Boemcken százados egy másik oszlopban további 180 emberrel és két géppuskával tartott ugyanoda (15. FK, némi Ruga-ruga* és néhány fő arab harcos). Ez a három FK frissen felállított egység volt, nem pedig a korábbi harcok veterán aszkarijai. Nekik még nem volt harci tapasztalatuk, a fegyelem sem volt egyelőre olyan acélos, mint a régi egységeknél. A Schutztruppe arab katonái nem bizonyultak olyan teljesítőképesnek, mint „Wavell arabjai”. A Mazrui törzsbe tartoztak, akik 1896-ban fellázadtak az angolok ellen, majd a vereség után a megtorlás elől átmenekültek NKA-ba. (Más német szolgálatban álló arab harcosok később keményen küzdenek a Viktória-tó környéki harcokban, de az más lapra tartozik.)

 

Boemcken különítménye északról elvágta a visszavonulás útját és egyben szemmel tartotta, hogy Mombasa felől ne jöhessen segítségül senki, de a harcban csak mérsékelt erőkkel vett részt. A győzelmet Baumstark különítményének kellett kivívnia jórészt. Arra nem számítottak, hogy a britek nagyobb létszámú egységet tartanak immár Gaziban, mint amekkora támadóerőt ők felvonultattak, de kezdetben még minden rendben ment. Hosszú, négy-ötórás tűzharcban megtisztították a Gazi előterében levő ültetvényt a britektől, de aztán eljutottak a kiépített állásokig és elakadtak a védelmen. A KAR 1. zászlóalj C százada déltájban kisebb ellenlökéssel kísérletezett, majd visszatért az állásaiba.  Mivel nem találkoztak acélos ellenállással, felbátorodtak és délután négykor a C század, meg az utána siető másfél századnyi dzsind gyalogos megint kitört. A támadók mind a négy tisztjét lelőtték, így a színesbőrű Sumani főtörzsőrmester (colour sergeant) vette át a parancsnokságot és vezette tovább a rohamot. Ezúttal Baumstark jobbnak látta, ha visszavonja még zöldfülű embereit. Gazi elfoglalása meghiúsult, a Schutztruppe visszavonult a határ túloldalára. Német forrás szerint lőszerhiány lépett fel, s ez kényszerítette ki az ütközet feladását. Később meggondolták magukat és Majoreninél ezúttal ők hoztak létre helyőrséget.

 

A Distinguished

Conduct Medal

Sumani őrmester "százada minden tisztjének elveszítése után annak rohamba  vezetéséért és az ellenség 1914. október 7-én Gazitól való elűzéséért" DCM-et (Distinguished Conduct Medal, Kiváló Magatartásért Érdemrend kb.) kapott.

 

Tanga-Longido után


Így álltak tehát a dolgok 1914 októberében. Ezt követően egyik fél sem kezdeményezett a tengerparti sávban műveletet a tangai partraszállásig. Az itt súlyos vereséget szenvedő britek november hátralevő részében a sebeiket nyalogatták. Az IEF B kötelékébe tartozó erőket szétosztották a front mentén. Jutott belőle Longidótól a Viktória-tóig mindenhova. Felmerült, hogy kellene egy vasútvágány nagyjából Voi és Taveta közé, hogy a csapatokat könnyebben lehessen a határ közelébe szállítani. Ennek a Tsavo-vidék védelmében és később a Tavetán keresztül való támadásban egyaránt szerepe lehetett. Perspektivikusan össze lehetett kapcsolni a németek északi vasútvonalával Moschinál, ami egy következő támadás esetén nagyban segített volna a logisztikában. Aitken el is rendelte a földmérő munkálatok megkezdését. Szerencsére az IEF B vitt magával vasúti pályajavítókat, gondolva rá, hogy a Schutztruppe Tangából visszavonulva majd felszaggatja a vágányokat. A munkát megkezdték, de a javításhoz vitt sín- és egyéb anyag a teljes feladatra nem lett volna elegendő, ezért Aitken Londontól kért további anyagi segítséget. Aitken vezérkarnak tett jelentését november 22-ig fontolgatták. Aznap Wapshare dandártábornokot nevezték ki Kelet-Afrika katonai parancsnokának; Aitkent elsősorban a tangai kudarc következtében visszarendelték Londonba.

 

 Wapshare stratégiát vált

 

Richard Wapshare, becenevén Wappy, kinevezésével vezérőrnaggyá lett előléptetve

A már említett német portyázás, illetve a Gazi ütközet miatt a határ közelében élő afrikai lakosság északra kezdett menekülni. Jó részük Mombasában húzta meg magát, és a brit adminisztráció kegyelemellátásán tengette napjait. Mikor a menekültek száma túlhaladta az ötezret, Wapshare-nek elege lett.  Azt a feladatot kapta, hogy védelmezze meg BKA területét, különösen pedig az Uganda-vasút épségét, és az állandó szabotázsakciók, valamint rablóportyák eltűrése nem tartozhatott ennek eszköztárába. Elhatározta, hogy véget vet a németek partmenti garázdálkodásainak, és egy erős kontingenssel fennhatóság alá vonja Jassint, hogy előretolt helyőrségnek építse ki, mely majd felfogja a portyázásokat. Tighe dandártábornok kapta a megtisztelő feladatot, Malleson ddtb. ezalatt vésztörvényszéket állított fel, mert német zsoldban álló kémek buktak le, és az elhárítás úgy vélte, hogy van még több is belőlük. Tighe 1800 fegyveres, 6 géppuska, 5500 teherhordó fölött kapott parancsnokságot. Az alárendelt egységek a következők voltak:

 

  • 101-es gránátoszászlóalj - őket a tangai ütközetben igencsak megtépázták a német aszkarik, de a sok elesett ellenére a zászlóalj nem vált harcképtelenné.
  • 2. Kasmíri lövészzászlóalj - szintén ott voltak Tangánál, kicsit később majd részletesen bemutatom őket.
  • A Dzsind gyalogság félzászlóalja - a Dzsind gyalogság az indiai hercegségek Birodalmi Szolgálatának csapatai közül a legteljesítőképesebbek közé tartozott.
  • Wavell arab lövészei - ezt az egységet a háború kitörésének hírére kezdte el szervezni Wavell hadnagy a parti arab törzsekből. Sebtében történt megalakulásuk után tulajdonképpen a KAR kötelékébe tartoztak, és elkötelezetten harcoltak a britek oldalán.
  • A Járőrszázad - ez egy érdekes, kevert egység volt, afrikai és indiai katonák vegyesen teljesítettek benne szolgálatot.
  • Két osztagnyi géppuskás az Indiai Önkéntesektől (Indian Volunteer Machine Gun Battery) - róluk korábban már írtam Longido kapcsán.
  • Plusz a Gaziban állomásozó 3. KAR zászlóalj B és D százada.

A felsorolt egységek 1914. december 17-én megkezdték a déli irányú előrehatolást. Többségük a parton haladt előre, más részük pedig a szárazföld belsejében. Ekkor már beköszöntött az esős évszak, tehát az eső zuhogott, a folyók kiléptek medrükből. A flotta Tanga partjai előtt rendezett demonstrációt, ezzel a Schutztruppe figyelmét sikeresen magára vonta. A határ közeli német járőröket feltartóztatták és visszanyomták NKA belsejébe. Vangát, a határfalucskát üresen, elhagyatottan találták. December 25-én T. O. Fitzgerald százados meglepetésszerű rohamot vezetett Jassin ellen és sikeresen elfoglalta a 101-es gránátosok és a KAR egyik százada élén. Szuronyroham keretében galoppoztak be a faluba, a harcban minimális veszteséget szenvedtek, a németek úgyszintén, annak egy része is sérültekből állt. Jassint a Schutztruppe említésre méltó ellenállás nélkül feladta. Az egyetlen német halott a helyőrség parancsnoka volt, aki kevéssé hősies módon, alsóneműre vetkőzve ejtőzött éppen a karácsonyi ebédet követően. A pizsamás tiszt lelövését Meinertzhagen magának követeli és kijelenti, hogy utána bement a tiszt sátrába és megette az ominózus ebédet - az egész valószínűleg kamu.**

folyt. köv.

 

* A ruga-ruga törzsi harcoscsoportot jelentett. Íjjal, lándzsával és bunkókkal voltak felfegyverkezve, a németek útikalauzként és felderítőként használták őket. A törzsi harcmodornak megfelelően lándzsával ugyanolyan félelmetes rohamot tudtak produkálni, mint az aszkarik szuronnyal.

** Aki ezt a kitételt nem érti, és Meinertzhagenről akar olvasni az itt teheti meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr752050474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janos900 2010.06.19. 00:12:41

Gratula! Profi mint az eddigiek is. Varom a folytatast! :-) pont ma jott meg az amazontol:

My reminiscences of East Africa by Paul Emil Von Lettow-Vorbeck :-D

NAR 2010.06.20. 15:39:03

Értem Lettow-Vorbeck stratégiáját, de végül is mennyit ért el? Ha jól figyeltem, százas-ezres nagyságrendű csapatok vívták a háborút itt, Verdunnél másodpercek alatt vesztettek ennyi embert a felek...

bz249 2010.06.20. 19:29:50

@NAR: a dátum 1914... tessék kivárni a végét ;)

sierrahun 2010.06.20. 22:24:54

János: köszönöm és jó olvasgatást.

NAR: a háború nyilvánvalóan nem itt dőlt el. A sorozat célja nem azt felfedezni, hogy a döntő jelentőségű összecsapás valójában Kelet-Afrikában zajlott le az I. vh-ban. Ez egy eldugott mellékhadszíntér volt. Bővebbet majd a későbbiek folyamán.

Nge Swazili Mbeko 2010.07.20. 21:36:13

Én pont amiatt szeretem ezt a blogot, mert eldugott mellékhadszinterek elfelejtett háborúival foglalkozik. Csak így tovább.