A támadás híre megérkezik

 

A menekülő német katonák déli irányban tűntek el a láthatáron, céljuk a Mwurnoni közelében levő katonai tábor volt. Innen értesült Jassin elfoglalásáról von Lettow-Vorbeck a karácsonyi miséről kijövet. December utolsó hetében a német őrjáratokat a jassini brit kontingens mind egy szálig megállította, és visszakergette dél felé, vagyis a dolgok Wapshare szája íze szerint alakultak. Von Lettow-Vorbeck három következtetést vont le:

  • a britek erősítést kaphattak
  • valószínűleg partmenti erődített települések láncát létrehozva támadnak újra Tanga irányában
  • a jassini előretolt helyőrség mögött egy nagyobb erő állomásozhat északabbra (valóban így volt, a főerő az Umba-völgyi táborban várakozott, és kisebb táborok voltak még Samanyaban (Semanja) (Ulma-tábor) és Bwago Machoban)

Amennyiben ez egy újabb invázió, célszerűnek látszott még Jassinnál megállítani, nehogy Tanga környékén bármiféle károkat okozhassanak a harcok folyamán. Von Lettow-Vorbeck tehát utasítást adott nyolc Feldkompanie átvezénylésére és a támadáshoz szükséges készletek felhalmozására.

 

Jassin

 

Ezután Adler százados mwurnoni táborába kocsizott, hatvan kilométerre északra Tangától. Onnét személyesen indult felderítésre, hogy saját szemével láthassa Jassint. Konstatálta, hogy a szizáltól alig látni valamit, ráadásul olyan sűrűn van ültetve, hogy aki köztük akar áttörni, annak a bőrét kicaknizza a növény levelének hegyes, kemény vége. Schäfer hadnagy korábban éveket töltött az ültetvény felügyelőhelyetteseként, így vázlatokat tudott rajzolni a környékről. Térképek hiányában ezeket használva tervezték meg a támadást, ad hoc elnevezéseket ragasztva a fontosabb stratégiai pontokra.

Jassin német kókusz- és szizálültetvény volt a határtól közvetlenül délre. Karácsony napján T. O. Fitzgerald százados bevonult a faluba két századnyi KAR és a 101-es gránátosok egy százada élén. Később átszervezés történt, Fitzgerald és a 3. KAR egy géppuskás osztagát itt hagyva távozott, helyükre Tighe a 2. Kasmíri lövészzászlóaljat küldte. A határtól északra fekvő Umba-völgyben megerősített katonai tábort hoztak létre. Hordárok cipelték a Royal Navy által partra tett ellátmányt a táborba és tovább délre. Egy másik logisztikai útvonal a Gaziig kiépített úton át vezetett északra.  Jassinban két megerősített posztot építettek ki, az egyik egy föld és kőerőd volt, a másik a tőle kb. 1 km-re északra fekvő szizálfeldolgozó üzem. A szizál (agave szizálana) egy amerikai kontinensről származó importnövény. Papírt, kötelet, ruhaanyagot, tapétát lehet gyártani a rostjaiból, kábé embermagasnyira nő meg és kiváló búvóhelyet nyújt orvlövészek számára.

A szizál a középütt látható növény - ez a kép Tanga mellett, Ras Kasone környékén készült - photo by Harry "bushfighter" Fecitt

 

Dzsammu és Kasmír állam hercegi hadserege

 

Mint korábban ígértem, röviden ismertetem a kasmíri lövészek egységét, mivel a jassini erőd védelmének ők adták a gerincét. Dzsammu és Kasmír maharadzsája viszonylag jelentős hadsereggel bírt, és elkötelezett támogatója volt a Birodalmi Szolgálat rendszerének. A háború kitörésekor az 1. Kasmíri Lövészek alakulatát és két lovasosztagot a Kasmíri Birodalmi Szolgálat lovasságából a mezopotámiai műveletekhez rendelte ki. Elkezdték továbbá felkészíteni a 2. és 3. Kasmíri lövészzászlóaljat. Ferozepore-ba szállították őket, feltöltötték 1070 főre mindkettőt, és Short Lee-ket kaptak. Speciális kiképzésben részesültek, melyet a hozzájuk kirendelt brit tisztek irányítottak. A 2. Kasmíri lövészzászlóalj (őket testőrregiment néven is emlegették)  fele-fele arányban gurkhákból és muszlim hitű katonákból állt (az ezrederőre való feltöltés és a "regiment" elnevezés ellenére ezek zászlóaljak voltak). A 3. Kasmíri lövészzászlóalj, mely Raghunath regiment névre hallgatott fele részben hindi hitű dográkból és muszlimokból állt. A dográk, a gurkhák és a moszlimok mind gazdag katonai hagyományokkal rendelkeztek, s ennek megfelelő hozzáállást tanúsítottak, vagyis ténylegesen katonának, harcosnak tartották magukat. Ugyanez sok olyan csapatról nem volt elmondható, melyeket más indiai államok állítottak ki, mert ezeket nem harcos kasztba tartozó emberekből verbuválták és ez öreg hibának bizonyult.

A 2. és 3. Kasmíri lövészzászlóaljak részt vettek a tangai partraszállásban és becsülettel küzdöttek. A Tanga után következő időkben sem hanyatlott a harci szellemük, egészen 1917 közepéig, mikor visszarendelték őket Indiába. Ezután a háború végéig Palesztinában teljesítettek szolgálatot. A háború végét követően a maharadzsa pénzjutalomban részesítette őket, és az összes tengerentúli szolgálatot teljesítő katona ezüstjelvényt kapott. A sebesült és visszavonult tisztek számára, illetve a leszerelt katonák számára is arany paszományt adományozott az uralkodó, melyet megkülönböztető jelzésként hordhattak egyenruhájukon.

 

A német ellencsapás haditerve

 

A német terv szerint két eltérő feladatú egységet képeztek. Az egyik feladata a jassini helyőrség elleni támadás volt, ezt Kepler őrnagy különítménye (a 11. és a 4. FK)  hajtja végre a part felől és Adler százados különítménye (a 15. és a 17. FK) nyugat felől. Ez reményeik szerint kicsalogatja az északi brit főerőt rejtekhelyéről. Otto százados különítménye a 9. FK-val a és az arab fegyveresek egységével főúton közeledik a falu felé, őt követi a von Lettow-Vorbeck stábja, a tartalék szerepét játszó 7. SchK (parancsnoka Demuth százados) és három FK erejű Schultz-zászlóalj (1., 6. és 13. FK, két C73-as löveg, egy 4,7 cm-es gyorstüzelésű löveg (a gépágyú elődje), valamint egy szórólöveg (revolver-kanone)). Ez utóbbinak a dolga lesz a beérkező brit erősítésnek csapdát állítani, hogy döntő vereséget mérjen rá. Összesen 244 európait, 1340 aszkarit, kb. 400 arab önkéntest, 23 géppuskát és egy tábori üteget vonultattak fel.

Ezalatt a helyi hadtápfelelős, Kroeber ny. hadnagy irányításával a szükséges felszerelést kiszállították Mwurnoniba; hordárokat a környező német farmokról szereztek. Január 17-én a németek serege megérkezett a Jassintól tíz kilométerre délre fekvő Totohowu (Mtotohovu) ültetvényre. Eddigre kiderült, hogy az elmúlt egy hónapban a britek egyetlen lépést sem haladtak előre és ez így offenzívának kicsit lassú; valószínű, hogy másról van szó. Tanga tehát nem forgott közvetlen veszélyben egyelőre, de a terv, a csapatok, a készletek mind megvoltak, így von Lettow-Vorbeck január 17-én elindította katonáit északra. Legfeljebb, ha ez mégsem offenzíva, akkor megint megpróbálkoznak Mombasa felé előretörni. A 10 km-es utat letudva másnap hajnalban kellett megindítani a támadást a terv szerint.

 

Jassin, 1915. január 18., hajnalban

 

Már virradat előtt kitört a lövöldözés.  A Kepler-különítmény elhaladt egy pár elhagyott brit állás mellett, átkelt egy patakon, majd az ültetvényen lakók bomáihoz (ágakból épített kunyhó) ért.  Ezek közelében a britek földsáncot és lövészárkot épitettek ki, ahonnan negyed hatkor váratlan erejű tűz fogadta a támadókat.  Közvetlenül ezután az Otto és Adler-különítmények  is tüzelni kezdtek, majd általános tűzpárbaj alakult ki. Átfogó irányítás kvázi lehetetlen volt, mivel a szizáltól az égvilágon semmit nem lehetett látni.

A 101. granátoszászlóalj 138 katonája éppen megérkezett  váltásként jassini állomáshelyére, mikor a támadás megkezdődött. Golyózápor közepette rohantak az állásokba, javarészt az erődbe, ahol Raghbir Singh ezredes parancsnokolt. 144 kasmíri, egy osztagnyi KAR géppuskás (1 géppuska, 9 aszkari)  és hat jelző védte az erődöt. Negyven fő kasmíri a szizálfeldolgozó üzemben rendezkedett be az ellenállásra. A jassini helyőrség a már említetten kívül még két helyen épített ki posztokat. A nyugati poszt nem vont magára sok figyelmet, de a déli pontosan a német előrenyomulás útjában helyezkedett el.

Német lövészárok valahol a Kilimandzsáró környékén.

 

A 9. FK az úton közeledve energikusan megtámadta és kiverte állásából ezt a beásott őrposztot. Ezután Adler két FK-ja nyugat felé fordult, hogy balról kezdjen bekerítő műveletbe. A németek ekkor szembesültek vele, hogy a jassini erődből váratlan erejű tűzzel válaszolnak a támadásra. Memoárjában von Lettow-Vorbeck négy századnyi erőre becsülte Jassin védőerejét a tűz alapján; mint tudjuk ezzel eggyel felülbecsülte a valós létszámot. A kétszáz méteren belülről jövő brit golyózápor le is ragasztotta a németek Jassin-irányú előrenyomulását a szizál kellős közepén. 

A csapatok megtorpantak, határozatlan oldalazásba kezdtek, vagy kivonták magukat a kellemetlen tűzből. Von Lettow-Vorbeck stábja is támadás alá került, a törzsfőnök, Alexander von Hammerstein százados, aki mögötte jött, haslövést kapott (néhány nappal később meg is halt). A szizálfeldolozó üzemben levő kasmíriak keményen ellenálltak és épületüket a németek nem kalkulálták bele terveikbe. Jelzőrakétákat is lőttek a levegőbe, amivel az Umba-völgyben levő bajtársakat sikerült értesíteni a támadásról.

 

Jassin, 1915. január 18., délelőtt

 

Improvizálni kellett, Jassin támadásához csatlakozott a 4. és 13. FK, valamint a 7. SchK, ellenben a 17. FK-ból Baldamus hadnagy szakaszát az északi határsáv erősítésére küldték az arab lövészekkel együtt, melyek a várt brit erősítést kellett fogadják. Az Adler-különítmény többi ereje északnyugati irányba lett átcsoportosítva. 9 órára a 15. FK-nak sikerült néhány épületet elfoglalnia, de a szizálfeldolgozó továbbra is ellenállt. A délről támadó erőket súlyos veszteségek érték. A 9. FK-ban két német tiszt esett el, a 13.-nak a parancsnoka, Spalding főhadnagy halt meg. Mivel Langen hadnagy is súlyosan megsebesült, ezért a FK. irányítását a maga is sérült, de a harcot folytatni tudó Oppen hadnagy vette át. A záporozó lövések közepette Dr. Penschke, az orvostiszt is megsebesült, miközben a sérülteket igyekezett ellátni. Sok egységtől jelentés futott be, hogy nem bírják az ellenség tüzét és fel kell adniuk állásukat. A szizállal valóban jól meg voltak áldva: fedezéket nem adott, viszont a kilátást blokkolta, s ezzel jókora bizonytalanságban hagyta a katonákat afelől, hogy mi is a konkrét szituáció.

Igaz, ezt maguk a védők sem tudták. A többfelől felvonultatott ostromerők tüzelése Jerikó falait leomlasztó robajt eredményezett. Az erődbe szorult gránátosok java része elvesztette hidegvérét és vagy ki sem mert nézni a fal fölött, azaz vaktában lövöldözött, vagy pánikszerű gyorsasággal rángatta a ravaszt. Ennek következtében az erőd lőszertartaléka gyorsan fogyott, a németek pedig alacsonyabb veszteségeket szenvedtek, mint hatásosabb tűzben szenvedtek volna. A körbezárt brit erők másik problémája az volt, hogy a vízforrásoktól is el voltak vágva a szinte kibírhatatlan hőségben. Csak a senkiföldjére kikúszva tudtak vizet szerezni, amit érthető okok miatt nem tettek.

A hőség a szizálban rekedt támadókat is megviselte. Zsenge kókuszdiókkal próbálták szomjukat oltani.  Egymással rossz viszonyban korántsem álló emberek kaptak össze kókuszokon, mikor pedig mindenfelé pálmák álltak és nem okozott volna extra nehézséget másik termést keríteni. Erről von Lettow-Vorbeck számol be, aki Bleeck hadnagy társaságában, mélyen a tűzforró homokban gázolva elindult Kepler őrnagy csapatai felé a szizálon keresztül. Kis híján von Hammerstein sorsára jutottak: az alezredesnek ellőtték a kalapját és golyót kapott a karjába (felületi sebesülés). A német jobbszárnyon nem álltak valami fényesen a dolgok. A géppuskákat kezelő öt német közül négy halott volt. Kepler őrnagy szintén elesett. A súlyos vesztesegeket szenvedő alakulat irányítását a 11. FK. parancsnoka, Stemmermann százados volt kénytelen átvenni.  Von Lettow-Vorbeck a helyzetet és az ellenség védelmét felmérve visszatért a törzséhez. Többen annak adtak hangot, hogy Jassinban az égvilágon semmi jelentőség nincs, talán ne ezen falak alatt pazarolják el a Schutztruppe erejét, de az alezredes ragaszkodott az elképzeléséhez.

 

A brit erősítés

 

A KAR 1. zászlóaljának négy százada ekkor hajón utazott dél felé, hogy a Dzsind gyalogság egységeit Umbában leváltsa. Ilyen váltásokat a britek rutinszerűen csináltak, mert a partvidék éghajlata rendkívül egészségtelen volt, s ezért az Arab Lövészektől eltekintve minden más brit egység csak rövid időszakokat töltött ott. Az A és C századok Mgoánál, a határtól valamivel északabbra szálltak partra még 17-én, a B és E századok pedig 18-án reggel, fél hétkor léptek a szárazföldre. Ezek az egységek innen az Umba-völgyi táborba indultak.

Nagyjából itt zaljott a brit erősítés partraszállása, Gazi környékén.

 

Umbában Cuningham alezredes parancsnokolt ideiglenesen. Ő fél hatkor, a jelzőrakéták felröppenését követően a már partraszállt C századot az Umbában tartózkodó KAR 3. zlj. B és D századával együtt G. J. Gifford százados alá rendelte. Gifford a  különítményt megindította Jassin megsegítésére. Északnyugati irányból közeledtek, a Suba-folyót tíz órakor elérve a sűrű bozótban már látszódott a szizálfeldolgozó épülete. Eddigre azonban a német csapatok megerősítették ezt a szakaszt; Jassin köré 100 méteres gyűrűt vontak.

A Mazrui törzs arab lövészei és a 17. FK-ból Baldamus hadnagy szakasza a terv szerint lesben állva várták a britek közeledtét Jassintól északra, két dombocska közti hágócska sűrű bozótosában elhelyezkedve (ezt emlegették később Jassin-hágó néven).  Az arab csapat egyáltalán nem volt lelkes, a megelőző napon von Lettow-Vorbeckhez többen azzal a határozott kéréssel fordultak, hogy engedje haza őket. Nem kaptak engedélyt rá, így maradtak, és most a britek közeledésére alibiharcba bocsátkoztak: a fedezékből ki sem nézve, célzás nélkül lövöldöztek, majd amikor visszalőttek rájuk az egész egység felbomlott és szétszaladt. Soha többet nem kerültek elő, úgy eltűntek, mintha nem is léteztek volna. A német sorokban a helyükön keletkező lyukat az erődöt ostromló egységektől elvont erőkkel kellett betömni. A harcérintkezésből kétórás tűzpárbaj alakult ki a 17. FK erőivel, melyek Tangánál már egyszer megállítottak egy óriási túlerejű brit támadást.

Rejtőzködő német aszkarik valahol Kelet-Afrikában.

 

Ezalatt a szizálfeldolgozó üzemépületben kritikussá vált a helyzet. 11 órakor a lőszer szinte kifogyott, ezért Mardan Ali szubedár (ez a brit tisztek és az altisztek közti indiai rang volt) elrendelte elhagyását. Húsz fő bajonettet tűzött föl és északi irányban kitört, tíz katonát ő maga az egy mérföldre délre levő erődbe vezetett át és a maradék tíz Hakim Khan dzsemadarral (a szubedárnál eggyel alacsonyabb rang) fedezte a többieket. Nekik dolguk végeztével szintén az erődbe kellett volna visszavonulniuk, de a németek hatot lelőttek közülük, mielőtt elérhették volna a fedezéket. Sajátos módon az észak felé kitört húsz fő többsége sikeresen átverekedte magát a szétzilálódott német vonalon és az Umba-völgyi tábort elérve biztonságba jutott. Ez azt mutatja, hogy ekkor még a bekerítés semmiképpen nem volt áttörhetetlen.

A szizálfeldolgozó elestével meg lehetett rövidíteni az ostromgyűrűt; a 6., a 9. és a 13. FK mind átcsoportosította erői egy részét Gifford emberei ellen. A B és D század (KAR 3. zlj., közvetlen irányítója Fitzgerald százados volt)  délben erővel átkelt a folyón, de már a túlparton nem tudták megvetni lábukat. Egyrészt a heveny géppuskatűz fogadta őket, másrészt a megnövelt számú védők kürtökkel és harci üvöltéssel kísérve ellentámadásba lendültek és visszanyomták a briteket az északi partra. Giffard egyáltalán nem tudott átkelni, a C század (KAR 1. zlj) egyes részei eltévedtek, mások meg kitértek a harc elől és vészesen fogyott a lőszer. Az egész felmentő különítmény kézitusával tarkított harcok közepette észak felé szorult vissza és maga is erősítésért folyamodott, nem sejtve, hogy a németek szintén kifogytak a lőszerből.

 

Jassin, 1915. január 18., délután

 

Az ezen a napon partraszálló KAR csapatok fél tízkor értek be az Umba-táborba. Az A és B századokat útnak indították Gifford segítségére, az E-t pedig visszatartották a tábor védelmére.  Giffardék éppen a mocsaras folyóvölgyből egy dombos rész felé vonultak vissza, mikor megérkezett a segítség 28. Indiai hegyiüteg két tízfontos lövege és a Dzsind gyalogság két századával megtámogatva. Ezek a hegyiütegek (a 27. és a 28. is) meglehetősen leszerepeltek a harcok eddigi részében, de most megmutatták az oroszlánkkarmaikat. Öt perc alatt 40 lövést adtak le nullára időzített gyújtójú (vagyis a csőből való kirepülés után azonnal detonáló) repeszlövedékkel, gyakorlatilag kartács-stílusban. Kiiktattak két géppuskás csapatot, és visszavertek egy veszélyes szuronyrohamot.

Kasmíri hegyiüteg akcióban NKA területén

 

A német előrenyomulás megállítása után felcipelték őket egy-egy dombra, hogy a KAR katonáinak feje fölött lőhessenek a továbbiakban. Ezzel nem egészen azt érték el, amit szerettek volna, mert a lövegek tüze innentől hatástalanabbá vált. Amikor ugyanis hallótávolságon kívül kerültek a gyalogságtól, onnantól megszűnt a két csapattest közti koordináció. Az ütegek a jelzők alapján vezetett tüzelést még soha nem próbálták, fogalmuk nem volt az egészről; csak addig lőttek jól, amíg a gyalogságtól odakurjantás alapján pontos információkat kaptak, hova lőjenek.

Gifford felsorakoztatta erőit, a jobbszárnyra kerültek a KAR 1. zlj-ának századai, a balra a 3. zlj-éi, kiosztatta a megérkezett lőszert. A most a derékhadat alkotó Dzsind gyalogsággal megérkezett maga Tighe ddtb. is, hogy személyesen vegye kézbe a dolgokat. Az újra felsorakozott katonákkal három sortüzet adatott le a német vonalakra, aztán rohamra küldte őket. A folyó déli partján gyilkos géppuskatűzbe kerültek a támadók. Natha Singh vezérőrnagy, a Dzsindek parancsnoka és MacBrayne százados, a beosztott brit tiszt, sebesülten terült el. Csak a Dzsindeknél 36 halott és 21 sebesült hanyatlott le, a sokkolt túlélők pedig visszamenekültek, ahonnan jöttek; a jobbszárnyat még az átkelés előtt megállították, az ekkor még előrenyomuló balszárnyat pedig a súlyos veszteségek láttán Tighe visszarendelte.

Brit katonák támadást indítanak Kelet-Afrikában.

 

A délután folyamán német szanitécek fésülték át az erődközeli  bozótot sebesültek után kutatva. Kettőt közülük a britek lelőttek, mert a szizál miatt nem látták rajtuk a vöröskeresztes jelzést. Von Lettow-Vorbeck és a Totohowu felé vezető úton hátrébb vont stábja mellett egy keskeny nyomtávú kisvasút-vágány vezetett délnek. Ezen az ültetvény termését szokták volt szállítani; most kézihajtányokon a Totohowuban felállított kórházba vitték a sebesülteket, a másik irányban pedig a fogyásnak induló lőszer utánpótlása indult meg. Az első vonalban teljes szakaszok vesztek el a szizálban, mások pedig az ellenséges tűz miatt bomlottak fel, vagy hagyták el állásaikat. Ezeket az úton hátrébb összegyűjtve rendezték, és új egységekbe szervezve küldték újra harcba. A Totohowuból érkező géppuskahevedereket helyben, fákhoz rögzített töltőgépekkel töltötték fel. Így azok eljuthattak a lőszerre áhítozó géppuskákhoz. Ezzel szemben a KAR által az erődben elhelyezett géppuska elhallgatott, mivel a szerkezet beragadt, és nem tudták rendbehozni.

M. J. Tighe dandártábornok

A szürkület leszálltával Tighe dandártábornok számot vetett avval, hogy Jassinnál nagyszabású német támadás zajlik. Nem voltak félelmei az erőd kitartásával kapcsolatban, mert Jassint egy hétre való tartalékkal látták el korábban. Így tehát utasításokat adott az elérhető közelségben levő brit csapatok számára, hogy gyülekezzenek az Umba-táborban. Ez érintette a Nairobiban levő Loyal North Lancashire ezred 2. zászlóalját, mely Mombasába vonatozott, majd onnan hajón indult délre. Tighe 19-én újabb támadást tervezett az ostromlott erőd felmentésére, addig pedig pihentette katonáit.

Alkonyatkor az erőd védői is számot vetettek a továbbiakat illetően. A parancsnok, Singh ezredes elesett, rangban utána a kasmíri lövészekhez beosztott brit tisztek következtek, Hanson és Turner századosok. Hanson vette át az irányítást. Tisztában volt vele, hogy katonái kitartása a végéhez közeledik, és Jassin megvédését saját erejéből reménytelennek ítélte. A fejenként járó 300 töltényt a katonák csaknem mind ellőtték, a le nem váltott kasmíriak közül sok beteg volt, a szomjúság majd' megőrjített mindenkit. Az sötétség leszálltával egy sikeres kitöréssel még megmenthette volna embereit, de Hansont úgy tájékoztatták, hogy Tighe terveiben Jassinnak különös fontossága van. Ezért úgy határozott, hogy nem hagyják el az erődöt, hanem várnak, hátha csoda történik és éjjel felmentik őket.

 

1915. január 19., hajnaltól

 

Az ostromlott brit katonák nem sokat tudtak pihenni az éjszaka folyamán, mert a könnyen felpaprikázódó újonc aszkarik számos alkalommal fantomokra kezdtek lövöldözni a sötétben, amiről von Lettow-Vorbecknek időnként személyesen kellett lebeszélni őket.  Öt órakor Fromme hadnagy újrakezdte az erőd lövetését északkeleti irányból, buzgóbban mint valaha. Hanson lemondott róla, hogy felmentésre várjon, s parancsot adott a kitörésre. A kasmíriak mentek elől, őket követték a 101-esek, és hajnali  5 óra 40 perckor nekirontottak az ostromgyűrűnek. Lőszerük jószerével nem volt, a németek ellenben heves tűzzel fogadták a próbálkozást, mivel hajszálpontosan a német tábori üteg irányában támadtak. 12 kasmíri és 6 gránátos meghalt, 13 kasmíri és 4 gránátos megsebesült a kudarcot vallott kitöréskor.

A németek megújult erővel láttak neki az ostromnak, alig kétszáz méterről lőve az erőd falait, miközben brit oldalon már sem lőszer, sem víz nem volt. Hat órakor Tighe  a KAR erőinek fegyveres felderítésre adott parancsot, hogy lássa, mennyiben változott a helyzet tegnap óta. A különítmény (a bevett minta alapján) elverekedte magát a Jassin-hágóig és nem tovább. De ekkor, 7 óra után Hanson felvonatta a fehér zászlót és küldöttséget menesztett a német táborba, akiket Kempler főhadnagy fogadott a 15. FK-tól. A két brit századost von Lettow-Vorbeck elé kísérték, aki gratulált a helytálláshoz. Turneréknek becsületszavát vették, hogy a további harcokban nem vesznek részt, majd a kardjaikat visszaadva szabadon engedték őket (ennek viszonzásaként eresztették el a britek a Mafia-szigeten fogságba esett  Schiller hadnagyot és feleségét).

A németek 400 fogoly ejtését jegyezték fel (300 indiai és 100 fekete), míg a britek csak 276 fő fogságba eséséről tudnak (plusz 3 fő fogolyról a KAR soraiból), 91 további katonájuk meghalt, 95 pedig megsebesült és minimális létszámú eltűnt. A német veszteség Schnee kormányzó feljegyzései szerint:

  • halottakban 7 európai tiszt, 18 európai altiszt, 53 aszkari lövész, 6 aszkari géppuskás és két hordár
  • sebesültekben 15 európai tiszt (kettő később belehalt sebeibe), 23 európai altiszt és sok aszkari (ezek számát dr. Wilhelm Arning 162-ben adja meg)

 

Az újabb brit erősítéseket szállító hajók és a Jassin környékének bombázására kirendelt HMS Weymouth már késve érkeztek. Utóbbi január 20-án lőni kezdte Jassint, de addigra von Lettow-Vorbeck már visszavonta erői többségét Totohowu környékére (aztán pedig vissza eredeti állomáshelyükre), és csak a 15. és 17. FK maradt itt. A két félben kölcsönösen kihunyt a küzdehetnék. A 13. FK még végrehajtott egy rajtaütést Semanján (Samanya), de aztán február 6-án azt a brit tábort is kiürítve találták a járőrök. A britek először a KAR 1. zlj. négy századát hagyták hátra, aztán őket is visszavonták. A HMS Weymouth január 31-én távozott. A tájék elcsendesedett.

 

Kitüntetések

 

A King's African Rifles a jassini ütközetben szerzett DCM-jei:
A legtöbb kitüntetést a háború végéig nem adták át.

KAR 1. zlj.
Matakuta tizedes, Tabu & Bule közlegények: "Kiemelkedő bátorsággal mentették a sebesülteket a Jasin alóli visszavonulás közben 1915. január 18-án. Mindannyian kézitusába bocsátkoztak az üldöző ellenséggel és sikeresen elszállították a sebesült bajtársakat azok minden egyes fegyverével egyetemben."

KAR 3. zlj.
Said Abdur Rahman yuzbashi effendi: "több alkalommal kiemelkedő bátorságról tett tanubizonyságot. 1915. január 18-án a lőszer kifogyása után nagy hozzáértéssel vonta vissza csapatait a jassini hágótól az ellenségtől keményen szorongatva és minden sebesültet kimentett úgyszintén."

Juma Gabanda őrmester: "Kiemelkedő bátorságot mutatott a Jassin közeli Suba-folyón való átkeléskor, gázlót találva, melyen rajával 50 méterre közelítette meg az ellenséget. Állását a heves géppuskatűzben is megtartotta, míg lőszere ki nem fogyott."

Kiblagat Arap Tumogan őrvezető (lance corporal): "Kiemelkedő bátorságáért, mellyel megóvott egy géppuskát az ellenség kezébe kerülésétől 1915. január 18-19-én a jassini hágótól való visszavonuláskor."

George Williams főtörzsőrmester (colour sergeant):
(George Williams őrmester már elnyerte a DCM-et egyszer a Tsavo-vidék harcaiban 1914 szeptemberében. Ezúttal Viktória-keresztre terjesztette fel R. B. Graham alezredes közvetlen parancsnoka és Tighe dandártábornok.)

"Jassinnál az Umba-völgyben 1915. január 18-án Williams őrmester az ellenség heves tüzében sikeresen megóvta szakasza maradékának épségét, miután tisztje súlyosan megsebesült.  Ezenkívül megmentette szakasza géppuskáját, miután annak összes kezelője meghalt, vagy megsebesült."


Azonban London még nem tudta feldolgozni, hogy egy afrikai katona Viktória-keresztet kapjon, noha Gordon őrvezető (lance corporal) a Nyugat-Indiai ezredtől már 1892-ben elnyerte. A gyarmati és a hadügyminisztérium közti hosszas levélváltásban mindkettő a saját eljárási szabályaira mutogatott. A végkimenetel az lett, hogy a DCM másodszori elnyerése jeléül egy stráfot kapott a kitüntetésére. A derék őrmester 1918 júliusában Portugál Kelet-Afrikában elesett.

Sajnos német oldalon nem találtam információkat. Von Lettow-Vorbeck azonban beszámol róla, hogy a hazaúton kapott egy táviratot, melyben őfelsége II. Vilmos császár kifejezte elégedettségét a tangai győzelemmel kapcsolatban, valamint szerencsekívánatait küldte harcosainak. A november elejei összecsapás híre jókora késéssel jutott el Németországba a jelek szerint.

 

De ki győzött?

 

Ki nyerte meg voltaképpen a jassini ütközetet? Ha csak a veszteségadatokat nézzük, akkor a német győzelem egyértelműnek tűnik. Számtalan példát ismerünk azonban, melyben a nagyobb veszteségeket szenvedő fél mégis a csatatér ura tudott maradni. Vagy azért, mert nagyobb tartalékokkal rendelkezett, vagy azért, mert jobb volt a veszteségtűrő képessége, vagy egyszerűen jobb idegekkel/nagyobb morállal bírt. Ez tehát félrevezetne. Azt szokás vizsgálni, hogy az ütközet melyik fél stratégiájába illeszkedett jobban, melyik felet vitte közelebb stratégiai céljának eléréséhez. Sajnos így sem könnyű tisztán látni. 

A brit stratégia eleve védekezést írt elő ebben az időszakban; Wapshare jéghidegen fogalmazott  letolást kapott Kitchenerről, amiért Jassin elfoglalásával támadólag lépett fel (ezért rendelte el csapatai visszavonását a jassini ütközetet követően):

Ön teljes mértékben tévedésben van afelől, hogy támadó műveletek szükségeltetnek. A Jasinnál történtek jól megmutatták, hogy Ön nincs tisztában az ellenség erejével. Koncentrálja erőit, és hagyjon fel a kockázatos kimenetelű vállalkozásokkal, mert Kelet-Afrikát jelenleg nem tudjuk további erőkkel ellátni azok sikere érdekében.

A briteknek ebben az időszakban volt éppen elég kudarcuk, amit meg kellett magyarázni a közvéleménynek, nem volt szükségük még több fiaskóról szóló újsághírre. A védekezés stratégiájába nem illett a jassini ütközet, hiszen nyilvánvalóan ki kellett volna térni a harc elől. De ha már Wapshare függetlenítette magát a hadügy általános útmutatásától, akkor nagyon is érthető az ütközet vállalása. Wapshare valójában jól mérte fel, hogy az Uganda-vasút és a brit területek védelmét támadó művelet segítségével lehet megvalósítani, de a kivitelezésbe hiba csúszott. A Schutztruppe megint keményebben csapott oda a vártnál, s ebből vereségszagú visszavonulás lett, illetve foglyok százainak hátrahagyása.

Német oldalról vizsgálva sem egyszerű a képlet. Egyrészt első pillantásra Jassin visszafoglalása és britek kiűzése sikernek tűnhet. A távlati cél, Mombasa elfoglalásáról szőtt  elképzelések azonban szertefoszlottak. Bebizonyosodott két dolog. Egyrészt, a megerődített pontok, fedezékek, erődök, lövészárkok elleni támadás aránytalanul nagy veszteségekhez vezet a védekező harccal szemben. Másrészt a Schutztruppe egyértelműen nem tudott volna hasonló veszteségeket tartósan elviselni, ellenben a britekről azt gondolták, hogy azok viszont igen.  Von Lettow-Vorbeck ennél is tovább ment. Az ütközet során csapatai ellövöldözték annak a lőszernek harmadát, amelyre Tangánál nagy erőfeszítések után szert tettek, illetve elvesztették minden hetedik aktív tisztjüket.  Az alezredes számítása szerint mindössze három ilyen összecsapást bírt volna ki a Schutztruppe harcképessége. Egyértelmű volt, hogy az anyaországtól elvágva ekkora veszteségeket lehetetlen pótolni. Az egyetlen megoldásnak az tűnt, ha ettől fogva kerülik a nyílt ütközeteket, illetve csakis nagyon indokolt esetben vállalják és amennyiben ilyen szükségesség nem áll fenn, akkor gerillamódszerekkel harcolnak.

 

 A távolabbi következmények

 

Sajátos módon ez a felismerés bár helytálló volt, legalább egy évvel megelőzte a gerillaharcászat tényleges bevezetését. Mindkét hadvezetés ugyanis védekezésbe húzódott, így a nyílt konfrontáció mindössze járőrszintű egységek harcában folytatódott a senkiföldjén (illetve más hadszínterekre terelődött át, de erről nem itt és nem most). A németeknek egyelőre elment a kedvük a támadástól, a britek pedig nem találtak módot a hadszíntér lényeges megerősítésére, amely lehetővé tette volna egy új offenzíva indítását. Csak 1916 első hónapjaiban, a dél-afrikai hadsereg tömeges felsorakozása után indul majd olyan antant támadás, melyre von Lettow-Vorbeck ekkoriban számított.

A dél-afrikai hadsereget Német Délnyugat-Afrika ugyanis hosszasan lefoglalta. Az ottani harcok menetét most nem akarom idekeverni, csak annyit belőle, hogy egy tűnő pillanatnyi esély után a németek nem tudták megnyerni a búr függetlenségpártiak tömeges fegyveres támogatását, s ezzel eldőlt, hogy NDNyA sem tud majd ellenállni Botha csapatainak. A harcokat viszont elhúzták, ameddig tudták, s végül 1915 nyarán tették csak le a fegyvert a kb. tizenötszörös-hússzoros túlerő előtt. Ez a fegyvertény lehetőséget nyújtott Német Kelet-Afrikának is a kitartásra, hiszen a dél-afrikai haderő hosszadalmas átcsoportosításra, újrafelfegyverzésre és pihentetésre szorult, mielőtt Mombasába hajózhatták volna. Ezalatt pedig NKA szorgosan készülődhetett az összecsapásra.

Hadd zárjam ezt a posztot én is tehát, melyben idézem von Lettow-Vorbeck pár szavát.

Mindannyiunknak feltűnt az a harcoshoz illő büszkeség, mellyel aszkarijaink az ellenséget kezelték. Soha nem gondoltam volna, hogy fekete bajtársaink ily emelkedettséget mutassanak. Mind barát, mind ellenség a végsőkig megfeszítette erejét ebben a nyomasztó helyzetben, és idegi teljesítőképessége határára érkezett. Általában ez a helyzet, ha egy katona kötelességét igazán komolyan veszi. De aszkarijaink most megtanulták, hogy a győzelemhez szükséges megtörhetetlen morális tartás eléréséhez először mindenkinek le kell győznie saját maga gyengeségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr772076613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adwa 2010.07.28. 11:58:30

Az írásaid itűnők a kedvenc I.vh-s témám az afrikai "front".Pár kérdés:
1.A Rubens kokrétan milyen felszerelést vitt és mennyit?olvastam valahol,hogy két 60mm-es löveg is volt a rakományban.
2.1916 tavaszán befutott még egy hajó NKA-ba katonai felszereléssel:2000 puska,4 105mm-es és 2 75mm-es löveg.Igaz-e ez az adat?
3.A németek rendelkeztek-e 150mm-es ágyúval?
4.1917-ben küldtek egy léghajót hadianyaggal. 12 vagy 50 tonnát és mit?
5.Egy 1000 fős egységnek 16000 fős logisztikai "csapat" dukált,és kb 1000 000 ember vett részt az egészben NKA-ban ?
Válaszaidat előre is köszönöm.Csak így tovább!!! Várom a következő írásodat.Üdv

Minorkavidor 2010.07.28. 15:24:17

Az általad említett szórólövegek, melyeket te revolver-kanone (revolverágyú) néven emlegetsz azonosak a magyar királyi Honvédség által 1872 tavasza és 1875 augusztus 17-ke között rendszerben állt szórólövegekkel, melyeket tüzérség helyett kapott a honvédség? Mert ha igen akkor igencsak elavult fegyverek voltak. Azok ugyanis valahol a Gatling-géppuska és az első valódi géppuska, a Maxim között álltak.
A revolverágyukról az amerikai polgárháborúval kapcsolatban olvastam.

Cs 2010.07.28. 19:21:11

@Minorkavidor: Nem azonosak. A revolverágyúk nagyobb kaliberűek, mint pl. a Gattling löveg. (37-47mm)
pl ez: en.wikipedia.org/wiki/Hotchkiss_gun
Érdemes megnézni a német nyelvűt is.

A XIX. sz. végén használták ezeket, előszeretettel pakoltak belőlük kisebb hajókra vagy kisebb hajók elleni harcra nagyobbakra is. A háborúban már elavultnak számítottak, de még itt-ott előfordult.

sierrahun 2010.07.28. 22:00:15

@adwa: Köszi. Időhiány miatt meglehetős tömörséggel válaszolok.
1. Volt. Tételesen 1800 db M98-as Mauser, 4 db géppuska, 2 db 60mm-es löveg, 4 és fél millió kézifegyverbe való lövedék, 1000 db 105 mm-es ágyúlőszer és 500 db 88 mm-es ágyúlőszer, 3000 db 60 milis lőszer, 3000 db 3,7 milis a szórólővegbe. 1 tonna trinitroanysol robbanóanyag, 200 sátor, tábori telefon és drótnélküli távíró alkatrészek szétszerelt állapotban. Ezenkívül gépalkatrészek, ruházat, konzervek és egyéb ellátmány.
2. Befutott - felszerelésnek most had ne nézzek utána, később úgyis lesz szó róla.
3. Nem. A legnagyobb lövegeiket a Königsbergről szerelték le és az sem volt ekkora.
4. 50 tonnás volt az L59-es, korának csúcstechnológiás zeppelinje, bővebbet szintén a későbbiekben, hiszen ilyen sem volt még a történelemben, mint az ő útja.
5. Ezt a kérdést kicsit pontosítanod kellene. Nem mindegy, hogy német, brit, belga, vagy portugál egységről beszélünk és hogy csak a csapatokhoz beosztott hordárokat akarod összeszámolni, vagy mindenkit, akinek akár távoli köze volt hadtápfeladatokhoz. A 100.000 egy szép szám, igen, de nem "ennyien vettek részt az egészben összesen". Százezerre a német oldal által összesen igénybe vette afrikai teherhordók számát szokták tenni (nem biztos, hogy ezt akartad kérdezni, de én így értettem).

adwa 2010.07.29. 15:07:24

@sierrahun:A 150-es lövegről a forum.panzer-archiv.de-n olvastam. Ott sorolták fel a németek által birtokol tűzérségi parkot tipusokra lebontva.Az antantra értettem a hordárokat természetessen.A milliós létszámot a német és antant csapatok(harcolók,hordárok)mindegyikére vonatkoztatom, a harcok kezdetétől a háború lezárásáig.Erről a Discovery adott le műsort,onnan tettem.Üdv

sierrahun 2010.07.30. 10:23:41

@adwa: nem akarom visszakézből lesöpörni, mert azok ott nagyon okos népek, én meg nem vagyok csalhatatlan ugyebár. Ennek ellenére én 150 mm-es lövegről nem tudok. Ha ők igen, akkor biztos megírják neked, honnan szedték ezt és szerintük mikor/hol volt használatban. Nekem elírásnak tűnik (105 mm helyett 150). Már csak azért is, mert az ekkora ágyúk nem igazán voltak praktikusak Afrikában, mert mihelyt meg kellett mozdítani őket, máris baj volt. Azonkívül nem volt olyan erődítés, amihez ilyen ágyúk rombolóerejére lett volna szükség.

Jahogy egymillió (egy nullával kevesebbet olvastam). Ez ilyen "mi mindent számoljak még hozzá" típusú probléma. Én félmilliót mondanék inkább, de mivel nem nagyságrendileg tér el egymástól a két szám, ám legyen. Szódával elmegy.

adwa 2010.07.30. 21:37:22

@sierrahun:A kameruni,togoi és a NDNyA-i harcokról is fogsz közölni cikkeket vagy csak NKA-ról?Csak az afrikai német gyarmatokon zajló események érdekelnek,vagy esetleg a kínai és óceániai térség is,közölsz róluk valamit,ha van mit?Válaszaidat előre is köszönöm.Üdv Ui.A következő írás mikorra várható?Már várom.

Viharkabát 2010.08.05. 18:08:22

Jópofa írások ezek. Köszi!

Nge Swazili Mbeko 2010.08.12. 18:24:02

Csak gratulálni tudok ezekhez az esszékhez. Egy kicsiny javítás: a "colour sergeant" az nem színesbőrű őrmester, hanem ún. "zászlókísérő őrmester" (nálunk korábban is ismeretlen, illetve a modern angolszász haderőkben már feledésbe merült rendfokozat, gyakorlatilag főtörzsőrmesternek lehet megfeleltetni). Történelmileg a colour sergeant-ek adták a (gyalog-) ezred zászlókíséretét, ők voltak az ezred krémje, és egyben végső tartaléka.

sierrahun 2010.08.18. 17:42:02

@1szerű mozdonyfütty: igazad van, valamivel rondán összekevertem. Köszi.

sierrahun 2010.08.18. 17:43:44

@adwa: A távoli jövőben igen.
Afrikán kívüliekről nem, mit sem tudok róluk.
Hát, most már ideje lenne, de még nem készültem el. Folyamatban. :)