A címben kicsit komplikáltan fogalmaztam meg, miről akar a poszt szólni, de mire a végére érek, talán derengeni fog. Ha nektek, kedves olvasók nem is, hát legalább nekem. Nincs jobb módja egy téma megértésének ugyanis, mintha megpróbáljuk érthetően elmagyarázni egy laikusnak. Némileg konkrétabban ez az írás arra óhajt kísérletet tenni, hogy kicsit megvilágítsa, mivel volt elfoglalva 1915-ben Német Kelet-Afrika hátországa, hogy a háborús célokat, igényeket támogatni tudja. Vajon hogyan próbált túlélni az anyaország nélkül, mikor gazdasága, egész létezése Németországhoz volt kötve? Milyen módon próbált segíteni magán szorultságában, milyen megoldásokat alkalmazott hiánycikkei pótlására? Ehhez természetesen vissza kell menni az időben, hogy megérthessük, hogyan épült fel a gyarmat gazdasága.

Szizálfeldolgozó gép az egyik gyárban

 

 Vissza a múltba

Német Kelet-Afrika (NKA) eredetileg ugródeszkának volt szánva az afrikai kontinens belseje felé. Amikor Carl Peters és a Német Kelet-Afrika Társaság (Deutsch-Ostafrikanische Gesellschaft, DOAG) betette ide a lábát, abban a reményben tette, hogy utat nyitott a kontinens közepe tája felé sejtett, mesés kincseket rejtő vidék felé. Nagyjából El Dorado legendás kereséséhez lehet hasonlítani a reményeket, azzal a meglepő különbséggel, hogy az afrikai El Dorado kis túlzással tényleg létezett, gondoljunk csak arra, hogy Kongóban milyen nyersanyagokat rejt a föld mélye. 1885. május 2-án azonban (a berlini Kongó-konferencia átfogó területi rendezése értelmében) II. Lipót belga király kikiáltotta a személyes igazgatása alatt álló Kongó Szabadállamot, és ezzel a mesés kincsek felé vezető út lezárult, El Dorado-t elhappolták.

A DOAG a német Kelet-Indiai Társaság szeretett volna lenni, de hiányzott hozzá az alap. NKA-ban nem volt semmi olyan áru, amit nagy haszonnal lehetett volna Európába szállítani, így hát nem volt minek a kereskedelmére rátelepedni sem. A nemlétező kereskedelmet megpróbálták sk. megnöveszteni, de az egész erőlködés végére pontot tett az 1888-as abushiri felkelés kitörése. A DOAG képtelen lévén ezt kezelni, előnytelen szerződéseket kellett kössön az állammal, majd fokozatosan annak gyámkodása alá került, és a századforduló után teljesen eljelentéktelenedett NKA-ban, mint tényező. Ezzel pedig párhuzamosan az állam szerepe nőttön-nőtt. Ugyanez történt Kongó Szabadállammal is: amikor a magánbefektetők már képtelenek voltak az infrastrukturális problémákon felülkerekedni, akkor 1908-ban a belga állam kénytelen volt annektálni a gyarmatot.

Azonban hogy mi a manót kezdjen NKA-val, azt a német állam sem tudta igazán. Afrika egyes részein a gyarmatosítás korában még nem ismerték/nem használták a kereket - kőkorszaki technológiai adottságok mellett kellett volna sikeres gazdálkodásba fogni.  Az első pillanattól fogva világos volt, hogy ez nagymérvű beruházás nélkül lehetetlen. A XIX. századi állami büdzsé még nem úgy nézett ki, mint ma, amikor a jövedelemelvonás csillagászati méreteket ölt. Az adófizetők pénzét akkoriban nagyon meg kellett nézni, mire költik, mert kevés volt belőle. Kelet-Afrikára meglehetősen vonakodva költöttek, s ezzel nem voltak egyedül a világban. A Brit Birodalom például azért nem forszírozta Kongó megszerzését Lipót előtt, s azért támogatta végül, hogy a nagyhatalomnak éppenséggel nem nevezhető Belgium ekkora területet szerezzen, mert nem óhajtott még egy költséges gyarmatot fenntartani az eddigiek mellett és ez még mindig jobb volt, mintha egy konkurens nagyhatalom szerezte volna meg. 

 

Az afrikai pamut mamut


Bismarck 1885-ben parlamenti beszédet tartott a gyapottermesztés felfuttatása ügyében, de ez még vagy tizenöt éven át foganat nélküli prédikáció maradt abban az értelemben, hogy a német termelés nem emelkedett jelentősen. Azokban az években a gyapot iránti kereslet egyre nőtt, mivel átalakult a szerepe. Korábban csak tehetősebbnek számító rétegek öltözködtek pamutruházatba, de cirka 1849 után az életszínvonal emelkedésével ez egyre többek számára lett elérhető, luxuscikkből tömegtermékké vált. Az Európába behozott gyapot mennyisége meredeken nőni kezdett, és nyersanyagéhség lett jellemző, az említett időpontban már az a cikk volt, ami első helyen szerepelt az importban. Különösen kiéleződött a helyzet az észak-amerikai polgárháború kitörése után, mivel a gyapottermesztő Dél előbb hatásos tengeri blokád alá került, aztán meg északi fennhatóság alá, ami egyet jelentett azzal, hogy a gyapotot ezentúl nem elsősorban az öreg kontinens feldolgozóiparának adja el, hanem az északi gyárakba szállítja.

A brit gyapottermesztés súlypontja emiatt Egyiptomba és Szudánba került, de mivel az igény tovább nőtt, ezért a századforduló körül már a téma, mint Baumwollfrage, vagy Baumwollnot (gyapotkérdés, gyapothiány) vert gyökeret a német politikában.  Bismarck az említett beszédében felvázolta, hogy Németország külhoni gyarmatain milyen jó lenne gyapotot termeszteni, mert imigyen nem más államok büdzséjébe vándorolna a megvásárolt gyapot ellenértéke, hanem az országon belül maradna - és a dolgok ennyiben is maradtak jó ideig. 1900-ban kezdődött el Togóban a gyapottermesztés, mikor a Gyarmatgazdasági Bizottság (Kolonial-Wirtschaftliche Komitee) külön pénzalapot határolt el erre a feladatra. 1907 körül a Togóval ellentétben fehér telepesekkel is rendelkező NKA vált az elsőszámú német gyapottermelő gyarmattá.

Az érett gyapot kibomlott termése

 

Német Kelet-Afrikában eredetileg nem nőtt gyapot, úgy kellett odatelepíteni, és mikor az farmgazdaságok képében megtörtént, egy csomó minden másra is szükség lett, például vasútvonalra és kikötőre és minden egyéb ehhez kapcsolódó beruházásokra, illetve az ezeket létrehozó emberi szakértelemre. Az ilyen típusú infrastrukturális projektek miatt NKA folyamatosan anyagi támogatást igényelt, és soha profitot nem tudott termelni Németország számára. Végső soron az egész német gyapotmizéria  tévedésnek bizonyult. Olyasmit akartak erőnek erejével merkantilista gazdaságpolitikát követve termelni, amit ha rábíznak a szabadpiacra, sokkal jobban járnak. Mások, máshol már meghonosították a gyapottermesztést, ennek voluntarista adaptációja csak a forrásokat szívta el.

A gumival némileg hasonló a történet, mint a gyapottal. Az európai gumiigényt Afrikában főleg Kongó Szabadállam (később Belga-Kongó) igyekezett kielégíteni. 1885-ben feltalálták a vulkanizációt, s ezután a fejlett világ gumiigénye rohamosan nőtt.  A németek a kaucsukbizniszbe is igyekeztek beszállni, így a századforduló táján gumiültetvényeket is telepítettek, 80.000 hektáron. A kaucsuk jövedelmezősége nagyobbnak bizonyult a gyapoténál, de 1913-ban gumipiaci krach következett be. A különböző tevékenységi körök felügyelői és megbízottai egyébként is egymás után mondtak le, mikor kiderült, hogy nem lehet jövedelmezőre fordítani a kelet-afrikai gazdálkodást.

A kávéültetvények létesítése megint csak nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, noha 200.000 kávébabot termő fát ültettek. De a világpiacon volt elég kávé, az értékesítés problémás volt. További 40.000 hektáron szizál nőtt.

A következő táblázat a gyarmat exportját szemlélteti (az adatok millió Márkában, kerekítve):

árukSzizálÜltetvényi kaucsukBőr és szőrmeGyapotKopra**MogyoróMéhviaszKávéArany

Vad

kaucsuk

Elefánt

csont

191310,76,25,52,42,31,91,40,90,70,40,2
19127,47,24,12,11,61,30,81,90,51,10,4

Ezen kívül faanyagok, csillámpala, magvak (mint pl. szezámmag), kopál***, köles, rizs, cukor, kukorica számított jelentősebb exportárunak. Látható, hogy az exporton belül a feldolgozott áru nagyon kevés, az ipari termék pedig nulla.

Ez a táblázat az utolsó két békeéve importja (adatok ismét millió Márkában, kerekítve):

árukPamutruhák és -anyagokNyersvas, sínekRizsEgyéb vasáruk ****

Ezüst

érmék

Mezőgazd. és ip. gépekTeherszáll. és egyéb járművekCement

Dohány

áruk

191315,25,23,72,72,42,11,51,10,9
191215,05,43,33,30,31,42,51,00,9

**** Ezek az egyéb vasáruk gondolom feldolgozott vasáruk

Az 1913-as export összértéke 1.777.500 font sterlingre rúgott (ebből 1 millió Németországba irányult), az importé 2.667.500-ra.

Fiatal szizálültetvény

 

Ipar nélkül a nemzet

Nyilvánvaló, hogy lényeges mértékű kereskedelmi hajózást blokádtörő mutatványok kényszere mellett nem lehet folytatni, ezért a háború kitörésével Német Kelet-Afrika gazdasága gyakorlatilag el lett vágva a külvilágtól. A korábban domináns áruimportnak befellegzett. Import hiányában a gyarmat néhány igen komoly, pár megoldhatatlan és számos, szükségintézkedésekkel leküzdhető problémával nézett szembe. Melyek voltak ezek?

Jelentős mennyiségű exportra termelt anyag maradt felhalmozva, melyet  nem lehetett elszállítani. Ennek jelentős része gyapot és gumi volt. Szakkönyvek olvasgatását követően azok útmutatása alapján mérnökök gyapotfeldolgozó üzemeket építettek, benne rokkákkal és szövőszékekkel. Az előállított pamutból ruhákat kezdtek szőni, civil és katonai használatra egyaránt (egyenruhát a Schutztruppe számára).  A háború előtt a  gyarmat behozatalának kb. negyedét-ötödét a pamutruhák és egyéb feldolgozott pamutanyagok tették ki, 760.000 font sterling értékben. Ezt most megpróbálták  hazai gyártással kiváltani. A ruhaanyagok színezésére a ndaa-fák gyökeréből nyert kivonatot használták, mely sárgásbarna festékanyagot tartalmaz. Ez a szín kitűnően bevált az egyenruhák terepszínűvé tételében, jobban rejtett, mint a britek keki színe. Az újonnan létrehozott textilipar sok nőnek adott munkát a szövés és a varrás területén.

Az ültetvényekről érkező nyersgumit idáig nem volt miért helyben feldolgozni, hiszen nem volt helyi gumiszükséglet. A blokád fennállásának ideje alatt azonban a gépkocsik és biciklik gumija elhasználódott a rémes útviszonyok közepette (az utak kiépítésére odáig senki nem gondolt, mivel motorizáció hiányában nem volt mihez utat építeni - a bennszülött hordárok talpkímélése céljából csak nem fogtak* makadámot felhúzni...). Sufnituning technológiával a németeknek sikerült megoldani a gumi kénnel való helybeli vulkanizálását. Ez lehetővé tette, hogy a defektes és szétszakadt gumijú járművek továbbra is használhatóak maradjanak.

 

A Schutztruppe egyik gépkocsija elhalad egy előretolt helyőrség mellett.

 
A gépkocsik, teherautók, repülőgépek (igen, ez is volt a gyarmaton) és ipari gépek használatának útjában egy másik probléma is tornyosult: az 1915 közepére kiteljesedő üzemanyaghiány. Kőolajlelőhely hiányában ezt elég reménytelennek tűnt leküzdeni. A Morogoro-környéki kókuszültetvényeken azonban régóta sajtoltak már növényi olajat ilyen-olyan célokra. A háború kitörése után ezzel kezdtek kísérletezni, és a Schönheit fivéreknek sikerült egy Trebol vagy Treböl nevű vegyületet előállítani, amely használható volt üzemanyagként. Német Kelet-Afrika ezzel valószínűleg világelsőként állt át a biodízelre... :) Morogoro környékét és vele Schönheiték farmját azonban 1916-ban elfoglalták a britek, így tömegtermelésre nem került sor. Mondjuk tömeges robbanómotorhasználatról sem beszélhetünk éppenséggel, a személygépkocsik számát egy kézen meg lehetett számolni. Tulajdonképpen azért kerültek NKA-ba, mert 1914 szeptemberére egy óriási mezőgazdasági és kereskedelmi kiállítást terveztek Dar es-Salaamban tartani annak alkalmából, hogy a Mittellandbahn elkészült, s amelyhez megfelelő reprezentáció dukált. A kiállításhoz anyagot, gépeket, élelmiszereket szállító hajók röviddel a háború kitörése előtt futottak be (nevezetesen a TABORA, a KÖNIG, a FELDMARSCHALL és a MARKGRAF hajókról van szó). A megnövekedett volumenű és státuszú hajóforgalom fogadására Tangában, Bagamoyóban és Lindiben modernizálták a rakpartot, elektromos meghajtású darukat telepítettek, vasútvágánnyal és raktárházakkal.
 

A von Lettow-Vorbeck által használt stábgépkocsi

 A Mittellandbahn vonalán, az ország középső részén feküdt Tabora, az új igazgatási központ. Dar es-Salaam a tengerparton ki volt téve a brit flotta pusztításának, nyílt város lett, ezért költözött át a kormányzói hivatal és más intézmények is Taborába. A közlekedés, szállítás észak-déli irányban korábban a partmenti hajózás segítségével történt. 1912-ben Dar es Salaam és Tanga 356 teherhajót és személyszállító gőzöst fogadott, valamint több, mint 1000 egyéb hajót, mely a partmenti kereskedelmi forgalmat bonyolította. Ennek a britek tengeri uralma miatt búcsút lehetett mondani. Von Lettow-Vorbeck a kommunikáció és hadtáp felügyeletére Wahle ny. vezérőrnagyot nevezte ki, aki a háború kitörésének hírére reaktiválta magát és az jelentkezett  szolgálatra.  Hajlott korára való tekintettel az alezredesnek voltak kétségei vele kapcsolatban, de Wahle kiváló szervezőnek bizonyult, és még a terepen is megállta a helyét. A Mittellandbahn vonala mellett fekvő Morogorótól az északi vonal melletti Korogwéig tíz napba telt az út, márpedig a két vasútvonal közötti összeköttetés megteremtése elsődleges fontosságú volt. Wahle szervezésében ezért ezt az utat először kiépítették, majd később  keskeny nyomtávú kisvasútvonalat létesítettek a két város között. Ez az igen kemény munkával, az ültetvényekről összegyűjtött alapanyagokból megépített vonal később nagyon hasznossá vált a csapatok és a felszerelés mozgatásában is.

 

Von Lettow-Vorbeck rajza a keskeny nyomtávú vasútvonalról

 A  marháknak bőrüket és szarvukat is felhasználták. A háborút megelőzően a keresztény missziós állomások elkezdtek csizmákat készíteni saját használatra, így ennek technológiája már készen volt, csak a gyártást kellett felfuttatni. Marha- és bivalybőrket a partmenti mangroveerdőkből szerzett kéregcsersavval cserzették. Tangában csizmagyártó manufaktúra indult. Az elhasználódott jutazsákok helyett kéreganyagból és fűből rögtönzött zsákokat készítettek.

 

Tangában és Darban villanyvilágítás volt, de a gyarmat többi részén csak petróleumlámpák és gyertyák szolgáltattak világosságot éjszakánként. Errefelé az éjszaka közel 12 órán át tart az év minden szakában, ergo sokat van sötét. Mármost a szappant, petróleumot és gyertyákat a háború előtt importálták, tehát kifogytak belőlük. Amaniban méhviasz és faggyú elegyítésével gyertyákat kezdtek gyártani, és ez hamarosan szerte az országban elterjedt foglalatossággá vált. A bennszülöttek és kiváltképp a nők fabrikálták onnantól a gyertyákat, ahogy a technológiát megmutatták nekik.  A méhviasz miatt az illata is kiváló volt az ilyen gyertyáknak, hasonló a mai illatgyertyákhoz. A világításhoz használt petróleumot megintcsak pálmaolajjal helyettesítették.

 

A borotválkozáshoz szappan volt szükséges. Szappanhoz úgy jutottak, hogy a kiállításra érkezett egy szappangyártó gépezet is, melyet az állam lefoglalt, Taborába vitt, és egy szappanfőzdét rendezett be. A szappanra meglepően nagy igény volt mind a fekete és a muszlim lakosság részéről is - mindannyian nagyon szerettek tisztálkodni. Faggyú azonban nem volt elég, ezért alapanyagnak a helyben rendelkezésre álló kókuszolaj és a szintén helyileg kitermelt szóda szolgált. Mivel azonban a Nátron-tó környékén harcok dúltak, ezért a szódautánpótlás elapadt. Onnantól fogva faszénnel és egyéb hozzávalókkal igyekeztek azt pótolni. Összességében 10.000 szappant gyártottak, míg Taborát a belgák el nem foglalták.

 

A feldolgozott szizál szállítás közben

 

 

Az italok gyártásának volt egy nagy, de előreláthatatlan akadálya, a palackozás. A csatos, lezárható palackok csakhamar kifogytak, elhasználódtak, ezért dugókat kellett fabrikálni. Először a NKA-ban ragadt hajók mentőövének parafáját használták fel e célból, majd puhafát farigcsáltak megfelelő alakúra, még később pedig kukoricacsutkára fanyalodtak. A végső megoldást a nyersgumiból készült dugók jelentettek, míg a gumi az ültetvényekről elérhető volt.
 

Az első aranyleleteket 1894-ben találták a Viktória-tó környékén.  1907-ben Sekenkében is aranyat találtak, így 1909-ben megépült az első aranybánya (a Kironda Goldminen Gesellschaft tulajdonában). A minden tonnányi megmozgatott anyagból kitermelt 20 gramm arany (később ez 40 gramm/tonna lett) éves értéke félmillió és egymillió Márka között ingadozott. A háború alatt az arany pénzérmék öntésére lett felhasználva, mivel a pénzgazdálkodás az anyaországtól elvágva nagy kínokat okozott a közigazgatásnak. A lakosság a kibocsátott szükségbankjegyeket papírfecniként kezelte és mélységes bizalmatlansággal viseltetett irányukban, a nemesfémtartalmú érméket viszont mindenki vonakodott kiadni, így az amúgy is sebeket kapott kereskedelem még jobban bedugult. 

 

Az arany 15 rúpiás

A nemesfémérmék visszatartásán a spekulációellenes törvény életbe léptetése sem tudott érdemben változtatni. 1915 decemberében meg kellett kezdeni az érmeöntést, különben a közigazgatás fizetésképtelenné vált volna. A Sekenke-bánya teljes aranytartalékát azonnal Taborába rendelték és egy 200 fős szafari 10 nap alatt le is szállította az egymillió Márka értékű aranyrudat. Ebből egy kaucsukprés, egy gőzmeghajtású sajtoló, egy német vésnök és egy indiai aranyötvös közreműködésével állították elő az elefántos 15 Rúpiásokat (értékük 20 Márka volt). Váltópénzeket hol alumíniumból, hol rézből, hol pedig hulladékfémből állították elő (kilőtt tölténypatronok, bontott fém a szaporodó hajóroncsokról). 1916 szeptemberében Tabora elestével az érmekibocsátás megszűnt, de papírpénzt még sikerült forgalomba hozni, egyre nagyobb nehézségek árán. Végül, 1917 nyarán egy farmon talált gyermeknyomdával kezdtek szükségbankjegyeket nyomtatni mindenféle kezük ügyébe kerülő rissz-rossz papírra.

 

Fő az egészség

  

Az Usambara-régióban levő Amaniban cirka 1896 óta folytak orvostani kísérletek a feketevíz lázzal, az álomkórral és más megbetegedésekkel kapcsolatban. Az Amani Biológiai Intézetben a háború kitörésének idején is magas szakmai színvonalú orvostudományi kar dolgozott. Mikor a felhalmozott kininkészletek kezdtek kimerülni (azelőtt Jáváról importálták), és világossá vált, hogy zsákmányolni sincs esély belőle, az Amani Intézetben Dr. Marx vezetésével, illetve Mpapuában Dr. Schultz keze alatt kiningyártásba kezdtek. A kinyert kininszulfátot egy magánkézben levő, elöregedett, primitív gépen sajtolták félgrammos tablettákká. Mivel a gyártáshoz szükséges további anyagok hiányoztak, ezért cukorral és keményítővel vegyítették a kininszulfátot, hogy  pirulaformába lehessen préselni a gép által biztosított meglehetősen gyenge nyomóerővel is.

 

A NKA-ban előállított kinin hatásában felülmúlta az európai gyártású kinint és kb. fél tonnát, 1 millió darabot használt fel belőle a Schutztruppe a háború folyamán. 1916 márciusában Amani elvesztésével a kinintermelés nagyja leállt. Ettől fogva a csapatok kinintartalmú kínafakéreg-kivonatot kellett fogyasszanak, amivel az volt a baj, hogy borzalmas íze volt. Ha csak lehetett, igyekeztek kávéval leöblíteni a kellő szarkazmussal Lettow-pálinkának (Lettow-Schnaps) nevezett lötty ízét. A német csapatok a vonulásuk során kiadós kéregkészleteket cipeltek magukkal.

A kórház épülete Dar es-Salaamban



A gyógyításban hasznát vették a helyi gyógynövényeknek a hasmenéses megbetegedések tünetének kezelésében. Ugyan már, hasmenés, legyintünk, azonban a poriban a hasmenéstől legyengült katona képtelen gerillaharcászathoz szükséges erőkifejtést végezni, nem tud menetelni, nincs teherbírása, képtelen harcolni. Kenőcsök előállításához víziló-, vagy elefántzsírt használtak alapnak, és viaszt, valamint mogyoróolajat kevertek bele. Fertőtlenítéshez orvosi szeszt magas alkoholfokú borpárlattal helyettesítettek, melyet az országszerte épített pálinkafőzdékből szereztek be. Ezek általában erjesztett pálmabor alapanyagból dolgoztak, mely a pálma virághüvelyének, vagy megfúrt törzsének folyadéka. A tengerparttól távolabbi részeken e célra inkább kukoricát, élesztőt és kemnyítőt használtak, vagy erjesztett maniókát, batátát. Pamutanyagot kifőzéssel sterilizálva a kötszerhiányon is lehetett segíteni, illetve sebészi beavatkozásokhoz szükséges vattát is lehetett készítettek belőle.

A szanitécek számára Dar egyik kovácsműhelyében pléhkoffereket készítettek, melynek aljába 40 vékonynyakú és vastagnyakú, 100 gramm töltősúlyú üvegcsét tudtak elhelyezni. Ilyenben hordták a legfontosabb gyógyszereket és tablettákat, megóvva az elázástól és általában a természeti viszontagságoktól. Ezenkívül a koffer még két kivehető rekesszel rendelkezett, ahová kötszert, műszereket, eszközöket lehetett rakni. Az egész mozgó gyógyszertár súlya nem haladhatta meg a 30 kilogrammot, mert ennyi volt a bennszülött hordárok teherbírási sztenderdje.

 

 Kenyeret a népnek

 
A gyarmat lakossága 7,5-8 millió afrikai bennszülött és hétezer fehér volt 1914-ben. A bennszülöttek mindig is afrikai koszton éltek, de az europai származásúak élelmezése normális esetben döntő részben importból történt. A mezőgazdasági kiállításra érkező ellátóhajók szerencsére jó sok élelmiszert hoztak magukkal, mert a vendéglátósok jócskán megnövekedett forgalomra számítottak meglehetősen hosszú időn át. Kezdetben NKA-ban is meg voltak győződve az emberek, hogy a háború megnyeréséig mindössze hetek vannak hátra, így a legkevésbé sem takarékoskodtak készleteikkel; örvendtek a hajókon hozott makaróninak meg a vörösbornak. De körülbelül három hónappal a kezdetek után gyanússá vált, hogy ez a háború nem lesz őszig befejezve, így fel kell készülni a szükséggazdálkodásra.


Elsőként a liszt fogyott el. A Neu-Langenburg és Aruscha környéki búzartermő vidékek körzeti megbízottak útján utasítást kaptak, hogy a vetésterületet növeljék meg, a terményt pedig szolgáltassák be a Mittellandbahn (a Dar es-Salaam-Udzsidzsi/Kigoma vasút) vonalához szállítva. A liszt sötétebb és tapadósabb volt az európainál. A legjobb malmok Kilossában voltak, de más helyen is őröltek rajta kívül. A technológiai hiányosságok miatt a liszt gyakran csomós, durva állagú lett. A bennszülöttek mtamának nevezett köleséből készült lisztet összekeverték a fehérek számára termelt búzaliszttel, hogy több kenyeret süthessenek. Amikor kenyér már végképp nem volt, rizspépet, kukoricát és kölest, maniókát (mohogo) fogyasztottak helyette, ezt mind meg tudta termelni a bennszülött népesség. Rizsből elégséges mennyiség termett szerte az országban, kiváltképpen Kigoma, Muansa (Mwanza) térségében és általában bárhol, ahol elegendő víz állt rendelkezésre. Még a burgonya is megtermett bizonyos helyken, pl. az Uluguru-hegységben és a Kilimandzsáró környékén (bár Ada Schnee, a kormányzó felesége megjegyzése szerint rendes krumplinak kissé nyomik voltak). Leginkább az édesburgonyával és a maniókával lehetett helyettesíteni, ha valakinek nem tetszettek, vagy a bőven termő babbal.

 

Gyümölcs tekintetében korábban dél-afrikai és zanzibári importra támaszkodott a fehér népesség. Zanzibárból őszibarack érkezett, Dél-Afrikából meg minden egyéb. Ennek most befellegzett, maradtak a trópusi gyümölcsök, narancs, ananász, guava (plusz bogyók és egyéb termések). Lekvárt szinte mindenből lehetett főzni, tájanként eltérő szokás szerint. A szudáni hibiszkusz egy mályvafajta, melynek sziruppá főzött termése rozella, rozellazselé néven ismert, levele pedig vadspenót módjára ehető. A taborai katolikus apácák rendházában mangópudingot főztek, melyhez mézet használtak fel a hiánycikknek számító cukor helyett.

 

Cukor csak korlátozott mennyiségben került a piacra, mert a cukorrépa megtermett ugyan a Pangani és a Rufidzsi folyók mentén, de már a cukor kinyerésére semmilyen géppel nem rendelkeztek a gyarmaton. Kézi erővel működtetett présekkel pépesítették a répát, majd egyre sűrűbbre főzték. A jobbminőségű, világosbarna, kristálycukor jellegű végterméket általában a hadsereg kapta, míg a civileknek be kellett érniük a sötétbarna, rosszabb minőségű és masszaállagú cukorral. A legtöbb helyen egyik sem volt kapható, ilyenkor a bőséges méztermés maradt édesítőszernek. Ez a méz szintén sötétebb az európainál, de nagyon is ízletes (kivéve a gumiültetvényeken, ahol keserű lett). Lévén a bennszülöttek igencsak édesszájú népség, fehérek számára vonakodtak mézet eladni. A hófehér kristálycukor akkoriban nyalánkságszámba ment és az afrikai, valamint arab nők elől föltétlen elzárva kellett tartani, különben befalták.

 

Munkában a szizálfeldolgozó ipar: Rwazában matracokat és szőnyegeket gyártottak belőle

 

 

Az éretlenül leszedett mangót tonnaszámra szárították tartósítás céljából. A szárított mangót jórészt a gyümölcshiányos helyeken, tehát sztyeppés vidéken harcoló csapatoknak szállították ki. NKA-ban gyakorisága miatt az almával lehetett összevetni és szárítottan némileg az almacsipszre hasonlított az íze. Nagyjából hasonló volt a helyzet a banánnal. A szárított banánt, mely füge nagyságúra töpörödött össze (s ezért banánfügének hívták) szintén állandóan a csapatoknak szállították. A banánfügénél elsősorban a táplálósága nyomott sokat a latban. A kies pusztaságban hosszú útra induló járőregységek gyakran semmi egyebet nem tudtak magukkal vinni banánfügén és pörkölt mogyorón kívül - de ezzel a menázsival elboldogultak a fizikálisan teljesen igénybe vevő körülmények közt is. A banánból emellett ecetet  erjesztettek és akár lisztté is meg lehetett őrölni, tehát sokoldalúan felhasználható gyümölcs volt.

 

A háború utáni koldusszegénységben nagyot néztek az emberek, mikor a visszatérők beszámoltak róla, hogy Kelet-Afrikában a hátországban saját csokoládét tudtak készíteni. Az északi kakaóültetvények babját pörkölőkbe szállították, megdarálták és zsiradékot adtak hozzá. A mogyoróscsoki szintén ment a fronton harcolóknak és ezzel minden addiginál nagyobb "sikert arattak" körükben, mert attól kezdve nem győzték kielégíteni a katonák csokoládévágyát. Mivel a termék fáradságos kézimunka által jött létre, nem pedig nagyüzemileg, ezért a csokiéhséget esélytelen volt megszüntetni, hiába jöttek a frontról egymás után a levelek, melyben a katonák csokoládéra áhítoztak.

 

Alkoholt többféleképpen készítettek. A kezdeti időkben a kiállításra érkezett komlóhegyekből főzött sört és egyéb alkoholféleségeket élték fel, ami a gyarmati mindennapokhoz képest üdítő változatosságot jelentett. Miután elfogyott, maradt a bennszülöttek pombéja (a pombe jelentése szuahéliül sör). Ezt erjesztett mtamából (kölesből) készítették és rendkívül elterjedt volt, sok fehér is szívesen fogyasztotta.  Emellett kukoricából is készült egyfajta sör; az íze nem keltett osztatlan örömet, de hidegen fogyasztva "szódával elment". A másik megoldás a pálinkák főzése volt. A háború kitörésével a hamisítatlan whisky nagyon megdrágult, afrikai mértékkel egész vagyont ért egy bontatlan üveg. Amaniban  ezért ilyen irányú kutatásokat is végeztek és végső soron egy kukoricából égetett párlattal álltak elő whiskypótlék gyanánt. Ezzel lendületet vett az égetett szesz biznisz; az Amaniban kikísérletezett módszert felhasználva sokfelé pálinkafőzdék épültek. Ezekben a legkülönbözőbb féle alapanyagból próbáltak meg égetett szeszt gyártani, változó minőségű eredménnyel. Összesen 10.000 palacknyi égetett szeszt főztek a háború alatt NKA-ban.

 

Hagyományos legeltető marhatartás

 

 

Húsügyben a búrok módszere szerint jártak el. A búrok által bulltongnak nevezett szárított marhahúst nyers és megfőzött húsból egyaránt el lehetett készíteni. Szárított húst természetesen remekül lehetett a harctérre szállítani, más nem is kapott belőle. Nem lehetett sajnálni tőlük, mert főleg a száraz évszakban általában csak bulltong és rizs volt a menü, ami piszokul egyhangú. Ez a marhahúsdiéta jobban megmagyarázza a már több posztban is említett gulyarablásokat. A Schutztruppe háromnegyede a Kilimandzsáró környékén állomásozott és ellátásukhoz robusztus mennyiségű húsra volt szükség. De miért vágják le a német farmok marháit, mikor ezt megtehetik a brit farmokkal is, ugyebár. Wilhelmstal környékén vágóhíd és füstölő épült, amely kolbásszal és füstölt hússal igyekezett ellátni a népességet.

 

Vajat az északi farmokon kívüli térségbe Indiából és Európából importáltak. A háború kitörése után a kiállításra érkező vaj gyorsan elfogyott, a sajt dettó. A Kilimandzsáró vidékének farmjai nagyban megnövelték tejhozamukat, hogy fedezhessék a kieső importélelmiszer mennyiségét. Ennek ellenére a farmokról szinte soha nem érkezett ahhoz elegendő tej, vagy tejtermék, hogy az ország középső részén kapni lehessen belőle (legfeljebb a kórházakban), mert elfogyott helyben. A bennszülött marhatartóktól szerezhető vaj gyakran koszos volt, a házilagos vajköpülés pedig mint általában minden más munkafolyamat: fáradságos.

 

Sóban szerencsére nem volt hiány. Szerencsére, mert a bennszülött népesség, melynek a reájuk rakott terhek mellett akármikor lázadásával lehetett számolni, erősen sófüggő; népélelmezési szernek számított a só körükben. A Gottorp sóbánya korábban ellátta sóval Kongót is, úgyhogy amíg termelés folyt benne, nem volt gond. A sótermelés éves volumene 15 és 37 tonna között alakult. A gerillaháború időszakában erről szintén le kellett mondani (gondoljunk bele, mekkora élvezet lehet sótlan elefánthúst enni, csak mondjuk egy hónapig, nem tovább...). Partvidéki területeken meg lehetett próbálni a tengervíz elforralásával sót kinyerni, de a szárazföld belsejében a só elérhetetlennek bizonyult, hiába próbáltak különböző füveket hamvasztani (az eredmény túl sok üszök lett és elégtelen mennyiségű só).

 

Német farm Mitweroban

 

Mivel az élelmiszerellátás minden törekvés ellenére neuralgikus pont maradt, ezért a gyarmaton ragadt orvoscsoport egy része élelmezéstani kutatásokba kezdett. Azt próbálták megállapítani, hogy az afrikai éghajlat alatt termő/termelhető növények közül melyeknek legmagasabb a tápértéke. Végső soron a falusiak által termelt gabonaféleségek mellett a manióka, a jamgyökér, a helyi édesburgonya, borsó és babféleségek mellett tették le a voksukat. Emellett kiegészítőnek vadspenótot, gombákat, pirospaprikát is lehetett szerezni vidékről.

 

 

A munkaerő

 

A gyarmat munkerőszükségletét három tényező befolyásolta:

 

  • A fehér farmok szinte teljes férfilakossága 1915 végére a Schutztruppe soraiban harcolt, ezért a szakképzett mezőgazdasági munkások száma csökkent. A fekete lakosság egy része aszkarinak állt, ez azonban csak kb. 10-12 ezer főt érintett.
  • Egy nagyságrenddel többen dolgozak viszont hordárként. Egyrészt a többszörösére növekedő hadsereg többszörös mennyiségű ellátmányt igényelt, melyet szinte teljes egészében hordárok útján oldott meg a közigazgatás. Másrészt a civil kereskedelem is hordárerőre támaszkodott (a vasúti szállítás kivételével).
  • Emellett NKA-n belül kellett megtermelni az import elmaradása miatt kieső árumennyiséget.

 

Ez a három tényező együtt azt eredményezte, hogy a gyarmat munkaszükséglete az égbe szökött a korábbiakhoz képest. Mind a hadsereg kötelékében, mind a hátországban jellemző lett a hajnaltól estig való robotolás. A farmokon európai származású asszonyok helyettesítették a férfiakat, de előfordult, hogy kisebb farmokat a munkáskéz hiánya miatt be kellett zárni. A termelő munkát rendszerint nem végző fekete asszonyokat tömegével kellett befogni dolgozni, hogy ezt a problémát kezelni lehessen. Például fatálakban fadöngölőkkel mindenféle magvakat őröltek, ha a malmokból túl durva állagú lisztet kaptak, akkor újraőrölték, és gyeryát öntöttek.

 

Szállítóoszlop munka közben. A hordárok javarészt a fejük tetején vitték a 30 kilónyi súlyt.

További problémát jelentett egy politikailag inkorrekt tény is. A bennszülöttek  tosztak dolgozni úgy általában. 1910 körül kereken 50 német kereskedelmi társaság ténykedett NKA-ban és mindegyikük munkerőhiánnyal küszködött, folyamatosan. Úgy, hogy az országban gyakorlatilag nem létezett kenyérkereső foglalkoztatottság (mindössze 170.000 főt foglalkoztattak, 15.000-ret a vasútépítéseken, 3000-ret a bányászatban, 5000-ret a közigazgatásban, 6000-ret a karhatalomban, 10.000-ret a német kereskedelmi társaságoknál és a missziósházaknál, 15.000-ret helyi kereskedők foglalkoztattak hordárként, 9000-ren házicselédként, inasként szolgáltak, és végül 10.000 főt alkalmaztak a helyi, arab és az indiai kereskedők nem hordári feladatokra). Az afrikai munkaerő rémesen motiválhatatlannak bizonyult. Hiába helyeztek kilátásba nagynak számító prémiumokat, hiába ígértek magas béreket, a bennszülöttek jellemzően vonakodtak munkába állni. 

 

Fiatal Watussi arcképe német Ruandából, ma tusziként emlegetjük őket

 A legjobban beváló hordárokat javarészt a mezőgazdaságilag értékes területek, farmvidékek régiójából lehetett verbuválni. Ott viszont szükség lett volna rájuk földművesként is, ezért néha olyan szükségmegoldások születtek, mint a Viktória-tó környékéről és a hegyvidékről toborzott hordárok. Mindkét eset teljes bukásnak minősült. A hegyvidékhez szokott bennszülöttek képtelenek voltak elviselni a síkság klímáját és rendkívül rövid időn belül ágynak dőltek/meghaltak az ottani betegségek miatt. Az Urundi (mai Burundi), Bukoba és Ruanda környékéről származó teherhordók pedig kizárólag a banán- és tejkoszthoz voltak szokva, mely a sztyeppés vidékeken beszerezhetetlen volt. A Tabora környékén lakó wanjamwesiknek nem voltak ilyen allűrjeik, így Tabora fontos toborzóközpontnak számított. Ezek a hordárok mellesleg éppúgy gyakran a frontvonal golyózáporában találták magukat, mint a náluk lényegesen jobban kereső és megbecsültebb aszkarik, mivelhogy az utánpótlást minden körülmények között szállítani kellett.



A hadsereg



A gerillaháború későbbi időszakában nagyon fontosnak bizonyult a csapatok közvetlenül a terepről való élelmezésében, hogy már kétéves gyakorlattal bírtak, illetve ennyi ideje kísérleteztek különböző eljárásokkal. Ekkoriban a folyamatosan mozgó hadoszlop kiküldött kisebb egységeket, melyek vadon termő gyümölcsöket  gyűjtöttek és vadásztak. A szárítási eljárással a cipelt teher kisebbé és kezelhetőbbé vált, az élelem pedig tartóssá. A zsír nagyon hiányzott az egészséges táplálkozáshoz a bunduban (vagy szuahéli nyelven poriban). Annál is inkább, mert a terepviszonyok a fizikai erőnlétet a végkimerülésig igénybe vették. Jobb híján szezámmag-olajjal, földimogyoró-olajjal, kókuszolajjal próbálták pótolni, de a legjobb megoldás vízilovak és elefántok levadászása volt. Ezek zsiradéka vált be a leginkább.

 

A KÖNIGSBERG kimentett lőszerének szárítása

1915. április 4-én a Rubens nevű teherhajó egy brit cirkáló tüzétől űzve partra futott a Manza-öbölben. Több ezer tonnányi hadianyagszállítmánya igen hasznos volt a Schutztruppe számára. Óriási munkát igényelt azonban a víz alól való kiemelés és az állaghelyreállítás/állagmegóvás. Az átázott töltényeket kézzel szétszedték, a lőport kiszárították és aztán újra kézzel összerakták, így még a vízkárt szenvedett muníciót is megmentették. Igaz, ez a fajta töltény elég megbízhatatlanul működött, egyáltalán nem volt ritka, hogy besült. Ugyanilyen mentőmunkálatokat végeztek a KÖNIGSBERG elsüllyesztett maradványain is. Poroszos alapossággal leszereltek a roncsról mindent, ami csak használható volt.

 

Von Lettow-Vorbeck a Schutztruppe létszámát folyamatosan növelte, 1915 végére már 3000 fehér és kb. 12.000 aszkari állt fegyverben. 1914-ben először a rendőrségi feladatokat ellátó Polizeitruppen került beolvasztásra, harci értékükről von Lettow-Vorbeck lesújtó véleménnyel volt (de aztán kezelésbe vette őket). A Polizeitruppen mozgósítása akkoriban még nagyon nem tetszett Schnee kormányzónak, az idő később lényegtelenné tette ezt a nézeteltérést, mikor a harc már elkerülhetetlennek tűnt mindkét fél előtt.

 

Tangai utcakép mozgósítás közben

 

A kezdeti elgondolás szerint a javarészt feketéket tömörítő Feldkompanie-k mellett Schützenkompanie-k is alakultak. Utóbbiak a lövészklubok tagságából és az önkéntesekből verbuválódtak, de egymás után fel kellett oszlatni őket a későbbiekben. Ugyanis a toborzás előrehaladtával a FK-k száma olyan magas lett, hogy kifogytak a tisztekből. A SchK-k állományából mindenkit át kellett irányítani tisztnek, akinek volt katonai rangja, így a kizárólag fehérekből álló egységek beolvadtak a FK-k egységeibe.

 

Híradástechnika, avagy mi terem a rádiófán?

   

Nyilván mindenki emlékszik A három testőr Afrikában egyik híres jelenetére, mikor Tuskó Hopkins huzalokat telepít egy oázis pálmafáira, és az aggódó sejk megpróbálja lebeszélni erről, mondván a rádiófán nem terem datolya és árnyékot sem ad. 1914. augusztus 8-án brit hajók tüzet nyitottak Dar es-Salaamban a német rádiótornyra. Az állomást a németek felrobbantották, mert azt hitték, hogy elkerülhetetlenül az ellenség kézre fog jutni. A britek azonban egyelőre nem gondoltak a város elfoglalására, s végül a felek semlegesítési egyezményt kötöttek egymással - átmenetileg. Darban tehát odaveszett a rádió, márpedig a németek nagyon szerették volna tudni, hogyan áll a háború, s ehhez jól jött volna, ha az anyaország adásait fogni tudják. A lefoglalt KÖNIG és FELDMARSCHALL hajókról a rádióállomásokat kiszerelték és a szárazföldre telepítették további használatra. A helyi híradósok kimódolták, hogyan lehetne az antennát megmerevíteni és ezáltal kellő magasságba felküzdeni, így lehetővé vált, hogy egyszerűen kókuszpálmákra telepítsék őket.  Ezáltal Dar újra elérhetővé vált rádió útján. A postaalkalmazottak találmányával nem csak hogy az eredetivel megegyező magasságú antennát tudtak emelni, de túl is szárnyalták, melynek következtében a környező vizek brit hajóinak rádióforgalmát le tudták hallgatni, valamint közvetlenül fogni lehetett a naueni német adásokat is, melyek korábban csak kivételesen kedvező időjárási körülmények között értek el ilyen messzire.

 

 

Nos, nagyjából ennyit a hátország életéről. A téma semmilyen aspektust tekintve nem lett kivégezve, legföljebb fájdalmas sebeket szenvedett, de mivel ilyesmivel könyveket szoktak megtölteni, legyen elég egyelőre. A németek a Viktória-tó környékén, Muansában és Bukobában is rendelkeztek két kisebb rádióállomással, melyek felhívták magukra a brit figyelmet. Mivel erről a térségről még szinte semmit nem írtam, a következő posztban majd szétnézünk, mi volt a helyzet errefelé és talán sor kerül a nagy tavakon zajló összecsapásokra is. 

Lábjegyzet

* fogtak = befejezett jövőidő, többes szám harmadik személy. Valakinek olyan jövőre vonatkozó elképezelése, mely a posztírás időpontjában már múlt. Ezt az igeidőt a XXII. században elterjedő időutazásig nem fogják majdt felfedezni, hanem csak később fogt/leszt elterjedt. Első feljegyzett használója Douglas Adams volt (lesz).

** szárított kókuszhús

*** olyan gyanta, amit azért nem sorolnak a borostyánok közé, mert túl fiatal, max. 1 milió éves

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr442235963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Minorkavidor 2010.10.01. 21:06:16

Szia, Sierrahun!

"Végső soron az egész német gyapotmizéria tévedésnek bizonyult. "

Nemcsak a gyapot és mint írod a gumutermesztés bizonyult tévesnek, hanem a német gyarmatosító és flotta fejlesztési politika is! Ami az elhibázott német Weltpolitikból következett. A Weltpolizik az a német külpolitikai irányzat volt, ami az 1890-es években felváltotta Bismarck korszerűtlennek mondott Európai egyensúlypolitikáját. Ezzel sikerült jól összerúgni a port Angliával, pedog Anglia Bismarck idejében támogatta, annak európa-politikáját, melynek lényege Franciaország elszigetelése volt. A viszony még 1898-ban sem volt rossz, példa rá a Helgoland-Zanzibár csere, de Tirpitz flottatörvényei miatt is végzetesen megromlott a 2 ország közti korrábbi jóviszony.
Ráadásul a gyarmatok nem váltották be még a legminimálisabb gazdasági számításokat: 1914-ben közvetlenül az I.vhb. kitörése előtt a német tőkeexportnak csak 2! %-a irányult a gyarmatokra, még például Magyarországra ennél több!
A gyarmatokra vezető útvonalat ráadásul a brittek ellenőriztok. Németország ugyanis nem közvetlenül az Atlanti-óceán partján felszik, hanem annak 2 beltengere határolja: az Északi-és a Balti-tenger határolja. Az Északi-tengerről csak 2 úton lehet kijutni az Atlanti-óceánra, vagy a La-Manche-csatornán keresztült, vagy Skócia megkerülésével.
Hogy az NKA hadi gazdaságához is szóljakvalamit, a németek a gerilla harcmodoruk miatt is tudtak kitartani, ugyanis az ötféle harcmodor közül a gerilla harcmodor igényli a legkevesebb utánpotlást.
Végül egy kérdés: még hány részt akarsz írni a gyarmatokon folyó I.vhb-s harcokról?

sierrahun 2010.10.02. 01:13:48

@Minorkavidor: Köszönöm a kiegészítést.

Kábé öt poszttal számolok most, de nincs kőbe vésve, még változhat menet közben.

sierrahun 2010.10.02. 01:17:01

@Minorkavidor: Ja, félreértettem a kérdést. Szóval öt posztot tervezek Kelet-Afrikával kapcsolatban, aztán át kéne térnem Német Délnyugat-Afrikára. Még nem nagyon látom át, mennyit szándékozom írni róla. Kamerun, ha lehet még nagyobb homály. Togóval maximum egy poszt erejéig fogok foglalkozni, de lehet, hogy hanyagolom.

adwa 2010.10.02. 18:40:13

Sierrahun csak igy tovább!Gratula a cikkhez.Néhány kérdés(mint mindig-sajna,de ez a kedvenc háborús témám,el is mentettem minden egyes posztodat):
1.NKA felhasználta-e a maszájok oriási marhacsordáit az ellátáshoz?Raboltak tölük vagy vettek,ha ez történt?
2.Etnikailag mely benszülöttekből verbuválódott a NKA serege és úgy általában kik támogatták leginkább a németeket az afrikaiak közül?
3.Annak a 12.000 aszkarinak mindegyiknek volt egyáltalán puskája és milyen tipusú?
4.Próbáltak a németek lázadást szitani az afrikaiak között az ellenséges gyarmatokon?
Válaszaidat előre is köszönöm.Adwa

Cs 2010.10.03. 01:45:33

A 3.-hoz. Amennyire én tudom igen. A kérdés második feléhez: mikor milyet :) A nagyon régi Mauser Model 1871-ből "sok" volt. A háború előtt kezdték el átfegyverezni az FK-kat a G98-ra. Később kaptak még némi utánpótlást puskából. A háború elhúzódásával a németek kifogytak a G98-hoz való töltényből és újra elővették a régi, fekete lőporos Mauser Model 1871-eket. Aztán, amikor Portugália belépett, Mozambikba betörve a németek "hatalmas" készleteket zsákmányoltak, így visszaálltak a G98-ra. Meg gondolom rengeteg zsákmány, meg egyéb fegyvert is használtak, ha volt hozzá lőszer.

Syolos 2010.10.04. 16:38:37

Jó kis írás ez, tetszett; mondjuk mindig is rajongtam az ilyen "megoldjuk magunk" tevékenységért, jó volt látni, hogy "viszonylag nagyban" is működtethető, ha nagy a szükség.

Viszont ezt a csillagozós módszert hanyagolhatnád, mert megtöri az olvasás-élményt :( Ez nem Word, ahol egyképernyőnként ott vannak a lábjegyzetek. Tedd légyszi zárójelbe, ha valami fontos infód van, vagy csinálj neki egy kis keretest, pár HTML tag az egész, és máris sokkal olvashatóbb lesz.

bz249 2010.10.05. 17:15:44

Ezek a szamok azert meglehetosen kicsinek tunnek (10.000 palack szesz, 10.000 szappan, 30 tonna so...stb) volt ennek barmifele jelentosege? Oke elmaradott vilagvegi hely marginalis meretu es valoszinuleg Afrikahoz szokott feher nepesseggel, de ez meg igy is legfeljebb ha honapokra elegendo lehetett.

sierrahun 2010.10.06. 15:04:08

@bz249: Volt. Határozottan állíthatom, hogy mikor sorkatonaként kizavartak a susnyásba harcászkodni és talpig sárosan értünk vissza, nem volt más vágyunk, mint hogy beálljunk a zuhany alá, aztán hagyjanak az ágyon haldokolni minket. De csekkolhatod is: próbáld ki, hogy mondjuk csak vízzel tisztogatod a fejedet. Ha egy hónap múlva nem tudnál ölni egy flakon samponért, akkor aláírom, hogy a szappannak nincs jelentősége.
Ami a szeszt illeti: sztem ezzel a 10.000-rel a forrásom meglehetősen alálőtt a piagyártásnak. De eddig ezt a számot találtam, ezt használom. Majd ha lesz másik, akkor helyesbítek.
A sónak abszolút jelentősége van: próbáld ki az olyan étkezést, amely nem tartalmaz sót. Hát mit mondjak, a katonaságban sok szart összeettünk, de az mind semmi lett volna ahhoz képest, ha só nincs.

sierrahun 2010.10.06. 15:05:43

@Syolos: Nyeh. Na jó, majd igyekszem kitalálni valami okosat.

peelou75 2010.10.06. 15:23:32

Remek lett a poszt, sokkal közelebb hozza ez a megközelítés a régmúltat, mint az egyszerű tény felsorolás. Még sok sok ilyet...

sierrahun 2010.10.06. 15:44:56

@adwa: 4. Próbálom törni az agyamat, de ez nem volt túlságosan jellemző. Alapvetően a német koloniális egységek elszigeteltek és nagyon erőforráshiányosak voltak. Nem igazán tudtak reálisan ígérgetésbe bonyolódni, mert az a bennszülötteknek is világos volt, hogy a britek nincsenek elvágva otthonról, a németek viszont igen. Ez inkább brit fegyver volt, ők próbálkoztak propagandával hatni a bennszülöttekre (meg szórócédulákkal, amiket 100 átlagos bennszülöttből 99,9 nem tudott elolvasni, sikeres technika volt tehát). Ennek ellenére két példát tudok most így hirtelenjében. Az egyik a dél-afrikai búrok lázítgatása volt, a másik az angolai ex-portugál fennhatóság alatt levő törzsek bujtogatása. folyt köv.

bz249 2010.10.06. 16:14:05

@sierrahun: nem azt mondom, hogy ezek nem szamitanak, csak a szamok tunnek remisztoen kevesnek. Mondjuk a so, a mostani nagyon trendi egeszsegugyben azt mondjak, hogy napi 4 gramm az ajanlott bevitel ez evi 1.5 kilogramm, vagyis a 30 tonna az 20.000 embernek eleg (mikozben nem sozott marhahust eszunk). Ugyanez a tizezer szappannal (ket hetet voltam az Alpokban egy darab, igaz az szappanos furdessel) mennyi idore eleg, fel evre talan? Ugyhogy tovabbra is szkeptikus vagyok, hogy tenyleg ennyi volt-e a termeles, mert ez eppen semmit sem fedezett volna.

sierrahun 2010.10.06. 22:26:24

@adwa: 3. Nem mindegyiknek, mert voltak nem lőfegyveres egységek (ruga-ruga). Általában útikalauzként, felderítőként szolgáltak.

A FK-ék mindegyikének volt lőfegyvere. Az erről szóló tudnivalókat Cs kolléga perfekt összefoglalta. Annyit tennék hozzá, hogy a német oldal a két nagyobb győztes és a több kisebb győztes ütközetben is zsákmányolt lőfegyvereket és hozzájuk való lőszert az ellenségtől. Ezeket természetesen szintén felhasználták. A Méhek csatája c. posztban ha jól emlékszem be volt linkelve a két német alaptípus.

sierrahun 2010.10.06. 22:53:12

@adwa: Jejzus, de jó kérdéseid vannak... :)
2. Gondolom ez a kérdés már a háború alatt időkre vonatkozik. Nem tudom. Azt olvastam, hogy NKA-ban 60 és 120 közé tehető a nemzetiségek száma, megszámlálhatatlan mennyiségű törzzsel, úgyhogy egy áttekintés igen ambíciózus célt tűzne ki. Nem foglalkoztam bővebben ezzel.
1. Szintén nem tudom. Ha tippelnem kell, akkor azt mondom, hogy nem, mert főleg önellátásra termelnek, felesleg nemigen keletkezik.

sierrahun 2010.10.06. 22:57:22

@bz249: Szíved joga szkeptikusnak lenni. Ha előjössz egy jobban alátámasztott adattal, akkor én csak megköszönni fogom.

bz249 2010.10.07. 00:49:48

@sierrahun: ja a lenyeget nem is mondtam: Meg tobb Paul-Emil Lettow-Vorbecket!

(a szamok tovabbra sem tetszenek, de Afrika, minden meg az ellenkezoje is igaz lehet)

folti_ 2010.10.09. 21:53:41

@bz249: Szappan kérdésben esetleg lehet kötekedni azzal, hogy egy darab az kb mekkora lehetett? Mert darab-darab, de egeszen más mennyiség egy ma megszokott meretű 80-100 grammos kéziszappan és például az alábbi képen látható kilós peldány: upload.wikimedia.org/wikipedia/en/b/b5/SavondeMarseille.jpg

(20-25 éve még nálunk is lehetett kapni ilyen 400gramm körüli, hasonló kiszerelésű szappant. Arra már nem emlékszem hogy normál, vagy mosószappan volt -e.)

adwa 2010.10.13. 22:31:15

@sierrahun:Igen a portugál gyarmatok hirhedtek voltak az afrikaiakkal szembeni brutalitásukról.Ezt talán csak a Belga Kongó tudta überelni,főleg Lipót idején.Talán még itt próbálkozhattak volna a feketék izgatásával a németek.A búrok lázongását viszont gyorsan felszámolták az angolok és nem is voltak egységessek.

Bloodscalp 2010.12.15. 23:02:24

Nekem csak simán tetszett.