A jelek szerint főszezon van éppen a stratégiai játékok piacán, merthogy az idei év három slágere mellett (Victoria 2., Civilization V., Patrician IV.), néhány másik játék is éppen egy időben jelent meg velük. A Commander Conquest of Americas egyik ezek közül.
A játék természetesen nem hasonlítható az előbb felsorolt kettőhöz, úgyhogy hardcore gamerek számára nem fog komoly kihívást nyújtani. A Commander Conquest elviekben az Újvilág meghódításáról szólna, de leginkább csak kereskedni, és valamelyest harcolni tudunk benne. Ez is tipikus példája a PC-s játékfejlesztésre jellemző "csak semmi újítás, a jól bevált ötletekből dolgozzunk" játékfejlesztési koncepciónak - merthogy semmi új, vagy egyedi nincs benne. A játékot leginkább a Pirates és a Patrician / Port Royale keverékének tekinthetjük, amelyekből kiollózták a fontosabb dolgokat. Ettől függetlenül nem játszhatatlan, pár napra le tudja kötni az embert. De nézzük meg, mi is a feladatunk benne:
A címben szereplő Conquest (= hódítás) igazság szerint mindössze annyit jelent, hogy az Újvilág többnyire atlanti partvidékét megjelenítő térképen olyan 20-30 közötti üres helyen kolóniákat alapíthatunk. Nem kell a bennszülöttekkel harcolni, és a "hódításaink" is pontszerűek lesznek. Ezek a helyek bizonyos nyersanyagokat tudnak előállítani, amelyeket eladhatunk Európában, vagy éppen feldolgozhatjuk, és úgy adhatjuk el Európában. Ez fogja biztosítani az anyagi hátterünket.


Természetesen mindezt nem egyedül tesszük: rajtunk kívül még 6 nagyhatalom vesz részt a "hódításban". Mindenkinek vannak bizonyos speciális tulajdonságai, szóval elvileg nem mindegy, melyiket választjuk. Konkrétan ezek Anglia, Franciaország, Spanyolország, Hollandia, Portugália, Dánia, és a Német-Római Császárság (!). Az első ötöt még értem, a hatodik nem teljesen hülyeség (mert Dánia tulajdonában volt 1-2 kis karibi sziget), de az NRCS itt szerepeltetése hát érdekes.
A térkép nagyjából olyasmi, mint a Patrician / Port Royale-ban megszokott. Ezen mozoghatunk a hajóinkkal, illetve itt fedezhetjük fel azokat a helyeket, ahová kolóniát alapíthatunk. Minden egyes ilyen hely a régióra jellemző nyersanyagokat állíthat elő, de hogy pontosan mit és mennyit, az változik. És az is, hogy pontosan mely kolonizálható pontok lesznek aktívak a játékban. Nálam mindez nem aratott nagy sikert, mert van egy pár dolog, ami bántja a szememet (igaz, én az átlagnál érzékenyebb vagyok a történeti / földrajzi hűségre). A kora újkorban az Újvilágból Európába szállított nyersanyagok ugye alapvetően a nemesfémek, és bizonyos fűszerek / élvezeti cikkek voltak - viszont a felsoroltakból nem nagyon fordul elő semmi Észak-Amerikában. Ezt azzal kerülték meg, hogy a nemesfém, és drágakőtermelés lehetősége átkerült ide... Azt sem teljesen értem, hogy a ma is alig lakott Hudson-öböl környékét miért kellett külön régióként felvenni - lássuk be, ez nem az a terület, ahová a telepesek szívesen települtek volna. A játék szemszögéből természetesen valahogy ki kellett egyensúlyozni a dolgokat, de lehetett volna a nehezebb utat választani, és kicsit több lehetőséget beleírni a játékba..


A játék játszható egyébként tengeri RTS-ként is, merthogy a tengeri és szárazföldi csatákat is le lehet benne játszani. A csata kb. olyan bonyolultságú, mint az előbb említett Port Royale-ban, talán picit könnyebb - szóval semmi extra. Mondjuk, olyan rettentő sok ellenfelünk nem lesz, merthogy az európaiak általában nem rendelkeznek akkora számú hajóval, hogy sok csatát le kellene játszani velük, ennek hiányában meg maradnak a kalózok. Hajótípusból elég sok van, de a játék elején viszonylag kevés ebből az, amit megvásárolhatunk. Ez igazából Kaif kollega szakterülete, de némiképp elnagyoltnak érzem a kategorizálást, és azt is, hogy mely évben aktiválódnak az egyes hajótípusok.
A kereskedelem is viszonylag egyszerűen működik: a városaink termelnek valamit, amit aztán hajókkal Európába szállítunk, és eladjuk. A termékek árai valamelyest változnak, vagyis amit termelünk, annak az ára hosszabb távon esni fog. Bizonyos termékeket meg csak Európában vehetünk meg, igaz ezekre általában nincs szükségünk, kivéve, ha valamelyik városunk kimondottan igényli azokat. Az elszállított termékek aztán Európában elfogyasztódnak egy idő után, igaz, nem túl gyorsan. Így, ha rendszeresen komoly mennyiséget szállítunk, egy idő után nem fogunk tudni eladni az adott termékből, mert nem lesz neki több hely. Ja, és ettől természetesen meghülyülnek az automatizált, kereskedelmi útvonalon hajózó kereskedőhajóink, a bevételünk leesik, és bosszankodunk. Európában egyébként még két dolgot lehet beszerezni: telepeseket és katonákat - mégpedig ingyen. Ezek is adott sebességgel termelődnek, szóval ki lehet meríteni a forrást viszonylag könnyen.


A megalapított kolóniákban még egy feladatunk lesz: épületeket kell felhúznunk, hogy a lakosság boldogabb legyen, illetve, hogy nekünk meg nőjjön a bevételünk. A megszerzett pénzünk nagy része tehát erre fog visszaforgatódni.
 A játék lényege tehát ennyi: alapítsunk kolóniákat, termeljünk, majd terjeszkedjünk a többi európai rovására, és legyünk még nagyobbak. A terjeszkedés itt természetesen csak annyit jelent, hogy a térképen jelen levő 20-30 közötti kolónia közül minél többet szerezzünk meg.  Ez nem akkora nagy bonyolultságú feladat, inkább csak költséges. Annak ellenére, hogy ezt viszonylag egyszerű végrehajtani, a játék abszolút játszható, igaz, túl sokáig nem köti le az embert. Vannak persze bizonyos dolgok, amelyek sokat rontanak az élvezeten. Egy jó stratégiai játék úgy van megírva, hogy ha az irányított ország egyre nagyobb lesz, akkor egyre kevesebbet kell mikromenedzselni - így a játék előrehaladtával nem lassul le a játékmenet, illetve nem kell egyre több dolgot észben tartani. Na ez sajnálatos módon nem teljesen működik. Az előbb említett kereskedelmi problémák ugyanis erősen befolyásolják a bevételeinket. Ráadásul a különböző városok időnként rendre igényekkel lépnek elő, hogy szállítsunk nekik bizonyos - csak Európában kapható - termékeket, amit meg automatizáltan nem tudunk teljesíteni, a városaink számának növekedésével nyilvánvalóan egyre több ilyen lesz.
Összességében pár napig kötött le a játék (ez alatt napi 1-3 órányi játékidőt értve). Kipróbálni érdemes, de nem az a játék lesz, amit három év múlva is elő fogunk venni.

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr12339713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2010.10.28. 15:42:22

Hmm, annyira újrahasznosított a játék, hogy szerintem 85%-ban egyezik az East India Company cimű játékkal...

A grafika, a karakterkészlet, az oktatómód, a fájlok nevei is szinte a könyvtárok rengetegében...
(Mivel lefordítottam az EIC-t, ebbe is belekukkantottam, de egy Colonizationnal össze sem hasonlítható a játék.)