Anonymus szobra a Városligetben

Pósa püspök, a rovásírásos kódex és a fotótechnikai vizsgálatok után itt az ideje, hogy visszakanyarodjuk a történészi vizsgálatokhoz is. A hetvenes években népszerű elképzelés, hogy t.i. Anonymus Pósa püspök volt, érthető okokból nem aratott osztatlan sikert a történészek körében, és az 1972. évi középkori elbeszélő forrásokkal foglalkozó konferencián szétszedték az elméletet, mint foxi a lábtörlőt. Bár a kutatás szilárdan kitartott a Gesta Hungarorumban említett jó emlékű Béla király III. Bélával történő azonosítása mellett, mindig akadtak kételkedők, akik II., vagy IV. Béla mellett törtek lándzsát.

 

 

Györffy György, és Anonymus, mint Péter óbudai prépost

 

 

Györffy György

Györffy György 1975-ben Anonymus hasonmás kiadása elé írt egy bevezetőt, amelyben lényegében megismételte elméletét arról, hogy Anonymus nem volt más, mint Péter óbudai prépost. Györffy magabiztosan jelentette ki azt is, hogy a történészek között eldőlt, hogy a geszta a XII-XIII. század fordulóján keletkezett, (noha a hasonmás kiadás jegyzeteit pont az a Pais Dezső írta, aki szerint Anonymus II. Béla jegyzője volt).

Györffy nem fogadja el ifj. Horváth János véleményét, miszerint Anonymus a II. Endre-féle új rend szószólója volt. Éppen ellenkezőleg, Anonymus munkájában nem az új rend, hanem az ősi, a „de genere” jogon birtokló réteg mellett áll ki. Szembefordul azokkal az udvaroncokkal, akiket Gertrúd idején hívtak be, és akikre Anonymus maga is utal azzal, hogy azt írja: Pannónia földjét a rómaiak legelőjének nevezték, sőt még a mai napig is a rómaiak legelik le Magyarország javait. Györffy szerint ez világos utalás arra, hogy Anonymus a frissen betelepedett idegenektől féltette az ősi magyar birtokosokat. Horváth János jelöltjét, Péter győri püspököt nem fogadja el, hiszen ha térképre vetítjük, hogy Anonymus milyen helyneveket ismert, akkor látni kell, hogy Győr vidékéről nem nevez meg egyetlen helységet, vagy földrajzi nevet sem, leszámítva Pannonhalmát. Éppen ezért kizárt a Zaránd megyei születése is, amit Sólyom Károly feltételezett.

Györffy György térképe az 1970. évi irodalomtörténeti Közleményekből. (részletesen lásd: epa.oszk.hu)

 

Ezzel a térképes módszerrel egyébként több jelölt is kizárható. Györffy ugyanis az 1970. évi Irodalomtörténeti Közleményekben (felhasználva Anonymus neveinek már 1926 óta meglévő térképes vázlatát) három csoportba osztotta a helyneveket: első csoportba azok kerültek, amelyek országosan is ismert helyek voltak, ahol pl. püspökségi vagy királyi székhely volt. A második csoportot azok a helynevek alkották, amelyek rövid ottani tartózkodást feltételeznek (révek, falvak, 10-100 km közötti folyók nevei, pontatlanul körülírt nagybirtokok, stb.). A harmadik csoportba pedig a teljesen jelentéktelen nevek kerültek, dűlők, határnevek, hegyek és dombok nevei, 10 km-nél rövidebb folyóvíz stb.). Értelemszerűen az utolsó csoportba tartozó helynevek bírnak a legnagyobb jelentőséggel. Így két nagyobb régió emelkedik ki Anonymus munkájából: a Felső-Tisza-vidék és Óbuda környéke. Szorosabban véve Dél-Borsod, Dél-Zemplén és a Takta vidéke az, amit Anonymus legjobban ismer, de ismerte Kalán püspök, Szemere semptei ispán valamint a Miskolc nemzetség birtokait is.

Üresen marad tehát a Velek-nemzetség Zaránd megyei birtoka ezen a térképen, ahogy nem jelenik meg Győr környéke sem. De üresen tátong a Karsai Géza által feltételezett Pósa püspök délvidéki működési helye is. Sőt, Szilágyi Lóránd esztergomi prépostjának működési területéről sincsen nagyszámú földrajzi név.

Györffy nézete természetesen nem aratott osztatlan sikert. Kevesek által ismert kritikusa volt ennek a nézetnek Kumorovitz Lajos Bernát, aki Györffynek az Óbudával kapcsolatos véleményét vette górcső alá. Ezt Györffy az 1973-ban megjelent Budapest története című monográfiában írta le (és megismételte az 1997-ben kiadott Pest-Buda kialakulása című munkájában). Mivel nem kívánunk ehelyütt beleszólni az Óbuda királyi székhellyé válásával kapcsolatos vitákba, ezért csak nagyon tömören foglaljuk össze a Györffy véleményét erről. Györffy szerint Óbuda királyi székhelyként akkor működött, amikor 1205-ben II. András elvette az óbudai préposttól a várost, egészen addig, amíg 1212-ben vissza nem adta. Ezt követően IV. Béla egy visszaszerzési akció keretében 1235-ben tette ismét királyi székhellyé. Az elméletet teljes egészében fikciónak tartotta Kumorovitz Lajos Bernát, aki a Tanulmányok Budapest Múltjából című folyóiratban ezt több részben ki is fejtette (1971, 1972). Anonymust ez annyiban érinti, hogy Györffy szerint Imre király mintegy szerzői honoráriumként adta volna Óbuda városát a Gesta Hungarorumot megíró óbudai prépostnak, és II. András büntetésből vette el tőle, mivel nem támogatta a politikáját.

Kumorovitz Lajos Bernát főleg diplomatikai érveket hoz Györffynek az Óbudával kapcsolatos álláspontjával szemben, de az Anonymus-szal kapcsolatos kérdéshez is hozzászólt egy lábjegyzetében, amely azonban csaknem két teljes oldalt tett ki. Györffy György ugyan tisztában van azzal, hogy 1186 és 1211 között nem ismerjük egyetlen óbudai prépost nevét sem, de ismerünk egy 1124. évi oklevelet, amelyben szerepel Péter óbudai prépost. Az oklevélben használt formula Imre király korának felel meg, tehát Imre király korába feltételez egy Péter óbudai prépostot, ami pont beleillene a 25 éves hiátusba a prépostok listájában. Ez a fenti konstrukció azonban bizonyíték nélküli kombináció Kumorovitz szerint. A jelzett időszakban lévő Péter óbudai prépost egy fiktív személy, akinek a nevét egyetlen hiteles forrás sem erősíti meg. Ráadásul 1228-ból egy oklevél ismer Péter óbudai prépostot, tehát elsősorban azt kellene kizárni, hogy nem ezzel a préposttal van kapcsolatban a hamis oklevél szövege. Ráadásul az az érvelés, miszerint az Anonymus által használt praesens pagina kifejezés Imre korára utal, nem állja meg a helyét, Kumorovitz Lajos Bernát számos példát hoz arra, hogy ezt a formulát ismerték és használták II. András korában is.

A térképelmélettel a probléma az, hogy Anonymus nem csak helyszíni ismereteket használhatott fel, hanem a királyi kancellárián megforduló birtokosok és egyéb személyek szóbeli adatait is. Vagyis a térképen látható adatokat nem csak úgy lehet magyarázni, hogy Anonymus az adott helyszíneken járt és azokat ismerte, hanem úgy is, hogy az ország egész területéről rapszodikusan befutó adatok a kancelláriai oklevéladásból származhatnak. Ráadásul a hamis oklevélre épített óbudai prépost is problematikus: a hamisítók ugyanis könnyen gondolhatták azt, hogy egy olyan személyt kell az oklevélre hamisítani, aki nem is létezett, nehogy a hamisítás kiderüljön.

 

 

Csapodi Csaba és az Anonymus-kérdés története

 

 

Csapodi Csaba könyvének borítója

Rutinosabb, és főleg a középkori forrásokban jártasabb olvasóink számára már bizonyára feltűnt, (no persze, magam is megjelöltem forrásként), hogy a különböző Anonymus-elméletek összegyűjtésénél Csapodi Csaba alapvető munkáját, az Anonymus-kérdés történetét használtam fel, kiegészítve egy-egy érdekesebb információval. Györffy György óbudai préposttal kapcsolatos elképzelése után Csapodi még két rövidebb elméletet ismertet, amellyel ehelyütt szeretnénk foglalkozni, majd ezt követően rátérnék a könyvvel kapcsolatos kifogásokra és kritikákra.

Az Anonymus-kutatás egyik fontos részeredménye volt az, hogy Kapitánffy István az 1971. évi Irodalomtörténeti Közlemények hasábjain kimutatott egy, a névtelen jegyző által használt külföldi forrást. Anonymus Gestájának 49. fejezetében ugyanis Ősbő és Őse, miután elfoglalták Vasvárt, a helyiekből toborzott követeket és túszokat küldtek Árpádhoz, akit a torbágyi erdőben találtak meg, amint éppen „arpalice” sétálgatott. („…Arpad in silva Turobag arpalice ambulantem invenerunt…”). Régen ezt a szakaszt elírásnak tartották, és úgy fordították, hogy „árpádosan” sétálgatott. A legutóbbi Veszprémy László-féle fordítás szerint „Követeik a Harpalyceként vadászó Árpád fejedelemre a torbágyi erdőben találtak rá”. Kapitánffy István azonban rámutatott, hogy a kifejezést Anonymus az Exidium Troiae című munkából merítette. Vagyis a vadászó Harpaliké mintájára annak nevéből szójátékként alkotta meg az ’arpalice’ kifejezést. Ez a mókásnak tűnő eredmény azért fontos, mert így sikerült megtalálni Anonymus egyik külföldi forrását az Excidium Troiae c. munkát. (Egy másikat ő maga nevez meg az előszavában, amikor Dares Phrygiusra hivatkozik.) Sőt, Kapitánffy talált egy olyan kódexet is, amiben együtt van Dares, az Excidium Troiae, valamint az Anonymus által használt Exordia Scythia (amely egy kései Iustinus-kivonat, és amelyből szinte egy az egyben átvette Szkítia leírását).

Csapodi Csaba

A másik tanulmány, amit Csapodi ismertet, Csóka Lajosnak az Irodalomtörténeti Közlemények 1976. évi számában megjelent írása. Csapodi könyvével szemben az egyik vissza-visszatérő kritika, hogy túl nagy teret szentelt Csóka írásainak, és pozitívan elfogult volt vele szemben. Tegyük hozzá rögtön, hogy ezt ő maga is elismerte könyvében. Csóka Lajos pannonhalmi bencés tanár és levéltáros e munkájában már kevésbé határozottan állt ki a II. Béla kori eredeztetés mellett, de a bencések és Pannonhalma szerepéből nem adott alább. Szerinte Anonymus szerénykedő formuláját a bencés regula ihlette. A „bűnös”, „alázatos”, „méltatlan” stb. kifejezések gyakran megtalálhatóak a XI-XII. századi apátok szerénykedő jelzői között. Jakubovich Emillel szemben ő a „dictus” kifejezést nem francia eredetű vonásnak, hanem bencés szokásnak tartotta. A magisteri cím, mint az egyetemi fokozatra utaló jelző a XII. század végén alakult ki, Magyarországon pl. már 1183-ban az esztergomi káptalan három tagja viselte ezt a címet. A magisteri címet elnyerők azonban mindig büszkén viselték tudományos fokozatukat, és nem írták magukat szerénykedve „dictus magisternek”. Ez tehát nem lehet más, mint a magister eredeti jelentése, vagyis az iskolamester. Mivel pedig a dictus bencés vonás, ezért egy bencés iskolamesterről van szó akkor, amikor Anonymus magát „dictus magisternek” mondja.

Sőt, egy fontos ellentmondást is felold ez az értelmezés: Anonymus ugyanis „P. dictus magister ac quondam … notarius”. Vagyis a két cím közötti ’ac’ kötőszó egy mellérendelést fejez ki. Ha a magisteri cím egyetemi fokozatot jelöl, akkor érthetetlen, hogy miért teszi egyenértékűvé a jegyzőséggel. Amennyiben azonban a magister iskolamestert jelöl, akkor ez az ellentmondás rögtön el is tűnik. Sőt, eltűnik az az ellentmondás is, hogy miért nem nevezi meg Anonymus a magasabb egyházi tisztségeit, ha egyszer magisterről van szó, és miért csak a királyi jegyzőséget említi. Egy iskolamester esetében ilyen ellentmondás nincs. Továbbá Pannonhalma esetében magyarázva lenne a sok szó szerinti átvétel a külföldi munkákból, hiszen ezek egy könyvtárat feltételeznek Anonymus működési területén. Csóka Lajosnak ez az érve azonban hamis, a középkori oklevelekben ugyanis az ac kötőszónak ilyen értelmű jelentősége nem volt, a XIII. századi méltóságsoroknak pedig jellemző eleme az, hogy ha több méltóságot birtokol egy személy, akkor ac kötőszóval választják el az egyes tisztségeket.

Csóka Lajos elmélete az utolsó, amit Csapodi ismertetett az Anonymus-kutatás évszázadaiból. Az 1976-ban megjelent tanulmány utáni született munkák már nincsenek benne az összefoglalójában. Csapodi vállalkozását az Anonymus-szal és a középkorral foglalkozó történész szakma jelentős része fanyalgással fogadta. Csapodi ugyanis nem számított a középkori források kutatójának, de ezt ő maga is bevallja könyvében. Sokan, így például Györffy György is egy monografikus igényű összefoglalást vártak ettől a munkától, de az valójában egy népszerűsítő írás lett, amely azonban a laikus olvasókat élvezetes stílusban kalauzolja el az Anonymus-kérdés Szküllái és Kharübdiszei között. Csapodi két komolyabb bírálatot kapott könyvével kapcsolatban, a többi Anonymus-kutató történész inkább csak lábjegyzetben említette meg kifogásait.

A kódex második oldala, a P iniciáléval

Az első kritikus V. Kovács Sándor irodalomtörténész volt, akinek a posztumusz megjelent tanulmánykötetében (Eszmetörténet és régi magyar irodalom. 1986. Budapest. Magvető Kiadó) szentelt egy rövid tanulmányt Csapodi könyvének bírálatára. Mindenekelőtt a kronológiai megközelítéssel kapcsolatos gondokra világított rá: az egyes kutatók állításaira alig jut elegendő idő, jóformán csak regisztrálni tudja a laikus olvasó azt, hogy ki mikor nyilatkozott Anonymusról, és csak a kutatással kapcsolatos zűrzavart fokozza az olvasók fejében. Az egyes elméletek ismertetésénél azonban az azzal megfogalmazott szkepszist nem mindig közli, így olybá’ tűnik, mintha az Anonymus-kutatás nem lenne egyéb, mint kudarcba fulladt és megbukott elméletek sorozata, noha erről természetesen szó sincs. További probléma, hogy a kronológiai sorrend merev alkalmazása miatt azok a kutatók kaptak több teret, akik több tanulmányt jelentettek meg (pl. Csóka Lajos, ifj. Horváth János). Az egyes kutatókkal kapcsolatos szkepszis sem jelenik meg mindig: Karsai Géza palimpszeszt vizsgálatainál például elkerülte Csapodi figyelmét az a tény, hogy Karsai Géza maga írja le azt, hogy fényképfelvételei között szelektált, és csak azokat közli, amelyekben érvényesülnek azok a vonalak, amelyeket oda feltételezett. (Tegyük rögtön hozzá, a kritika élét tompítandó: az így közölt fényképfelvételek is világossá teszik mindenki számára, hogy a Karsai által ott látott domonkos szimbólumok, rovásírásos betűk, egyéb latin szövegek sosem voltak a kódex első lapján). Az egyes tanulmányok rövid sommás összefoglalásába is hiba csúszott helyenként: ifj. Horváth János elképzeléseivel kapcsolatban pl. nem említette meg azt, hogy Turda püspök keresztény neve azért lehetett Péter (Petrus), mert a ’turda’ szó török jelentése kő, ahogy a ’petrosz’ szónak is. Mivel Péter győri püspök anyja bizánci származású volt, tehát tudott görögül, így a névjáték lehetségessé válik.

Nem csak ifj. Horváth János elmélete kapott kevés figyelmet, hanem Györffy Györgyé is. Ráadásul Csapodi tévesen azt írta, hogy Györffy vetítette térképre Anonymus helynévi adatait, holott az már 1926 óta rendelkezésére állt a kutatóknak. Így Györffy térképészeti megoldását új ötletként bemutatni hiba volt.

V. Kovács Sándor amúgy érdekességképpen megemlíti a különböző újabb Anonymus-elméleteket, kiemelve a dilettánsokat. Pataky László békéscsabai elektromérnök szerint Anonymus nem más, mint a már Karsai Géza által is azonosított Pósa püspök, és őt pedig a P szigla díszítőelemében lévő rovásírásos jelek alapján lehet azonosítani. Pataky László Pósa András püspökkel azonosította Anonymust a Gélyse kiskán című könyvében, V. Kovács Sándor nem is szentel különösebben sok teret a Karsai tévedésein alapuló butaságnak.

A másik kritika szerzője Györffy György, aki az 1988-ban megjelent Anonymus: Rejtély vagy történeti forrás? című munkájában bírálta Csapodi könyvét. Györffy kifogásolja azt, hogy Csapodi Csaba könyve olyan benyomást tesz a magyar középkor kutatásáról, mintha az Anonymus-kérdés kapcsán csak egy helyben topogna. Valójában azonban erről nincs szó, történészek nem, csak a történelem területére tévedt irodalomtörténészek, nyelvészek, műkedvelők tették le a garast II. Béla vagy IV. Béla mellett. (Nem mellesleg Györffyt talán az is zavarta, hogy Csapodi érdemtelenül keveset foglalkozott az elméleteivel). Ezek a nézetek, (és itt kimondatlanul Karsai Gézára vagy Csóka Lajosra gondolt) túl hangsúlyos figyelmet kaptak a könyvben.

Thoroczkay Gábor tanulmánykötete

Thoroczkay Gábor, aki a Fons történelmi folyóiratban tette közzé 1994-ben, és 1995-ben az azóta eltelt időszak Anonymus-historiográfiáját tudományos igényességgel, nem annyira elítélő Csapodi munkájával szemben, mint V. Kovács Sándor. Az ő kritikája nyomán valóban lesújtó kép alakulhat ki a gyanútlan olvasóban Csapodi munkájáról, ugyanakkor Thoroczkay rámutat arra, hogy nem tudományos összefoglalásról, hanem élvezetes stílusban megírt népszerűsítő munkáról van szó. Ezt a feladatát pedig Csapodi könyve kiválóan betöltötte, helytelen tehát ilyen lesújtó kritikával kezelni. A további Anonymus-kutatók és eredmények megismerésében már nem Csapodi Csaba könyvére, hanem Thoroczkay Gábor két cikkére fogunk támaszkodni.

 

 

 

Kristó Gyula új megközelítése

 

 

Kristó Gyula

Csapodi Csaba könyvének lezárása után nem sokkal, 1979-ben jelent meg Kristó Gyula elmélete Anonymusról a szegedi egyetem történeti folyóiratában, az Acta Historicában.  Bár Csapodi összefoglalásába nem került bele, mégis már a hetvenes évek folyamán nagy számban jelentette meg a különböző középkorral kapcsolatos írásait, amelyekben érintette Anonymust is. 1979-ben végül vállalkozott egy összefoglalásra.

Kristó Gyula először is az Inokai Tóth Zoltán által felvetett interpoláció-elméletet vetette el. Tóth Zoltán szerint ugyanis Anonymus 24-27. fejezete, amely megszakítja a Ménmarót elleni hadjáratot, és Gyaluról szól, későbbi betoldás. A későbbi betoldás azonban a stíluskritikai vizsgálatok eredményei miatt valószínűleg a szerzőtől származik. Kristó Gyula ezt a nézetet elveti, szerinte Anonymus egy lezárt, egységes alkotás, amely egyvégtében készült el.

Kristó Gyula három kronológiailag is hasznosítható helyet jelölt meg Anonymusban, amely a jelen időre utal, (vagyis Anonymus korára). Az első nem más, mint a sokat emlegetett „murai karantánok” említése. Ezt különösen a II. Béla kora mellett érvelők használták fel, utalva arra, hogy II. Béla kora után a vonatkozó terület nem volt magyar kézen. Kristó azonban rámutatott arra, hogy a murai karantánok említése átvétel Regino prümi apát munkájából, ahol a Maharensium valójában nem a Murára, hanem a morvákra vonatkozott, csak ezt Anonymus félreértette, mivel ő már nem ismerte a morvákat.

A második keltező értékű kronológiai adat az az, amikor Anonymus szerint Attila a Duna mellett rendezte be székhelyét, és azt magyar nyelven Budavárnak, németül pedig Etzilburgnak hívják.  Óbudát Etzilburggal 1189-ben azonosították először a német szerzők, mégpedig Lübecki Arnold és az ún. Aspertus. Mivel Etzilburg azonosítása ekkortól történik Óbudával, ezért Anonymust ez alapján sem keltezhetjük II. Béla korára.

II. András

A harmadik kronológiai adat a szintén sokszor felhasznált „pascua Romanorum” kitétel volt. („Pannónia földjét Attila király halála után a rómaiak legelőnek nevezték, mivel a nyájaik ott legelésztek. És joggal nevezték Pannónia földjét a rómaiak legelőjének, mivel most is a rómaiak legelik le Magyarország javait.” Veszprémy László fordítása). Kristó szerint a helyzet egyértelmű: ’Romani’ névvel a német-római birodalmi alattvalókat értették. (Pl. a Hohenstauf-császárok címzése ’Romanorum Imperator’ volt). III. Béla tágabban vehető időszakában pedig egyetlen korszak ad lehetőséget arra, hogy nagyszámú „Romani” jelenlétével számoljuk: ez pedig II. András, és első felesége Gertrúd időszaka. Gertrúd ugyanis az Andech-Meráni hercegi családból származott. Öccse Bertold kalocsai érsek lett, de több más Gertrúd-fivér (Eckbert és Henrik) jelenlétéről is tudunk Magyarországon. A Gesta Hungarorum tehát 1205, a meráni befolyás felerősödése, és 1213 Gertrúd megölése és a merániak távozása közötti időpontban keletkezett.

Kristó Gyula szerint Anonymus nem II. András rendszerének ellensége, hanem éppen ellenkezőleg, támogatta a király új intézkedéseit. Kristó Gyula itt erősen támaszkodik ifj. Horváth János megállapításaira, aki szintén úgy vélte, hogy Anonymus támogatója volt II. András „novae institutionis” politikájának. Ez világosan kitűnik Anonymus munkájából, hiszen árpád vezér, akit voltaképpen II. Andrásról mintázott meg, mást sem csinál, mint lépten-nyomon földet adományoz el a honfoglaló vezéreknek. Ez pedig II. András intézkedéseire utal. Részben azonban utal a vérszerződés 2-3. pontjában a háttérbe szorított, előkelő ősökkel bíró birtokosokra is, hogy ti. a megszerzett birtokaikban mindig részesüljenek és a király mindig megtartsa őket tisztségeikben és az ország tanácsában. A fiatal Zolta megválasztása pedig nem másra utal, mint IV. Béla 1214-ben történő megkoronázására.  (Álmos ti. életében vezérré tette a gesztában Árpádot, és ugyanez volt a helyzet Árpád és Zolta esetében is).

 

 

A történeti kutatás tehát nem jelölt ki újabb korszakokat Anonymus számára, hanem a III. Bélához közeli évtizedekben mozgott. A korhatározó érvek sorában elsősorban a II. és a III. Béla kora közötti különbségeket emelték ki, hiszen a nyelvészek, illetve később Csóka Lajos II. Béla kora mellett törtek lándzsát. A kilencvenes években éppen ezért „új hullámként” jelentkezett IV. Béla. Hogy kik és milyen érvek szerint tartották volna elfogadhatónak az ő korát, azt posztunk következő részében fogjuk ismertetni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr252483663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nge Swazili Mbeko 2010.12.07. 21:32:23

Mind a téma, mind a kutatók elhivatottsága nagy alázatra tanít. Hiánycikk ez manapság... Én is várom a folytatást.

Pajzsvivő 2012.10.14. 01:06:43

Szerintem Pósa András Ó-Budai jegyző, és IV. Béla. Fehéregyháza és a kőmeder helyét pontosan írta le, ami azt jelenti, ő kifejezetten tudta, hogy hova temették Árpádot.