Kun harcos sisakja Csengeléről (Magyar Nemzeti Múzeum www.hnm.hu)

Az 1279. évi királyi privilégiumok (keresztségi kiváltságlevél) és az 1745. évi Redemptiót lehetővé tevő királynői akarat között eltelt közel 500 évben a kunok és jászok jogállása többször változott. Kezdetben, az első két évszázadban bővültek jogaik, a XV. század végétől azonban az uralkodók igyekeztek őket a jobbágyi (colonus) státusúakhoz hasonlóan állandó adófizetésre kötelezni. Jogaik, kiváltságaik változása így korrelált az érdekérvényesítő erejük változásával, az pedig a mindenkori katonai potenciáljukkal, s azzal, hogy miként változott a hadügyi szervezet a Magyar Királyságban, mennyire illeszkedtek abba. Társadalmi helyzetük rosszabbodása (azaz az adózás állandósulása) katonai szerepük csökkenését kísérte. A korábban elnyert, kiérdemelt jogokat, kiváltságokat az uralkodók ugyan vissza nem vették, olykor-olykor megerősítették, s időszakonként ki is bővítették. Az adózás kérdése a XV. sz. végétől azonban állandósult.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy jogaik bővülése annak is köszönhető, hogy a történelem 'előrehaladtával' új jogok és kötelezettségek és ehhez kapcsolódó kiváltságok jelentek meg az állam működésében, s egyfajta "legnagyobb kedvezmény elve" alapján ezeket idővel rendre elnyerték (mindezekre a posztban részleteiben kitérünk). Jelentősen visszavetette őket az, hogy részt vettek az 1514. évi Dózsa-féle parasztfelkelésben, majd, hogy hívatlan vendégként érkezett az oszmán, így a kettős közigazgatás évtizedei alatt lényegében asszimilálódtak - részint helyben, részint felköltözve az északi vármegyékbe -, s csak a jász szokások s tudat élt tovább, immáron a visszaköltözöttek s a velük érkezett se nem jász, se nem kun lakosság tömegeiben. Nagy híre volt a jászok, kunok kiváltságainak, ami mégis jelentősen kedvezőbb társadalmi helyzetbe helyezte őket az 'egyszerű' colonusoknál, s mivel a jogoknak területi hatálya volt, aki csak tehette, s aki időben leért a hajdan székek, majd kerületek területére, az beköltözött, hogy részesedjen a jogokból, mígnem saját Statútumaik le nem zárták ezeket a lehetőségeket a későn érkezők előtt. 

A gazdaság alapja elsősorban az állattartás volt (s csak azután a földművelés), így a szarvasmarha kereskedelembe bekapcsolódva, vámkötelezettségtől megkímélve szinte ugródeszkáról indultak a török kiűzése utáni betelepítettekkel szemben. Nekik nem volt szükségük a reformkori küzdelmek jobbágyterheket enyhítő intézkedéseire várni, úrbéri terheiket, szolgálataikat a Redemptióval megváltották (maga a szó is ezt jelenti), majd' évszázados lépéselőnybe kerülve ezzel. Ugyanakkor régi jogaikon alapuló közösségi gazdálkodásukhoz való következetes ragaszkodásuk (azaz az, hogy a máshol földesúri jogoknak számító, s attól bérelt ital- és mészárszék jogokat, malmok engedélyezését, faizás, stb. maguk gyakorolták, vagy hasznosították, adták bérbe) az ipar fejlődését szolgáló XIX. század vasútépítkezései során rendre rossz döntésekre vitte őket. Ugyanis, ha megnézzük a századforduló után készült vármegyei térképek között a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyeit, azon jól látszik, hogy a Jászságon, valamint Nagykunságon átvezető vasútvonalak mennyire elkerülik lényegében az összes jászsági, ill. számos jelentősebb kunsági települést. A vonatfütty szerintük zavarta a legelőkön a marhákat. Ezt már nem tudhatjuk meg, az mindenesetre tény, hogy azzal végérvényesen véget ért a Jász-Kun Kerületek gazdasági versenyelőnye.

A felszálló ág

A korábbi részekben láttuk, hogy 1279-ben a "király nemesei" lettek, de nem országos, nem tényleges nemesek. A IV. (Kun) Lászlótól 1279-ben nyert kiváltságok nem csak a király haláláig (1290) éltek, utóda III. András is tiszteletben tartotta. Ugyanakkor az utolsó Árpád-házi király nem támogatta őket különösebben, se nem támaszkodott haderejükre, ezért a kunok fokozott lelkesedéssel támogatták az Árpád-ház fiágának kihalását (1301) követően a trónért folytatott küzdelmeiben az 1/4 íziglen kun Anjou Károlyt (akit Károly Róbertként neveznek a történelemkönyvek).

Az Anjouk katonai szervezetében a könnyűlovas kunok, jászok a nehézlovas zsoldosok mellett továbbra is jelentős katonai potenciált jelentettek. Ezt mutatja Károly Róbertnek az az 1323-as kiváltságlevele, melyben a hozzá forduló egyik jász nemzetséget kivette a kun Keverge hatalmaskodása alól. Az oklevél szövege szerint "jászokat, fivéreiket, atyafiaikat, hozzátartozóikat és társaikat, örököseiket és utódaikat egész egyetemességükben kivévén és kivonván az előlnevezett Keverge fiainak hatalma, uralma és jogszolgáltatása alul, kik által nevezett jászokat szerfelett elnyomva és megalázva látunk,..."

Egyetemlegesség. Nagyon fontos szó esetünkben. 1279-ben a kunok (s a velük együtt élő jászok), s most 1323-ban önállóan a jászok is, mint Communitas nyerték el kiváltságaikat. Azaz közösség tagjaiként, s ekként élhettek vele, végig a történelem évszázadaiban, míg meg nem szűntek ezek a jogok (ill. nem erodálódtak 1848-ban). Hasonló egyetemlegesség nem volt ritka később sem a magyar jogrendben, de a kunoké volt az első. Mint utaltam rá korábbi posztokban kezdetben az idegen etnikumok betelepítésekor "szokásos" alkalmazott jogelvet vonatkoztatták rájuk is, azaz úgy élhettek tovább, ahogy addig, a kunok kunként, előtte a besenyők, úzok, besenyő, úz szabad harcosként. S itt kapcsolódunk az egyetemlegességhez. Egy nomád társadalom tagjait (egy átlagos kun harcost) egyénenként elképzelhetetlen volt felruházni azokkal a jogokkal, amit a feudális tagolódás előrehaladottabb fokán álló (már nem nomád) magyar társadalom egyes rétegei számára adott volt. Még ha kívánalma is lett légyen az az uralkodónak, nem volt összeegyeztethető azzal a számukra legfontosabb dologgal, hogy "éljenek ugyanúgy, ahogy addig", s nem volt összeegyeztethető azzal a helyzettel, hogy ő ebben a saját társadalmában is csupán kun embernek (harcosnak), cumanusnak számított (talán még meg sem keresztelkedve). Még a kun előkelőket sem sorolta be a magyar országos nemesek közé, azaz az egyetemelegesség itt ténylegesen a közösség egészére vonatkozott, az egyénekre - bármilyen helyzetben is volt a saját társadalmában - nem. Ezek a jogok a kapott koronabirtokokhoz tartoztak, az azon élő népességet (egyes nemzetségeket) illették meg. Ez volt a későbbi Redemptiót megelőzően (1745 előtt) a kerületekbe (azaz a közigazgatási egységbe) való beköltözés fő motivációja. Az, hogy a beköltözéssel lehet a jogokból részesülni. (Természetesen akkoriban nem úgy történt a beköltözés, mint manapság, de erről később.) 

A katonai "erényekért" való egész közösséget érintő kiváltságolás nem volt egyedüli a helyzetükben. Hasonló megfontolásból adományozott kiváltságokat III. András az erdélyi szászoknak, ill. előtte 1222-ben az árpási besenyők is így nyerték el a nádori bíráskodás alá való tartozás jogát. Fontos, hogy a jogokat mint közösség kapták, a katonai szolgálat személyi kötelem volt, azaz egyénenként mindenki tartozott hadba vonulni (később ez is változott, s a XVIII. sz-i insurrectiók idején a kiállítás már vagyonhoz kötött volt, ill. megállapodás révén, másoktól átvállalt kötelemként is teljesíthető volt, de messze nem terjedt ki az aktív férfi lakosságra). Hasonló elv érvényesült a székelyek körében is, majd a hajdúk részére 1606-ban kibocsátott Bocskai-oklevél is hasonló jogokat tartalmazott. Fontos még megemlíteni, hogy a jogok kiszélesítése valamennyi esetben, valamennyi társadalmi és népcsoport esetében is megelőlegezett bizalom volt, a katonai erényekért cserébe, előlegként adták az uralkodók.

Jelentős különbség volt a szabad magyarok (később nemesek) hadrafoghatóságával szemben, hogy míg azok csak jószántukból voltak hadra hívhatók, s az Aranybulla óta nem voltak harcra kötelezettek idegen földön, a kunokra (jászokra) ez nem vonatkozott. Talán külön kiemeli ez a tény az 1279. évi privilégiumok jelentőségét. Igaz pénzért, zsoldosként, de menniük kellett külországi hadjáratokra, s mentek is. 1291- ben Habsburg Albert ellen, 1298-ban a Rajna-vidéki hadjáratban, 1304-ben a rokont támogatva nagy kedvvvel vonultak fel Morvaország ellen. Nem győzöm kellően hangsúlyozni (talán néhányan már unják is), hogy Károly Róbert kiskirályok elleni harcában kizárólagosan a kunokra támaszkodhatott. Aztán tovább az Anjoukkal 1322-ben több ezer íjásszal (!!) János cseh király ellen (lám-lám itt jön szembe a jász kiváltságok 1323-as oklevele!), majd 1323-ban a horvát-szlavón bán ellen. 1325-ben a lázadó szászok ellen, majd 1328-ban Frigyes osztrák herceg "sérelmére". 1330-ban kudarc következett, amikor válogatott csapataik sem tudták a magyar bandériumokat Bessarab havasalföldi vajda ellenében győzelemre segíteni, sőt, ebben a hadjáratban jelentős vérveszteség érte a kunokat. Mindez azért nem gátolta meg őket, hogy 1336-ban a lázadó főurakat támogató osztrák hercegek ellenében hadba vonuljanak. Ezek számukra mind-mind zsoldos háborúk voltak (olykor egy kis ungi-bungi szabad rablás).

A fordulat

Zsigmond (uralk: 1387-1437) hadügyi reformja, azaz a telekkatonaság bevezetése alapjaiban strukturálta át a hadügyi szervezetet, s ebben a kunok ill. jászok szerepe 'némileg' módosult. Addig csak a szabad jogállásúak (történészi megfogalmazással közszabad eredetű iobaggio-k) voltak hadra foghatóak, éppen, mert az "ország hadában való részvételük lényeges jele volt a közszabad státusuknak". (Ezt az alább linkelt vitairatban Borosy András vitatja, állítván, hogy nem csak közszabadok harcoltak.) A kunok, jászok is ilyen jogállásúak voltak (emellett 'edzésben' is voltak), s függetlenül attól, hogy akkor harcoltak-e nem közszabadok, arányuk száz évvel korábban a Morva mezején például közel elérte a harcbavonult magyarok arányát. A hadügyi reform után szerepük, így befolyásuk csökkent, ill. nem tartoztak immár "azon kevesek" közé, akiknek épp az az attributumuk, hogy ők az "azon kevesek". 

Arról, hogy ez a reform (a telekkatonaság, vagy nemesi katonaállítás) már 1397-től, vagy csak négy évtizeddel későbbtől, 1435-től az 1435. évi II. tc. által valósult-e meg, itt olvashatunk, de ez a négy évtized a mi közel 500 éves történetünkben 'futó' pillanat. Tény, hogy attól kezdve a nehézfegyverzetű zsoldosok és a könnyűlovasság mellett önálló 'haderőnemként' jelent meg. Nem kívánok külön kitérni itt a telekkatonaság mibenlétére, sokkal jobban bemutatja azt az előbb linkelt két vitairat a Hadtörténelmi Közlemények egy korábbi számából.  Pusztán utalni akartam arra, miként csökkent a jász-kun könnyűlovasság szerepe a magyar katonai szervezetben, s ez szükségszerűen jogállásbéli változásokat okozott. 

Mire elértek a XV. századba, társadalmi helyzetüket ellentmondó kettősség jellemezte. Egyrészt a katonai szolgálat fejében (s egyben elismerve ezáltal azt, hogy aki a harcmezőn vágja az ellent, az nem ér rá sarjút kaszálni) újabb és újabb kiváltságokat kaptak, ugyanakkor igyekeztek az uralkodók társadalmi helyzetüket a szabad, nemeshez hasonló állapotjukból a függőségi helyzetben lévő jobbágyok állapotához rendelni. Mindezt egyszerű eszközzel, az adóterhek növelésével, egyáltalán annak bevezetésével. Mindez úgy a kunok, mint a jászok lélekszámának csökkenéséhez vezetett. Kezdeti kiváltságuk volt - épp a kereszténység felvételét elősegítendő -, hogy a világi törvényhatóság alóli felmentésük mellett egyházi törvényhatóság alá sem tartoztak. Nem fizettek sem kilencedet, sem tizedet, vámokat sem, s később (1407-től) harmincadot sem. Ezzel egyidőben már a XIV. század végén megkezdődött az adózásuk, az 1428. október 20-i karánsebesi oklevél úrbéres adófizetésüket említi. Így a XV. század, Zsigmond, majd I. Ulászló és Mátyás ideje a kezdeti kiváltságok visszaszerzéséért, oklevélbe foglalt megelőzésért folytatott szakadatlan küzdelem évszázada volt, mint majd látjuk, több-kevesebb sikerrel. A jászok szabadságjogainak (korábban kiváltságaik) megtartásának nehézségeiről több oklevél is fent maradt abból az évszázadból (1444, 1449). Ezek több, akkor szabad jogállású jászok lakta település adományozásáról szólnak jász etnikumú előkelők számára (Ladány, Szentgyörgy, Mihálytelke, Jákóhalma). Az ott élő, addig szabad jogállású jászok immár nem a nádori joghatóság alá, hanem a vármegyei joghatóság alá kerültek, birtokos uraik szolgáiként, miáltal 1458-ban szabadságlevélért folyamodtak, amit el is nyertek. Az, hogy milyen jelentősége volt annak, hogy ne a vármegyei bíráskodás alá tartozzanak, hanem az önálló nádori alá, ill. belkormányzatukhoz milyen mértékben ragaszkodtak, jól mutatja, hogy 1469-ben azért folyamodott Berényszállás, Négyszállás, Fényszaru és Árokszállás, hogy adóikat ne Heves vármegye nemeseivel, hanem külön fizethessék meg. S Mátyás (az 'Igazságos') ezt meg is engedte.

Arról, hogy jobbágyi sorba való kényszerítésük nem uralkodói szeszély volt, hanem tudatos politika, I. Ulászló 1444-es törvénye szól, amely ugyan még nem jelent röghöz kötést, de kimondja, hogy "A kúnok és filiszteusok, vagyis jászok a király elidegeníthetetlen jövedelmeihez adózók". Nem sokkal később I. Mátyás egy oklevélben (uralkodása kezdetén, 1459-ben) a jászokat már királyi földhöz kötött népnek nevezte. Mátyás jelentős rendelkezése volt, hogy 1459-ben a gazdasági igazgatásukat (hisz koronabirtokon éltek) a budavári tiszttartósághoz rendelte, - a nádor ekkor (1458 VII.-1484. XI.) Guti Országh Mihály -, amely a közigazgatást is átvette hosszabb-rövidebb időre (már apja, a Kormányzó idején is törekedett rá, s sikerült is elérnie, ha nem is hosszú időre). Mindezt a század végén II. Ulászló 3. dekrétumának XXXXVII. (47.) tc-e 'tetézi', amikor egyértelműen kimondja a jászok röghöz kötését, akkor, amikor más jobbágyokra (éppen) nem volt érvényes e jogi kötöttség (= szolga állapot).

"Mivel az ebben az országban tartózkodó kunok, jászok és ruthénok a jobbágyokat a nemesek szabadságai és az ország törvényei ellenére elvezetik és szabadságolásukat kieszközlik, a jobbágyok elvitele által pedig a nemesek ellenében naponkint igen sok jogtalanságot és sérelmet, kimondhatatlan és hallatlan zsarolásokat követnek el, s a királyi felség tisztei és ezek helyettesei őket az ilyen helytelenségektől vissza nem tartják:

1. §. Ennélfogva, hogy az ebből eredő viszálykodás okát gyökerében megszüntessük, megállapitottuk, hogy, valamint a kunok, jászok és ruthénok közül senkinek sem szabad a nemesek fekvő jószágaira eltávozni, ugy viszont a királyi felség tisztei vagy a mondott szolgaállapotu emberek se vezessék a nemesek jobbágyait azok körébe abból a czélból, hogy ott letelepedjenek.

2. §. Ha pedig ama tisztek vagy az emlitett kunok, jászok, és ruthénok a jelen rendelkezés ellenére valamely jobbágyot maguk közibe vinnének, őket ez iránt az ország nádora előtt törvényesen kérdőre kell vonni."

Mindennek egy oka volt, az, amit épp ki lehetne hangsúlyozni, hogy milyen jó nekik, az, hogy a kunok, jászok a királyi udvartartáshoz, azaz a Szent Korona elidegeníthetetlen örökségéhez tartoztak. S ebből már félig érteni azt is, hogy mit is kerestek ők a Dózsa-féle mozgalomban.

S eme kettősség később, más királyoknál is érvényesül. Mert míg II. Ulászló 1512-ben egyház védői jogot, majd kegyúri és lelkészválasztói jogot adományozott az immár 'megtért' jászoknak, s míg I. Ferdinánd is felújította azon kiváltságukat, hogy saját személyükben és saját nevük alatt bárki (értsd szó szerint: bárki!) ellen pert indíthattak, eme kiváltságos népe megnevezése nem más, mint jobbágy. 'Ilyet' más jobbágyok nem tudtak felmutatni.

Gyökérig leegyszerűsítve összességében az mondható el, hogy a jászok, kunok jogállásuk alapján annyiban különböztek az ország többi paraszti lakosától, hogy személyükben a királyi udvar tulajdonában voltak, közvetlenül a nádor alá tartoztak, közigazgatásuk és törvénykezésük egyenlő volt a vármegyékével, s emellett jelentős kiváltságaik voltak, nem csak gazdaságiak. Mindebből talán a legfontosabb az volt a számukra, hogy idegenek akaratától továbbra is mentesek maradtak.

Még egy 'ballépés'

Balsorsukra valószínűleg közösségileg is részt vettek a Dózsa-féle parasztfelkelésben, s az ezt büntető intézkedésekben név szerint is említtetnek (innen gondoljuk, hogy tömegesen vettek részt benne, no meg a 2. részben említett Ványai Ambrus kapcsán). Az 1514. évi XXIII. tc.  által a kunok is és a jászok is bérfizetésre és szolgálattételre köteleztettek: "Továbbá, hogy a kunok és jászok és a királyi felség többi jobbágyai, bárhol lakjanak, (kivéve a szabad és fallal bekeritett városokat) ezentul az ország egyéb jobbágyai és parasztjai módjára kötelesek legyenek és tartozzanak mind bért fizetni, ajándékokat és kilenczedet adni, mind pedig szolgálatokat teljesiteni."

Werbőczy 1517-es Tripartituma is királyi jobbágyoknak nevezi a kunokat, jászokat. De jogaik csorbulása ellenére mindkét népcsoport továbbra is jelentős kiváltságokkal rendelkezett.

Ezek:
     1. A nádor, aki ekkor már egymaga viselte a judex cumanorum et philisteorum címet és jogkört (azaz a kunok és jászok bírájaként) volt a bírói és közigazgatási főhatóságuk. Ezt az 1485. évi XI. tc. fogalmazza meg törvényi szinten. (Ekkortól egyidőben szinte - Guti Országh után Szapolyai Imre, később Naglucsei Orbán, majd Szapolyai István a nádor...) Összhangban áll ez a cím (és jogkör) a 4. pontban említésre kerülő kapitányi tisztséggel, ill. jogkörrel (lásd ott).

     2. Az egymás közti ügyeikben első és másod fokon is (!!) saját választott bíráik ítéltek.

Ez a kettő 1279. óta létező jog volt.

     3. Az ország területén rév-, vám- és harmincadmentességet élveztek. Érdekesség e szempontból, hogy bár Károly Róbert volt az, aki a korábbi különböző mértékű út-, híd és révvámok, mint értékvámok (így a velencei forgalomban számított nyolcadvám, valamint az Árpád-korra jellemző 1/240;1/200; továbbá 1/100; 1/96; ill. 1/80 vám) után a harmincadvámot bevezette (magyarul jelentősen megemelte a vámtételt), mégsem adott 'híveinek' akkor ez alól mentességet, sem fia, Lajos. Azt csak 1407-ben Zsigmond adta meg a számukra. (Igaz, Károly Róbert idején még 1 % volt ez akkor, nem is harmincad, nem is hívták úgy (hanem kereskedelmi értékvámnak hívták), Zsigmond idején lett 1/30, azaz 3,33 %, de akkor már felmentettek voltak.) Mátyás idején az 1467. évi országgyűlés koronavámot 'hozott be' helyette (ez alól is mentesek voltak).

     4. Fontos az a különbség, ami kapitányaik jogállását érintette. Ők ugyanis lényegében nem uraik, hanem tisztségviselőik, ügyeiknek intézői voltak. S mindezt meghatározott időre választva végezték. 1323-ban engedte meg Károly Róbert egy oklevélben, hogy maguknak kapitányt (vagy bírót) válasszanak, de jó 160 évig, pontosan 1485-ig nem volt 'közös kapitányuk', közös főbírájuk (az egyes székeknek volt). A 'capitaneus' joghatósága csak a birtokra terjedt ki, egyébként a Jászságra Külső-Szolnok vármegye "comesei" a szolnoki (királyi) vár várnagyai, a királyi tárnokmester, a budai (királyi) várnagy által kirendelt bírák ítélkeztek, ki-ki a saját illetőségi témájában, s csak a legfontosabb ügyekben, ill. a három kerület közös dolgai, ill. egymás közti ügyeiben ítélkezett/döntött a nádor. Hunyadi Mátyás - épp előbb a budavári tiszttartóság alá való sorolással, majd a nádor alá való betagolással - jogaikat szűkíteni igyekezett. A jászok és kunok ugyanakkor a nádor főhatóságát privilégiumnak tekintették, nem vették zokon, hogy az uralkodó beiktatott egy személyt kettejük viszonyában, sőt a későbbi időkben, a Redemptio után is személyes szövetségest láttak, s gyakran találtak is a nádor személyében az uralkodóval való 'vitáikban'. Ennek a szimbiózisnak lesz később egyik fényes megjelenési formája a Nádor-huszárok, mint a mindenkori nádor vezetése alá rendelt, de sajátos jogállásuk alapján kiállni (azaz felkelni) saját költségen kötelezett lovasezred is (róluk önálló poszt lesz).

Itt tegyünk egy kisebb kitérőt a belső közigazgatásuk megismerésének irányába. Károly Róbert az 1323. évi oklevélben azt engedte meg a kunoknak (ekkor itt ebben kunok megfogalmazás szerepel!), hogy sedes iurisdictionales-ekre, azaz hatósági székekre tagolódjanak, melyek élén választott tisztviselő, a székkapitány állt (azaz megpróbálta őket, a vármegyei közigazgatás irányába terelni). Kezdetben csak négy (4) hatósági széket alkottak a Kurtán és ismeretlen nevű nemzetségek szállásterületein (egy-egy szék több szállást foglalt magába): a Halas- Kecskemét- Mizse-székek, ill. az Ulan és ismeretlen nevű nemzetségek szállásterületein a Kolbáz-széket. A jászok szállásterületeit magába foglaló Berény-szék, majd csak Mátyás ill. II. Ulászló idején formálódott önálló székkapitány joghatóságaként önálló székké (bírói kerületté). Egy-egy székbe több szállás (descensus) tagolódott, maga a "szék" kifejezés arra a területre vonatkozott, ahol a szék kapitánya (capitaneus) az ítélőszéket tartotta, később kiterjedt arra az egész területre, amelyet a székkapitány joghatósága felölelt. Ilyen értelemben a közigazgatási egység megnevezés jelentése: bírói kerület. Közben végbement a kétszéz éve még nomád társadalom feudalizálódása, már nem csak a székeknek, hanem a szállásoknak is kapitánya lett, így a köztük lévő megkülönböztetést szolgálva a székkapitányokat 1388-tól már comes kifejezéssel nevezik az oklevelek. A comesek és capitaneusok maguk is földesúri joghatóságot gyakorló birtokossá váltak. Az is mutatja ezt a folyamatot, hogy megszaporodtak a földbirtokvásárlásokról, határvitákról, erőszakos birtokfoglalásokról 'mesélő' oklevelek. Szálláskapitányok immár nem nemzetségi kapitányok voltak, hanem birtokadományban részesült, a magyar feudális rendbe betagolódott, asszimilálódott - amúgy kun, ill. jász etnikumú - személyek.

      5. Szabad migráció az egyes székek között. A szabad (királyi) kunként élők bármely székbe átköltözhettek, bármely szálláson megtelepülhettek, s az ottaniak jogait élvezhették ezáltal. 

     6. Kegyúri jog, azaz saját papjaikat maguk választhatták, egyben gondoskodniuk kellett egyházaik fenntartásáról.

     7. Amint hogy tizedet sem fizettek. Erről oklevél ugyan nem maradt fent, de nem szerepelnek dézsmajegyzékekben a jász ill. kun települések.

Itt tartunk, mikor megérkezik a török, kiépül a kettős közigazgatás, a Jászság a hatvani, a kun székek a szolnoki illetve a szegedi szandzsák alá tartozva, Dobó ill. a mindenkori egri kapitány szedi az adót (Heves vármegyétől elkülönítetten), s eltelik vagy 150 év, lényegében eseménytelenül e téren, hogy annál nagyobb változások következzenek be a Redemptio kapcsán, amiről majd önálló poszt készül.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr742503462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar-magyar szótár 2010.12.11. 09:44:30

A közép-tiszai kerülő két nagyobb földbortokosnak köszönhető, akik nem engedték át a birtokukon a Pest-Debrecen vonalat, ámde pontosan Kisújszállásnál és Kardszag [Karcag]nál jelentős [nagy]kun településeket érint. Ez a vonatfüttyös pletyi afféle "antikun" urbanlegend :)

A jászok is kunok is sokkal innovatívabbak voltanak a' környűlő magyaroknál. Elsők voltak vasúttársaságalapításban is, nem véletlen, hogy a volt kardszagi paógármester állt az élére a tiszafüredi vonal visszakövetelésének, hiszen az kun összefogűsból épült s csak úgy potyán lett kezelésbe adván betagozva a MÁV-ba...

Ma is innovatívabbak a kun és jász települések. Jellemző pl a nemzeti ellenállás, Kisújszáláson a Plus diszkont valóságos bojkott alatt áll és még mindig példátlanul sok a garázsbolt meg kiskocsma. A jász és kun vállalkozók polgáribbak, adakozóbbak a magyaroknál. És milyen furfangosak!

magyar-magyar szótár 2010.12.11. 09:53:28

Már a redemptio témája elé: ... és az is jellemző, hogy a tatár pusztítások (1670-1700) is leginkább kun településeket sújtottak, mert a kunok inkább, dacolván, maradtak fenn a Törökmagyarországban, mint a magyarok. (-> Kunmadaras története) S ahogyan a kárpát-medencei népek asszimilálódának a magyarokhoz, úgyan a magyarok is asszimilálódtak a kunokhoz oly annyira, hogy Kunmadarason bár irmagja kevés maradt a kunoknak ésmesszi magyar településről telepítették újra, de mégis valahogyan kun jellege megmaradt. (miközben ugye a nyelvcsere a XV-XVI. sz-ban villámgyorsan egy nemzedék alatt jóformán megtörtént..)

Szintén témához: értékesek Bél Mátyásnak (Matej Belo) a kúnsági útaszásairúl valóak es. A munkához úgy álltak a kunok, mint a sváb vagy tót népek akiket magyarok pótlására (és a cselédmentalitású "ne gyűccs ne daógozz úgyiselveszik!" ellenállás miatt -> Orczyak telepítései) telepítettek be.

hphp 2010.12.11. 12:35:45

Ellenberger Karcag vs. vasút témában az a legenda is ismeretes, hogy azért lett a város szomszédja, a már hajdú-bihari Püspökladán vasúti csomópont, mert a korábbi tervek szerint ugyanennek kijelölt Karcag fuvarosai - félvén a vasúti teherszállítás helyi térnyerésétől - leszavazták a fejlesztést. (Végeredményben ennek a döntésnek köszönhető az is, hogy ma az IC-k is Ladányban állnak meg.)

lécci 2010.12.12. 01:13:15

@magyar-magyar szótár: Természetesen nem a Tiszavidéki Vasúttársaság 1857-ben megnyitott Szolnok-Debrecen közti szakaszára, mint 'nagyberuházásra' gondolok (hanem helyiérdekű vasúti fejlesztésre)
Közben megnéztem www.vasutallomasok.hu/terkfelk.php és a linkelt térképen is látható, hogy a Kisújszállás - Kál-Kápolna (102-es vonal), ill. a Karcag-Tiszafüred közti (103-as vonal) vasút 1887-re ill. 1896-ra készült el. (Ez a kettő szeli át a Nagykunságot)
E kettő nyomvonala, valamint az 1875-re megépült (Szolnok)-Újszász-Hatvan (82-es) vonal "nyílegyenesen meg".
Arra értettem, hogy jászalsószentgyörgyi érintettségűként olvastam valahol, valamikor az én "jászaimról", hogy ezért nincs néhány települsének vasútja. Ahogy nincs is Mihálytelkének, J.alsószentgyörgynek, J.szentandrásnak vasútja. (szolnoki vagyok, élőszóval nem hallhattam, ki meg nem találok még ilyeneket, az elmúlt 10 évben 'olvastam' róla)
Az 1892-ben koncesszióba vett, de csak 1909-re megépült Újszász-Vámosgyörki (86-os) vonal nyomvonala mondjuk felvet néhány kérdést, de ez már időben kései ahhoz, hogy a posztban vázolt probléma (zavarja-e vagy sem) felmerüljön.
Úgyhogy valószínűleg tényleg "hamis riasztás" :)

Az "elsők voltak a vasúttársaságalapításban" nem áll össze.
A helyiérdekű vasutakat az 1880. évi XXXI. tc. pártfogolta www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=5922
Egyrészt már léteztek akkoriban vasúttársaságok, amelyek ezeket a szárnyvonalakat már 1880 után elkezdték építgetni (pl. Kiskőrös-kalocsa- MÁV), de a Kisújszállás - Kál-Kápolnait is eg ylétező társaság, a Mátra-Kőrösvidéki helyiérdekű Vasúttársaság építette Kisterenyétől le Kisújszállásig. Fő részvényese egy 'környülő magyar' volt, gr. Károlyi Gyula.
A Tiszafüred-Karcag 'viszonylatnak' pedig meg kellett várnia, míg megépült 1891-re a Füzesabony-Debrecen vonal a Debrecen-Füzesabony-Óhat-Polgári HÉV társaság szintén 'környülő magyarjai' által.

lécci 2010.12.12. 01:37:07

@lécci:
Cseh Géza: A vasúthálózat kiépítése Jász-Nagykun-Szolnok megye területén (Zounok 9.)
www.archivportal.arcanum.hu/kozos/opt/a101022.htm?v=pdf&q=%28WRD%3D%28vas%FAt%29%29/LT_JNSZML&s=SORT&m=28&a=rec

matkó 2010.12.17. 22:19:19

@magyar-magyar szótár: "Jellemző pl a nemzeti ellenállás, Kisújszáláson a Plus diszkont valóságos bojkott alatt áll és még mindig példátlanul sok a garázsbolt meg kiskocsma. A jász és kun vállalkozók polgáribbak, adakozóbbak a magyaroknál. És milyen furfangosak!" -- Ezt mért mondod el mindig, ha kun téma van? Tök hülyeség, mert nem igaz egyetlen eleme sem. Kezdjen ott, hogy Plus nincs is már vagy két éve? A szemben levő Lidlbe azért járnak többen, mint a volt Plusba, mert olcsóbb. A vállakozók meg egy túrót adakoznak. Nézd meg, hogy halt meg a sport a városban. Politikailag létezik ez az összefogás, mert az önkormányzati győztesek nem pártként futtatják magukat, mert hisz így többen szavanak rájuk.
Amúgy meg mi köze a mániádnak a poszt témájához?

bloggerman77 2010.12.18. 00:58:26

@magyar-magyar szótár:

Kardszag, az... LOL

A város neve egy kun nemzetségnév, a Qarsaq=Korzak (pusztai róka lat: Vulpus Corsac) elmagyarosítása.

lécci 2010.12.18. 11:26:00

@bloggerman77: A Kardszag az rendben van.
A város első említése 1506-ból való (ezért gondolják azt, hogy inkább birtokosa nevéről kapta az elnevezést, semmint nemzetségről)
Ekkor 1506-ban Karczaghwyzallasa az írott alak, 1513-ban: Karchag-Wyzalas, 1567: Kardszaguyszalas (ekkor jelenik meg a -dsz- betűk együttállása), 1571-ben már Karszag Újszállás, 1596-ban két alak is szerepel Kardszagh uy Szállás, és Karczag uyszallas, 1650: Karszag, 1672 Kardszágh uyszállás.... s az el-eltérő írásalakok közt folyamatosan 1837-ig jelen van a Kardszag alak. Ennek oka, hogy a kunok asszimilálódásának folymatában lassan feledésbe merült, később pedig már maguk a kunok sem értették a kun nyelvet, s nem kötötte a hangalakot az az etimológikus értelmezés, amiről írtál.
Szóval a Kardszag az 'élő' volt 1567-1837 között. S erre archaizál kommentelő társunk, akit kérek, hogy mellőze a más posztiknál is kifejtett nagykunsági lokálpatrióta közéleti megjegyzéseit.
Köszönöm.

bloggerman77 2010.12.19. 02:15:11

@lécci:

Maradjunk annyiban, hogy én már délibábos etimológiaként olvastam szó szerinti értelmezésben a város nevének a kard szagáról való eredeztetést. :)

ui. akik ezt vallják, a kun nyelvemlékeket a török hódoltság alatti, keresztény (!) tatárok hagyatékának tartják, mert - szerintük - a kunok nyelve mindig is a magyar volt...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.12.28. 17:22:26

Talán hülye kérdés, de miért nevezik filiszteusnak a jászokat?

lécci 2010.12.28. 23:39:52

@Lord_Valdez: A Sztyeppei népek sorozatban a jászok sztyeppei időszakáról szóló posztban van róla szó, a végén az "Alá nem támasztott feltételezések" résznél:
toriblog.blog.hu/2010/03/29/sztyeppei_nepek_sorozat_a_jaszok