Anonymus szobra a Városligetben

Ki volt Anonymus? A kérdéssel foglalkozó történészek száma lassan meghaladja a magyar Parlament képviselőinek a számát, a róla írt művek pedig egész könyvszekrényeket töltenének meg. A Névtelen Jegyzőt és művét is sok jelzővel illették, volt már hamisító, de volt már a magyar történelem ősi, tiszta forrása is. Megpróbáljuk számba venni, hogy feltalálása óta ki milyen elméletet fogalmazott meg Magyarországon a Gesta Hungarorumról és szerzőjéről.

hami 2010.08.23. 18:00

Kritika: Victoria 2.

Sokak által várva várt játék jött ki nagyjából egy hete: a valaha volt legjobb országmenedzselős stratégiai játék, a Victoria második része. Viszonylag sokat kellett várni a folytatásra, sőt, az sem volt biztos, hogy lesz ilyen egyáltalán. Az első rész ugyanis - bár komoly rajongótábort tudhat magáénak - de alapvetően bukás volt a Paradox Interactive számára, nem sikerült ugyanis nagy példányszámban eladniuk. A játék összetettsége miatt ez persze nem meglepő: a legtöbb gamer gyerek, és nekik egy ilyen játék túlzottan összetett, ugyanakkor nem is látványos. A második rész az első méltó utóda lehet (remélhetőleg nem abban, hogy nem térül meg a fejlesztése), ugyanis számtalan érdekes újítás van benne. Ami miatt az egyik szemem mégis sír, az a legtöbb stratégiai játékra jellemző betegség: a játék elégtelen tesztelés után jött ki, ahhoz, hogy élvezhető legyen, moddolni (a konfigurációs fájlokat módosítani) kell - még szerencse, hogy ez viszonylag egyszerűen megtehető.

lécci 2010.08.13. 18:00

Rákóczi fái

Valamennyien hallotunk már Rákóczi itt-ott fellelhető fáiról - talán láttunk is egyet-egyet - melyek száma a leginkább kedvelt szent ereklyék számosságával vetekszik. Annyi eltéréssel, hogy egy-egy szentnek csak két szárkapocscsontja volt, míg Rákóczi akár több fa alatt is állhatott (volna). A Fejedelem kora kitűnően alkalmas a fa amúgy is mitikus jelképének felerősítésére. Ugyanis elég messze van időben ahhoz, hogy egy már akkor is állott, mára matuzsálemmá nemesedett példány kellő tiszteletet váltson ki akár a hagyományőrző helybéliekben, akár a mindenre oly fogékony turistákban. De mint látni fogjuk, nem is kell ehhoz annak a fának matuzsálemnek lennie. "Rákóczi fája" ugyanis elsősorban néprajzi fogalom, de mint minden régi dolognak, van történelmi aspektusa. Ezeket járjuk most kicsit rendhagyó módon idei nyári körsétánk során körbe.


 

 A támadás híre megérkezik

 

A menekülő német katonák déli irányban tűntek el a láthatáron, céljuk a Mwurnoni közelében levő katonai tábor volt. Innen értesült Jassin elfoglalásáról von Lettow-Vorbeck a karácsonyi miséről kijövet. December utolsó hetében a német őrjáratokat a jassini brit kontingens mind egy szálig megállította, és visszakergette dél felé, vagyis a dolgok Wapshare szája íze szerint alakultak. Von Lettow-Vorbeck három következtetést vont le:

  • a britek erősítést kaphattak
  • valószínűleg partmenti erődített települések láncát létrehozva támadnak újra Tanga irányában
  • a jassini előretolt helyőrség mögött egy nagyobb erő állomásozhat északabbra (valóban így volt, a főerő az Umba-völgyi táborban várakozott, és kisebb táborok voltak még Samanyaban (Semanja) (Ulma-tábor) és Bwago Machoban)

Amennyiben ez egy újabb invázió, célszerűnek látszott még Jassinnál megállítani, nehogy Tanga környékén bármiféle károkat okozhassanak a harcok folyamán. Von Lettow-Vorbeck tehát utasítást adott nyolc Feldkompanie átvezénylésére és a támadáshoz szükséges készletek felhalmozására.

A Victoria-téglagyárnál kiásott romok felmérési rajza

Már a XVIII. században elindult a kutatás egy olyan rom után, amelyről Anonymus kéziratának fellelése óta mindenki úgy tudja, hogy alatta Árpád vezér földi maradványai találhatóak. Csaknem két évszázada folynak a kutatások, de úgy tűnik Árpád sírját mégsem találta meg senki.

Méltán hosszú sorozatunk következő részében szomszédaink történelmének újabb nagy alakjával foglalkozunk.
Főhősünk 1431 november 8-án született Segesváron, II. Vlad Dracul havasalföldi fejedelem fiaként. Ebben a mondatban három, komolyabb magyarázatra szoruló dolog is van. Kezdjük II.Vladdal: ő Öreg Mircea fejedelem fia volt, aki a 15. század elején még ideig - óráig képes volt a terjeszkedő oszmánokkal szemben független maradni. Vagyis Vladunk a fejedelmi család leszármazottja, Öreg Mirceának az unokája volt. Oké, kérdezhetnénk, de mit keresnek ők Erdélyben? Ezen a ponton kicsit szaladjunk végig a Havasalföldi Vajdaság történetén (bár ez valószínűleg külön posztot érdemelne): A Havasalföldi Fejedelemség kialakulása nagyjából három tényezőnek köszönhető: egyrészt a románság bevándorlásának (amit a dák - román kontinuitás miatt ők nem egészen így látnak), a Magyar Királyság keleti terjeszkedési próbálkozásainak, és a helyi kunok románságba beolvadásának. A románok a 13. század elején jelentek meg a térségben. A tatár fenyegetéssel szemben a 13. század végén, a 14. elején a magyar királyok, és az erdélyi nemesek is erősen szorgalmazták ennek a ritkán lakott területnek a benépesítését, amelyet viszont az egyetlen rendelkezésre álló népességforrásból, az Al - Duna mellett megjelenő románság letelepítésével lehetett csak realizálni. Kezdetben ennek a folyamatnak a Szörényi Bánság volt a központja, de az Anjouk uralkodása idején a magyar befolyás megszűnt, különösen az után, hogy Károly Róbert vereséget szenvedett Basarabtól 1330-ban.

 

 

Az előző posztunkban Fodor István tanulmányával zártuk a könyvismertetőnket, most a poszt második része következik.

 

Magyar nyelvészek az alternatív nyelvrokonításokról

 

A másik nagyobb léptékű írás a könyvben Honti Lászlóé. Kiemelendő, hogy Honti nagyon sokszor panaszkodik az alternatív szerzők helyesírására, lektorálására, tipográfiájára stb., összesen 37 alkalommal a 129 lábjegyzetből. Ezzel nincs is semmi gond, ismerve az olykor botrányos helyesírású és megjelenésű munkákat, a panasz teljesen jogos. Ugyanakkor az egy kicsit hiteltelenné teszi a fentieket, hogy gyakran ugyanabban a sorban található a könyv szövegében a helyesírási hiba, mint a lábjegyzet, ahol erre újólag panaszkodik a szerző. Ez erősen rontja a hitelét a panasznak, (noha az is tény, hogy többnyire egy-egy sajtóhibáról, vagy magánhangzóhibáról van szó).

Az sumér áfium ellen való orvosság


 

A nyelvrokonságról. Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság

A mindennapokban egyre inkább elterjedő alternatív nézetek úgy tűnik, átlépték a tudományos élet ingerküszöbét is, és Rédei Károlynak a nyelvészeti dilettantizmusról írt kritikája után a nyelvészek ismét egy átfogó kritika megírására vállalkoztak. A különböző antifinnugor nézetek körül legutóbb Szőcs Géza nyilatkozata kapcsán csaptak magasba a hullámok, de utóbb a kinevezett kulturális államtitkár úgy nyilatkozott, hogy szó sincs a nyelvészeti nézetek állami erővel történő megváltoztatásáról. (A nyilatkozat egyébként ezt, a korábbra tervezett bejegyzést is jócskán hátrébb csúsztatta.) Az, hogy mennyi adóssága van a tudományos közéletnek a közvélemény felvilágosítása felé, azt jól jelzi, hogy a tavaly márciusban a Habsburgok és a magyar őstörténetről írt cikkünk az, amely az egyik leggyakoribban idézett "mű" lett az őstörténeti vitákban. A tavalyi európai parlamenti választás után, majd a választási kampányban már olyan párt is bejutott a parlamentbe, amely nyíltan hirdeti a nyelvészeti tudományos nézetek politikai erővel történő megváltoztatását, és ennek eszközéül Magyar Őstörténeti Intézet felállítását. A vita kapcsán előbb a katolikus egyház határolódott el a különböző ősmagyarkodó-őspogánykodó csoportoktól, majd a Heti Válasz szentelt egy hosszabb cikksorozatot a témának. Az ismétlődően visszatérő viták megérlelték egy könyv megírásának gondolatát a nyelvészek körében. Rendhagyó könyvismertető következik.

Ebben a posztban kitérek részben a tangai eseményeket megelőző időkre, részben annak közvetlen következményeire, részben pedig az általa teremtett új stratégiai helyzetben folyó műveletekre a jassini ütközettel bezárólag. Az általános cél a háború első öt hónapjában lefolyt műveletek, változások nyomon követése, ezen belül a Kilimandzsárótól keletre eső hadszíntérre koncentrálva. Az egyéb hadszíntereken is folytak műveletek, melyek az összkép szempontjából nem lényegtelenek, de a poszt teljesen parttalanná válna, ha mindet leltárba szedném, így a térképeken feltüntetett vidékre korlátozom magam.

 

 

A tavetai kiszögellés
Szőcs Géza indexes riportja körül kialakult polémia során Hami megemlítette, hogy a mai magyar tudományos szféra eléggé „elmaradott” a tömegeknek szóló webes, könyves vagy akár tévés tudományos igényű publikációkat tekintve, és a tudományos közéletnek ki kell lépnie az elefántcsonttoronyból. Az egyik józanabb kommentelő ezzel kapcsolatban a szemünkre vetette (teljes joggal egyébként), hogy mi sem nagyon járunk élen a „kortárs” történelmi publikációk ismertetésében és szélesebb olvasóközönséghez eljuttatásában. Egyébként is volt egy elmaradásom, be nem tartott ígéretem, ezért úgy gondoltam, kössük össze a kellemest a hasznossal, és egy remélhetőleg nem rendhagyó (azaz máskor is lesz ilyen vagy hasonló) poszt keretében szeretnék bemutatni két kötetet....
 
Mindkét szerző az újra reneszánszát élő kora újkor-kutatás (rossz szóvicc volt, tudom...) sokat és olvasható, gördülékeny stílusban író fiatal történészgeneráció tagja, de nem csak ez a képességük és szakmai alázatuk köti össze a két szerzőt, hanem a témák közötti rengeteg kapcsolódási pont. Ezért úgy gondoltam, hogy a két művet együtt érdemes bemutatni, és csak remélni tudom, hogy ezzel ők is egyetértenek...
 
Előre szeretném leszögezni, hogy mindkét szerző jó barátom, így csak törekedni tudok a objektivitásra. Ellensúlyként ott van az a tény, hogy kritikai vénámat sajnos ritkán tudom elnyomni, így nem csak dicséret várható...

Ez egy vitaposzt lesz - talán először a blog történetében. Sajnálatos módon válság van, nekünk meg termelni kell a GDP-t, és mint azt megfigyelhettétek, időnként kimarad egy - egy frissülés. Igyekszünk, hogy ez ne így legyen.

Mi a f.. van?

Ma egy hajmeresztő interjút olvastam az indexen itt. Az interjúban az a hajmeresztő, hogy egy kormányzati pozícióba kinevezett (tehát felelős) politikus tudományos elméletek bírálásával foglalkozik - laikusként. És gondolom nem kell mondani, mit jelent az, ha laikusok szabják azt meg, (vagy akár csak utalnak rá), hogy szerintük mi igaz, és mi nem. Kijelentéseivel Szőcs Géza nagyjából bebizonyította, hogy halvány lövése sincs  a témáról, és műveltsége a Blikk magazin szintjén mozog, de itt azért többről van szó: Ugyanis emlékeim szerint kormányzati pozíciót kapott emberek eddig még nem nagyon próbálták (legalábbis 1989 után) megmondani azt, hogy melyik tudományos elmélet a helyes. Eddig a 20. században két rendszerre volt ez jellemző: a náci Németországban például volt "zsidó fizika", a kommunista Szovjetunióban meg különböző társadalomtudományok voltak tiltottak. Oké, értem én, hogy ma Magyarországon van egy adott réteg (amely azért annyira nem nagy, csak hangos), amely fogyasztópiacot jelent az ilyen témák, és merchandise számára (lásd nemzeti taxi, vagy lehet már "nomád, Magyar" ételeket rendelni, különböző - UFÓ Magazin szintjén álló - könyveket áruló könyvesboltok, mint pl. a Szkítia, stb.), de vannak határok. De járjuk körbe a témát egy kicsit - bár nincs kétségem arról, hogy ezt a posztot nagyságrendekkel kevesebben fogják olvasni, mint Szőcs interjúját.

A jászok és kunok magyarországi története betelepülésüktől egészen napjainkig némi eltéréssel, de alapvetően hasonló jegyeket mutat (az 1745-ös Redemptiót követően pedig egyértelműen ugyanaz). A továbbiakban néhány poszt erejéig áttekintjük közös magyarországi történetüket, s elsősorban ezekre az eltérésekre fordítjuk figyelmünket (természetesen a mainstream közös történet nyomvonala mentén).

A Spanyol Köztársaság bukása


 

 A köztársasági lobogó

1938 nyarán a republikánusok egy grandiózus, mindent eldöntő offenzívával akarták visszavetni a francóista erőket. A köztársasági vezetők egyre világosabban látták, hogy a britek és a franciák háborút elkerülni szándékozó politikája nem csak Ausztria és Csehszlovákia feláldozásához vezet, hanem végső soron a Spanyol Köztársaság is áldozatául fog esni Chamberlain "appeasement"-jének. A köztársaságiak vezetői még hittek abban, hogy a különbéke elérhető, de a bekövetkező események hamar felülírták szándékaikat.

Az orosz vezetőréteg (benne az arisztokrácia) is észrevette, hogy nyugati kollégáik egyre jobban gazdagodnak a technika vívmányainak felhasználása révén, és azt is, hogy az iparosodó Nyugat egyben gyorsan bővülő piacot is jelenthet számukra. A vékonyka polgárság (a max. egymilliós hivatalnok- és kereskedőréteg) ill. az Európa élvonalába tartozó értelmiség amúgy is tisztában volt az ország fokozódó elmaradottságával - szemben pl. Kínával vagy Japánnal -, a krími vereség pedig sokaknál nacionalista indítékból csapta ki a biztosítékot. Viszont akárhonnan vizslatták a problémát, végül mindig a jobbágyság intézményénél lyukadtak ki, ami egyáltalán nem volt meglepő számukra. Már I. Sándor cár is fontolgatta a rabszolgaság (mert a 19. századi orosz földesúri jobbágyság az volt) felszámolását, de végül más irányba, az állam modernizációja felé indult el. Kísérletképpen a Finn Nagyhercegség és a Lengyel Királyság kapott alkotmányt és teljes önkormányzatot, de az anyaországban a fokozódó instabilitás miatt nem kezdett reformokba. Európa ügyei kötötték le, és a trónöröklés problémája, ugyanis át akarta adni a trónt kreatívabb öccsének, Konsztantyinnak, aki nem vállalta a Gárda miatt.  A parasztság helyzete érintetlen maradt, és a szaporodó lázadások miatt egyre inkább egy puskaporos hordóra hasonlított.

A Testőrgárdát Nagy Péter cár teremtette meg a 18. sz. elején. 1725-ben bekövetkezett halála óta az a cár(nő) uralkodott, és szinte úgy, akit és ahogy ők engedtek (Nagy Katalin szerető-kegyenc rendszerével is a Gárdát vonta be a hatalom gyakorlásába). Még a Napóleont legyőző I.Sándor sem mert fellépni ellenük, amikor jelentette neki Rosztovcev gróf 1820-ban, hogy lázonganak. Nem csoda, hogy a sorban következő öccse, Konsztantyin (akit nagyanyja, II. Katalin bizánci császárnak neveltetett) nem volt hajlandó átvenni trónját, de még elfogadni trónörökösi kinevezését sem, hiszen nagyapjukat, majd apjukat is a Gárda puccsolta és gyilkolta meg. Márpedig a művelt, realista nagyherceg tudta, mit beszél: közvetlenül a friedlandi csata előtt mondta Sándor bátyjának, hogy "ha megint megütközik Napóleonnal, akkor ennyi erővel akár meg is parancsolhatná katonáinak, hogy lőjék főbe magukat". 

 I. Miklós néven öccsük vállalta el végül a munkát, hiszen őt nem uralkodónak, hanem katonának nevelték: pont bátyjainál jóval szerényebb értelmi képességei miatt. Így aztán nem hogy kiemelkedő szellem nem volt, de még átlagos műveltséggel sem rendelkezett. Trónra lépése pillanatában (1825 decemberében) a Gárda - a már pont száz éve tartó szokása szerint - fellázadt. Volt itt minden terítéken a tisztek közt, egy részük köztársaságot akart (az akkori Oroszországban!), némelyek alkotmányt. Persze mindkét verzióban a Gárda vette volna közvetlenül kezébe a hatalmat,   hiszen polgárság kvázi nem létezett. Mások ellenben Konsztantyint szerették volna a trónra, így aztán a leitatott legénység Konsztantyint és Konsztyituciját éltette, mert az utóbbiról azt mondták tisztjeik, hogy az előzőnek a felesége. Egyre nagyobb civil tömeg (na jó, nevezzük nevén: csőcselék) is összeverődött, és együtt készültek a Téli Palota megrohanására, ahol a cári család az udvarral együtt rettegett.