lécci 2008.09.16. 09:00

A 'félreténfergő'

Ez egy szubjektív poszt, de történelem tárgyú. S ha provokatívnak is tűnik, önmagában nem akart az lenni. Olyan mai jelenség kapcsán született, amely, történelmi tárgyú forráskereső kalandozásai kapcsán az olvasónak (nektek, nekem) szembetűnik, s ami ma már talán annyira nem,…

 Szomália   Szomália haderejének az alapjait még az olaszok teremtették meg, de 1963-ban a kormányzat oldalt váltott, nem volt ugyanis megelégedve az olasz és amerika segítséggel. A szovjetek viszont…

Az ogadeni háború Etiópia és Szomália háborúja volt 1977-78 között. Mint a legtöbb lokális háború a hidegháború alatt, az események jóval túlmutattak két fejletlen ország konfliktusán, és azért is érdekes, mert a háború pont 30 éve zárult le. Nyilván a konfliktusról…

A háború következményei és tanulságaiBelpolitikai következményekA háború végeredménye mindkét fél belpolitikai életében jelentős átrendeződéssel járt a konfliktus méretéhez képest: Argentínában Lepoldo Galtieri, a junta vezetője hamar távozásra kényszerült, és a…

Az argentinokat váratlanul érte, hogy az angolok a katonai válaszlépés mellett döntöttek, ugyanis nem igazán készültek komolyabb fegyveres összetűzésekre. Ezt mutatja, hogy a szigetek megszállása után gyorsan ki is vonták az erőik nagyobb részét. Mivel közben Chile…

1982 április elsején késő este a Santissma Trinidad romboló partra tett egy 84 fős speciális  Az Azul (Rosario)-hadművelet1982. április 2.egységet Stanleytől nem messze, és ezzel megindult argentín részről a Rosario-hadművelet (gyermekkori nevén Azul-hadművelet, még…

A Falkland (Malvinas)- szigetekAz ezzel a névvel illetett szigetcsoport a déli Atlanti-óceánban található, a 60. nyugati hosszúsági és az 51. déli szélességi kör környékén, Argentína déli részétől kb. 500 km-re keletre. A szigetcsoport két nagy (nyugati és keleti sziget, ez…

Tibet és Kína viszonya a történelem folyamán meglehetősen áttekinthetetlen és némiképp zavarosnak tetsző képet mutat. A tibeti nemzeti büszkeség máig kitart a "mindig is önálló Tibet" oly gyakran hangoztatott képe mellett. A másik oldal nézőpontját tekintve, Kína…

Ez a post nagyban támaszkodik az alábbi oldalra, annak szabad fordítása, ezen kívül az ott található adatok elemzése:http://en.wikipedia.org/wiki/Demographic_history_of_KosovoKoszovó korai demográfiai története:Bizánci uralom alattKoszovó eredeti demográfiai viszonyait rekonstruálni…

A szerbek és albánok jelenkori konfliktusának megértéséhez mindenképpen érdekes adalékkal szolgálhat a két népcsoport múltja. A mai konfliktus is valahol ebben gyökeredzik, bár a közös múlt nem szükségszerűen kellett, hogy gyűlölethez vezessen. középkorA szerb - albán…

süti beállítások módosítása