lécci 2008.09.16. 09:00

A 'félreténfergő'

Ez egy szubjektív poszt, de történelem tárgyú. S ha provokatívnak is tűnik, önmagában nem akart az lenni. Olyan mai jelenség kapcsán született, amely, történelmi tárgyú forráskereső kalandozásai kapcsán az olvasónak (nektek, nekem) szembetűnik, s ami ma már talán annyira nem,…

1552. július 9-ről esne szó. Drégely ostromáról és Szondi György haláláról.Maga Drégely vára szemben Nagyoroszival, a Drégelypalánk néven lévő mai településtől délre, előbbihez közelebb, erdős területen található. Jól ellenőrizte a Börzsöny keleti oldalán…

 A jobbágyok szabad költözésének hátterét, jogi szabályozását taglaló cikket azzal zártuk, hogy "Mária Terézia közigazgatása új alapokra helyezte az úrbéri viszonyt".Az 1767-ben elrendelt ún. 9 kérdőpontos felmérés a jobbágyterhek szabályozását…

Az első részt azzal zártuk, hogy az 1514. évi XXV. tc. megtiltotta a jobbágy költözését (de maga a tilalmi törekvés nem ettől az időponttól ered). Ennek a rendelkezésnek azonban nem volt meg a társadalmi-gazdasági alapja, ezért nem ment át a gyakorlatba. Egyrészt az…

Ez az írás egy 5 részből álló sorozat első tagja. A családnevek kialakulása témánál merült fel, hogy a betelepülő, ’szökött’ jobbágy új környezetében gyakran új nevet nyert, ill. hogy – az adó- és közigazgatás fejletlen volta miatt (milyen legyen…

Előzmények 1944. október végén a szovjet 46. hadsereg megpróbálta menetből elfoglalni Budapestet, de november elején Pesttől délre a hadsereg támadása megakadt. Ekkor Malinovszkij marsall (a 2. Ukrán Front parancsnoka) közli elhatározását, hogy a 46. hadseregnek át kell kelnie a…

süti beállítások módosítása