2009.12.10. 18:00
Mátyás király IV.: A nagy király utolsó évei
 |
| Aragóniai Beatrix |
Mátyás uralkodásának külpolitikai eseményeit végigkövethettük sorozatunkban, azonban már a kortársak számára is látványos volt a törökverő Hunyadi János fiának elfordulása az Oszmán Birodalom elleni küzdelmektől. Mátyás uralkodásának a végén azonban korántsem a török kérdés, hanem egyre inkább a trónöröklés kérdése foglalkoztatta, amelyet minden erejével megpróbált megoldani.
Csatározások az Oszmán Birodalommal
A török elleni harcok kérdéskörével utoljára Mátyás boszniai háborújával kapcsolatban foglalkoztunk. Már a boszniai háború kapcsán is megfigyelhető Mátyásnak két alapvető stratégiája, először is az, hogy soha nem ütközött meg az oszmán főerőkkel. Apja, a híres hadvezér két súlyos vereséget is szenvedett a szultáni seregektől (1444: Várna, 1448: Rigómező), és mindössze egyszer, az 1456-os nándorfehérvári diadal idején küzdött sikeresen magyar haderő az oszmánok főerőivel. A másik fontos stratégiai lépése Mátyásnak az volt, hogy időről-időre igyekezett minden valamirevaló összecsapást, kisebb ütközetet és sikert, amit hadereje a török ellen elért, a nemzetközi diplomáciában és propagandában felnagyíttatni. Ennek az volt az oka, hogy Mátyás jelentős anyagi segítséget kapott a Pápai Államtól és a Velencei Köztársaságtól azért, hogy felvegye a küzdelmet a terjeszkedő oszmán állammal szemben. A pápáknak ideológiai érdekük fűződött ahhoz, hogy a nagy törökverő hős fia kiűzze a szultánokat a Balkánról, és ezért még diplomáciai téren is támogatták a magyar uralkodót, így megválasztását is, és rendszeres pénzsegélyt folyósítottak részére. A Velencei Köztársaságnak pedig a keleti gyarmatait veszélyeztette az oszmán hódítás, és abban reménykedtek, hogy egy magyar-oszmán konfliktus majd tehermentesíti a velencei birtokokra nehezedő nyomást. Mátyás azonban mindkét félnek csalódást okozott. Ez, és a későbbi események, valamint a diplomáciai viszonyokban bekövetkező változás azt eredményezte, hogy az utolsó évtizedekre mind a velencei, mind pedig a pápai támogatás elapadt.
Mátyásnak több alkalommal is lett volna lehetősége szembeszállni a törökkel, noha időnként a belpolitikai események megakadályozták a lehetőségét is annak, hogy komolyabb sereggel vonuljon le a magyar határra. Így történt ez például 1459-ben, amikor II. Mehmed seregei elfoglalták Szerbia még oszmán megszállástól független részeit is, és ne felejtsük el, hogy 1463-65 folyamán sem ütközött meg az oszmánok főerőivel. 1472-ben Uzun Hassan, egy Iránban székelő turkomán fejedelem küldött követséget Mátyáshoz, hogy szövetséget kössenek a törökök ellen, de szóbeli megállapodáson kívül nem történt semmi, és 1473-ban a szultáni csapatok döntő győzelmet arattak a fejedelem seregei felett.
A török betörések azonban rendszeresek voltak az ország területére: 1474. februárjában a szendrői bég csapatai elérték a határtól messze fekvő Várad városát, és felgyújtották azt. 1479 őszén egy újabb török betörés következett, a behatoló csapatokat azonban Kinizsi Pál temesi ispán, és Báthory István országbíró, valamint erdélyi vajda megsemmisítette Kenyérmezőnél. 1480 telén viszont Mátyás tört be az Oszmán Birodalom szerbiai területére, komoly sikereket azonban nem ért el, mindez csak azt szolgálta, hogy hitelesítse törökverő imázsát. Ez annál is inkább fontosabb volt, mert az 1470-es években magyar területeken rendszeresen komolyabb rablás, és fosztogatás nélkül vonultak át az oszmánok Stájerország irányába, majd vissza. III. Frigyes azzal vádolta Mátyást, hogy szándékosan ereszti át a török csapatokat országa területén, és valójában lepaktált a törökökkel. Erről nem maradt fenn közvetlen írott forrás, az események tükrében azonban gyanítható, hogy a magyar uralkodó valóban köthetett ilyen egyezményt az oszmánokkal.
A legnagyszabásúbb hadjáratra kétségtelenül 1475-76-ban kerített sort, amikor az általa összegyűjthető legerősebb haderővel vonult a Délvidékre, és ott hosszas ostrom során elfoglalta Szabács várát. Az ostromot logisztikailag nehéz volt megszervezni a király számára, támadó jellegű hadjáratokra ugyanis az ország voltaképpen felkészületlen volt. A hosszas ostrom végül sikerrel zárult, noha Mátyás maga is megsebesült, mikor közkatonaként csónakban közelítette meg a várat. Az ekkor jelentéktelen Szabács elfoglalását a nemzetközi közvélemény számára óriási eredményként tüntette fel, miközben a maga számára levonta a megfelelő konzekvenciákat. A nyugati hadszíntéren bevetett nehézlovasság, amely Mátyás sikereinek egyik legfontosabb összetevője volt, alkalmatlannak bizonyult arra, hogy tartós sikereket érjen el a Délvidéken. Erre a hadjáratra 1475-76 telén került sor, vagyis itt is gondosan elkerülte a szultáni fősereget.
Az 1480-as támadása egybe esett II. Mehmed rodoszi és otrantói akciójával. A szultán ugyanis hídfő-állást kívánt létesíteni az Itáliai-félszigeten, és 1480-ban az oszmánok flottája elfoglalta Otranto városát. Otranto ekkor a Nápolyi Királysághoz, Mátyás apósának birtokához tartozott. Otranto visszavívása összefogásra ösztönözte az egyébként egymással nem túlságosan jó viszonyban álló Pápai Államot és a nápolyi királyt. Mátyás is küldött segítséget apósa számára, így az 1481. márciusában ostrom alá vett város 1481. szeptemberében megadta magát.
II. Mehmed ekkor már nem volt életben: az ostom közben, 1481. május 3-án meghalt, és a halála után a fiai között kitörő polgárháború megakadályozta Otranto felmentését. A polgárháborút végül II. Bajazid nyerte meg, a másik fiúnak, Dzsem hercegnek menekülnie kellett. Mátyás hasztalan igyekezett a maga, és udvara számára megszerezni a herceg személyét, aki először Rodoszra menekült, majd a pápai udvarban tartózkodott. A herceg személye kiváló zsarolási potenciált jelenthetett volna.
Végül Mátyás az új uralkodóval, II. Bajaziddal 1483-ban ötéves békét kötött, amit 1488-ban újabb két évre meghosszabbítottak. Ezzel az oszmánok kérdése háttérbe szorult, noha Mátyás idején tovább szélesedett a végvári vonal, amelynek az volt a feladata, hogy az ország belsejét megvédje a török portyázásoktól, és a nagyobb török erőket feltartóztassa. A hadszervezet átalakítását is Mátyás végezte el, amelyről terjedelem híján most nem írunk részletesen. Egy ideig, 1463-77 között kísérletezett egy boszniai királyság fenntartásával, amelyet Újlaki Miklós vezetett, azonban a két "uralkodó" közötti hűvös viszony írra késztette Mátyást, hogy biztonságosabb az, ha a bánok által kormányzott határvidékek rendszeréhez tér vissza.
Számos elmélet és elképzelés született arról, hogy Mátyás miért nem indult el nagyobb erőkkel az oszmánok ellen. Egyes elképzelések szerint Mátyás azért akarta megszerezni a római királyi címet (és ezen keresztül a német-római császári trónt), hogy elegendő erőt tudva maga mögött elindítson egy nagy törökellenes keresztes háborút. Ennek az elképzelésnek azonban a gyökerei valószínűleg éppen a király által terjesztett propagandából erednek. Valószínűbb az, hogy a király felmérte: Magyarország gazdasági ereje és hatalma nem teszi lehetővé azt, hogy eredményes támadó háborút folytasson a török ellen, ezért új módszerekkel kísérletezett, megpróbált kiegyezni az oszmán uralkodókkal. Nem mellesleg pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a délvidéki védelem további évtizedeken keresztül tudja visszatartani a támadó szándékú oszmán birodalmat.
Mátyás, a nők, és a trónutódlás
 |
| Beatrix királyné |
Mátyás kamaszkora egy jelentős részét V. László, majd Podjebrád György fogságában töltötte, ezt követően pedig királyként igen hamar házasságot kötött Podjebrád Katalinnal. Az 1463-as házasságöt követően azonban alig egy évvel később a fiatal királyné szülés közben meghalt. Mátyást ezt követően nőügyeiben is érvényesíthette akaratát. A magyar királyi udvarból származó pletyka szerint például Mátyás azért vetette börtönbe Alsólendvai Bánffy Miklóst, mert a király el akarta csábítani annak fiatal feleségét, Sagani Margitot. (Noha, több mint valószínű, hogy ebben az esetben a bebörtönzés okai máshol keresendőek). A megszállt morvaországi és osztrák városok pedig többször panaszkodtak a királyra, hogy ott tartózkodása idején a hajadon polgárlányok nincsenek biztonságban tőle. (Bonfini azonban megjegyzi, hogy Mátyás a férjes asszonyokkal nem kezdett ki soha, persze ez inkább tekinthető a tények késői megszépítésének).
Ludovicus Tubero bencés szerzetes, aki a XV.-XVI. század fordulójának viszonyai kapcsán számít fontos forrásnak, beszámolt arról, hogy Mátyás a szeretőjét királynéként tartotta az udvarában, mivel fia született tőle. Ez a gyermek nem volt más, mint Corvin János. Corvin János édesanyját a történeti kutatás sokáig nem tudta azonosítani, Istvánffy Miklós nyomán egy Borbála nevű boroszlói polgárleányt azonosítottak sokáig vele, és még manapság is ezt a verziót terjesztik középiskolai tankönyvek, vagy ismeretterjesztő munkák. Ausztriában azonban az 1940-es években előkerült egy Steinben született Barbara Edelpöck nevű hölgy végrendelete, amelyben megemlíti, hogy a királytól kapott besztercebányai házát fiára, János hercegre hagyja örökül. Ez a végrendelet segítette a kutatást Corvin János édesanyjának azonosításában, vélhetően Mátyással az 1470-es bécsi találkozón ismerkedhetett össze, és Mátyás magával vitte szeretőjét az udvarba. Kapcsolatukból 1473. április 2-án született meg Corvin János herceg.
A király persze folyamatosan keresett magának megfelelő feleséget, de a fiatal uralkodót sok helyütt felkapaszkodott senkinek tekintették, és egyszerűen kikosarazták. A sok próbálkozás végül 1474-ben hozta meg gyümölcsét, mikor Ferdinánd nápolyi király feleségül ígérte lányát Aragóniai Beatrixot a magyar királynak. Beatrix királyné 1476. decemberében találkozott először Mátyással Székesfehérváron, ahol 12-én királynévá koronázták, majd december 22-én, immáron Budán, Mátyás elvette őt feleségül. Barbara Edelpöcknek vélhetően még a nápolyi követséggel történt tárgyalások idején távoznia kellett Magyarországról, és a fiát is el kellett hagynia, Mátyás azonban gondoskodott egykori szeretőjéről, aki így egy kastélyt tudott vásárolni magának a Fischa melletti Enzersdorfban, valamint vagyonával megfelelő férjet is tudott találni magának.
Kezdetben nem lehetett kérdés, hogy Mátyás nagyon sokat nyert a Beatrix-szal kötött házasságon, amelynek árnyoldalai inkább a király uralkodásának a végén jelentek meg. Beatrix az aragóniai dinasztia sarja volt, amelynek ekkor már komoly tekintélye volt Európában, igaz, Aragóniai I. Ferdinánd nápolyi király csak törvénytelen gyermeke volt apjának, V. Alfonz aragóniai királynak. Beatrix a kortársak szerint is csinos és művelt fiatalasszony volt, mintegy 14 évvel fiatalabb a magyar királynál. Beatrix érkezésével jelentősen átalakultak az udvari szokások, az addig évtizedek nélkül huzamosabb királynéi hatás nélkül élő magyar királyi udvar protokollja átalakult, és sokkal kifinomultabb lett. Mátyásra valószínűleg hatással volt fiatal és vonzó felesége, házasságuk után ugyanis egyre gyakrabban engedett beleszólást házastársának az ország ügyeibe, súlyos diplomáciai konfliktusokat is vállalva ezzel.
A Nápolyi Királyság ugyanis pont azokkal a hatalmakkal került összetűzésbe, amelyek addig Mátyás legnagyobb támogatói voltak, nevezetesen a Szentszékkel és a velenceiekkel. Mátyás például a velenceiekkel szemben támogatta a nápolyiakhoz rokoni szállal kapcsolódó Ferrarai Hercegséget, de az végül nem élt a magyar segítséggel. 1485-ben pedig háború tört ki a nápolyiak és a pápaság között, amelynek során Mátyás a velencei követek jelenlétében ajánlotta föl személyes segítségét Nápolynak. 1488-ban Ancona fellázadt hűbérura, a pápa ellen, és Mátyást ismerte el királyának, ami tovább rontotta a viszonyt a magyar uralkodó és a pápák között. Valószínűleg Beatrix kérésére nevezte ki esztergomi érsekké Mátyás az alig nyolc éves Estei Hippolitot is, aki Beatrix testvérének, Ferrara hercegnéjének volt a fia.
 |
| Miksa, III. Frigyes fia |
A pápa és a velenceiek szövetségének elvesztése súlyos következményekkel járt Mátyásra nézve: 1485. decemberében ugyanis III. Frigyes összehívta a birodalmi gyűlést és a választófejedelmeket Würzburgba, majd Frankfurtba (kihagyva a cseh királyokat, Mátyást, és Ulászlót), ahol azonban váratlanul és puccsszerűen római királlyá választatta fiát, Miksát. (A választás maga már a következő évben történt meg). Mátyásnak ezzel a legfőbb külpolitikai célja, vagyis a római királlyá történő megválasztása kútba esett. A jelenlévő választófejedelmek, éppen Mátyástól tartva, egységesen szavaztak a III. Frigyes fiára, így a császár, maga mögött tudva a birodalmi rendek jelentős részének a támogatását, követséget küldött a lengyelekhez, valamint a velenceiekhez egy Mátyás-ellenes szövetség céljából. A velenceiek azonban semlegességen kívül nem ígértek semmit. Mátyás 1486-ban Ulászlóval kibékült és szövetséget kötött, azonban a csehek végül nem álltak a fiatal cseh király mellé egy osztrák háborúban. A pápa, VIII. Ince pedig éppen ekkor háborúzott a Nápolyi Királysággal, így Mátyás tőle sem remélhetett támogatást, noha a választás érvényességét kezdetben maga a pápa sem ismerte el. Mátyás uralkodásának utolsó éveiben teljesen elszigetelődött, és ehhez a nápolyi orientáció fokozottan hozzájárult. Ráadásul a nápolyi kapcsolat egy másik következménnyel is járt: Mátyás kénytelen volt pár évvel a házasságuk után ráébredni arra, hogy felesége meddő.
 |
| A fiatal Corvin János ábrázolása |
Mátyás 1479-től kezdte el fiát, Corvin János herceget, birtokokkal ellátni. A király egyházi birtokok adminisztrátorává nevezte ki János herceget (pl. a győri püspökség élére), ami voltaképpen azt jelentette, hogy a püspökség jövedelmét kezelte, annak egyházi kötelezettségei nélkül. Még fontosabb állomása volt Corvin János gyarapodásának nagyanyja, Szilágyi Erzsébet 1484-es halála, a Hunyadi-birtokok ugyanis ekkor csaknem teljes egészében a fiatal János hercegre szálltak. A kihalt családok birtokait 1482 után egységesen Corvin Jánosnak juttatta, továbbá zálogba adta fiának a pozsonyi, a komáromi és a tatai várat is, előbbi kettőt a megyés ispánságokkal együtt. Az ispánságok élére máshol pedig Corvin Jánoshoz hű(nek gondolt) embereket állított a király. Mátyás halálakor már Corvin János volt a legnagyobb birtokos az országban, 30 vár, 17 kastély, 49 mezőváros és több, mint ezer falu tulajdonosa volt a fiatal herceg. Beatrix királyné azonban gyűlőlte az ifjú herceget, tevékeny része volt abban, hogy megakadályozta mostohafiának házasságát a milánói Sforza-család sarjával.
Mátyás halála
Mátyás uralkodásának legvégén tényleges hadi események már alig voltak. Mátyás teljesen elszigetelődött, így kénytelen volt tárgyalni a német-római császárral, III. Frigyessel, valamint annak fiával, Miksa római királlyal. Miksa lényegesen kedvezőbben állt hozzá a Mátyáshoz kötendő békéhez, mint apja, több tiszteletet tanúsított Mátyás iránt, no meg tudta, hogy a burgundiai politikájához elengedhetetlenül fontos, hogy a császárság keleti határain végre béke legyen. Miksa személyesen is találkozni akart Mátyással, aki azonban betegsége miatt már nem tudott elmenni az 1489-ben Linzben rendezett találkozójára, helyette Filipec János kancellárt küldte el. A találkozó végül eredménytelen maradt, a magyar király magas pénzügyi követelései miatt.
 |
| Corvin János arcképe |
1489. októberében azonban Mátyás különös ajánlatot tett a Habsburgoknak. Székely Jakab regedei kapitány tárgyalt a király nevében: Mátyás megígérte, hogy visszaadja stájerországi és karintiai hódításait, Alsó-Ausztriát azonban megtartja. Megígérte, hogy a magyar rendekkel leteteti a hűségesküt III. Frigyes és Miksa számára, és a magyar trónt a fiatal római király örökölheti Mátyás halála után. Cserébe viszont Magyarországról leválasztják Horvátországot, és Horvátország, valamint Bosznia királyának a császár elismeri Corvin János herceget. Ez az ajánlat mutatja azt, hogy Mátyás mennyire bizonytalan volt fia öröklését illetően, amelyet nem támogatott a felesége sem, ő a saját jövendő királyságát akarta megerősíteni.
Sokszor leírják még most is, hogy Mátyás fiatal és életerős királyként érte a halál, és ezzel is kívánják erősíteni a kortársak által is felvetett mérgezési gyanút. A helyzet azonban az, hogy Mátyás élete alkonyán már súlyos beteg volt. Ehhez vélhetően több sebesülése is hozzájárult, de az egyoldalú táplálkozás, valamint a középkorban oly jellemző köszvény is felelőse lehetett a király állapota drasztikus romlásának. 1489 tavaszán Mátyás már nem tudott járni, hordszéken közlekedett, és a nyugati királyi udvarok egy részében már várták a király közelgő halálát. Mátyás azonban nyárra jobban lett, de ősszel ismét kiújult a köszvénye, állandó láz gyötörte, és lába, valamint térdei dagadni kezdtek, így nem tudott Linzben találkozni Miksa római királlyal. 1489-90 telén a király ismét egészségesebbnek tűnt, ezért orvosai megengedték, hogy Budáról Bécsbe utazzon. Útközben a visegrádi vár és a Szent Korona kulcsait átadta fiának, Corvin Jánosnak.
Bécsben a mindig jól helyezkedő Bakócz Tamás királyi titkár márc. 12-én eladta bécsi házát, a tanúi Ernuszt Zsigmond pécsi püspök és Geréb Péter, a király unokatestvére voltak. Április 4-én Nagylucsei Orbán kincstartó a svájci követ pénzkérését azzal (az egyébként hamis) indokkal tartotta vissza, hogy nincs elegendő pénz a kincstárban, így a követ kivárt, de a pénzéhez már soha nem jutott hozzá.
1490. április 4-én, virágvasárnapon a király részt vett a hosszú ünnepi misén, majd lovaggá ütötte a velencei követeket. Ezt követően Beatrix királyné látni kívánta a bécsi templomokat, így a királyi étkezést elhalasztották. A király, éhét csillapítandó, fügét kért, amelyet azonban romlottnak talált. Mátyás dührohamot kapott, amit senki nem volt képes lecsillapítani. A dühroham végén Mátyás szédülni kezdett, látása elhomályosult, így a hálószobájába vitette magát, ahol aznap este agyvérzés érte. Hétfőn a király már nem tudott beszélni, hosszú szenvedés után 1490. április 6-án kedden reggel hunyt el. Noha az uralkodó halálának számos előjele volt, a rendelkezésünkre álló információk alapján a mérgezést teljességgel kizárni szinte lehetetlen.
Mátyás halálával kétségtelenül a középkori Magyar Királyság egyik legexpanzívabb korszaka zárult le, sorozatunk azonban a király utolsó éveinel még nem ért véget, következő írásunkban ugyanis az 1490-92 közötti eseményeket mutatjuk be.
5 komment
Címkék: magyarország magyarok középkor hunyadi mátyás janus pannonius iii frigyes aragóniai beatrix vitéz jános
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
matakati (törölt) 2009.12.11. 07:51:14
Viktus 2009.12.21. 00:46:59
Varánusz · http://varanusz.blogspot.com 2009.12.29. 00:52:09
Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2009.12.29. 18:21:10
Négyzetméterre csak becsült értékek vannak, egyébként a legtöbb, speciálisan Mátyásról szóló munkában felsorolják az általa elfoglalt területeket, amelyek a következők voltak:
Morvaország
Szilézia
Lausitz
Alsó-Ausztria
Stájerország
A területi méretek pontosan azért sem határozhatóak meg, mert a háborúk során ezek változtak, és például Stájerország egészét sem tudta Mátyás megszerezni.
kommentek