Az többnyire közismert, hogy mit köszönhetnek Rothschildék Waterloo-nak, bár ez is többféle változatban létezik, csak a főszereplők azonosak (már Waterloo és Rothschildék - azért e cím), minden más - helyszín, kellék, időpont, mellékszereplők - előadástől függően változik. Hja kérem, mesés vagyonok, mesébe illő történettekkel képződnek. Az viszont, hogy Waterloo (persze az angolok) mit köszönhet(nek) Rothschildéknak, talán kevésbé ismert. Egyáltalán milyen volt a napóleoni háborúk finanszírozási háttere. S főleg, ki volt a bálanya. Ezt járnánk most körbe egy 2 részes sorozattal. 

 Waterloo-Rothschild viszonylatban a következményekkel kezdünk, mert eredmény-centrikusak lennénk (ez persze nem igaz). A győzelem kiaknázása.

Nathan Rothschild

Ehhez fűződően talán a legismertebb történet a postagalamboké. Arról szól, hogy a gaz/okos, stb. Rothschildék azidőben postagalamb szolgálatot tartottak fent a kontinens és Anglia között (konkrétan Brüsszel és London között) a kontinensről származó hírek üzleti célú hatékony felhasználása érdekében. Így Nathan Rothschild (a londoni rezidens) előbb tudta meg a csata kimenetelét, hogy elterjesztve az angol vereséget az államkötvényeiktől megszabaduló kisbefektetők papírjait olcsón felvásárolva búsás haszonra tegyen szert. Színesebb változatban kifejezetten shortolt, saját maga is eladással bizonyítva a hír valóságtartalmát, hogy aztán embereivel olcsón, szintúgy, satöbbi, innen folytatódik a vezérmotívum. Tegyük hozzá azidőtájt nem volt rendszerszerű postagalambok alkalmazása távközlési célokra, az első állandóan felállított postagalamb-szolgálat 1896-tól létezett Auckland és a tőle 90 km-re fekvő egyik új-zélandi sziget (Great Barrier Island) között. Katonai céllal az első világháborúban alkalmazzák, hogy rögtön legenda is szülessen 1918 októberében Cher Ami 'személyében', aki 12x fordult, önfeláldozóan, 'épp a közelben' (Verdunnél), hogy 194 katona életét mentse meg célbajuttatott híreivel (ő mondjuk 25 mérföldet 25 perc alatt tett meg). De ez másik háború.

A másik változat szerint nem postagalambok, hanem ügynökhálózat, s a tenger habjait sebesen szelő hajókon közlekedő futárszolgálat révén (esetleg az ügynökök maguk szállnak hajóra), értesült a hírről (a hajóközlekedés itt is állandóan fenntartott), hogy aztán az ismert vereség-tőzsde-eladás-visszavétel-mégiscsakgyőztünk-haszon-zsebelés dramaturgiával jussunk el a végkifejletig.
Ezen előadásmódnak két alváltozata is ismert, az egyik Ostende és Folkestone (Kent) kikötőit jelölve meg helyszínül, a másik Gent városát és Londont, a különbségnek - mint alább látni fogjuk - csak a távolság és annak megtételéhez szükséges idő szempontjából van jelentősége, valamint azon népmesei motívum igazságtartalma miatt, hogy a főhős akkor személyesen maga ment a hírhozó elé ködös hajnalon, hogy a stégen fülbesúgva értesüljön a hírről, vagy fényes londoni lakásán várja meg annak megérkeztét, hogy onnan Willi Fogként kényelmesen átsétálva mégiscsak időben érkezzen egy új korszak kezdetének pillanatához. Nem lemaradva semmiről. (még azt is ki lehetne számítani, mennyi idő sétálva a 2 New Court, St. Switin’s Lane in City-től a Capel Court-ig)

Melyik az igazi? Mi ezek valóságalapja?

A galambokról. Waterloo Brüsszel elővárosa, attól délre, a Brüsszel-London távolság légvonalban 320 km (199 mérföld). Egy postagalamb ezt a távot durván 4 óra alatt teszi meg. Ma a postagalambsportban a 100-350 km közti táv rövid távnak minősül, így a Brüsszel-Londoni is az, nem jelent különösebb megterhelést a galambnak, közben nem kell, hogy leszálljon. Repülési sebessége ma hosszabb távról érkezve is 70-110 km/óra, de a Pallas is 800-1000 m/percben említi a századfordulón, azaz 50-60 km/óra (Ez utóbbi közelebb van a korhoz, ezért az, hogy kevesebbet mond, jelentheti a galambok 'teljesítményfokozó nélküli gyorsulását') Elméletileg tehát 4 óra alatt átér.
A csata 1815. június 18-án alkonyatig tartott (este 9-kor találkozik Blücher és Wellington), a hírközlés szempontjából - mint majd látni fogjuk - az áthajózós megoldáshoz képest fajlagosan jobb felhasználást nyújthatott a galamb (rövidebb idő alatt odaért, kockázata, hogy ha nem ér célba). Kérdés: tényleg létezett-e ez a 'szolgálat'. A postagalambtartás hobbija 1815 és 1825 között épp Belgiumban alakult ki. Ez előtt csak a húsa miatt tenyésztettek galambot.

Az áthajózós változatok alapja, hogy Rothschildék ügynöki hálózatot tartottak fent már korábbról, nem csak Belgium területén, hanem többhelyütt a kontinens nyugati felén, persze elsősorban a működési területükön, ami akkorra már igen kiterjedt volt (Nathan Londonban, Jacob Párizsban, Salomon Bécsben, Calmann Nápolyban és persze Amschel a legidősebb fivér apjuk 1812-es halála után a családi fészekben, Frankfurtban) Az egyes változatok közt azonosság, hogy ugyanarról a hírvivőről szólnak. Bizonyos Rothworth nevű ügynökről. Ráadásul őt valószínűleg Londonból küldte a főnök, direkt erre az eseményre, részben az információ védelme, részben az adatátviteli sebesség biztosítása érdekében (Istenem, kiemelt projekt volt).

Az egyik változatban a csata másnapján 1815. június 19-én késő délután száll hajóra Oostendében, hogy másnap hajnalban találkozzék Nathan Mayer Rothschilddal Folkestone kikötőjében. E változatot gyengíti, hogy az Ostende-Folkestone távolság tengeren distance calculator szerint 121,8 km (75,68 mérföld, 65,72 tengeri mérföld). Ezt kellett 10-12 óra alatt megtennie egy vitorlásnak. Lehetett? Szóljatok! Kutter, szkúner, vagy klipper lehetett? Gőzhajó nem jön szóba, az első az Élise lesz majd, mely átszeli, 1816 március 17-én.

szkúner

A klipper akár 21 csomót, azaz tengeri mérföldet is megtesz óránként, az 1,852-vel átszámítva 38,892 kb. 39 km/h, viszont elég nagytestű. A 121,8 km elméletileg tehát legyürhető akár 5 óra 8 perc alatt, ha minden klappol (széljárás, stb), reggelre nagy valószínűséggel át lehet érni. Kell még Londonig 111,5 km (69,3 mérföld) megtételére is idő - legalább 4-5 óra, de ez már a reggeli időt terheli, mindenesetre a tőzsdei zárásáig meg kellett tudnia tennie, s még beszélnie is a londoni ügynökeivel.

kutter

A másik változatban június 19-e reggelről és Gentről olvasni, és gyors halászcsónakról ír. E változat szerint nem Folkstone-ban, hanem Londonban jelent, cím is van, a 2 New Court, St. Switin’s Lane in City alatt. Mindkét változatban hozzá kell számolni az Oostende-be való eljutás idejét, ha Gentből, az 59 km (37 mérföld) kb 3 óra, ha Brüsszelből (ami majdnem Waterloo), az 108 km (67 mérföld), ez is 4-5 óra. Előbbi esetben a hírnek Gentig való eljutását is kalkulálni kell (50 km, 2,5 óra).

Szó mi szó (meg sok szám), a híradásokban szereplő időpontok (csata vége estébe hajlóan, másnap reggeli indulás Gentből, vagy délutáni Ostendéből, harmadnapi partraszállás Folkestone-nál, és Londonba érés - az mindegy, hogy a hírvivő, vagy a hírgazda - s még aznapi tőzsdei műveletek végrehajtása kereskedési időben, elég feszes tempót feltételeznek. (A londoni tőzsde nyitvatartási ideje 1812-től 1845-ig de 10 és du 4 óra között volt, befektetői roham esetén az üzlet az épületen kívül - más szabályokkal -tovább folyt.) De, mint tudjuk, nem a medvénél kell gyorsabbnak lenni, hanem a leghátul futónál, mert ha Wellington hivatalos közleménye, vagy bárki más még 20-án este megérkezik, az 21-én reggelre már nem hír. S mint tudjuk, a tranzakciók mégis megköttettek, így kellett hát lennie. (A spekuláció javában 'dúlt', az akkori szabályok között. A nagy Ricardo is 1815-ig mintegy fél millió font nyereséget ért el államkötvények kereskedésével. 1815 után ezzel leállt, és szerencsénkre írni kezdett. A spekuláció lehetőségeiről még egy apró adalék: 1814-ben történt, hogy néhány fiatalember, ki Franciaországból frissen érkezett, elterjesztette, hogy Párizs bevételénél maga Napoleon is meghalt, s a hír cáfolásáig 10.450 fontot realizált a nem sokkal korábban vett kötvényeken. További sorsuk nem ismeretes.)

A folytatásban, azaz a cselekvésben is vannak díszítő motívumként eltérések. A kikötői változat szerint bement a tőzsdére, nekitámaszkodott megszokott oszlopának (amit később el is neveztek róla) és eladott. Mit? Államkötvényt, ennek egyik fajtáját az úgynevezett konzol kötvényt. Nagy tételben, kötésenként 10ezer font értékben. A példa ragadós, a piac felbolydult, a többiek is megjelentek eladóként, a könyv felborult, az eladói oldalon jelentkező nyomás az árfolyamot egyre lejjebb vitte, mindaddig, míg 'egy mozdulattal' az egészet bagóért felvásárolta. Ez a történet legmesésebb része, mert ezt így nem lehet. Valószínűsítem, hogy még akkor sem lehetett (a londoni Stock Exchange - bár csak 1801 óta létezett - akkor már érvényes, egységesen elfogadott Alapszabállyal rendelkezett 1812 óta. Kereskedési szabálynak is kellett lennie.)

A konzol egy lejárat nélküli, örökjáradék jellegú kötvény, a benne megtestesülő követelés nem egy adott pillanatban lehívható tőkekövetelést nyújt annak, aki megveszi, hanem havonta kifizetésre kerülő kamatjövedelmet, amit akkoriban 3 %-ban határoztak meg. Azok tehát, akik eladták, a waterloo-i vereség hírére nem bíztak abban, hogy az állam ezt rendszeresen ki tudja majd fizetni, így vált számukra értéktelenné, ill. nagy/magas kockázatúvá a papír. A konzolt viszont épp erre találták ki még 1751-ben, az igencsak költséges osztrák örökösödési háború (1740-1748) után, melyben az angolok az osztrákok oldalán vettek részt. Győztesként persze, de legatyásodva. Mert az egyensúly-politika ezt kívánta. A konzol lényege, hogy a kibocsátó, az angol állam az adóssági címleteit állandósítja. A kintlévő egész állományra fizeti a 3 % kamatot, s nem kell ügyeljen a lejárati szerkezetre, a tőkevisszafizetéshez a tőkét előteremteni. Másodlagos forgalma szépen kialakult. Elméleti árfolyama klasszikus örökjáradék jelenérték számítása módján határozható meg (PV=C/r). Példánkban egy 10 ezer fontos címlet minden esedékességkor 3 %-ot, azaz 300 fontot fizetett ki (ez a C) Ennek kifizetésében nem biztak, illetve abban, hogy a kintlévő állomány kamatai kifizetéséhez újabb kölcsönök szükségeltetnek, az infláció meglódul az elvárható kamatláb megnövekszik (ez az r), így belső értéke (vagy jelenértéke, PV) annyival csökken, amennyivel a másba, azaz nem ezekbe az állampapírokba való befektetések révén elérhetnek (azaz amihez nem e jó kis nyugis örökjáradék megvételével juthattak eddig tulajdonosai). Ezzel finanszírozták az angolok 1814-től a napóleoni háborúk utolsó szakaszát, kisbefektetők ezrei pénzével (jobb is, mint a Békekölcsön)

Az angol államadósság 1815-re 744,9 millió fontra növekedett, mintegy 500 millióval 1790, lényegében a napóleoni háborúk kezdete óta. A hitelezők száma megnégyszereződött (1760: 60 ezer, 1815: 250 ezer kötvény tulajdonos), társadalmi hatása tehát erősödött. Számítsuk hozzá, hogy 1812-ban addig nem tapasztalt inflációt élt meg a piac valamennyi szereplője, a kontinensen is, és a szigeten is (erről bővebben a 2. részben).

A különc angolokról még annyit, hogy ma is vannak forgalomban XVIII. századi kibocsátású konzolok.

IV. György

A második változat nem kertel, megmondja, a miniszterelnök (akkor akkor éppen Robert Jenkinson, Liverpool második earlje) délután 2 kor értesült ugyanettől az ügynöktől (hoppá!) a győzelemről (mit kezdett a miniszterelnök úr a hírrel?), Wellington embere este 10-re ért Londonba, a kabinetet értesítette először, majd a Wales-i herceget, aki ekkor a későbbi IV. György, s azért hozzá, mert apja állandosult betegsége miatt (porphyria) lényegében ő uralkodott régensként már 1811-tól. Rothschild reakciójáról ugyanúgy ír, még a szóhasználat is helyenként összeér, annyi különbözőséggel, hogy az ügynökök által veteti meg a piacra szórt papírokat. (Ez már jobban hihető).

A nap eredménye állítólag 5 millió font nyereség.

Ez tehát a waterloo-i győzelem kikaknázásának hiteles (?) története. Rothschildék felemelkedése nem itt kezdődik, hanem 1806 január 23-án, mikor is a francia csapatok, konkrétan Augereau vezetésével bevonulnak Frankfurt városába. (Ne kapcsoljanak el, mindjárt folytatjuk.)  

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

k_petya 2008.07.28. 16:40:37

schooner és clipper ha már angol kapcsolat van.

Válasz erre 

globocnick 2008.07.29. 17:06:00

Ez nagyon jó. Brávó, brávó!

Válasz erre 

TB 2008.07.30. 15:44:19

Ami a hajókat illeti, a szkuner többnyire három, de legalább két, latin-vitorlával szerelt árbocú hajó, a kutter viszont csak egy árboccal rendelkezik. A klipper ugyanakkor legtöbbször három árboccal, de keresztvitorlával, illetve a lehető legtöbb vászonnal szerelt vitorlás.

Válasz erre 

Axum 2008.12.05. 10:18:21

A 3% az havi vagy éves kamat? És hogyhogy ma is vannak ilyen konzolok? Máig fizetik a 3%-okat? Ha igen, akkor miért nem az összes van forgalomban?

Válasz erre 

lécci 2008.12.05. 13:15:29

Igen, a 3 % az éves kamat. Amikor nem évesről beszélünk, akkor azt külön említjük, hogy havi, heti, netán overnight.
Igen, vannak ilyen konzolok, természetesen nem árasztja el a piacot, de létező, élő követelés. Akinek megéri 3 % kamatot (ami tudjuk nem egyenlő a hozammal) fizető papírban tartania a pénzét, esetleg egyéb, érzelmi megfontolásból megtartotta a szülei, ősei által szerzett (netán jegyzett) ilyen típusú állampapírt, az esedékességkor ezt a pénzt megkapja. Bár most, hogy kamatot vágtak az angolok is, lehet felértékelődnek ezek is.
Az összes forgalomban van, amit még nem vásárolt vissza a kibocsátója.

Válasz erre 

lécci 2020.04.29. 20:07:40

Tessék itt a konzolra egy mostani példa, az, amit Soros javasol:
index.hu/gazdasag/2020/04/29/ordogi_vagy_zsenialis_a_masodik_soros-terv/

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: