2008.08.26. 16:15
Dalmácia története V. rész: Velence és az Oszmán Birodalom
 |
| Dalmácia a 16. században |
1420-ra Velence megszerezte Dalmácia nagy részét, Raguzát leszámítva (róla később külön, Raguza története ezen a ponton különválik Dalmácia többi részétől). 1437-ben Zsigmond magyar király is elismerte 10 ezer dukát fejében Velence dalmáciai uralmát, és ezzel a magyar királyok névleges fennhatósága is megszűnt a térségben. Bármennyire is szomorú ezt kimondani, de az uralomváltással a helyi városok is jól jártak. Ennek a legfontosabb oka az, hogy a késő középkorra Velence egyértelműen az Adria legerősebb flottájával rendelkezett, és ezáltal képes volt az Adrián folyó kereskedelmet teljesen kontrollálni. Amikor a városok Nagy Lajos hadjáratai után visszakerültek a magyar király fennhatósága alá, Velence kereskedelmi bojkottot hirdetett, ami elég hamar tönkrevágta a városok gazdaságát. Bár a bojkottot az 1380-as években Velence megszüntette, de addigra már a városok többsége elszegényedett, nem volt érdemi hajóflottájuk se, nem tudtak élni az új lehetőséggel. Az újabb velencei fennhatóság tehát megadta azt, amit a magyar király uralma nem tudott: a prosperitás lehetőségét. A városok most már közvetlen velencei fennhatóság alá kerültek, kinevezett grófok, helytartók irányították őket, de ekkor ez már nem zavarta a helyieket, mert ismét bekapcsolódhattak a mediterráneum kereskedelmébe. De ez nem csak a gazdasági prosperitás időszaka, hanem a reneszánsz elterjedéséé is. Ebben az időszakban épült pl. Sibenikben a Szent Jakab katedrális.
 |
| A Szent Jakab katedrális Sebenicoban (Sibenik) |
Az újabb békés időszak azonban nem tartott sokáig. A Balkánon megjelenő, majd gyorsan terjeszkedő Oszmán Birodalom az 1460-as évekre Dalmácia közvetlen közelébe került: 1463-ban elfoglalták Boszniát, és megszüntették a független bosnyák királyságot. 1479-ben végleg alávetették Albániát, majd 1482-ben Hercegovinát is. Dalmácia közvetlenül határos lett egy aggresszívan terjeszkedő, és muszlim birodalommal. Az oszmánokkal Velence 1463-1479 között hosszú tengeri háborút vívott, és ennek részeként a törökök Dalmáciát támadták, hogy ellensúlyozzák Velence tengeri fölényét. 1468-ban Zára szenvedte el az első komolyabb rajtaütést, majd 1471-ben Splitet és Trogirt támadták a törökök. A városok ugyan megúszták (csak bezárták a városkaput, és a falakon a támadók nem tudtak átjutni), de a falakon kívül élő lakosság számára a török megjelenése a Nyugat - Balkánon a szláv inváziók óta elő nem forduló csapást jelentett (Az oszmán taktika része volt ugyanis az ellenség földjének a pusztítása). A dalmát hátország szláv lakossága tömegesen kezdett menekülni a szigetekre és a városfalakon belülre, de nem ők voltak az egyetlenek. Ez idő tájt egyébként is komoly vándormozgalmak zajlottak a Balkánon, és ebből Dalmácia sem maradt ki: az oszmán hódítás elől tömegesen menekültek a keresztények a védettebb helyekre, így Szerbia eleste után az ortodox szerbek és vlachok északra (Magyarországra), és nyugatra (Boszniába, és Horvátországba). A városokba és szigetekre menekülő csa nyelvjárást beszélő katolikus lakosság helyére Bosznia felől sto nyelvjárást beszélő katolikusok és ortodoxok költöztek, és velük együtt morlachok (latin nyelvű pásztorok, arománok, bár úgy tűnik, boszniában is maradtak foltokban latin nyelvű népességtöredékek a szláv invázió után).
1499-ben ismét háború tört ki az Oszmán Birodalom és Velence között. Ezúttal sem Dalmácia volt ugyan a fő hadszíntér, de török részről könnyű célpont volt, hiszen Bosznia felől alig védte valami. A városok hátországa ismét elpusztult, bár a városokat magukat továbbra sem foglalták el a törökök. Velence egyébként sem volt valami könnyű helyzetben, mivel ezúttal a török flotta többször is vereséget mért rá, csak spanyol segítséggel sikerült a ión tengeri szigeteket megtartaniuk, és elvesztették a Peloponnészoszon található két stratégiai fontosságú erődüket: Modont és Coront. Dalmáciát a háborús pusztításon kívül ekkor nem érték még jelentős veszteségek, de mivel a határai nyitottak voltak, a lakosság pedig leginkább a városok falai között élt, a velencei uralom elkezdett visszaszorulni az erődített településekre, pont, mint a 7-8. században Bizánc uralma Dalmácia felett.
1508-ban kitört a Cambrai Liga háborúja. A Cambrai Liga egy Velencével szemben megalakult alkalmi szövetség volt. Maga a háború a mi szempontunkból nem érdekes, mert Dalmáciát nem érintette, ami miatt mégis megemlítem, az az, hogy érinthette volna. Ugyanis elvben csatlakozott a szövetséghez Magyarország is, és Dalmáciát Velence felosztása után a Magyar Királynak akarták juttatni. II. Ulászló viszont nem tett érdemi lépéseket, így Dalmácia maradt velencei uralom alatt.
 |
| Klis erődje ma |
1537-ben újabb háború tört ki Velence és a fenséges porta között. Ezúttal már Dalmácia volt a törökök fő célja: még ebben az évben elfoglalták Clissa (Klis) erődjét Splittől kb. 10 kilométerrel északra. Klisnek stratégiai jelentősége volt, mert ez az erőd biztosította az útvonalat Bosznia és a partvidék között. Ezzel párhuzamosan elfoglalták Dalmácia nagy részét az erődített városok kivételével. Velence nem volt képes erre katonailag reagálni, így 1540-ben békét kötöttek, és lemondtak a török által elfoglalt területekről. Csak a fontosabb városok (Zára, Spalato, Trau, Sebenico) és szigetek maradtak velencei kézen. Mivel a béke sem jelentett teljes fegyvernyugvást, ugyanis a törökök ilyenkor is szívesen prédálták az ellenfél területét, a helyi viszonyok nem sokat javultak. A háborús pusztítás és a török rajtaütések miatt a helyi lakosság ismét tömegesen menekült, ezúttal már Itáliába. A velenceiek megpróbálták újratelepíteni a saját területüket, de Dalmácia alapvetően elnéptelenedett, gazdasági jelentősége ezek után már nem volt neki. Felmerül a kérdés, hogy Velence miért ragaszkodott annyira a maradék területhez, hogy komoly pénzeket invesztált az erődök megerősítésébe és a védelem megszervezésébe? A fő ok valószínűleg az, hogy erre az időszakra az Oszmán Birodalom is igen erős flottát fejlesztett, és ez a flotta Velence adriai uralmát is veszélyeztetni tudta. A dalmát városok pedig flottabázisként is szolgálhattak, török kézre kerülésük pedig azt jelentette volna, hogy övék az Adria. Ezt a Serenissima nem engedhette meg.
1570-73 között újabb háború robbant ki a két fél között, ezúttal a fő hadszíntér Ciprus volt. A szigetet ugyan Velence elvesztette, de az 1571-es lepantói keresztény győzelem a török flotta pusztulásával járt, így az Adriát a továbbiakban ők már nem tudták veszélyeztetni. Dalmáciában ugyanakkor nem történt érdemi változás az uralmi viszonyokban, majd a két fél 1573-ban békét kötött.
A század vége felé az uszkók kalózok okoztak konfliktusokat: az ausztriai területről elsősorban oszmán hajókat és kikötőket fosztogató uszkókok Velencével is összeakasztották a bajszukat, ez 1615-17 között a Habsburgokkal is háborúhoz vezetett, amelynek a végén végül a kalózokat áttelepítették.
1545-ben az immár ötödik háború robbant ki Velence és az Ottomán Birodalom között. A háború tárgya ezúttal Kréta volt, de a korábbiakhoz hasonlóan Dalmácia is hadszíntérré vált. A törökök számbeli fölénye ellenére Velence itt komoly sikereket tudott elérni, 1648-ban visszafoglalták Klist. Ez után a háború Dalmáciában lecsendesedett, mert a kulcspozícióban levő erőd miatt Bosznia felől a törökök nem tudták támadni a partvidéket. Az 1669-es békében Velencének végül fel kellett adnia Krétát, viszont megtarthatta Klisszát, bár Dalmácia többi része török uralom alá került vissza, de a háború eredményeképpen egyértelműen Velence pozíciói erősödtek a térségben. Ez a háború már az erőviszonyok megváltozását jelezte: Velence ugyan kiszorult a keleti mediterráneumból, de erősödtek az adriai pozíciói. Pár évszázaddal korábban ez nem lett volna egy jó üzlet, de a földrajzi felfedezések, és az Afrikát megkerülve Indiába vezető kereskedelmi útvonal megnyílásával a levantei kereskedelem elvesztette a jelentőségét. Az pedig, hogy a túlerőben levő török erőkkel szemben Velence expanzióra is képes volt, egyértelműen jelezte, hogy a korábban egyértelműen fejlettebb oszmán hadszervezet felett eljárt az idő.
A hatodik velencei - török háború egybeesik Magyarország felszabadításával (1684-1699). A Habsburgok győzelmeivel párhuzamosan Velence is jelentős területeket szerzett meg, gyakorlatilag felszabadították a dalmát hátországot, és blokád alá vonták Raguzát (de elfoglalni nem foglalták el). Velence mellé álltak a dalmát hátországban élő morlákok is. A karlócai béke Velencének juttatta Dalmácia nagy részét, emelett még Moreát (a Peloponnészoszt) is. Raguza, hogy védve legyen Velencétől, ekkor adta el azt a területsávot az Oszmán Birodalomnak, amely ma Bosznia - Hercegovina egyetlen tengeri kijáratát képezi Neumnál.
 |
| Velence 1796-ban |
Ezzel még mindig nem volt vége a háborúskodásnak. 1714-ben a törökök lerohanták Moreát, ezzel kezdetét vette a két hatalom hetedik háborúja. Velence szerencséjére a Habsburgok megsegítették őket, de így is felemás eredménnyel zárul a számukra a háborúskodás. A görög fronton majdnem teljes vereség (csak a Ión szigeteket tudták megtartani), viszont Dalmáciában részleges sikereket értek el: a hátországot teljesen felszabadították, Raguza azonban megúszta a hódítást. Dalmácia nagy része az 1718-as pozsareváci békével velencei kézre került, és megkezdődött a tartomány újjáépítése. A tartomány lakossága 1718-ban 108 ezer, 1795-ben már 288 ezer volt, száz év alatt nagyjából megháromszorozódott. A bevándorlók leginkább a szomszédos területekről érkeztek: katolikus délszlávok Isztriából, Hercegovinából és Likából, ortodox latinok (morlákok) Boszniából, ortodox szerbek ugyanonnan. A lakosság nagyobb része katolikus volt ugyan, de a velencei kormányzat elismerte az ortodox egyházat is. A bevándorlók helyreállították a tartomány mezőgazdaságát, mocsarakat csapoltak le, elhagyott földeket vontak újra művelésbe. Bányák nyíltak, Zárában és Trauban főiskolák létesültek. Dalmácia tehát újra fejlődésnek indult, mint már annyiszor a történelme során.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kaif 2008.08.27. 11:35:08
hami · http://toriblog.blog.hu 2008.08.27. 17:44:28
Nem tudom ezt a mondatot olvastad e, a post legelején van:
Raguzát leszámítva (róla később külön, Raguza története ezen a ponton különválik Dalmácia többi részétől)
Külön kiemelném a lényeget:
róla később külön
várrom 2008.10.17. 14:15:06
aktualitását számomra az adja,hogy 465 évvel a történtek után kerülhet e becses kordokumentum a magyar közvélemény tudomására.
No. 251.
1543. szeptember 6. VELENCE
A velencei Dózse és a velencei Államtanács közös levele Konstantinápolyba
Eredeti: Deliberazioni Senato (Secreta) V. Ixiii.p.55 tergo.
Közzétette: Calendar of State Papers and Manuscripts, relating to English Affairs, existing in the archives and collections of Venice and in other libraries of Northern Italy. Vol. V 1534-1554. Edited by Rawdon Brown, London 1873. In: 297.levél
Bizonyos, hogy a szultán tanácsa hallani fogja a hírt, Nagy Szolimán szultán hadseregének Magyarországon elért sikerérõl Ferdinánd római király ellenében; mindenrõl pusztán csak említést tégy miszerint az utolsó hír (Esztergom meghódításáról) amelyrõl õvéiktõl kapott Esztergomról, amely város, miután lévén komolyan összezúzta, és amely ellenállt két ostromnak, az õ Császári Fenségnek [Sultan Solyman] átadatott, s, aki ez idõben a hadseregével van és vívja Székesfehérvárat. Jó szerencsét kívánj hadi hivatásának ezért a hódításért(!), mondd nekik, hogy a Signoria szerint, utolsó hírünk, az, hogy V. Károly császár kötött egy ligát Anglia királyával, továbbá a Cleve-i herceg ellen támad az õ hadseregével Flandriában.
R: Are certain that the Turkish ministry will have heard of the success of the Grand Signore's army [in Hungary against Ferdinand King of the Romans]; will therefore merely mention the last news received by them of the conquest of Strido (Strigonia), which town, after being severely battered, and having resisted two assaults, surrendered to his Imperial Majesty [Sultan Solyman], who was going with the army to besiege Stuhk Weissenburg (Alba regale). To congratulate the ministry on these successses, telling them also that according to the Signory`s last advices, the Emperor had made a legaue with the King of England, and is proceding with his army in Flanders against the Duke of Cleves.
vén betyár 2011.01.03. 13:50:27
www.libri.hu/konyv/szent-mark-oroszlanja.html
és folytatása
Quinn, Thomas:
Velence kardja - A velenceiek 2. könyv
Gold Book, 2009
* 320 oldal
* Kötés: kemény kötés
* ISBN: 9634261575
A velenceiek fordulatos, magával ragadó második könyve két büszke itáliai nemesi család évszázados, keserű ellentétének történetét beszéli el.
A Szent Márk oroszlánja a Ziani és Soranzo család mélyen gyökerező rivalizálását beszélte el, a nemzedékről nemzedékre szálló gyűlöletét és ármánykodásét. A történet végén a bátor Antonio Ziani és a büszke Giovanni Soranzo félretette személyes bosszúvágyát, hogy megmentsék szeretett Velencéjüket az oszmán törökök támadásától. A békéjük azonban nem tarthatott örökké. Bár Velence megmenekült az inváziótól, a veszély továbbra is ott tornyosul a látóhatáron. La Serenissimát egyszerre fenyegetik a törökök, az itáliai városállamok és a pápa - mindegyik legendás hatalmára és gazdagságára feni a fogát. A vészterhes időkben a Ziani és a Soranzo család újabb nemzedéke vív keserű harcot egymás ellen. Giovanni és Antonio békéje felbomlik, ahogy fiaik újult erővel, még kegyetlenebb eszközökkel viszik tovább a régi ellentétet. A háttérben zajló valós történelmi események - Velence és az Oszmán Birodalom háborúja, az egész Itáliai-félszigetre kiterjedő ferrarai háború az erőskezű pápa állandó intrikái - közepette zajlik a Ziani és a Soranzo család magánháborúja, amiben szerelem, árulás, emberrablás, lopás és gyilkosság is megengedett. Ám ahogy az ellenséges seregek egyre közelebb érnek Velencéhez, a nemesi családoknak dönteniük kell: vagy megmaradnak, vagy együtt pusztulnak szeretett városukkal.
kommentek