A háború végeztével politikai pályán maradt, s maradt a hadseregben. Júniusban kinevezték a 4. Ukrán Front politikai irányító testületének vezetőjévé, június 24-én részt vett a moszkvai Díszszemlén. Egy évig sem tartott megbizatása, mert békeidőben más területen volt 'igény' szervezőkészségére. Hazatért, s előbb 1946 augusztusától 1947 novemberéig a Zaporozsjei, majd 1950-ig a Dnyepropetrovszki területi pártbizottság első titkára lett. Mit jelent Terület, mekkora az, mit ér ez a beosztás? A Terület a szovjet közigazgatás már 'számbajövő' egysége volt. A mellékelt linken Ukrajna közigazgatási felosztása található, a Dnyepropetrovszki Terület az 5-ös.

 Oroszország közigazgatási felosztása (példa a Területek eltérő méretére)

Úgy épült fel, hogy egyes tagköztársaságok (tagállamok), aztán a Területek, majd a Járások. Ne vonjunk hazai párhuzamot a járás, megye stb. méretével. Ott, ahol élelmiszerboltnyi területen patika van, ahol 10 lépés a távolság a kassza és az áru kiadásának helyétől, más a lépték. Gondolják sokan, persze, kellett a hely a sorbaállóknak, de ez ettől független. 

A területek (oblaszty) járásokra (rajon), az pedig megyékre (okrug) tagozódnak. Konkrétan a dnyepropetrovszki 22-re a zaporozsjei 20-ra. Előbbiben 1504, utóbbiban 955 település van - jelenleg. Magyarországon 3200 felett. Durva megközelítéssel olyan jó egyharmadnyi Mo. tehát.) A Dnyepropetrovszki áthelyezés, előbbrelépés volt tehát. Karrierje egyenletesen ívelődött (valamit tudhatott), újabb 2 évig a Moldovai Köztársaság pártbizottságának I. titkára (1950-1952) volt (betartva a 2 évente váltsunk munkahelyet lelvet :). 1952-ben az a megtiszteltetés érte, hogy Sztálin ajánlására megválasztották a Központi Bizottság titkárának, és póttagja lett a párt legfelsőbb vezető testületének a párt Elnökségének (később ez lesz a Politikai Bizottság). Sztálin halála némi megbicsaklást hozott az életrajzában, a generalisszimusz hívének tekintették, a központi vezetésből eltávolították, s - akkor még nem lehetett tudni, hogy átmenetileg-e, vagy hosszú időre - a Szovjet Hadsereg és Fekete-tengeri Flotta politikai vezetőjének helyettese lett.

Hruscsov és Brezsnyev 1962. augusztus 15-én az űrhajósokkal beszél (épp mutatják az utat)

1954-ben - s itt számít a régi ismeretség, mitöbb bajtársi viszony - Hruscsov javaslatára, akinek csillaga felfelé ívelt, ismét jelentős beosztást kapott. Kazahsztán második titkára lett, majd 1955-től első titkár. 1956-ban már ismét a központi vezetés része, 1956-1960 között a Központi Bizottság titkára. S ami talán fontosabb 1956-1957 között az Elnökség póttagja, majd 1957-től az Elnökség tagja. Hruscsovval együtt, az ő oldalvizén 'emelkedik', földije 1957 júniusában legyűri Molotov Malenkov Kaganovics és Sapilov "pártellenes csoportját". Új káderekre volt szükség, az alapos, jó csapatmunkásnak számító, nagy munkabírású és megfelelően ösztönzött Brezsnyev kiválóan alkalmas is volt. Így 1960-tól a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke. Államfő. Ő a szovjet Losonczi Pál.

Apropó Politikai Bizottság (korabeli vicc)

- Mi az, 4 lába van és sok foga? - krokodil
- Sok lába van és 4 foga - SZKP Politikai Bizottsága

Brezsnyev élete akkor került a szélesebb nemzetközi nyilvánosság elé, azaz egy nem-orosz átlagos újságolvasó akkortól kezdett el figyelni rá, amikor Hruscsov 1964-es puccsszerű leváltásával annak színes egyénisége után a maga szürke, de megbízható pártapparatcsik habitusával vezetői szerepbe került, hogy 18 év alatt egy rendszer jelképe legyen. Egy korszakot jelentett életünkben, apáink életében, lényegében a kihalásos pártvezetői szerepet kialakítva, hogy majd csak a Szovjetunió szétesése, ill. Gorbacsov önnön választása szoktassa le a népet erről (no meg a demokrácia). A kiszámíthatóság példája volt maga (nagy kincs volt ez odaátról nézve), a nyugodt, kiszámítható politikusé, akinek regnálása idején fej-fej melletti küzdelemben fegyverkeztek fel, majd fegyverkeztek le (Helsinki folyamat (1969), Atomsorompó egyezmény (1969) - az atomcsend még Brezsnyev előtt volt 1963-ban -, ABM tárgyalások (interkontinentális rakéták leszereléséről) SALT-I (1972), SALT-II (1979, itt elcsattant egy csók, amire a végén még visszatérünk - ne kapcsoljanak el :).  Itt szépen össze vannak szedve a cikk vége felé az egyes tárgyalási témák és az egyezmények. Ezen mind-mind ő volt A SZU képviselője, s váltott táncpartnerekkel (Nixon, Ford, Carter) tartott a hosszú 'báli szezon'.
Közben meg folyt a baráti országok felfegyverkezése is, meg néha el-elsült valami nem annak látszó, mint történt Grenada repülőterén 1979-ben (de közismert Honduras, El Salvador története is) (itt utalnék az ogadeni háborúról szóló 3 posztra).

Szóval ment azért a két nagyhatalom befolyási övezeteinek időközönkénti át-átrajzolása. A Kissinger megfogalmazta ötpólusú világrendszer - mely elméletet a németországi születésú, 1969-1977 között előbb nemzetbiztonsági tanácsadóként, majd külügyminiszterként tevékenykedő politikus az európa hatalmi egyensúly történelmi példáján dolgozott ki -, vagy Brzezinski (1977-1981 között szintúgy nemzetbiztonsági főtanácsadó) négypólusú világrendszere, mind-mind a hatalmi egyensúlyról szól, aztán jött egy színész, s azt mondta 1983-ban:

"Arra kérem a tudományos világot, akiktől az atomfegyvereket is kaptuk, hogy a kimagasló adottságaikat állítsák az emberiség és a béke szolgálatába – tegyék számunkra lehetővé, hogy ezeket az atomfegyvereket elavultnak és impotensnek tekinthessük."  (Ronald Reagan)

Befejeződött a patikamérlegen egyensúlyozott tárgyalások hosszú sora, új világ kezdődött a Gonosz Birodalma elleni küzdelemben, mely után az Egyesült Államok 'túlnyerte magát' s most nem tud vele mit kezdeni, nem tudja hogy kellene viselkednie, immár két évtizede. Viszont az 'energiafegyver' mesterséges felértékelődése miatt az orosz medve ébredezik.

Vezetése idején végig következetesen érvényesítette a róla elnevezett ún. Brezsnyev doktrínát, a korlátozott szuverenitás doktrínáját. Ez persze nem előzmény nélküli, de mivel az ő nevével fémjelzett a korszak, amiótól következetesen alkalmazták, s doktrínává emelték. Ezért emlegeti Brezsnyev doktrínaként a szakirodalom. Lényegében a csehszlovák válság után 1968 szeptemberétől fogalmazták meg a külvilág számára is (előbb egy Pravda cikkben, majd - figyelmeztetésként - a lengyel testvérpárt V. kongresszusán). 

"Общеизвестно, что существуют общие естественные законы социалистического строительства, отклонение от которых ведёт к извращению как таковому. Когда враждебные социализму внешние и внутренние силы пытаются повернуть развитие какой-либо социалистической страны к реставрации капиталистической системы, тогда угроза делу социализма в этой стране становится угрозой безопасности всего социалистического сообщества. С этого момента это становится не проблемой народа этой страны, а общей проблемой, касающейся всех социалистических стран"

Közismert, hogy léteznek a szocializmus építésének általános kézenfekvő törvényszerűségei, amelyektől való eltérés az azzal való szembefordulást jelenti. Amikor a szocializmus külső és belső ellenségei valamely szocialista ország fejlődésének megfordítására, a kapitalista rendszer visszaállítására törekszenek, akkor a szocializmus ügyének ebben az országban fellépő fenyegetettsége az egész szocialista közösség biztonságát érintő veszélyt is jelent. Ettől a pillanattól ez nem az adott nép problémája, hanem közös probléma, az összes szocialista ország problémája  (nyers fordítás) 

Az előzmény pedig az 1948-as jugoszláv-szovjet konfliktus volt, amikor a jaltai szalvétán megfogalmazott befolyási arányt (50-50 %) érvényesíteni képtelen szovjet vezetés kilátásba helyezte, majd később a táboron belül is végig következetesen képviselte, hogy a szovjet érdekek védelme (vagy éppen érvényre juttatása) érdekében kész bármilyen eszközt bevetni. Erre varrjál gombot, Magyarország (1956) !

Majd csak Gorbacsov lesz az, aki szakít a Brezsnyev-doktrínával 1988-ban, megannyi német család (s persze egyén, mi magyarok) nagy örömére. Persze úgy oroszosan, azaz kijelentve, hogy nem fogják automatikusan alkalmazni, de az ilyen - mint tudjuk - egy doktrína végét jelenti, mert annak épp a mindenkori következetes alkalmazása, s az azzal való fenyegetés a lényege. (Ezt már a nagy előd, Lenin is 'megmondta', mikor az erő nem tényleges, hanem csak lehetséges alkalmazásáról értekezett - "потенциальное выступление сила") Már az elég, hogy a fenyegetett tudja, hogy az márpedig úgy is lesz/lehet. (A doktrína maga tézisek rendszerét jelenti, de kicsit elkalandoztunk Leonyid Iljicstől). 

A Kádár-rendszer Magyarországának külpolitikai aktivitása, nemzetközi elismertsége ilyen értelemben csak a szovjet érdekek tiszteletbentartásáig érvényesülhetett. Jó példa erre épp az 1968 augusztusi csehszlovákiai konfliktus, amikor - akartuk-nem akartuk - de szomszédos országként részt vettünk a csehek továbbképzésében (mi már megtanultuk azt 1956-ban).

Minden pártvezetőnek volt egy lózung párja, amelyt aztán jó nagy betűkkel köztereken, felvonulásokon mindenképpen, s persze társadalmi rendezvényeken jól kihelyeztek, egyrészt, hogy lássuk, mi van (mi lesz!), másrészt, hogy ehhez tartsuk magunkat.
Brezsnyev - труд (trud) = munka, és эффективность (effektyívnoszty) = hatékonyság
Andropov - az egyik a дисциплина (diszciplina) = fegyelem volt.
Csernyenko - (emlékszünk rá) ??
Gorbacsov - гласность (glasznoszty) = átláthatóság. Ez nem nyíltságot jelent, hanem átláthatóságot és az elhíresült перестройка (peresztrojka) =átépítés kezdetben ускорение (uszkarényie) =gyorsítás volt. De aztán társadalmi támogatás érdekében jobbnak látta 'átváltoztatni'.

Szűrje le magának ki-ki mi valósult meg a brezsnyevi 'hatékonyságból'. Szemléltetésként álljon itt a halála előtti évben (1981) tartott SZKP XXVI. kongresszusára kibocsátott bélyeg, melynek szövege:  

 eseménynapi bélyeg az SZKP XXVI. kongresszusára 1981

"Pártunk lenini politikája - a nép életszínvonalának szűntelen emelése, az ország békéjének és biztonságának biztosítása, a kommunista jövő építése."

Itt tartottunk 1981-ben, pedig már Lenin is megmondta a "Mi a teendő"-ben, hogy azt a fránya átmenetet a szocializmusból a kommunizmusba, na azt kellene likvidálni.
(volt ez azokban az időkben, amikor  vajat csak kimérve lehetett kapni, szeletelve, follpackban.)

Jellemző volt a korszakra a végtelen tekintélytisztelet és az 'útmutatások' egymásra épülő rendszere. Hogyan épült fel egy forrásjelzés felsorolás, netán lábjegyzet 'azokban az időkben' ? Legyen a téma valami műszaki, vagy mondjuk a minőségellenőrzés. (mindegy)

  1. általános részhez, a tanulmány céljának bemutatásához valami Marx Engels, Lenin
  2. aztán ugyanehhez a részhez (mert későbbiekhez nem illeszkedik) az utolsó pártplénum, vagy kongresszus határozatából. Esetleg korábbi hasonlóból, de annak 'mérföldkőnek' kellett lennie, mint pl a 'Sztálintelítélő' XX.
  3. citátum, hivatkozás a Pravda valamely témábavágó cikkéből Mi tud(ott) témáhozillő lenni egy Pravdában? Az. Az 'útmutatás'. A Pravda volt a párt orgánuma, az Izvesztyia a Minisztertanácsé, a Trud a szakszervezeteké. (épp mint nálunk Népszabi = párt, Magyar Hírlap = kormány, Népszava = szakszervezet, Magyar Nemzet = Hazafias Népfront)

Apropó Pravda: (korabeli vicc)

Mi a különbség a Pravda (Igazság) és az Izvesztyia (Hírek) között? Az Igazságban nincsenek hírek, a Hírekben nem az igazság van.
 

Végül 4-n. na ide jöhet a témához kapcsolódó, felhasznált tudományos cikkek, publikációk felsorolása.

Kitüntetései:
A rossz nyelvek szerint csak 2 kitüntetéssel nem rendelkezett, az egyik a Город-Герой (Hős város), a másik a Мать-героиня (Hős Anya). A Hős város is  csak 13 városnak van, 1965-ben alapították, ekkor már igen ő, s még 1985-bne is 'osztották', 40 évvel a háború végét követően, persze évfordulóra. Hős anya pedig az 'lehet(ett)', aki 10 vagy annál több gyermeket hozott a világra, s nevelt fel. Katonai erényhez nem kapcsolódik.

 Brezsnyev teljes ünnepi díszben

Amúgy Leonyid Iljics a Szovjetunió 4x-es hőse (bal váll alatt a 4 Arany-csillag). Szerzésének időpontjai:
- 1966. december 18., (szülinapra) a 60. évét betölti, egyúttal ez évben lett főtitkár az első titkárból (az átnevezés is szülinapra történt?)
- 1976. december 18. (szülinapra) a 70. évet betölti
- 1978. december 19. (szülinapra) ez rögtön utána 2 évvel van, nem kerek évforduló, talán érzi, hogy öregszik?
- 1981. december 18. (szülinapra), na még egy. A neki jutott 18 év utolsó 6 évében 3.

Lenin-rend  8x (a Szovjetunió hőse érdemrendek alatt) felső két sor. Mindazonáltal ezzel a 8-szori kitűntetéssel csak a középmezőny elején van (9-en megelőzték, s 8-szorosként is 11-ed magával áll), a legtöbbszőr egy 28 évig regnáló (1958-1985) külkereskedelmi miniszter nyerte el, Patolicsev (12 x) - igen ő volt  a fiú, Jurij közvetlen főnöke. Hogy az ismertebb nevek közt tallózzunk: Usztyinov marsall (11 x), Jakovlev repülőgép-tervező (10 x), s marsallok, Vasziljevszkij (8 x), Vorosilov (8 x), Szokolovszkij (8 x), vagy a szintúgy tervező Iljusin és Tupoljev is (8x). Nyolcszoros még Tyihonov is, aki 1980 novemberétől miniszterelnök (a Minisztertanács elnöke) volt, végig Andropov és Csernyenko alatt is, de ő a Brezsnyev halála utáni időben "gyűjtötte be" ezeket az elismeréseket, gondolom hasonló indíttatásból vezérelve, mint nevezett kortársa (őt az 1. részben is említettük). Annyit még el kell mondani e témában, hogy 1973 óta a Lenin-rendet a Szovjetunió hőse kitűntetéssel együtt 'osztogatták', aki utóbbit megkapta, az részesült - egyúttal - az előbbiben is. Így Brezsnyev 3 Lenin-rendje az 1976 óta megszerzett SZU hőse kitűntetésekkel együtt 'jött be'. Ha meg még a SZU Hőse ráadásul a Szocialista Munka Hőse is volt, vagy később kiérdemelte, járt neki, hogy bronz mellszobor készüljön róla (méretéről nincs rendelkezés a Legfelsőbb Tanács Elnökségének erről szóló 1973. május 14-i határozatában).

 Hofi Géza  véleménye az egészről (7:12-nél kezdődik)

Vagy itt van a Győzelem Érdemrend, melyet igen szűk körben osztottak (a többihez képest mindenképp). Kétszeres kitűntetettje csak 3 volt, Sztálin, Zsukov, Vasziljevszkij, ennél többször nem kapta meg senki sem. Egyszeres (tehát aki egyáltalán megkapta) 9 volt, köztük a II. világháború olyan tábornokai, mint Antonov, Govorov, Konyev, Malinovszkij, Mereckov, Rokoszovszkij, Tyimosenko, Tolbuhin (Hozzájuk mérte magát - mint utaltam az 1. részben rá - s csatlakozott Leonyid Iljics 1978 februárjában (ugye mindenkinek átjön az, hogy 'magának adta'.) Külföldiként e kitüntetésben részesült Montgomery és Eisenhower (mert hozzájuk is). 1989 szeptemberében, 7 évvel a halála után a SZU Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége megvonta tőle ezt a kitüntetést (!)
Emellett 1961-ben megkapta a Szocialista Munka Hőse kitűntetést, az űrrepülési programban való részvételéért (Bizonyára "útmutatásaiért").
Az a kis vörös zászló a bal hajtókáján nem kitüntetés, ilyen 'jelvényük' van a képviselőknek, s benne a felirat (Верховный Совет СССР)
Októberi Forradalom Érdemrend (2 x) a stráfok közt a második sorba középen. Fontos megemlíteni, hogy ő volt az egyedüli a Szovjetunió történetében, akinek 5 aranycsillaga volt kitüntetésként (4x SZU Hőse, 1x Szoc. Miunka Hőse). Zsukovnak (ő volt ugye Sztálin mellett a legfőbb katonai vezető a háború idején) csak 4 (mind a SZU Hőse), az elődnek Hruscsovnak is 4 (ő kevesebb hadi sikereket ért el, ő inkább a munka terén 'szerzett' érdemeket: 3x Szoc.Munka Hőse, 1x SZU hőse. De hát neki - istenem kevés idő jutott :) Háromnál több aranycsillaga senki másnak nem volt.  

A jobb válla alatt hordott, arcokat megjelenítő érdem-érmék nem tartoznak a 'különösen fontos' érdemrendek közé, a viselés helye viszont meghatározott volt, ha feltette (s miért ne tette volna) ott kellett hordania.

Az állami kitűntetések sorrendje amúgy így volt:

  1. Lenin-rend (azért ez a 'király', 1930-tól 'forgalomban')
  2. Októberi Forradalom érdemrend (ezt egyébként az ő idejében 1967. október 31-vel alapították, hogy november 7-re már ki lehessen osztani. Persze, hogy nem kap(hat)ta meg az, aki már nem élt)
  3. Munka Vörös Zászló Éremrend (meg ez is 'király', 1928-tól)
  4. Népek barátsága Érdemrend (ez meg 1972-es alapítású)
  5. Dicsőség Érdemrend (s s többi, sorban)

Tallózva említek néhányat a kevésbé ismert kitüntetései közül, amelyek azért büszkén gondolhatott - "megvolt ez is".

  • Bogdan Hmelnyickij érdemrend 2. fokozat
  • Érdemérem "Bulgária oszmán iga alóli felszabadulásának 100 éves évfordulójára" (Bulgária)
  • José Martí Érdemrend (Kuba)
  • Érdemérem "A Moncada laktanyi ostromának 20 éves évfordulójára" (Kuba)
  • Lengyelország Felszabadításáért Érdemrend a csillaggal, 1. osztály (Lengyelország) - ez bájos
  • "A katowiczei kohászati üzem érdemes építője" (Lengyelország) - ez is
  • de van számos

Mi Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesített Érdemrendjében részesítettük 2 x (1976, 1981), s egyszer vihette haza a Vörös Csepel érdemes veterán (Почётный ветеран комбината «Красный Чепель») Komolyan? Volt ilyen? Ez legalább olyan jó, mint  a katowiczei építő segítség (a kitűntetéseihez linket oldalon megtekinthető, hogy ki hányszor, s mennyire 'tette oda magát').

Borisz Alekszandrov

Irodalmi babérokra is pályázott. Az 'erős' emberek közt nem ő az egyedüli, Alekszejev (3 x olimpiai bajnok súlyemelő) is íróként élt, mikor nem emelt súlyt. Folytatásban hozta le 1978-ban az Új Világ folyóirat e regénytrilógiát.  Kisföld, Újjászületés, Szűzföld. Ezekért 1979 áprilisában Lenin-díjat kapott, mint  a tudomány, a technika, az irodalom, a művészet és az építészet terén nyújtott kiemelkedő alkotás(ok)ért (épp úgy született, mint manapság, a 'szerző' elmeséli élményeit, s ezzel foglalkozó írók, újságírók formába öntik azt.) Az évben csak 3-an kapták (hozzá képest a másik kettő az űreszközökön 'babrált valamit'), előtte 1978-ban 30-an (Borisz Alekszandrov, Pavel Szolovjov), utána következő évben 1980-ban 52-en (köztük Dumbadze, Rajkin, Vjacseszlav Tyihonov, Tupoljev) Annak illusztrálására, hogy ez a jelvény-mánia némileg általános volt, álljon itt Borisz Alekszandrov, az Alekszandrov-táncegyüttes vezetőjének hasonló ünnepi öltözete.

Amúgy írásai, beszédei összes kiadása 9 kötetre rúg, összoldalszáma 5528, átlagosan kötetenként 614.

Brezsnyev az autók nagy szerelmese volt:
1. Chevrolet Bel Air (1955, USA) Még Hruscsov ajándékozta Brezsnyevnek (hogy ő kitől kapta?), Brezsnyev aztán továbbajándékozta lányának, Galinának
2. Opel Kapitän L (1960, NSZK) Ezt közvetlenül Brezsnyev ajándékozta lányának Galinának és férjének
3. Chrysler 300 (1966, USA)
4. Maserati Quattroporte (1968, Olaszország) Az Olasz Kommunista Párt ajándéka 4 ajtós sedan, V8 motorral 290LE teljesítménnyel, végsebesség 230 km/h
5. Mercedes-Benz 600 Pullman (1969, NSZK) Willy Brandt kancellári ajándéka, 6ajtós, ritka modell, csak 7 példányban készült (hatajtós pedig csak 2, a másik a japán császáré lett).
6. Mercedes-Benz SL-Class (NSZK) Kétüléses sportautó. Németországi látogatásakor kapta, tett vele a sajtó előtt egy próbakört, minek után megjegyezte - mert "Mi kommunisták, különleges emberek vagyunk" - hogy (persze elégedett volt), de azért a kék színe helyett valami kommunista szín jobban tetszene neki. Mondjuk a vörös. Házigazdája lecseréltette vörösre.
7. Cadillac (1971, USA) Nixon ajándéka, fekete színű (pontos típusa nem ismeretes). 1972-ben Kissinger szovjetunióbeli látogatása idején ezzel furikázta személyesen vendégét.
8. Cadillac Eldorado (1972, USA) 1972 májusában Nixon Moszkvába készült. Az előkészületek idején Dobrinyin akkori washingtoni nagykövet jelezte az utazónak, hogy Brezsnyevnek 'jól esne' egy ilyen típus. Kiadták az utasítást, állítólag 3 nap alatt elkészült és az elnököt szállító repülőgépre fel is került.
9. Lincoln Continental (1973, USA) Fenti májusi elnöklátogatáson Brezsnyev megcsodálta az amerikai elnököt szállító Lincolnt. A következő évi találkozásukkor átnyújtották a számára készült ajándékot.
10. Nissan President (1973, Japán) E típus első példánya volt a japán miniszterelnök hivatalos szolgálati autója. A másodikat Brezsnyevnek készítették. Halála után lányáé Galináé lett, majd egy tulajdonos közbeiktatásával végül Pimen pátriárka autója lett. Másik változat szerint nem Brezsnyev kapta hanem rögtön maga a patriárka, (na melyik az igaz?). 1992-től gyűjtőé lett.
11. Rolls-Royce Silver Shadow (1968, UK) Armand Hammer ajándéka, ki már akkor traktorokkal üzletelt Leninnel, mikor az ifjú Leonyid a helyi technikumben vasasnak tanult. (ő is megérne egy posztot). Állítólag csak 5 példány készült belőle
12. Rolls-Royce Silver Shadow (1974, UK) II. Erzsébet ajándéka, 1980-ban Brezsnyev összetörte egy teherautóval történt karambolban Moszkva környékén. Mondjuk egy ilyen autó látványa, a sok Moszkvics meg Zsiguli között, az elbámészkodó sofőrjeikkel, önmagában közlekedési 'helyzetet' okozhatott. Jelenleg Rigában a Közlekedési (Autó-) Múzeumban megtekinthető - a roncs.
13. Rolls Royce Silver Wraith-II (1979, UK) Ezzel járt vadászni. Ma gyűjtőé.
s hogy a szovjet ipar termékei se maradjanak ki a sorból
14. ГАЗ-13 «Чайка» 1976-ig hivatalos szolgálati autója, mikor ГАЗ-14 «Чайка»-ra cserélte.
15. ГАЗ-14 «Чайка» 1976 decemberében 70 éves szülinapjára személyes ajándékként kapta az első pédányát. Az ővé volt egyedül sötétkék (mély-szílvakék), az összes többit fekete színben gyártották. Az 1990-es években vandál módon megrongálódott.
Emellett még a hazai ipar termékeiből számos Zil, s Volga típusú páncélozott gépjármű állt a rendelkezésére.

Autó-mániája mellett, hogy néhány bulvársajtóba illő információt is feltárjunk, említsük meg, hogy

  • a CSzKA Moszkvának, a hadsereg klubjának drukkolt (mily meglepő)
  • szeretet dominózni (emlékszünk olyanra, aki a sakkot szerette :)

Hogy aktualitással zárjuk a korszemlét, a közelmúltban lezajlott amerikai választási küzdelemben, nevezetesen 2008. május 20-án McCain akként érvelt a demokratákat lejáratni akarván, hogy volt köztük olyan - itt konkrétan Cartert megnevezve -, aki még Brezsnyevvel is hajlandó volt csókot váltani.

"The Arizona senator recalled the ridicule President Carter faced in 1979 when he kissed Soviet leader Leonid Brezhnev during the signing of an arms treaty.

<Carter went over and kissed Brezhnev, remember?> Mr. McCain said yesterday in Miami."


Mindez persze nem a pravoszláv hármas csókkal, hanem csak úgy szőrmentén a SALT-II tárgyalásokat lezáró megállapodás aláírását követően. Azért olyan is volt, aki olyanra is ragadtatta magát.

 
 Brezsnyev és Carter Brezsnyev és Honecker



 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://toriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr95755261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AronGergo 2008.11.10. 15:46:18

Nagyon érdekes a cikk és jó a stílus is, de sajnops sok benne a zavaró, apró helyesírási hiba ("úgy-e", "kitűntetései"), elgépelés.

AronGergo 2008.11.10. 15:46:49

Na tessék, "sajnops" :)

cowkie 2008.11.10. 19:03:04

valamint "8V teljesítménnyel, 290LE" helyett "V8-as motorral, 290LE teljesitmennyel" gondolom =D

egyebkent tenyleg jo

pancer1 2008.11.10. 21:11:40

Lehetne egy harmadik posztot esetleg lányának az ügyéről? Volt valami szibériai gyémántcsempészetes ügye, meg volt valami komoly botrány a Kazah SSZKban a gyapotterméssel, kevesebb volt mint amit jelentettek évtizeden átt. Mindkét ügy Leonyid Iljics halála után derült ki, és lett leleplezve. Ő addig fedezetet nyújtott a simlizésnek.

lécci 2008.11.10. 21:28:11

Az apák árnyékában felnövő politikus-csemeték sorsa nem irígylésreméltó. Nehéz teher alatt nőnek ők fel. Még nehezebb, mint a művész csemetéké, mert nekik még tekintettel is kell lenni a szülőre, ill. lehetőségeik korlátlanabbak (ha van ilyen kategória). Ismerek néhányat. Galja sorsa is ilyen. Nem készül róla poszt, mert nem lenne 'egyenértékű' az előző kettővel :), de itt beszélhetünk róla.
Wellingtonról sem készül poszt, miként 'nyúlt bele' a hadizsákmányba (műkincsek).

....közben javítom az észrevételeket (köszi):)

lécci 2008.11.10. 21:39:59

3 oldalon az élete (a 2. oldalon a történet a 29 éves szeretővel, miközben ő 60) findarticles.com/p/articles/mi_qn4158/is_19980703/ai_n14175476/pg_1?tag=artBody;col1

Hagyjuk meg az embereknek legyenek olyanok, amilyenek. Nem tudta 'kezelni' már fiatalkorában sem a helyzetet.
(gyenge palánta volt ő fejlődéshez nem kedvező környezetben, nem is nőtt nagyra). Részemről nem bolygatom a sorsát.

Valandil 2008.11.11. 14:25:58

Montgomerry? Esetleg így: Montgomery.

Syolos 2008.11.11. 18:35:26

Csak megjegyzem, hogy a "Szovjetúnió" az igazából Szovjetunió (így, rövid u-val). Lásd Európai Unió, EU (és NEM EÚ) ;)

A bejegyzés amúgy - kis kitérőktől eltekintve - nekem tetszett!

lécci 2008.11.11. 22:26:14

Kedves Syolos !
Mivel ez egy ismeretterjesztő-kedvcsináló blog, örömmel venném, ha arra a 'kis kitérőkre' bátran kitérnél, hogy a szerzők lássuk mi az, ami olvasóinkat foglalkoztat egy-egy poszt kapcsán.
Aránybeli kérdés, hangsúlyozás, valami hiánya? Vagy tárgyi tévedés?
'Csak megjegyzem', tudom, vagy ahogy Hofi szavaival mondhatnánk "A Szovjetunió bármilyen jó nem írjuk -j-vel".

p, mint paraszt 2008.11.11. 22:38:39

`Emellett 1961-ben megkapta a Szocialista Munka Hőse kitűntetést, az űrrepülési programban való részvételéért (Bizonyára "útmutatásaiért").`

Ahhhh, velemenyes, hogy azt egy nagyon mocsari meloert kapta..

1960 oktober 23-an egy R-16-os ICBM felrobban az inditoallasban. Sok sok halal.
Nyikita egy profit keres ki vizsgalna mi tortent ott? S profi csak egy van, LEON..

[Nyegyelin katasztrofa]
www.haditechnika.hu/ARCHIVUM/200402/040204.htm


Jo volt, csipem mit csinaltok.

lécci 2008.11.12. 09:01:52

"S profi csak egy van, LEON.." :))))
Mi is csípjük, ha ilyen klassz linkre hívod fel a figyelmet. Köszi.

Robusto 2008.11.12. 12:28:09

Érdekes, hogy pont McCain emlegette Brezsnyev elvtársat. Én azt mondogattam a választások előtt, ha McCain győz, akkor az amerikaiaknak is meglesz a maguk Brezsnyeve (már csak a kora miatt)!

Paleszmurt 2008.12.07. 18:12:17

"Majd csak Gorbacsov lesz az, aki szakít a Brezsnyev-doktrínával 1888-ban,"

Khmmm...

kirunews 2009.01.22. 12:17:45

A Kis Föld-nek volt TV változata is, úgy emlékszek, hogy három részben olvasta föl a szerző, időnként dokumentum(-nak tűnő) felvételeket is mutattak.

Bandibacsi34 2009.11.13. 03:24:19

Ja a Kun Miklos meselt valamit, hogy Bessarabiaban kisajatitott valami kozparkot a fovaros kozepen es oda epitett hazat.

hegyibolt 2010.10.24. 19:23:36

@p, mint paraszt: Hruscsov KB Titkár volt
1950-ben, és akkor vette maga mellé Brezsnyevet, akit Moldvába küldtek
első titkárnak.
Ő aztán segítségül odahívta Csernyenkót.
Kerek a világ.

hegyibolt 2010.10.24. 19:46:53

@pancer1:
Galina Brezsnyeva Andropov alatt "bukott" meg de nem azért mert drágakövekkel üzletelt, hanem mert Andropov a szovjeteknél megszokott módon oldotta meg a leendő munkatársainak szükséges helyek biztosítását.
Tulajdonképpen a Brezsnyevi rokonsággal dicsekedni már nem akaró Scselokov által vezetett belügyminisztériumot akarta maga alá hajtani.Sikerült és ehhez a KGB-s múltja miatt rengeteg információnak a birtokában volt.
Ex KGB-s helyettese Cvigun a történtek -és Brezsnyevista múltja, na meg amiatt hogy megpróbálta elsinkofálni a nyomozást, öngyilkos lett.
süti beállítások módosítása