A könyv borítója

Karácsonyra kaptam meg Andrew Cook: Raszputyint megölni c. könyvét. Először nem sok bizodalmam volt benne. Föltételeztem, hogy banális, közismert dolgokkal traktálnak, de igen kellemesen csalódtam várakozásomban. Cook csupa olyasmit írt, amiről halványlila gőzöm sem volt korábban, pláne hogy Oroszország szinte teljesen kimaradt az érdeklődési körömből. A felszínességről meg annyit, hogy a könyv hetven oldalnyi nyomozati jegyzőkönyvet, képanyagot és bibliográfiát kapott a végére - ennek alapján azt hiszem, elmondható, hogy Cook elolvasta Raszputyinról az emberileg lehetségest. Cook könyve (no meg a Boney M) indított arra, hogy a témát poszt formájában feldolgozzam. A poszt során az akkori orosz naptár szerinti időpontokat adom meg, a gregoriánus naptárral nem szórakozom, mert lényegtelen, hogy nálunk hanyadikát írtak akkoriban.

Ami köztudott

"Hey hey hey hey hey hey hey hey"

Nem tudom, ki hogy van vele, én úgy értesültem anno, hogy Raszputyint egy  Juszupov nevű herceg és összeesküvő köre tette el láb alól, mert tele lett vele a hócipőjük. Raszputyin túl botrányos volt, túl ostoba, túl megszállott, és a cári család feletti befolyását arra használta, hogy katasztrófába döntse az országot, ezért az összeesküvők orosz Anyácska megmentése érdekében eltették láb alól. Hogy ez az összefoglalás semmi más, mint Juszupov herceg immár emigrációban írt önigazolása (szóról szóra), azt például eddig nem tudtam...

Raszputyin eltűnését követően az első napok vad találgatásban teltek. Juszupov és mások neve azonnal szóba került, mert a herceg palotájából a kérdéses éjszaka lövéseket hallottak (több alkalommal), és ráadásul egy rendőr azzal a jelentéssel lepte meg feletteseit, hogy mikor kiment vizsgálódni a Mojka-palotába, ott a Duma alelnökébe botlott, aki azt mondta neki: "Vlagyimir Puriskevics vagyok. Raszputyin meghalt, és ha hazafi vagy, tartod a szádat és senkinek nem szólsz". A döbbent és az előkelőségekkel való találkozástól kissé megrettent rendőrközeg visszatántorgott az posztjára, de később úgy döntött, hogy értesülését mégiscsak megosztja elöljárójával. Ennek ellenére egy csomóféle hír keringett, attól kezdve, hogy Raszputyin a Néva valamely szigeteire ment cigányzenét hallgatni és mulatozni, s azt követően tűnt el, addig, hogy meg se halt, hanem elutazott.

Az uralkodói pár

"He ruled the Russian land and never mind the tzar"

A cárné sokkot kapott a hírek hallatán, és utasította Alekszandr Dimitrijevics Protopopov belügyminisztert, hogy rendeljen el mindenre kiterjedő vizsgálatot. Alekszandra cárné nagyon megrémült, mivel Raszputyint gyermeke egészsége egyedüli letéteményesének képzelte, továbbá lelkipásztorának, tanácsadójának és általános tótumfaktumának. Alekszandra cárné sajnálatosan ostoba volt, rémesen bigott, és olyasféle misztikumokban hitt, melyekben korában az előkelő osztályokban senki. Fiatalkorában tulajdonképpen nagyon is csinos volt, de erényhibái következtében népszerűtlenné vált, nem szerették, barátai alig akadtak. Házassága Miklóssal ritka, romantikus szerelmi kapcsolatként indult, annak ellenére, hogy Miklós apja, III. Sándor politikai okokból kezdetben más menyt szeretett volna. Végül azonban beadta derekát és a házasság megköttetett. Miklósnak jó adag bátorításra volt szüksége a leánykéréshez, Alekszandrának pedig hosszú gondolkodási időre, míg rászánta magát az orthodox hit felvételére.

II. Miklós, minden oroszok cárja, teljes nevén Nyikolaj Alekszandrovics Romanov. Az autokrata uralkodói máz mögött egy szelíd és gyámoltalan lélek bújt meg. Uralkodása 1894-től 1917-ig tartott.

Ő határozott személyiség volt, nem úgy mint alapjáraton döntésképtelen férje. Miklós lelkiismeretesen ellátta abszolút egyeduralkodói kötelességét, de az rémesen untatta, és XVI. Lajoshoz hasonlóan inkább kedvenc időtöltésének, a barkácsolásnak, vagy a favágásnak hódolt volna helyette. Sokkal szívesebben beszélgetett egy halásszal, vagy bármilyen közemberrel, mint diplomatákkal és politikusokkal. Nagyon szeretetreméltó egyéniség lehetett volna belőle, a Romanov-ház üdvöskéje, aki a nép közé tud vegyülni - csak ne ő lett volna pont az uralkodó maga, merthogy a politika alakításához ordítóan tehetségtelen volt. Ennek ellenére azonban neveltetése következményeképpen az egyeduralomban úgy hitt, mint Jézus Krisztusban, ha nem jobban.

Gyermekkorában valami nagyon félremehetett neveltetése során; később gyakran hangoztatta, hogy nem szeretné, ha fiát ugyanolyan az élettől örökös rettegésben levő embernek kondicionálnák, mint őt magát. Uralkodóként önállótlan volt, döntéseit mások hozták meg helyette; mindig az befolyásolta, aki éppen a közelében volt az adott esetben. Erre elsősorban a cárnénak volt lehetősége, akinek időnként hisztériába csapó viselkedésével II. Miklós semmit sem tudott kezdeni, inkább szépen alárendelte magát neki.

Alekszandra lányai körében. Balról jobbra Olga, Tatjana, Anasztazia és Marija.

Namármost, a cárné érdeklődését jó ideig csak az örökös megszülése töltötte ki. Egymás után négy lányt szült Miklósnak, nem szűnve meg imádkozni egy fiúgyermekért, aki hosszú ideig nem akart megfoganni. Alekszandra a régi iskolában nevelkedett, hesseni születésű, Angliában felnevelkedett német hercegnő volt, aki saját létének értelmét elsősorban a trónörökös megszülésében látta, így tehát amíg ez nem sikerült, folyton kudarcok között vergődött. Már ekkor az természetfeletti erők közbenjárásáért folyamodott, misztikusok segítségét kérte, amely misztikusok persze sarlatánkodással nem mentek semmire. Mikor Alekszej cárevics 1904 nyarán ötödik gyermekként megszületett, újabb baj zúdult a szerencsétlen asszony fejére: gyermeke vérzékenységben szenvedett és gyatra egészséggel volt megverve. Az orvostudomány tehetetlenül állt a jelenséggel szemben, már maga a diagnózis felállítása is egy év múltán sikerült. A cárné aggodalmaskodó állapota így gyermeke életben tartása miatt állandósult. Ezért került a képbe Raszputyin.

Korai pályafutása

"There lived a certain man in Russia long ago
He was big and strong, in his eyes a flaming glow"

Raszputyin 1869. január 10-én született a szibériai Pokrovszkoje faluban.  Apja viszonylag tehetősebb földműves volt, a család asztalára gyakran került fehér kenyér, hal és káposztaleves. Különös fiúcska volt, aki állatokat gyógyított, és úgy beszélt hozzájuk, mint aki érti nyelvüket. Ezen kívül furcsa jóslatai voltak és még furcsább, hogy ezek időként be is teljesültek. Fiatalemberként a kocsmázásról, hazudozásról és különféle apróbb lopásokról volt falujában ismert. 1889-ben megházasodott, de  továbbra is görbe utakon járt. Mikor egy kerítésoszlopok eltulajdonításával kombinált lótolvajlás miatt túl forró lett a talaj a lába alatt, Verhoturje kolostorának menedékében volt kénytelen meghúzni magát. Saját állítása szerint egy papot vitt szekéren a kolostorba, amely úgy megragadta, hogy ott maradt lelkigyakorlatokat végezni. Mindenesetre misztikus élményei támadtak, melyek hatására erősen megváltozott viselkedésében, megtért, és "szent ember" lett.

Verhoturjei látkép 1910-ből.

Verhoturjéből hazatért, majd nekiindult az Urál környékének, ahol a hlisztek szektájának tagja, vagy legalábbis tanításaik híve lett. Személy szerint ő ezt nem propagálta, a családja is tagadta később, és a történészek sem találtak semmiféle bizonyítékot ilyesmire - viszont mi mással magyarázható, hogy Raszputyin oly sok, hlisztekre jellemző dologgal sokkolta környezetét? Lánya, Marija azt állította, hogy apja megismerkedett a hlisztek tanításával, de visszautasította azt, különösképpen azt az elképzelésüket, hogy az önkorbácsolás hozzájárul az üdvözüléshez.

A hliszti XVI. században szerveződött, lokális szekta a mai napig, melynek hívei "a többször keresztre feszített és feltámadott" Danyiil Filippovics körül tömörültek. A szekta nem tartja magát szakadárnak, de az orthodox egyház elzárkózik tőle. A hlisztek olyannyira szeretik a bűnbocsánatot és akkora jelentőséget tulajdonítanak annak teljes átélésének, hogy bűnöket követnek el a "hozzájutáshoz". Ugyanis a bűnbocsánatnak semmi értelme tanításuk szerint, ha nincs mit megbánni. Ezért aztán összejöveteleiken az eksztatikus állapotba kerülő papok vezényletével tudatosan gruppenszexet folytatnak/imitálnak, hogy a bűnre csábítást és a bűn hatalmát lelkük felett megszüntessék és később ezt jól megbánják. Hát, mit mondjak, lehet, hogy ez értelmetlenebb, mint más bölcseleti rendszerek, de legalább kellemesnek tűnő marhaság.

A másik specialitásuk a jövendölés. A szekta lelki vezetőjének mindig a legjobban jövendölő tag számít, akinek útmutatásait követendőnek tartják, mindezt persze megintcsak eksztatikus állapotban tudják a legjobban művelni. A katartikus élmények között megnyilvánuló útmutatások excentrikus utakra vitték a hliszteket. Mivel Raszputyinnak gyermekkorától fogva nagy hajlama volt a jövendölésre, nem csoda, ha jól beilleszkedett közéjük.

Pappá soha életében nem szentelték, szerzetesi fogadalmat tudomásunk szerint nem tett, bár bizonyos mértékben úgy viselkedett, mintha.  Afféle vándorprédikátorként járta az országot, különféle bűnökről és erényes életről szóltak nehezen kihámozható szózuhatagai. Ha erkölcsi prédikációt tartott, ömlött belőle a szó, meglehetősen összefüggéstelenül, ami ősemberi hajzatával és szakállával, valamint lázban égő, delejes tekintetével súlyosbítva azt a benyomást keltette környezetében, hogy valóban nem mindennapi ember. Egy peták nem lapult a zsebében, semmiféle megélhetéssel nem rendelkezett, és koszos volt, mint a föld. Több mint tíz éven át a hívők könyöradományaiból élt.

Felemelkedés az egyház révén

"He could preach the bible like a preacher
Full of ecstasy and fire"

Több lépcsőt végigjárva figyeltek fel rá a cár környezetében. 1903-ban prédikációja nagy hatást tett a kazanyi archimandritára, aki ajánlólevelet adott számára egy pétervári püspökhöz, Szergiuszhoz. Az házában egy összejövetelen bemutatta többek közt Teofán püspöknek, a cárné gyóntatóatyjának. Raszputyin legjobb formáját hozta, pillantása a lélekbe vájt. Megkérdezték, mi a véleménye, Rozsgyesztvenszkij admirális Japán felé hajózó flottája vajon sikeresen veszi-e majd föl a küzdelmet az ellenséggel.  Raszputyin azt válaszolta, hogy kívánja a sikerüket, de a legőszintébben úgy érzi, hogy az egész mindenestől el fog süllyedni, amely a cusimai ütközet későbbi fényében prófétai előérzetnek bizonyult. Teofánra mély benyomást tett Grigorij barát jóstehetsége. Különleges képessége volt első blikkre megmondani valakinek titkolt és viselt dolgait; ezt a Teofánnál gyülekező egyházfiakon mindjárt demonstrálta is. Írásban, szkepticizmusommal megverve nem tudom visszaadni az ilyen "mutatványok" hatását, de aki látta, lenyűgözve tudósított róla. Mellbevágó, hogy jön egy muzsik és anélkül, hogy valaha ismert volna, megmondja, hogy a feleségem neve mondjuk Kszenyija (ez konkrétan megtörtént valakivel, aki Grigorij baráthoz fordult, hogy imádkozzon beteg feleségéért). A prófétálás mellett a barátnak olyan tekintete volt, hogy szinte átfúrta, akire ránézett. Teofán, mivel majdnem hanyatt esett Raszputyin penetráns szagától, meghívta, hogy lakjon nála, ott összeszedheti magát egy kicsit.

Ennél ekkoriban még valószínűleg sokkal vadabbul nézett ki, de arról a korszakáról nem nagyon van kép.

Milica Nyikolajevna, a montenegrói hercegnő.

Itt találkozott Milicával, Pjotr Nyikolajevics nagyherceg feleségével, aki testvérével, Anasztáziával együtt a cárné bizalmi köréhez tartozott. Mindhárman hittek az okkult dolgokban és számos babonaságban. Milicát és Anasztáziát  a pétervári úri körök megvetően "szentcsinálókként", vagy "fekete nővérekként" emlegették, montenegrói származásukra és sötét bőrszínükre is utalva egyben. Raszputyin Milica révén került kapcsolatba az uralkodói párral, akikkel 1905 novemberében együtt teázhatott. Rögtön ezután elkezdte kivonni magát Milica gyámkodása alól, és saját kapcsolatokat kiépíteni az udvarral, ami felingerelte a nagyhercegnőt.

1906-ban a cár sürgős audiencián fogadta és megmutatta neki a rohamoktól gyötört, kétéves kis cárevicset. Alekszej lehorzsolta a térdét, amely megállíthatatlanul vérzett, az orvosok tehetetlenül álltak az eseményekkel szemben. Raszputyin, a paraszt szívélyes, csattanós csókokat mázolt a hüledező cári pár orcájára, majd félrevonult a trónörökössel. Tehetséges gyógyító volt, tudta, vagy ráérzett, mit kell csinálnia. Nyugodt hangjával, hipnotikus tekintetével, hitéből táplálkozó tökéletes magabiztosságával lebéklyózta a szenvedő kisfiút, akinek vérnyomása csökkenésével a vérzés is abbamaradt. Raszputyin fohászai nyomán  a gyermek jobban lett, és ez megalapozta Grigorij Jefimovics további karrierjét. A cárné ettől fogva a Jóisten személyes követeként tekintett rá, akinek az a küldetése, hogy megóvja az ő szegény kisfiának életét, és ebben a hitében semmi sem rengette meg.

Raszputyin, hogy megszabaduljon a szinódus ellenőrzésétől, elköltözött Teofantól Olga Lohtyinához. Lohtyina egyike volt azoknak a nőknek, akiket Raszputyin személye teljesen hatása alá vont. Itt ejtenék néhány szót Raszputyin szexuális szokásairól.  Először is, házasember volt, míg egy szerzetes legföljebb másik szerzetesek kommunájával élhet együtt, de nem házastárssal. Másodszor Raszputyin  számtalan nővel élt nemi életet, úgy tűnik, hogy ebben követve a hlisztek bevett szokásait. Ezek legtöbbje prostituált volt, akiket naponta felszedett. Másik része olyan polgári vagy arisztokrata nő volt, akiket amúgy vallásilag és erkölcsileg korrepetált, például a "hogyan szabaduljunk meg gőgünktől" témakörében. Ilyen esetben csoportosan, vagy egyedül fürdőházba vitte őket, mondván, jót tesz a gőgjük letörésének, ha egy paraszttal fürdőznek együtt. Ezek után pedig a fürdőben közösült velük (nyilván ez is jót tett gőg ellen). Öt évvel később férje, a magas rangú hivatalnok elűzte - az volt a csoda, hogy addig is tartotta a türelme, lévén, hogy Raszputyin köztudottan együtt hált a nejével. A pétervári felső tízezer prominenséből földönfutóvá váló Lohtyina azonban ekkoriban még erőteljes támogatójának számított.

Az intrikák kezdete

"Ra Ra Rasputin, Russia's greatest love machine
It was a shame how he carried on"

Milica dühöngött a személyes játékszerének önállósodásán.  Ennek hatására, mikor Raszputyin egy háremre való hódoló kíséretében hazatért Pokrovszkojébe, 1907 őszén nyakába szakadt a fél tobolszkiji egyházkerület, és szektáskodással, orgiázással, házasságtöréssel és paráználkodással vádolva egyházi eljárás alá vonták. Főként azt firtatták, hogy vajon nem a hliszti szekta tagja-e, mivel azt az orthodox egyház eretneknek tekintette (noha a hlisztek váltig erősítgetik a mai napig, hogy nem kívánnak az egyházból kiválni). Olga Lohtyina visszaszáguldott Pétervárra, hamar kiszagolta, hogy Milica állhat a hadjárat hátterében és kijárta, hogy az eljárást rekesszék be.

Anasztazia "Sztana" Nyikolajevna.

Anasztazia botrányos szerelmi viszonyt folytatott Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceggel, a cár nagybátyjával, majd elvált férjétől, hogy hozzámehessen szeretőjéhez. Emiatt és mert Teofán püspök gyanúja szerint Raszputyin is rásegített erre némileg, a fekete nővérek kiestek Alekszandra cárné kegyéből (az affér a cárnak sem tetszett). Nyikolaj nagyherceg  ki nem állhatta a sztarecet és Olga nővére is visszautasította a lelki támogatásnak álcázott házasságába történő magánéleti beavatkozását. Így ők is eltávolodtak az uralkodópártól.

Milica legjobb barátnői státuszát Anna Virubova foglalta el 1907-től. 1909-ben meghalt kronstadti Johann atya, a cári család vallási vezetője. Raszputyin gond nélkül foglalta el a helyét, annak ellenére, hogy semmilyen teológiai képesítése, vagy végzettsége nem volt. 1910-re már közismert, befolyásos közéleti személyiség volt, akit gyakorta emlegettek, csak éppen vajmi kevés szeretettel. Általában olyan kalandornak vélték, akik a saját pecsenyéjét sütögeti. Közel sem tudott bárkit lenyűgözni személyisége varázsával, közéleti botrányai pedig még többeket ellene fordítottak. Megemlékeztek undorító étkezési szokásairól, és olyan nőket is molesztált, akik semmi hajlandóságot nem éreztek hozzá közeledni.

Egy baloldali reformkísérlet

"In all affairs of state he was the man to please
But he was real great when he had a girl to squeeze"

Pjotr Arkagyijevics Sztolipin - ő sem lehetett próféta a saját hazájában. Érdemeit halála előtt senki nem ismerte fel.

Az 1905-ös japán vereség után Pjotr Sztolipin politikai karrierje magasra ívelt. Szaratov sikeres kormányzójából Goremikin kormányában belügyminiszter lett. Az Októberi Manifesztum alapján összehívott Duma fanyalogva fogadta a kormány intézkedéseit, ezért 1906 júliusában a cár feloszlatta azt. A legerősebb frakció, az alkotmányos demokraták (kadet párt) erre polgári engedetlenségre szólított fel, mikor Oroszország amúgy is forrongott. A cár Sztolipint nevezte ki miniszterelnöknek, aki ebbéli minőségében két-háromezer embert akasztatott fel zavargás miatt, úgyhogy a kötelet Sztolipin-nyakkendőként emlegették akkoriban. Az addigi forrongásból ennek folyamán rend lett, csak meglehetősen temetőszagú. Sztolipin agrárreformokat kezdeményezett és feloszlatta a második dumát is, majd konzervatívabb beállítottságú parlamentet eredményező cenzusszűkítést léptetett életbe, mivel a kadet, szociáldemokrata és eszer pártokkal nem tudott dűlőre jutni programja alapját képező agrárelgondolásait illetően. A harmadikként összehívott Duma beiktatta Sztolipin reformjait. Prosperáló farmergazdaságokat akart létrehozni, hogy azok új, birtokosparasztsága felsorakozzon a cári rendszer támogatójaként.

Sztolipin és Raszputyin közösen ellenezték a héja magatartást 1908/9-ben, Bosznia-Hercegovina annexiója idején. Az egyoldalú osztrák-magyar lépés felrúgta az 1897 óta fennálló balkáni status quo politikát és véget vetett a két nagyhatalom balkáni együttműködésének. Sztolipin és Raszputyin mindketten a kiéleződött helyzet eszkalálása ellen emelték fel a szavukat, bár más-más okok miatt. Sztolipin Németország beavatkozásától félt, melyet a nem sokkal korábbi háborús vereség terheit nyögve nem lett volna képes elhárítani az ország. Raszputyin kezdetben politikai ügyekben maximális óvatossággal eljárva volt csak hajlandó tanácsot adni. Pierre Gilliard, a cárevics tanítója szerint ez annyit tett, hogy a cárné környezetét meginterjúvolva előzőleg gondosan kipuhatolta, hogy mi is annak a szíve vágya, s azután pontosan ugyanazt tanácsolta (később majd Ribbentrop oszt tanácsokat rendszeresen ugyanilyen technikával külpolitikai kérdésekben Hitlernek). A cárné persze ilyenkor módfelett megörült, hogy a mennyország követe is azt tartja erkölcsös megoldásnak, amit ő.

Sztolipin azonban később el akarta távolíttatni Raszputyint, mert úgy gondolta, hogy a cári redszer hatalmát erodálják közbotrányai. Már csak azért is meg akart

Raszputyin gyerekes kézírása. Befolyásos emberként ilyen cetliken osztogatta utasításait, kinevezéssel felérő ajánlásait.

szabadulni tőle, mert az nagy politikai ellenlábasával, Witte gróffal látszott cimborálni, és a mai fogalmak szerint  szélsőjobboldali, vadul antiszemita Feketeszázak közé tartozó Iliodor szerzetessel, akiről még lesz szó. Mi sem állt távolabb Alekszandra cárné szándékaitól, mint megválni az egyetlen olyan embertől, akitől fia egészségének megóvását remélte. Sztolipin hiába tett heroikus erőfeszítéseket a cári uralom stabilizálásáért, kegyvesztett lett. Belügyminiszterként elrendelte Raszputyin megfigyelését az Ohranának (cári titkosrendőrség), ám a begyűjtött terhelő adatokra II. Miklós nem tudott mit szólni, hiszen Alekszandrával nem tudott, és nem is akart szembeszállni. Sztolipin kiutasította Raszputyint Pétervárról, így ő a látszat megőrzése végett márciusban szentföldi zarándokútra indult. Négy hónapig tartó útjáról hazatérve könyvet adott ki. Ekkor már megtanult írni, de nem olyan szinten, hogy élvezhető lett volna, ezért zavaros irományait Olga Lohtyina szerkesztette fogyasztható formára.

1911 tavaszán azonban Sztolipint leszavazta a harmadik Duma, mikor további területeket akart bevonni reformja alá. Lemondással fenyegetőzve próbálta a hiányzó támogatást megszerezni, ami sikerült is, de olyan undort keltett irányában, hogy gyakorlatilag bukott ember lett belőle. Konfliktushegyeket termelő politikája minden létező társadalmi réteget maga ellen fordított, beleértve a cárt is most már.

Szolipin 1911 szeptemberében Kijevbe utazott a helyi duma megnyitására. Az egyik este a cári párral együtt operába ment, Raszputyin pedig meglátva őt azt kiáltozta "a halál jár a nyomában!". Az operaházban egy Dimitrij Bogrov nevű merénylő golyója Sztolipint az örök szántóföldekre küldte. Annyi ereje még volt, hogy véres ruháit kigombolja, a páholyban ülő cári párt teátrálisan megáldja és azt kiáltsa, hogy örömmel hal meg  a cárért; aztán eszméletét vesztette és négy nappal később meghalt. A cár hosszasan térdelt halálos ágya mellett és azt ismételgette, hogy "bocsáss meg nekem!".

Bogrov egyszerre volt lázadó baloldali radikális és az Ohrana balos társulásokról informáló spiclije. Tervét elképzelhető, hogy az Ohrana berkeiből valakik jóváhagyták, neadjisten elősegítették, mert Sztolipin földosztásos politikája a nagybirtokosságot is irritálta. Mielőtt bármi biztos kiderülhetett volna, Bogrovot felakasztották és II. Miklós közbeavatkozása a nyomozást berekesztette.

Alekszej Nyikolajevics Kvosztov, a jobboldal egyik prominense.

Raszputyin köze a gyilkossághoz azonnal felmerült. Indítéka éppenséggel akadt és Raszputyin igencsak bosszúálló természetű volt. Ezt látszik alátámasztani az az 1917-es vallomás is, melyet a szintén a Feketeszázak közé tartozó Alekszej Nyikolajevics Kvosztov tett, a történtek idején Nyizsnij Novgorod kormányzója. Eszerint tíz nappal korábban Raszputyin Novgorodban felkereste és felajánlotta neki a belügyminiszteri pozíciót. Kvosztov nem volt egészen tisztában Raszputyin befolyásának mértékével és azt hitte, hogy egy futóbolonddal van dolga, így rámutatott a nyilvánvalóra, miszerint a pozíciót éppen Sztolipin tölti be. Óh, mondta erre a sztarec, nos akárhogy is, de Sztolipin hamarosan távozni fog... Kvosztov nem vette, vagy nem akarta venni a lapot, és nem vesztegette meg Raszputyint, hanem elhajtotta. Négy évvel később, 1915-ben úgy esett, hogy éppen Raszputyin kifejezett javaslatára őt nevezte ki a cár belügyminiszternek - úgy látszik addigra már tudta, mi a dörgés.

A klérussal való összecsapások

"But when his drinking and lusting and his hunger
for power became known to more and more people"

Az előbb tárgyalt események idején, 1910-től kezdődően egy másik eseményláncolat is lejátszódott. 1910-ben Raszputyin kapcsolatba került Hermogen szaratovi püspökkel és a már említett Iliodorral, aki maga is híres prédikátor volt. Ismeretségük, barátságuk újabb hívek sokaságát nyerte meg számára, plusz más kapcsolatokat eredményezett. Raszputyin meghívta pokrovszkojei otthonába Iliodort, és befolyásáról hencegett neki, majd mutatott egy köteg levelet, amit a cárnétól kapott, melyekből Iliodor lenyúlt egy párat. Mikor közelebbről is megismerték életmódját, gondolok itt a dorbézolásokra, szexuális kicsapongásra és korruptságra, mindketten rájöttek, hogy egy távolról sem ájtatos embert támogattak. Az átejtettségen felháborodva a másik végletre váltva Raszputyin bőszült ellenségeivé váltak. Úgyszintén ellene fenekedett Anatolij pétervári metropolita és Lukjanov, a Szent Szinódus főügyésze, akik megpróbálták eltávolítani a sztarecet az udvar tájékáról, de beletört a bicskájuk. Lukjanov le lett váltva, helyére 1911 májusában Vlagyimir Karlovics Szablert nevezték ki, aki Raszputyin kreálmányának számított.

Balról jobbra: Raszputyin, Hermogen és Iliodor.

A Sztolipin-merénylet miatt Hermogenéknél elszakadt a cérna és elhatározták, hogy akcióba lépnek. December 16-án a jaroszlavi kolostorba csalogatták, ahol egy komplett rögtönítélő egyházi bíróság várt rá. A tárgyalás során felbőszült pópák agyba-főbe verték Raszputyint a súlyos bronzfeszületeikkel, kiátkozták az egyházból és megfenyegették, hogy megölik, ha beteszi a lábát az udvarba.

A cárné szexbotránya

"Ra Ra Rasputin, lover of the Russian queen
There was a cat that really was gone"

Hermogen továbbá azt bizonygatta a Szinódus előtt, hogy Raszputyin a hliszti szekta tagja, a nyilvánosság mellőzésével pedig azt, hogy a levelezése bizonyítéka alapján a cárné titkos szeretője. Alekszandra cárné inszinuálásával már mindenképpen túl messzire mentek. Mint említettük, Raszputyin amúgy is előszeretettel törte ki annak a nyakát, aki keresztbe tett neki. A laposra veretés után azonnal az udvarba sietett és kieszközölte, hogy Hermogen és Iliodor maguk kerüljenek száműzetésbe. Hermogent egy litvániai kolostorba küldték, Iliodor pedig illegalitásba vonulva szegült ellen, és botrányadalékokkal szórakoztatta az újságokat.

Sztolipin belügyminiszteri utódja, Alekszandr Alekszandrovics Makarov ott folytatta, ahol elődje abbahagyta: el akarta távolítani a hívei által istenemberként aposztrofált bajkeverőt. Elrendelte az Ohranának Raszputyin megfigyelését és az uralkodó kívánságára védőőrizetét is. Tudta, hogy a bujkáló Iliodor által szellőztetett levélrészleteknek valahol meglevő levelekből kell származnia, ezért nyomozást indíttatott utánuk. Az Ohrana elő is kerítette őket, úgyhogy Makarov elégedetten nyomhatta őket Miklós cár kezébe. A meglehetősen eredetinek tűnő levelekben a következők szerepeltek.

"Hőn szeretett, soha el nem felejthető tanítóm, megmentőm, mesterem! Olyan nyomorultul érzem magam nélküled! Lelkem csak akkor nyugszik meg, amikor te, tanítómesterem a közelemben vagy. Kezedet csókolom, fejemet áldott válladra hajtom. Olyankor olyan boldog vagyok. Olyankor csak aludni akarok, örökre aludni a te válladon, a te ölelésedben. Oly nagy boldogság érezni  jelenlétedet a közelemben. A szent áldásra kérlek, és csókolom áldott kezedet. Az örökké szerető Mama."

Korabeli gúnyrajz, mely plakátokon jelent meg.

Ha nem érződne elég nyíltnak a kitárulkozás, akkor vegyük hozzá, hogy száz évvel ezelőtt egy úrinő mit és hogyan írhatott le, hogy az is maradjon. Mert ezt itt fentebb például nem. Makarov számítása szerint a cár agyának el kellett volna durrannia és leszámolnia az istenemberrel - ehelyett azonban Makarovra lett dühös, amiért olyasmivel traktálja, ami nem más, mint egy köszönetnyilvánítás a lelki támogatásért és Raszputyin imáiért, melyek által a fia életben maradt... A cár nyilvánvaló tehetetlenségét kompenzálva dühöngött belügyminiszterére (a cenzúra fenntartásának képtelenségével vádolta) és tett úgy, mint aki nem lát a szemétől. Más részről azonban a bigott, vallásos és aszexuális Alekszandra lépett volna félre egy vadembernek kinéző muzsikkal? Elképzelhető, noha nem túl valószínű - a közvélemény azonban többé-kevésbé biztosra vette. Miklós teljes férfiúi, családapai tekintélyét elvesztette alattvalói szemében, s ez olyan volt, mintha a gravitáció szűnt volna meg Oroszországban. Raszputyin eltűnt Pétervárról, hogy könnyebbé tegye a botrány lezajlását  (már csak azért is, mert Kokovcov miniszterelnök az összes miniszter nevében lemondással fenyegetőzött, ha ez nem történik meg) és egy évig távol volt.

Visszatérés Pétervárra

"She believed he was a holy healer
Who would heal her son"

Vlagyimir Nyikolajevics Kokovcov, 1911-től miniszterelnök és pénzügyminiszter.

Mit tesz isten, 1912 októberében azonban Alekszej cárevics nekiesett a fürdőkád szélének lengyelországi vadászkastélyukban. A csúnyább horzsolás megállíthatatlanul vérzett, nagy duzzanat keletkezett a kisfiú ágyékán és vérmérgezés fenyegetett. A Pétervárról  odaszállított sebészek nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, mert operációra lett volna szükség, de akkor a kisfiú szinte biztosan elvérzik. Anna Virubova táviratban értesítette Raszputyint a többezer kilométerre levő Pokrovszkojében, ahol az Ohrana továbbra is állhatatosan figyelte. Raszputyin választáviratot küldött, mely szerint "Isten látta a könnyeidet. Ne gyászolj tovább. A fiú nem fog meghalni." Azzal nekiállt imádkozni és olyan hevülettel fohászkodott, hogy a leírás szerint elszürkült az arca és patakzott az izzadságtól. És valóban csodát tett, vagyis ezenkívül semmi mással nem tudta senki magyarázni a dolgot, mert a távirat felolvastának hallatán Alekszej daganata lelohadt, a vérzés elállt, a trónörökös állapota rohamosan javult, majd teljesen magától meggyógyult. Megrögzött materialisták állíthatják, hogy Raszputyin hipnotizálással gyógyított, de az mégiscsak egyedülálló minőség, hogy valaki táviratilag is képes hipnotizálni.

Ezek után, érthető módon a cárné ragaszkodott hozzá, hogy Raszputyin mindig elérhető közelségben, a család mellett maradjon. Teljesen rá támaszkodtak a betegségek kezelésében. Mindig sikerült csillapítania a fiú szenvedéseit és általában olyan megnyugtatóan hatott rá, mintha mágikus kisugárzása lett volna, mely felszabadítja azokat a hiányzó anyagokat, amik szükségesek a sebek varrasodásához. Együtt üldögéltek, közösen imádkoztak, Raszputyin beszélgetett Alekszejjel és mindig őszinte volt hozzá, ezért a fiú felnézett rá.

A sztarec ekkoriban már inkább messzire elérő kezű cári tanácsadó volt, mint szent ember. Rendszerint hajnalig mulatott, aztán sokáig aludt. Felébredés után kvázi hivatali teendőket látott el, politikai kérvényekkel elé járulókat és híveket fogadott, vagy éppen barátait, kapcsolatait látogatta végig, hogy megbeszélje az aktuális ügyeket. Szívességeket tett és pénzeket kaszírozott be érte, és általában egymás után döntötte be a poharakat, ekkortájt még jobbára madeirát. Visszatérése óta lányaival élt Pétervárott egy bérelt lakásban, Akilina Laptyinszkajával, aki szeretője és általános titkára is volt egyben, plusz Kátya Petyorkina cselédlánnyal, aki a háztartást vezette.

Fizetést gyakorlatilag nem kapott az uralkodó családja körül végzett szolgálataiért, vagy bármilyen politikai tevékenységéért. A cárnétól saját kezűleg hímzett szép ruhákat, ingeket, zoknikat kapott maximum, melyeket nagyon szívesen hordta különben. Továbbra is úgy öltözködött mint egy paraszt, csak éppen most már selyemingbe és bársonyzsinórba öltözött paraszt. Megélhetése nem lévén a vesztegetésekből kapott pénzre mondhatni rá volt szorulva. Ezeket a pénzeket a még Verhoturjéből, apácai korszakából ismert Laptyinszkaja kezelte, mert Raszputyint abszolút nem érdekelte a pénz azon túl, hogy legyen étele-itala. Enni amúgy változatlanul csak halat és zöldséget volt hajlandó. Mikor meghalt, gyakorlatilag egy fabatkát sem találtak abból a krőzusi mennyiségű pénzből, amit szemtanúk sokasága látott a lakásán. Laptyinszkaja kétségkívül eltocsikolt belőle valamennyit; Raszputyin az idők folyamán többször kidobta a ragacsos keze miatt, de mindig visszavette. Ám a pénz java - most tessék megkapaszkodni - valószínűleg a cárhoz és az egyházhoz vándorolt adományok formájában, illetve alamizsna formájában jótékonykodásra fordíttatott. Vagyis Raszputyin korrupciója az államkincstárt összességében nem fosztogatta, hanem gazdagította!

Ha nem megy szép szóval...

"This man's just got to go!" declared his enemies"

Ekkoriban Raszputyin már kezdett masszív közutálatnak örvendeni kiterjedtebb körökben. Kokovcov véleménye szerint:

"Tizenegy évig teljesítettem szolgálatot a központi börtönigazgatóságon... és ismerem az összes fegyintézetet és... az ismeretlen származású szibériai csavargók között annyi Raszputyin van, amennyit csak akartok. Olyan emberek, akik mosolyogva keresztet vetnek, közben torkon ragadnak, és le sem hervad a mosoly az arcukról, úgy fojtanak meg."

Kokovcov is a cárhoz fordulva próbált megszabadulni Raszputyintól. Ugyanaznap Raszputyin telefonon felhívta egyik bensőséges barátját, többek közt az alábbiakat mondva:

A maga barátja, a miniszterelnök délelőtt megpróbálta megijeszteni az Atyuskát velem kapcsolatban, de hiába. Atyuska és Mama továbbra is szeretnek engem, ezt üzenem Vlagyimir Nyikolajevicsnek is.

Iliodor drasztikusabb eszközökhöz nyúlva összeesküvést szervezett, melynek keretében Raszputyint tengerbe akarták hajítani nyári, fekete-tengeri üdülése alatt. De az egyik összeesküvő befújta a szervezkedést, így lebukás lett a vége. Iliodor 1912 novemberében kilépett az orthodox egyház soraiból, s visszatért Szergej Trufanov polgári nevéhez. Ekkoriban már a cári rendszer kérlelhetetlen ellenségének számított, pont olyan hévvel támadva azt, mint amilyennel korábban védte.

Újabb merényletet szervezésébe fogott. Hiona Guszejeva egy szifiliszfertőzés által elcsúfult arcú, ámde megtért örömlány (ekkoriban már inkább kávés nénike) volt. Trufanov meggyőzte, hogy a mennyországban a jócselekedetek között fogják nyilvántartani, ha a velejéig romlott Raszputyint elteszi láb alól. Így aztán Guszejeva fogott egy kést és 1914. június 28-án az otthonában, Pokrovszkojében tartózkodó Raszputyintól alamizsnát kért. Mikor a sztarec a zsebébe nyúlt adni, belevágta a hasába a kést és felrántotta a bordák felé, hogy kibelezze. Ugyanezen napon Szarajevóban egy másik merénylő lelőtte az Osztrák Magyar Monarchia trónörökösét és annak feleségét.

Raszputyinban volt annyi erő, hogy eltaszítsa magától a másodszor is szúrni akaró Guszejevát, akit a körülöttük álló tömeg aztán letepert. A sztarecet hatórás utat megtéve vitték orvoshoz, mégis túlélte, igaz augusztus végéig tartott lábadozása. Emiatt aztán nem lehetett jelen Pétervárott és nem tudta jótanácsaival ellátni a cárt. Pedig morális megfontolásokból őszintén elutasította a háborút, 1909 és 1912 után immár harmadszorra. Szentpályafutása kezdetétől az volt a meggyőződése, hogy Oroszország fölött Damoklész kardjaként lebeg a tragédia, ami összefügg a cár trónjának megmaradásával, és amelyet neki el kell hárítania. Meggyőződése szerint a háború romlást hoz a cári trónra, káoszt okoz és végső soron olyan szenvedést zúdít a népre is, melyet erkölcsi kötelesség megakadályoznia. Megint a béke mellett lépett fel, de mint említettem, írásban közel sem tudott olyan hatásos lenni, mint személyesen, így aztán hiába küldözgette leveleit a cári párnak, II. Miklós újabb hibával tetézve az eddigieket a háború mellett döntött, mivel az antantnak szavát adta szövetségesi hűségéről... Raszputyin a béke melletti agitációjával egy időre ismét kiesett a cár kegyeiből.

Oroszország helyzete a világháborúban

És kitört a háború. A nép kezdeti lelkesedésétől övezett Miklós örömmel sütkérezett a felé megnyilvánuló szeretetben. Nem egészen két hónapig tartott a lelkesedés, aztán jött tannenbergi vereség, majd a mazuri tavak menti ütközet. A józanodás fájdalmas volt, az 1914 telén a Kárpátokon való áttörésért indított támadás pedig még fájdalmasabb. A milliós nagyságrendű veszteség ráadásul hiábavaló volt, mert nem sikerült az áttörés, ellenben 1915 májusában Gorlicénél átszakadt az orosz front, és elveszett minden korábbi lengyel hódítás. A katasztrófa Nyikolaj Nyikolajevics nagyhercegen csapódott le, menesztették főparancsnoki helyéről. Raszputyin sugalmazására a cár saját maga vette kezébe a főparancsnokságot.

Namármost Nyikolaj nagyherceg legalább értett a dologhoz, és a tisztek respektálták. Ezzel szemben II. Miklósnak fogalma nem volt az egészről. Annyit tett, hogy naphosszat unatkozva ült Mogiljevben, a főhadiszálláson és teljesen döntésképtelen volt. A tisztikar elrémült uralkodója első kézből való megismerésén, ráadásul a köznép most már magát a cárt hibáztatta a háborús balsikerekért. Összességében tehát ritka rossz lépésnek bizonyult az egész.

A háború nyomorba döntötte Oroszországot. 1916 végére ötmillió katona esett el és esett fogságba a fronton, tizenhárommillióra nőtt a besorozottak száma, a kenyérért napi tíz órákat kellett sorbaállni. A cári rendszer népszerűsége megállíthatatlanul csökkent. Kokovcovnak még 1914 februárjában mennie kellett Raszputyin klikkjének nyomására. Utóda a jó öreg Goremikin volt, kipróbált bútordarab, megbízhatóan udvarhű a végtelenségig. A cár főparancsnoki pozícióját azonban nem tudta elfogadtatni a minisztertanáccsal, így benyújtotta lemondását. Helyére - természetesen Raszputyin sugalmazására - Borisz Stürmer került. Kormánya rendkívül népszerűtlen volt, konzervatív ősbölénynek tartották, csakúgy, mint Goremikint, ráadásul német neve miatt az ellenséggel azonosították. A véres kudarcba fúló Bruszilov-offenzíva végképp betett az elfogadottságának. A forrongó Dumában Pavel Miljukov kadetpárti képviselő megtartotta híressé váló beszédét, melyben azt firtatta, hogy kormányzat lépéseit vajon ostobaság, vagy árulás mozgatta. Stürmer novemberben kénytelen lett távozni posztjáról.

Raszputyin személyes helyzete

Korabeli gúnyrajz: a cári pár Raszputyin bábja

Raszputyin a merényletet követően rákapott a vodkázásra, gyakran egész nap részeg volt. Hogy az ital a fájdalmai csillapításához volt szükséges, vagy a merényletek kezdték ki az idegeit, esetleg más oka volt, nem tudni. Befolyását tekintve nyugodtan kijelenthetjük, hogy azt ért el, amit akart. Valószínűleg ő volt Oroszország legbefolyásosabb embere, és ezt ki is használta.

Anna Virubova, a cárné korábbi legközelebbi jóbarátja, akiről azt pletykálták, hogy tulajdonképpen Alekszandra leszbikus szeretője, egy ideje kiesett a pikszisből. 1915 januárjában azonban igen súlyos vonatbalesetet szenvedett. A teljesen összetört asszonynak már feladták az utolsó kenetet, kómában feküdt és félrebeszélt. Raszputyint hivogatta, de Alekszandra nem nem hívatta oda, mert a háború megítélése miatt mélyponton volt a viszonyuk. Csakhogy a sztarec megtudta, mi történt, kölcsönvette Witte özvegyének autóját, és a kórházba hajtatott. Megragadta az eszméletlen nő kezét és "Annuska, Annuska, Annuska, kelj fel", ismételgette. Anna Virubova pedig felébredt és megpróbált kimászni az ágyából. A hajmeresztő esemény jelentőségét nem csökkentette, hogy az ágyból kimászva úgy csuklott össze, mint a colstok - a hatás

Anna Virubova és Olga nagyhercegnő 1916-ban.

így is drámai volt. Virubova felépült, bár Raszputyin jövendölését beteljesítve mozgássérült maradt egész életében. Semmire nem emlékezett a történtekből, mások elbeszéléséből tudta meg az istenember közbenjárását és természetesen az ő imáinak tulajdonította felépülését. A szkeptikusabbak inkább az orvostudományt dícsérték, a sztori e ponton pedig az ellentmondások áldozatává válik.

A nőzésben és az ivásban egyre kevésbé tudta megtartóztatni magát. 1915 első felében előfordult, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen nőket pofozott és részegen a farkát mutogatta. Két órán át csinálta a jeleneteket, majd ezt követően valaki felhívta a belügyet, hogy intézkedjenek már. Dzsunkovszkij miniszterhelyettes nem volt ijedős fajta, korábban a tábornoki rangban szolgált; utasítására a tajtékzó  Raszputyint elvezették és fogdába rakták. Dzsunkovszkijnak másnap útilaput kötöttek a talpára. A sztarec a napi ágytornát leginkább prostituáltakkal végezte, de az Ohrana által vezetett vaskos ügyiratcsomók ellenére ezzel nem lehetett támogatói előtt befeketíteni, mert simán kimagyarázta magát. Azt állította, azért keresi a csábítást, hogy gyakorolja a neki való ellenállást, ami az üdvözüléshez szükséges. Raszputyin rendkívül éles elme volt a maga módján, és egészen rövid idő alatt képes volt kijózanodni, ha arra volt szükség (újabb, nem túl magyarázható jelenség vele kapcsolatban). Ha a cárné hívatta, tajtrészegségből felocsúdva is meg tudott állni a lábán és összefüggően tudott beszélni.

Előszeretettel törte kerékbe azok pályafutását, akik ellenszegültek neki. Úgyhogy növekvő ellentábora egyszerűen nem is merte nevén nevezni; ha valami nem tetsztett, akkor "baljós árnyak" befolyásáról skaldoltak, meg az uralkodó felett lebegő sötét fátumról. 1916 végén már a Baljós Árny nyaka körül is szorulni kezdett a hurok. Oroszország szerfölött szenvedett a háborútól. A szegényebb néposztályok megint a monarchia ellen kezdtek hangolódni, a magasabb körökben pedig az uralkodói pár inkompetenciája verte ki a biztosítékot. Mint Cook találóan megjegyzi, Raszputyin mindezek haragját villámhárítóként vonta magára.

1916 novemberének végén, új korszakot jelezve egymást rövidesen követően két szónoklat is elhangzott a Dumában, melyben Raszputyint és klikkjét támadták. Az elsőt Vaszilij Alekszejevics Maklakov, liberális szónok, jogász tartotta, a másodikat Vlagyimir Puriskevics, a Fekete Százakat integráló Orosz Nép Szövetsége nevű radikális jobboldali szervezet társalapítója, majd a belőle kiváló Mihály Arkangyal Szövetsége vezére. Ez minőségi változást jelentett, eddig ilyesmit nem merészeltek tenni ellenségei, ráadásul a két szónok annyi gratulációt még életében nem kapott, mint a beszédet követően.

De hogy ezután pontosan mi történt, az már legyen a következő poszt tartalma. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adwa 2011.05.30. 19:45:45

Üdv!Ez kitűnő,de Lettowék merre kószálnak?Vagy már NKA nem is lesz?

Válasz erre 

Minorkavidor 2011.05.31. 15:19:09

Gratula, néked oh, sierrahun! Nemcsak a posztért, hanem mert ismét van élet a töriblogon! Lám-lám így lesz az Afrika-szakértőből Oroszország kutató! DDd! De azért az afrikai hadszíntér ismertetését is folytatod?
A témához:
Alix hessen-darmstadti hercegnő vallásváltását megkönnyítette, hogy a rideg és puritán protestantizmussal szemben az orthodox vallás érzelemdúsabb, misztikusabb és fényűzőbb volt.
Férje, Miklós hatalma korántsem volt olyan korlátlan, mint mai napig tanítják. Példa erre a Nagy Háborúba lépés körüli bonyodalmak. 1914. július 29-én délután Vilmos császár angolul táviratozott Miklósnak miszerint „simítsák el az esetleg még felmerülő nehézségeket”. Válaszában a cár azt javasolta, hogy „ helyes lenne átadni az osztrák-szerb problémát a hágai konferenciának”. Este a Kaiser másodszor is táviratozott: „Könnyen lehetséges lenne, hogy Oroszország megmaradjon az osztrák-szerb konfliktus egyik külső szemlélőjének, anélkül, hogy belesodornánk Európát a legborzalmasabb háborúba amit valaha látott”. Ennek hatására a cár felhívta hadügyminiszterét, miszerint a teljes mozgósításra nincs szükség, elég a részleges. Ennek a döntésnek meg kellett volna hozni azt a kis időt amely elősegítette volna a konfliktus lokalizálását. Ekkor ugyanis már forgalomban volt Grey brit külügyér javaslata a „Halt in Belgrad”, ami azt jelentette volna, hogy a Monarchia Belgrád bevétele után leállítja a támadást és a nagyhatalmak a tárgyalóasztal mellett elsimítják a konfliktust. Csakhogy 30-án csütörtökön Szazonov, a külügyér, Szuhomilov, a hadügyér és Januskevics a vkf egész nap félelmeikkel traktálták a cárt, melyek szerint itt a világ vége, ha nem mozgósítunk teljesen. Délelőtt még a cár visszaverte a támadást, de délután négykor mindenbe beletörődve megadta magát: teljes mozgósítás!
A cár maga érdekes figura volt: egyszerre nevezték „véres Miklósnak „és a béke apostolának. Az előbbi jelzőt két esemény ihlette: az első még megkoronázásakor 1896 május 14-én történt, amikor több száz embert tapostak halálra a koronázási ünnepségen a rossz szervezés miatt (hepehupás volt a talaj). A másik 1905. január 8-án az ún. .”véres vasárnapon” történt
A másodikat azért az újító szellemű javaslatáért kapta, hogy fegyverkezés korlátozása és a konfliktusok bírósági rendezése érdekében nemzetközi értekezletet hívjanak össze. Az értekezlet 1899-ben Hágában össze is ült, korlátozott eredményeket is hozott. Ugyancsak létrejött erősen korlátozott hatáskörrel Hágában a nemzetközi bíróság.

A gyerek vérzékenysége- amely annyira kiszolgáltatottá tette a cári családot- ha jól tudom örökletes volt, Viktória ágából.

Válasz erre 

Minorkavidor 2011.05.31. 15:42:53

A Kárpátoknál 1915. januárjában nem az oroszok, hanem a Monarchia indított támadást. A támadás megindításának 2 oka volt: egy részt az orosz támadástól való félelem, másrészt a döntő ok, a presztízs helyreállítása. Ugyanis a Monarchia 1914-ben megalázó vereségeket és súlyos veszteségeket szenvedett. A kicsi, de jól képzett szerb haderő mindkét támadását visszaverte és mintegy 275 ezer fő veszteséget okozott neki (200 ezer halott és sebesült, 75 ezer hadifogoly - főleg szerb, bár ők inkább dezertőrök voltak). A keleti fronton a Monarchia vesztesége meghaladta a 800 ezer főt és a Kárpatokig volt kénytelen hátralni. Az orosz veszteség is meghaladta az 1 millió főt, de ezt a németek is a Monarchia csapatai együtt okozták. Csak a Monarchiával szemben számított mérlegük az oroszoknak lényegesen kedvezőbb.
Ami a háborús árulás vádját illeti (amit főként a cárnéval szemben fogalmaztak meg) azt nyugodtan elvethetjük, sztem csak arról van szó, hogy pontosan ismerték a veszteségek mértékét, amelyek nagyon megrémítették őket. A 4 lány (Olga, Tatjana, Maria és Alexandra- az OTMA, ahogy magukat nevezték) ápolónőként dolgozott és így elsőkézből származó tapasztalataik voltak a borzalmakról.
A boszniai válsághoz még:
Röviden arról van szó, hogy a Monarchia vezetése ekkor hajtotta végre a már 30 éve tervezett annexiót. Azért ekkor, mert ekkor győzött az ifjú törökök nacionalista mozgalma, ami kétségessé tette a Monarchia vezetése számára a tartomány ideiglenes birtoklása.
Ez azonban csak az Oroszországgal való egyetértésben mehetett végbe. Ennek végrehajtása arra az Aehrenthalra várt aki Ausztria-Magyarország szentpétervári nagyköveteként annyira óhajtotta a három császár szövetségének felújítását (hiába) és annyit tett a konzervatív szolidaritás helyreállításáért (sikerrel). A külügyminiszter ez irányú jelzései Szentpéterváron kedvező fogadtatásra találtak. Az orosz külügyér, Izvolszkij 1907-ben megkötött angol-orosz szerződés nyélbeütésével új utakra vezette az orosz külpolitikát, de a régi jól bevált hagyományos politikától sem idegenkedett amennyiben pozícióerősödéshez és presztízsnövekedéshez vezet. A két külügyminiszter 1908 nyarán Buchlauban találkozott, ahol Izvolszkij hozzájárult Bosznia-Hercegovina tervezett annektálásához, cserébe Aehrenthal diplomácia segítséget ígért a tengerszorosok státuszának az oroszok számára kedvező revíziójához. Itt arról a régi orosz igény támogatásáról van szó, hogy hadihajóik áthaladhassanak a Boszporuszun és a Dardanellákon. Ez a dinasztikus kabinetpolitika jegyében fogant megállapodás egyszerre irányult a balkáni szláv népek (elsősorban a szerb egységtörekvések), és az ifjútörök nemzeti forradalom (tengerszorosok) ellen. Amennyiben az osztozkodás megvalósul úgy mindkét konzervatív birodalom jelentős pozicíónyereséget könyvelhet el.
A dinasztikus osztozkodás kényes művelet, végrehajtása még kedvező feltételek mellett is külpolitikai korrektséget és mértékletességet kíván. Olyan kedvezőtlen körülmények között, amelyek a XX. Század első évtizedében uralkodtak (egyik válság követte a másikat) az óvatosság egyszerűen életbevágó. 1908 október 6-án I. Ferenc József proklamálta Bosznia-Hercegovina annektálását. Azonban hajszál került a levesbe, ugyanis Aehrenthal nem járt el a kellő körültekintéssel. Az orosz külügyér az annektálás időpontjában nyugat-európai körúton –Párizsban és Londonban tárgyalt- járt és hozzájárulásukat kívánta megszerezni a tengerszorosok státuszának megváltoztatásához. Londonban határozott elutasításban részesült, ami jól bizonyítja azt, hogy az 1907-ben kötött angol-orosz szerződés még nem volt szövetségi szerződés. Az annektálásról utólag és nem is diplomáciai forrásból szerzett tudomást. Az a helyzet ált elő, hogy Oroszország nem válthatta be a bachlaui utalványt, míg a Monarchia besöpörte annak az árát. Ez az egyenlőtlen művelet tipikus példája, amely mindenkorban feszültséget okoz, azonban a XX. század elején már a belső és külső közvélemény nyomására is elkerülhetetlen volt a heves reakció. Így ez az alku osztrák-magyar-orosz meghasonlást eredményezett, amely a balkáni nacionalista mozgalmak és a modern hatalmi politikai ellentétek miatt súlyos következményekkel járhatott.
Izvolszkij október közepén jegyzéket juttatott el a nagyhatalmakhoz , amelyekben javasolta egy balkáni kérdéseket megvizsgáló nemzetközi konferencia összehívását. A konferencia fő célja az Osztrák-Magyar Monarchia meghátrálásra kényszerítése lett volna. Azaz nem egyszerűen az annexió visszacsinálására, hanem Bosznia-Hercegovináról történő lemondására akarta kényszeríteni a Monarchiát. Az elképzelést nemcsak Anglia és Franciaország, hanem Ausztria-Magyarországgal szövetséges Olaszország is helyeselte. Ez teljes kapitulációt jelentette volna, Aehrenthal ezért csak az annexió előzetes elismerése árán egyezett bele a konferenciába, lényegében elutasította azt. A Monarchia mellett csak Németország ált ki.

Válasz erre 

Minorkavidor 2011.05.31. 15:46:39

@Minorkavidor:
Kiegészítés a téli támadáshoz: A Monarchia újabb 800 ezer embert vesztett. Ennek legalább 40 %-a Magyarországot terhelte.
Összehasonlításként a 2. magyar hadsereg vesztesége 1942-43-ban kb. 120 ezer fő volt.

Válasz erre 

bloggerman77 2011.06.01. 01:44:16

A döntő áttörés valóban nem jött össze 1914. telén az oroszoknak, de a Kárpárok hágóit elfoglalták, és Bártfát is megszállták 1914. november-decemberben.

Válasz erre 

bloggerman77 2011.06.01. 01:51:43

Egy kis nyelvtannáciszkodás :)):

Aztán elkén döntni, hogy akkor orosz átírás vagy sem, mert Sergius szerintem Szergej, Theofán az Tyeofán. Az oblaszty szót nyugodtan lehet kormányzóságnak fordítani.

Bár lehet, hogy a szerzőre ez megdöbbenéssel hat, :)) de aki már olvasott Oroszország 20. századi történetéről egyet s mást, annak G.Raszputyin élete ls munkássága nem ismeretlen, mi több Václav Pavel Borovicka Híres politikai merényletek c. könyvében is részletesen le van írva R. meggyilkolása.

Válasz erre 

sierrahun 2011.06.01. 09:18:38

@adwa: Lesz, de úgy éreztem, hogy nem tudok vele foglalkozni, amíg Raszputyinnal nem végeztem. Majd később visszatérek Afrikába.

Válasz erre 

sierrahun 2011.06.01. 09:20:11

@Minorkavidor: köszi a kiegészítéseket.

Válasz erre 

sierrahun 2011.06.01. 09:29:19

@bloggerman77: nyelvtannáci részt köszi. Én ebben korántsem vagyok biztos, de majd utánanézek.
Oblaszty marad, mert a "kormányzóság kormányzója" kifejezés második tagja helyett akkor más szót kéne keresnem és ehhez nincs kedvem.

A további nyelvköszörülés indítóokát nem teljesen értem, de sebaj. Borovickát olvastam; amiről én akarok írni, az nem volt benne. De ezt majd a második részben.

Válasz erre 

Minorkavidor 2011.06.01. 21:01:14

Jah, amikor én a téli támadásról írtam akkor az 1915 január 23-a és 1915 április közepe közötti eseményekre gondoltam. Bloggerman77 az uzsoki betörésről vagy a kárpáti karácsonyi csatáról írt.

Válasz erre 

brutuska 2011.06.01. 23:30:00

Korantsem akarok "nyelvtannaci" lenni, de kiegeszitenem, hogy a cari idokben meg nem oblasztyok voltak, azaz megyek. Hanem tenyleg kormanyzosagok, gubernyia neven. A poszthoz gratula, varom a kovetkezo reszt.

Válasz erre 

bloggerman77 2011.06.02. 01:13:53

@sierrahun:

Kedves sierrahun

Az orosz egyházi méltóságok vagy görög vagy orosz nevet viseltek. Ebbe a Theofán még beleférne, de ennek van szláv változata a Tyeofán.
A Sergius név azonban semmiképp nem helyes, mert ez egy latin végződésű név, ami pravoszláv környezetben nem jellemző :P
Tehát Szergiosz vagy Szergej. Mivel Tyeofán és Szergej is oroszok voltak, a szláv alakot helyes használni. A görögös neveket középkori orosz egyházi személyeknél szokásos inkább alkalmazni, mert akkor az orosz egyház vezetői zömmel Bizáncból származtak.

A kormányzóság kapcsán brutuska már kifejtette a véleményét. :))

Válasz erre 

sierrahun 2011.06.03. 18:57:29

Előkerestem a derék püspököt a wikin. Je-vel írták a nevét, ennek alapján valóban a Tyeofán tűnik helyes transzliterációnak. Ennek ellenére a tradicionális átírás a Teofan, vagy Teofán változat (egyik se használt túl sűrűn), ezért erre javítottam át.

Válasz erre 

sierrahun 2011.06.03. 19:07:47

Ezt a mártíromságot szenvedett Sergiust nem igazán tudom előtalálni csekély orosztudásommal. Mivel valószínűnek látszik, hogy igazad van vele kapcsolatban, átjavítom Szergejre, aztán ha reklamál valaki, akkor ti majd lemeccselitek egymás közt a dolgot.
:)

Válasz erre 

sierrahun 2011.06.03. 19:25:14

@brutuska: Neked is köszi. Kihúzom az oblasztyot és marad Szaratov önmagában, oszt akkor úgy látszik, mintha így akartam vóna eredetileg is.

Válasz erre 

Sztyepan Asztahov 2011.06.05. 23:29:59

Mikor jön már a folytatás? Türelmetlenül várom. :)

Válasz erre 

Kullancs1983 2011.06.06. 21:57:45

Na, ha már feljött a "Híres politikai merényletek" (amít már vagy 15 éve olvastam, és nem emlékeztem az írójára, köszi) abban olyasmit is emlegettek, hogy a cárevics vérzékenységéhez hozzájárult Raszputyinnak valami kotyvaléka is, amit a cár környezetében lévő néhány híve csempészett a kiskölök ételébe... A hirtelen kijózanodásra is lehet ilyen recept, egy ismerősömnek annakidején a szerb hadseregben volt olyan katonatársa, aki zuhanyzót még sose látott, de másnaposságra, lázra, akármire tudott gyógyteát főzni. Ami hatott is.

Ui.: Nyelvtannáczulás 1: Az oblaszty lehet körzet is, nem? Ha esetleg a következő résznél is felmerül az igény...
Nyelvtannáculás 2: MegfoLYtani??

Válasz erre 

sierrahun 2011.06.08. 12:37:54

Update: névügyekben mérvadó szerkesztőtársam szerint Teofán és Szergiusz a helyes alak, úgyhogy remélem végső megoldásként erre javítom át.

Válasz erre 

sierrahun 2011.06.15. 17:42:59

@Kullancs1983: pardon, ez a hozzászólás a rendszerünkben kóválygott egy ideig, most találtam meg.
Körzet: nem merül föl, hála a jóistennek, de azért kösz :)
Ezt a megfolytani dolgot nem értem, nem találok ilyet.

Válasz erre 

Monarch (törölt) 2011.07.10. 10:30:25

Gratula!

Megyek tovább a következő részre.

Válasz erre 

Monarch (törölt) 2011.07.10. 12:51:09

Ja, még Sztolipinhez és az ő nyakkendőjéhez akartam megjegyezni, hogy az 1905-ös forradalomban közel tízezer embert lincseltek vagy gyilkoltak meg a forradalmárok, úgyhogy a két-háromezer kivégzés nem sok. Azért tegyük hozzá, hogy ez csak a rendes bírósági eljárásban kivégzett civilek száma, valójában volt egy csomó statáriális kivégzés is (pl. lázadó katonák kivégzése), amiknek az áldozatainak a számát még felbecsülni sem nagyon lehet. Valamint ott voltak a sortüzek áldozatai (pl. Véres Vasárnap), a harcok áldozatai, stb., összességében százezres nagyságrendű is lehet az áldozatok száma (vagy még több), ehhez képest két-háromezer ember felakasztása semmiség, főleg ha a közrendet helyre lehet állítani ezen a módon...

Válasz erre 

starace 2011.07.19. 18:06:40

@sierrahun: A Kokovcov-idézetben van: "és le sem hervad a mosoly az arcukról, úgy folytanak meg"...

Válasz erre 

sierrahun 2011.07.19. 18:41:56

@starace: Muramista, igazatok van. Javítva.

Válasz erre 

Bicepsz Elek 2013.12.21. 01:27:48

@Minorkavidor: Kesoi megjegyzes: az OMM szerbiai kudarcainak az oka az orosz titkosszolgalat. Beszerveztek az OMM elharitasanak a vezetojet, Alfred Redl ezredest(is), es megszereztek az OMM Szerbia es Oroszorszag elleni felvonulasi terveit is(sok egyeb mellett). Redl csak 1913-ban bukitt le az OMM pedig nen valtiztatott a terveken, igy a szerbek alaposan felkeszulve vartak a Monarchia seregeit(emellett a harci tapasztalat is bejatszhatott ugy 30%-ban).

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: