2011.01.11. 18:00
A Nagy Háború Afrikában: a Nagy Tavak
Német Kelet-Afrika (a mai Ruanda, Burundi és Tanzánia, Zanzibár nélkül) területe több szempontból is különleges volt földrajzilag. Északi határán emelkedett a Kilimandzsáró hegye, mely Afrika legmagasabb pontja. Északnyugaton a Viktória-tó határolta, mely felszíne alapján a világ második legnagyobb édesvízi tava. Nyugaton pedig a Tanganyika-tó húzódott kb. 700 kilométer hosszan, mely 1500 métert közelítő legmélyebb pontjával a világ második legmélyebb tava. Több mint fél kilométeres átlagos mélysége miatt teljes vízmennyiség (kb. 19.000 km3) alapján is a világ második legnagyobbja. Délre tőle a szintén 600 km hosszú Nyasza-tó (Malawi-tó) képezte NKA határát kb. 300 km-en át. Ez hatalmas mennyiségű viziutat jelentett, amelynek birtoklása fontos stratégiai kérdés volt, tekintve, hogy a szárazföldi áruszállítás, személyszállítás rendkívül lassú és fáradságos volt. Aki a víziutakat ellenőrizni tudta, annak a kezében került a kezdeményezés, hiszen átcsoportosításait az ellenség csak nagy nehézségek árán tudta követni, vagyis a tavak feletti fennhatóság a partvidék feletti ellenőrzést is lehetővé tette. Ezért ebben a posztban körbejárom, hogyan alakult a Nagy Tavak feletti fennhatóság a világháború évei folyamán.
A poszt megírásához segítséget nyújtott Dr. Marcus Felten tanulmánya a deutsche-schutzgebiete.de honlapról, továbbá beleszőttem Dennis L. Bishop, Holger Dobold, Holger Kotthaus és Harry Fecitt őrnagy írásait, valamint a panzer-archive.de honlap anyagait tonnaszám.
A Viktória-tó
 |
| Google-térkép sk. feliratozva, kattra nagyobb lesz. |
Innen kezdem, mert az itteni viszonyokkal futólagosan már találkoztunk. A posztírás hetekre leragadt abból a prózai okból, hogy képtelen voltam egy normális korabeli térképet találni a Viktória-tó környékéről. Végül kénytelen lettem egy google-térképet átcsinosítani. A földrajzi határok világosak, északon a britek vannak, kezükben Kisumu, Jinja, Port Bell, Entebbe és Bukakata kikötője. Port Bell Kampala kikötője tulajdonképpen, Bukakata kikötője pedig Masakához esik közel, de önmagában nem jelentős település ekkoriban. A tó déli fele a németeké, Muansa és Bukoba kikötőit birtokolva, a többi német település jelentősége nem mérhető e kettőhöz; jobbára csak az ellenük folyó hadműveletek miatt került fel a térképre.
A tavon a britek nyomasztó fölényben voltak. Három ezertonnásnál nagyobb gőzössel rendelkeztek, az SS USOGA-val, az SS NYANZA-val és a CLEMENT HILL-lel. Volt két 700 tonnás gőzösük, a SYBILL és a WINIFRED, valamint néhány kisebb egység, mint az 50 tonnás HUSSENI, vagy az öreg, 70 tonnás SIR WILLIAM MACKINNON, mely az első gőzhajó volt a tavon anno (3000 darabban szállították Port Victoria-ba annak idején, melyek közül mindössze a két hajtómű haladta meg a harminckilós hordári sztenderdsúlyt), a 200 tonnás KAVIRONDO és a 90 tonnás PERCY ANDERSON. Az 1200 tonnás RUSINGA-t 1914 augusztusában még csak építgették
|
Ehhez képest német oldalon a következők álltak rendelkezésre:
- a 34 tonnás MUANSA
- a 20 tonnás UKEREWE
- a 12 tonnás HEINRICH OTTO és ALBERT SCHWARZ
- és a SCHWABEN motorhajó
A háború kezdetén a tó nyugati oldalát a 7. FK védte (parancsnoka Bock von Wülfingen százados), a keletit a 14. FK (parancsnok Braunschweig százados), és amint lehetett, a környékbeli szultánságok harcosait betagozták a Schutztruppe kötelékébe. A brit oldalon nem ilyen egyszerű volt a felállás, teljesen reménytelen kétéves viszonylatban felvázolni, mikor melyik egység állomásozott a tó körül. A kezdeteket tekintve csak Ugandát a King's African Rifles (KAR) 4. zászlóalja 9 századdal, az Uganda Volunteer Force (Ugandai Önkéntes Erők, UVF) 3 századdal, az Uganda Police Force (Ugandai rendőrség, UPF) 1100 rendfenntartója, illetve a Baganda Rifles
|
(Baganda lövészek) 555 fős bennszülött segédcsapata védte. A tó északnyugati fele azonban Brit Kelet-Afrika (Kenya) része volt, melyet a KAR 3. zászlóalja védelmezett 6 századdal. Még tovább bonyolította a kérdést, hogy a fent felsorolt erőknek viszont egyáltalán nem mindegyike volt illetékes a Viktória-tó környékén, legalábbis nem egy adott pillanatban. A brit parancsnokság a betegségek által veszélyeztetett vidékekről időről-időre ki kényszerült vonni a leharcolódott egységeket, és pihenés, gyógyulás céljával nyugalmasabb vidékekre vezényelte őket.
A MUANSA 3,7 cm-es löveggel lett felfegyverezve a háború kitörését követően. A britek által birtokolt lövegparkot a Bukobáról szóló posztban részletesen ismertettem. A kezdeti időkben mindössze Hotchkiss szórólövegekkel és kilencfontos, elöltöltős, jobbára már csak üdvözlőlövések leadására használt lövegekkel rendelkeztek. Ennek ellenére ha a két oldal lehetőségeit összehasonlítjuk, nyilvánvalóvá válik, hogy a német flotilla nem tudott a siker reményében megmérkőzni az ellenséggel. Ebből az következett, hogy általában igyekeztek laposkúszásban közlekedni a tavon, a lehető legkisebb figyelmet magukra vonva.
Támadás Kisumu ellen
1914. augusztus 10-én és 14-én a MUANSA csapatokat vitt Bukobából Mwanzába. Augusztus 14-én a PERCY ANDERSON megtámadott több, Schirati közelében hajózó német daut (dhow), egyet elsüllyesztett, egy másikat elfogott. A dau (dhow) egy jellemzően arab vitorláshajó fajta, partmenti hajózásban, kereskedelmi áruszállításra használják, egy vagy több latinvitorlába szokták a szelet fogni rajta. Kelet-Afrikában a bennszülött lakosság széleskörűen alkalmazta.
 |
| A Viktória-tó északkeleti részének korabeli térképe |
A 7. FK azért kelt át Mwanzába, hogy a Viktória-tó partján támadást kíséreljenek meg Kisumu ellen. Kisumuban volt ugyanis az Uganda Vasút végállomása, melyre a Schutztruppe nagyon fente a fogát. Bock von Wülfingen több mint 400 katonát gyűjtött össze (52 németet, 266 aszkarit és 101 ruga-ruga harcost a Viktória-tó délkeleti részeit lakó Wagaya törzsből). A határt átlépve szeptember 9-én elsőként elfoglalták a védtelen Karungut. Egy kisebb helyőrséget hátrahagyva gyorsan továbbnyomultak Kisii felé. A német támadás hírére a brit körzeti adminisztráció fejvesztve menekült Kenduba (arra azért ügyelt, hogy a beszedett adót magával vigye). Kisii elvesztésének hírére mozgásba lendült a brit hadigépezet is. E. G. M. Thorneycroft százados, a KAR 4. zászlóaljának adjutánsa vezetése alatt gyülekezett a 4. KAR G, C és D százada, valamint 50 fő kisumui bennszülött rendőr. Az egységet Kendu kikötőjébe dobták át, onnan pedig Kisii-be indultak. 12-én már a Kisii fölötti dombon jártak. Érkezésükről a németek is tudomást szereztek és megkísérelték a beavatkozó briteket elzavarni.
 |
| Német aszkarik fekete lőporos töltényekkel tüzelnek. |
Von Wülfingen katonái azonban fekete lőporos töltényekkel voltak felszerelve. Ennek a lőpornak a tetemes füstje azonnal elárulta a lövész rejtekét, és ami még nagyobb baj volt, elvakította használóját, akinek a következő lövéshez már fel kellett egyenesednie, ha ki akart látni saját lőporfüstje fölött. Ehhez hasonlóan a 3,7 cm-es tábori löveg pozíciója is azonnal felismerhető volt, mert minden egyes lövésével jókora füstöt produkált. A KAR lövészeinek kényelmes dolguk volt ezekre az árulkodó jelekre célozva tüzelni. A németek európai katonákból álló oszlopa megkísérelte a britek balszárnyát megtámadni. Shorthose hadnagy géppuskája szétszórta ezt a próbálkozást, a támadók szétbontakoztak és fedezéket kerestek. Később a támadást felújították, de a tartalékban tartott kisumui rendőri erők beavatkozása megakadályozta, hogy különösebb eredményt tudjanak elérni.
 |
| Bock von Wülfingen 1906-ban Aruschában (Arusha) az erődben, ekkor még hadnagyi rangban. |
Thorneycroft százados ezután úgy döntött, hogy itt az idő Kisiibe benyomulni. Az előretörést megkísérlő egység azonban a németek csapdájába sétált és lekaszálták; Thorneycroft maga is elesett. Ezután a Schutztruppe balszárnyán képezett túlsúlyt és megkísérelte a britek jobbszárnyát kiszorítani magaslati állásából. Musson hadnagy századparancsnok és Grey hadnagy is megsebesültek a szorongató támadás visszaverése folyamán. Alkonyatkor a brit erők fölötti parancsnokságot átvevő Lilley hadnagy a dombtetőn sorakoztatta fel katonáit és sortüzeket adatott le a lejjebb álló németekre, remélve, hogy azokban egy küszöbön álló brit támadástól való félelmet ültet el. Valójában a britek majdnem kifogytak a lőszerből eddigre, és a sötétség leple alatt Lilley elkezdte visszavonni erőit Kendu felé.
 |
| Középen a MUANSA vontatja a Kisiibe induló német katonákkal teli kompokat. |
A németek 42 halottat, 47 sebesültet veszítettek eddig, vagyis létszamuk negyedét és legalább annyira elment a kedvük a harctól, mint ellenfeleiknek. Sok hordáruk és ruga-rugájuk elködlött a sötétségben dél felé, von Wülfingen maga is sebesült volt. A Kisumu elleni tervet fel kellett adni és visszavonulni. Hordárok hiányában sebesülteket, felszerelést hátrahagyva indultak vissza a határ irányába. A kisiibeli bennszülöttek ennek láttán azt hitték, hogy beteljesült egy korábbi prófécia, miszerint a fehér ember hamarosan távozik a vidékükről (haragudtak brit gyarmatosítóikra, mert korábban kemény megtorlásokat szenvedtek el tőlük), és rávetették magukat a fehérek tulajdonában levő házakra, elhagyott boltokra egy kis fosztogatás céljából.
A KAR tartalékszázada és az UPF egy különítménye Harold Senhouse Pinder hadnagy parancsnoksága alatt közben partraszállt Kenduban (Ugandából jöttek), és megindult Kisii felé. Nemsokára összetalálkoztak Lilley visszavonuló csapataival, melynek készleteit a magukkal hozott lőszerrel kiegészítették. Rákövetkező nap, szeptember 13-án a megerősödött britek újra ellenőrzésük alá vonták a kifosztott Kisiit. Öt sebesült németet és 16 aszkarit találtak a földön heverve, elhagyott fegyverek, revolverek és felszerelés közepette. Helyőrséget hoztak létre, a kormányzati hatóságok pedig szigorú intézkedéseket vezettek be a rend és a brit tekintély helyreállítására.
 |
| A Kisumuban horgonyzó SS WINIFRED |
Stewart dandártábornok nairobi főhadiszállásán úgy számoltak, hogy a németek nyilván Karungu kikötőjébe igyekszenek visszatérni (von Wülfingen azonban nem így gondolta, hanem a Mara-folyón átkelve ért vissza NKA területére). Ezért az EAMR (East African Mounted Rifles, Kelet-afrikai lovas lövészek) B és E svadronját Kisumuba vonatoztatták, ahol felszálltak a WINIFRED-re, melynek fedélzetén szeptember 15-én delelő után nemsokkal megérkeztek Karungu elé. Karunguban a német helyőrség felhúzta a császári lobogót és tüzet nyitottak a hajóra. Az EAMR önkéntesei a fedélzeten végigheverve lőttek vissza (ez volt az első harc, amiben részt vettek). Hirtelen a szirtek takarásából előkerült a MUANSA is, melynek 3,7 cm-es lövege megszórta a WINIFRED-et és el is találta. A WINIFRED megfutamodott, de csak azért, hogy odébb találkozzon a KAVIRONDO-val és együtt térjenek vissza. Karungut ekkor már elhagyva találták, s ezzel a német támadás utolsó elfoglalt helységét is visszafoglalták.
Ez a vállalkozás párhuzamba állítható az ezzel egyidőben a tengerparton Mombasa ellen indított német támadással, melyet Gazinál sikerült a briteknek megállítaniuk. Mindkettő az Uganda-vasút vonalának elfoglalását, vagy elvágását célozta és mindkettő meghiúsult. Közvetlenül a háború kitörése után a Schutztruppe és a britek által felvonultatott erők lényegében megegyező nagyságúak voltak, így nem lehetett egy támadáshoz szükséges túlerőt felvonultatni. Német oldalon az egységek területi koncentrációjához még jóval több időre volt szükség, tekintve, hogy az afrikai gyarmati szárazföldi közlekedés sebessége kizárólag egyes csigafajtákéval tudott vetekedni.
 |
| SS KAVIRONDO, a schirati partraszállás támogatóhajója |
Brit rajtaütések szárazon és vizen
Szeptember 7-én a britek rajtaütést kíséreltek meg Majita ellen, de annak maréknyi német védője ellenállt. Szeptember 11-én a MUANSA szállítóhajókat és csónakokat kísért Bukobába. A hajók a 7. FK megerősítése céljából szállítottak készleteket. Mikor megpillantották a WINIFRED-et, villámgyorsan visszavonultak.
1914. október 29: brit rajtaütés Bukobán. Hajóágyúkról próbálták a drótnélküli távíróállomást elpusztítani, de nem sikerült jelentős károkat okozni benne.
1914. október 31: Mwanzából 570 katona, 2 ágyú és 4 géppuska indult Bukoba megerősítésére a MUANSA, két dzsunka és 10 dau (dhow) fedélzetén. A flotillát a Mwanzát blokád alá vevő brit hajók szerteszét zavarták, de sikerült visszavergődniük kiindulási pontjukra veszteségek nélkül. Ugyanaznap a britek Mwanzától északra, Kayense-nél kíséreltek meg egy partraszállást, sikertelenül.
 |
| A SIR WILLIAM MACKINNON szárazdokkban összeszerelés közben. Nevét egy skót hajótulajdonos és hajózási vállalkozóról kapta. |
1914. november 3-án a mwanzai blokádot megszüntették. Október végétől a WINIFRED, a KAVIRONDO, a SIR WILLIAM MACKINNON és a SYBIL 12 fontos lövegekkel lettek felszerelve, melyeket tengerészeti személyzet kezelt. Új feladatuk szerint a tavon cirkálva kellett a MUANSA nyomára bukkanniuk és megsemmisíteniük. Eközben azonban november 5-én a SYBIL sziklának ütközött Majita közelében és a legénység kénytelen lett a sorsára hagyni. A három másik egységet visszarendelték a Kisumu-Entebbe hajózási vonal biztosítására. A britek távozása után a SYBIL-t német csapatok kerítették hatalmukba. Megpróbálták lejuttatni a szirtről, amire ráfutott, de nekik sem sikerült, ezért lerabolták, amit rajta találtak, és szintén elhagyták.
1914. november 20-án von Stuemer őrnagy csapatai tizenkét órás ütközetet vívtak Bukobától északra a betörő britekkel. Pozícióikat sikerrel megvédték.
|
1914. december 5-én brit hajók bombázták Schiratit, december 6-án pedig Bukobát. December 7-én Kifumbiro-nál átkeltek a Kagera-folyón és megtámadták a német állásokat.
1915. január 3-án a brit hírszerzés értesülése szerint német egységek keltek át a határon Kisii irányában, helyőrségek létesítése és marharablás céljával. Másnap a térségbe vezényelték a 2LNL egy duplaszázadát (századrangú egység, de duplaannyi létszámmal) és egy szekciónyi indiai hegyiüteget. A Ross' Scouts megerősítette, hogy a parttól kb. 60 kilométernyire keletre, Schirarinál (ma Kenya és Tanzánia közti határátkelő, Sirari) német portyázók marhákat rabolnak és betakarított gabonát égetnek. Január 6-án a WINIFRED fedélzetén a brit erők rajtaütöttek Schiratin (ami nem azonos Schirarival). Von Haxthausen hadnagy 22 fegyveressel három és félórás tűzpárbajt követően feladta állásait és visszavonult, szabad utat adva a partraszállásnak. Schiratit a britek megszállták, és őrjáratokat indítottak azzal a céllal, hogy a német portyázókat ne engedjék a határon át. Január 10-én a 4. KAR E és G százada, valamint a Ross' Scouts is csatlakozott a művelethez, melynek következtében immár egészen Schirariig őrjáratoztak, hatvan kilométernyi határvonalat lefedve. A magukkal hozott hordárok biztosították a napi ellátmány szállítását a kikötőtől a szárazföld belseje felé.
1915. január 16-án a brit erők újra összetűztek von Haxthausen hadnagy 45 emberével. Kölcsönösen zsákmányul ejtették és felprédálták a másik táborhelyét, mivel a kaotikus bozótharcban elkerülték egymást. A németek egy csomó hordárukat és egy lövegüket vesztették el, a britek meg 25.000 lőszerüket és a tábori sebészüket. Mindenesetre a retesz működött, a németek nem tudtak átjutni a határon anélkül, hogy előzetesen meg ne kelett volna ütközniük az e célból kirendelt brit egységekkel - és ezt nem engedhették meg maguknak hosszú távon.
Azonban 1915. január 18-án megindult a jassini ütközet, innentől fogva minden figyelem arra terelődött. A britek az ottani kudarcot követő Kitchener-féle letolás miatt felhagytak a német határon át indított őrjárati tevékenységgel és január 30-án Karungu irányában elhagyva kiürítették Schiratit. A Viktória-tó keleti felére egy darabig béke köszöntött.
A MUANSA és a SYBIL kálváriája
Portyázó birt egységek 1915. március 4-én a Mori-öbölnél próbákoztak partraszállással, 7-én Ukerewe szigetén, 9-én Musomát zaklatták. Eközben március 6-án a WINIFRED rátalált az Obertorpedomaat Seydlitz irányítása alatt levő MUANSA-ra a Nafuba-sziget közelében, és sikeresen meglepve 10,5 cm-es lövegével jó pár találatot ért el rajta. A német legénység a sérült hajón léket robbantott, majd partra futtatva elhagyta. A britek megpróbálták a MUANSA-t elvontatni, de a megbújt Schutztruppe-katonák puskatüzében ez nem bizonyult kivihetőnek. Március 15-én a németek a már leírt hajójukat befoltozák és sikerült eljuttatniuk Mwanza kikötőjébe, ahol három hónapos javítással rendbehozták.
 |
| A MUANSA |
E bravúr láttán a britek aggódni kezdtek a SYBIL roncsáért, nehogy az ellenség arra is rátegye a kezét (mint láttuk, már rég megkísérelték, de nem tudták a zátonyról leemelni). Bizarr közjáték vette kezdetét. Március 30-án a WINIFRED a közelébe úszott és a 10,5 cm-es, valamint a 12 fontos lövegével összesen 19 lövést eresztett a SYBIL roncsába. Ezzel kapitánya megelégedett és távozott. Nem így a kelet-afrikai parancsnokság, mely továbbra is a németek értékes zsákmányaként tekintett a roncsra és leginkább apró darabokra robbantva látta volna szívesen. Problémát jelentett azonban, hogy a SYBIL-t masszív hajónak építették és a mérnöki vélemény szerint felrobbantásához egész Brit Kelet-Afrikában összesen nem volt elég robbanóanyag. Ebben nem is tévedtek, mert a felprédálás után a németek megpróbálták felrobbantani, de nem tudtak benne jelentős kárt okozni.
 |
| SS SYBIL vízrebocsátása Kisumuban, 1904. január 8-án. |
Négy és fél századnyi gyalogost vontak össze Karunguba, jelzőkkel, szanitécekkel és hadtáposokkal megtámogatva. Odarendelték továbbá a 28. indiai hegyiüteg és a NWRV (North-West Railway Volunteers, Észak-nyugati vasúti önkéntesek) géppuskásosztagát. Egy héttel később, április 28-án odaérkezett Tighe és Stewart dandártábornok, valamint Belfield kormányzó is. A WINIFRED-et elküldték, hogy adjon le pár lövést Bukobára, mialatt Karunguban igen magasra emelkedett a hangulat. Egy törzstiszt szerint:
Mindenki remekül érezte magát a táborban, a Lancashire-iek katonái csapatokban horgásztak a parton, mások libákra, krokodilokra és vizilovakra vadásztak. Éjjel az egyhangúságot a táborba betrappoló vizilovak enyhítették.
 |
| Az SS NYANZA a Viktória-tavon. |
A környékbeli halászok is örülhettek, hogy két legveszedelmesebb ellenségüket a katonák megritkították. A rekreáció végeztével május 11-én, ezer teherhordó társaságában felkerekedtek. A SYBIL roncsától két mérföldre partraszálltak, a félszigeten levő német aszkarikat elüldözték, majd annak keskeny nyakát megszállva védelmi állásba helyezkedtek. Tévedésből kifolyólag lelőtték egyik saját fekete bajtársukat (hat helyen találták el, esélye sem volt szerencsétlennek). Május 13-ra az ezredméretű munkabrigád úgy döntött, hogy mégsem feldarabolja a SYBIL-t, hanem megjavítja (!) és ha éjjel nem jön egy vihar, akkor ez sikerül is. Így a zátonyra futott, lerabolt, leírt, szétágyúzott és a vihar miatt elárasztott hajó csak 16-ra lett úszásképes, mikor is elvontatták Kisumuba. Az addig eltelt időről a 2LNL egy tisztje így emlékezett vissza:
Majitánál töltöttem el a három legrosszabb éjszakát, mellyel a sors valaha szerencséltetett. Éjféltájban [mindannyiszor] vihar tört ki és egy órára rá moszkitók ezrei támadtak ránk. Az összes tisztet és közkatonát a Victoria Nyanzára való megérkezésétől számított tizenhatodik napon leterítette a láz [a malária]. Éjszaka az eső, nappal a hőség és a moszkitók járultak hozzá a kellemetlenségekhez.
 |
| Az SS USOGA. Testvérhajója, a RUSINGA azonos tervek alapján készült. |
Miután a britek nagy nehezen megbirkóztak a saját hajójuk okozta kihívással, június végén rajtaütöttek Bukobán és lerombolták a drótnélküli táviróállomást. Kábé 1500 katonájuknak a németek mindössze 200 harcosa nem tudott túl hosszasan ellenállni.
Július 18-án ismét bombázták Bukobát - említésre méltó eredmény nélkül. Az elkövetkező féléves periódus meglehetősen nyugodtnak volt mondható. Az antant közös belga-brit (és később portugál) erőfeszítéssel hosszasan és alaposan felkészült az 1916-ra tervezett leszámolásra.
1915. szeptember 12-én megérkezett Mwanzába a június 11-én elsüllyesztett Königsberg egyik leszerelt ágyúja. A löveget a város fölötti dombok egyikén helyezték el, ahonnan a kikötőt védelmezhette a brit portyázással szemben. A Viktória-tó teljes vidékén a britek pusztításának köszönhetően a német rizstermés csökkent, különösen az Ukerewe-szigeten. A közbeeső időben von Lettow-Vorbeck öt új FK felállítását említi, melyeket a Wassukuma törzsből toboroztak.
 |
| Az UKEREWE-ről létező alig pár fotó egyike. |
A kártyákat kiterítik
1916 februárjában 16-án kezdődött a Kagera-menti fronton a belgák nagy offenzívája. Az eddig eltelt időben több mint 10 ezres hadat gyűjtöttek, és Charles Tombeur tábornok, Katanga főkormányzó-helyettesének parancsnoksága alá rendezték. Tombeur nyugalmazott tiszt volt, reaktiválása után ezredesi rangban lett Belga Kongó főparancsnoka 1915-ben (később vezérőrnagy). Gyakorlatilag az egész sereg kongói bennszülöttekből állt. A felszerelésük nem kis munkába került (lévén helyben szinte semmivel sem rendelkeztek).
A Kiwu-tavat (brit írásmód szerint Kivu-tó, NKA északnyugati csücske) kétoldalról megkerülve kezdődött a támadás. Wintgens százados 11. FK-ja és más, a térségben levő német alakulatok kénytelenek voltak harcolva visszavonulni a létszámban jóval felülmúló belga erő elől. A nyugatról jövő támadás általános célja Tabora, a Zentralbahn mentén fekvő német közigazgatási központ bevétele volt. A belga csapatokat a Congo Carrier Corps (Kongói Szállítóhadtest) elnevezésű hordárhorda (pardon a borzalmas alliterációért) látta el utánpótlással, mivel az Uganda-vasút által már mégiscsak egyszerűbb volt készleteket juttatni Kongó keleti részébe, mint Nyugat-Afrikán keresztül.
1916. június 10-én Adye alezredes 826 fős egysége elfoglalta az Ukerewe-szigetet.
 |
| Belga csapatok vonulnak NKA területén. |
1916. június 30-án a belga csapatok elérték Niemirembénél a Viktória-tó partját. Az időközben századossá előléptetett Godovius, a Viktória-tó keleti felének német parancsnoka, bukobai ismerősünk súlyos sérüléseket szenvedett a Molitor ezredes vezette belga erőkkel való egyenlőtlen harc során, és fogságba esett. Wintgens különítménye halogató harcokat vívva délkeleti irányban vonult vissza az ország belsejébe. 1916. július 14-én brit csapatok bevették Mwanzát. A német védők felrobbantották a Königsberg-ágyút és a távíróállomást, mielőtt feladták volna a várost. Látván a véget, két nappal később az összes német hajó elsüllyesztette magát a Stuhlmann-öbölben Neu-Hanerau mellett. A Viktória-tavat ezzel az antant végérvényesen az ellenőrzése alá vonta, NKA északnyugati határa pedig ezzel bedőlt.
A következő rész a Nyasza-tóval és a Kiwu-tóval fog foglalkozni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
adwa 2011.01.11. 19:44:59
Kentaur67 2011.01.11. 22:13:21
Olyan dolgokról olvashatok itt, amiről máshol soha. Köszönetérte, és további jó posztokat!
bjoe0502 2011.01.12. 12:50:35
vén betyár 2011.01.13. 14:13:17
Csatlakozom, a "szokásos" nagyon alapos, érdekes és izgalmas írás, keretes és veretes háttér-információkkal.
@Kentaur67: Valóban!
sierrahun 2011.01.14. 09:22:36
adwa 2011.01.14. 16:48:15
sierrahun 2011.01.14. 17:04:18
alexander77 · http://www.lefolyo.hu 2011.03.22. 07:49:11
starace 2011.08.29. 09:13:44
www.bbc.co.uk/news/world-africa-14677418
kommentek