II. Tiberius Constantinus,
és hadvezére, majd utóda, Maurikiosz
578-ban Constantinopolisból új magister militumot neveztek ki keletre, mégpedig a kappadókiai Mauríkioszt. A következő évtizedek eseményeinek…
A lazikai háború lezárultával nem sok minden változott a korábbiakhoz képest. A status quo állt helyre ismét. De annak ellenére, hogy a két nagyhatalom közötti háborúk nagy része rendre ide vezetett, számtalan folyamat okozta azt, hogy ezt a status quo-t mindkét nagyhatalom…
A kr.u. 1-ben megkötött egyezmény a két hatalom között felosztotta az érdekszférákat. Azonban, stratégiailag inkább a perzsákat sújtotta: Örményország római klienskirályság lett, amelyben bár nem állomásoztak legiók, és nem volt közvetlen irányítás, csak a Róma által…
Arméniaforrás: WikipediaAz örmény állam Urartu bukása után jött létre, a médek és a perzsák államának szövetségeseként, azaz egyfajta kliens államként. Az Urartu helyén létrejött állam kezdetben bizonyosan vegyes lakosságú lehetett, és nem igazán tekinthető…
kommentek