2008.11.12. 11:22
Kritika - Tim Willocks: A Lovagrend (könyv)
Blogunkon írtunk már kritikát filmről és játékról is, de tapintatosan kihagytuk eddig a könyveket. Eddig. Pár nappal ezelőtt apósom és feleségem révén kezembe került Tim Willocks A Lovagrend című regényének egy tiszteletpéldánya, jó nagy betűkkel feltüntetve benne, hogy bolti forgalomba nem hozható. Mire azonban végigolvashattam, addigra megjelent a kötet már a boltok polcain is, ami jó jel, hiszen többen is elolvasták, mire hozzám jutott, azaz rossz könyv nem lehet. Ráadásul a 16. századi Mediterráneumban játszódik, ami az én szememben újabb pozitívum, már csak úgy látatlanban. Vigyázat, spoilerveszély!
„1565 májusát írjuk. Nagy Szulejmán, az oszmán-törökök szultánja dzsihádot hirdetett Keresztelő Szent János lovagrendje ellen. A világ nem látott még akkora ármádiát, amelyik most az ispotályos lovagok Málta szigeti erősségéhez közeledik. A törökök "a pokol kutyái"-ként ismerik a lovagokat, akik önmagukat "religio", vagyis 'a rend' elnevezéssel illetik. Szicíliában egy francia grófnő, Carla de la Penautier Máltába készül, hogy fölkutassa fiát, akit újszülöttként, tizenkét esztendeje vettek el tőle. Egyetlen rátermett és kellően merész férfi segíthet neki, egy Mattias Tannhauser nevü, vaskos humorú szerencselovag. A keménykötésű szász kalandor vállalja, hogy elkíséri az úrhölgyet Máltára, ahol a hadtörténet legkegyetlenebb és leglátványosabb ostroma közepette kell megtalálniuk a fiút, és kiragadniuk a szent háború karmaiból...”
Ennyi a fülszöveg. Szokásos, kissé hatásvadász, de mégiscsak benne van a lényeg. Eddig jó, gondoltam.
A könyv
A Lovagrend 2006-os regény, azaz viszonylag gyorsan lefordították és került a magyar boltokba a Novella Kiadó gondozásában. A kötet elsőre ijesztő: keménytáblás, vastag (670 oldal), és rendkívül ronda. Nem az a fajta könyv, amit elsőre felkapna az ember fia (vagy lánya) a meglátni és megszeretni elv alapján. A szedés és tördelés viszont meglepően jó, könnyedén végig lehet olvasni 100 oldal feletti mennyiséget is egy nekifutásra, nem fárasztják apró betűk a szemet.
A szerző és fordító
Iskolázatlan ember lévén soha nem hallottam még Willocksról, így hát utánakutakodtam kicsit. A Lovagrend Tim Willocks első történelmi regénye. A szerző eredeti szakmáját tekintve pszichiáter, évekig dolgozott drogfüggőkkel, ami kicsikét átüt minden novelláján és regényén – A Lovagrendben is gyakran előfordul az ópium…
Eddig főként novelláit és forgatókönyveit ismerheti az ember, magyarul a „Lázadás a Zöld Folyóban” című könyve jelent meg 1995-ben, illetve a saját könyve alapján ő írta „A bűn városa” (eredeti címe: Bad City Blues) című film forgatókönyvét. Perverzebbek Spielberg „The Unfinished Journey” című dokumentumfilmjének szövegírójaként is ismerhetik.
Hmm, ez sok mindent megmagyaráz… A könyv maga gördülékeny is lehetne, de sajnos nem az. Több mint 600 oldal, ebből a legnagyobb lelki nyugalommal vagy 200 oldalt ki lehetne hagyni anélkül, hogy bármiféle kár érné a könyvet – nem hiányozna a történetből. A sztori ugyanis filmre termett (köszönhetően a forgatókönyves tapasztalatnak…), annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. A jelenetek plasztikusak, szinte megelevenedik az olvasó szeme előtt minden – a csata, a párbeszédek, a leírások, szinte tökéletes az egész a vászonra. A történet viszont kiszámítható, a váratlan fordulatok száma elenyésző. Az első 30-40 oldalon, mint minden jó filmen, megjelenik az összes fontosabb szereplő. Olvasás közben tettem egy próbát: megpróbáltam megtippelni, a könyv végére melyik szereplőnek mi lesz a sorsa. Pontosan annyira kiszámítható a dolog, mint egy átlagos hollywoodi háborús film: amelyik katona a film elején megmutatja bajtársainak a szerelme vagy családja fényképét, az a film során valamikor csúnya halált fog halni …
Centiről centire kiszámítható a karakterek viselkedése, a történelmi regényekben megszokott és kötelezőnek számító ármány cseppet sincs túlbonyolítva, sőt… Mondhatni, Willocks nem ebben a könyvében villantja meg krimiírói vénáját… Egyszóval a könyv pont annyira egyszerű, mint egy átlagnézőnek szánt kalandfilm, egy pillanatra sem terheli meg az agyat.
A vége is pontosan olyan összecsapott, mint egy utólag megvágott film, nem sok köze van az előző 650 oldalon történtekhez.
Magyarra Komáromy Rudolf műfordító ültette át. Elsőre kicsit megijedtem, mert a fordító munkáinak legnagyobb részét eddig a háziasszonyoknak ipari mennyiségben gyártott szerelmes füzetek (Harlequin sorozat…) fordítása tette ki, illetve a Reader’s Digest rövid novellái. Biztatott azért, hogy az utóbbi években jó néhány szépirodalmi mű is megfordult a keze alatt az Ulpius Ház jóvoltából, ami azért némi bizalomra adott okot.
A fordítás kifejezetten jó a mai fordítói átlagteljesítményhez képest, ennyit elöljáróban. Látszik, hogy Komáromy foglalkozott a dologgal, igyekezett utánanézni a korabeli harci eszközök magyar nevének. Igyekezett, de nem mindig sikerült. A könyvben fel-alá rohangálnak a csatamezőn a szakállas puskás katonák, ami figyelembe véve a fegyver súlyát és rögzített löveg mivoltát, elég érdekesen hangzik.
Bagatell hiba, mondhatnánk, de van ennél kicsit meredekebb is: az angol eredetiben cortain wall-nak nevezett (magyarul kurtina vagy kötőgát) faltípus, ami két bástyát vagy tornyot köt össze, a könyvben függönyfalként szerepel. Nanáhogy, hiszen a szótárban a cortain első jelentése függöny…
Probléma még a helynevek érdekes átültetése: van olyan, amit magyarosított, így lett a Fort St. Michael-ből Szent Mihály erőd, de akkor St. Elmo miért nem lett Szent Erasmus? Birgu városa maradt az angolos Borgo a magyarban is sajnos. A szicíliai karmelita mártírról elnevezett Castel St. Angelo is érdekes módom Angyalvárrá lényegül át, ami azért szintén jó nagy baki. Valami egészen érdekes átiratban szerepel a műben Uludzs Ali, Alexandria beglerbégje – aki nem tudja, kiről is van szó, soha nem jönne rá, kit takar a szereplő…
Történelmi hűség
A könyvön látszik, hogy Willock igyekezett minden tőle telhető információt összeszedni a korról. Nehéz eldönteni, hogy ez sikerült neki, és a valóság egy részét a regény történetének fűzése miatt áldozta fel, vagy hogy nem sikerült neki, és ezért van jó pár bosszantó hiba. A könyv maga azzal kezdődik, hogy a Kárpátokban elhelyezkedő kis szász faluból az oszmán katonák magukkal visznek egy fiút, miután a családját kiirtották. Eddig rendben, nem volt ez túl ritka arrafelé. A probléma az, hogy a szerző ezt devsirmének nevezi. A devsirme pedig, ahogy ez a janicsárokról szóló posztban bővebben is kifejtésre került, nem a gyerekek elrablása, hanem egy szigorú előírások szerint beszedett adófajta.
Több kisebb-nagyobb hiba is szerepel a könyvben, főként egyes oszmán katonai egységek leírásánál, az orta (ezred) például alig pár janicsárból álló egységgé degradálódik, az egész oszmán seregben külön katonai egységként szereplő mehterhane (tábori zenészek csapata) valahogy janicsár alegységgé lényegül át, és még sorolhatnám tovább. Nem nagy hibák ezek perzse, mondhatni a szőrszál tovább hasogatása, de ha már energiát fordított rá aszerző, nem is keveset, ezek a hibákat talán kikerülhette volna.
Óriási pozitívuma viszont, hogy mind az ostrom folyamata, mind a szereplők hitelesek. Rendkívül pontosan írja le a korabeli katonák eszközeit, helyzetét, túlélési lehetőségeit, a test-test elleni küzdelem borzalmait – ebben tipikus 21. századi regény, mentes minden felesleges heroizmustól, a maga csupasz valóságában írja le a fröccsenő vért és agyvelőt, a félelemtől maguk alá ürítő lovagokat és még így tovább. Külön becsületére legyen mondva, soha sehol egy regényben sem olvastam még a terciók hadrendjének ilyen pontos leírását sem – ez nálam külön jó pont persze.
Összefoglalva
A könyv kitűnő, minden bosszantó hibája mellett. Nehéz letenni, mert olvasmányos, de nehéz végig olvasni is, mert rengeteg benne a felesleges rész. Látszik, hogy a szerző alapvetően novellista és forgatókönyvíró. Sok olyan jelent szerepel a könyvben, ami láthatólag csak töltelék szerepet tölt be, vágókép egy képzeletbeli filmben. A moziban ezek egy perces jelenetek lennének, de a könyvben leírva sajnos csak 5-10 oldalas, felesleges betétek, amitől a könyv csak hosszabb lesz, de több nem.
A történelmi hűsége más regényekhez (és filmekhez) képest kimagasló, bár történészi szemmel azért közel sem tökéletes, bár ez inkább írandó az én hibámnak, mint a szerzőének.
Egyszóval: ha ez a könyv nem készült volna el, kénytelen lettem volna megfenyegetni valakit, hogy megírja, annyira hiányzott már a korszak megregényesítése. Várom a folytatását, elvégre egy trilógia nyitó kötete.
15 komment
Címkék: kritika török háború málta lovagrend csata janicsár oszmán kora újkor devsirme földközi tenger szülejmán oszmán birodalom willocks máltai lovagrend
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utczák Terek Csapata 2008.11.14. 11:44:05
Kaif · http://toriblog.blog.hu 2008.11.14. 12:03:04
Utczák Terek Csapata 2008.11.14. 13:29:10
:D
mig8 2008.11.14. 21:00:32
Wolfgar 2009.04.22. 15:03:30
Ezek szerint a könyvresboltokban már kapható.
Már megyek is beszerezni:-)
fasirt 2009.07.23. 04:15:22
Kopaszénekesnő 2010.03.11. 20:37:42
Köszönöm, hogy fordítói munkámra néhány jó szót szánt, ez korántsem általános szokása a könyvismertetőknek. Érdekes, ha úgy látja, hogy eddig zömmel szerelmes füzeteket magyarítottam, hiszen ezt a vélekedését még a tételszám sem támasztja alá, nemhogy a terjedelem, ami pedig az ulpiusos műveket illeti, azok eléggé vegyes műfajúak. A szakállaspuska éppen azért szakállas, hogy elsütés után ne rúgjon hátra, ezt ugyanis egyéb rögzítés híján a várfalhoz vagy más támasztékhoz ütköző szakáll akadályozta meg. Súlyosnak súlyos volt, de harctereken is használták, persze fel-alá nem rohangáltak vele, ahogy a könyvben sem teszik. A szótárban a curtain wall első jelentése valóban függönyfal, és méltán, mert az építészek így nevezik. Talán elnézi nekem, ha már nem emlékszem vissza, hogy azért választottam a mai megnevezést, mert nem leltem rá a várépítészetben használatos szinonimákra, vagy azért, mert kevésbé nehézkesen hangzik, mint akár a kortina/kurtina, akár a kötőgát, de mindegy is, a könyvhöz fűzött szómagyarázatban olvasható a pontos értelmezés. Ha már itt tartunk, a szerzőnek felrója a mehterhánét, amely pedig a szómagyarázó szerint is janicsárzenekar, meg a devsirmét, amelyet illetően ki kell ábrándítanom: igenis a gyermekek begyűjtését jelenti, ami persze a nem muzulmánokat sújtó adószedés (gyermekadó, véradó). A fordítás bírálatához visszatérve, ismertetésében azt írja: „Valami egészen érdekes átiratban szerepel a műben Uludzs Ali, Alexandria beglerbégje – aki nem tudja, kiről is van szó, soha nem jönne rá, kit takar a szereplő…” Fogalmam sincs, miért ne jönne rá, hiszen a könyvben magyarul ez áll: „Alexandria kormányzója, a nyugatiak által Uchali Fartaxként is emlegetett Ali pasa”. Más kérdés, hogy az angol eredetiben többféle név szerepel, ezért is engedtem meg magamnak a magyar kéziratban az alábbi megjegyzést:
„El Louck Ali calabriai születésű kalandor azonos a regénybeli első előfordulásakor külön személyként említett Ali Fartaxszal, a Don Quijotéban Uchali Fartaxként szerepel, egyéb nevei: Uludzs Ali el-Fertasz – ’rühes, hitehagyott Ali’ –, Uludzs Ali Reisz, Uludzs Ali pasa, egyszerűen Ali pasa, Ucciali, Ouloudj Alì, Uluch Alì, El Louck Alì, Eulj Ali, Uluch Alì, Uluge Alì, Uludo Alì, Euldj’ Alì el Fartas, Uchali Fartax, Ucciali, Uchali, Ulug Alì, Vluzzali, Uichiali, Lucchiali, Locchiali, Occhiali, Luccali, Lucciali, Luca vagy Giovanni Dionigi Galeni, az utolsó csukja be az ajtót!”
Ez nyomtatásban már nem látott napvilágot, és a magam részéről nem is hiányolom a könyvből. Azt viszont talán sejteni engedi, hogy fordítóként elvégeztem-e a házi feladatomat.
Végül röviden a helynevekről. Szent Elmo (nem St. Elmo) azért nem Szent Erasmus, mert magyarul az illető szent nevének olasz változata is használatos, ráadásul a „szent Elmo tüze” is feléje billenti a mérleget, hogy némi képzavarral éljek. Az angolba az olaszból átvett Borgo nemcsak a lovagok szájára illik jobban a szicíliai olasz és az észak-afrikai arab házasságából fogant máltai népnyelv Birgujánál, hanem mindazon magyar olvasók fülének is ismerősebben cseng, akik hallottak már harangozni a római Borgo kerületről, amelynek neve körülbelül annyit tesz: ’város, újváros’, és egy tőről fakad az angol borough szóval. Sajnálom, ha a regény valamely magyar olvasójának Máltán jártában netán gondot okoz a Borgo/Birgu azonosítása. Utolsónak maradt a Castel St. Angelo, amely nem igazán „érdekes módon... lényegül át” Angyalvárrá, hanem annál az egyszerű oknál fogva, hogy a név angoloknak és olaszoknak egyaránt se többet, se kevesebbet nem mond, mint a Róma közepén emelkedő építményé, noha az utóbbinak semmi köze sincs karmelita vértanúhoz. Vitatható tehát, hogy szarvashiba-e ezt is ugyanúgy Angyalvárnak fordítani. Azt készséggel elismerem, hogy lehet Szent Angelus (sőt Szent Angelo) erőd is.
Még egyszer köszönöm, hogy fáradozásaimat említésre méltónak találta, azt is mondhatnám, a mai recenzensi átlagteljesítményhez képest ez kifejezetten elismerő értékelés. Egy-egy könyv stílusáról, szóhasználatáról, mondatfűzéséről áradozva legtöbb esetben tudomást sem szoktak venni arról a tényről, hogy a szerző gondolatainak tolmácsolására törekvő magyar szöveget a fordító alkotja meg, legfeljebb a könyv címének sikerült vagy sikerületlen voltáról vetnek oda egy megjegyzést, ami azért mulatságos, mert a magyar cím olykor a fordító leleménye ugyan, sokszor azonban csak részben vagy épp egyáltalán nem.
Üdvözlettel:
Komáromy Rudolf
Kaif · http://toriblog.blog.hu 2010.03.11. 22:43:37
Engedelmével nem szeretném itt folytatni a polémiát. Természetesen megértem, hogy itt válaszolt, de a magam viszontválaszát inkább privátban küldeném el Önnek, ha lehetséges - nem sok értelmét látom itt eszmét cserélni erről ilyen részletesen. Tudna nekem egy elérhetőséget küldeni a kaif(kukac)torzsasztal.hu címre?
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2011.01.27. 22:44:40
Ne haragudjon, de ha valaki nálam függönyfalnak nevez egy középkori szerkezetet, valószínűleg az életben nem kap többet műszaki munkát.
Persze mi a szakma kevésbé nemes, műszaki magját képviseljük :)
A cinizmuson túl azonban minden elismerésem a műfordítóké.
Kopaszénekesnő 2011.04.09. 17:06:27
Ha régebben nem, az impresszionisták óta kapiskálhatjuk, hogy a színek helyi értékkel bírnak. Szerintem a szavaknak is van olyanjuk, szövegkörnyezettől függően változik. Na mindegy, az említett szakfordítói eszmecsere a Wikipédiából vett kastélyos idézettel zárul. Igen, igen, jól tetszik sejteni, ott is „függönyfal” szerepel. Tudjuk persze, hogy a Wikipédia nem igazán perdöntő forrás, sokszor inkább általános, előzetes tájékozódásra szolgál, de azért ez mégis bájos.
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2011.04.11. 08:28:17
További kellemes munkát.
victor vacendak 2011.08.26. 10:32:32
Tim Willocks zseni (nagy kár, hogy nem termékenyebb író), a Zöld-folyó még velőtrázóbb könyv, mint a Lovagrend. Ez utóbbinak hamarosan jön a folytatása, a Twelve children of Paris. Remélhetőleg Komáromy Úr hamarosan kézhez kapja majd az angol változatot...:-D
kommentek