Beugratós kérdés: Hol volt az Ibériai Királyság? Nem, nem az Ibériai Félszigeten! Hanem a Kaukázustól délre, Lazikától és Örményországtól keletre. A kaukázus térsége fog még ilyen tekintetben meglepetést okozni, de most maradjunk Ibériánál. A helyiek egyébként nem így hívták a királyságot, az elnevezés görög/latin, amely valszeg hegyes vidéket jelent. A királyság helyi elnevezése Kartli, és ez már jobban segít abban, hogy hová is tegyük, az Ibériai Királyság ugyanis Kolkhisszal és Lazikával együtt a középkori Grúz Királyság egyik előzményének tekinthető, lakói pedig a grúzok őseinek. A szlovák postban már nagy vonalakban felvetett probléma miatt, miszerint a genetikai leszármazásból nem következik közvetlen kulturális leszármazás, én azért óvakodnék Ibériát grúz államnak tekinteni. De abban mindenképpen szerepet játszott, hogy a térségben élő törzseket állami keretek közé szervezte, és ez jelentős lépés volt a grúz etnogenezisben.

Ibéria története később kezdődik, mint Kolkhiszé, megalakulása már a hellenisztikus államok létrejötte után történt. Kolkhisz területe, és a Kaukázustól délre levő térség a 6. században a perzsa Akhaimenida birodalom fennhatósága alá került. Ez a térség ugyanakkor Nagy Sándor hódítása után csak lazán kötődött a kialakuló hellenisztikus államok központjaihoz, nehezen ellenőrizhető források szerint Alexandrosz Azo-t egy valószínűleg perzsiából származó, vagy legalábbis árja eredetű főembert állított a terület élére. Ő az embereivel Ibéria területére telepedett, és megalapította Mtskheta városát, amely később a királyság fővárosa lett. Azo legyőzésével alapította meg a királyságot végül Pharnavaz herceg, aki I Pharnavaz néven Ibéria első királya lett Kr.e. 302-ben.

Maga a monda érdekes, bár nyilvánvalóan nehezen leellenőrizhető. De olyasmit sugall, amit nem kell hogy nehezünkre essen elfogadni, mégpedig azt, hogy Ibériát egy perzsa vagy iráni származású elit szervezte állammá. Ebben semmi rendkívüli nincsen.

Pharnavaznak sikerült elfogadtatnia a Szeleukida állammal az uralmát, de a szeleukidák uralmának gyengülésével Kis Ázsiában több állam is felemelkedett, és vált Ibéria vetélytársává: leginkább Pontusz és Örményország, amelyekkel hol békében, hol háborúban állt az ország. A helyzetében változás a rómaiak megjelenésével állt be a Kr.e. 1. században, akik legyőzték Pontuszt, majd Örményországot is, Ibéria azonban a jelek szerint túl volt az akciórádiuszukon, és bár katonailag vereséget mértek rájuk, de a területüket nem szervezték provinciákba. Később, már a császárság korában szövetséges királyságként ismerték el Ibériát.

Ibéria jelentősége elsősorban stratégiai volt Lazikához hasonlóan: az ország ellenőrizte a fontosabb átjárókat a Kaukázuson, a Kis Kaukázuson, illetve a Fekete és a Kaszpi tenger között, vagyis Anatólia és a központi perzsa területek között. A Szasszanida állam megalakulása után az ország orientációja megváltozott: a Rómával többször háborúzó perzsa állam számára fontos volt, hogy biztosítsa magát északról, ezért igyekezett szövetségesnek megnyerni az államot, amely a harmadik században már perzsia oldalán harcolt a rómaiak ellen. Azonban ez a kezdeti barátságos viszony hamar romlani kezdett, ugyanis Ibéria keresztény hitre tért át Szt. Nino téritő útja után III. Mirian uralkodása alatt, eközben viszont a Szasszanida állam egyre erősebben próbálta a zororasztrianizmust terjeszteni. Az elmérgesedő római - perzsa viszony a mindkét oldalhoz kötődő Ibéria számára azt jelentette, hogy nem tudta megtartani a függetlenségét, egyre függőbb helyzetbe került Perzsiával szemben, az 5. században már alkirályokat nevezett ki a szasszanida uralkodó, hogy felügyelni tudja az országot. Ibéria ugyanis elsősorban Perzsia számára volt stratégiai jelentőségű, míg római/bizánci szempontból a tőle nyugatra levő Lazika töltötte be ezt a szerepet, tehát mindkét hatalom északról egy pufferzóna, ill. ütközőállamok támogatásával próbálta lerövidíteni a közös határt, illetve biztosítani a saját védelmét. (A Kaukázus térsége nem volt egyik birodalom fő csapásiránya se, a komolyabb hadjáratok vagy Örményországban, vagy Szíriában/Mezopotámiában zajlottak.) Róma bár igyekezett támogatni az ibériai keresztényeket, de nem tudta megvédeni őket, a perzsák viszont többször megpróbálták az ország lakosságát zororasztrianizmusra téríteni, de nem jártak sikerrel. A 6. században a királyok uralma már csak névleges volt, majd 580-ban III. Bakur halála után a perzsa sah hivatalosan megszüntette a királyságot, a területét pedig beolvasztotta az országába. A helyiek megpróbálták a bizánciakat rávenni a segítségre, de ehelyett 591-ben Bizánc és Perzsia felosztotta Ibériát, ami végképp nem egyezett a helyiek elképzelésével. Ezért, pár évtizeddel később a perzsák oldalán szálltak be a kiújult háborúba, de végül Hérakleiosz uralma alatt Bizánc végleg legyőzte a Szasszanida államot, és Ibéria teljes területe bizánci fennhatóság alá került pár évtizedig, az arab hódításig. De ebben az időszakban már rég nem beszélhetünk királyságról, és végül csak a 9-10. században jön létre egy független állam a térségben, de azt már Grúz Királyságnak hívják.